- Jace, én... - folytatnám, hogy nem akarok elmenni, vele akarok maradni amíg csak tudok, de végül inkább csak elharapom a mondatom végét és hátrálok pár lépést. Nem tudom melyikünknek rosszabb, neki vagy nekem ahogy végig nézem azt, hogy életem szerelme szenved. Mit meg nem adnék, hogy ettől megszabadítsam... Ennek viszont nincsen túl sok esélye, hogy sikerülne, ezzel együtt kell élnie élete végéig, minden hónapban át kell változnia egy szörnyeteggé és el kell viselnie az ezzel járó fájdalmakat. Amíg nem láttam, hogy milyen egy ilyen átváltozás addig még én sajnáltattam magamat, hogy nekem milyen rossz sorsom van, milyen rossz vámpírnak lenni, de vérfarkasként élni... Saját bevallásom szerint sokkal rosszabb, sokkal nehezebb, hiszen mi nem érzünk ilyen kegyetlen nagy fájdalmat, nem kell átváltoznunk, nekik viszont mondhatni kötelező, nem tudnak ellene mit tenni.
Pár másodpercig még nézem és hallgatom ahogy sorjában, egyesével törnek el a csontjai, majd egy szempillantás alatt eltűnök onnan. Igaza van, jobb nem ott lennem amikor átváltozik, mert ha megharapna... Nah igen... Ötletem sincs, hogy mit tudnánk csinálni. Eddig még megúsztam épségben ilyenkor az éjszakákat, most is sikerülni fog, csak távol kell maradnom a kriptától.

Amikor elkezd hajnalodni akkor vissza megyek az erdőbe. - nem mentem haza, nem tudtam volna haza menni, inkább vissza mentem a kocsihoz. - Az érzékszerveimnek hála pillanatok alatt megtaláltam a földön fekvő Jacet. Leguggolok mellé, ráterítek egy pokrócot amit hirtelen találtam a kocsiban és nézem őt.

A csontok egymást követően szépen sorban törnek el és forrnak össze valami groteszk módon, hogy állati alakomnak megfeleljenek. A kín amit ekkor érzek semmi ahhoz képest amik még várnak rám. Bár ha létezik a pokol akkor mondhatni Én minden hónapban átélem. Minden egyes teliholdkor végig szenvedem ezt az értelmetlen evolúciós folyamatot. És mégis miért? Mert pár boszorkány szórakoztatónak találta, hogy vérfarkasokat teremtsen. Gyilkolunk lelkiismeret nélkül, nem gondolkodunk csupán ösztönlényként működünk, a vadászat hajt minket és a vér ízének zamata amit áldozatunkból oldhatunk ki. Hiába szeretem Kendra-t, hiába Ő a legfontosabb az életemben, ha átváltozom nem több, mint préda, egy gyűlöletes vámpír akit élvezettel tépnék szét a legelső alkalommal.
Látom most is rajta mennyire aggódik és szenved a fájdalmamat látva. Ettől akarom megkímélni, de makacs, mint az öszvér és nem lehet meggyőzni, minden alkalommal itt akar lenni mellettem.
A karom groteszk módon lóg mellettem míg a hátam felfelé görbülve áll közben tudom, hogy üvöltök, de nem hallom, egyszerűen nem érzékelem, a csontok ropogása és a bennem tomboló tűz teljesen megsüketít és megvakít.
-Kendra, ideje menned, MENJ! - Kiáltom, mert érzem, hogy hamarosan elvesztem az eszem és bárhogyan is legyek kiláncolva semmi haszna, ahogy farkassá változom megszabadulok a bilincseimtől.
Kezemmel véletlen felborítom a maró lötty maradékát ami a pohárban volt. Kezemre csorog és bár fájnia kellene mégsem fáj, eltörpül a többi mellett, mondhatni jelentéktelenné válik.
Egy utolsó gondolat csupán Kendra és megszűnik az értelem...

