Mariah & Sarah

Hogy miért is jöttem el ide? Én lennék a világon a legnagyobb hülye, ha nem próbáltam volna meg. Mariah azt mondta, hogy itt találkozzunk és segít Damienen és habár nem hiszem, hogy így is lesz meg kellett próbálnom. Ő a legjobb barátom és végre talán alkalmat kaphat az "új életre" és csak a hitetlenkedésemmel szabnék neki határt? Nem, azt nem tehetem. Viszont sajnos bármit tettem az önzőségből volt. Az, hogy a bálon megkértem Mariah-t, hogy segítsen az már maga volt az önzőségem netovábbja, mivel Damien már halott és igaz, tényleg nagy következményekkel jár valószínűleg a beavatkozás. Mellesleg fogalmam sincs, hogy mit kell egy ilyen helyzetben tenni. A másik önző út pedig, ha nem megyek el és csak a láthatatlan haverommal dumálgatok addig, amíg újra el nem nyeli a sötétség. Na ekkor dönts reálisan!
- Jó estét! - köszöntem előre, ahogy a fék sűrűjéből kiléptem és farkasszemet néztem a boszorkánnyal.Meglepett az, hogy ott volt és nem ültetett fel. A bálon kicsit harapós volt és sajnos be kell vallanom sarokba szorított, de most már figyelek és nem hagyom magam. Az arcomra komolyság ült ki és próbáltam érzelemmentesen rá tekinteni. Nem akartam újra a bálos jelenetet eljátszani, íyg fel voltak készülve a gyors távozásra is.
- Köszönöm, hogy eljöttél! Nem tudom, hogy mit kell tenned illetve tennem, szóval kérlek avass be! Vagy esetleg meggondoltad magad? Azt sem furcsállnám. Elijah nem nagyon hiszem, hogy repes az örömtől, hogy felőlem hall... - húztam el a számat és csökkentettem a távolságot kettőnk között. A tisztás, ahol végül is kilyukadtam, virágokkal volt teli, de a hold fényében csak a fényt visszaverő szirmok látszódtak igazán. A közepén egy kút, amelyet jó rég használtak, mert a víz igencsak szagos volt már. A peremére támaszkodtam és lepillantottam a vízre. A Hold alakja elmosódottan tűnt fel a mélyben, majd egy fekete valami törte meg az idilli képet. A szagból ítélve egy hulla.
- Azt hiszem járt erre már előttem is egy vámpír. Ha csak nem te áldoztál fel egy halandót, habár azt kétlem... - nevetésem keserű volt. Megfordultam és két könyökömmel megtámaszkodtam a hideg köveken - Nos? Mi lesz?

Elhúztam a számat a gúnyolódása hallatán. Ha tudná, hogy majdnem 500 éves vagyok nem lenne ekkora szája. Úgy bírom az ilyen alakokat. Ha tudnám mi lenne, és biztos lennék benne, hogy meg tudom ölni, már rég megtettem volna. - Te is szeretnél ott landolni? - kérdeztem gúnyosan, felvonva a szemöldökömet. Örömmel tenném.. Próbáltam kifejteni, hogy evvel mégis mit mondhat, hogy részben, mint én.. Félig vámpír? Olyanról még nem hallottam, hogy egy embernek lehet vámpírtól gyereke. Próbáltam az érzékeimre támaszkodni, igen a vámpír részt felfedeztem benne, de aztán valami mást is. Valami egészen mást. Kitágult szemekkel néztem rá. - Nem lehetsz.. - ráztam meg a fejemet. Amit érzek.. ugyanezt érzem, amikor a "kutyák" közelében vagyok, tehát vérfarkas. De ilyenféle lényekről még életemben soha nem hallottam. Félig kutya - félig vámpír. Ez biztos valami vicc. - Mesélj. -tettem a kezemet a csípőmre. Mégis, hogy lehetsz te egy ilyen kettős lény? - biccentettem oldalra a fejemet.
Mennydörgést hallottam.Felnéztem az égre és megpillantottam egy szép, hosszú, fényes villámot. Annyira imádom ezt az időjárást. Ebbe születtem, és amíg még nem volt ilyen csinos napvédő gyűrűm, csakis ilyen időszakokban tudtam vadászni, és járni. Emlékszem milyen magányos volt az első pár száz évem. Sötétben lenni.. De azután megszerettem, csak akkor még hiányzott a napfény. Bár most se tudnám mellőzni, szeretek napozni.

