„Köszöntök sok szeretettel mindenkit, aki eljött eme jeles eseményre, és a tiszteletét rója le ezáltal e csodás műsorszámnál. Garantáltan nem fognak csalódni a produkcióban, mely meg annyi látványos technikai elemmel, és egyaránt szórakozással van megspékelve. Így tehát nem maradt más hátra; irány a pokol tornáca..”
A hajnali idő vonulata lassan vázolódik fel szemeim előtt, a hűvös szellő érintése megborzongató összhatást kelt, a csendesség pedig már-már megrémisztő epizód sort mutat fel. A nem régiben történt pár órás jelenet, nos kellőképp elég volt mindahhoz, hogy a tervem tökéletes révbe érjen. Nem volt szükségem jelentősebb mértékű erőfeszítésre, avagy lelki megterhelésre, hisz mindent elértem néhány apró kis előkészülettel, és elmondott varázsszóval. A félhomály ugyan még mindent beborít, de mindez koránt sem zavaró a számomra. Mélyen szívom végezettül magamba a levegőt, és zárom le egyetlen pillanatra a szemeimet, hogy aztán megnyugvást találjak a talaj fellazításában. Az ásó könnyen hatol bele a kissé vizes, ámde mégis puha homokszemcsék sokasága közé, hogy aztán egészen mélyre nyomjam az eszközt, és majdan felemelve ezáltal egy jókora darabot, nos a homokkupacra dobhassak. Szerintem jelentős mértékben megnyilvánuló tényként érvényesül mindazon cselekménysorozat, hogy épp egy gödröt ások, és nem pedig a nyaralásomat latolgatom, mint esetleges lehetőség. A hajam szétborzolt állapotban lézeng, a ruházatom tiszta sárban tündököl, és egyaránt vér borította kiadását mutogatja minden nézőnek.

//Néhány perccel éjfél után//
Egy nagyobb utazótáskával a kezemben léptem be az erdő sűrűjébe, és szeltem át ezáltal gyors léptekkel, hogy aztán egy mélyebb, és elhagyatottabb részlegen köthessek ki. A sötétség beállt tényként uralkodott a tájon, de egyelőre nem óhajtottam olyasvalamit csinálni, amelyhez nagyobb viszonyú fény kellene. Megálltam egy adott helyen, majd ledobtam oldalra a táskát. Végül pedig lehajolva előszedtem egy nagy méretű fehér textíliát, amelyet leterítettem a földre. Kipakoltam további dolgokat is; kezdve a gyertyától a hamvakig. Percek múltán álltam fel csupán, ahogy hátat fordítva, nos szembekerüljek az öcsémmel. Egy nagy mosollyal az arcomon, és egy kedves öleléssel köszöntöttem. Előadtam a színészi tehetségem, csakhogy ne okozzak számára eszményi csalódást. Nem sokkal később a kezembe kaptam egy tiszta tálat, és egy éles tőrt. Megkértem a fivéremet, hogy adjon egy keveset a véréből, így ellenkezés nélkül nyújtotta át a karját. Megvágtam egy kicsit a csuklójánál, majd a tálba csepegtettem egy kisebb mértékű vérét. Hirtelen dobtam le a földre a tőrt, majdan megittam a tál teljes tartalmát. Erősen fókuszáltam a szavakra, hogy jelentős mértékű fájdalomban részesítsem. Utazóként nehezebb a dolgom, hisz a varázslat nem sétál az ölembe. Sokkal több eszközt kell alkalmaznom, és sokkal másabb kivitelezésben. Elejtettem a tálat, ahogy meggyengített a szavak kellegének ereje, de mindezen tény ellenére csak ismételtem, és ismételtem a mondandómat, miközben előhorgásztam a fekete vászonkabátom belsejéből egy kihegyezett fakarót. Hirtelen álltam fel, miközben megszűnt a varázslat. Újult erőre kapva pedig az öcsémre vetettem magam. A tekintettünk találkozott e pillanatban, és ahogy egy könnycsepp legördült az arcán, nos megremegtem.
-Azt hittem, hogy betartod az örökké szót.-Mondta oly halkan, s mégis megtörten, mint még soha senki.-Azt hittem mellettem vagy... és hogy testvérek vagyunk, Paul.-Suttogta már-már sírva, ahogy nagyot nyeltem. Végezettül pedig mélyen nézve a szemeibe, nos egyetlen mozdulattal szúrtam át a mellkasán a karót, hogy a szívét sikeresen keresztül döfjem.
-Sajnálom.-Zártam le a szemeimet, ahogy állóhelyzetbe kerültem. Ám egy pillanattal később megfogva az üres tálat, és a fűből felvéve a tőrt, nos megvágtam a csuklóját, hogy a halott öcsém vérét vegyem. A tény nehezen tudatosult bennem. Megöltem azt, aki számomra mindennél többet jelentett. Végül a saját véremet csepegtettem bele a tálba, majd pedig egy könnycseppel pecsételtem meg a folyamatot, hogy az is a vér közé jusson.
S így kezdődik el egy ördögi terv kezdete..

„Nézz szembe mindazzal, ami vagy, s aki lenni akarsz..”
Az ásó feszülten vájódik bele a földrétegbe, ahogy egyre gyorsabban, és gyorsabban lapátolom a homokot. Tisztán hallom, ahogy a 'drága' Silas kezd feléledni. Viszont percek telnek el mire állóhelyzetbe kerülve, nos megközelít, vagyis pontosabban mondva, nos kényelmesen neki dől egy fának. Attól függetlenül, hogy ások, nos a hallásom még kiváló, és nem váltam süketté. Fogalmam sincs meddig nézelődhet, avagy szokhatja meg az új életformáját, de egy bizonyos időbe beletelik mire megszólít. Ám koránt sem tetszetős módon. Halkan felmordulok válasz gyanánt, ahogy az ásót a földbe állítom, majdan pedig Mr. Beképzeltség felé fordulok. Megvető pillantással méregetem eleinte, majdan rosszallóan megrázom a fejemet.
-Mi az kérlek, nos a túlvilágon talán nincs időérzék?-Kérdezem meg cinikus hanglejtéssel, ahogy a kezembe kapom az ásót, majd folytatom a megkezdett munkámat. Az udvariasság, és én, nos ezen pillanatban ezerféle fogalmi szinten válunk külön.-Válaszolva a kérdésedre pedig... durván két évig voltál halott.-Mondom komoly hangnemmel megfogalmazva, ahogy végül sikeresen elérem a célomat. Kiástam egy kisebbféle gödröt. Most már eltemethettem ezt a szerencsétlent. Kimászva onnan, az ásót ledobom a lábam mellé, majd a drága öcsémet belerúgom az árokba. Milyen kedves vagyok azzal, akit nem régiben még képes lettem volna elfogadni. A saját testvéremmel úgy bánok, mint egy utolsó kutyával.. Oh, de kit érdekel! Ő volt az idióta.
-Amúgy sajnálom, hogy nem hoztam vissza a Júliádat, drága Rómeó.-Tetetett sajnálat fut át az arcomon, ahogy ránézek. Nem érzek jelenleg semmit sem, így kissé nehéz lenne az, hogy valódi érzelemként produkáljam az iméntit.-De bevallva nem érdekel Amara, sem a szerelmi szálatok, nem mellesleg pedig boldogan túllépett a másvilágra.-Vonok vállat, ahogy semlegesen beszélek, és érzéstelenül. Ha ezzel magamra haragítom, nos ez van. Én kicsit sem félek tőle, hisz halhatatlan vagyok. Végérvényesen halhatatlan.-Szóval, kérlek örülj az új életednek, és annak, hogy szabad vagy.-Mutatok rajta végig a bal kezemmel.-Remélem nem fogod immáron elpazarolni ezt a harmadik esélyt. Nem viccből támasztottalak fel.-Mondom jelentősen megnyomva a szavaimat, ahogy majdan felkapom az ásót, és a homokkupac mellé sétálok. Egy utolsó pillantást vetek a göndör, és szőke hajfürtökre, egyszóval a hulla kirajzolódó alakjára, majdan szépen lassan, nos elkezdem beásni a sírhelyet.
„S említettem már azt neked, hogy a móka voltaképpen még csak most kezdődik el?”

---

Nem tudtam még elképzelni sem, hogy Katherine hogyan lépett el velem idáig, hogy együtt legyünk. Soha nem gondoltam volna, mert ő akkor sem szeretett, amikor egyáltalán nem is tettem vele még semmit. És fájt, nagyon is fájt, hogy egy nő ellentmondott nekem. Főleg az, akit szerettem.
Hozzábújtam, mellkasára helyeztem homlokom, csak hogy érezzem testének a melegét. Fáztam, de az ő közelsége felmelegített. Az illata is elbűvölt, szinte az töltötte meg az egész autó belsejének a levegőjét. Imádtam mindenét.
Fáradt voltam, nagyon. Így, hozzábújva eltudtam volna aludni, mint egy gyermek, aki anyja ölében készül elaludni. Hallani szívének minden egyes dobbanását.
Ez a tökéletes altató.
Be is hunytam a szemem, aztán pihentettem őket, hogy ne fájjanak.
Derekára helyeztem ezután mindkét tenyeremet, simogattam őt. Boldog voltam.
Amikor arra utasított, hogy menjek hátra, megrázom a fejemet, hogy nem akarok. Bírom én a strapát. Az álmosság, és a fáradtság nem fog ki rajtam, mert ez semmi. Voltak ennél nagyobb bajaim, és ez legyen csak a legkisebb bajom.
- Így maradok. Nem mozdulok. - mondom halkan mellkasába suttogva. A szemeim leragadnak, ráadásul a fejem is megfájdult az kialvatlanság miatt.
De megérte azonban idáig eljönnöm, főleg, hogy lássam őt, és elhozzam magammal.
- New Orleans kissé nehezebb útvonal. Ügyesnek kell lenni hozzá. - ölelem aztán magamhoz, és úgy maradok.
- Úgy aludnék így. - állapítom meg a helyzetemet.
Annyira nem akartam szorosan hozzábújni, mert a végén még átveszi az én pólóm nedvességét az övé. Ezért inkább hamar összeszedtem magam, aztán elhúzódom tőle.
Hallgatom továbbra is szavait, és megörültem, amikor említi a közös házat. New Orleaansban nagyon szép házak vannak, jó nagyok, de ezek inkább luxusvillák, amiket inkább csak a gazdagok tudnak megfizetni, vagy is én. New Orleanst irányítom, de nem csalok, egyáltalán nem. Tisztességesen keresem meg a pénzt, nem igézek másokat az én hasznomra. Mindössze csak akkor igézek, amikor nagyon szükséges, de akkor sem a pénz miatt.
- Sok szép ház van. Kertel, kerti pavilonnal, és még sok luxus dologgal. - állapítom meg, hiszen ha így maradunk, akkor nem vihetem őt haza a többi Mikaelson közé. Így is egy másik házba fogom őt vinni, mert nem akarom, hogy egyből balhé legyen otthon. Otthon meg különben is tervezünk egymással jó pár dolgot. Ölelünk, bújunk, aztán alszunk.
Amikor pedig megemlíti a cicát, hirtelen felkapom a fejemet. Ránézek mosolyogva, és eszembe jut, hogy mennyi mindent megadok majd neki. Boldogságot, szeretetet, és minden mást, amit szeretne. Szép élete lesz.
- Akár még tigrist is tarthatsz otthon... - bújok hozzá újból. - Ha hazaérünk, alszunk? - kérdezem tőle fáradt hangon, mert indjárt beledőlök a kardomba, ha nem érünk haza. Majdnem 1 hét álmatlanság... katasztrófa.

Katherine & Klaus

there's no sweeter innocence than our gentle sins

Klaus & Katherine

Elmosolyodtam mikor ajkait a vállamon éreztem, és mindegy hol csókol, egyszerűen megbabonáz velük. Bármit megtennék neki, úgy érzem. Átöleltem, szorosan magamhoz és homlokára nyomtam apró puszikat.
- Sokkal jobban. - adtam válaszol az imádlakra és nem akartam vele ezen veszekedni, de hát egy párkapcsolat minden tagja megejti ezt a vitát, hogy melyik szereti a másikat jobban. Nem volt szándékomban, de kicsúszott a számon. Ha kell, napestig veszekszek vele ezen, hogy érezze a szeretetem.
Sóhajtottam mikor vissza kellett vennem a ruhadarabot, mivel nem akartam, hogy Klaus abban legyen. Na de, mint engedelmes barátnő visszavettem kelletlenül, bár pár grimasz kíséretében.
- Hihetetlen vagy. - mosolyogtam rá, mikor mondta, hogy annyira nem vizes, de mivel így hozzábújtam az én ruhám is kezdett tőle nedvesedni. Áh, tényleg nem vizes, tisztára száraz, én vagyok hülye. Na nem baj, ha fázik akkor így járt, majd jól kinevetem, olyan makacs. Egyik közös tulajdonságunk.
Megráztam vigyorogva a fejem, mikor megkérdezte, hogy szarul néz-e ki, mivel egyáltalán nem. Látom rajta, hogy négy napja nem aludt, de szerintem rosszabb lennék kinézetre, ha velem történt volna meg ez.
- Menj az anyósülésre, aludj, vagy hátra, ott kényelmesebb. - gondolkoztam, hogy melyik megoldás lenne jobb. Magam mellett akartam tudni, azt, hogy szem előtt legyen, de hátul le tud feküdni és ott álomra hajthatná a fejét gondok nélkül. - A kedvemért. - ellenállhatatlan nagy szemekkel és édes mosollyal néztem rá, kicsit oldalra billentve a fejem, hogy meglegyen teljesen a "kiskutyus tekintet" hatása. Remélem beválik nála, a lehető legaranyosabban próbálom neki produkálni magam.
- Nem fogod tükörben látni magad, mivel most mész és pihensz. - nyomtam orrára egy puszit, majd a szemeibe néztem. - Én átveszem, tudom merre van New Orleans. Megleszek. - pár pillanat múlva ajkaira tapasztottam az enyémet egy gyors csók erejéig, de még nem akartam lemászni róla, olyan jól esett egy kicsit szeretgetni. - De még ne.. - kértem, hogy maradjon, mert még öt percet kibírunk. Lehet, hogy tíz percet.. áh, tök mindegy, van időnk. - Kicsit hagyd, hogy szeresselek. - bújtam a nyakába, és azt a pontját is rövid, gyengéd csókokkal kényeztettem. Annyira finom az illata, puha a bőre, egyszerűen imádom. Nem is értem miért nem láttam benne azt amit most látok.
- Képzeld el a jövőnket. - simogatom meg az arcát és akaratlanul mosolygok, nem tudom abbahagyni. - New Orleans, egy gyönyörű ház.. - kezdtem el szövögetni a közös jövőnket amit úgy tűnik hosszútávra akarunk. - Képes lennél elhatározni magad mellettem, és.. - célzok egy gyerekre, de csak, hogy megijesszem, nem tervezek babát, egyszerűen nincs hozzá türelmem, Nadia az egyetlen gyermekem, és ő is marad. Na de Klaus kicsit ijedjen meg, hogy egyből babát szeretnék tőle. - és fogadunk be egy árva cicát? - fejeztem be a mondatomat hosszú másodpercekkel később, felcsillant szemekkel, mivel mindig is szerettem az állatokat, egyszerűen nem volt időm kimutatni. Valójában semmi iránt sem adtak esélyt kimutatni, na de az új életem esélyt ad rá.

