Szégyelltem magam. Minden egyes porcikám égett a szégyentől, amit jelenleg érzek. A többi érzelmeimet csak elnyomja ez az egy. Hogyan fogok így Elijah szemeibe nézni? Képes lesz ezek után megbocsátani nekem? Nem akarom őt elveszíteni, nem akarom őt elengedni. Úgy érzem, hogy számomra minden fontos ember kezd elhullani mellőlem. Először szüleim haltak meg abban a szörnyű autóbalesetben, majd Klaus elvette drága Jenna nénikém életét, és most a város veszélyei miatt öcsémet, Jeremy-t igézés segítségével egy másik városba kellett küldenem, ami több ezer mérföldre van innen. Nem mindennap beszélünk mobilon, hisz el van foglalva az új barátaival, a sulival, a bulikkal. Ahogy hallom a szoros családi ismerőseinktől nagyon jó gyerek, és egyre jobban tornázza fel a jegyeit. Bekerült a suli lacrosse csapatába, melynek nagyon örülök. Megérdemelte, hogy egy jó életet élhessen, és ha ehhez az kellett, hogy én kikerüljek a képből, hát ezt is feláldoztam érte.
Kezem Elijah hátára vándorolt, és végig simítottam rajta. Láttam mennyire szenvedett, mennyire gyenge volt és annyira fájt, tudni, hogy semmit se tehetek, amitől jobban érezné magát. Főleg, hogy majdnem elvitte őt a halál. De meg kell értenie, miért választottam ezt. Ő már ezer évet élt, míg én csak tizennyolcat. Előttem áll az egész halandó életem. Lehet, hogy keserves az egész, hisz Klaus állandóan fel fog engem keresni a véremért, de nem vagyok képes lemondani az életről. Nem vagyok képes meghalni érte..
Magam elé bámultam, és ráeszméltem valamire. Anno Stefan-ért, és most már Damon-ért is képes lennék a halálba menni. Stefan-t szerettem nagyon, és most Damon iránt is gyengéd érzelmek vannak kialakulóban. Elijah-ért miért nem vagyok képes meghalni? Mert szembekerültem a választással, hátráltam, és megijedtem? Ha egyikkőjüknél történt volna ez, ugyanígy választottam volna, vagy ellenkezőleg? Remélem, erre a választ sosem kell megtudnom. Nem akarok több embernek csalódást okozni, így is elégnek tettem már.
Elijah elhúzódott tőlem, és a szívem majd’ kettészakadt. Figyeltem őt, ahogyan a falhoz megy, egyre növelve a köztünk lévő távolságot, és neki dőlt. Legszívesebben a földre rogynék, és kiengedném magamból az összes felgyülemlett érzelmeimet. Nem érdekelne, hogy itt van, és lát, hall engem, de ezt nem bírom már. Tönkretettem. Tönkretettem a köztünk lévő szikrát, egyszerűen eltiportam azt a cseppnyi reményt, ami közöttünk volt. Minden olyan lesz, mint régen. Két idegen leszünk egymás számára, semmivel sem több, semmivel sem kevesebb. A bál utáni éjszaka az csak egy kedves álomkép lesz, olyan mintha meg sem történt volna. Nem is beszélve az előbb történtekről, illetve a Gilbert nyaralóról. Nagy hibát követtem el, hogy kiejtettem a számon az „sz” betűs szót. Nehezebb lesz mindkettőnknek, sokkal. Sose lehetünk egymásé, pláne ezután nem, hogy cserbenhagytam őt. A remény elszállt. Ahogyan a bizalma irántam.
- Elijah, teljesen félreérted az egészet. – próbáltam magyarázkodni, de mégis mi értelme ennek az egésznek? Úgyis olyan, mintha a falhoz beszélnék. Nem értené meg, hogy én még élni szeretnék, nem akartam többé azt a fájdalmas kínt átélni, mert nekem nehezebb volt. Ember vagyok, ki gyenge, és nem tudja magát védelmezni. Nem tudok annyi fájdalmat eltűrni, mint ő.
- Sajnálom az egészet, de nem tehettem mást. – tekintetemet a padlóra szegtem, és nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ne sírjam el magam előttem. De nem. Most nem fogom hagyni, hogy az összes negatív érzéseim eluralkodjanak felettem. Mire felnéztem Elijah már a földön ült, hátrahajtott fejjel, lehunyt szemekkel. Olyan érzés fogott el, mintha tőrt szúrtak volna a szívembe, és valaki forgatná. Nem bírtam ezt tovább. Nem bírtam így látni őt.
