Jóformán csak pislogok nagyokat, mikor elkezdi nekem sorolni, hogy mennyi helyen járt és milyen sok érdekes és egyben egy életre szóló emléket gyűjtött össze. Bár nekem a pénzemből bármikor kifutotta volna egy utazás Európában, vagy akárhol. Egyik napról a másikra elmehettem volna Egyiptomba, hogy tevegeljek, vagy megnézhettem volna Párizst, esetleg Velencét, vagy bármit ami eszembe jut. De én mégsem tettem... Talán nem is hagyták volna a szüleim, hiszen nekik a szórakozás és a kiruccanás egyezik a felesleges időpocsékolással. Tehát nagy valószínűséggel nem hagyták volna, hogy elhagyjam New York-ot, hacsak nem egy nagy vadászatot tervezek. Nekik valamiért soha nem volt fontosabb semmi annál, hogy minél több vámpír szívét szúrják át egy karóval. Ezért is vagyok annyira biztos abban, hogy ha hibriddé változom, akkor én is pontosan arra a sorsra jutok, amelyre a legtöbb vámpír aki a szüleim kezei közé kerül. Nem úsznám meg... Magasról tennének arra, hogy a lányuk vagyok. Onnantól kezdve, hogy átváltoztam, mindennek vége lenne. Na, de arról nem kell tudniuk, hogy most épp egy Hawaii útra készülök, ahelyett, hogy levadásznék egy rakás vámpírt. Mindig is arra vágytam, hogy egyszer eljutok erre a helyre és majd a tengerparton süttetem a hasam, miközben fagyit nyalogatok, no meg a kengyelfutó gyalogkakukkal való találkozásról álmodozom. - Hűha! Te aztán tényleg élvezhetted az életet. Én azt hiszem New Yorkon kívül még nem igazán jártam sehol. Ez lesz az első kiruccanásom, és már alig várom, hogy csobbanhassak egyet a vízben. - Mondom szinte már csillogó szemekkel, miközben el is képzelem a jelenetet. Mondjuk azt azért nagyon remélem, hogy teliholdkor valahová el tudok majd bújni, mert nem szeretném fél Hawaiit felfalni. Az nem lenne túl szép tőlem... Ilyen szempontból talán nem is lenne olyan rossz, ha hibrid lennék. Legalább emiatt nem kellene aggódnom. De az mégjobb lenne ha sikerülne végre beszereznem egy olyan holdizébizét, amit mostanában a farkasok többsége használ is. Bár őszintén szólva én nem túlzottan hiszek benne, de ahogy a mondás is tartja... Próba szerencse. - Ááá! Szóval nem nyafogás? - Nézek rá felvont szemöldökkel, miközben fel is nevetek. Nem is tudom mire vélhetem azt, ha egyből mentegetőzni kezd. Talán pontosan arra, hogy igenis nyafogás amit csinál. Bár ezt addig nem tudhatom biztosra, amíg be nem mutatja, hogy mit tud. Mondjuk remélem erre nem kerítünk sort. A fagyi, valószínűleg tényleg sokkal jobb téma lenne. - Ööhm... Nem is tudom. Nekem nincs kedvenc ízem, egyszerűen mindet imádom. Te tudsz választani egy kedvencet az a sok-sok finomság közül? - Kérdezek vissza ledöbbent arckifejezéssel.