Bármit meg tudnék tenni a lányomért. Harcolni fogok érte a végsőkig, mert ő az én vérem, az örökös, akinek majd egyszer átadom a várost, én pedig elmegyek jó messzire, valahova Katherinenel együtt.
Egyet biztosra tudok. Azt, hogy Hayle majd megpróbál elmenni vele, hogy soha ne találjam meg őket. Az a helyzet, hogy ezt nem fogom hagyni. Mielőtt megtenné, hogy elviszi a lányom, előtte hidegvérrel megölöm őt. Csak egyszer jusson a fülembe, hogy elakar tűnni a lányommal.... megölöm az egész falkáját, a szeretteit, s utoljára őt csak hogy nézze végig, hogyan hull körötte el mindenki, mint a legyek.
De aztán, valami gyönyörű látvány elüldözte a gyilkos szándékom, és újra valami melegséget éreztem a szívem mélyén. Mi is volt ez a szép? Valójában ez csak Katherine tekintete. Soha sem nézett rám így, mint most. Mindig az a ravasz, gonosz ribanc nézése volt. Természetesen ezt nem célzásnak szántam, csupán csak más nevezte így ezt a nézését. De most, valami más. Valami gyönyörű, ami megmagyarázhatatlan érzés köré kerít. Az arca puhasága, szempárjának igéző, csokoládébarna tekintete... semmi sem ér fel ennyire.
Nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy mennyire széppé teszem Katherine életét. Azonban még is csak van bennem némi félelem, ami úgy viselkedik velem, mintha csak suttogná ezeket a fülembe: Úgy is megölik miattad, úgy is meghal miattad, úgy sem tudod megállni, hogy ne igyál belőle, és ne álld meg, úgy sem tudod megvédeni, hiszen miért, h magadat sem tudod?
Ezek a gondolatok keringtek bennem. Meg akarom őt védeni, mert ő az egyetlen, aki életben tart mostantól, és örökké.
Annyira elmélyültem a látványába, hogy csak annyit veszek észre, hogy kiszáll az autóból, és hátra halad. Nem értettem, mit csinál?
Már nyúltam volna , hogy kinyissam az ajtót, és utánamenjek, de aztán ő nyitotta ki a felőlem lévő ajtót, és beült az ölembe.
Göndör haja mellkasára omlott, s végignézek rajt csodálóan, hogy milyen gyönyörű és hogy valójában minden nőnél érzékenyebb.
- Imádlak. - felelem neki, amikor előhozza a békét. Végigcsókolom a vállát, s két tenyeremet fenekére tapasztom, de nem azért, hogy tapizzam, vagy bármi más, hanem, azért, hogy ne csússzon le.
Lehúzza rólam a pólót, és az övét is, és már egyből tudtam, hogy mit akar.
Megráztam a fejem, hogy erről szó sincs, mert nekem nem lesz bajom attól, hogy ha vizes pólóban ülök, de ő tüdőgyulladást is kaphat.
- Édes...- kapkodom ki a szót, aztán rá nézek, és félig meztelen testére. - Vedd vissza! - utasítom aztán visszaveszem az anyósülésről a vizes pólóm, majd visszaveszem magamra, aztán visszaadom a száraz felsőt Katherinere.
- Annyira nem vizes. - mondom neki győzködően.
Amikor orromra nyomott ajkaival egy gyengéd csókot, valami melegség futott rajtam végig, és a szíve megnehezedett, mert alig tudtam elbírni ezt a szeretetet, amit ő nyújtott nekem. Annyira édes, és kedves.
- Négy napja. - Vallom be mosolyogva. - Nagyon szarul nézek ki? - röhögöm el magamat. Szörnyen nézhetek ki.
Még ugyan nem néztem tükörbe, de el tudom magamat képzelni. Olyan, „most keféltem haj”, a szememen lévő táskákon is táska van, vizes póló, meg egyebek... te jó ég.
- Nem akarok tükröt látni... - vallom be, mert a végén nagyon betojnék magamtól. Annyira nevettem, hogy szinte már görcsként kapott el a nevetés. Fáradt voltam, de boldog.

Katherine & Klaus

there's no sweeter innocence than our gentle sins

Klaus & Katherine

Hallottam ahogy annyira akarja, hogy forduljak vissza, próbált győzködni, de nem tudom, egyszerűen nem akartam felé fordulni, úgy éreztem ezzel bántom, és egy kicsit rosszul érzi ő is magát, ahogy én az előbb. Viszont képtelen vagyok rá sokáig haragudni, annyira szeretem, és ahogy próbál engesztelni.. a szívemhez szól, érzem, hogy komolyan beszél.
Mosolyogva néztem rá mikor mondta, hogy az élete része vagyok, az egyetlen. Jól estek a szavai, ilyet sosem mondott nekem senki, és szerintem nem is fog rajta kívül. Gyönyörű jövőnk lesz együtt, megkapjuk azt amire mindketten vágyunk régóta, a feltétel nélküli szeretetre, hiszen ezt sosem adta meg nekünk senki.
Figyelmesen hallgattam mikor a gyerekéről beszél, és meglepett, hogy így kiötletelték hogyan rejtsék el. Biztos sokan leselkednek rá, már csak azért is, mert az őshibrid lánya, ki hibridként jött a világra. Aligha tudja valaki ez mekkora fegyver lehet, na meg gondolom Hope megölésével Klausnak akarnak ártani, hiszen ő mindig is családot akart, csak a család nem akarta őt. Pont, mint nálam.. mily' szomorú.
- Nem tudtam, hogy él. - mondtam csalódottan, nagyon halkan, szinte alig hallani, de Klaus biztos tisztán hall mindent. - Úgy tudtam halott. - hunytam le a szemem és belegondoltam, hogy ő még egy baba, mégis mennyien a halálát akarják. - De sejtettem, hogy nem hagytad volna magára a gyermeked. - komoly arccal néztem magam elé, és pár pillanatig síri csöndben ültem, mert nem tudtam hogyan fejezzem ki magam. - Bíztam benned, hogy nem hagyod. - néztem rá újból, mikor összeszedtem minden bátorságom és kimondtam, hogy mikor utáltam is képes voltam hinni az emberségében.
- Hé.. - néztem rá hatódottan és szomorúan, mikor azt mondta, hogy meghalna ha bántanának. - Nem lesz bajom. - biztattam, hogy nem lesz semmi baj, nem fognak bántani, remekül leszek. Viszont ebben nem voltam annyira biztos. Egy Petrova hasonmás egy természetfelettiektől nyüzsgő városban olyan, mint a bűnözők közé bedobni egy gyémántot. Sokaknak fog fájni rám a foga, főleg, hogy ember vagyok.
Mikor leállt, meglepődtem, mert nem tudtam elképzelni mi lehet az amiért meg kell állnia. Felém fordult, és mikor nyúlt az állam felé, tekintetemet mélyen belefúrtam övébe.
- Szeretlek. - ismételtem őt, ezzel megerősítve érzéseimet. Most mit tehetnék? Aki szerelmes, az szerelmes, sosem tudja senki sem megmondani neki hogyan érezzen. A gonosz is eshet szerelembe egy történetesen másik gonosszal. A sors akarta így.
Egy idő után gyorsan levettem magamról a kezét majd kiszálltam a terepjáróból, direkt a leghosszabb kerülőt megtéve, hogy azt higgye itt hagyom. Pár pillanat múlva átbotladoztam az ő ajtajához, kinyitottam és bemásztam az ölébe, szorosan átölelve őt. Szerettem megérinteni.
- Béke? - néztem rá nagy szemekkel, és csábos hangon kérdeztem tőle, hogy most nincs-e harag. Tudom, hogy nincs, de a békülésnek is megvan a módja, mi pedig majd megadjuk.
Egy hosszú és szenvedéllyel teli csókot nyomtam az ajkaira, annyira imádtam csókjait, annyira érzéki, kényeztető.. imádtam a teljes egészét, odáig voltam érte. Végigsimítottam felsőtestén, majd gyorsan elkaptam a fejem, mert csurom víz volt, jéghideg.
- Szívem.. - aggódóan néztem rá, mert nem akartam, hogy ebben szenvedjen még egy ideig. - Vedd le.. - szedtem le róla a felsőt gyorsan, ledobtam az anyósülésbe majd lekaptam Klaus pólóját ami most rajtam volt. - és most vedd fel ezt. - kezdtem kifordítani a ruhadarabot és már adtam rá, mint egy anyuka, annyira elkezdtem aggódni érte. Mielőtt ráadtam volna, megérintettem mellkasát, teljesen áthidegült volt, nedves, és ebben volt egy ideje. Rendesen elkapott a bűntudat, hogy elkértem a száraz ruháit. Nem lenne szabad ebben lennie..
- Fáradtnak tűnsz. - arcára raktam a kezem, és az orrára nyomtam egy puszit. - Feküdj le hátul, az ülések még le vannak hajtva, aludj. Én majd vezetek tovább. - mosolyogtam halványan, és azt szerettem volna ha lepihenne. Láttam rajta a nyúzottságot. - Mióta nem aludtál? - kérdeztem tőle, és tudom, hogy napok óta nem, látszik rajta. Nem mehet ez így tovább. Ha velem lesz, akkor nem lesz álmatlanság, nem lesz feszültség.. remélem megváltoztathatom az életét.

Sajnáltam, amit mondtam. Eléggé feldúlt voltam, hiszen nyakamon minden baj. Ott van Katherine, aki védtelen, és mostantól felelősséggel tartozom felé, de egyáltalán nem bánom, mert szeretem, az egyetlen nő, akiért bármit meg tudnék tenni. Ő az életem, és az egyetlen a világon. Én őt megbecsülöm, és tisztelni is fogom. Úgy érzem, hogy ő az egyetlen, aki képes engem megérteni, mert mindketten jól tudjuk, milyen az, hogyha valaki cserbenhagy minket. Társak vagyunk mostantól mindörökre.
Aki egy kicsit jártas a természetvilágban, mindenki tudja, hogy egy farkas örök életre választ magának párt. Ez az én ösztönöm, és én is örök életre választottam magamnak most párt. Eddig egyik nőnél sem gondoltam azt, hogy oda tudnám neki adni az életemet. Mindegyik csupán csak egy tárgy volt nekem, többre nem is szerettem volna őket felhasználni. Sem Carolinet, sem pedig Hayleyt. Mindegyikkel volt egy kalandom, de egyikbe sem szerettem bele, mert nem ők voltak az eseteim. Caroline még fiatal, nem egészen érett a gondolkodása, és abszolút nem tudnám vele megbeszélni azt, amit egy 1000 éves őshibrid gondol. Hayley pedig... túlságosan is vérfarkas mániás. Jó szíve van, de még sem az igazi. Nem tudnám vele tervezgetni a gaztetteket. De Katherine mindezeknek az ellentéte. A legszebb, és vele bármit meg tudok osztani, mert van tapasztalata, ráadásul ő is szívesen benne van egy olyan buliba, hogy eljöjjön velem „rosszalkodni”.
Katherine pontosan jól tudja, hogy mi a jó. És, ez nagyon is tetszik benne: Ő a tökéletes nő.
Akit azonban sikerült megbántanom. És én nem akartam.
- Nem akartalak bántani. Nem ártottál nekem semmit sem, de hidd el, hogy megbántam minden bűnömet. Szeretlek téged, még mindig, higgy nekem. - magyarázom csendesen, és néha rá nézek, és látom, hogy elfordult, és kifele néz.
Göndör, kissé kócos haja hátára omlott, és úgy összekuporodott, hogy aki azt hinné, hogy mesevilágban él, azt hinné, hogy egy törpe ülne mellettem.
- Katherine... - győzködöm csábos hangon. Nem tudok mit tenni. Meg kell értenie, hogy feszült vagyok, mert egy városért felelek. Gyerekek, és nők élnek abban a városban. Meg kell őket védeni. Bár, számomra az utolsó dolog amiért akkódok, az az ember. Fontosabb az én életem, és a lányomé, aki a húgomnál van. Na és, mostantól Katherine élete a legfontosabb.
- Az életem része vagy mostantól, Katherine. Az egyetlen a világon, aki fontos nekem, és akiért megéri harcolnom. Te vagy az életem, az egyetlen. Nem dobálózok a szavakkal. És azzal sem, hogy mennyire szeretlek téged. - Nézek rá csalódott tekintettel, amolyan megbánóan.
Aztán, visszatekintek az útra, hogy ne menjek neki semminek. Túl gyorsan mentünk, és úgy gondoltam, hogy most inkább lassítok, mert nem bírom. Álmos, feszült, és ideges vagyok, ráadásul megtört, hogy megbántottam azt a nőt, akit a világon a legjobban szeretek.
Aztán, felszólal Hope nevével.
Én aztán elmosolyodom, de ez a mosoly voltaképpen kínból jött.
- Igen, úgy hívják. Úgy látom, tudsz pár dolgot a városról. Talán, azt is tudod, hogy nem fényes minden. Jelenleg az emberek úgy tudják, hogy gyászolok, amiért elveszítettem a gyermekem. Egy olyan cselt találtunk ki, hogy ne találják meg a lányomat. A városban mindenki úgy tudja, hogy Hope halott, így nem próbálja meg senki sem megkeresni. És tőled is kérem, hogy ne szóld el magad e téren, különben a lányom életébe fog kerülni. - közlöm vele, hogy jobb, ha csöndben marad Hoperól.
- Nehéz minden, Katherine. Ezért féltelek téged is. New Orleans sokkalta veszélyesebb, mint Mystic Falls. De amíg mellettem vagy, addig nem esik bántódásod. Ha neked bajod esik...- sóhajtok fel bánatosan, drámai kis szünetet hagyva utána. - akkor meghalok. - Közlöm vele, hogy az ő élete az enyém is.
Az autópályán volt egy külön sáv, ahová le lehet parkolni pihenni. Besoroltam abba a sávba, aztán leállítottam az autót.
Katherine felé fordulok testemmel is, és odahajolok hozzá. Állára helyezem hüvelykujjam, és álla alá pedig mutatóujjam.
- Szeretlek. - néztem a szemeibe, hogy én komolyan gondolom, és nem viccelek. Ilyennel soha.