- Viszlát. – hangzik el az utolsó szó az ajkaimból, és nagy nehezen hátat fordítok annak a férfinak, kit szeretek, de mégsem tehetem meg, különben mindkettőnket a halálba vezetném. Hátat fordítok minden egyes csóknak, minden egyes éjszakának, amit együtt töltöttünk. Hátat fordítok ennek a pár kellemes hónapnak, a csodálatos emlékeknek. Kisétáltam az ajtón, és nem néztem vissza rá. Bezártam magam mögött, és próbáltam magam mögött tudni Őt, az érzéseimmel együtt. De nem ilyen könnyű. Azt hittem simán fog menni az egész, de sokat jelentett Ő számomra, de mégsem mutattam ezt ki. Minden ellenkezőleg sült ki. Hagytam, hogy a könnycseppek lecsorduljanak az arcomról, átnedvesítve a felsőmet, és a kocsimhoz siettem. Beszálltam, egyből padlógázzal száguldoztam el a villától. Magára hagytam. Ott hagytam őt, és biztos szenved, de tudom, hogy többé már nem kíván engem látni. Tönkretettem mindent, ami köztünk volt, de egy valamit nem fogok megtenni.. Nem fogok Őt tönkretenni.

Spoiler:

Tehetetlen voltam. Nem bírtam megszabadulni a szorító kezektől, melyek minden egyes mozdulatomnál erősebbre vették a szorítást, evvel fájdalmat okozva nekem. De nem csak én kaptam egy jó nagy adag kínzólöketet, hanem Elijah is. Fájt így látni őt, talán még jobban fáj a lelkem, mint a végtagjaim. És mi ebben a legrosszabb? Hogy nem tudom eltekinteni, mert ha a nyakamat elfordítom, olyan erősen fognak a láthatatlan kezek szorítani, hogy a végén megfulladok, és itt fog a testem holtan heverni a földön. Egyrészt nehéz volt látni őt szenvedni a kínok között, másrészt a hangok, amiket kiadott.. Csak úgy bántották a fülemet, olyan érzés kapott el, mintha valaki egy tőrt döfne a szívembe, és lassan forgatná egyszer az egyik oldalra, egyszer a másik oldalra. Oda akartam rohanni hozzá, átölelni, védeni őt Esther elől, de nem tudtam. Nem tudtam, mert gyenge vagyok, és csak egy halandó vagyok, akinek az életét másodpercek alatt el lehetne venni.
Rengeteg gondolatok cikáztak az elmémbe, hogy hogyan tudnék kiszabadulni. De ha egyszer semmimet nem tudom megmozdítani, anélkül, hogy ne pusztuljak bele, akkor mégis mit tehetnék? Csakis egy eszközöm van, amit ha rendesen használok, talán túlélhetjük a mai estét. Az ajkaim. Meg kell tanulnom a nyelvén beszélni, és azt mondani, amit hallani akar. Talán, akkor megkegyelmez nekünk, s békén hagy minket. De annyira nagy hiba az, hogy egy halandó és egy vámpír szerelmes egymásba? Hogy bármit megtennénk egymásért, védenénk a másikat? Úgy látszik Esther nem nagyon díjazza, hogy a fia mélyebb érzelmeket táplál a legújabb hasonmás iránt.
Esther monológja után pár másodpercig csak néma voltam, nem törődve az engem körülvevő kezekkel. Elgondolkoztam, hogy erre mégis mit felelhetnék? De az óra ketyeg, s nem várhatok tovább, ha nem akarom, hogy ma mindketten holtan végezzük.
- Esther, ezt nem teheted meg. Vannak jó vámpírok is, akik állat véren élnek. Elijah is a jók közé tartozik, nem gyilkolgat embereket a kedve szerint. Lehet, hogy régebben igen, de megváltozott. Már nem a régi énje. Kérlek, sőt könyörgöm, ne bánts minket. Megteszek bármit, csak hagyd őt békén. – a végét már szinte súgtam teljesen meggyötörten, és a könnyek lassan patakban kezdtek el folyni az arcomon.