Hogy sok helyen jártam-e? Az nem kifejezés. Kezdetben minden az államokkal indult. Aztán, szépen-lassan, a kiskirándulások átalakultak valami egészen mássá… világjárássá. Nem álltam meg az USA területeinél, utazgattam, bejártam a világ különböző pontjait. Emlékszem, egyszer még azt is hittem, hogy elkaptam az ebolát és vagy egy hónapon keresztül tömtem magamba a különböző ellenanyagokat abban reménykedve, hogy majd hatásosak lesznek. Persze… később kiderült, hogy szimpla gyomorrontásos, megfázásom volt, semmi komolyabb. Ettől függetlenül, én végig azt hittem, hogy a halálomon voltam és már majdnem rávettem magam a bakancslista megírására, amikor egyik napról a másikra felgyógyultam. Nem kellett már a bakancslista, de az első számú pont, ami szerepelt volna rajta, örökre az emlékezetembe zártam; Hawaii… Már gyerekként is mindig el akartam menni a csodás szigetországba, de hát ez nyilván sohasem valósult meg. Megakadályozott benne a részeges anyánk és a pénzhiány. De én okos gyerek voltam, minden nap félretettem valamennyit a nagy utazásra, nem mondtam le róla egyetlen egy pillanatra se. S lám, most itt voltam. Készen, hogy valóra váltsam az egyik gyerekkori álmomat. - Igen, elég sok helyen voltam már. – mosolyodtam el, ahogy belegondoltam azokba az utazásokba. – Voltam Európában is, fotózkodtam a Stonehenge előtt, láttam az Eiffel tornyot, selfie-t csináltam a Mona Lisa-val, belopóztam éjszaka a Colosseumba és felpróbáltam pár gladiátor cuccot… és még rengeteg mást is láttam. – ecseteltem el néhány kalandos kirándulásomat, jó visszagondolni ezekre az utazásokra. Ha River jól megfigyelt, láthatta rajtam, hogy mesélés közben újra átéltem az élményeket. Tekintetemben lassú tűzzel égett a régi izgalmak miatt érzett vágyakozás. Újra kalandos utakra vágytam, s kezdet szöget ütni fejemben az a gondolat, hogy talán ebből a kiruccanásból is ki tudom hozni, az adrenalintól gazdag kalandtúrát. - Mi a helyzet veled? Voltál már más helyeken is? – néztem rá komoly érdeklődéssel, egy szelíd mosollyal arcomon. Be kell vallanom, nem túl sok dolog szokott érdekelni ezen az átkozott világon, de az utazás pont egy ilyen dolog volt, ami komolyan megmozgatott bennem valamit. Az egyik lételemem volt. Folyton úton lenni számomra olyan volt, mintha csak a hazafelé vezető utat tettem volna meg. Éppen ezért furcsa is volt számomra sokáig egy helyben maradni a testvérem mellett. Kellett nekem ez az út ahhoz, hogy kicsit szabadabbnak érezzem magamat. - Tudod, azt hiszem nem is a nyafogás a legjobb kifejezés arra, amit csinálnék. Nem vagyok az a nyafogó fajta. – viszonoztam pimasz mosolyát. Jó tudni, hogy volt itt rajtam kívül még valaki, aki nem szerette volna, ha „nyafogni” kezdek. Ennek tudatában úgy gondoltam, hogy nem is lesz olyan unalmas ez az út, mint amilyennek először hittem. - Ne is mond! – nevettem fel én is. – Mit meg nem adnék most egy nagydoboz, mentás fagyiért! Már gondolatától is összeszalad a nyál a számban. – vigyorogtam. – Neked melyik a kedvenc ízed? – kérdeztem. Nincs is jobb téma ilyen jó időben, Hawaii felé tartva, mint a hideg édességek. Ez egy olyan téma, amivel remekül el lehetett ütni az időt bárhol és bármikor. Most, hogy végre elindultunk, izgatottság lett rajtam úrrá és alig akartam a bőrömbe férni. Nem tudom, meddig leszek képes türelmesen várni, hogy elérkezzünk a szigetországba. Nem éppen a türelmességemről voltam híres, ahogy nem is arról, hogy sokáig képes voltam egy helyben maradni. De az út és talán River kedvéért is, egyelőre megpróbáltam magamat kontroll alatt tartani. S ez reményeim szerint kitart huzamosabb ideig is, ha a sofőr nem fog félóránként másfél órás pihenőket tartani, akkor minden rendben lesz. Ha meg fog állni… nos, akkor új sofőrt leszek kénytelen a volán mögé ültetni. És nem ígérem, hogy visszafogottan fog vezetni…