Katherine & Klaus

there's no sweeter innocence than our gentle sins

Klaus & Katherine

Meglepett amikor Klaus tudta kiről beszélek, mert esküdni mertem volna, hogy nem fogja tudni ki az a River, de mégis tisztában van vele, sőt a szép jelző amit ráaggatott azt is jelzi, hogy nem a szíve csücske. Nem hibáztatom, ki az a féleszű aki Rivert szereti.
- Nem kell. - mosolyogtam rá, nem akartam, hogy helyettem végezze el a piszkos munkát, mivel ez az én ügyem, na meg River ügye. - Magam fogom kínozni. - néztem ki a szélvédőn majd, és szinte láttam magam előtt ahogy Rivert kínzom, mivel a halál túl egyszerű lenne, annyira, hogy nem is élvezném. Ördögi vigyorra húzódott a szám akaratlanul, és alig vártam, hogy odaérjünk, de nem csak ezért, mert még kismillió okom van.
Klaus goromba mondatai ütötték meg a fülemet, és felvont szemöldökkel néztem rá, eléggé meglepett tekintettel, mivel előbb vágta hozzám, hogy az én hibám minden, legalábbis én így fogtam fel. Elfordultam tőle, és megint a szélvédőn néztem az utat, a tájat ami elém tárult, és csöndben hallgattam Klaus szavait.
Miért nem kérdezem tőle? Mert valójában nem érdekel. Nem akarom ezt mondani Klausnak, mivel tuti megint elővenné a bunkó stílusát, mint most, és minden kedvem elment attól, hogy egy városban éljek vele, sőt, egy házban sem akartam. Látni sem akartam ebben a pár percben, mivel bebizonyította, hogy ő semmit sem változott, pedig azt hittem. Talán csak hazudott az érzéseiről is. Én próbáltam vele beszélgetni, hogy meséljen valamit, és akkor találunk egy közös szálat, de így nem fog menni. Rá sem néztem, felhúztam a lábaim az ülésre, átöleltem őket és térdeimre hajtottam a fejem, az ablakon kifelé néztem ezután egy ideig. Nem akartam Klaust látni, bár ő sem látott sokat belőlem, maximum azt, hogy teljesen a hajam mögé bújtam. Megbántott, mert tudtommal most nem tettem semmit, még ha jogos is lenne.. nem értem mit akar tőlem, ha ilyen. Mindenki ilyen. Ő sem más, mint a többi.
- Miért vagy ilyen? - kérdeztem tőle, még mindig elfordulva, ezt adtam válaszul a bocsánatkérésére. - Mit tettem ellened? Miért kell úgy bánnod velem megint, mint egy kutyával? - kérdezgettem tőle, de sejtem ezekre nem kapok választ, ugyanis túl gyáva ahhoz, hogy ezekre választ tudjon adni. Szeretem őt, még mindig, ezért fájnak a szavai. - Azért viszel el New Orleans-ba, hogy legyen kin levezetned a feszültséged? - fordultam felé, és majdnem elsírtam már magam, mert emlékszem milyen módon kínzott nem is annyira régen még. - Azt mondod nem lesz bajom, nem bántasz, de mégis azt csináltad most. - szembesítettem a tényekkel, és azért mondom neki, hogy kicsit figyeljen oda magára, mert ez így nem lesz jó nekem, se neki. Nem szeretnék megint szenvedni egy férfi miatt, átéltem már. Ha ez a célja, akkor inkább mondja meg, és vigyen vissza Mystic Fallsba. Nem szeretnék a bábuja lenni.
- Majd szólj ha képes vagy beszélgetésre. Csak kérdeztem valamit, érdekel milyen az életed. Azt akarod, hogy a része legyek, nem? - kérdőn néztem rá, és erre a kérdésre pedig nagyon is elvárnák egy választ, és kiszedem belőle akár harapófogóval. Biztos sok dolog van ott, nem hinném, hogy Klaus az unalmas életet pártolja, így tuti botrány van. De lehet a Mikaelson család nyugton van, Klaus meg a gyerekét babusgatja, vagy nem tudom. Nem hallottam róla sok dolgot. - Hope a neve, igaz? - bizonytalanul néztem rá, mintha eleve a babáról beszélgettünk volna, pedig csak magamban vívódtam ezen a kérdésen, de majd ő biztos szívesen válaszol. El tudom képzelni Klaust apaként, hiszen mindig családot akart. Ha az ő családja aligha fogadja be, akkor ideje alapítani újat, és Hayley biztos jó anyuka lenne, bár nem ismerem őt. Tapasztalatból mondom, hogy felelősséget érzel, amikor megszületik a gyermeked, és úgy érzed érte kell élned, ez a természetes. Hiányzik Nadia. Emlékszem amikor apám elvitte tőlem, én pedig sírtam utána, szerettem volna még egyszer utoljára megfogni. Arra is emlékszem, hogy milyen érzés volt, amikor elmondta, hogy ő Nadia Petrova. Ezer érzés forgott le bennem egyszerre, de örültem neki. Annak már kevésbé, hogy épp rám fente a kését, és nem másra. Ez egy anyának a legrosszabb érzés. Klaus remélem nem fogja ezt soha átélni, borzasztó.

Hiába voltam az előbb elpuhulva, de most újra visszaszökkent az a tipikus csúnya, gonosz hibrid énem. Szeretem még mindig Katherinet, de meg kell szoknia tőlem azt, hogy nem vagyok mindig olyan, mint az előbb. A szerelem nem tud engem meggyőzni, még ha most már van is miért harcolnom. A saját énemet nem tudom elrejteni.
A kormányra helyezem mindkét tenyerem, aztán feljebb kapcsolom a fűtést, hogy ne fázzunk. A pólóm kissé vizes volt, de nem baj, túlélem.
Hallgatom Katherinet végig, miközben megemlíti azt, hogy ki, és hogyan bántotta. Végig egyhangú arcot vágtam, és egyáltalán nem néztem oda.
- Tudom, hogy ki az a ribanc. – vágom aztán rá kissé rekedtes hangon a harag miatt. – Egy ideje tervezem, hogy megkeserítem az életét. Megöltem már a munkatársát, és úgy néz ki, hogy duplán kell szenvednie. – Indítom be mondatom végén az autót, aztán az erdőből próbálok kihajtani, hogy feltérjünk egy autópályára.
- Ne aggódj, majd mindegyik megfizet a sebekért. River ahányat húzott rajtad, annyi évszázadot fog végigszenvedni. – Határozom el magamban, hogy mostantól ki az első célpontom ebben a városban. Elintézem, hogy River hibrid legyen, ezáltal pedig magát sem fogja elviselni, főleg, hogy sejtelmem szerint vadász az a semmirekellő. Jesst ráküldtem, de csak azért, hogy addig ne kelljen elszórakoztatnom azt a lányt. Abszolút nem kedvelem egyik hibridemet sem, ugyanis nincs rájuk szükségem. Feleslegesek, és csak a levegőt rontják mindannyian! Azonban, River még belefér a létszámba, mert legalább végigszenvedi ezt az örökké valóságot.
Aztán, most már ránézek Katherinere, aki a ruhámat szaglássza. Elmosolyodom most már komor tekintetemből, és újra visszanézek az útra. Sikerült kiérnünk az autópályára, aztán a belső sávban haladtam, mivel sokkalta gyorsabb voltam, mint a többi autó. Nem csoda, mert haza kell érnünk. Teliholdkor lesz mit végigszenvednem.
Autópályán majdnem elértem a 200km/h sebességet. Akartam gyorsabban is menni, de Katherine valószínű rám szólna, így maradtam a 195km/h sebességnél.
- Egy valamit nem értek… - szólalok fel a csendből, aztán rá nézek, miközben elengedem a kormányt. Egyenes úton haladok egyenletes sebességgel, nem előz senki, szóval felesleges fognom.
- Előlem el tudtál menekülni. Alkalmam sem volt rá, hogy bántsalak. Most meg még is hagyod magad, hogy mások megalázzanak. Bár akkor országokat jártál, én pedig utánad, talán ezért sem nagyon tudtalak bántani. Most pedig, Mystic Fallsban ragadtál Stefan miatt. Ezt is mind neki köszönheted. – fogom az egészet arra a nyomorultra, mert valójában felemészt a féltékenység. És valahol igazam van, mert más miatt nagyon Katherine nem maradt volna ott. Sejtem, hogy Elena is az útjában áll, de ő is Stefan miatt. Mindenhol csak Stefan, és Stefan. És Stefan.
Aztán, visszafogom magam, és legyintek egyet, hogy nem kell rá válaszolnia, nem mondtam semmit, csupán csak aggaszt néhány tényező.
Így is eléggé feldúlt voltam, aztán utána pedig elődrukkol azzal a kérdéssel, hogy Elijah hogy van. Tudja jól, hogy erre nem fogok jól reagálni, végtére is javarészt ő miatta kergettem 500 éven keresztül.
Rá nézek kissé mérgesen, aztán vissza, s tenyereimet a kormány két oldalára helyezem.
- Miért nem kérdezed tőle? – kérdezem tőle fölényesen.
Nem érdekel, hogy Elijah iránt hogyan érdeklődik. Úgy vélem, nem vagyok postagalamb, aki majd leadja a drótot, hogy ki hogy van. Beszéljék meg ők, elvégre nekik volt nagy „szerelmük”! Nekem aztán semmi közöm sem volt, hál’ Isten.
- New Orleansban pedig nincs semmi érdekes. – határozom meg egyhangúan. Nem vagyok túl jó kedvemben.
Aztán pedig, nagyon is történtek dolgok. Megszületett Hope, attól a nőtől, akit egyáltalán nem szeretek, azután pedig folytonos lázadások, sikerült megszereznem New Orleanst, Genevieve a szeretőm volt, akit meg is ölt Marcel, és el kellett vinnünk a városból Hopeot. Most pedig nyakamon a holdgyűrűk, és zsákbamacska az, hogy hány nyomorult visel olyan gyűrűt.
De aztán, egy idő után észreveszem magam.
- Ne haragudj. Csak bonyodalom. – kérek tőle magyarán bocsánatot a hiú viselkedésem miatt. Sok a teher, és néha nehéz megküzdenem a gondolatokkal. Bánt, hogy az egyetlen hercegnőmet el kellett vinni, és bánt, hogy szétesik a családom. Hiányzik Kol, hiányzik Finn, és hiányzik Henrik, hiányzik Rebekah is. Mindegyiket elvesztettem. Ezért türtőztetnem kell magamat, hogy Katherinet ne veszítsem el az arrogáns, és pökhendi viselkedésem miatt.

