Szavait hallgatom, miközben minden figyelmemet neki szentelem. Hallom, ahogy a szüleiről beszél, hogy a nagynénje nevelte fel, hogy az apja elhagyta. Az apja... Mint én a saját fiamat. A fiam anyja meghalt a szülés közben. Nem tudták megmenteni, holott kértem, hogy őt mentsék, ne a gyermeket. Hogy inkább ő élje túl, de képtelenek voltak rá. Emlékeim néma filmként jelennek meg lelki szemeim előtt, a mozdulatok, az idegesség, ahogy a kórház körül az ég beborult, a szél feltámadt, és az eső zuhogni kezdett. Égzengés volt, és az én kontrolálatlan emlékeim tették. Emlékszem az orvosra, aki kihozta a fiamat, én pedig rá sem néztem. Nem akartam látni a gyermeket, aki elvette tőlem a nőt, akit az életemnél is jobban szerettem. Gyűlöltem, és hátat fordítottam neki. Nem voltam képes a gondját viselni, nem voltam képes úgy nevelni, hogy ne lássa kárát. Mert az lett volna, a fegyveremmé vált volna, egy nincstelen semmirekellő lett volna, egy zsoldos, egy bábu a sakktáblán. Ez volt az egyetlen tettem, amit nem csupán a gyűlölet vezérelt, hanem a múltam sötét árnya, melyet nem akartam megosztani a saját véremmel. - Hazugság - csendül fel hangom percekkel később, mikor már régen nem beszél, mikor már várja a reakcióm, melyet kertelés nélkül mondok ki. A szavak, amiket mondott, hamisak, érzem, mintha a homlokára lenne írva. Sosem bíztam az emberekben, és könnyedén kiismerem őket. Engem nehéz átejteni, és a hazugságai nem állják meg a helyüket. - Kezdjük azzal, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy milyen viszonyban van az említett hölggyel - sóhajtok, miközben összeszedem a gondolataimat. Nem hiszem egy szavát sem, habár hízelgő, de több sebből vérzik a története. - Az, amit itt nekem felvázolt, egy gyerekesen rögtönzött történet, ami még a színjátszó körben sem állná meg a helyét, hiszen te e van logikai hibával - mosolyodom el gúnyosan. Ha igazán ismerne, tudná, én mindent kiderítek. Egyetemi tanár lévén nagyon jól olvasok az emberek reakcióiban, én nehéz engem megtéveszteni. Talán olykor túlságosan is paranoiás vagyok. De pontosan emiatt élek még, ezért vagyok erős, ezért nem tudnak legyőzni. Mert nincs gyengém, amivel megfoghatnak, amivel sakkban tarthatnak. - Tudja, ha az a bizonyos, kitalált nagynéni tényleg igazán ismert volna, tudná, hogy nem vállalok semmiféle kiképzést, semmiféle oktatás, csak abban az esetben - tartom fel a mutatóujjamat, nyomatékosítva ezzel szavaimat -, ha én találok kiváló, természetes tehetséget, és valljuk be, maga nem tűnik annak, sőt... - lebecsülöm őt? Igen. Mellette pedig érzem, hogy nincs annyi ereje, mint nekem, és nem kezdő. Nem, egyáltalán nem. Ezért sem fogom elvállalni, nem fogok bedőlni a szerinte hízelgő szavaknak. - Ráadásul, ha már az első találkozásnál hazugságokkal próbál meggyőzni, ugyanezt bármikor máskor megteheti, és nem engedek a közelembe hazugokat - jelentem ki könnyeden, nemes egyszerűséggel, hiszen ez már az elején veszett ügy volt. Már akkor, mikor belekezdett. Érzem rajta, hogy nem kezdő, hogy az ereje nem ingadozik. Tudom nagyon jól, hogy valamit tervez, és idővel rá fogok jönni, ettől sem kell tartania. Feltalálom magam, és kicsit körbekérdezek majd, akkor minden kiderül, és nem lesznek többé titkai előttem. - Mindazonáltal, ha tanulni akarna tőlem, nem küld rám egy korcsot, hogy támadjon rám, különösen nem azt, akinek én okoztam megannyi szenvedést - pillantok végig a férfin szórakozottan -, hacsak nem azt akarta, hogy én öljem meg. Akkor viszont csalódást kell okoznom, a halál túl kegyes lenne számára. - Ha hinnék neki, akkor nyilván nem így viselkednék. Tartásom rideg és merev, kész vagyok arra, hogy esetlegesen nekem támadva próbál legyőzni, ami kétséges, hiszen mindketten tudjuk, hogy nem