Zachary & Nicole

We are WITCHES.
More powerful than you could ever imagine

- Az alapoktól… remek! – mosolyogtam kissé bizonytalanul. Az alapok, a „mit, miért, hogy?” kérdések, valahogy mindig kimaradtak, csak öszönösen varázsolgattam össze-vissza, amire épp szükségem volt, aztán vagy sikerült, vagy nem, bár az igaz, hogy mindig is egyedül voltam ezzel az egésszel, gyakrolatilag azt sem tudtam a varázsvilágban merre van jobbra és balra, az is csoda, hogy ennyit sikerült elérnem. De ha azt mondja, hogy nem lesz gond, akkor elhiszem neki. Biztos vagyok benne, hogy ha a dolgok kicsúsznának az irányításom alól, lenne annyi ereje, hogy megfékezzen.
- Jól hangzik. Az tökéletes lesz, köszönöm. – ez a férfi aztán tudja, mi kell nekem! Attól a pillanattól, hogy összeakadt a tekintetünk néhány másodpercre, a közelünkben lévő gyertyák szinte természetellenesen hevesebb és magasabb lánggal kezdtek égni. – Ejha… – vigyorodtam el. Az érzést, egyszerű földi halandónak leírni sem tudnám, de azt elmondhatom, hogy naphosszat tudnám bámulni. Persze félreértés ne essék, nem tervezek vele a tanuláson kívül semmit, de azt meg kell hagyni, hogy sokkal könnyebb dolgom lenne a koncentrálással, ha kevésbé lenne ennyire jóképű tanárom.
Egy darabig követtem a tekintetemmel, míg ő elsétált poharakért és borért, majd letettem az eddig szorongatott konyakot az előttem lévő asztalkára és levettem a kabátom. Megakadt a szemem a földön heverő öreg könyvön, mintha nem engedné a pillantásom, oly annyira belefeledkeztem, hogy észre sem vettem, hogy a kezem gyakorlatilag az előttem lévő gyertya lángjában van, de nem égetett meg, ujjaim közt játszadoztam vele. Zachary hangja zökkentett vissza a valóságba. Észrevéve mit csinálok, azonnal elkaptam a kezem és az ölemben kezdtem babrálni ujjaimmal.
Átvettem tőle a pohárka bort és beleszaglálsztam, mint aki ért hozzá, persze laikus vagyok az ilyesmiben, egyszerűen csak megszokás.
- Tudod, ha idetolnál elém egy vérszomjas, elmeháborodott vámpírt, pillanatok alatt széttépném. De ez az összpontosítós..varázs..dolog… kicsit tartok tőle, hogy menni fog-e. – néztem rá a szemöldököm ráncolva egy fintor kíséretével. De mikor belekóstoltam a borba, rögtön eltűnt a kétely az arcomról, s egy széles mosoly vette át a helyét. – Ez finom! – jelentettem ki elkerekedett szemekkel, gyermeki ártatlansággal. Nem mintha még nem ittam volna, de egy jó bor mindig képes lenyűgözni.

to Nicole Perro

Ideje lenne elkezdeni a tanulást, vagyis Nic tanítását. Nagyon sok tervem van a hölgyeménnyel, nem csak a terveimhez, egyszer akarok egy jó kis éjszakát is vele. Azért még ne szaladjunk előre, először magamhoz kell édesgetnem. Na jó ez durván hangzik, fogalmazzunk úgy, hogy szorossá kell kötni a boszorkány köteléket, de lehet az is, hogy mindenkinél jobban megbízzon bennem. Félreértés ne essék, nem akarom kihasználni, egyszerűen csak jól akarom érezni magam, és így még ő is jól jár.
A kezembe kaptam a telefonomat, s felhívtam a lányt. Mondtam neki, hogy ideje elkezdeni a tanulást, mert már rég volt a bál és azóta nem csináltunk semmit.
Hamarosan ideér, szóval elő kell készítenem a házat. Semmi különös dolgot nem akarok csinálni, egyelőre még csak az alapokkal kezdjük, ehhez pedig tökéletes a tűz. Több tucat gyertyát elhelyezek kellő távolságra egymástól a nappaliban. Fontos, hogy egy kört alkosson, aminek a közepén mi fogunk ülni, így sokkal hatásosabbak a gyertyák. Ezt sokan nem tudják, én is a nagymamámtól tanultam. Már egy kis láng is hatalmas erőt adhat, főleg, ha az megfelelő helyre van elhelyezve. Mivel engem nagyon is érdekelnek ezek a dolgok még évekkel ezelőtt utánuk olvastam, meglepő mennyi energiát lehet nyerni belőlük.
Mielőtt megérkezne Nicole még két párnát leteszek egymással szemben, valamint a kettő köze egy nagyon régi grimoire-t, ebből tanított a nagyim. Elhoztam magammal, mert nem tudtam, hogy mikor veszem hasznát. Hát végül eljött az ideje.
Még sosem tanítottam senkit, szóval ez nekem is új lesz, de tudom, hogy képes vagyok rá, mert a régi tapasztalataimat most használni fogom.
Ahhoz képest, hogy csak huszonegy éves vagyok már nagyon sok dolgot megéltem, nagyon sok dolgot tanultam.
Hirtelen meghallom a csengő hangját. Megérkezett a kis tanítványom. Kisétálok a nappaliból, s az ajtóhoz megyek, amit rögtön ki is nyitok. Rögtön be is hívom a házba. Én ahhoz vagyok hozzászokva, hogy mindenki behívjak a házba, akiben megbízom vagy tervem van vele. Hiába nem vámpír, de akkor is fontosnak tartom, hogy én megengedem neki, hogy bejöjjön, avagy sem.
- Mindent az alapoktól. - válaszoltam kérdésére, majd lassan a nappali felé vezettem, ahol a körülbelül 48 gyertya áll. Amikor beértünk rögtön meg is gyújtottam őket.
- Nyugi, nem lesz itt semmi gond! - vigyorogtam vissza rá.
- Mielőtt elkezdjük megkínálhatlak valami itallal? - kérdeztem rá - Javasolnám a nagyszüleim finom vörös borát, pont van még belőle egy üveg. - mosolyogtam felé, s mélyen szemeibe néztem.

