Más nőtől megőrültem volna, ha ilyen lenne. De Amarában pont ez az éne vonzz, vicces, és játékos a viselkedése. Akárhányszor ránézek, melegség önti el a szívemet, és csak azt gondolom, hogy milyen hálás lehetek az Úrnak, hogy egy ilyen nőt ajándékozott nekünk. A szerelmünk annyira bravúros volt, hogy a jövőre is kihatott. Tekintettel Stefan, és Katherine kapcsolatára, illetve Stefan, és Elena kapcsolatára. Szegény párák…
- A fagylalt nagy része jég, ami meleg hatására elolvad. Ilyen a fagyi is, ezért olvad. – adtam a kérdésére választ, cseppet sem butának nézve őt. Tudom, hogy érzi, hogy az emberiség e miatt butának tartaná őt, de én vele éltem akkor, 2000 évvel ezelőtt, tudom miért ilyen, és én ebbe az énjébe szerettem bele.
- Ha van kedved, akkor elmehetünk a boltba megnézni, hogy van –e ott olyan, amit most mondtál. Lehet, hogy finom. Őszintén szólva, a gyorskaján kívül nem ettem semmit sem amióta élek. – ráztam meg a fejemet.
Azt akartam, hogy elmenjen fürdeni, és nagyon meglepett, amikor mondta, hogy fürödjünk együtt. Eddig csak arra figyeltem, hogy felsóhajtott, amikor a vállát, és a nyakát hintettem csókokkal, de ez a kijelentése váratlanul ért. Nem azért, mert én nem vagyok arra felkészülve, hogy ne lássam meztelenül, mert nem így van. Ha úgy tekintem, régóta együtt vagyunk, még akkor is, ha kényszerből sokáig távol kellet lennünk egymástól. Vágyom rá minden értelemben, de én nem kényszerítem semmire sem, mert a szex nem létfontosságú. Persze, néha vágyom már arra a részére is, de annyira nem, hogy megőrüljek egy menetért.
- Ráérünk azzal, szívem. – csókolok újra nyakába szenvedélyesen, majd újra a vállába. Még az a szerencse, hogy már nem vámpír vagyok, mert különben beleharaptam volna.
Elengedtem, amikor a fagylaltot készítette elő magának. Tudom, hogy majd nekem is akar majd belőle adni, de én majd csak inkább az ő tányérjából eszem, annyira nem vagyok oda a műanyagokért. Sőt, annyira éhes sem vagyok.
A tányérokat vittem Amara után, amikor odasietett ahhoz az állathoz. Jó látni, hogy így törődik ezzel a macskával, hiszen Amara helyettem is jó.
Leültem az asztalhoz, és nyugodtan figyeltem, ahogyan Amara gondoskodik a kölyökről.
A csuklómon lévő karórára ránéztem, és láttam, hogy már ideje lenne Amarának megfürdenie. Késő lesz, és holnap nagyon fáradtan fog ébredni, ha nem alussza ki magát.
Kérdéseire felpillantok, majd elmosolyodom gyengéden.
- A bal kéz nem előnyös. Ha tintával ír az illető, akkor elkeni azt, amit ír. – Magyarázatot adok erre is, hogy Amara jobban megismerje az e világi dolgokat. Olyan, mint egy kisgyerek, minden érdekli, ami számára ismeretlen. De én ezt szeretem benne. Sok mindent még én sem tudok, de igyekszem úgy csinálni, hogy mindent tudok.
- Persze, elmehetünk oda is. Bár itt nem tudom, hogy a környéken van –e ilyen, de majd úgy is találunk. – simítok végig puha karján.
- Ha megeteted, akkor menjél el fürdeni. Én pedig majd kint megvárlak, addig készítek neked valami vacsorát. – mondom el, hogy mit tervezek erre az estére. Kicsit fáradt vagyok, a szemeim is lenehezednek.

my heart if perfect, because you are inside

Tudtam, hogy segíteni fog, és most is a segítségemre sietett, hogy kinyissa nekem a fagylaltos dobozt. Nem vagyok ügyes, szinte semmiben, de próbálkozom, hogy Silas egyszer azt mondhassa, hogy igen, ez az én barátnőm, és büszke vagyok arra, hogy az enyém.
