Csak felhúztam, és hagytam lerogyni a vállaimat, egyfajta válaszadásként. Nekem sose jó semmi, de látszik a pasason, hogy szabadidejében tömegszámra fogyasztja a különböző kábítószereket, vagy egyebeket. Az ilyen "romlott" állapotúak rendelkeznek pedig a legszörnyebb ízű vérekkel. Előnyben részesítem a mézédes vért, aminek van íze, és nincs elrontva.
Nem értettem mire, vagy kire akar célozni. Ellöktem magamat a faltól, és felegyenesedtem. Megigazítottam a zakómat, és pár lépéssel csökkentettem a köztünk lévő távolságot.
- Netalán zavar, Vöröske? - pillantottam le rá. Csak azért, mert vámpír nem kéne ennyire felsőbbrendűnek éreznie magát. Ha tudná, hogy én mire vagyok képes.. Eddig nem említette, lehet, hogy még nem is sejtette, hogy hibrid vagyok. Legalább meg marad az élvezet..
- Üdv, Heather. Ebben nem lennék olyan biztos. - mértem végig őt, majd a gondolat végig futott rajtam, hogy talán mégis el fogom őt felejteni. Nincs közös érdeklődésünk, teljesen hidegen hagy. A teste jó, de nem köt le.
- Remélem, jól laktál, talán máskor nem egy hibriddel fogsz összefutni. Mindenestre.. jó bálozást! - búcsúztam el tőle, nyitott kérdéseket magam mögött hagyva. Talán később megbánom, hogy bevallottam, hogy mi vagyok, talán nem.

Igazából azért választottam, hogy hátulról leszek részese az eseményeknek, mert legalább így jobban szemügyre tudom venni a Vöröskét. Bár a lányok 99,9%-nál nem állít meg, hogy ne lengésszem a szemeimet rajtuk figyelemfelkeltő módon. Ha valaki bejön nekem, vagy van benne valami plusz azt kimutatom, s nem rejtegetem. Ez már egy régi alapszabályként ér nálam. Hogy miért? Mert anno még nem tudom hány éves fejjel úgy voltam vele, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy az ilyen szépségeket - vegyük például Vöröskét - elhalasszuk.
- Esetleg van valami kifogásod ellene? - biccentettem oldalra a fejemet, majd egy gúnyos féloldalas mosolyra görbültek az ajkaim. Imádom őket hülyíteni, és a legjobb az, hogy vannak olyan szövegeim, amik néhányuknál már beváltak. Igaz a mondás miszerint a szőkék tényleg olyan buták. De ez Caroline-ra nem igaz, talán még ember korában.. Na, de miért gondolok Caroline-ra, mikor itt van előttem a formás Vöröske?
Egyből elsuhant a vigyor az arcomról, mikor kijelentette parancsát. Ismét Klaus képe villant be elém, Ő szokta velem ezt tenni.. Vagyis már csak tette, mivel a kötelék meg van törve. Hála Hayley-nek. Nekem senki se parancsolhat, én a magam ura vagyok!
- Nem vagyok a kis csicskád. Nézz szembe a következményekkel, ha netalán jönne valaki. - ráztam meg a vállamat. Azért hülyének ne nézzen engem.. Még, hogy parancsoljon nekem.. ráadásul egy lány? Nonszensz..
Elkezdte szívni áldozata vérét. Egy cseppnyi bűntudat azért lakozott bennem, amiért nem rohantam oda rögtön hozzá, hogy segítsek. Én is voltam hasonló helyzetben, és cseppet sem volt kellemes. De mi haszna lenne nekem belőle? Magamra uszítanék egy vámpírt, és utána nem futhatok Klaus-hoz segítségért fohászkodva. Jól meg kell gondolnom, hogy mit cselekszek, s kivel.
- Kösz nem. Nem szeretek osztozkodni az ételből, pláne.. - húztam el az ajkamat, majd a srácra emeltem pillantásomat. -, férfiakból nem. - egy apró undor suhant át az arcomon. Még, hogy temessem bele az arcomat a nyakába. Ez szerintem csak egy kicsit... morbid? Mármint, számára nem, de számomra igen.
- És Vöröske van neved? - kacsintottam rá, és ismét fel lehetett fedezni az arcomon, a szokásos csibész mosolyomat. - Tyler. Tyler Lockwood. Teljes életnagyságban. - biccentettem felé, és úgy beszéltem magamról, mintha én lennék maga Obama. Mondjuk egy ilyen kis városban, mint Mystic Falls, tényleg van hírnevem.

Hamar észbe kaptam, hogy én nem vagyok jelen a felvonuláson. Mivel Miss Szöszi Klaus oldalán fog vigyorogni, holott az az én helyem! Vagyis pár hónappal ezelőtt még ezen az állásponton voltam. De én is mást hívtam el a Bálra, ő is mással jött el. Egyedül a táncon nem változtathat partnert, alig várom már. Egyetlenegy nézéssel visszatudom őt csábítani magamhoz, de vajon akarom őt? A vége felé úgy gondolom, hogy a kapcsolatunk már elavult, kihunyt a szikra, ami még az elején csak úgy lobogott. Nem untam, szó sincs ilyenről, csak tényleg mi is már azok a nyálas párok közé tartoztunk, akik péntek este a kimozdulás helyett az otthoni kanapét választották egy filmmel. Én meg unom, még túl fiatal vagyok az ilyen komolyabb megállapodáshoz, talán ezért is vonz engem annyira Nicole. Vele felszabadultan érzem magam, nem vagyok hozzákötve, és szabad vagyok. Igen. Ez fontos nekem. A Szabadság.
Az egyik elhaladó pincér tálcájáról leemeltem egy üveg pezsgőt, és visszasétáltam a házba, közben belekortyolva. A gin után ez eléggé semmilyen, de jobb a víznél. Nem akartam belesétálni egyenesen a tömegbe, sőt inkább minél messzebb akartam elkerülni a tömeget. Az egyik mellékfolyosóra tévedtem, ahol egy fenyegető női hangot hallottam. A sarkon a hang irány felé fordultam, és hamar megpillantottam egy vöröskét a falhoz szorított áldozatával. Egyből megéreztem rajta, hogy vámpír, a srácon pedig, hogy ember.
- Tudod, ha éhes vagy, legalább vonulj el. Rengeteg szabad, zárral rendelkező - itt nyomtam meg a hangsúlyt -, szoba van itt. Vagy talán szereted, ha lebuksz? - szaladt fel kérdőn a szemöldököm a mondatom végén, és ismét belekortyoltam az italomba. A szemközti falhoz dőltem, és le nem vettem a csinoskáról a pillantásomat. Felé intettem a poharamat.
- Nyugodtan folytasd csak. Nem akartam zavarni. - egy gúnyos vigyor jelent meg az arcomon, és kiittam a maradék italt, majd leraktam a mellettem lévő kávézós asztalra. A félelemet véltem felfedezni a srác szemeiben. Igazából segíthettem volna rajta, de.. Minek? Nem ismerem, és biztos csak egy bunkó a sok közül.
- Mire vársz még? Tapsra? - kacagtam fel, és tudtam, hogy evvel a mondatommal kihúztam nála a biztosítékot. De hát.. mire jók a bálok, ha nem a botrányokra?