Hogy voltam-e már szerelmes? Ez egy roppant jó kérdés, nos nem hiszem, persze járkáltam a fehérnép után elég sokszor, az, hogy volt-e sikerem egy másik történet. De emlékszem azért tisztán, hogy semmi jó szándék nem volt bennem a csajokkal kapcsolatban, A kihasználás inkább jellemezné azt, amit tenni kívántam velük. Akadtak kik kissé tovább bírták, de ez sem tartott heteknél tovább. A szerelem nem itt kezdődik, jó esetben nem is itt ér véget. Határozottan állíthatom amit most érzek Kendra iránt inkább hasonlít ahhoz a lángoló, mindent felemésztő érzéshez, amit szerelemnek hívnak. Tény, hogy furcsa párosítást alkotunk mi ketten, de hát az ellentétek vonzzák egymást, nem? Bár mikor ezt a gondolatfoszlányt kitalálták nyilván nem a vámpír-vérfarkas párosítás volt a példa. Azonban mindvégig meg volt kettőnk közt egy erős vonzalom, az, hogy úgy döntöttünk megpróbáljuk együtt az már csak egy pozitív döntés, egy vakmerő válaszút, de mint kiderült helyesen döntöttünk, minden veszély ellenére még itt vagyunk, akadálya ugyan lehet sok ennek a kapcsolatnak, de elszakítója egy sem.A küzdés szerintem a véremben van, az utolsókig kitartok a döntéseim mellett, ez valahol talán ragadozó ösztön, megakarom tartani ami már az enyém. Ám ez nem jelenti azt, hogy nincs meg bennem minden pillanatban a félelem az iránt, hogy egyszer Én magam leszek az, ki átharapja torkát csupán, mert az az ellentét köztünk acsarkodik.
A borzalmas löttyöt addig iszom míg nagyjából üresen esik a földre tárolója. Megrökönyödötten görnyedek össze és köhögök ami szerencsétlenségemre visszahozza a lötty tartalmának nagy részét ami újra marni kezdi a torkom, nyelvem, nyelőcsövem. Kicsi hiányzik csak, hogy az alattam terjedő kis betont végig ne borítsam egy kisebb rókacsaláddal. Tartom magam, egyrészt Kendra miatt, másrészt a büszkeségem miatt, rajtam aztán ne fogjon ki egy koktél.
-Túl leszek rajta, ez biztos, az nem biztos már, hogy mit követek el az alatt az idő alatt. - Fintorodom el. Épp abban a pillanatban feltűnik a Hold vakítóan sárgán világító kövér gömbje. Egy reccsenés jelzi bordám szerencsétlen törését én pedig felüvöltök fájdalmamban. Sok esetben nem ér felkészületlenül, de most hirtelen történt és a fájdalom rendesen kizökkentett. Újabb reccsenés hangzik fel majd még egy én pedig szüntelen üvöltök az éjszakába láncaimat rángatva fájdalmamban.
-Menj...hátrébb!!! - Üvöltök rá ingerülten pedig nem haragszom és dühös sem vagyok rá. Utálom mikor kiabálnom kell vele, nem akarom mégis mindig megteszem. A láncok csörögnek, csontjaim reccsenek. Egyetlen módja lenne ennek, hogy megszűnjön az pedig a halál, nem hiszem, hogy ezt az árat akarnám fizetni.
Fájdalomtól torz arcommal nézek rá és pillantásomban van könyörgés bőven, biztonságban akarom tudni, ugyan nem most fogok a torkának ugrani, de nem is akarom, hogy baja essen.