Katherine & Klaus

there's no sweeter innocence than our gentle sins

Klaus & Katherine

Klaus jelenléte annyi dolgot megváltoztatott bennem. Boldoggá tett, de úgy ahogy még soha senki, talán régebben voltam ennyire boldog. Furcsa érzés volt, mivel ötszáz éve a boldogság fogalom ellentéte voltam, most viszont ízlelgethettem ezt a különös érzést.
- Nem volt szándékomban, hogy bántsalak. Nem akartam, de ez a múlt, Klaus. Nem szabad egy embernek a múltban élnie, még ha nehéz is elfelejteni. De ahogy érzem sikerült túllépned. - mosolyogtam rá, de nem volt bűntudatom, feleslegesnek éreztem volna, hiszen régen volt. Régi Katherine voltam, sőt, akkoriban mégcsak nem is Katherine Pierce. Ő pedig egy kicsit kegyetlenebb változata volt annak aki most itt van előttem, de ahogy tudom, most sem valami jóságos. Nem is baj, a jók hamar elpusztíthatók, amíg azok akik úgymond lázadnak, na ők azok akik megmaradnak a történelemben.
Az édesemre felkaptam a fejem, mit lehajtottam még annyira égtem, bár ahogy kiderült Klaus nem úgy fogta fel ahogy számítottam rá, hanem jól fogadta, sőt, mintha bóknak vette volna. Ajkaimon éreztem ujjait, és automatikusan elmosolyodtam, szemeibe nézve szeretetet éreztem, mintha teljesen beleestem volna. Úgy érzem ez is történt, és ez annyira idegen tőlem, mégis annyira jó érzés.
Tekintetében már nem a boldogságot, inkább az aggodalmat vettem észre, majd leesett, hogy meglátta azokat a sebeket amiket a hetekben szereztem, és puha ajkait éreztem helyükön, de nem fájt. Elvettem a kezem, mert a tenyeremen lévő sebet nem szeretném ha megpuszilná, hiszen eléggé mélyre ment a kés, így még mindig nagyon fájt. Nem csodálom, hogy a húsomig bevágott, mivel szó szorosában a kést markoltam egy kis ideig, hogy ne tudjon komolyabb kárt tenni bennem.
Kezembe nyomott ruhadarabokat felvettem, de fájóan néztem Klaus után amikor a vizes felsőjét vette fel, és féltem, hogy megfázik, vagy valami ilyesmi. Lehet, hogy hibrid, de nem akarom, hogy miattam baja legyen, vagy fázzon. Mikor elfordult, gyorsan megszagoltam a rajtam lévő pólót, és a kölnijét éreztem meg rajta, teljesen ismerős volt az illat, hiszen Klaus tetőtől talpig ilyen illatú volt. Tetszett, sőt, szerettem mindenét, de szerintem kiszúrta, hogy milyen feltűnően veszek szagmintát. Csókja előtti szavacskán viszont nagyon meglepődtem, és nem is tudtam mi történt most.
- Én is szeretlek. - néztem rá és vágtam rá egyből, mivel így volt. Nem tudom mivel érte el, de teljesen beleszerettem, és nem akarom leplezni előle, mint ahogy Stefannal követtem el ezt a baklövésem. Szerettem őt is, ahogy Damont is.
Klaus kezébe kapaszkodtam, és előre másztam, de felszisszentem amikor ráálltam a bokámra, hiszen még mindig nagyon fájt, szerintem egy ideig fog is, na de nem baj. Mindenkivel megesik, majd meggyógyul, már megvan mit nem szabad csinálnom. A lista körülbelül annyi, hogy ne járkáljak sikátorokban, mert megvagdosnak, a másik pedig az, hogy az erdőben magassarkúban el lehet esni. Remek, Katherine, ennyire ügyes csak te lehetsz.
- Nem veszem fel, majd ha odaértünk. Elég a felsőd, de szeretném ha te vennéd fel. Biztos fázol. - aggódóan néztem rá, s végignéztem rajta. Csurom víz volt a ruhája, teljesen elázott, ő pedig még órákig ebben lenne ha kell. Egy kid idő múlva megint megszagoltam a felsőt amit kaptam, és nem bírtam betelni az illatvilággal. - Finom az illatod, szeretem. - mosolyogtam rá, és nyomtam egy puszit az arcára. Nem akarom elterelni a figyelmét, mivel a vezetésre kell koncentrálnia.
- Ó, a vágások. - haraptam bele a számba idegesen. - Nem nagy cucc. - mosolyogtam rá biztatóan, de úgy érzem Klaus nagyon azt akarja, hogy avassam be mindenbe. - Látod ezt? - húztam végig a mutatóujjam a karomon végighúzódó vágást. - River Brooks volt, lehet nem mond semmit az a név, de ő volt. A többit nem tudom, mentem haza a motelba, eltévedtem, egy sikátorba keveredtem és egy férfi megtámadott, de egy lány alig az utolsó pillanatban jött, és megmentett. Kedves tett volt. Lavinia a neve. - meséltem neki, majd az ökölbe szorított kezem kiengedtem, hogy megmutassam a "legszebb" sérülésem. - Látod ezt? - tartottam felé a tenyerem. - Ezt is a férfi csinálta, ez az egyetlen olyan sérülésem ami fáj. Ez mélyre hatolt, mivel a férfi le akart szúrni, de elkaptam a kés pengéjét, és megmarkoltam, úgy akartam kicsavarni a markából a kését, de nem sikerült, így még mozgatta is. - meséltem, közben a sebet néztem, szinte leperegtek előttem a történések. - Kis híján levágta a kézfejem felét. - vettem el máris a kezem, és jól összeszorítottam megint. Nem voltam hajlandó többet mondani, mivel Klaus ezennel megtudta milyen gyenge vagyok valójában, pedig nem. Mentem a hátsóm amikor csak tudom, csak rosszkor vagyok rossz helyen néha. - Ne légy ideges. - komoly tekintettel néztem rá, és kértem meg, hogy ne idegeskedjen, mivel láttam rajta, hogy majd felrobban. Meg kell szoknia, mivel én vagyok a gyűlölt hasonmás, akit mindenki csak bántani akar. - Viszont mesélj, kérlek, mi újság New Orleans-ban? - hallgattam volna szívesen mindent ami ott történik, mivel érdekel milyen az élete. - Elijah hogy van? - vigyorodtam el és böktem meg a vállát, hogy kicsit piszkálódjak, mert tudom, hogy hogyan viszonyul a régi szerelmünkhöz.

+18
Katherine bőre olyan puha, és gyengéd… mindig érinteni, és simogatni tudnám. A hajának az illata, s a nyakának az illata, nem tudok betelni ezekkel a nyugtató érzésekkel. Annyira finom, és annyira kívánom, hogy nem tudom ezeket szavakba önteni.
Eszembe jutott, hogy régen is milyen gyönyörű volt. Mindig annak tartottam, és ezt nem fogom tagadni mostantól. Mindig is az a hosszú, göndör haja tetszett, na meg az arca, s a titokzatos tekintete vonzott inkább. De soha nem kerültünk olyan viszonyba, hogy ezt elmondhassam neki. Boldog nő volt, még akkor is, hogyha a szülei megfosztották egyetlen gyermekétől. Amikor Elijahval volt, mindig is olyan ártatlan tekintete volt, szelíd, akárcsak egy újszülött macskáé. Emlékszem a pillanatra, amikor először ismertem meg. Természetesen a fejembe szállt a gyűlölet Tatia miatt, és ő neki köszönhetően üldöztem a halálba majdnem Katherinet. De, nem így lett. Ő erős volt, és túljárt mindig az eszemen. Viszont, soha nem tudtam volna őt megölni. Valamiért… nem. Pedig rengetegszer lehetett volna rá alkalmam. Amikor Mystic Fallsban voltam, akkor is, mikor a hír terjengett, hogy Katherine abban a városban van, akkor is találkoztam vele, sőt, meg is kínoztam. De nem öltem meg. Inkább Elenát tettem volna el láb alól, mit sem hogy őt. Van múltunk, de azt akarom, hogy legyen jövőnk is.
Beleszerettem.
Nem csupán azért szerettem bele, mert jó volt elhurcolni az ágyba – jelen esetben egy kocsiba -, hanem mert egy olyan énjét mutatja, amit utoljára akkor láttam, amikor Elijahval volt. Már vagy 500 éve volt az. Régen. Nagyon is régen.
Jó volt éreznem azt, hogy most mindenhogyan az enyém. Mindene az enyém most e pillanatban. De hiába is, nekem a szeretete kell, a szerelme.
Mosolygok, amikor a gyógyszeren felkapja magát, csak olyan hirtelen vette be, és olyan hirtelen kezdte kicsatolni a melltartóját, hogy inkább csak annak a tartalma érdekelt leginkább. Gyönyörű látvány teljes egésze. Nem tudom, hogy Stefan miért nem szerette őt. Katherine nagyon is féltékeny nő, hiába is, de Elenát is megpróbálta párszor eltenni láb alól, hogy megbosszulja Stefant. Most már, ha velem jön, nem kell szenvednie, és áldott nap azon gürcölnie, hogy Stefan miként töri darabokra a szívét. Én nem törném össze soha sem a szívét. Magamnak akarom őt, a szívét, és pedig cserében odaadom az enyémet. Az a helyzet, hogy amit gondolok, tisztán tükrözi a tekintetem. Nem tudok rá úgy nézni, mint régen, hanem úgy, mint aki fülig szerelmes lenne. Oh, úgy beszélek, mint aki egy tizenéves volna. Szerelem… hol volt az már? Tatiaba voltam szerelmes, viszont Katherinet megszerettem tiszta szívemből. És a szerelem, meg a szeretet közt óriási nagy a különbség.
Nyögéseit gyönyörként éltem meg, annyira csodálatos volt hallgatni, látni, és hallani, hogy élvezi, és boldog tőle… ettől én is az voltam.
Gyorsan löktem rajt, s lejjebb ereszkedtem, amikor a hátamba mélyeszti műkörmeit, ami fájt egy kicsit. Éreztem is kibuggyanó vérem, de sokkal jobban érdekelt az, hogy a világ legszebb nőjében vagyok éppen. Sok férfi ölni tudna egy ilyen pillanatért vele. Az a baj, hogy Katherine hagyja magát ezekben. Összefeküdt olyanokkal is, akiket nem is szeret. Például… most én. Engem sem szeret, de még is itt fekszik alattam, és kényeztetem. Én viszont szeretem őt. Megszerettem, mert olyan jelenleg, mint régen. A régi Katherine, akit talán eddig soha nem kergettek elő. Nem jött fel belőle, hanem csak az a mogorva, meggyötört, magányos, és szerelmes Katherine volt. Most azonban más. Boldog. Utoljára a bátyámmal láttam ilyen vidámnak.
Az iramot gyorsabbra vettem, sokkalta, aztán amikor őt is elkapta az élvezet, engem is pontosan ugyanakkor, és teljesen megfájdult mindenem, tetőtől talpig. Rángatott az élvezet.
Végigcsókoltam, aztán kimásztam belőle, bár még a levegőt mindig szabálytalanul vettem. Többször akarom ezt az érzést érezni.
Katherine pedig elém térdelt fel, s egymást magunkhoz húztuk, s hallgatom édes hangját, ami ugyan csak szelíd, de én koránt sem voltam ilyen nyugodt véleménnyel erről.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem utáltalak. Volt idő, amikor a pokolba kívántalak. És te is engem. De én Elijah miatt. Őt szeretted, én pedig csak egyfolytában néztem, milyen boldogak vagytok, én pedig egyedül. Elsőre az volt a célom, hogy megöljelek a véred miatt, de nem így lett volna, ha hagytad volna, hogy elnyerjem a szíved, a szeretetedet. Szerettelek. – Vallom be neki azt az érzelmet, amit régen éreztem iránta. Igen, szerettem őt, de nem mutattam soha sem. Féltem a választól, ezért soha nem említettem ezt neki.
Hallgatom tovább, te még mindig gyötör minden. Az, hogy a múlton nem tudok változtatni. Sok mindenen nem változtatnék, mert van, amikre büszke vagyok, és van olyan, amit inkább büszkén viselek, csak hogy ne legyek gyenge.
- Édesem. – szólalok fel, aztán alsóajkára érintem hüvelykujjamat, arcán pedig a többi ujjam. Boldog voltam, hogy szívemnek szólított. Soha, egy nő sem mondta ezt nekem.
Magam mellől felvettem a tiszta pólóm, aztán amikor rá akartam volna adni, valami furcsát észleltem rajta. Most nézem meg őt igazán tetőtől talpig, megrémülök.
A mellkasán, a karján végig vágásnyomok voltak. Jó mély sebek, talán pár naposak. Istenem…
Tekintetemre valami gyász zuhan, s aligha, de szemeim könnybe merülnek. Megrázom a fejem, s könnyeimet visszatartom. Ez az utolsó, hogy Katherinet valaki bántsa. Senki nem fog ezen túl hozzáérni.
Derekára érintem mindkét tenyerem, s nyakán pihentetem meg puha, forró ajkaim, s egyre lejjebb haladva aprólékosan csókolgatom végig a mellkasán lévő sebeket gyengéden, ami nem fájhat neki, hiszen nem frissek a sebek, gyógyulófélben vannak.
Aztán elveszem fejemet onnét, és tekintetemet az övére szegezem.
A melltartóját, és a pólómat odaadom neki.
- Ezt vegyed fel. Utána pedig egy motelban megpihenünk, kimosom a ruháid, és megyünk tovább. Sietnünk kell. – kapkodok, aztán pár perc alatt én is felveszem a ruháimat, amik először voltak rajtam. Kissé remegtem, mert hideg volt a ruha, még nem száradt meg. Katherinen legalább ne legyen ilyen vizes ruha.
Azért akartam sietni, mert nemsokára telihold. Legyengülök, és nem akarom, hogy ez útközben érjen. Nem akarom neki elmondani, hogy teliholdkor mi történik velem. Félek, hogy gyengének nézne.
- Szeretlek. – Súgom ajkaiba, miután felöltöztem, aztán egy csókot lehelek ajkaira. Szerelmes vagyok belé.
Előre csúszok újra a vezetőülésbe, aztán Katherinenek hátulról tartom a kezem, hogy karoljon bele, segítek neki ide beülni.
- A nadrágodat nem muszáj felvenned. Elég vizes, és itt nem látja a kutya sem, hogy nincs rajtad nadrág. Nem akarom, hogy megfázz. – Következtetek, hogy miért ne vegye fel addig a nadrágját. A legkevésbé sem akarom, hogy megfázzon, főleg azért, mert ember, és nem hinném, hogy eltudná tűrni azt, hogy beteg, és fáj mindene.
- Addig pedig elmesélhetnéd, ki volt az a jómadár, aki bántott téged. Sorolj csak neveket, mert kelleni fognak. – fordítom komolyra a szót, és már azt is látom magam előtt, miként végzek mindegyikkel, aki hozzáért. Kitépem a szájukon keresztül a gerincüket, aztán a legközelebbre álló ember seggébe dugom fel.
Szétszed az ideg. Ezt viszont igyekszem nem mutatni Katherinenek.