menne neki. ellenben vele én saját magam hergelem fel, és éltetem a harag lángját, hiszen gyűlölöm a hazugságot. Mindennél jobban. - Ha lett volna magában elég bátorság őszintének lenni, elém állni, akkor nem szerzett volna egy rosszakarót - jegyzem meg félvállról, miközben gondolatban már több ezer kínt élt át, hogy kiderítsem, mit akar tőlem. - Ha igazán tisztelné a mágiáját, nem feküdne össze farkasokkal, ha igazán tisztelné az állítólagos híremet, nem így cselekedne - mély levegőt veszek, és egész testemmel fordulok felé. Végigmérem ismét, és két kezemet összefogom magam előtt. Mint aki vár valamire, holott csupán gondolkodom. - Most viszont, választhat. Vagy elmondja, ki maga, mit akar, és miért nem talál magának jobb hobbit, vagy én szedem ki, erővel - torzul fintorba arcom elégedetten. Akár meg is ölhetném a kis farkasát, és a fejét a nappali dohányzóasztalára tehetném célzásképpen, de nem teszem, nem tettem. Persze a jövő tartogathat még meglepetéseket, nem is egyet, ahogy én is, hiszen a kiszámíthatatlanságom igencsak párját ritkítja. Ez nekem jó, neki viszont kevésbé, szóval jobb, ha elkezd beszélni, vagy akár lehet belőle egy személyes kis báb, egy katona, akit dróton rángathatok majd.
words: 761 ••• music: September ••• note:A nagyi tett tönkre engem
Ahogy figyelem őt, a mozdulatait, hallgatom a hangját, egyre inkább felbosszant. Undorító egy alak, ebben még inkább biztos lehetek most, hogy ilyen közvetlen közelről láthatom, hallhatom. Nem tudom elképzelni, hogy egy vérből valók lennénk. Pedig minden kétséget kizáróan így van. Csak remélni tudom, hogy nem sokban ütöttem rá. Külsőre egyértelműen inkább az anyámra hasonlítok, ezt meg tudtam ítélni abból az egyetlen egy darab fényképből is, amit valaha sikerült szereznem róla. Nem sok maradt utána. Apám azonban itt van és éli világát, még mindig. De ha rajtam múlik, nem sokáig marad ez így. Viszont egyértelmű, hogy ez még nem az az idő, amikor leszámolhatok vele. Még nem állok készen. Nem vagyok ostoba, érzem és tudom, hogy erősebb, mint én. Még akkor is, ha folyamatosan igyekszem fejleszteni magam. Nem, még várnom kell. Bármilyen nehéz is. Mert ahogy beszél és amit mond, az egyre inkább dühít, kinyitja a bicskát a zsebemben. Először még a lélegzetemet is vissza kell fojtanom, meghűl az ereimben a vér attól, amit Rináról mond. Mit csinálhatott az én egyetlen szerelmem? És mit tett vele Silverston? Rájött volna valahogy mindenre és most azért van itt? Kezem ösztönösen ökölbe szorul a rám törő heves érzelmektől, a szívem vadul kalapál. Képtelen vagyok egy szót is szólni, ahogy folytatja mondókáját. Ahogy azonban felém fordul és tovább beszél, megnyugszom kissé. Legalábbis a tekintetben, hogy láthatóan fogalma sincs, kivel is áll valójában szemben. Tud egyet-mást, de még nem menthetetlen a szituáció. Csak most légy okos Brandon! Bár továbbra is emészt a harag és a kétségbeesés Rina miatt, hogy ez a mocsok már megint egy számomra fontos nőnek ártott és minden önuralmamra szükségem van hozzá, de állom a tekintetét, míg be nem fejezi a mondókáját, majd nagy levegőt véve, még számomra is meglepően nyugodt hangon szólalok meg, az elején kissé akadozva ugyan, de az még illik is a helyzethez igazából. - Igazság szerint egy kicsit kellemetlen ez a helyzet most nekem, Mr. Silverston… Ami azt illeti, eddig sejtelmem sem volt a társam magánakciójáról… Én direkt meg is kértem őt, hogy ne tegyen semmit. Legalábbis egyelőre ne… - Gyerekkoromban jártam színjátszó szakkörbe, sosem ment rosszul, de azért azt nem mondanám, hogy díjnyertes hazudozó lennék. Ő ráadásul könnyen átláthat rajtam a mágiája segítségével is, ezért inkább féligazságokra igyekszem támaszkodni, így reményeim szerint nem hangzok hiteltelennek.