Zachary & Nicole

Egy pohárka pezsgővel lustálkodtam a kandalló előtt, a ropogó tüzet figyelve, úgy terveztem egsész nap csak henyélek, hisz semmi dolgom, mikor megcsörrent a telefonom. A szexi tanárjelöltem volt az, úgy gondolta itt az ideje elkezdeni az okosodást, most. Nem sokkal később eloltottam a tüzet, persze a tekintetemmel, megittam a maradék pezsgőm és hívtam egy taxit. Indulás előtt visszaléptem a konyhába és levettem a szekrényből egy üveg konyakot végszügség esetére. Persze itt nem kell semmi rosszra gondolni, pusztán a koncentráció miatt. Amikor iszom, valahogy mindig jobban megy minden, ami mágiával kapcsolatos, teljesen természetesen, nem kell annyit küszködnöm vele. Olyankor nincs tele az agyam a buta emberi és tini dolgokkal, amik amúgy elvonnák a figyelmem. Azt hiszem mondhatom, a cél szentesíti az eszközt. Zsebre tettem Zachary óráját és kezemben az itallal elindultam.
A bál óta nem láttam őt, viszont már így is fejlődtem. Legalábbis veszély esetén nem összevissza kapkodva gyújtogatok, remélve, hogy az ellenfelet is eltalálom, hanem kifejezetten nyugodtan, rezzenéstelen arccal kínzom meg rosszakaróm. Persze nem gonoszságból, pusztán csak magamat védem, de valahol talán néha élvezem is. Mióta Klaus mellett állok, az idő múlásával, kezdek kifordulni magamból. De ezt mégsem elnyomásként, sokkal inkább szabadságként élem meg. Egyszerűen csak gondtalanul hagyom a valódi énem felszínre törni, bűntudat nélkül.
Olykor még engem is megrészimszt, hogy mekkora erőm van, és hogyan használom, mikor ténylegesen veszélybe kerülök, olyan ösztönös az egész, de ha muszájból kell varázsolnom… Olyan alapvető hibákat vagyok képes elkövetni, mintha csak felcsérélném északot és délt.
Attól függetlenül, hogy kénytelen vagyok Zach-re támaszkodni és hagyni, hogy segítsen nekem, a fejlődés érdekében, nem igazán bízom meg benne. Miért segítene nekem? Van egy sejtésem, hogy tervei vannak, vagy épp csak egyfajta kötelék ez a boszorkányok közt, mint a vérfarkasoknál? Azt hiszem inkább az előbbi.
Megérkezve hozzá becsengettem, hamar ajtót nyitott és beinvitált. Ha akartam se tudtam volna nem észrevenni, hogy egy hozzám hasonló házában vagyok, persze ezt csak egy boszorkány értheti. A levegőben szinte érezni lehetett a mágiát. Még akkor is biztonságban éreztem volna magam, ha egy sorozatgyilkos házába sétálok be.
- Szóval, - fordultam felé mosolyogva – mik a terveid? Ez az egész tanulósdi elég új nekem.
- Előre szólok, te akartál nálad gyakorolni és nem vállalok felelősséget, ha felgyújtom a házad. – nevetgéltem.