Katherine & Klaus

Niklaus & Katerina

i just wanna spend my day with you

Klaus Mikaelson.. ha valaki megemlíti ezt a nevet a másiknak, általában a rettegés, a gyűlölet, az elítélés jut eszébe, na meg az erőszak ami uránt Klaus különös szeretetet táplál. Nekem mi jut róla eszembe? Az, hogy tönkretette az életem, teljesen hazavágta. Megölte a családom, üldözött, és az életemre tört. Na de a családom sem volt éppen maga a tökéletesség. Elvették a lányom, drága Nadiat, pedig mindig is vágytam egy gyermek után. Lehet törvényen kívül született, de attól függetlenül az én vérem, ami egyben az övék is. Na de a család nem mindig azt tükrözi ami állítólag a fogalma. Sokszor vannak kivetések, kivételek, ez teljesen felborít mindent. Azt hiszem ez az a pont ami teljesen megegyezik közöttünk. Mindkettőnket kitagadtak, csak különböző okok miatt. Most pedig az ellenségeskedés után teljesen egymásra találtunk, ami a legszebb, hogy úgy érzem nem fog megszakadni ezentúl.
- Egyszóval mindenhol. - nevettem fel, és közben puha ajkait éreztem nyakamon, ahogy szívogatja, kellemesen csókolgatja, és teljesen átadtam magam az érzésnek. Belegondolni is jó, hogy ezt akár minden egyes nap érezhetem.. imádnám, egész nap tudnám ezt csinálni.
- Nem, nem fázom. - mosolyogtam rá kedvesen, mivel aranyos, hogy így aggódik értem, bár szerintem csak formalitás miatt kérdezte meg. Bár fogalmam sincs mi járhat a fejében, Klaus egy rettentő összetett ember. Sosem lehet tudni mire gondol, és a teljes komor arc mögött milyen érzésvilág lapul.
Hirtelen ért, hogy Klaus nem várta meg, hogy kellemesen rakja be, és tövig teljesen belém hatolt. Fájt, de olyan jóleső érzés volt, hogy teljesen kizártam a negatív érzelmet. Hangosan felnyögtem, és hirtelen markoltam bele a hátába, körmeimet teljesen belevésve bőrébe.
- Ez komoly? - élvezettől fűtött hangon beszéltem, de észrevehető volt hangomban az elfojtott hitetlenkedés, és egy széles vigyor kúszott az arcomra. Ő el sem tudja képzelni milyen rossz benyelni egy gyógyszert szárazon. Mondok valamit; nem kellemes.
Nem várt, egyből irgalmatlan gyorsan kezdett bennem mozogni, én pedig egy ritmusban, erőteljes nyögéseket hallattam, fokozatosan egyre hangosabban, attól függően mennyire voltam közel az orgazmustól.
- Klaus.. - sóhajtottam fel a nevét, és teljesen oda voltam a szavaiért, amit nekem mondott, még izgatóbbá tette a köztünk lévő hangulatot, és egyre közelebb voltam a gyönyörhöz. - Mondj még ilyet.. - kértem, majd hátán és oldalán végigsimítottam lassan. Kissé megemeltem csípőm, és úgy éreztem nemsokára elmegyek. Lábaimmal magamhoz öleltem testét, hogy véletlenül se tudjon szabadulni.
- Édes? - kérdeztem tőle és egy hang is nehezen jött ki a számon, de miatta megerőltettem magam kicsit. - Én meg minden porcikádért teljesen megveszek. - csókoltam bele nyakába, és pár pillanat múlva a csúcson éreztem magam, egy sikítással jeleztem Klausnak, hogy én kész vagyok, de hagytam, hogy lökjön még párat, hogy ő is elmenjen, na meg nekem tökéletes levezetés.
Ajkaimat övére tapasztottam, és egy hosszú, szenvedélyes csókkal kényeztettem, közben felültem, ebből kifolyólag egymással szembe találtuk magunkat. Átöleltem, magamhoz közel, a testünk összesimult teljesen, és annyira élveztem minden érintését.
- Mondd.. - szakadtam el ajkaitól és hajoltam a füléhez. - Még mindig utálsz? - suttogtam a kis kérdésem, és arcára nyomtam egy puszit. - Még mindig késztetést érzel arra, hogy megölj? - nevettem a mondat végén, mivel nem úgy tűnünk, mintha ellenségek lennénk. Sokkal inkább egy pár, akik régebben összevesztek, és most jött a várva várt békülés. Remélem Klaus nem azt mondja, hogy még mindig gyűlöl, mert akkor nem tudom mit higgyek, hogy ő ilyen, hogy az ellenségeit megfekteti. Bár nem hinném, amikor rám néz, sokkal inkább mást vélek észrevenni.. az a legaggasztóbb, hogy az én tekintetemben is ezt lehet észrevenni. Mit is? Talán a vágyat, de lehet, hogy a szeretetet.
Átmásztam az üléseken a táskámért, és előszedtem a mobilom, ami szinte ránk üvöltött, hogy induljunk.
- Indulnunk kellene, nem? - néztem kérdőn rá, de nem akartam megint előre ülni, mivel akkor nem lehetek vele elfoglalva, pedig most nincs más amit szívesebben csinálnék. - Nem, nem kell. - állapítottam meg, majd egy hirtelen mozdulattal magamhoz húztam és megcsókoltam, egymás után újra és újra, annyira jól esett ez az egész. Senkit sem csókoltam ilyen szívesen, mint őt, megkockáztatom, hogy Stefannal is különb. Nem tudom miért, eléggé fura érzésem van, de nem tűnik nekem már annak a szörnyetegnek ami régen volt. Sokkalta inkább törődő, kedves és egy normális ember aki szeretetre vágyik. Igen, úgy vélem Klausnak nincs másra szüksége, csak egy emberre aki megbecsüli, és szereti. Talán lehetnék én az, ha megengedi. Nem tudom.. ugyanakkor félek tőle, mivel láttam mire képes. Lehet most ő egy angyali ember számomra, de nem szabad elfelejtenem milyen démoni dolgokat tett velem. Még az angyaloknak is vannak bűnös léptei, de Klaus ezeket már új szintekre emelte, és ez az a dolog amit nem fogok elfelejteni, még ha megbocsájtani igen. - Vagy menjünk? - szakadtam el ajkaitól egy pillanatra, de homlokunkat összeérintettem, tekintetünk szinte egybeforrt, annyira idilli pillanat volt, mintha az egész világ megszűnt volna létezni, és nincs más, csak én meg ő. De tudtam nagyon is jól, hogy a külvilág nagyon is létezik, és nyüzsög az élet, amíg mi télen egy hideg erdőbe meztelenül szórakozunk. Lehet az autó fűt, de annyira nem, hogy ne legyen hideg, és végigfutott rajtam az a kellemetlen érzés, és rájöttem, hogy a testhőm lecsökkent, már nem melegített fel, magyarán fáztam.
- Remek. - morgolódtam magamban. - Szívem, nincs nálad valami pulóver? Vizes a ruhám és fázom. - mondtam megállás nélkül, aztán megálltam és meglepett fejjel bámultam magam elé. Rájöttem, hogy éppenséggel pár pillanattal ezelőtt szívemnek szólítottam. - Mármint.. - kaptam a fejemhez, és korrigálni akartam a hibámat mielőtt félreérti, nem akarom, hogy megijedjen tőlem. - Klaus. - zavarodtam össze, majd egy halvány mosollyal néztem rá, mintha mi sem történt volna. De ő nagyon is észrevette, úgy érzem..

♰ férjemuram ♰ take me to church ♰ 919

+18
Szerettem mindig összetörni egy nő szívét. Megakartam bosszulni azt, amit anno Tatiana tett velem. Összeszűrte a bátyámmal a levet, én pedig egy selejt melléktermék voltam számára. Voltaképpen, ha Elijah nem volt az nap vele, csak akkor keresett fel engem Tatia. Amolyan… ha nincs ló, jó a szamár is. S, én, ostoba! Hogy is hihettem azt, hogy egyetlen egy nő is hűséget fogadott volna akkor nekem? Én naiv, én szerencsétlen! A mai napig is kételkedem a hűségben, legyen az párkapcsolat, vagy éppen a hibrid bajtársaimat nézve, vagy netán a családomat. A lojalitás számomra a legfontosabb. Mi lenne a nélkül velem? Tudom, követtem el hibákat, és nem is egyet, és nem is akármilyeneket! Például, amikor Katherinet 500 éven át üldöztem, csak mert úgy véltem, így megtudom bosszulni azt, amit Tatia tett velem. Hasonmás az hasonmás, nem de? Katherine is megtette akkor, hogy levezessem a feszültségemet. Emlékszem az első napra, arra, amikor megláttam őt először. S, szintén ott volt mellette a nőcsábász bátyám, aki élt-halt a Petrovákért. És ez be is bizonyosodott Elenánál is, hiszen Elijah védelmezte őt, és próbálta elrejteni előlem. Szerette Tatiat, Katherinet, Elena pedig… talán a bátyám őt azért nem úgy szerette, mert tanult a hibáiból. Aztán, franc tudja! Nem is érdekel engem már a múlt. Sokkal fontosabb dolgokkal vagyok elfoglalva, mit sem azzal, hogy a régi sebeimet nyalogassam.
Ami a legjobban tetszett ebben az egész szituációban, hogy Katherinet látom mosolyogni az én társaságomban. Eddig, akárhányszor is találkoztam vele, úgy nézett rám, mint aki menten megakar ölni, ámbár mindezt nem tudta volna megtenni, ezt ő is pontosan tudja. Lehet, hogy talán ez is csak egy játszmája, hogy elcsábítson, aztán egy karót szúrjon a szívembe. Nem tudom, ez még eddig nem jutott eszembe. Nem gondoltam eddig arra, hogy talán ez is csak egy trükk, amivel elfordíthatja a fejemet, és bosszút állhat mindenért. De, nem érdekel! Én mindig két lépéssel előtte vagyok, és bármit is akarjon tenni, én előbb kitalálom mit akar lépni, még akkor is, amikor ő csak tervezgeti. Engem nem sikerül átverni, azt garantálom.
Bármennyire is gyanakvó gondolat jár a fejemben, azonban arcomról nem tűnt el az érzelem, amit jelenleg érzek. Mindig is nagy mestere voltam az álcának, és a kétszínűségnek, és most is szükségem lesz ezekre. Katherine mindenre képes, és félek, csak átver, mint ahogyan Tatia is tette. De ez még kiderül, elvégre, nem szabad az ördögöt a falra festeni.
Egy szemlehunyással elfelejtettem a gyötrő gondolatokat, aztán visszatértem a régi gondolatmódba, abba, amikor csak azokat gondolom, hogy miként tudnám őt kényeztetni. Annyira szép, és kívánatos. Bármit is tennék, de soha nem tudnék neki ellenállni, főleg, hogyha itt van előttem anyaszült meztelenül. A teste forró, ég a vágytól, és nedves, egyszerűen nem tudok neki ellenállni. Talán, ezt bizonyítja egy kis félrelépésem, amikor Haysel szűrtem össze a levet. Na de! Senki se higgye azt, hogy erre olyan büszke vagyok. Akárhányszor meglátom, csak az jut eszembe, hogy én ostoba.
Katherine nekilátott a humorizálásnak, aztán csak fáradtan sóhajtottam, és elmosolyodtam pajkosan.
De aztán, hiába gyanakodtam, de sajnálom Katherinet. Ezért is akarom magammal hozni, hogy megadjak neki mindent, amire szüksége van. Jóvá akarom tenni a bűneimet, mert ennyi évszázad után sikerült belátnom, hogy nem volt szép tőlem az, amit vele tettem. Néhány mendemondát hallottam róla, hogy miben szenved, de még a kép homályos, és a sötétben tapogatózok. Mivel ember, ezért pénzből kell megélnie, és nem hinném, hogy bárki támogatja őt, vagy ő maga fogja magát, aztán elmegy dolgozni. Ismerem én őt, nagyon is jól. Lehet, hogy van neki tartalékpénze, de nem hinném, hogy az sokáig kibírna, amennyire ismerem őt. Nekem van elég pénzem, és eltudnám őt látni addig, meddig nem talál magának olyan embert, aki mellett letelepedhet. Nem akarom, hogy Stefant üldözze, mert az a hálátlan soha nem fogja őt szeretni. Katherine is csak egy megtört lélek, akárcsak én. A szerelem tönkretett bennünket, na meg persze a családunk. Engem Mikael, őt pedig az apja, amiért elvette tőle Nadiat. Igen, ezt is tudom, hogy van egy lánya, és így hívják. De ez Mystic Falls, és nem New Orleans. Ezzel nem akarok törődni.
Katherine fölém emelkedett, majd amikor számra helyezkedett, tenyereimet végigsimítottam duzzadt mellein, végigvezettem derekán szép lassan, aztán karjaimat átfontam combjain, hogy jó szorosan legyen számhoz az a dolog, ami egy férfit képes „elvarázsolni”.
Először csak csókolgattam érzékien, aztán két ajkam közé vettem csiklóját, és szívogattam, amennyire csak bírtam, és amennyire egy nő élvezi ezt. Értettem mindig a nők nyelvén, ezért pontosan jól tudom, mit szeretnek, mit imádnak, miért vannak oda, de azt is tudom, hogy mit utálnak. Nem nehéz kitalálni.
Kisajkait is kóstolgatni, mint egy gyerek, aki az összes kínálatot mohón falja.
Szinte ittam őt, mert rendkívül ízletesnek találtam. Kevés nőt kívántam ennyire, mint őt, sőt, szinte nem kívántam így egy nőt sem annyira, mint most őt. Valami megragad, de nem tudom mi. Egy érzés, ami boldog, és elnyomja a gyűlöletet, és a gőgöt. De nem tudom, hogy mi.
Annyira jó volt hallgatni, hogy Katherine néha felsikít, ami nem csoda, hiszen nyelvem teljes egészét felhasználtam arra, hogy elkapja az élvezet. Annyira puha volt, és édes, hogy még így is alig tudtam vele betelni. Képes lennék vele egész nap ezt tenni, de nemsokára így is indulnunk kell.
Aztán, amikor már nem bírta tovább, hirtelen lett még jobban nedves, aztán leszállt rólam.
A másik dolog, ami nagyon tetszett rajt, az pedig a göndör haja. Amikor újra mellém helyezkedett, majd vissza ugyanúgy, azonban most háttal nekem, gyönyörű, és izgató látványnak bizonyult, ahogyan meztelen hátára omlott rá majdnem derékig érő göndör haja. Annyira kívánatos…
Újra nyalogatni kezdtem őt, de most már két ujjamat is hasznossá tettem benne.
Aztán, a legérzékenyebb pontomat a szájában éreztem, azt, hogy jó mélyre lenyomta, én pedig hangosabban sóhajtottam fel az eddigieknél.
Nyelvével tökéletesen masszírozta végig, mintha ismerné régóta, hogy hogyan szeretem. Tökéletes ez a nő…
A kezével is rásegített, és mivel már közel jártam az előbb is majdnem ahhoz, hogy elmenjek, ezért most sem kellett túl sok. Kicsit megemelkedtem, aztán éppen hogy csak nem beleharaptam, miközben kényeztettem.
Éreztem, ahogyan lenyalja, s egy kicsit meg is rándultam.
Leemelkedett rólam, aztán ajkaink vadul táncra kéltek, s tenyereimet pedig fenekén pihentettem meg, először barázdákat húzva rajt, aztán belemarkolva.
Amikor édes hangját hallgattam, elengedtem ajkait, s őt néztem, na meg persze tekintetem eljártak melleire is, amelyek mellkasomhoz tapadnak.
- Most, a Motelban, otthon…- kezdem sorolni, magyarán úgy értem, hogy mindenhol. Kocsiban nagyon kényelmetlen, de még így is jobb, mint a semmi.
Aztán megfordulok, helyet cseréltem vele, s arcomat nyakára tapasztottam, csókolgattam, és szívogattam.
- Nem fázol? – kérdezem meg tőle közben aggódva, mert akkor abbahagyom, és odaadom neki a tiszta felsőmet, hogy ne abban a koszos felsőjében legyen, ami ráadásul kegyetlenül hideg, mivel elázott. Jobban odafigyelhettünk volna.
Egy utolsó menet még belefért, ezért újra magamévá tettem, és nem is szórakoztam, hanem hirtelen toltam bele tövig, hiszen már annyira nedves volt, hogy ez már nem fájhatott neki.
Ami azt illeti, nálam másabb volt a helyzet. Mivel nagyobb mérettel rendelkezem, ő meg jóval szűkebb – ami tökéletes -, nekem sokkalta nehezebb volt benne mozognom eleinte, ráadásul nemrég élveztem el, teljesen lüktetett az egész, s néhány lökésnél fájt is.
Óvatosan nekiláttam, löktem rajt egyet, s hogy tényleg tövig benne legyek, pár másodpercig benne is hagytam, hogy mélyebbre hatoljon.
- Elfelejtettem mondai, hogy a kesztyűtartó alatti lévő hűtős részben van innivaló, azzal bevehetted volna a gyógyszert. – ugrott az eszembe hirtelen, s aztán elnevettem magam pajkosan, végére belenyögve, mert egyszerre kellett röhögnöm, egyszerre pedig élveznem is, másodszorra meg Kath kissé szétszórt, az is csak felvidított.
Aztán, most már egyre könnyebb volt benne mozognom, s úgy csináltam, hogy teljes egészét kiemeltem belőle, aztán újra vissza tövig, és ezt folyamatosan, jó gyorsan, erősen, és keményen.
- Annyira élvezem minden porcikád, az illatod… - csókolgatom nyakát, miközben néha belesóhajtok, hiszen egyre inkább szűkebb lett, ami azt jelentette, hogy közelebb van az élvezethez.
- Annyira édes voltál…- újságolom el az ízét is, csak hogy jobban fokozzam azt benne, hogy élvezze.

