Blake & Victorie

A vesémbe lát a nő, és ez nem tetszik annyira. Ennyire kiszagolható lenne, hogy egy ideje játszom a gondolattal? Tény, hogy én arra a következtetésre jutottam, hogy vámpír akarok lenni, de a párommal még nem beszéltük ezt meg. Mármint döntést még nem hoztunk. Az ilyesmiből nem akarom kihagyni őt, mert mindkettőnket érinti a téma. Ariana nagyon sokat segített a múltkori beszélgetésünkkel, de azért nem az ő véleménye a legfontosabb. Sőt, nem is az enyém. Ginnyre kell gondolnom, elvégre neki kellene az idők végéig velem maradnia. Már ha akar.
- Nem akarok gyilkoló gép lenni, de nem lenne ellenemre, ha közétek tartoznék. Vonzódom a fajtádhoz, ezt nem tagadom. – bólintok, és elmélkedve oldalra billentem a fejem. A kezem már szinte teljesen gyógyult. Tényleg elképesztő ez a gyors regenerálódás. Szóval ezért olyan nehéz komolyabb kárt tenni bennük! A saját vérük gyógyítja őket. Többször akartam már rájönni, hogy mitől ilyenek. Mert ez az egész vámpírság olyan mint a mágia és a vírusok kereszteződése. Legalábbis elméletem szerint. – Nem volt így még kijelentve, hogy magam is vámpírrá váljak, a barátnőmtől is függ a dolog. – próbálok minél őszintébb lenni, mert a hűvös, kimért tekintete elbizonytalanít.
Okkal. A hír azt hiszem finoman szólva is meglepte, hogy barátnőm van. Már nem mosolyog, a laza flörtnek is vége szakadt egy csapásra. És most, mi lesz? Aggódva tekintek rá, aztán szégyenkezve sütöm le a szemeim. Basszus.
- Nem akartam elrontani az estédet. Épp elég volt a saját estémet elrontani, én igazán… - kezdem a magyarázkodást, de belém akad a szó. Az nem ment meg, ha most nekiállok tenni a kamasz fiút. Remélem otthon majd azért (már ha egyáltalán élve eljutok hazáig) kapok némi jutalmat mindezért. Meg persze egy-két nyaklevest is azért amit a kezemmel tettem, meg minden másért is. Ginny morcos lesz, ha megtudja, hogy valaki evett belőlem. Ő sosem szokott, mert tudja, hogy nekem mit jelent. A vámpírharapás az én drogom, és ő sem akarja, hogy megint a rabja legyek, és erről szóljon a kapcsolatunk. Hát, most nagyon gyönyörűen borult minden. Eddig legalábbis úgy tűnik.
A gonosz mosoly Victorie ajkán rendesen rám hozza a frászt. Nem tartom magam ijedősnek, de azért ez egy kicsit… sok nekem. Még azt sem tudtam megszokni, hogy Virginia annyival erősebb nálam. Szeretek én lenni a főnök, és a nagy, erős, hősies védelmező. Na, hát ez a vámpírlányok mellett némiképp akadályokba ütközik. Így van ez most is, hideglelést kapok az ilyen rideg, kegyetlen tekintetektől, és soha nem is tudtam velük mit kezdeni. Amikor a két választási lehetőségem részletezi, zavartan vonom össze a szemöldököm. Egyik sem túl rózsás, de ha lehet választani, én inkább iszogatnék és lerészegednék mint hogy erőnek erejével itt tartson.
- Nézd, te igazán… tényleg nagyon vonzó nő vagy, de – kezdek bele, aztán keserűen elmosolyodok. Ugyan már, ezzel a dumával akarom magam kibeszélni? Nevetséges. – Oké, nem zsibbasztalak ezzel. Nézz papucsnak, de a csajom letépné a… a fejem, ha most köztünk bármi történne. És nem mintha félnék tőle – ezt azt hiszem le kellett szögeznem. Nem gondolhatja, hogy rettegek a fajtájától. – de a kapcsolatomat féltem. Azt hiszem, szeretem őt. – próbálok nagyon őszinte lenni a lányhoz, de nem tudom, mennyire hatom meg vele. Valószínűleg semennyire, csak egyszerűen úgy érzem, hogy mindezt el kellett mondanom neki. Tudnia kell, hogy bár itt maradok, csak az erőszakot akarom elkerülni, és azt, hogy tartósan magához láncoljon vagy még rosszabb.
A kért italok megérkeznek, én pedig mély sóhaj után emelem fel a hozzám közelebbi poharat, és finoman a másikhoz koccintom. Még egy majdnem őszinte mosolyt is sikerül kipréseljek magamból, azt hiszem ha iszok, könnyebben el tudom majd engedni magam mellette. Ráadásul ha mozgásképtelenre iszom magam, nem tudok semmi olyat tenni, ami fájdalmat okozna a kedvesemnek. Mindenkinek így lesz a legjobb, ráadásul amiről nem tud az nem is fáj neki.
- Akkor, fenékig, Victorie! – kacsintok rá, majd belekortyolok az italba. Átnyúlok az asztal fölött, és megragadom a kezét, puha tenyerét barátságosan szorítom meg. Régen kaptam volna egy ilyen alkalmon, sőt én magam tettem volna mindent meg, hogy az ágyamba szédítsek egy ilyen bombázót, mint ő. Talán most is erre vágyok, lelkem mélyén, de az eszem tudja, hogy mi a helyes, és mi a legfontosabb számomra a világon. Amíg a fejemben rendben vannak a dolgok, addig semmi baj nem történhet. Közelebb húzom őt magamhoz, és én is felé csúszok a padon. Ha ez az ára annak, hogy ma sértetlenül hazamenjek az asszonykámhoz, akkor ezt fogom csinálni. – És, mik a terveid mára? – próbálok laza lenni, hogy ne érezze rajtam a feszültséget. A korábbi, játékos énem kezd visszatérni, a mosolyommal együtt.