- Talán kiderült az Ön számára is, hogy Miss Fray és én.. mi egy párt alkotunk. A magánéletben. Nem azért jöttem össze vele, mert bármilyen távolabbi terveim lettek volna vele. Viszont, mikor megtudtam, hogy mennyire gyűlöli Önt, arra gondoltam, ezt esetleg a hasznomra fordíthatnám. Azonban félek, hogy kicsúszott a kezemből az irányítás és ezzel ő most mindent elrontott – nyelek egyet. Jó kis szerepet választottam, még a természetes, őszinte reakcióim is illeszkednek a helyzethez. - Tartok tőle, gyerekesnek fog tartani, Mr. Silverston, de kiskorom óta nagyon sokat hallottam Önről a nagynénémtől, aki felnevelt. Hogy Ön milyen nagyhatalmú és erős boszorkánymester. Tudja, én nem ismertem a szüleimet. Az anyám kiskoromban meghalt, az apám pedig még születésem előtt elhagyta őt, nem is ismertem soha. De mindig vágytam rá, hogy legyen egy erős tanítóm, aki vezethetne a mágiatanulás rögös ösvényein. A legjobbat szerettem volna, nem érném be mással. És tudom, botor gondolat, de miután annyit hallottam magáról, arra gondoltam, hogy esetleg Ön… - zavartan nyelek egyet ismét. Megjegyezem életem alakítását nyújtom, kihasználva a bennem kavargó érzelmeket. A félrenézések, az idegesség mind őszinte, csak a mögötte lévő motiváció különbözik attól, amit mutatok. Nehezemre esik dicsérnem őt, mikor legszívesebben szembeköpném, de igyekszem inkább a szerepemre koncentrálni. Pszichológiát tanultam, annyira nem esik nehezemre hamis látszatot kelteni, főleg az igazi érzelmeim felhasználásával. - Ami azt illeti, Rinát… bocsánat, Miss Fray-t is azért szerettem volna elküldeni Önhöz, ha méltónak érzem már magam rá, hogy lássam, tényleg annyira tehetséges és erős, mint a híre mondja. Nem kételkedtem, csak a bizonyosság miatt, tudja. Visszagondolva, kissé ostoba ötlet, de akkor még minden olyan jól működőnek tűnt. Ment is volna, de nem most. Hiszen Ön itt van. Csak hát ez így most korai, túl korai… - tekintetemet mondandóm végén a földre kapom. Áldom az élénk fantáziámat, hogy valós elemek felhasználásával ilyen jó kis történetet rittyentettem össze hirtelen. Fel vagyok rá készülve, hogy nem fog rögtön hinni nekem, végtére is az improvizálásomban felfedezhet esetleg logikai hibákat itt-ott, bármennyire igyekeztem is. Boszorkány, nem is kezdő, így nem lepődnék meg, ha az elmémben próbálna kutakodni. Tisztában vagyok vele, hogy túl erős hozzám képest ahhoz, hogy ezt megakadályozhassam, de annyira amatőr sem vagyok azért, hogy tétlenül várjak erre. A rövid időre megszakadó szemkontaktust kihasználom arra, hogy sebtében megváltoztassam kicsit az emlékeimet. Nem is kell olyan nagyon. Mindössze a nagyanyám arcát kell kicserélném egy ismeretlen nőére. Egyébként, bármit tett is ellene a fia, tényleg sokat mesélt róla és egyáltalán nem tűntette fel olyan gonosznak, így ezzel sem lesz gond. A Rinával közös emlékeim is rendben vannak, az ellene való szervezkedést is ki tudom magyarázni úgy, hogy illeszkedjen a történetembe. Így szükség esetén képes leszek arra koncentrálni, hogy elzárjam előle azt a néhány, fontos információt és érzelmet, amit nem akarok, hogy megtudjon. Ennyit, ha minden erőmet megfeszítem, képesnek kell lennem megvédeni tőle, bárhogy ostromolja is az elmémet. Lehetőségeimhez mérten készen állok rá.