- Ez az egyetlenegy kívánságom, hogy őt ne bántsd. – nyeltem egy nagyot, összeszorítva a szemeimet kipréselve az utolsó könnycseppet. A fájdalom még mindig átjárta a testemet, és nem szűnt meg. Bárcsak lenne egy gomb, egy kiskapu mellyel mindez véget érhetne. Az összes szenvedésünk, kínunk. A legjobb az lenne, ha mindez csak egy szörnyű rémálom lenne, és nyugodtan felkelnék a pihe-puha ágyamban. De nem, ez nem egy rémálom, ez a színtiszta valóság, melyben könyörgök az életünkért. Esther csak elengedi a füle mellett, nem törődve velem, hanem Elijah-ra szegzi a tekintetét. Közben ajkaimra harapok, és a nyakamat egy kicsit elfordítom, de máris erősebb lett a szorítás. Kezeimet egy ökölbe szorítom a fájdalomtól. Múljon már el.. Mégis honnan tudnék segítséget kérni? Damon tabu, mert egyből kérdőre vonná, hogy miért vagyok kettesben Elijah-val a villájában. Fogalmam sincs, hogy Stefan jelenleg hol kóborol, Caroline nem elég erős, hogy szembeszálljon a világ legerősebb boszorkányával, Bonnie pedig.. Bonnie. Állandóan csak akkor hívom őt, amikor bajban vagyunk, és őt se akarom belekavarni ebbe a bonyolult ügybe. Így csak ketten maradtunk, magunkra. Két lehetőségünk van: Vagy túléljük, vagy pedig meghalunk.
Egy furcsa hangra kaptam fel a fejemet, és a hang iránya felé tekintettem. És ki volt a hang birtoklója? Nem, más, mint Elijah Mikaelson. Végig tekintettem rajta, és borzalmas látvány fogadtatott engem. A szemei vérben izzódtak, az íriszei alatt az erei megduzzadtak, a tépőfogai nagyobbak lettek, annyira, hogy simán végezne velem egyetlenegy harapással. A hideg kirázott a tekintetétől, mert nem Elijah volt térden előttem. Kizárt, hogy ő lenne az. Talán a régi énje, de még az első találkozásunknál sem volt ilyen félelmetes. Hirtelen azon kaptam magam, hogy remegtem. Szó szerint rettegtem tőle. Kizárt, hogy az elméje irányítaná a testét, hagyta, hogy a legsötétebb oldala vegye át az uralmát, Esther-nek köszönhetően. S meg is kapta, amit akart. Elijah.. a régi énjével eltűnt. Ő csak egy kegyetlen férfi, aki nem törődik az áldozatai életeivel, aki előttem van. Esther felé emelem a tekintetemet, és akkora undort éreztem iránta, amennyit még egy ember iránt sose. Gyűlöltem őt, meg akartam tőle szabadulni..
- Tévedsz! – förmedtem rá, kikelve magamból, ordítozva. – Te tetted őt ilyenné. Fogalmad sincs, hogy milyen is valójában. Teljesen más. Egy szeretettre méltó férfi. És mégis hogyan tudom mindezt? Mert, tudom. Látom a szemeiben, amikor rám emeli a pillantását, hogy sugároz belőle a törődés és a szeretet. Ő is csak egy dologra vágyik, amiről a legtöbb vérszívó csak álmodozni tud: a szeretetre. És most megkapta. Csak, azért mert neked nem adódott ez meg, ezért kínoznod kell a gyerekeidet? – kérdeztem vissza, szemeim szinte szikrákat szórtak a gyűlölettől, ami az előttem álló nő felé irányult.
- Szóval kérlek. Engedj el minket, és hozd vissza nekem a régi Elijah-t. – halkultam el, és teljesen meggyötörve, lelkileg szenvedve pillantottam a szemeibe. Egy pillanatra olyan volt, mintha megsajnált volna engem, s beleegyezne. Egy cseppnyi remény felvillant bennem, hogy végre túl fogjuk ezt az egészet élni, és nem kell tovább gyötrődnünk. De nem, ahogy csökkentette a köztünk lévő távolságot, úgy lett erősebb a láthatatlan kezek szorítása. Egy halk, fájdalommal teli nyögés hagyta el a torkomat, és szemeimet összeszorítottam, erősen nyomva a fejemet a falhoz.