•• Words: 745 •• Music:  •[You must be registered and logged in to see this link.]• Note: :*-*:tudom, nem a legjobb... ••

Blake & Victorie

A
zt hiszem kénytelen vagyok bevallani a lánynak, hogy miként sérültem meg. De annyira kínos… azt fogja gondolni, hogy valami idegbeteg őrült vagyok. Bár… nem mindegy? Valószínűleg többé nem látom majd, sőt az is lehet, hogy ezt a találkozást is kitörli a memóriámból. Amit nem is bánnék annyira, mert nem hiszem, hogy Virginia örülne annak amit itt most művelek. Sőt, ha jobban belegondolok, már ami eddig történt, amiatt is simán kirúghat. Hirtelen összeszorul a torkom. A francba, nem érdemes kockáztatni a kapcsolatunkat egyetlen nőért sem. Senkiért, legyen bármilyen csinos is. Ugyanakkor ott lappang bennem a félelem is, mert tudom, hogy mire képes egy vámpír, ha feldühítik. Van egyáltalán kiút ebből a labirintusból? Hogyan viselkedjek, mit tegyek, hogy se Ginnyt ne veszítsem el, se az életemet? Csak remélhetem, hogy ha mindent bevallok neki, majd megértő lesz. Mást nem tehetek ebben a helyzetben. Szóval nem ellenkezek egyáltalán, és megfogom a nő felém nyújtott csuklóját, és engedelmesen nyelem a vérét.
Nagyot sóhajtok, mielőtt belekezdenék a magyarázatba, Victorie vérének íze még mindig a számban van, édesen, sósan. Idegen nekem ez az íz, felfordul tőle a gyomrom. Intek a pincérnek, hogy kérek még italt. Valahogy el kell tűntetnem a vért a számból, muszáj leöblítenem, lemosnom magamról.
- Szóval… elég rossz híreket kaptam az elmúlt néhány órában, és eléggé felhergeltem magam. A sétányon az egyik fa törzsén megtalálod a kézfejem többi, jelenleg hiányzó részét. – mosolyodok el kényszeredetten, és remélem megelégszik ennyivel is. Elhúzom a kezem. Nem értem eddig miért nem gondoltam rá, hogy nem helyes ahogy viselkedtem. Valószínűleg az imént említett nem várt események miatt eshetett ki minden, de most már majdnem magamnál vagyok. Az, hogy az exem felhívott, hogy ne keressem se őt se a pénzem, és a lakótársam eltűnt némileg kikészített. De nem értem, hogy hogyan felejtkezhettem meg arról, hogy boldog kapcsolatban élek! Már biztos vagyok benne, hogy ha ezt a párom megtudja, megöl aztán kirúg. Vagy fordítva. Megint összeszorul a torkom. Nem hiszem el, hogy ez velem történik! Hogyan felejthettem el, hogy barátnőm van, aki ha minden jól alakul nemsokára hozzám költözik? Ennyire durván kiütött az a dühroham és egy deci tömény? Ne már, azt hittem ennél többet bírok.