Katherine & Klaus

Niklaus & Katerina

i just wanna spend my day with you

Mikor a dudaszó után Klaus hangját hallottam felnevettem. Poénosan kezelte a helyzetet, és fura volt, hogy saját nevetésem hallottam. Klaus az egyetlen ebben az időszakban aki kicsalt tőlem egy igazán jókedvű nevetést, és nem azt az erőltetett gúnyosat, amit River vagy a többi szánalmas felé intéztem. Klaus iránt nincs miért gúnyt éreznem vagy szánakozást, nem tett érte semmit, sőt, ellenkezőleg. Sokkal jobban kedvelem őt, mint régen, például egyszer szemtől szembe mondtam neki, hogy nem kedvelem amikor azt mondta idegesnek tűnök. Most viszont kezdem kedvelni, de ezt nem mondom még el neki. Mindenesetre szívesen leszek vele New Orleansban az új életem gyanánt.
- Az autó túlságosan is szeret téged. - vigyorogva csókoltam meg és szakadtam el ajkaitól egy kis idő múlva. Az anyósülés felé fordultam, majd szóra nyitottam a szám. - Ne haragudj, drága, jó terepjáró, de most bírd ki, hogy a szerelmed meg én benned szexelünk. - kértem elnézést gyakorlatilag egy kocsitól. De nem baj, Klaus érti a humort ahogy én is az övét. Ő és én körülbelül ugyanolyanok vagyunk, csak még sosem hagyta, hogy ez kiderüljön. Bár én sem tűntem úgy, mint aki barátkozni akar, hiszen ötszáz éven keresztül mentettem életem nehogy megkaparintsa, mivel ez volt a célja. De most? A legnagyobb célja velem az, hogy élvezzem amit tesz velem, vagy azt amit én teszek vele. Valójában nagyon is azt teszem, elképesztő amit csinál..
Miután kicsusszant alólam azt reméltem engem is visz magával, de nem, nem is baj. Miután lehajtotta fekvő állapotba a hátsóüléseket csak elvigyorodtam, mikor azt láttam, hogy a meztelen őshibrid elfekszik azon, mintha várna valamire. Lenne egy sejtésem mire, így gyorsan odamásztam hozzá, majd nem ölébe ültem, hanem egyenesen az arcára, hogy könnyedén tudja tenni a dolgát. Nem ellenkezett, sőt, el is kezdte, én pedig hangos nyögéseket hallattam. Nem bírtam ki sokáig úgy, hogy csak én élvezem a helyzetet, de ahogy látom Klaus éppen csak ugyanúgy kívánja azt, hogy nyelvével kényeztessen, mint én.
- Állj! - szóltam rá kimerült hangon, de nem voltam fáradt, csak nem kaptam levegőt. Nem csoda, hiszen Klaus annyira gyors, intenzív. Egyszerűen nem lehet nem imádni amit csinál. Miután leállítottam, úgy tűnhetett neki, hogy nekem elég volt. Lemásztam arcáról és mellette helyezkedtem el térdelve, végigtekintve testén. Annyira kívánatos, szinte késztetést érzek arra, hogy örömet okozzak neki. Bár úgy hiszem Klausnak nem csak az anyaszült meztelen látványa fogott meg, vagy az az irtóan aranyos mosolya, a modora és feledőképessége lenyűgözött.
Visszamásztam arcára, de most testével szemben, de nem tartottam meg testem, hanem egyenesen övére borultam és így arcom összetalálkozott keménységével, ami annyira állt, úgy tűnt, mintha arra várna, hogy orálisan vigyem végbe azt az orgazmust amit vártunk, csak a fránya duda megszakította ezt. Így hát kezem közé fogtam, majd lassan végignyaltam rajta többször, aztán egészét számba vettem. Tetszett, hogy így ilyen kapcsolatba léptünk, mivel Klaus az az ember aki legrégebb óta ismer, ezért nem egy vadidegennel szűröm össze a levet. Nem is tenném, mivel Klaus eleve mindig vonzó férfinak bizonyult, a nők szívét sorra törte össze az, ha nem érdekelték őt, így el tudom képzelni mi alapozza ezt a hatalmas nagy egóját.
Úgy éreztem mindjárt elmegyek, sőt, már a számmal is képtelen voltam folytatni amit elkezdtem, így kezemmel próbáltam a csúcsra járatni, túlságosan is lefoglalt a nyögdécselés ami lassan sikításba torkollik át. Teljesen ráfeküdtem, nem bírtam magam tovább megtartani, így nem is próbálkoztam. Megjött a várva várt elélvezés, és Klaus férfiasságát szorosabban fogtam, de még mindig úgy szorítottam, hogy az élvezhető legyen. Így is mozgattam a kezem rajta, így hasonló lehet, mintha épp bennem botorkálna. Miután levegőhöz kerültem megint bekaptam tövig, és addig mozogtam rajta ameddig el nem élvezett, majd megint egy jóleső nyeléssel biztosítottam őt, hogy nagyon élvezem ami történik köztünk.
Ajkait kívántam már nagyon, így amilyen gyorsan csak tudtam le is foglaltam azokat, mivel olyan édes, olyan törődő.. Nem akarom abbahagyni, nem hinném, hogy sokáig bírnám ki anélkül, hogy ne ízlelgessem valamijét.
- Folytassuk a motelban, vagy még egy? - néztem a szemeibe és pajkos vigyor volt az arcomon. - ..vagy kettő, három, négy.. - lett szélesebb a vigyorom és puszilgattam meg őt. Annyira.. lélegzetelállító. Egész nap képes lennék erre.

♰ férjemuram ♰ don't let me go ♰ 672

+18
Az élvezet rángatott, annyira fájt, de jól esően viszont. Aztán megkönnyebbültem, amikor Katherine szája közt eltűnik az, ami azt igazolta, hogy teljesen elöntött az előbb a mámor, és az érzelmek egyvelege futott rajtam végig akkor. De még mindig nem nyugodtam meg, és még mindig kívántam őt, a teljes egészét megakartam magamnak jelenleg is szerezni. Pontosan jól tudom, hogy Katherine nem az a nő, aki bármelyik férfinak odadobja magát. Leszámítva Masont, meg Damont, meg még kitudja hány olyan személyt, akiket egyáltalán nem szeretett, vagy nem érdemelte meg őt. Én nem tekintem őt annak, mint mások, mert ő nem olyan, én pontosan jól tudom, hiszen régen már volt hozzá alkalmam, és én vagyok az egyik olyan, aki tudja, milyen volt anno. Talán Elenához tudnám hasonlítani, de mára már Katherineből… igazi vadmacska.
A kedvem megint kezdett elröppenni, amikor láttam, hogy visszahelyezkedik a helyére, és már aggódtam, hogy csak ennyi volt. Azonban eszembe jutott, hogy talán még sem, mert Katherine is nagyon szeret ilyen dolgokban részesülni.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a táskájában turkál, és csak keres őrülten úgy, hogy nem is néz oda, hanem csak érintésből vizsgálja azokat, amik a táskájában vannak. Aztán csak annyit láttam, hogy gyorsan lenyel valamit.
Tudtam már, hogy mit.
Megrázom a fejemet, aztán csak hálálkodom, hogy gyógyszere van, és nem más, mert én ilyen védekezős dolgokba bele nem megyek, hogyha nekem kell tennem ez ügyben valamit. Azt viszont akartam neki mondani, hogy a kesztyűtartó alatt, a hűtős részben van egy palack, amiben valamilyen üdítő van, azzal le tudta volna nyelni, de mire szóhoz is tudtam volna jutni a látványtól, valami más azonnal elszakította a mondanivalóm, mégpedig az, hogy Katherine vetkőzésnek indította magát. Lassú, és erotikus mozdulatokkal húzta le magáról a sáros ruhát, s éreztem, hogy újabb, és újabb rángás halad rajtam végig, amit alig tudtam nem mutatni, és a levegőt is szabálytalanul vettem, és fújtam is ki.
Amikor megláttam melltartóját, szinte azonnal rátapadtam volna ajkaimmal azokra, amik abban vannak bent, de még vártam, még látni akartam a látvány miatt.
S, már csak azt a pillanatot vártam, hogy kicsatolja, ami egyhamar be is következett. Annyira teltek voltak, hogy csak úgy kidúltak abból a szoros tartóból, s amikor megláttam, még jobban megkívántam, és most éreztem azt először, hogy nem tudom sokáig megállni.
Aztán, combján is végigcsúszott a csipkés, fekete bugyija, onnantól pedig úgy éreztem, ha most azonnal nem ül bele az ölembe, akkor nem tudom, mit csinálok vele.
Engem is vetkőztetni kezdett, s én is belesegítettem levenni minden egyes ruhadarabot, amit pár perccel ezelőtt vettem fel.
Ahogyan ölem fölé helyezkedett, két tenyeremet derekán pihentettem először, aztán mikor ereszkedett, segítettem őt lenyomni.
Hallgattam édes hangját, amely még jobban izgatóvá tették a helyzetet.
- A nélkül is kiélvezzük… - suttogom nyakába, ahogyan csókolgatom, aztán hirtelen végigfut rajtam egy hideg érzés, amikor teljesen benne vagyok, szinte tövig.
Amikor mellkasomhoz értek duzzadt mellei, hirtelen tapasztottam rá ajkaimat, egészen addig, ameddig gyorsabbra nem vette a tempót. Nem emelkedett, hanem a csípőjét mozgatta előre, és hátra, és azt hittem, meghalok. Annyira puha, nedves, és szoros volt, főleg akkor, amikor egyre közelebb volt a csúcshoz, egyre inkább csak szűkült, és teljesen összenyomott.
S, amikor nagyon szoros lett, tudtam, nemsokára eléri a csúcsot, de amikor hátradőlt, megnyomta a kormányon lévő gombot, és az autó jó mély, morgós hangot adott ki.
- Haragszik ránk, amiért itt szexelünk. Van lelke a kocsinak. – Rakom oldaltra ki a kezem, aztán végigsimítok az ülésen, simogatás gyanánt az autónak szánva.
Aztán Katherinet simogattam meg, ahogyan derekán végighúztam a tenyeremet. Ez biztosan fájt neki, és nekem is, mert rettentő szorosnak bizonyult már.
Következő szavára felfigyeltem, ami abszolút nem volt rossz ötlet, bár még mindig jobb ötletnek tartottam azt, hogy ezt a motelban folytassuk tovább. Láttam rajta, hogy mennyire feltüzelt, és mennyire vágyik rá, és a legkevésbé akarom ezt a vágyát eloltani, sőt, inkább csak fokozni, ha tehetem. Katherine vonzó, és egyben rejtélyes nő, nehéz az ilyeneket megkapni. Katherine soha nem adta volna magát nekem, de valamiért még is odaadta magát. Talán azért, mert mielőtt kiszállt volna a kocsiból, egy sort elbeszélgettünk arról, mik történtek mostanában. Nem mutattam jelét annak sem, hogy bántani akarom, vagy kárt tenni benne. Szimplán csak megláttam az út szélén, és inkább én viszem haza, mint más, mert mellettem biztonságban van. Én már nem bántom őt, soha.
Nyakát végigcsókoltam óvatosan, aztán mellkasát, s melleit érzékien, de az utóbbit nagyon élveztem csókolni, és ha tehetném, mindig azokat csókolgatnám. Annyira duzzadtak, és nagyok… kívánom őt.
Kicsúsztam alóla, aztán hátramentem az ülésekhez, mindegyiket olyan állapotba raktam, ahogyan nemrégen voltak. Aztán lefeküdtem, és vártam, hogy rám üljön, jobban mondva a számra.