Csakis apám tehet róla, hogy ez az átok súlyt engem. Az Ő családja hordozta ezt az átkot, az Ő génjeikben volt. Persze a mocskos vénemberben nem volt annyi gerinc, hogy anyámmal és velem maradjon majd elmagyarázza számomra ugyan mitől vagyok egy kicsit agresszívabb gyerek. Persze miután először átváltoztam találkoztam vele. Nem volt valami szívélyes apa-fia ölelkezés. Megöltem. Ezt még Kendra sem tudja, elborult az agyam és minden engem ért sérelemért Ő fizetett meg, nem igazán mondhatom azt, hogy bánom tettem, megérdemelte. Persze nem akartam megölni az öreget, de ha két farkas összeakad akiknek a múltja nem kedves eseményekre épül, bizony kiborul a bili, nálam megtörtént.
Most azonban tudom, hogy ezzel semmi sem lett jobb. Akkor úgy éreztem minden rendben, hogy az, aki pokollá tette az életem eltűnt és minden rendben, de nem. Vérfarkas maradtam és most itt vagyok ismét egy kriptában, láncok vesznek körül és bilincsek. Nem minden farkas teszi ezt, sokan szabadjára engedik az ördögöt, de Én igyekszem fékezni magam. Nem csak az emberek miatt, de Kendra miatt is, nem akarom bántani.
-Cicám, akkor is féltelek ha nincs rá okom, de most van. - Sajnos nem megnyugtató, hogy itt van velem, sőt, inkább csak feszültebbé tesz, mert féltem, hogy baja esik. Rám csatolja a bilincseket, meghúzom a láncokat és azok a legnagyobb erőfeszítésre sem válnak el a rácsoktól, remek, bár tudom, hogy ez mind mit sem ér, ha a fenevad előjön.
-Kendra, hidd el, Én is másra gondoltam, de még van lehetőség kipróbálni. - Kacsintok rá. De nem bujkál ezúttal vidámság a szememben. Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ma ismét eljött a telihold, egy hónap igen röpke idő.
A farkasölő szaga is csípte az orromat, undorító gaz. Gondolom a vámpírok pont ezt mondják a verbénára. Mikor megérkezik különleges koktélom átveszem tőle az üveget. Undorodva nézek az üveg tartalmára majd belekortyolok egy nagyot, szinte azonnal köhögni kezdek, úgy marja a torkom mintha savat ittam volna.
-Aztarohadt....megszokhatnám már ezt a pikáns ízvilágot. - Vigyorodom el, de ez igen keserű fintorrá torzul.
-Az egészségedre! - Iszok még egyet amit még egy követ, addig iszok míg a lábaim kicsúsznak alólam és a földre rogyok, szinte megfulladok annyira rossz.

Természetesen ha kell még vagy ezerszer elmondom neki, hogy vigyázzon magára, egy teliholdas éjszaka egy vérfarkassal összezárva, majdnem olyan mintha egyenesen egy 140-nel hajtó kocsi elé vetné magát az ember. Abba pedig belehalnék ha arra ébrednék, hogy a holttestét tartom a karjaim közt..Néha arra ébredek, hogy izzadok, remegek, rengetegszer álmodom azt, hogy megölöm Kendra-t, mindannyiszor úgy ébredtem, hogy üvöltöttem. Kétségkívül mindennél fontosabbá vált számomra a lány. Még a családom iránt sem éreztem ennyire erős kötődést.
Bár amilyen makacs még csak esélyem sincs arra, hogy jó belátásra bírjam. Marad az aggodalom a részem.
-Tudom, hogy mindig vigyázol magadra, de Én nem tudom megígérni, hogy vigyázok, olyankor nem vagyok önmagam. - Rémülettel teli tekintettel nézek rá még mielőtt megcsókol, visszacsókolom szerelemmel telve, de az aggodalom ettől még inkább szétárad bennem, annyira félek, hogy egy nap arra ébredek már nincs kiért tovább itt maradnom. Kéz a kézben sétálunk el a kriptáig. Bennem nőttön nő a feszültség, a Hold ugyan még nincs sehol sem, de már érzem az erejét, egyre több erő szivárog belém, egyre jobban feszít a vadállat. Lent a kriptában láncok, bilincsek fogadnak, már napokkal ezelőtt idehoztam őket. Undorral nézek végig a láncokon majd magamon. Milyen alsóbbrendű lény vagyok, átváltozom és farkasként gyilkolok, még csak önmagam sem vagyok akkor igazán...
-Kérlek maradj a mögött a rácsos ajtó mögött, rendben? Amint látod, hogy eltűnök és többé már nem vagyok a testemben ki ne gyere! - Mondom kicsit feszültebben, egyre jobban árad szét bennem az irányíthatatlan erő ami táplálja a dühöt és a haragot.
-Segíts rám csatolni a bilincseket. - Kérem kissé remegve, próbálom magam lenyugtatni, de hiába.
-Ha ez megvan azt a füvet a vízzel keverd össze kérlek, farkasölőfű, majd segít visszafogni. - Utálom azt a löttyöt, szétmarja a torkom, a gyomromat és közben még csak haszna se nagyon van..