Ahogy körbejárok a kis lakásban, rá kell jönnöm, hogy nincs félnivalóm. Érzem a férfi mágiáját, tömény, de nem annyira, hogy meg kelljen ijednem. Ha ő is érez engem, akkor érezheti, hogy míg ő csak maximum gyakorolgatja a mágiát, belőlem szinte sugárzik. Lehet, hogy nagyképűség, de tisztában vagyok az erőmmel. Tudom, hogy mindamellett, mennyi mágiát vagyok képes birtokolni, a leleményesség sem mindegy. Mindezek mellett nagyon is szeretném kideríteni, hogy mit akarnak tőlem ezek ketten. A lány szándékai világosak, hiszen én váltottam ki az átkát, énmiattam lett árva, és most dúl benne a harag, hogy hiába támadott rám, képtelen volt ártani nekem azon a pár karcoláson kívül. Képtelen volt halálos sebet ejteni rajtam, és végül az én kínzásomtól szenvedett. Élvezettel néztem, ahogy a fájdalom karmai közt vergődött, és tisztában vagyok vele, hogy a halálnál rosszabb, hogy nem végeztem vele, hanem elengedtem, élni a tudattal, hogy nem képes ártani nekem. Viszont akárhogy is nézem a csecsebecséket, a fotókat, és a többit, nem hiszem, hogy én ártottam ennek a Brandon Savage nevű férfinak. Nem emlékszem rá, és nem hiszem, hogy valaha dolgunk lett volna egymással. Hiába borul el az agyam, ha felbosszantanak, hiába voltak filmszakadásaim, tudom, hogy kiket ölök meg. Ha máshogy nem, akkor utánajárok. Igen jó a memóriám, mondhatni kiváló, és rengeteg feljegyzésem van azokról, akik a kezeim által haltak, vagy váltak valami mássá, az ő nevét pedig sehol nem találtam. Habár annyira nem néztem utána, megeshet, hogy volt valakije abban a bárban, ahol alig három hete jártam? Nincs kizárva, azok az akták még lezáratlanok, a halottak ismeretlenek. Személyijük nem soknak volt. Így megeshet, hogy ott volt anyuci, vagy apuci, így el tudom képzelni. De valamiért hihetetlen lenne. Mikor hallom a lépteket, éppen egy képet tartok a kezemben, melyen ő mosolyog. Keret nélküli kép, és semmi különös nincs rajta, mégis a vonásai ismerősek. Túlságosan ismerősek - azon kívül, hogy az egyetemen gyakornokoskodik, ahol tanítok -, mégsem tudom behatárolni, honnan. Összeráncolt szemöldökkel méregetem a képet, majd zsebre teszem, végül a hang irányába fordulok. Alaposan végigmérem, minden apró mozzanatát. Emberismeretből jó vagyok, és bár nem vonok le következtetéseket, mintha nem örülne a hirtelen látogatásomnak. Vagy irántam érez ellenszenvet? Bármi előfordulhat, nem zárok ki semmiféle eshetőséget. - Oh! Akkor a kis barátnőd szégyellte elmondani a szerencsétlen teliholdas élményét? - arcomra csodálkozás ül ki, de az érzés nem valós. - Habár azt gondoltam, Miss Fray egyből szalad majd figyelmeztetni téged, hogy tudok róla, és meg foglak látogatni - beszélek tovább ridegen és érzelmek nélkül. Az egyetlen érzelem az arcomon a mondatom végén a szavaimból áradó gúny és megvetés. Arcom fintorba torzult Miss Fray említésétől. Gyávának tartom, hiába állta ki a szenvedést, melyet miattam kellett átélnie. Nem tartom életre valónak, és azt sem értékelem, hogy egy boszorkánnyal szövetkezik ellenem. - Nézd, ha akarod, játszhatjuk így is - forgatom meg a szemeimet, - de ez a nehezebbik út. - Jelentem ki határozottan, majd felé fordulok teljesen mivel eddig az ablak felé fordulva hallgattam szavait. A botomra támaszkodva mérem végig, ahogy zsebre dugja a