Katherine & Klaus

Niklaus & Katerina

i just wanna spend my day with you

Klaus tiltakozott eleinte de ez engem egyáltalán nem izgatott, mivel nem bírom ki a motelig, muszáj hosszabbra vennünk azt amit az előbb csináltunk. Túl rövid volt az nekem, nem akarom még, hogy abbamaradjon. Nem is hiszem, hogy abbahagyjuk ezt, talán akkor fogjuk ha már nagyon elegünk van, majd elindulunk a motelbe és ott folytatjuk. Itt csak az az egyetlen gond, hogy kellene védekezni, nálam pedig nincs víz, de van tabletta. Ez eddig miért nem jutott eszembe?!
Klaus viszonylag hamar elélvezett én pedig elvigyorodva nyeltem le a fehér és még meleg anyagot. Annyira finom mindene.. Feltápászkodtam öléből és már alig bírtam nyugton maradni, mivel iszonyatosan kívántam őt, magamban szerettem volna érezni, és már csak a puszta gondolata is tökéletes "nedvesítő".
Egy gyors csókot nyomtam ajkaira és vissza is húzódtam a helyemre, de nem úgy, mint aki indulna máris. Ezerrel kutattam a táskámban, mivel tisztán emlékszem, hogy tartok magamnál fogamzásgátlót. Amióta ember vagyok muszáj, mivel az ilyen esetek simán megtörténhetnek, főleg amióta visszanyertem a szép alakom Matt segítségével. A kezem beleakadt egy dobozba amiről tudtam, hogy az amit keresek. Nem tétováztam, kiszedtem egy darabot és szárazon lenyeltem. Kicsit rossz íze volt de legalább majd hat. Klaus felé fordultam, majd direkt lassan és izgatón kezdtem el levenni a felsőm, a nadrágom következett utána, aztán megálltam amikor már fehérneműben ültem előtte.
- Akarsz többet látni? - néztem rá kérdőn és ezeket a szavakat vontatottan mondtam neki, hogy még forróbb legyen a kettőnk közt lévő hangulat. Beleharaptam alsó ajkamba finoman, közben Klaus még ruhával fedett testén vittem végig tekintetem. Annyira.. elképesztő. Elképzelni meztelenül pedig annyira beindító.. Nem bírom kiverni látványát a fejemből.
Miután visszatértem az álomvilágból, elkezdtem kicsatolni a melltartómat amit a földre dobtam, majd következett a bugyim is ami nem sokáig maradt rajtam. Megint térdemre ereszkedtem az ülésen és úgy döntöttem Klaus is megszabadul ezektől a sokat takaró textildaraboktól, így a felsőjét kezdtem levenni, közben immáron fedetlen felsőtestét végigcsókolva. A nadrágjától pedig olyan gyorsan megmentettem amennyire csak tudtam, így Klaus végre anyaszült meztelenül ült előttem és a látványa nem volt olyasmi amivel valaha betelhetek. Teljesen lélegzetelállító.
- Tudod, azt a tablettát azért vettem be.. - másztam át közben az ölébe, hogy most jön majd az igazi élvezet, de magyarázatot akarok adni neki mégis mit ettem meg az előbb. - hogy teljes mértékben kiélvezhessük a dolgot. - mosolyodtam el pajkosan és megint kezem ügyébe vettem keménységét, majd nem sokáig tartottam ott, mivel behelyeztem magamnak. Lassan ültem bele teljesen, mivel fájt a hirtelen tágulás, de egyben élvezetes is volt. Felnyögtem és nyöszörögtem egy kicsit először, majd elkezdtem rajta a mozgást. Annyira nagy és vastag, nem fogom sokáig bírni..
Rájöttem, hogy sokkal kijjebb vagyunk már, nem annyira az erdőben, így a hangos nyögéseim itt nem jöttek annyira jól, mivel ha eljön valaki mellettünk mindent hall. Szájbefogás gyanánt pedig Klaus ajkait ízlelgettem és nem eresztettem csak pár lélegzetvétel erejéig.
Régóta löktem magunkat mikor megérdekezett az az érzés ami az orgazmus előzménye, az orgazmus hullámai erősödtek, egyre élvezetesebbek voltak, és egyre hangosabb nyögéseket produkáltatott velem. Nem bírtam már tartani magam, és már Klaus hátát véresre karmoltam, mivel a kezemen vérfoltok jelentek meg. Igen, ez a műköröm átka. A testem egyre nehezebbnek bizonyult és hátradőltem mikor pont a dudát beindító gombra támaszkodtam, ennek következményében megszólalt az erős hangú duda. Megijedtem, mivel nem számítottam rá és egyből visszatért minden erőm és egy hatalmasat ugrottam, mellé egy sikítással de mivel Klaus tövig bennem volt ez az ugrás különösen mozgatta meg bennem a férfiasságát és ez egyszerre volt egy rohadt jó érzés és egy kicsit fájdalmas is, így ezt a sikoltást egy hatalmas nyögésként fejeztem be. Klaus szemeibe néztem eztán és elnevettem magam, mivel ezen nem lehet nem röhögni.
- Menjünk hátra. - hajoltam a füléhez és suttogtam, majd arcára adtam egy puszit. Jobban elférnénk ott, mivel az előbb is mennyire élveztük. Itt elől szűkös a hely és kevésbé kényelmes, de viszont ott minden jobb lenne.

♰ férjemuram ♰ don't let me go ♰ 636

Niklaus & Katerina

i just wanna spend my day with you

- Klaus? - vigyorodtam el amikor rám mordult és nem nagyon hatott meg. Tudom, hogy nem haragszik, főleg, hogy édes csókokat loptam tőle és egyszerre adtam is neki. Imádtam érintését és teljesen rabjává ejtett ezzel. Nem akartam elengedni őt, de ahogy érzem ő sem engem. Úgy tűnik ő is ugyanannyira élvezi ezt amennyire én.
Egyre kényelmetlenebb volt nekem, hogy teljesen idegen pózban kellett ahhoz lennem, hogy Klaus ajkait lefoglalhassam magamnak, így nehezen de teljesen átmásztam az ő ülésébe. Ölébe helyezkedtem el de még mindig nem voltam hajlandó szabadon engedni. Amikor mondta, hogy menjünk valami motelba akkor nem válaszoltam mivel nem volt erőm, most pedig nagyon is elememben vagyok.
- Mit mondtál? - szakadtam el tőle egy pillanatra de nem voltam hajlandó sokáig megfosztani magam tőle ezért még pár apró csókot nyomtam édes ajkaira. - Egy motel? - vigyorodtam bele a csókunkba és átölelve őt magamhoz húztam közel. - Keressünk most! - utasítottam, de rájöttem, hogy most nem kéne mert én nagyon el tudnám viselni még pár percig az ilyen társaságát. - Azaz ne most, még egy picit csókolgatnálak, ha megengeded. - húzódtam el tőle és egy aranyos mosolyt vetettem felé, az egyik legcukibb Petrova mosolyt aminek senki sem tud ellenállni.
Néztem arcát egy ideig és annyira boldoggá tett a puszta látványa, hogy az már ijesztő volt. Lehunytam szemeimet újra és gyengéd csókkal ajándékoztam meg. Nem sokáig maradtam csak az ajkainál, pár pillanat múlva arcát majd állát végigpuszilgatva haladtam nyakára amit érzéki csókokkal kényeztettem, kissé szívogatva és lilás foltokat hagyva bőrén. Ez úgyis be fog gyógyulni így nem lesz vele gond, bár szívesen meghagytam volna azokat. Így emlékezni fog rám és erre a szép napra mindenképp fog. Remélem felejthetetlen lesz neki.. sőt amit tervezek vele.
Lemásztam az öléből és visszamentem eredeti helyemre de előtte észrevettem, hogy a kulcsokat ügyesen ledobtam a földre. Klaus iránt nem kissé tápláltam intim vágyakat és akár vezetése közben képes lennék bármire. Ezt teszi velem ez a férfi.
Lehajoltam a kulcsokért de valamin kellett támaszkodnom, és egyik kezemet direkt Klaus ágyékára tettem. Úgy tettem mintha nem szánt szándékkal tenném, pedig nagyon is direkt helyeztem a leggyengédebb pontjára a kezem. Nem nyomtam meg, hanem direkt simogattam és éreztem is a hatását pár másodperc múlva. Remek, ezzel elértem a célom. A kulcsokkal visszatértem és Klaus kezébe nyomtam őket, de ezzel a kis tapizással egyáltalán nincs vége annak amit elkezdtem az előbb. Nem jöttem fel az ülések alól hanem pont úgy helyezkedtem, hogy ne látszódjak, mintha Klaus csak egyedül lenne a terepjáróban, de a fejem és a kezeim Klaus ölébe volt. Kigomboltam nadrágját és kicsit lejjebb húztam, majd a bokszeréből is kicsomagoltam férfiasságát, majd nem törődve azzal, hogy most fejeztük be ami történt az előbb, azt akartam, hogy Klausnak még egy orgazmusa legyen, így először két ujjammal végigsimítottam rajta, majd nyelvemmel és végignyaltam teljes egészét.
Nem tartott sokáig az előkészület, máris számba vettem Klaus keménységét és először lassú tempóban majd egyre gyorsabban próbáltam neki élvezetet nyújtani. Egyik kezemmel segítettem neki, másikkal pedig felsője alá benyúlva simogattam felsőtestét, lassan és erotikusan végigsimítva izmain és ezzel is jobban izgatni Klaust. Nem akartam abbahagyni ameddig nem élvez el, és úgy érzem a motelban nem alvás lesz. Valami olyan ami sokkal de sokkal jobb annál, mégpedig kemény aktus a motelszoba minden egyes zugában. A lábam nem is érdekel, Klaus sokkal fontosabb volt most. Élveztem ahogy élvezi amit csinálok.