Kendra és Jace

Tudom nagyon jól, hogy nem rég beszéltük meg, hogy ha szeretne velem lehet átváltozáskor, de valahogy hiába ígértem meg neki nem fogom megtiltani, még is jobban örülnék neki, ha inkább a motel biztonságos falai között lenne, bár még így sem garantált, hogy nem esik baja, ha átváltoztam szinte bekattanok, nem gondolkodom csak az ösztöneim azok amik hajtanak, egy vámpír a közelben még inkább összezavarna. Egyszerűen csak féltem Őt, tudom, hogy megérti, de makacs, pont úgy, mint én. Ám nem alaptalanul féltem Őt, farkasként nem én vagyok, olyan, mintha valaki vagy valaki más venné át az irányítást, vérszomj kerít a hatalmába, nem ismerek olyankor se embert, se állatot. Nem akarom, hogy egyszer arra térjen vissza a józan eszem, hogy megöltem akit szeretek. Nem tudnám feldolgozni, ha bántanám, hisz, ha csak megkapom a fogammal már alá is írom a halálos ítéletét.
-Kendra, bármikor elszabadulhatok előbb, mint számítanál rá, mi van, ha megharaplak? - megborzongok egy pillanatra. A mi szerelmünk valóban veszélyes, szinte olyan mintha egy időzített bombán ülnénk ami bármikor robbanhat.
-Rendben, rendben, akkor gyere velem, de nagyon vigyázz magadra! Érted? - Megcsókolom majd a kezét fogva vezetem magammal a kiszemelt helyre ahol majd felkerülnek a láncaim.

Kendra & Jace

Jó, van bennem egy kis félsz az új viszonyok miatt, hisz itt minden helyet ismerek, tudom hol kell elrejtőzni ha jön a Telihold és az átváltozás, az a város azonban megannyi új helyet rejt és nem tudom majd először mitévő legyek. Bár igaz, hogy a legkisebb gondom lesz a rejtekhely, az ott élő vérfarkasokkal nagyobb gondom lesz, ahogy a vámpírok sem fogják megkönnyíteni az életem. De ez mind megéri, ha magam mellett tudhatom Kendra-t. Végül is az életem ott kezdődött el, amikor megismertem Őt, és ott fog befejeződni ahol elveszítem. De még nem szándékozom sem véget vetni az életemnek sem elveszíteni Kendra-t. Egy város nem lehet akadály, nem lehet az, mi szét választ bennünket, ha az átkom és a különbségek kettőnk közt nem tudtak szét szakítani bennünket, akkor egy tetves város nem teheti meg. Amúgy is százszor többet is vállalnék érte.
Ő folyton az életét kockáztatja értem, minden átváltozásomkor és utána gondoskodik rólam, az élete forog veszélyben ilyenkor és mégis mellettem marad, nyugtatgat, ápol, hát akkor részemről egy utazás a veszélyek mocsarába, semmiség.
-Ki kell bírnom, erre lettem teremtve, hogy kibírjam, nem adhatom fel, mert bármilyen rossz is, de tudom, hogy ez a részem, ha feladnám elveszítenélek téged, azt pedig soha nem szeretném, érted? Inkább ez, mint hogy ne lássalak többé. - Mosolyodom el és megcsókolom miután ismét az autóban ülünk. Ezután gázt adok és a legközelebbi motelig meg se álluk. Kiveszek egy szobát, na persze nem magamnak, nem szeretném, ha Kendra ma éjjel mellettem lenne, túl sokszor kockáztatta az életét.
-Ma éjjel megteszed azt a kedvemért, hogy a motelben maradsz míg tart nálam a változás és a tombolás? - Számítok arra, hogy ellen áll és ezt megtagadja, ismerem mennyire makacs és tudom mennyire szeret. A biztonsága azonban a legfontosabb a számomra.
-Tudom, hogy nem rég beszéltünk erről, de szeretném, ha nem lennél ott, féltelek. - Vonom magamhoz és ölelem át, hogy arcomat a hajába temethessem.
-Szeretlek kislány. - Súgom a fülébe. Még ha megígéri is, hogy nem lesz kint az éjjel, van olyan sejtésem, hogy akkor is ott lesz velem, én gyönyörű, makacs szerelmem.