Tárgy: Re: Summer & River Vas. Május 31, 2015 10:50 pm
there's no sweeter innocence than our gentle sins
Summer & River
Szavai hallatán majdhogynem elszégyellem magam amiért nekem elég volt jóformán egyik napról a másikra elgondolnom, hogy elutazom Hawaii-ra, miközben ő egy életen át spórolt erre az útra. Igazából talán kicsit irigylem is. Én is sokkal jobban örülnék ha nem így kellene utaznom... Ha nem menekülnék, ha ugyanolyan csúcsszuper életem lenne nekem is, mint az összes többi embernek aki még a buszon ül, ha nem azért kellene izgulnom, hogy mindjárt jön egy hibrid és leszed a buszról, hogy megöljön, hanem azért mert napozni megyek a világ egyik legcsodálatosabb helyére. Nekem van pénzem, de sajnos azon nyugalmat és boldogságot nem lehet venni. Nem fizethetem le a szüleimet, hogy ne öljönek meg ha mondjuk egészen véletlenül hibriddé változom, vagy hogy ne öljék meg azt az embert akibe belezúgtam mint a fene, pedig igazán nem régen ismertem meg. Soha nem gondoltam volna, hogy én, River Brooks a rettegett vadász, majd éppen egy ősi vámpír oldalán akar kikötni. Még akkor sem, ha éppen az illető jelenleg boszorkány. Bár van egy olyan érzésem, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy visszaszerezze eredeti testét. Na, akkor mihez fogok kezdeni vele? Megölni nem tudom... Részben azért mert teljesen oda vagyok érte, részben pedig azért, mert egy ősi vámpírt nem olyan egyszerű eltenni láb alól. A szüleim is valószínűleg előbb fognak engem kinyírni, mint őt, ha megtudják ezt az egész történetet. Ó, mit meg nem adnék egy normális életért! Sőt, ha már itt tartunk... Mit fogok mondani Kolnak? Kitér a hitéből - amije természetesen nincs - ha megtudja, hogy Hawaii-ra mentem nyaralni egy árva szó nélkül. Jó, persze ő pontosan tudja, hogy testvére a nyakamra pályázik, de akkor is! Megesz az irigység ahogy Summert látom... Annyira boldog, mint amilyen én még sohasem voltam. - Világot járod? Sokfelé voltál már? - Ha nem akarok lebukni, akkor meg kell próbálnom úgy viselkedni, mint akit komolyan érdekel ez a téma. Talán majd néhány óra elteltével, már erőlködnöm sem kell majd, hanem szépen lassan megnyugszom és tudni fogom, hogy elmúlt a veszély. Addig viszont ki kell tartanom, elvégre ha savanyú pofával ülök itt mellette akkor rájön, hogya valami nagyon nincs rendben velem. Vagy jobbik esetben azt hiszi, hogy rosszul vagyok az utazástól. Pedig jelen esetben épphogy nem az utazással van a bajom... az a legjobb dolog ami történhet velem ezen a csodás napon. - Nyafogni? - Kissé riadt tekintettel pillantok rá... Na arra aztán végképp nem lenne most szükségem. - Huh, akkor valamivel le kell kössem a figyelmed egész úton... - Vigyorgok rá kissé pimaszul, aztán mikor végre elindulunk, mintha csak egy kő esne le a szívemről. Hatalmas nagy megkönnyebbülés. Már csak az lenne nagyobb ha ott lennénk. - Alig várom, hogy a tengerbe vessem magam, na meg, hogy olyan barna legyek, akár a csokisfagyi... És ha már itt tartunk, fagyit is akarok! - Nevetek fel izgatottan.
Tárgy: Re: Summer & River Pént. Május 08, 2015 1:39 pm
River & Summer
Oh yeah! Hawaii, sunshine... watch out!
Egész eddigi életemen sokszor voltam már sok helyen. Rengeteget költöztem, miután otthagytam megrohadni a részeges anyámat szülővárosomba, ahová ezek után soha nem is mentem vissza. Nem tudom mi lett azóta az öreglánnyal, lehet össze szedett valami hasonlóan szerencsétlen részeges pasast, aki eltartja, és karton számra hozza neki a piát, hogy a sárga földig igyák magukat már minden reggel, remélhetőleg úgy tíz óra előtt, mert az, az igazi. Ugyebár. Még szerencse, hogy nekem és a testvéremnek már jó ideje nem kell végignéznünk azt az önpusztítást, amit jó anyánk leművelhet. Nem is vagyok rá kíváncsi és hogy őszinte legyek… egy kicsit sem érdekel. Mégis úton vagyok megint. Mielőtt bárki azt hihetné, nem, nem