- Kérlek, állj le. – könyörögtem, kapkodva a levegőért. Mindenem sajgott a fájdalomtól, összerogyni sem tudok a kezektől. Esther egy diadalmas mosoly kíséretében sétált elém, egy fél fejjel magasabb volt nálam, de mégis többnek éreztem. Teljesen eltörpültem mellette és az erői mellett. Egy ultimátumot ajánlott fel nekem. Vagy elfelejtem az érzéseimet Elijah iránt, s élek, vagy kitartok az érzéseim mellett, és meghalok.. Egy nagyot nyeltem, és a könnyek ismét elkezdtek gyülekezni a szemeimben. A tekintete a komolyságot sugallta, így biztos voltam benne, hogy nem szórakozik velem. Sajnos, ilyenkor az ember tehetetlen, és a saját életét menti.
- Rendben. – adtam be a derekamat. – Az életet választom, csak mond el, hogy mit kell tennem. – suttogtam, és a pillantásomat a földre szegeztem. Nem tudtam állni a tekintetét, nézni, ahogy felsőbbrendűen tekint rám. Nem bírtam ezt ki, mert megalázó volt a helyzet, hogy nem tarthatok ki a saját érzéseim mellett. „Sajnálom Elijah..” ~ gondoltam magamban, és akaratlanul is rápillantottam a férfira, aki nem ő volt. Mert Elijah-t már rég elvesztettem..

Érzések, szenvedések.. Mindkettő rossz, vagy csak az egyik? Érezni néha jó, főleg amikor az öröm, vagy szerelem. De a negatív érzelmek elronthatják az ember hangulatát. Vagy olyan érzések keletkeznek az emberben, amik eddig még sosem. A hűtlenség, és a bűnbánat. Mindkettőt már megtapasztaltam, és nem jók. De igazából nem vagyok hűtlen, mivel még nem választottam, és jelenleg semelyik Salvatore-ral nem vagyok együtt. Múltkor Stefan ki is jelentette, hogy ne várjak rá.. De Elijah, Ő olyan más.. És bármennyire is próbálom elnyomni ezt az érzés, ami hozzá fűz, egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem akarom, és emiatt mindketten szenvedünk. Szóval az érzelmek egyben az átkunk, de ő megteheti, hogy kikapcsolja őket, mint anno Damon. Nem tudom, hogy akkor könnyebb lesz-e, vagy sem, de nem szeretném Elijah-t is egy vérengzős vadállatként látni.
Hangja felébresztett a gondolataimból, és elkeseredetten tekintettem a szemeibe. Miattam elhagyná a várost? Nem bírnám ki a tudatot, én magam mennék utána. Ezt nem teheti meg. Egy buta lány miatt nem, akinek az élete el van rontva..
- Ne, Elijah.. Nem mehetsz el. - súgtam előre nyújtva gyengéden a kezemet, de nem értem el őt, mert hátrált. Ráharaptam a szám belsejére, nehogy elkezdjek sírni. Nagyon szeretem őt, barátilag is. Sok mindenben segített nekünk, nem hagyhat itt csak úgy minket. Szükségem van rá. Ismét közelebb lépett hozzám, és ajkaival megérintette az enyémet. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, majd ismét szenvedélyesen csókoltam őt, mert tudom, hogy nem fog sokáig tartani. Átkaroltam derekát, hogy még közelebb legyen hozzám, és nem engedtem el. Mert most csakis tényleg Ő és Én számítok. Senki más. Csakis Mi, és ezt a pillanatot senki sem ronthatja el. Kicsit feljebb húztam az ingét, és benyúltam kezeimmel, hogy végig simítsak hideg felsőtestén. Elhúzódott tőlem, én pedig egy érthetetlen arckifejezéssel párosítva tekintettem rá.
- Valami rosszat tettem? - kérdeztem, majd meghallottam, hogy miért szakította félbe a csókunkat. Suttogások, halk neszek, suhanások.. Mi vagy ki lehet az? Megragadtam a kezét, és megszorítottam. Le sem tudom tagadni, hogy féltem.