- Köszönöm! - hálásan néztem rá, amikor elvette tőlem a jéghideg dobozt, és megoldja helyettem azt amit kell. Én egyedül szenvedtem volna egy ideig vele, sőt, szerintem földhöz is vágtam volna, annak reményében, hogy kinyílik és ehetem.
- Áh, akkor most felolvasztod a kezeddel. Nem fog elolvadni teljesen? A fagyi miért olvas amúgy is? - néztem rá kérdőn, mert ezekre mind választ vártam. - Képzeld, láttam olyan fagyit a tévében, ami macialakú. - csillant fel a szemem, amikor eszembe jutott az a reklám. Imádom a medvéket, olyan kis dundik, meg kis aranyos az arcuk is. - Veszünk olyat ha van a boltban? Leharaphatnád a fülét. - nevettem, és egy gyors puszit adtam az arcára amiért segített nekem. Nélküle sehol sem lennék, olyan szerencsétlen vagyok, de vele úgy érzem elérhetek valamit.
- Persze, utána elmegyek fürdeni, de inkább fürödj velem, mert úgy is együtt lehetünk. - ajánlottam fel neki, és lehet ideje lenne látni egymást meztelenül, hiszen ha úgy vesszük, kétezer éve együtt vagyunk. Előtte nem kell szégyellnem a testem, és lehet még nem szeretkeztünk, de majd az is jönni fog. - Lassan pedig rátérhetünk a szeretkezésre is, hiszen az egy egészséges kapcsolatban elengedhetetlen. - mosolyogtam rá, és nem akartam elsietni semmit, hiszen ha nem akarja, akkor még nem fogunk átesni rajta. Én sem érzem magam teljesen késznek rá, de ha ő úgy érzi, hogy mehet, erőt veszek magamon. Minél előbb túlesek rajta, annál jobb.
Hátulról ölelt át, én pedig nekidőltem, hogy ezzel sugalljam, hogy az övé vagyok teljesen. Felsóhajtottam, amikor a vállaimat csókolgatja, mivel imádtam ezt az érzést. Szerettem amikor csak egymáséi voltunk, és ezen sosem változtatnék.
A fagyit kiszedtem két tányérba, majd melegítettem a mikróban egy kistányérban tejet a kiscicának. Szegény párának is kell ennie valamit, bár annyira nem vagyok jártas az állattartásban. Remélem ez a tej jó lesz neki, jól lakik vele, aztán majd megnézem mit esznek az ilyen kisállatok. Húst nem adhatok neki, mivel még foga sincs, sőt, jóformán még vak is. Nekem kell felnevelnem, így tudnom kell mi jó neki.
- Hoznád a fagyit, szívem? - emeltem meg a tányért, amiben a langyos tej volt, és inkább Silas hozza a fagyit, minthogy én kiborítsak mindent. Átsiettem az étkezőbe, ahol a kiscica volt még mindig a dobozban. Szegény sírt az anyja után, és milyen galádság volt tőlem, hogy így itt hagytam egyedül. Most elszomorodtam tőle..
- Ne haragudj, hogy itt hagytunk, nem akartalak megijeszteni. - kértem bocsánatot tőle, és már meg is van a neve. Buborék lesz, az az Bubi, mert az olyan aranyos név. - De nézd! Hoztam neked enni. - vettem ki óvatosan a dobozból, és a kistányér elé raktam. Nem nagyon érte fel azt is, mivel tenyérnyi nagyságú, és fogalmam sem volt mit csináljak most.
- Így ni, most már tudsz eszegetni. - nyúltam bele az ujjammal a tejbe, és odatartottam Bubi szája elé, hogy lenyalogathassa. Ez hosszú lesz, de legalább nem lesz éhes az én kicsikém. Máris beleszerettem ebbe a kis lénybe, és remélem jó sokáig élni fog velem, és egészséges lesz.
- Tudtad, hogy a jegesmedvék balkezesek? Szerinted én megtanulhatok balkezesnek lenni? - folytattam az etetést, közben Silas arcát fürkésztem. - Majd elmegyünk a medveparkba? Ott lehet macikat simogatni? - vontam fel a szemöldökeim kérdőn, és remélem nem baj, hogy ennyit kérdezek. - Annyi tervem van! - vigyorogtam boldogan, és végre boldogságot éreztem a lelkemben, amit már egy jó ideje nem tapasztaltam. Végre új esélyt kaptunk, és most szeretnék bepótolni mindent, amit kétezer év alatt elszalasztottunk.