kezét, ahogy végigmér. Egyelőre nem tudom, milyen erős boszorkánnyal van dolgom, habár nem félek az erejétől, mégsem megyek fejjel a falnak. - Akkor kezdem a legelején. Ha legközelebb ártani akarsz nekem, ne egy gyenge semmirekellő farkast küldj a nyakamra. Magad gyere - lépek kettőt felé, de még így is megőrizve a tisztes távolságot. - Ha nem tudsz ésszerű magyarázatot a következő kérdésemre, nincs dolgunk egymással, és elfelejthetitek ezt az egész nonszenszt, hogy megöljetek - beszélek higgadtan, miközben végig az arcvonásait figyelem. Kíváncsi vagyok, mikor árulja el magát, és kíváncsi vagyok arra, mit akarnak tőlem. Nem üldözési mánia, hogy kijelentem a nyilvánvalót, hiszen Miss Fray egyértelműen meg akart ölni. - Szóval mit ártottam neked? - kérdezem nyíltan. Nem várok egyenes választ, sem mást. - Miss Fray már nagy szenvedések árán elárulta, hogy tönkretettem az életét. Te nem tűnsz olyannak, akinek tönkre van menve az élete - nézek körül a lakásban, majd vissza rá. Nem várom, hogy elmondja az igazat, sőt biztos vagyok benne, hogy más eszközökhöz kell folyamodnom, hogy megtudjam, ki is ő, és mit akar tőlem. De nem vagyok ijedős, minden bizonnyal végre meg fogom tudni, mit terveznek, és akkor már nem lesz érdemes velük foglalkoznom.
words: xxx ••• music: September ••• note:A nagyi tett tönkre engem
Nyugtalanít, hogy nem tudok semmit Rináról telihold óta. Remélem, nem esett baja. Mindenféle rémképek keringenek a fejemben az elmúlt napokban. Megbeszéltük, hogy az átváltozása estéjén együtt leszünk, ahogyan mindig, hogy tudjak rá vigyázni. De ő nem jött. Kaptam helyette egy elég fura hangvételű sms-t, amit nem igazán tudok hová tenni. Olyan volt, mintha nem is ő írta volna. Borzalmasabbnál borzalmasabb forgatókönyveket gyártottam a fejemben, mire legalább egy újabb sms formájában jelentkezett. Igaz, elég kimért hangvételben, de egy találkozót kért holnap délre. Legalább annyiban megnyugodhatok, hogy jól van. De valami akkor sincs itt rendben, érzem. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak a fejemben, ahogy az egyetemről hazaérve lepakolok, majd ruháimtól is megszabadulva belépek a zuhany alá. Hagyom, hogy a víz megtisztítson, de a kellemetlen érzést és a nyugtalanító gondolatokat ez sem mossa el. Valami történt Rinával. Nem tudom, mi, de valami rossz, ebben biztos vagyok. És én nem voltam ott, hogy megvédjem, Az ösztöneim ezt súgják és ez emészt belülről. Éppen kilépek a zuhany alól és magamra terítem a törülközőt, mikor valami fuvallat csap meg. De nem egyszerű huzat, vagy a víz okozta didergés, ez több annál. Mágia. A levegő mágiával van teli és nem kevéssel. Aztán hirtelen krákogó akcentusú hang harsan. Undorító, skót akcentus, minden brit rémálma. Hát még az enyém, aki félig szintén skót vagyok. A nagyanyám is az, aki magához vett kiskamasz koromban, miután fölkerestem. Tőle tanultam ki, amit a varázslásról tudok. Tőle tudok erről a mocsokról is, akinek hangja most a szobámból csendül. Mi a fenét keres ez a lakásomon? Rájött volna mindenre? A tervünkre Rinával? Hogy ki is vagyok én? Mindenestre nem úgy hangzik, mintha családi összeborulásra érkezett volna. Amire egyébként is semmi esélye. Vagy.. csak nem? Ugye nem tett semmit Rinával? Emiatt lenne ez a balsejtelmem és Rina fura viselkedése?