'Melanie

Unalmasabbnál unalmasabb ez a hely. Ez kezd már nagyon lelombozó lenni, egyre több okod ad arra, mely napok óta kering a gondolataimban. Elég sokszor ötlik fel bennem a gondolat, hogy innen is jobb lenne minél előbb lelépni, mint az eddigi helyekről. Igen, egy kiadós levegőváltozás jót tenne nekem, de eddig valahogy nem jutottam el addig a gondolatig, hogy össze is csomagoljak, mert valahogy mindig ezekben a pillanatokban történtek olyan dolgok, amik maradásra bírtak. Így utólag már nem javított az hozzáállásomon, menni akartam, innen el, jó messzire. Még az sem érdekelt, hogy az a tag keresne-e, eddig sem tette, akkor bizonyára fel sem fog neki se tűnni, ha kicsit elszivárgok a városból. Így tehát, tervezett utam van hétvégére, Vegasba. A szeretett szülőföld, úgy is rég láttam.
Ásítottam egy nagyot, noha felettébb nem voltam fáradt. Untam magam, és ezt a halott külvilággal is tudattam, mintha annyira érdekelte volna, hogy én épp miket művelek. Előszedtem egy kis aprót, a kútba hajigáltam, hallgattam ahogyan csobbant aprót, és elcsendesedik. Nem volt unaloműző igazán, csak mulattam az időt valamivel. Egészen addig, míg meg nem hallottam. Épp dobtam volna a kútba au újabb érmét, mikor kezem a mozdulat felénél állt meg, fülemet hegyeztem a még távoli hangokra. Elvigyorodtam, mozdulatlanul álltam, csak kezemet eresztettem le, és figyeltem. Vadásznak bizonyára, errefelé elég sok a vérszívó, nem lehet kizárni, hogy egy épp itt portyázik. Kicsit hátrébb húzódtam, egy árnyékosabb részre, ahol a Hold fénye nem világított meg. Egyhamar bejött a sejtésem, mivel az alak közeledni kezdett. A hullát vonszolta maga után, mintha nem bírt volna vele, és engem persze észre sem vett. Vicces, hiszen ez csak azt mutatja, mennyire figyelmetlen, körültekintőbb is lehetne, ha már portyázik. Én sosem buktam még le senki előtt, attól én megfontoltabb vagyok sokkal. Ennyit róla, a lányról, mert amikor közelebb ért, megpillantottam az arcát. Kis fruska. Arra, ahogyan a hullát a kútba vágta, még szélesebb vigyor terült szét arcomon, mulattató volt, hogy ilyen kis piti módszerekkel takarít maga után. Szánalom.
- Még jó, hogy nem ittam belőle.. – nem kellett tovább szólnom, mert magától szúrt ki, támadt nekem, és ujjait a nyakam körül éreztem. Csak egy vad vicsorral válaszoltam vissza, megmutatva, hogy mi is vagyok, no meg persze fitogtatva, hogy nem egykönnyen bánik el velem. Elengedett, elhátrált, lassan esett le neki a tantusz. Kérdése kicsit sem érdekelt, csak nyakamat ropogtattam jólesően, immár békésebb ábrázattal.
- Kitudja, hány hullát dobtál már bele.. egész.. egyedi. – prüszköltem immár nevetve, majd közelebb lépkedtem a kúthoz, nekidőltem ismét, és szemeimet a lányra függesztettem.
- Hogy mi vagyok.. Az, ami te.. részben. – célozgattam, hátha felfogja az adást, és rájön magától.