Jó volt a közelemben érezni újra. Kis ideje mentem el, de még is azt az ürességet éreztem a szívemben, amit akkor éreztem, mikor kétezer évig nem láthattam őt.  Valójában sok minden hiányzott. Volt, amikor azon töprengtem, hogy nem kell nekem a szerelem, és volt idő, amikor csak inkább arra vágytam, hogy a nap rásüssön az arcomra, vagy csak csupán a frissen levágott fű illatát érezhessem. De a szerelemnek nem mindig volt nyoma emlékeimben.
Jó őt ölelni, és egyszerre rengeteg gondolat kavarog bennem. Az egyik az, hogy ezt a várost porrá kéne dönteni. A másik az, hogy nem tudom, hogy Amarát hogyan készítsem fel erre az életre. A harmadik pedig az, hogy még is itt maradjunk –e ebben a városban. Nem szeretnék, hiszen ide nem köt minket semmi sem. Ámbár sehova sem, de nem szeretnék visszamenni a szülőhelyünkre.  Amarát mélyen érintené az, hogy már nem olyan, mint régen, és inkább szeretném, elkerüli ezt a drámát. Persze, egyszer majd még elviszem oda, hiszen még is csak ott ismertük egymást, és odafűz minden minket, de el kell engednünk a múltat.
Késő este van, és Amarának el kell mennie fürdeni. Lefekvés előtt majd még olvasok neki valamilyen könyvet, hogy jól tudjon aludni. Mindent meg akarok neki tenni, hogy boldogan éljük le ezt az életet örökkön örökké. Akarok majd neki egy saját vérvonalat, hogy legyőzhetetlen lehessen, és még az ősieknél is erősebb legyen. Ám, nem tudnám elképzelni őt vérengző vadállatnak, de amikor valaki vámpír lesz, minden megváltozik. Pár pillanatig ennek én is a hatása alatt voltam, és Amara is, hiszen eredetileg mi voltunk a legelső Ősvámpírok, és nem a Mikaelson testvérek.
Jobban inkább elmerengtem a gondolataimban, miközben öleltem az egyetlen szerelmemet, és amilyen figyelmetlen voltam, aligha figyeltem oda, hogy mit mondott. Az érintéseiben elmélyültem, és ilyenkor képes vagyok bármire gondolni, de nem a külvilágra. Sok teher nehezedett rám, hiszen Amara iránt is felelősséggel tartozom, és szeretném, ha ő boldog lenne. Nem akarom, hogy olyan barátokat szedjen össze, akik rossz útra térítik. Már pedig manapság vannak ilyenek, de azoknak elevenen kitépem a belüket, Isten legyen rá a tanúm!
Arra leszek figyelmes, hogy megindul a fagyasztó felé. Én csak nyugodtan felülök a pultra, majd nézem figyelmesen, min ügyködik. Láttam a szemében a bizonytalanságot, de még vártam, mikor kér segítséget.
Egy doboz fagylaltot vett ki a mélyhűtőből, majd az asztalra dobta sikítozva, hogy milyen hideg. Egy ideig néztem, majd lecsusszantam a pultról, hogy a segítségére siessek.
- Várj, hadd segítsek. – osonok oda szelíden mellé, majd kiveszem a kezéből.
- Ezt a mikróba kéne berakni, de én most azzal nem akarok kínlódni. – Mosolygok rá, majd a dobozhoz értem, és felolvasztottam a varázserőm segítségével.
Az asztal teli volt átlátszó jégdarabokkal, mintha csak üvegszilánkok lennének az asztal felületén. A kezemmel lesöpröm a tenyerembe őket, majd pedig azokkal a szemeteshez sétálok, majd beledobom őket a tenyeremből.
- Ha majd ettél, el kéne menned fürdeni. Utána meg majd én is megyek, és alszunk. – mosolygok rá, miközben mondom az esti teendőket, majd hozzábújok a háta mögé. Karjaimat átkulcsolom teste előtt, majd magamhoz húzom őt, és vállát csókolgatom gyengéden. Annyira szerelmes vagyok belé, még mindig.