♰ férjemuram ♰ smoke weed everyday ♰ 549

Niklaus & Katerina

i just wanna spend my day with you

Klaus reakciója meglepett, mivel úgy tűnt érdekelte mi történik velem. Nem hittem volna, hogy máris így fog foglalkozni velem de egyáltalán nem bántam. Viszont amikor kiszállt az autóból megijedtem, mivel tudtam, hogy jön ide hozzám és nem tudtam mit akar. Gondolom nem lett boldog attól amiért ilyen béna vagyok de nem hinném, hogy bántani fog, maximum szemügyre vesz.
Pár pillanat múlva nyílt is a mellettem lévő ajtó és Klaust pillantottam meg új ruhában ami annyira jól állt neki, de még gy fájós bokával is szívesen levenném róla. Nagyon fájt, de nem hinném, hogy eltört, bár fogalmam sincs milyen érzés az, hiszen még sosem törtem el egyetlen egy csontom sem. Remélem nem is fogom, bár nagyon fájt a bokám és fogalmam sincs mi lelhette, hiszen ez csak egy sima elesés volt és nem valami hatalmas zuhanás. Ezért inkább figyeltem Klaust aki már mondta is, hogy mutassam, de nem nagyon kellett megmozdulnom mivel ő maga kiemelte a lábam. Combomon éreztem a kezét és abban a pillanatban mélyebb levegőt vettem, mint alapjáraton. Következő pillanatban a bokámban sokkal erősebb fájdalmat éreztem, mint az előbb, mivel Klaus elkezdte mozgatni és ez egyáltalán nem esett jól, de hallottam mély és rekedtes hangját amiből azt értettem, hogy kirándult.
- Klaus, ne, ez fáj! - szóltam rá, hogy ne mozgassa tovább, mivel nagyon fáj és nem akarom, hogy kínlódjak vele. Lehet kicsit hisztérikus voltam, de még nem nagyon fájt ennyire valami. Közben hallgattam ahogy mondja, hogy a karjaiban kell majd felcipelnie. - Hmm.. - gondolkoztam el és kicsit piszkálni akartam, hogy megtagadom tőle azt az élményt, hogy az ölében vihet mindenhova ha ki kell szállnunk a terepjáróból és egy kedves mosolyt vetettem felé, majd jobb kezemet arcára raktam. - Kedves tőled. - köszöntem meg ezzel a kedves gesztusát és egész jól esett, hogy majd gondomat viseli ilyen korszakomban is. Nem nehéz vámpírként élni, na de emberként?! Tiszta rémálom és nem akarok hozzászokni mivel remélem Klaus abban is segít majd, hogy újra halhatatlan legyek és teljesen immúnis az ilyen fájásokra. Nem kellemes, mondhatom. Ideje lenne véget vetni ennek a hülye emberkorszaknak, mert beleőszülök. Sajnos szó szerint.
Amikor levette a magassarkúm legszívesebben egy balhét csaptam volna, de most nem tettem mert tudom, hogy az én előnyömet nézi, és ha úgy gondolja, hogy hogyha leveszi rólam a magassarkút és inkább legyek cipő nélkül akkor legyen. Nem fogok vitatkozni, ő jobban ért hozzá biztos, mint én, így nem fogok beleszólni a dolgába, hiszen most mindketten azt akartuk, hogy nekem ne fájjon. Amikor elengedte a lábam, elkezdtem letenni, bár hallottam egy szövetszakadást és egyből odakaptam a tekintetem a felsőjére, mivel az aljából letépett egy nagyobb darabot.
- Hé! Ezt nem kellett volna! - szóltam rá, mivel nem kellett volna miattam széttépni a rajta lévő ruhát, mivel annyira nem súlyos. Figyeltem finom mozdulatait ahogy elkezdte a textildarabbal ügyesen bekötni a lábam és csodáltam, hogy ilyeneket tud. Nem gondoltam volna a nagy gonosz hibridről, hogy képes ezekre. Miután megkért, hogy szóljak ha fáj csak bólintottam és máris az ajtót hallottam ahogy csukódik. Ez azt jelenti, hogy indulunk.
- Köszönöm. - néztem rá komoly tekintettel amikor visszaért az eredeti helyére és jobban éreztem magam kicsit. Furcsa volt nekem az egész helyzet. Sosem foglalkozott velem senki, mármint de, de csak azok akiket átvertem, akik nem ismerték a valódi sztorim. A történetet amit nagyon kevés ember ismer. Klaus, Elijah, talán az egész Mikaelson család és csak Elena. Bár a lepcses szájú miatt lehet már az egész Mystic Falls csámcsogott rajtam és a leélt ötszáz évemen, de egészen hidegen hagy. Ha nekik ez a szórakozás akkor legyen. Bár így akkor mindenki tudná mit miért tettem.
Hallottam ahogy beindul a terepjáró és az erdőben haladtunk. Csak az ablakon néztem ki szótlanul és eléggé fáradt voltam. Semmi mást nem akartam csak aludni, de akkor nem maradhattam volna Klausszal, pedig akartam. Lehunytam a szemeim és úgy döntöttem kicsit lepihenek. Az ablakra döntöttem a fejem, a lábaim felhúztam magam mellé és eléggé kényelemben voltam ahhoz, hogy elaludjak, csak egyetlen egy bökkenő volt.. képtelen voltam.
- Mit mondasz mennyi idő amíg odaérünk? - nézek rá kérdőn és szerintem látszódott rajtam, hogy már most unom az utat. Magam is tudom, hogy sok idő, órák, de azért jó volt hozzá szólnom. Szeretem hallani a hangját, mindig is megvolt benne az a kellő nyugodtság és talán ezt nem vallottam be magamnak. A szívem nagyon régóta Stefan tulajdona és ez nem tudom mennyire fog valaha is változni. Talán sosem, mivel tényleg nagyon szeretem őt, bár ő már nem. Ő inkább választotta Elenát, holott én megadtam neki az esélyt az újrakezdésre. Megváltoztam volna csak érte, mivel akkor boldog lettem volna de ő visszautasított engem és minden szeretetem. Ez még a jégszívűnek tartott nőket is megbántja és elkeseríti, de azt mondják az idő begyógyít minden sebet.
Kicsit elszomorodva folytattam az utat és megint olyan szótlan lettem, mint az előbb. Nem Klaus hibája, inkább a saját hülyeségem, de semmi baj sincs vele. Mindenkinek megvannak a saját démonjai és az enyém most kezdték el megint bántani a lelkem. Megtanultam őket már elhessegetni de most valamiért hagyom, hogy maradjanak. Talán jól esik, hogy magamat hibáztatom, emberinek érzem magam. De lehet ez az ördögűzős képességem eltűnt a halhatatlanságommal is. Fogalmam sincs.
Ránéztem a mellettem vezető őshibridet és végignéztem teljes egészén. Jó volt a társaságba még akkor is ha most nem beszélünk. Egész feltűnően néztem és azt hiszem ez neki is feltűnt. Én nem bámulom őt, csak csodálom. Tudom miken ment keresztül, és lehet, hogy legnagyobb ellenségek voltunk de ez változhat. Sosem lehet tudni mit hoz a holnap meg a holnapután. Kitudja, talán Klaus még egyszer a kebelpajtim lesz, vagy egyszer meglátjuk egymásban a jót és a szerethetőt. Klaus rendelkezik egy olyan énnel amit alig ismer valaki és nagyon ritka alkalmakkor jön elő. Nem csodálom, hogy nem veszi elő azt az érző énjét mindig. Én sem szoktam, hiszen az érzések egy vámpír legnagyobb gyengesége. Én nem tudom őket elnyomni, legalábbis nehezen de Klaus más helyzet már. Ő képes rá és meg is teszi amikor kell. Felnézek rá ezért és még más okokért.
Hirtelen ültem fel és hajoltam Klaus felé és egy gyors mozdulattal vettem ki a kulcsokat és a motor ezzel leállt, ennek következménye pedig az volt, hogy a terepjáró is leállt. Nem hagytam Klaust lereagálni ezt mivel egyből térdre álltam az ülésemen és Klaus ajkaira tapasztottam az enyémet megint. Nem bírtam ki enélkül, mivel egyszerűen élveztem és vágytam rá.. őszintén szólva nem is igyekeztem, hogy legyőzzem ezt a vágyat. A kulcsot letettem valahova, nem is figyeltem hova, inkább csak meg akartam szabadulni tőle és a kezeimmel Klaus hajába túrtam és nyakát simogattam. Annyira érzékien csókol, szinte tökéletesen, és még csodálkoznak ha kell nekem. Remélem nem fog haragudni amiért kivettem a kulcsokat de amint adok rá magyarázatot, hogy azért tettem mert kívántam őt szerintem megbocsájt. Ha meg nem akkor kénytelen lesz megbüntetni..

♰ i love you too.<3 ♰ no light, no light ♰ 1117

To Katherine

Niklaus & Katerina

i just wanna spend my day with you

Új város, új hely, új ismerősök, új én.. Ezt kínálja Klaus nekem tálcán és eszem ágában sincs visszautasítani azt. Minden amit szerettem volna az élettől az szeretet volt, na meg a hatalom is eléggé jó volt amikor volt. Na de a hatalomnak nem kéne ekkora szerepet játszania a társadalmi életben, mivel ha a szeretet hatalma a hatalomszeretet helyére kerül akkor a világ tudni fog a békéről. Na igen, ez tényleg így van, de van egy kis bökkenő.. A világ tele van olyan uralkodásvágyó személyekkel, mint én, vagy Klaus, de még napestig tudnám sorolni. Kész lista lehetne belőlünk, bár ezt a jellemünk adja, ezen nem tudunk változtatni. Mindenki azt mondja legyünk egyediek de amint egy kicsit is kilógunk a sorból szólnak, hogy hé, legyél már normálisabb. Komolyan kezd az emberiség egyre lejjebb süllyedni egészen le.. Szégyen.
Klaus mellkasán feküdve rájöttem pár dologra. Nem olyan rossz ő amilyennek gondoltam, neki is van az az énje amit szinte senki sem ismer. Nekem volt szerencsém ezt látni és le vagyok nyűgözve. Nem hittem volna, hogy az önimádó, egoista, önző és egyéb rossz tulajdonságokkal rendelkező őshibrid egyszer letesz becsvágyáról és egy magamfajtával leáll nem csak egy kalandra hanem egy kis szeretetre is. Mintha kifordult volna magából.
Végigpillantottam szép felsőtestén amit simogattam és arcomon egy letörölhetetlen mosoly volt. Jól esett minden amit ma este kaptam tőle, vagyis azon része amikor nem egymást "öltük". Hallgattam őt és éreztem hangjában, hogy tényleg azt akarja, hogy vele menjek New Orleans-ba és őszintén szólva én sem akartam ezt másképp. Bár arra is tudna megoldást, hogy ne öregedjek.. Sokkal hosszabb életem lenne, de ezzel most nem rontom el a hangulatot, mivel ha megtudná, hogy haldoklom lehet nem is akar majd elvinni, hiszen akkor nekem már mindegy, hogy talán az utolsó hónapom Mystic Falls-ban vagy ott vele töltöm. Nem lenne időnk megismerni a másikat pedig Klaus egyre jobban érdekelne engem, de úgy érzem ez kölcsönös. Nem tudom.. Nem az a kiállhatatlan személy már a szememben, mint volt. Tudom miért akart megölni, de én nem akartam meghalni, szerettem élni. Szerettem a szüleimet is, de kitagadtak és ezzel mérhetetlenül megsértettek, de még mindig fáj, hogy így haltak meg. Mikor megláttam kegyetlenül meggyilkolt testüket keserűség töltött el, szemeimbe könny szökött és csak sírtam azt kiabálva, hogy ne, ez nem lehet igaz.. de nagyon is igaz volt. Az egész családom halott miatta, de ezt már késő halogatni, régen történt. Ideje elfelejtenem azt, hiszen én tehettem róla, hogy ők eltávoztak, de ha ők nem akkor én. Nekem a jelszavam pedig az, hogy jobb ha mások halnak meg, mint én. Ennyi az egész.
Az idillt teljesen elrontotta Klaus utolsó mondata miszerint fel kéne öltöznünk. Nem akartam még menni, még vele akartam volna tölteni egy kis időt, mivel amint megérkezünk ő biztos megy a dolgára én meg megint egyedül leszek, ráadásul egy ismeretlen városban. Ezentúl hallgattam őt csöndben és mikor úgy véltem befejezte mondandóját felültem én is.
- New Orleans jól hangzik. - mondtam lelkesen és átöleltem hátulról és mellkasát simogattam. Annyira tetszett mikor megérinthetem, egyetlen egy alkalmat sem szalasztanék el. Gyengéden belecsókoltam nyakába és szorosan magamhoz ölelve tartottam. - De kicsit elkeserít, félek, hogy elfelejtesz.. - hallatszott hangomban a keserűség és tényleg az is volt ha belegondolok. Ott Klaus minden figyelme másra terelődne engem pedig biztos elfelejtene. Hayley is ott van aki a gyereke anyja és gondolom gyengéd szálak fűzik hozzá ha már egy családot alkotnak körülbelül. Nekem pedig nem lesz ott senkim, még Elijah sem.. Elijah nem is annyira érdekel perpillanat, de neki is biztos meg van a maga dolga. Meg ahogy hallottam az ő is a hibridlány után kajtat és nem rázná meg hirtelen megjelenésem a városban szerintem. - Öltözzünk fel. - mosolyodtam el kicsit keseredetten és engedtem el karjaimból őt is. Nem akartam, de így véltem a legjobbnak, és majd ő is megérti miért csináltam. Zavar majd ha mással látom, de majd kiheverem, megesik az ilyesmi még velem is.
A ruhám kint maradt az erdőben szétdobálva és miután megbizonyosodtam arról, hogy senki sincs a környéken rajtam és Klaus-on kívül kinyitottam a terepjáró ajtaját és elkezdtem keresni a ruháimat. Nem volt időnk összeszedni de valamit muszáj felvennem, mivel Klaus ruháiban eléggé egyértelmű lenne mit csináltunk és nem akarok egyből úgy indítani, mint Klaus által frissen "megkefélt". Nagyon hideg volt, de nem érdekelt, mivel minél gyorsabb vagyok annál hamarabb mehetek vissza a kocsiba ahol meleg van. Eleve leizzadtam az aktus miatt és a hideg levegő hatására szinte vacogtam már. Klaus mondta, hogy maradjak ott de nem kell úgy kezelnie, mint egy ember attól függetlenül, hogy az vagyok. Túl kell élnem a hideget is ha már előle futkorásztam ötszáz éven keresztül. Gondolom nem bánja ha nem fárasztom azzal, hogy még neki kell összekotornia a ruhákat. Alig láttam mi lehet a lábam alatt, minden olyan talajszínű volt és szinte átláthatatlan volt hova lépek. Csak reméltem nem valami üvegbe vagy éles dologba sétálok és nem rúgok bele egy kőbe. Na meg nem lépek bele valami csúszómászó bogárba.
- Áh, végre. - szúrtam ki messziről a textildarabokat és gyorsabban szedtem a lábaim, mint az előbb. Az élet megsegített és nem esett bajom ameddig az erdőben anyaszült meztelenül rohangásztam a farkasordító hidegben. Ott helyben összegyűjtöttem amit találtam, és szerencsére mindegyik megvolt. Egy kupacba raktam őket és magamra öltöttem amilyen gyorsan csak tudtam, de a remegés miatt aligha tudtam felöltözni rendesen. A felsőm csupa sár volt és úgy minden, de nem baj, egyszer elviselem, de már kevésbé volt hideg. Nem mondom, hogy meleg volt már ettől, de annyira nem fáztam, mint az előbb, de ideje visszamennem. Elkezdtem rohanni, de amilyen lendülettel elindultam, olyannal botlottam meg a fa egyik gyökerében és magassarkúm miatt kész, a földre estem és a még jó reflexeim miatt a kezemmel felfogtam az esést. Annyira nem volt vészes, csak a lábam fájt nagyon, úgy éreztem mintha eltört volna, de persze nem, annyira nem vagyok béna csak figyelmetlen.
Egy kis ideig még pihentem a földön majd feltápászkodtam onnét és úgy döntöttem most már tényleg visszamegyek ahhoz az átokverte terepjáróhoz mert nem maradhatok itt kint sokáig. Botladozva és lassan, de odaértem és egy gyors ajtónyitással bevetődtem az anyósülésre és felszisszentem amikor a fájó pontra raktam a kezem. Nadrágom végét felhúztam addig ameddig nem láttam a bokámat ami éppen hatalmas fájdalomnak tett ki. Nem látszott rajta semmi, hiszen a felszínt nem sértettem fel, de bedagadt és ez nagyon bosszantott, mert valószínűleg akkor megrándult. Jaj istenem, még egy ilyen szerencsétlent, mint én.. Klaus-ra egy pillantást sem vetettem először, mert a hülye esésem elfeledtette velem azt, hogy itt van, de egy idő után észbe kaptam és erősnek tettettem magam, bár elég gyengén színészkedtem most.
- Jól vagyok, semmiség. - hordtam magasan az orrom és tűrtem el az arcomból az egyik göndör hajtincsem, majd leraktam a földre a lábam és megint hatalmas kínt éreztem belehasítva. - Á! - kiáltottam fel és gyorsan kaptam vissza előző pozícióba a sérült végtagom. Nagyon fájt, de nem szeretem ha segítenek nekem. Fura, hogy egyáltalán valakit érdeklek.

♰ i love you too.<3 ♰ 50 shades ♰ 1135