Gyorsan magamra kapok egy pólót és egy melegítőnadrágot, mert egy szál törülközőben még sem lennék túl tekintélyt parancsoló, mikor először szembenézek az apámmal, akinek erről persze sejtelme sincs és nyugalmat erőltetve magamra, lenyomom a fürdőszoba kilincsét. Még nem érek el a nappaliba, mikor hallom, folytatja mondókáját. Megfagy tőle az ereimben a vér. Rina! Ugye nem csinált vele semmit? Bár elönt a tehetetlen harag és a kétségbeesés, a szívem pedig a torkomban dobog, arcomra nyugodtságot erőltetve lépek be a nappaliba, ahol Dr. Silverstont, a nemzőmet találom, teljes életnagyságban, ahogy körbesétálgat a lakásomban, mintha csak az övé lenne. Bár fogalmam sincs, mi ez az egész és tényleg legszívesebben a képébe üvölteném, mekkora mocsok és hogy most azonnal mondja el, mit csinált az én Rinámmal, inkább visszafogom magam, hiszen tudom, semmire sem mennék azzal, ha erőszakoskodni próbálnék vele. Meg kell tudnom, miért van itt, mi ez az egész, de ehhez fontos megőriznem a hidegvéremet, bármilyen nehéz is. - Jó napot, Mr. Silverston! Meglep, hogy itt látom – és nem is hazudok, tényleg így van. Eddig egy szót sem váltottunk, csak messziről láttam az egyetemen, de az is épp elég volt, hogy szítsa bennem a gyűlöletet. A szám kiszárad, kénytelen vagyok nyelni egyet. Nem egészen így képzeltem el az első szemtől szembeni találkozást. Még nem állok készen rá, semmilyen tekintetben. Nem is értem ezt az egészet. Csak azt tudom, hogy Rinához valamiképp köze van és ki kell valahogy derítenem, mi is történt. - Elnézést, de nem egészen értem, miről beszél – tőle pár méterre állok meg és nézek rá. Kezemet a melegítőnadrág zsebébe süllyesztem, egyrészt, hogy lezserebbnek tűnjek, feszültségem ellenére, másrészt, hogy elrejtsem előle kezem remegését, amit az indulat és a bizonytalanság szül. Tudni akarom, mit tett ez a mocsok Rinával! Mert hogy valamit tett, az egészen biztos. Nem fogom hagyni, hogy a nagyanyám után még egy számomra fontos nőt tönkretegyen, ha addig élek is!