Szemeimbe beköltözik a kétségbeesés, ezt a nő is észreveheti.
- Oh! Hát… ez igazán… - "van barátnőm! Van Barátnőm!" a belső hang már kimondta helyettem, de a számon nem jönnek ki hangok. – Maradok még, persze. – gyáva nyúl! Hogy tud egy ilyen bombázó ennyire félelmetes lenni? És én miért rettegek tőle? Ez a büntetésem amiért régen nem voltam a hűség mintaszobra? Ha van Isten, akkor könyörgöm intézze el, hogy itt és most megnyíljon alattam a föld. A kezem visszacsempészem a közelébe, ő pedig megszorítja. Tényleg gyógyul, ez elképesztő. Miért nem mondta ezt eddig egy vámpír sem nekem? Nem értem mire jó ez a nagy titkolózás. Úgy bánnak az információval, mint a multimilliomos vén fószerek a pénzükkel. Szörnyűek, ez az örökös játszadozás és taktikázás tényleg nagyon fárasztó.
Viszont valami mást elárul nekem! Te jó ég, micsoda hírek! Szóval ha most valaki megölne, akkor vámpírként ébrednék. Ez nagyon, ez tényleg kifejezetten jó hír! Mármint, ha megbeszélem Ginnyvel hogy akkor végülis mi legyen velünk, velem. Hogy hogyan tovább.
- Hát, ezt nem tudtam eddig, de majd észben tartom. – küldök felé egy mosolyt, ami ezúttal eléri a szemeimet is. A pultos lerakja elém az újabb italt, én pedig anélkül, hogy alaposabban megnéztem volna már emelem is a számhoz. Akármi is ez, csak jobb lehet mint a vér íze. Mikor lerakom a poharat, érzem a kezét az arcomon, és beletelik pár másodpercbe, mire felfogom, hogy mekkora bajba kevertem magam. Fájdalmasan rándul az arcom, nem tudok tenni ellene semmit. Nem mehetek bele a játékba, de az ujja már az ajkamon van. Ha nem akarom elveszíteni a barátnőmet, kénytelen leszek véget vetni ennek az egésznek. Lehet, hogy gyáva nyúl vagyok, de most kell összeszednem magam és minden bátorságom. Megnyalom az ajkam, és ép kezembe veszem a tenyerét, aztán puha csókot nyomok a kézfejére.
- Nos, tudom, hogy milyen. A volt menyasszonyom is egy közületek. – sóhajtok, és elengedem a kezét, majd hátra dőlök , hogy egy kis távolságot teremtsek kettőnk közt. –Sőt, a jelenlegi barátnőm is. Szóval valamennyit tudok rólatok, de nem túl sokat. – tökös gyerek vagyok, szóval megérdemlem, hogy megkönnyebbülten felsóhajtsak. Elmondtam neki, hogy van barátnőm, és elkezdtem építeni a távolságot. Vagy kiakad és rajtam vezeti le a dühét vagy értékeli az őszinteséget és megúszom a dolgot. Remélem az utóbbi.