az anyámat látogatom meg. Ahhoz a nőhöz soha a büdös életben nem mennék vissza. Ha fizetnének érte, akkor – egész biztos, hogy úgy csinálnék, mint aki megfontolná és kíváncsian táncolnék a fizető képes, adakozó idegein, hogy vajon meddig menne el a lefizetéssel, míg újra látnám azt a nőt?! - sem. S hogy akkor hová megyek? A napfényes és csilli-villi Hawaii-ra! Minden idők legklasszabb, legnyugisabb helyére, ahová majdnem egy egész életbe telt, mire összespóroltam a kellő pénzösszeget. De sikerült, megcsináltam! Már csak ez a francos buszút volt hátra, amit még ki kellett bírnom valahogyan. Hatalmas szerencsére, úgy adódott, hogy ülés társat is kaptam, így legalább akad kivel beszélgetnem. Kíváncsian fürkésztem a lány idegesnek, nyugtalannak tűnő arcvonásait. Magamban eldöntöttem, hogy biztosan az utazás heve az, ami ezt váltja ki belőle. Végül is… emberek ez azért mégis csak az istenített Hawaii! Vagy nincs igazam?! Dehogynem. Mindig igazam van… - Nem, én is most utazom először. Nagyjából egy életen át kuporgattam, hogy egyszer ez is sikerüljön. Annak aki a világot járja folyamatosan meg kell szenvednie az anyagiakkal. – vigyorogtam rá. Úgy mondtam, mintha mindenkinek tökéletesen egyértelműnek kellene lennie, hogy nagy világjáró vagyok és bizony ilyen életet élni nem mindig rózsás. Persze nem akartam én erre elhívni a figyelmét és semmi ilyen nem jutott az eszembe, egyszerűen kifolytak a számból a szavak. Gondolkodás nélkül. Mint ahogy az általában természetesen lenni szokott. - Én is örvendek, River. – még egy bájos mosoly… Ez ma valahogy nagyon megy nekem. Valószínűleg engem is hatalmába kerített az utazási láz és ezért vigyorgok úgy, mint valami vadkörte. Mondjuk nem is csoda. Végre elszabadulni New Orleans városából kész felüdülés. Az meg már más kérdés, hogy később vissza kell jönnöm ide… az még csak a jövő zenéje. River kérdésére fintorgok egy kicsit. Ez azért elég sokat elárul már önmagában is. Sosem voltam oda a hosszú és unalmas utazásokért, ezért mindig igyekeztem feldobni azokat valahogyan, még ha az, az útitársaimnak nem is volt igazán ínyükre. Teszem hozzá, én nem tartoztam azon sutyerákok közé, akik folytonos szájmenésükkel tartották ébren a mellettük ülőt, mikor az pihenni szeretett volna. Én egész más kategória voltam. Olyan, akiknek még nem adtak nevet ebben a világban, hiszen több mint valószínű, hogy én voltam az egyetlen ezen a világon, aki csínyekkel szórakoztatta magát egy zárt járművön, majdnem 50 ember között. - Fogjuk rá, hogy egész jól. – vágtam elgondolkozó fejet. – Ha van, mivel szórakoztassam magam, akkor nem valószínű, hogy nyafogni hallanál. – egy újabb vigyor és cinkos kacsintás. Nem, ezzel nem azt akartam jelezni neki, hogy ő lenne az én új szórakozás módom, vagy bármi köze is lenne hozzá, hanem, hogy ha kedve tartja, szívesen fogadom őt a saját kis szórakoztató iparomban. Felbőgött a motor, éreztem a füstöt és benzin gőzt, ami a busz hátsófeléből szivárgott előre. Alattam rezgett a székem, éreztem, ahogy a jármű végre valahára életre kel. Már éppen ideje volt annak, hogy elinduljunk. Nem tudom meddig lettem volna képes türelmesen várakozni, míg végül a sofőr megmozgatja a kis hátsóját, felszambázik a volán mögé és mozgásra bírja a járművet. Ha perceken belül nem jött volna, valószínű, hogy jómagam emeltem volna meg a csinos kis popsimat és ültem volna a kormány mögé, hogy tövig nyomva a gázt, csikorgó kerekekkel hagyjuk hátra a buszpályaudvart. Ezt az elképzelésemet persze nem vetettem el, ahogy ismerem magamat, s a sofőr ugyan ilyen tetves, csigatempóban fog haladni az úton, mint ahogy most elindultunk… akkor itt még egy busz rablás is összejön. - Indulunk! - jelentettem ki teljesen felvillanyozva csak úgy a semmibe, hogy biztos, ami biztos, a körülöttem lévőkbe is tudatosuljon, hogy végre tényleg elindultunk.