Bármit is mondott vagy tett volna akkor se hagytam volna azt, hogy nélkülem vágjon neki az új életnek. Kevés dolog van amihez ragaszkodom, ez a hely is csak egy a sok közül ahol letanyáztam, nem köt ide semmi sem és ha úgy nézzük egy vérfarkas számára bárhol tartogathat az élet veszélyeket. New Orleans-on belül igaz, hogy belharcok folynak de nem különösebben izgat. Meg tudom védeni magam, ha erre kerül a sor, mindenre képes vagyok még ha ezek nem is nézhetőek ki belőlem. Az se különösebben zavar, hogy a vérfarkasokon céltábla van abban a városban, nem egyszer kerültem már ilyen helyzetbe, miért most buknék meg?
De szerencsére Kendra megváltoztatta a döntését és így utazom vele. Na nem mintha ellenkező esetben nem így tettem volna. Egyszer majd megértetem vele mennyire szeretem. Még magamnak is felfoghatatlan, hogy létezik valaki akihez ennyire képes legyek ragaszkodni. Talán az, hogy vámpír én pedig farkas, kellene, hogy zavarjon, de nincs így, egyszerűen nem tud érdekelni, Ő elfogad annak ami vagyok én pedig egyszerűen nem törődök a különbségekkel. Hatalmas szerencsém volt mikor találkoztunk, most már talán nem is lennék, ha akkor nem férkőzik az életembe.
-Nem foglak soha elhagyni Kendra, míg élek soha. - Igaz, hogy röpke életben van részem míg Kendra-é a világ végtelensége. Majd megtalálom a módját, hogy ne csak ennyi időm legyen, ne csupán 10-15 év míg megöregszem, meg fogom valahogy oldani, hogy ne kelljen búcsút mondanunk egymásnak.
Derekát átkarolva csókolom vissza. Mit érdekel a telihold, New Orleans vagy az öregedés amikor ilyen pillanatokat élhetek át?
Lassan megszakítom a csókot bár legszívesebben folytatnám a végtelenségig.
-Gyere, menjünk, keressünk egy motelt, lehetőleg valami erdősebb területnél ahol kiláncolhatom magam, hamarosan fel kell a Hold. - Húzom el a számat. Sose voltak ezek a kedvenc estéim.