my heart if perfect, because you are inside

Alig vártam már, hogy hazaérjen, és végre itthon van. Olyan jól esik, hogy most ölelhetem, hogy szívesen ugrálnék, és ujjonganék. Hiányzott, és ez az egy óra olyan volt, mintha egy éve nem láttam volna. A nyakába bújtam, hogy jobban érezzem finom, kicsit mentolosan férfias illatát, amit annyira szeretek.
- Ne hagyj itt újra egyedül. - suttogtam fájdalmas hanggal, mintha napokon keresztül egyedül hagyott volna. Egyre közelebb voltam hozzá, szorosabban öleltem, és próbáltam teljesen belebújni, de tudtam, hogy az nem fog menni, akármennyire szeretném. A lényeg, hogy most itt van, és nem fogok hiányban szenvedni.
- Nem kellett volna semmit sem hoznod nekem. - mosolyodtam el, közben a hátát simogattam finoman. - Nekem csak az kell, hogy velem legyél, és semmi más, hiszen te vagy a mindenem. - nyomtam egy apró puszit a nyakába, és ő ugyanezt tette, majd az ajkaimra is nyomott. Annyira édes volt, egész nap tudnám ízlelgetni. Ahhoz az ízhez fogható nincs. Édesebb, mint a méz, bódítóbb, mint bármelyik alkohol. Egyszerűen tökéletes, és el sem hiszem, hogy ezeket csak nekem adja. Kár, hogy más nem kaphat belőle, nem tudják mit hagynak ki, de különlegesnek érzem magam emiatt.
- Nem vagy fáradt? - húzódtam el tőle egy kérdés erejéig, majd nem tudtam ellenállni, újra ajkait elfoglaltam, de csak egy rövid ideig. - Esetleg éhes? Biztos van még abból a fagyiból amit vettünk. - pillantottam a konyha felé, hogy hogyha igennel felel, máris rohanhassak neki hozni. - Az a fagyi olyan finom! Együnk, csak egy picit, nem kell sokat, csak amennyi jól esik. - kaptam el a tekintetét, és hatalmas mélybarna szemeimmel próbáltam rávenni, hogy egyen velem. Szomorú lennék, ha visszautasítaná, de tudom, hogy nem szereti annyira, mint én. - Hozok, neked is, aztán majd meglátjuk. - csillan fel a szemem, és ha ő nem kéri, akkor megeszem én. Úgysem ettem ma még semmit, csak pár dolgot, de azok semmik.
Kiszaladtam a konyhába, és nem is tudom miért rohangálok. Csak örülök, hogy végre kettesben élhetünk, és önálló lehetek. Kicsit gyerekes, de remélem Silas örül neki, hogy nem vagyok hétköznapi. Ha pedig nem, akkor megváltozom, csak egy szavába kerül.
A fagyasztót kinyitottam, és meg is szereztem a fagylaltot, ami egy szépen kidekorált kis dobozban volt. Egyből kikaptam, de a kezem majdnem jéggé fagyott, annyira hideg volt.
- Hideg, hideg, hideg! - sikítoztam, mert eddig még nem volt a kezemben ilyesmi, de gyorsan le is dobtam a pultra. Elég nagy koppanás lett tőle, és meg is hökkentem hirtelen a hangtól. Ennyire kemény lenne?
Felkaptam a kezembe, és elkezdtem a pulthoz csapkodni a dobozt, hogy egy kicsit összetörjön, hátha úgy hamarabb felolvad. Gondolom Silas hülyének néz most, hogy mit csinálok, de hát ismer. A teteje sem akar lejönni, akármennyire próbálkozom a leszedéssel.
- Segítesz? - kiabáltam át a kedvesemnek, aki azt hiszem a másik szobában van, ő biztos le tudja venni. Silas mindig segít nekem, akármi van, és biztos ebben is tud majd. Nem szeretem ha nem sikerül nekem valami, és nagyon elkeseredem tőle, de Silas azon töri magát, hogy ne legyek ennyire sérülékeny. Próbálom tettetni, hogy most minden oké, és már tudom kezelni ezeket a helyzeteket, de kicsit nehéz még. Lassan menni fog biztos.