- Tartózkodik valaki más a házadban? - tekintettem rá remegő ajkakkal, a szoba hőmérséklete is mintha 10 centit csökkent volna. Teljesen kirázott a hideg, egészen a fejem búbjától, a lábujjamig. A következő pillanatban pedig már a levegőben voltam, és nagy erővel csapódtam a falnak, beverve a fejemet. Ájultan hevertem a földön, de pár perc múlva ismét magamhoz tértem. A fejemhez nyúltam, ami sajgott, és nem értettem semmit. Hol vagyok? Mit keresek itt? Kinyitottam a szemeimet, párat pislogtam, mert a homályosság mindent befedett, s ekkor tisztult ki a kép. Szembe, mintha egy láthatatlan erő kínozná Elijah-t. Még sosem láttam őt, így szenvedve.
- Állj le. Mit művelsz? Nem látod, hogy szenved? - kiabáltam az üres szobába. Elijah-n kívül nincs itt senki más, nem? Nagy nehezen feltápászkodtam, alig tettem egy lépést és egy hihetetlenül fájdalmas érzés járta át a testemet. Szemeimet összeszorítottam, kezeimet pedig ökölbe. Egy hangos kiáltás hagyta el a torkomat. Olyan érzés, mintha ezer tűvel szurkálnák a testem minden egyes pontját. Lebénít, nem tudok tőle mozogni, csak rángatózni. Majd mindez véget ért. És ekkor meghallottam egy hangot, de nem volt hozzá test. A gerincemen egy hidegrázás végig futott, és ide-oda kapkodtam a fejemet, de nem volt senki. Mintha a hang, csak egy bemondón keresztül jutna ide. Olyan ismerős volt, de ha tudnám honnan.. Ki ennek a hangnak a birtoklója.. Egy árnyt véltem felfedezni, s kecses mozdulatokkal lépett felénk. A hang, a test ezek mind nőiesek. Ki lehet mégis az? Egy újabb veszéllyel állunk szembe? Aki még Klaus-nál is szörnyebb? Hirtelen a falhoz csapódtam, kezeim magam mellett voltak szorítva, s a mozgásra képtelen voltam. Egy, erős az a láthatatlan erő, ami tart engem. Kettő, ha megpróbálom, csak még erősebben szorít. Kezd elfogyni már az erőm, és szenvedek. Inkább érzek, megküszködök a negatív érzelmekkel, mintsem hogy ezt átéljem minden egyes nap.. Már nehezen bírom ezt az egészet, szemeim le akarnak csukódni, és nagy erőfeszítés kell hozzá, hogy ne ezt tegyem.
Valaki az arcomba súgott. Lehelete hideg és félelmetes volt. Elfordítottam a fejemet, de a következő pillanatban már a nyakamat ragadta meg, ugyanaz az erő, ami a kezeimet, lábaimat is. Köhécseltem, és a levegőért kapkodtam, majd abbahagyta. Akkor semmi mozdulat, különben meghalok.. Nem válaszoltam még semmit, mert egy olyasvalami történt előttem, amire nem vártam. A láthatatlan test láthatóvá vált. És ő nem más, mint Esther Mikaelson. Elijah anyukája, aki vámpírrá változtatta a gyerekeit, az Ősi Boszorkány.. Mindennek ő állt a hátterében, ő kínozza a saját fiát..
- Esther. - mondtam súgva a nevét. Még mindig nehéz elhinnem, hogy tényleg ő áll itt előttem. Nem lehet, hogy csak képzelődök, mivel annyira beütöttem a fejemet? Képtelenség..
- Miért teszed ezt? Erre az egyetlenegy kérdésre válaszolj. Semmit sem ártott neked, Klaus-on kéne a bosszúdat véghez hajtanod, nem rajtad. Elijah egy nemes lélekkel rendelkezik, képes érezni és szeretem! - mondtam ki az igazat. Tessék. Most már nem csak körül írtam a szót, hanem meg is neveztem. És nem csak Elijah előtt, hanem Esther előtt is. Mi volt az indítéka, hogy mindezt megtette? Mivel ártott neki? Mi bosszantotta fel őt ennyire? Eközben Elijah még mindig szenvedett.
- Kérlek állj le.. - súgtam remegve, és könnyek csordultak le az arcomon. Nem bírom őt így látni, a szívem szakad meg. Miért is? Mert nem tudok semmit se tenni ellene. Nem tudok megmoccanni, oda rohanni hozzá, felajánlva a véremet, hogy segítsek rajta. Tehetetlen vagyok..