Sose hittem volna, hogy lesz bárki is ezen a világon, aki többnek tekintett majd egy koszos korcsnál, márpedig most ez a helyzet. Az anyámnak se igazán számítottam, kölyök korom óta ezzel a nyavalyás átokkal együtt élek és igazából mindentől és mindenkitől elzárkóztam. Nem akartam ártani senkinek, de mégis kényszert éreztem rá folyton és ekkor jött Kendra, pont akkor amikor már feladni kényszerültem, amikor már úgy voltam vele nem folytatom tovább, mert elegem lett ebből az ordasosdiból. Más vérfarkasok falkába tömörülve próbálják ezt átvészelni, de nekem nem ment, nem bírtam két hónapnál tovább egy falkában sem, Egyedül pedig majd összeroppantam az átok súlya alatt. Kendra azonban nem hogy nem félt tőlem, de támogatott és mellettem volt az átváltozások szörnyű, kínnal teli óráiban. Ez volt az,a mi miatt beleszerettem, az önzetlensége, a jó szíve és egy picit talán az, hogy szívdöglesztően csinos lány. Most, hogy elakar menni, hát úgy érzem ismét itt a vég. Úgy gondoltam majd az idők végtelenségéig számíthatunk egymásra. Nem mertem belegondolni egyszer sem abba, hogy esetleg elválnak útjaink. Mióta szeretem másért nem is élek, miatta viselem el a teliholddal járó fájdalmas átváltozást, mert bennem van a tudat, hogy a végén, mikor ismét önmagam leszek ott van mellettem és Őt pillantom meg elsőnek.
-Kendra, én nélküled halott vagyok, így is meghalnék, a távolság kettőnk közt, az lenne ami megöl. - Ez nem valami romantikus, nyálas duma, ez tényleg így van. Nélküle már nem lenne miért minden nap felkelnem. Ő az egyetlen aki erőt ad nekem és célt a folytatáshoz.
-Megígérem Szivi. - Mosolyogva húzom közel magamhoz egy forró csókra. El se tudom képzelni milyen volna, ha többé nem húzhatnám a karjaim közé, ha nem csókolhatnám többé..abba, tényleg belehalnék.
-5 óra múlva fel kel a Hold, mit szólnál, ha nem csinálnánk mást, mint terveznénk a New Orleans-i életünk és csókolóznánk? - Nevetem el magam, mint valami buta kamasz úgy viselkedem, de most az egyszer engedélyezem ezt magamnak.

Nem tudom megérteni miért nem fogja fel, hogy nem tudom nélküle folytatni. Mégis mit gondolt? Hogy egyszerűen ennyivel le lehet zárni egy fejezetet az életében? Ennyi jelentettem volna neki? Egy koloncot akit csak úgy levakarhat magáról? Ráadásul olyan indokkal ami merő hülyeség. Még, hogy megölnének, mert nem tudnám megvédeni magam és behúzni fülem-farkam. Ha kell azt hiszem képes volnék erre, csak, hogy épp Ő az aki előre leír ezen a téren. A semmi közepén bukkan elő belőle ez a képtelenség, sőt, pont akkor amikor éppen eléggé vagyok labilis. Órák kérdése és feljön a Hold, nem tudom kontrollálni a dühömet, a csalódottságomat. Hát egy cseppet sem fél, hogy valami őrültséget teszek és megsérül? Egy farkas nagyon veszélyes ebben az időszakban, és ezzel csak tetézi, nem csak én szakadok meg ettől az egésztől és a kötelék kettőnk közt, de a szívem is. Soha senki nem volt még ilyen fontos a számomra, mint Ő. Kis túlzással, de mondhatom, hogy az életemet jelenti. Nem fogom hagyni, hogy kisétáljon az életemből, ez nem lehet ilyen egyszerű.
-Kit érdekel helyes döntés lenne-e, veled fogok menni Kendra, nem hagyom, hogy ekkora ostobaságot tegyél, hidd már el, hogy megtudom állni a helyem ott is, ne taszíts el magadtól..- A gyengeség most nagyon messze áll tőlem, de a hangom akkor is megbicsaklik, nem sírok vagy könyörgöm, egyszerűen száraz tényként közlöm vele, hogy márpedig vele megyek. Már így is elég kockázatot vállaltunk, Ő vámpír én pedig egy dühöngő fenevad, minden percünk egymás mellett a halál és az élet játéka, de ment, működött, nehogy már ez a kis momentum legyen az ami elszakít minket.
-Héé, ne sírj, Drága Kendra..ne sírj. - Törlöm le a könnyeit óvatosan. Kétséges, hogy túl tudnám-e élni nélküle akár a holnapi napot is.
-Engedd, hogy veled maradhassak, nem fogsz elveszíteni, de hidd el, hogy egyikünk sem lesz képes így folytatni,én biztosan nem, te vagy az a nő, akiért élek, szeretlek Kendra.- Azt a bizonyos SZ betűs szót alig hallhatta eddig tőlem, a ragaszkodásom kicsit más formában tártam elé, de  most kimondtam és nem egy igen heves testedzés közepén az önkívületi állapothoz közel. Most józan a fejem, mindentől mentes, szerelmet vallottam neki, az érzelmeim elé tártam, a szívem csupán érte dobog. Ennek itt nem szabad véget érnie, vagy ez a szív meg fog állni, mintha kiszakították volna a mellkasomból..

