Kötelező szabadnap. Alapvetően minden ember örül neki, ha a főnök hozzávágja, én sem lennék kivétel, ha nem ismerném a mögötte álló indokot, ami meglehetősen keserűvé teszi a pihenést. Visszavettem a túlórákból, más kérdés nem is szívlelik és ezáltal visszatartanak tőle, ha csak tudnak, de határozottan kijelenthető, hogy nem az állomáson töltöm mostanában az életemet. Nem jelentem ki, hogy az éppen beteg Hernandez műszakját bevállalom, legfeljebb felajánlom, ha más nem jelentkezne rá, mint lehetséges alternatíva. Nem alszom be az öltözőben a padon két szemhunyás között, azoknak az időknek vége, de mégis ezt borítják újra és újra a képembe, amint alkalmuk adódik rá - így most is. Menj haza, pihenj, foglalkozz magaddal... Foglalkozok eleget, kössz.
Tompa koppanást hallok a hátsó ülés felől és fél szemmel hátra sandítok Cassie-re mit csinál, de a visszapillantóból is látom a hang forrását, haláli unalommal neki döntötte a koponyáját az ablaküvegnek. Sosem volt oda az autóutakért, egyedül akkor vált élénkebbé, amikor a következő kanyarnál rátértünk a földúta, végül leállítottam a kocsit a parkolóban. Állát a vállamon támasztva várta ki a pillanatot. Megpaskolom a pofáját.
- Mindjárt futhatsz. - kikapcsolom a biztonsági övet és kiszállok, hogy az egyre türelmetlenebbé váló ebnek kinyissam az ajtót, mire rakétaként vágódik ki az egyik nagyobb méretű gallyat a szájába venni. Majdnem elvágódik a nagy kapkodásban, amire csak csóválni tuom a fejemet pakolás közben. A kulacson és a kocsikulcson kívül nem viszek magammal semmit, csak akadályoznának a szabad mozgásban. A tartóövbe rakom a vizemet, végül két csipogás jelzi a zárak csukódását. Szájában a széles fadarabbal ül le a hátam mögé, hogy majd` nekimenjek természetesen az induláskor, mert mint az magától értetődő: az ő játéka az elsődleges, nem az, hogy én talpon maradjak. Időben stabilizálom az egyensúlyomat, így szerencsésen elkerülöm a kutyán átesést.
- Ördög kölyke. - sóhajtva hajolok a botért, miközben mintha szánt szándékkal rájátszana az ártatlanságára a fényes szembogaraival. Van szőr a képén. Hátra dőlve veszek lendületet a dobáshoz, ami messzire száll, egyenest a kitaposott ösvény közepére és Cassie sprintjét kihasználva én is megteszem az első futólépéseket a pulóver cipzárjának megigazításával egybe kötve. A karórámon lévő időzítőt belövöm, innentől kezdődik az egy óra, ami talán nagyobb jót tesz a kutyának, aki az átlagsúlyához képest felszedett magára három kilót az otthoni kényelemben. Tény, két hete jöttünk ki ide utoljára, a városban, pedig sokkal hamarabb megunja a szaladgálást.
Könnyed tempóval kezdek bemelegítés címén, amit jó esetben, akkor fogok tudni gyorsítani, ha vége szakad a dobd-el-a-botot játéknak. A fekete bogarat ismerve ehhez még egy bő fél óra szükségeltetik, mire elveszíti az érdekeltségét. Addig is hozza az újabb és újabb megszerzett darabokat, amiket innen-onnan hoz el, hol közelebb, hol némileg távolabb a kijelölt úttól.