•• Words: 727 •• Music:  •[You must be registered and logged in to see this link.]• Note: bocsánat a késésért... :$ ••

Blake & Victorie

A
hogy letette elém a jóképességű munkaerő az italokat, be kell vallanom, hogy az első gondolataim nem voltak teljesen normálisnak mondhatók. Inkább egy kezdő alkoholista viselkedését idézte, hogy előbb belsőleg veszem magamhoz az alkoholt, és csak utána kezdtem el foglalkozni a sebem fertőtlenítésével, vagyis a vodka külsődleges felhasználásával. Nem meglepő hát, hogy egy mozdulattal az ép kezembe veszem a poharat, és egy szuszra meg is iszom a tartalmát. Csak amikor már lecsúszott, akkor  esett le nekem, hogy a szokásos gold helyett silver tequilát kaptam. Így jár az, aki elfelejti jelezni, hogy válogatós. Az ismerős, kellemesen meleg érzés azonnal elkezdett szétáradni az ereimben. A tompultság érzése is fokozódott, ahogy az agyamat elkezdte ostromolni az alkohol. Még azt is csak késve érzékeltem, hogy egy nő megállt mellettem.

Bárgyú és meglehetősen félresikerült mosollyal jutalmaztam a becézését, és próbáltam megszólalni,de túlságosan össze voltam zavarodva. Annyira felhergeltem magam az elmúlt fél órában, hogy itt helyben össze tudtam volna esni a fáradtságtól. Érdeklődve figyeltem, ahogy a kezem után nyúlt, és már épp szólni akartam neki, hogy nem csak úgy balfékségből lehorzsoltam egy kicsit, amikor rávilágít a problémára. Hát igen, ki mondta, hogy nem vagyok ön- és közveszélyes? Mit válaszolhattam volna neki? Az igazság annyira nevetséges, hogy ezzel inkább nem zsibbasztottam. Minden más verzió pedig olyan szürreális, hogy az már fáj. Úgyhogy inkább csak csendesen megvontam a vállam. Ha látott már ilyesmit, úgyis tudja, hogy magamnak okoztam, kvázi szándékosan.
Aztán egyetlen pillanat alatt kijózanodtam, amikor ajkai a kezemhez közelítettek. Döbbenten meredtem rá, és fogalmam sincs miért, de nem állítottam meg. Nem tudom, hogy szerencsém vagy balszerencsém volt-e vele. Vágytam már erre, ó, nagyon is vágytam, amióta csak legutóbb megharapott valaki. De most, hogy ismét itt lenne a lehetőség, mintha inamba szállna a bátorságom. Akarom, hogy megint függő legyek? Hiszen már majdnem fél éve "tiszta" vagyok, és az egész folyamat meg az elvonási tünetek csaknem olyan durvák voltak mintha drogoztam volna. De a csábítás olyan erős, a szervezetem pedig annyira kimerült, hogy nem maradt energiám küzdeni ellene. Vártam az érzést, amint felcsillant a lehetőség, hogy hozzájussak újra, máris elkapott a sóvárgás.
- Tudom milyen. –szólaltam meg halkan, rekedten. Láttam ahogy harapás előtt átalakult az arca, az én szemszögemből nézve mintha sötét karikák csúfították volna el a szeme alatti területet. De láttam már épp elégszer, hogy tudjam ilyenkor apró sötét kis erek jelennek meg azon a területen. Szemfogai azzal a lendülettel nőttek meg, ahogyan a száját nyitotta. Éhes lehetett már, biztosan így szagolt ki, és ezért jött ide hozzám. A vérem vonzotta hozzám. Érdeklődve figyeltem mindaddig, amíg egy kis tompa fájdalmat éreztem. Aztán helyébe lépett az, amiért imádok egy vámpír vacsorája lenni: euforikus, furcsán boldog állapot. Amikor a gondok megszűnnek. A test gyengül, és az alapvető funkciókra fókuszál, ez által szűntetve meg a stresszt. Aztán újra felüti a fejét a fájdalom. Van az a pont, ahol a test figyelmeztet, hogy nagy a baj. Most, hogy mondja…!