Tulajdonképpen jól is alakulhatott volna Ariana Fray napja, ha akkor nem ugrik be hozzám egy olyan átlátszó ürüggyel, hogy leadja a házi dolgozatát. Megtámadott, majd azt gondolta, hogy nem lesz következménye, hogy erősebb nálam, és egyedül képes elbánni egy boszorkánnyal, akinek még a korát sem tudja. Talán, ha huszonéves tinédzser lennék, képes lett volna elbánni velem, de még így is, a bizonytalan erőmet figyelmen kívül hagyva épp elegendő kárt tudtam benne és a lelkében okozni, hogy meg sem kell őt ölnöm. Fog még eleget szenvedni a tudattól, hogy a benne lakozó farkas igen is szeret ölni és mivel vámpír nem akadt az útjába, emberekre támadt, dühösen és kielégíthetetlen vérszomjjal. Nekem pedig a következő dolgom, hogy felkeressem ezt a társát és figyelmeztessem, ha velem akar kikezdeni, akkor rossz helyen kapizsgál. Hogy tartsa féken a farkasát, és legközelebb merjen a szemem elé állni. Valamiért biztos vagyok benne, hogy természetfeletti, és mindazonáltal boszorkány is. Egy pár bűbájnak köszönhetően sikerült is bebizonyítanom a dolgot, miután kiderítettem, hogy ki is az a bizonyos B. Mély levegőt vettem, miután nekiláttam a varázsigének, és most már név szerint kereshettem az illető. Vér vagy bármiféle hozzá tartozó holmi nélkül sokkal nehezebben ment. De most arra voltam igazán kíváncsi, hogy otthon van-e, és ha igen akkor egyedül. Sikerült kiderítenem azt is, hogy tanárnak készül ez a bizonyos férfi, és abban majdnem teljesen biztos vagyok, hogy csak a közelembe akart férkőzni. Tulajdonképpen szükségességét érzem annak, hogy felkeressem ezt a Brandon nevű férfit, és ha már megteszem, akkor kettesben legyünk. Végül nem volt nehéz dolgom, hiszen ráakadtam, és az óráim után egyből elindulok, hogy odamenjek a férfihez. Mély lélegzetet veszek, ami mostanában szokásommá vált. Valahogy élvezni akarom a friss levegőt. Mindamellett nem vagyok én sem fiatal, illetve olykor szabályosan érzem, ahogy meginog az erőm. Mintha mély légvétellel benn tarthatnám, mintha ezzel összeszedettebbnek érezném magam. És így is van. Egy ideig az út túloldaláról figyelem az épületet, majd érzem, ahogy feltámad a szél. Nem én okozom, mégis mintha jelezné a vihar közeledtét. Nem leszek finomkodó férfi. Nem rám jellemző. Nem fogok kertelni, csupán egy pillanatra megálltam, hogy összeszedjem az erőt, hogy érezzem végtagjaimban azt az erőt, amitől megállíthatatlannak érzem magam, majd elindulok. Magabiztos lépteim még a sétabot használata ellenére sem inognak meg, körülnézek, majd átsétálok, és mindenféle előzetes kopogás nélkül egyetlen széllökettel tárom ki az ajtót, majd belépve körülnézek. Egy pillanatra megtámaszkodom a botomon a két kezemmel, hogy tekintetem körbehordozzam a helyiségen, majd tovább indulok. - Brandon Savage - csendül fel hangom tisztán, és jól hallhatóan. Mégis a skót akcentus erősen elárulja származásom helyét. - Tudom, hogy itthon vagy! Beszélni akarok veled... Most! - nem, nem vagyok illedelmes, vagy kedves. Szavaim nem tűrnek ellentmondást, és ahogy megemelem a hangom, biztos vagyok benne, hogy az egész házban hallható vagyok. Lassan szívom be az éltető oxigént, majd kifújom, ugyanilyen tempóban. - Természetesen, ha félsz, azt is megértem... - halkul el hangom egy gúnyos mosollyal, mely a szavaim közé is beférkőzött. - Hiszen ahelyett, hogy magad jöttél volna, egy ostoba vérfarkast küldtél magad helyett - mosolyom levakarhatatlan arcomról, mely csak elégedettséget tükröz. Körbesétálok a nappaliban, egy-egy tárgyat megérintve, miközben várom a ház urát, hogy végre képes legyen szemben állni velem, hogy lássam, kivel is van dolgom. Biztos vagyok benne, hogy nincs annyi tapasztalat a háta mögött, mint nekem, így nincs félnivalóm...
words: xxx ••• music: September ••• note: ide írj valami rövidet
Kezdőlap
Tárgy: Re: Nappali 