Nem is értem hogy gondolhatja azt, hogy ezt könnyen viselném. Mégis mit gondolt?! Mi vagyok én? Egy eldobható játék? Egy olyan ember aki egy darabig elviselhető majd ha ráun tovább lép és itt hagy a semmiben? Igen, baromi szarul érzem magam, el se tudom hinni, hogy idáig jutottunk. Elmegy New Orleans-ba és szabályosan megtiltotta, hogy vele tartsak, mintha a kutyája lennék, rám parancsol, hogy üljek le és maradjak, aztán soha többé nem látnám viszont. Nem, nekem ez sehogy sem fog menni, nem fogja fel, hogy szeretem? Ezek szerint nem.
Kipattanok a kocsiból mert nem bírok a közelében maradni, egyszerűen nem értem miért csinálja ezt.
-A legjobb dolog? A legjobb dolog?!! Hát akkor nagyon jó lehettem ha ennyit ért neked a dolog! - Fakadok ki, mert dühös vagyok, csalódott, reményt vesztett. Az sem könnyíti meg a dolgom, hogy megfogja a kezem és látom a könnyektől áztatott arcát, legszívesebben megcsókolnám és megnyugtatnám, de jelenleg nekem van okom a kiborulásra nem fordítva. Tudtommal Ő az aki kidob engem és nem én Őt.
Elrántom a kezem és a hajamba túrva járkálok, fel s alá, mert ha egy helyben maradok megőrülök.
-Ha bajom esne? Minek nézek ki Kendra? Egy két éves gyereknek aki képtelen megvédeni magát? Tudom milyen helyzet van ott az Istenért! De had én döntsem már el, hogy veled akarok e lenni vagy sem! - Kiabálok.
-Hát nem érted? Nélküled egy senki vagyok Kendra, akár fejbe is lőhetnél, nem hiányoznék senkinek és ha te elmész, nekem sincs kiért maradnom.. - Lépek vissza hozzá és a kezeim közé fogom az arcát, majd egy puszit adok a homlokára. Haragszom rá, sőt, dühös vagyok amiért félre akar állítani, de szeretem is, és azt hiszem a szerelem még mindig erősebb az összes többi érzésnél.

Míg meg nem jelent az életemben Kendra addig fogalmam se volt arról milyen félteni valakit a saját életünknél is jobban. És Kendra erre rávilágított. Minden egyes teliholdnál kockára teszi az életét én miattam, miattam aki meg sem érdemelné ezt. Ott van velem, próbál osztozni a fájdalomban, megnyugtatni, hogy hamarosan vége és ismét önmagam leszek, ezekért a percekért szerettem belé. Ő az egyedüli lény a földön aki törődött velem és most is azt teszi. Túlságosan szeretem, az itt a gond. Épp ezért akadok ki minduntalan, mert nem akarom veszélybe sodorni, márpedig egy telihold idején átváltozó farkasnál közel sincs veszélyesebb. Néha már úgy érzem, hogy kicsit túlzásokba esem, mint most is, kiabálok vele holott nem ezt érdemli, csak segíteni akar, támaszt nyújtani.
Dühöm elpárolog és magamra kezdek mérges lenni amiért hagytam, hogy az indulataim kitörjenek.
Felé irányul figyelmem, ahogy meghallom szomorúan csengő hangját. Szinte érzem, hogy valami nagyon nem jó következik. Leállítom a motort és félre húzódom az úttesten. Elengedem a kormányt és felé fordulok, felkészülve bármire, mintha fel lehetne készülni mindenre.
Ahogy lassan belekezd az öngyilkosságos történetébe megrázkódom, a gyomrom görcsbe áll, megakart halni? Meghalni az a nő akit szeretek? Hol voltam én akkor mikor ezt tervezgette? Édes istenem, mi van ha ez mind miattam történik? Ha annyira elviselhetetlen vagyok, hogy eddig is csupán csak sajnálatból és szánalomból volt mellettem?
Az öngyilkosságon túl következő mondatai még inkább sokkolnak, elmegy...Kendra elmegy és világosan végig hangsúlyozta, hogy nélkülem fogja tenni. De hát min is lepődöm meg? Nevetséges, hiszen tudhattam volna, hogy számomra nem jár boldogság, sosem járt, ez a kis idő is csupán mézesmadzag volt ami ezennel el is szakadt végérvényesen.
Szinte már sajnálattal magam iránt kacagok fel és csapok bele a kormányba majd kiugrom a kocsiból.
-Elmész? Pazar, akkor most fogd meg a kesztyűtartóban levő Glockot és loccsantsd szét vele a fejem, mert ha elhagysz hát nekem sincs miért tovább maradnom. - Mondom a szemébe nézve. Ez nem szánalmas kísérlet arra, hogy maradásra bírjam, nem, nem vagyok annyira gyerekes, egyszerűen csak nyilvánvaló ténnyé teszem a szeme előtt, hogy nélküle fabatkát sem ér az életem. És ha már elmegy nélkülem akkor nem mindegy neki, hogy holtan tud vagy élve? Utána nem lesz rám kíváncsi, teljes mindegy, hogy a földön vagy éppen alatta van Jace Moonie.