my heart if perfect, because you are inside

Silas a fejemhez vághatná, hogy maga vagyok a szerencsétlenség, de mégsem teszi. Semmit nem tudok, vagyis a fele tudásom már nem is tudom mire használjam. Főzés nem megy, írás nem az erősségem, úgy olvasok, mint egy elsős, csoda, hogy a két lábamon megmaradok. Őszintén szólva, ha ő nem lenne nekem, nem akarnék élni. Ő az egyetlen aki képes belém lelket önteni, és megölel, ha félek valamitől. Látom a boldogságot a szemeiben, amikor lát mosolyogni, és ettől én is annyira vidám leszek. Ő az én világom, és sosem adnám senkinek. Senki sem veheti el tőlem!
Épp majdnem elaludtam, amikor hallottam egy halk ajtócsapódást, de lehet csak az agyam űz gúnyt belőlem, mert már annyira várom a szerelmemet haza. Lehet baja esett, de nem tudom mit csináljak.. áh, dehogy. Silas a legerősebb a világon, nem tudja senki sem legyűrni, ezt garantálom. Viszont engem annál inkább könnyebb bántani, megölni. Ha vele ki akarnak kezdeni, akkor engem vesznek elő, mert őt senki sem tudja fizikailag megsérteni, maximum a lelkét azzal, hogy engem megölnének.
Ismerős hang törte meg a csöndet, és Silas édes hangját hallottam. Felkaptam a fejem, tekintetem egyenesen rá, majd a dobozra szegeztem, mivel láttam, hogy az nem étel. Lyukas volt a doboz, és elég értetlenül néztem rá, mert nem tudtam mit rejthet magában.
- Silas. - csillant fel a szemem, amikor leesett teljesen, hogy hazaért, és az arcomra ráfagyott a mosoly. Úgy örültem neki, a szívemet elöntötte a boldogság, és ennek minden jelét ki akartam mutatni számára. - Hiányoztál. - néztem rá nagy szemekkel, szinte csodáltam, és nagyokat pislogtam. Le sem vettem az arcáról a tekintetem, rabul ejtett teljesen.
- Ez micsoda? - kérdeztem kíváncsian, és egy ideig csak a dobozt bámultam, próbáltam rájönni mi lehet benne. Sóhajtottam, és nagyokat pillogva eltoltam a fedelét, amikor hirtelen egy kis orrocska jelent meg a kis résen. Elkaptam a kezemet, mert megijedtem, és azt sem tudtam mit reagáljak. Egy kisállat? Nekem? Miért?
- Hát szia.. - vettem le teljesen a tetejét, és egy kis foltozott bundájú csöppséget láttam meg, aki nagy szemeivel kíváncsian néz körbe-körbe. Olyan pici volt, nem is tudtam hogyan közelítsem meg hirtelen. Egyik ujjammal közelítettem meg a kicsi fejét, hogy megsimogassam, de amikor észrevett, egyből szagolgatni kezdett, és be is kapta az ujjam, próbálta rágcsálni, de még egy darab foga sem volt. Milyen kis édes teremtés.
- Ő kicsoda? - mosolyogtam olvadozva, és ezt a kérdésem Silasnek intéztem már. Óvatosan kivettem a dobozkából a kicsikét, és mellkasomhoz tartottam, ez a csöppség pedig nyugodtan ott maradt. - Mivel érdemeltem ki ezt a kis tündért? - néztem Silasre hálásan, mert feldobta a lagymatag kedvem ezzel a kedvességével. Puha bundája van, és úgy bújik, mintha én lennék az anyja. Soha senki sem közeledett hozzám ilyen módon, mint ez az állatbébi, persze Silas a kivétel. Ő sokkal bújósabb, mint azt bárki gondolná.
Visszaraktam a dobozba a picurkát, majd a székről felállva szinte Silas nyakába ugrottam. Úgy örvendtem neki, hiszen az az egy órácska olyan hosszú volt nélküle, és elviselhetetlen. Nem szeretném egy percre sem elengedni, nem menne, mivel olyan magányos vagyok ha ő nincs mellettem.