Tárgy: Re: Summer & River Csüt. Ápr. 30, 2015 3:05 am
there's no sweeter innocence than our gentle sins
Summer & River
Meglepve pillantok fel a mellettem ülő lányra mikor megszólal. Először igazából azt sem tudtam, hogy hozzám beszél, de végül kénytelen voltam rájönni, elvégre senki más nincs a közelünkben.... Legalábbis olyan nincs akihez beszélhetne. Előttünk egy alvó szerelmes párocska van, bár nem biztos, hogy szerelmesek, de túlzottan össze vannak borulva ahhoz, hogy ne legyenek azok. Persze ma már bármi megtörténhet. A lényeg, hogy hozzájuk nem beszélne. Ahogy a mögöttünk lévő idő asszonkának sem. Szóval maradok én. Valószínűleg illene már válaszolni is, mielőtt komplett hülyének néz. No, de nem tehetek róla. Egyelőre túl ideges vagyok ahhoz, hogy oda tudjak bármire is figyelni. Na, ha majd elhagyjuk az ország határát, már tuti nem lesz probléma. Vagy legalább néhány várost hagyjunk magunk mögött. - Izgatott? - Nem. - Hát persze... Ki ne lenne az? - Én! - Először látogatok a Hawaii szigetekre. Na és te voltál már ott? - Kérdezek vissza kedvesen, bár érződik hangomban a feszültség, de szerencsére ezt most le lehet tudni izgatottságnak is. Persze neki nem kell tudnia a háttérsztorit... Kétlem, hogy kíváncsi lenne a kis történetemre, bár a nők mindig kapnak a szaftos kis pletykákon meg sztorikon. Lehet még tetszene is neki. Viszont egyelőre nem áll szándékomban senkivel sem megosztani azt a tényt, hogy menekülök. Csak akkor árulom el, ha már nagyon szorul a hurok a nyakam körül és tényleg szükségem van valakire aki segíthet. - Örvendek Summer! Nyugalom, nekem sem a bemutatkozás az első ami eszembe jut. - Mosolygok rá kedvesen, majd én is bemutatkozom. - Egyébként én River vagyok. River Brooks. - Végülis nem árt jóban lenni vele, elvégre hosszú utunk lesz és unalmas. Szörnyen unalmas. Ő talán majd tud szórakoztatni. Az már biztos, hogy szeret beszélni. Mondjuk amíg nem viszi túlzásba, addig nincs is ezzel problémám. Azt az egyet gyűlölöm, mikor aludni próbálok egy hosszú és fárasztó utazáson, de a mellettem ülő folyton beszél hozzám, vagy épp csak lökdös meg motoszkál, hogy még véletlenül sem tudjak elaludni. Jó, persze egyelőre nem áll szándékomban szundítani, de remélem Summer nem lesz ilyen idegesítő. - Hogy bírod a hosszú utazásokat, Summer? - Pillantok rá egy halvány mosollyal.
Mozgalmas egy időszakon voltam túl. Mielőtt a városba jöttem, akkor is eléggé pörgős volt az életem. A bajt kerestem mindenhol, mert kellett valami, amin levezethetem a felesleges energiáimat, s az sem utolsó, hogy szerettem ezt csinálni. Miután idejöttem, találkoztam a testvéremmel, megvolt a nagy egymásra találás és az ember azt hinné, hogy ettől majd minden rendbe jön az életben és nem kell továbbra is kergetőznie a bajjal. De hát ez nincs így. Sosem úgy történnek a dolgok, ahogy arra mindenki számít. Természetesen nem mondtam le a „fenegyerek” életmódomról és a baj bajt követett, amerre csak jártam. Hát csodálja bárki is, hogy ezek után csak egy kis pihenőre vágytam? Erre pedig Hawaii-t találtam a legmegfelelőbb helynek. Végtére is, nem mindenki teheti meg, hogy már napra – na jó, több napra – kiutazik és lazul egy kicsit. Én megtehettem. Mert én mindent megtehetek. Ugyebár. Így kerültem én a buszra, ami a híres szigetország felé tartott. Hosszú, hosszú út áll még előttünk és még csak el sem indultunk. Kissé türelmetlen voltam és izgatott egyszerre. Alig vártam, hogy végre odaérjünk és belevessem magam a mélyvízbe, hula szoknyát akartam és virágos nyakláncokat, na meg a kókusz melltartót… Ó igen! Csak indulna már el a busz! Éppen kifelé bámészkodtam az ablakon, mikor egy női hang megszólított. A hang irányába fordítottam a fejemet és egy mosolyt küldtem a lány felé. - Persze. – Egy bólintással is nyomatékosítottam a dolgot. Figyelem, ahogy