Kendra & Jace

Tudom mivel jár egy átváltozás. Nem csak a fájdalommal, a pokoli kínnal vagyok tisztában hanem azzal is milyen veszélyt rejt ez másokra nézve. Egy vérfarkas a hold vonzásában nem gondolkodik ésszerűen, mindent legyilkol ami az útjába kerül. Kendra pedig..túl fontos nekem ahhoz, hogy egyszer arra ébredjek fel a kábulatból, hogy megöltem. Még a gondolata is elborzaszt. Tudom, hogy egy gyilkos vagyok, féktelenül gyilkolok mikor farkasként járok, kelek az erdőben.
Minden egyes telihold idején összevitázunk azon, hogy mellettem akar lenni én pedig ezt nem látom jó ötletnek, mert féltem.
Viszont borzasztóan makacs és megtiltani mégsem tilthatok meg neki semmit sem. Épp ezért iszom már farkasölőfűt úgy hogy minimális víz, tényleg kevés és abban feloldva legalább két zacskó farkasölő sisakvirág. Muszáj nagyon legyengítenem magam, hogy Őt biztonságban tudjam.
Nehezen valltam be magamnak, hogy őrületesen beleszerettem Kendra-ba, de így van. Van ez az idióta farkas-vámpír ellentét és kiélezett gyűlölet, de ez engem a legkisebb mértékben sem tud érdekelni. Én is úgy csöppentem bele a vérfarkasok életébe, hogy erről egy cseppet sem tudtam, senki nem volt aki vámpírok ellen uszított volna, hát akkor miért kellene utálnom egy másik fajt aki semmiben sem különbözik tőlem? Mind a két faj gyilkol csak más célból, míg a vérfarkasnak nem létszükséges embert ölni addig bizonyos vámpíroknak igen, akkor hogy is van ez? Kik a szörnyek? na ugye!
-Kendra, teljesen kikészítesz, miért nem érted meg, hogy féltelek? Nem akarlak elveszíteni! - Kicsit talán feljebb is emelem a hangom, a telihold vészesen közel van és egyre többször leszek idegesebb, feszültebb és ez kezd kiütközni rajtam.
-Ne haragudj, kicsit feszült vagyok. - Simítom hátra a hajam és próbálok az útra koncentrálni. Nem akarok veszekedni Kendra-val, de valahogy mindig ez van ilyenkor.
-Na akkor hová szeretnél menni még mielőtt betévednénk az új állatkennelembe a cuki nyakörvemhez és a láncaimhoz? - Mosolygom rá majd kezét a számhoz emelem és egy apró csókot lehelek rá.