- Nagyon szeretlek. - pihentettem a mellkasán a fejem, és a lehető legjobban próbáltam hozzásimulni, talán bele akartam már bújni. Annyi mindent köszönhetek neki, és nem is tudom hogyan fogom ezeket a gesztusokat viszonozni neki. - Nélküled olyan rossz lenne minden. - öleltem sokkal szorosabban magamhoz, lassan minden erőmet ebbe az ölelésbe öltem. Éreztetni akarom vele, hogy nagyon fontos nekem.

Az udvaron kívül állok,s már-már kínlódok, hiszen a cipős dobozt amit cipelek, igen csak egy izgága lény van abban, amit Amarának szántam, hogy egy kicsit boldoggá tegyem, és mosolyt lássak az arcán, és ne csak azt a vonásokat, amelyek arra utalnak, hogy retteg, és valójában fél az élettől, és nem lát benne értelmet. Nem. Én mosolyt akarok látni, boldogságot, és több már nem is számít nekem.
Nem várok el tőle semmit sem, ami neki még korai lenne. Igazából mi soha nem szeretkeztünk.  Régebben azért nem, mert Amara úgy tartotta tisztességesnek ezt az együttlétet, hogy ha csak összeházasodunk, csak akkor. És megvallva, soha nem volt ilyenben részem, mert nem akartam Amarán kívül senkivel sem lefeküdni. De még Tessaval sem.
A dobozba újra belelestem, amikor felnyitottam a tetejét, és két nagy bogárszemek, és egy nagy orr dugta ki magát a dobozból. A száját mozgatta, ráadásul a bajszai csak úgy ciripeltek. Amarának valami egzotikusat akartam volna adni. Az én véleményem szerint túl unalmas az, ha a férfi csak egy szál virágot ad a nőnek, hogy azzal jelezze ki a szeretetét. Én mindig is nagyravágyó voltam, és mindenből a legtöbbet, és a legnagyobbat akarom. És Amarának is ugyanezt akarom megadni. Most egyelőre olyan, mintha az édes kicsi lányom volna. Szinte csak nevelem, és tanítgatom az életre, tanítom írni, és minden mást megmutattam neki, amire szüksége van a 21. században. Itt több a követelmény, de azonban sokkalta engedékenyebb ez a világ. És ez Amarának is tetszeni fog. Gyönyörű ruhákat viselnek a mai nők, nem kell magukat takargatni, sőt! Bár előre érzem, hogy Amara nem fog eleinte ilyen ruhákat hordani. Sokkalta jobban inkább takargatja magát, de nem bánom. Nekem mindenhogyan gyönyörű, számomra ő a legszebb nő, nincs nála szebb. Az ő ajkaiért remegek, az ő tekintetétől lázas leszek, és az ő arcát látom utoljára, amikor álomba merülök.
A doboznak a tetejét visszacsúsztattam gondosan, majd azzal besétálok a lakásunkba. Felcsillan a szemem, amikor beérek, és magam előtt látom Amara édes arcát, amikor meglátja ezt a pöttyös macskafélét, ami akkorára fog nőni, mint egy tigris.
A lábamról letaposom gyorsan a cipőmet, s azzal a lendülettel sétálok végig az előszoba folyosóján, míg végül aztán benézek a hálószobánkba. Az ágy szépen be volt ágyazva, a kispárnák a helyén, s egy darab ránc sem húzódott a takarón, sem az ágyon. De Amarát nem láttam ott üldögélni.
A kezemben azonban még bizalmasan tartottam azt a dobozt, aminek egy leopárdkölyök a tartalma.
Végül, a folyosó végére érve bepillantást engedek az étkezőbe is, s ott látom Amarát az asztal előtt, ráhajtva a fejét keserűen.
Nem akarom így látni.
- Amara. – ejtem ki szépen ejtve a nevét, majd csak ott álldogálok az ajtóban, egy lyukas cipős dobozzal a kezemben.
Odasétálok hozzá, s megsimogatom a fejét gyengéden, és lerakom elé a dobozt.
- Neked hoztam. Nyisd ki. – állok aztán hátrébb, és egy mosollyal várom azt, hogy Amara mit fog reagálni, hogy ha meglátja a doboz tartalmát.