Még az előtt pár másodperccel, hogy elengedné, elkezdtem kihúzni a csuklóm a harapásból. Persze nem rángattam, azzal csak nagyobb kárt tettem volna, így inkább csak finoman utaltam rá, hogy most már igazán elengedhetne. És el is enged. Jó kislány.
Bódultan néztem ahogy saját magát harapta meg. Még soha nem láttam ilyesmit, és elképzelésem sincs arról ami történni fog. Ártatlan, ártalmatlan érdeklődéssel kerestem tekintetét.
- Miért? – kérdeztem, és nem fogadtam el a felém nyújtott kezét. Aztán megmagyarázta: orvosság a saját hülyeségemre. Ó. Bizonytalanul nyaltam meg az ajkam, és szinte reszkető kézzel emeltem a számhoz enyhén vérző csuklóját. Még senki nem akart meggyógyítani, senki nem törődött azzal, hogy velem mi lesz miután ők már táplálkoztak.
- Blake. Blake Rayner. – mormogtam, és Victoriet néztem. Szép nő, sőt… nem is szép, gyönyörű! Határozottnak tűnik, és ez tetszik benne. Bár ez minden nőben tetszeni szokott. Sőt, az hogy nő tetszeni szokott minden nőben. Akarom én ezt? Egyáltalán, mi folyik itt? Halovány mosoly futott át az ajkamon. Úgyis kiderül, valószínűleg jobban járok ha hagyom magam sodródni az árral.
Gyengéd csókot leheltem a lány csuklójára, miközben a szemébe néztem. Aztán a szám finoman a sebe köré zárult, és már én is elkezdtem élvezni a játékot. A vére íze fémes, édesen sós. Meleg az enyémtől, amivel keveredett. Nem, én nem táplálkozom. Szóval nem is volt szükség rá, hogy holmi állat módjára harapdáljam ezt a gyönyörű nőt. Nyelvemmel finoman cirógattam bársonyos bőrét, és aprókat nyeltem. Így, óvatosan hoztam létre a szívó hatást, és néhány kortynyit ittam a véréből. Vajon ez mivel jár? Belehalok? Fájdalmasan kiábrándító gondolat.
Elengedtem a karját, majd zavartan lehajtottam a fejem. Igen, ezt most nagyon nem kellett volna. Letöröltem a szám, és a maradék itallal, azzal a néhány cseppel igyekeztem előzni a vére ízét. A gyomrom egyszer csak felfordult, a szokatlan tápláléktól, biztos…
- Miért csináltad és mi volt ez? – kérdeztem halkan, és a keze után nyúltam. Szórakozottan szorítottam meg, puha tenyerét cirógatva ujjaival játszom. Igen, ezt most tisztáznunk kell.

Blake & Victorie

„Szétszórt, szeleburdi, hebehurgya, ostoba nőszemély!”
Gondolataim átszellőztetésére van sürgős szükségem. Hogyan gondoltam, hogy lehettem olyan hülye, hogy már megint a nyakamba vettem egy koloncot? Nem vagyok normális, épelméjű ember nem csinál ilyesmit! Ki nekem az a lány? Van hozzá fűződő bármilyen kötelességem is?! Nincs! Akkor most mégis miért járom az utcákat már órák óta, hogy megtaláljam?