Kedvem támadt elszakadni a világtól, és jobban megismerni a természet rejtelmeit. Elvégre amikor még én születtem, réges-rég nem voltak ekkora hatalmas, fejlett városok, mint manapság. A farzsebembe dugtam a kezemet lenézve az öltözékemre. Fekete szegecses 12 centis magassarkú, szűk farmer, csipkés felső és egy bőrdzseki. Nem éppen kellő öltözéknek mondható, mert egyáltalán nem ide terveztem jönni. Bár nekem ez a mindennapos öltözékemet jelenti, így érzem kényelmesnek magam. Mindig is utálattal néztem a Paris Hilton utánzatokat. Rózsaszín keverve rózsaszínnel, minden csili-vili. Egyszerűen undorodok az efféle emberektől és ha meglátok egyet, nem könyörülök rajta. Elbűvölöm, egy sötét helyre csalogatom és kitépem a szívét. Nem iszok az ilyenekből, a vérük túlságosan "rothadó" a sok drog hatására. A cipőm sarka csak úgy belesüppedt a nedves talajba. Fintorral néztem a sár foltot a cipőmön, majd tovább haladtam. Szívdobogásra lettem figyelmes, és lassan követtem az áldozatomat. Mögé értem, ki sem adva egy pisszenést, és hallottam a füléből dübörgő zenét. Biztos nem tanították meg neki, hogy ne kószáljon egyedül a sötétben, az erdőben. Ráadásul úgy, hogy nem hall semmit. Egy ravasz mosolyra húzom a számat, és már készen állok a támadásra. Hátrahajtom a fejemet, beszívva észvesztő, mámorító illatát. Ennek következtében fogaim megnövekedtek, áthasítva ínyemet, szemeim vörös színben izzódtak és most már csak egy dolog hajtott engem. A vér. Nyelvemmel végig futottam meghosszabbodott, hegyes fogaimon és már készen álltam a támadásra. Erősen megragadtam vállait, hallottam a csontjainak törését s a nyaki ütőerébe mélyesztettem a fogamat. Mohón elkezdtem szívni a vérét, nem élvezve ki a pillanatot, csak szívtam, csak szívtam, míg nem hallottam szíve dobogását. Felnevettem, a vére folyt le az arcomról. Az ernyedt testet a földre leejtettem. Elővettem egy zsebkendőt és szépen letöröltem a szám szélét, majd rá dobtam.
Elkezdtem indulni visszafelé, és rájöttem nem hagyhatom csak itt a testet, bármennyire is szeretném. Megfogtam a kezénél és elkezdtem ráncigálni magam után. Megpillantottam messziről egy kutat, amint a széléhez értem behajítottam. Megporoltam a kezemet és csak ekkor vettem észre, hogy van egy szemtanúm. Gyűlölködve néztem felé. Nem hagyhatok magam mögött szemtanút! Meg kell halnia. Hirtelen előtte teremtem, kezem egyből megmarkolta a torkát és próbáltam megfojtani. Felfedtem a fogamat és már készültem támadni, közben megéreztem, hogy ő mi is.. Vagyis, nem értettem. Elengedtem és hátráltam pár lépést. – Mi vagy te? – kérdeztem meghökkenve, vettem pár lenyugtató légzést, hogy a belem rejlő felgyülemlett düh lecsillapodjon.

'Melanie


Hűvös, nyirkos egy éjszaka volt. A kedvencem. Sosem szerettem ha egy éjszaka fülledt és meleg volt, olyankor mindig visszavonulót fújtam, és meglátogattam a legtöbb szórakozóhelyet, hogy némileg lehűtsem magam. Persze, egy pofa sörrel. De a mai nap nem volt erre szükség, nem kellett a névtelen senkik közé vegyülve adnom az átlagos polgárt, akinek a legnagyobb baja, hogy nem nyert meccset az épp slágerbe lévő csapat. Hogy gyűlöltem ezeket a népeket, legszívesebben a terem közepén szaggattam volna fel torkukat, de nem lehetett, fékeznem kellett magamat, ha nem akartam idő előtt távozni. Hogy ez nálam mit is jelent? Az mindig egy jó kérdés.
De kanyarodjunk vissza a mai, gyönyörű estére. Egy laza dzsekiben, nyakkendő nélkül indultam el, persze az ingemet is a szekrény aljában tároltam, így a sportos felső került terítékre. Ma nem úriember voltam, hanem csak egy unatkozó férfi, aki szórakozásra vágyik, izgalomra és persze friss vérre. De ez még a közeli jövő, elsőnek ki kell élvezni a szabad, csendes perceket, melyek jelenleg a sétám lépéseit jelentették. A belvárostól elszakadva, a csendesebb vidék felé haladtam, zsebre dugott kezekkel, és kíváncsian fürkésző szemekkel. Még mindig nincs sok ideje, hogy betettem erre a helyre a lábam, így időm még nem akadt arra, hogy minden szegletét felfedezzem. Nos, hajrá előre! Lábaim lassú, de azért tempós ütemet diktáltak, irányom az erdő volt, a nagy zöld birodalma. A betondzsungeltől kissé megszabadulva, fellélegezve léptem az avarra, majd fintorodtam el, mivel a várt, felszabadító hatás nem következett be. Adtam még egy esélyt a helynek, beljebb és beljebb haladva hagytam magam mögött mindent, és mindenkit, tértem le a kitaposott ösvényről, egy kisebb, bizonytalanabb útra. Negyed óráig totálisan cél nélkül bolyongtam, mentem előre mint a mérgezett egér, és, meglepve ugyan nem voltam, mikor egy kisebb tisztás szerűségre értem. Megállva tekintettem körbe, pillantottam a kútra, mely szinte vonzotta magára a figyelmet. Üsse kavics alapon lépkedtem nagyokat, egészen mellé, majd belekukkantva hajoltam közelebb, mint aki épp fejest készül ugrani. Újabb fintorral egyenesedtem ki, fordítottam hátat, majd a peremnek dőlve fürkésztem a sötétséget. Komolyan, mintha várnék valakit, holott, a naptáramban egy név sem szerepel.

szavak száma: 341