leül, aztán már épp visszafordulnék az ablak felé, mikor észreveszem rajta, hogy mennyire ideges. Biztos őt is magával ragadta az utazás heve, valamint a várakozás az indulásra. – Izgatott vagy? – kérdeztem meg tőle kedvesen, továbbra is magamon tartva a jókedvű, kedves mosolyomat. – Nem vagy vele egyedül. – tettem hozzá gyorsan. – Tülkön ülök már egy ideje, annyira várom, hogy elszabaduljak innen egy kis időre. – Ez vagyok én; a csacsogós, halál lazán ismerkedős Summer. Biztos voltam benne, hogy kibírok egy utat ülve, mozdulatlanul, ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy marhára nem fogok tudni csöndben maradni. Valamivel le kell vezetnem az energiámat, vagy meg fogok őrülni. Erre pedig a legalkalmasabb jelen helyzet a beszéd. Nincs is jobb új emberek megismerésénél, nem? Ráadásul bármi jobb a néma csendben való ücsörgés helyett. - Bocsi, nem vagyok valami híres az udvariasságomról. – vigyorogtam – Summer vagyok. Na és te? – Ez a sok formalitás… jobb minél előbb túlesni rajta, mielőtt elfelejtem. Merthogy én hajlamos vagyok rá. Megismerkedem valakivel, kimarad a bemutatkozás és aztán már soha a büdös életben nem látom többé az illetőt, mert hát a név nélkül sosem akaródzom őket megkeresni. Engem meg aztán kereshetnek, általában hamar odébb állok egy adott városból. Na meg, még valaki rohangál a világban olyan arcocskával, mint amilyen az enyém. Így meg aztán lássuk be, engem igen nehezen találna meg bárki is.
Sose gondoltam volna, hogy egyszer képes leszek menekülni. Főleg egy vámpír elől. Mit vámpír? Hibrid! A legősibb, és egyben legveszélyesebb. Aki bizony már kivetette rám a hálóját, és ha nem teszek valamit ellene, akkor ki is fog fogni. Én pedig semmi pénzért nem lennék hibrid, előbb halok meg. Vadászként igencsak rossz sorsom lenne. Részben a szüleim miatt, akik simán megölnének onnantól kezdve engem is, és persze részben saját magam miatt. Nem tudom, hogyan boldogulnék a továbbiakban. Ha átváltozom, akkor én is csak egy szörnyeteg lennék, akinek már nem lenne pofája a saját fajtáját levadászni. Tehát ezért döntöttem úgy, hogy fogom magam és elutazok néhány hetecskére, és talán mire visszatérek, remélhetőleg lenyugodnak a kedélyek, Klaus pedig végleg elfelejt. Legalábbis ha nem kerülök a szeme elé, van esélyem rá. Kétlem, hogy keresne... Annyira azért nem vagyok fontos neki. Bár ki tudja mi zajlik annak a vérszívó dögnek a fejében. Bárcsak tudnám! Miután kivettem az összes létező szabadságomat az évre, hiszen azért munkára szükségem lesz miután visszatértem, fogom magam és felülök egy buszra. Igazából még majdnem örülök is, hogy így alakult ez az egész... Valószínűleg a saját eszemtől, csak úgy, nyaralásképp, nem mennék sem most, sem pedig máskor Hawaii-ra nyaralni. Télen. Haha! Végre egy kis napsütés. Tök jó belegondolni, hogy holnap már a tengerparton fogom süttetni a hasam, míg a legtöbb ember éppen a hóeséssel küszködik. Hát nem fantasztikus? Tényleg egész jó érzés magam mögött hagyni végre New Orleanst, a munkát és természetesen legfőképp Klaus Mikaelsont. Igaz, hogy ez a "kis" kiruccanás nem éppen olcsó, de azt hiszem ennyit megér az életem. Sőt! - Szabad? - Kérdezem egy számomra teljesen ismeretlen nőtől, a mellette lévő üres ülés felé intve. Miután ő csak bólint egyet, én behuppanok mellé, és idegesen kivárom az indulást. Csak miután ez megtörtént, akkor kezdek lassan megnyugodni. Nagyon lassan!
Tárgy: Summer & River Csüt. Feb. 26, 2015 11:24 am
a játék leírása
Kik: Summer Simpson & River Brooks Hol: Úton Hawaii felé Mikor: Jelen Mit: Lássuk csak... Lesz itt buszlopás, egy kis dirr-durr, napozás, és sok-sok muri. Szóval minden, ami két megkattant farkaska találkozásakor megtörténhet.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Summer & River 
x 
▼ words: 575 ▼
x 