Persze a kiemelkedően rossz kedvemnek csak egyik okozója a kis pártfogoltam, Dee. A több hónapnyi megvonás után, és a több ezer üzenet után amit hagytam a rögzítőjén Monique méltóztatott ma felhívni. Üdvözletét küldte nekem a birtokomról, Angliából, és köszöni a nagylelkűségemet. Valamint figyelmeztetett, hogy az ő erejével és hatalmával valamint a tőlem kapott pénzzel el tud intézni engem úgy, hogy a kutya se keressen, így kegyeskedett megkérni, hogy ne zaklassam tovább. Megőrülök, hát ilyen van??? Előbb elveszi az örökségem, kiforgat szinte minden vagyonomból, egy szál gatyában jóformán az út szélén hagyott. Aztán összetörte a szívem, kitépte, megdarálta, felgyújtotta leköpte és grátisz egy kutyával megetette. Képletesen szólva persze, de nagyjából így éreztem magam szakításunk után.
Ne keressem, ne zaklassam. A pénzem akarom visszakapni, semmi mást. Már rég tudom, hogy nem érdemelte meg, hogy úgy és annyira szeressem ahogy. Azt meg én nem érdemeltem tőle, hogy kizsebeljen és csak úgy lelépjen. Ordítani tudnék a dühtől, már szinte megbénít ez a pokoli méreg ami bennem van. Ha eddig még éreztem is valamit Monique iránt, hát most már csak gyűlölet maradt belőle.

Persze a problémáimat és a feszültségemet mint mindig, most se azon vezettem le, akitől eredeztethetők. Lakótársam-barátnőm itta meg a levét, és a megtámadását követő harmadik hét első napja lévén kirángattam a házból emberek közé. Tudom, aljas dolog egy rettegő, sebezhető lelkiállapotban lévő nőt egyedül otthagyni a város közepén védtelenül, hogy vásárolgasson de nem gondolkodtam. Most meg nem veszi fel a mobilját és nem találom sehol. Képes bárhol, bármilyen rövid idő alatt bajba keveredni, de azért azt mégse gondoltam, hogy úgy kell vele bánjak mint egy pelenkással, és képzeletbeli szoknyám szélén kell üljön egész hátralévő életében, mert akkor inkább fellógatom magam az első fára. Mintha nem lenne egy második tinédzserkorát élő felnőtt nő pesztrálásánál nagyobb gondom.
Dühömben egészen a város széléig sétálok, anélkül hogy észrevenném. Egy kellemes kis fasor mellett sétálok el, és valamilyen indíttatásból arra a következtetésre jutok, hogy az egyik fa törzse alkalmas lesz arra, hogy kitöltsem rajta minden mérgem. Elé is lépek hát a jól megtermett növénynek, és jobbommal hatalmas erővel ütök belé. Aztán újra és újra, míg már nem érezem a kezem. Öklöm egészen összefeszült az erős szorítástól, úgy kell bemozgatnom az ujjaim, nagy és fájdalmas sziszegések közepette. Legalább egy vagy két kézközépi csontom is eltört hála a dühkitörésnek. Nagyot sóhajtva nézek körül, hogy látta-e valaki az őrjöngésemet, aztán megpillantok egy bárt az utca túl felén. Vérző és gyakorlatilag teljesen felhámmentes kézfejem ideiglenes ellátására letépek egy csíkot az ingemből, és köré tekerem.

A bárban nem hiszem, hogy komolyabb feltűnést keltenék, egészen addig, amíg a bárpulthoz lépve meg nem rendelem az italom. Egy deci vodkát és ugyanennyi tequilát. Előbbit a sebemre, hogy fertőtlenítsem (micsoda vétek, erre pazarolni az italt…!), utóbbit pedig a kezeim remegése ellen. Amikor hirtelen kiszáll az emberből az adrenalin, furcsa álmosság szerű, tompult állapot lesz rajta úrrá. Amikor megkapom az italokat, és ki is fizettem, kérek még egy tiszta kendőt a pultostól, és a vodka jelentős részét összeszorított fogakkal a sebre öntöm.
- Francba! – sziszegem mély átéléssel, majd a pultos fiú után nézek, hogy hozza-e már az újabb ideiglenes kötszeremet.