to Caroline Forbes

A házba lépése után is ugyan az a gyönyörű mosoly ült az arcán, mint amikor még az ajtó előtt állt. Rögtön felém szegezte a kérdést, hogy miért hívtam meg. Természetesen ismer már annyira, hogy tudja nem cselekszem ok nélkül. Ez most sincs másképp, igaz az érzéseim miatt az egész tervet át kell gondolnom, mert mégsem használhatom ki a lányt önös érdekeim miatt. Mielőtt fokozódtak volna az érzelmeim nem kedves módszerekkel akartam rávenni, hogy segítsen az egyik tervemben, mivel csak a vámpírt láttam benne, de ez már nagyon is megváltozott.
- Mindent a maga idejében. - kacsintottam a lányra, majd a nappali felé vettük az irányt. Miközben egyre közelebb értünk Caroline a ház egyes részeiben bámészkodott. Fura, hogy még nem járt itt senki, igaz itt a városban nincs is sok barátom. Az is igaz, hogy nem barátkozni jöttem, de néha hiányzik az, hogy elengedjem magam és örült legyek.. Bár ezt majd bepótolom az alapítók napján, ott nem fogom minden időmet a varázslásra fordítani.
Mikor megérkeztünk a nappaliba mind a ketten leheveredtünk a kanapéra. El is felejtettem, hogy a naplót, amit olvastam itt felejtettem.
- Bocsáss meg egy pillanatra! - mondtam neki, aztán felálltam a könyvvel a kezemben, s visszahelyeztem a polcra. Kimért léptekkel visszamentem és ismét leültem.
- Hát akkor térjünk a lényegre. - kezdtem bele a mondandómba. A gyomrom görcsben volt, mert nem tudtam, hogy hogy fog reagálni a kérésemre. Nagyon remélem, hogy jól fogja fogadni és nem fog elszaladni, valamint értesíteni az embereket a tervemről. Nagy kockázatot vállalok ezzel, hogy beavatom, plusz még segítséget is kérek tőle.
- Van egy tervem, amit a városalapítók napján szeretnék véghezvinni, de ebben a segítségedre lenne szükségem. - mondtam el a lánynak, s végig a szemébe néztem. Remélem felkeltettem a figyelmét és érdekli, hogy miről lenne szó. Persze abban is bízom, hogy ha elmondom neki nem rontok el mindent és nem lök el magától...

to Caroline Forbes

Mi lett volna, ha...
Minden ember felteszi magának ezt a kérdést egyszer. Mi lett volna, ha. Már sosem tudom meg, hogy milyen lenne az életem, ha még a családom élne. Lehet teljesen más ember lennék. Az életem teljesen máshol tartana. Még az is lehet, hogy Mystic Falls-t már rég magam mögött hagytam volna. Az életem nem a bosszú körül forogna. Talán nem a gonoszok közé tartoznék, talán jó ember lennék, akiben nincs egy csepp gyűlölet sem. Nem utálnám a vámpírokat, nem a rossz miatt varázsolnék.
Persze ezek közül az összes csak elmélet. Az is lehet, hogy gonoszabb lennék, mint most vagyok. Akár vámpír is lehetnék. Szövetkezhettem volna velük, így örök életet nyerhettem volna. Úgy élhetnék az egyik legnagyobb szerelmemnek, a történelemnek.
Már nagyon rég nem olvastam igazi történelem könyveket. Mióta Mystic Falls-ban vagyok, azóta a történelmet nagyon a háttérbe szorítottam. Habár a varázslatnak, valamint a bosszúnak köszönhetően a misztikus világ történelméből még így is nagyon sok dolgot tudtam meg, de ez nekem nem elég. Én egyszerűen bele akarok merülni, úgy, hogy semmi sem zavar meg, senki és semmi. Kizárni mindent. Hasonlóan, mint a futásnál, egyszerűen csak élvezni szeretném.
Lassan a könyvespolchoz sétáltam, s egy régi könyvet veszek le onnan. Kemény, barna kötésű volt, hasonlóan, mint a régi könyvek. A könyv közepén egy Salem felirat olvasható. Lassan izgalommal nyitottam ki a könyvet, mert még sosem fogtam a kezemben. Fehér lapjai a több száz év alatt sárgává színeződtek, gyűrötté váltak.
A könyvben Salem történelméről lehet olvasni, melyben minden igaz, semmi sincs leplezve. Egy boszorkány kézírását olvashatja az, aki kinyitja az irományt tartalmazó városi naplót.
Rögtön az első oldalra lapoztam. Mielőtt belekezdhettem volna az olvasásba a csengő szólalt meg. A könyvet az ágyra tettem, sárgás lapjait az ágy felé fordítva.
Teljesen kiment a fejemből, hogy meghívtam Caroline-t. Természetesen önös szándék vezérel vele kapcsolatban, de azért úgy gondolom, hogy nagyon kivételes helyzetben érezheti magát az a személy, akit behívok a házamba.
Az ajtó előtt állok. Hatalmas meglepetésemre gyomrom görcse rándul. Ma valami különleges eufórikus állapotban vagyok, nem tudom megmagyarázni, de az élet minden pillanatát élvezem.
Mikor kinyitom az ajtót a lány gyönyörű mosolya fogad. Legutóbb a bálon láttam ilyen gyönyörűnek, egyszerűen elbűvöl a szépsége.
Valószínűleg elég idiótának nézhettem ki, hogy szó nélkül bámulom.
- Köszönöm, hogy eljöttél. - mosolyodtam felé, majd mértem végig a lányt. - Igazán elbűvölő vagy. - jelentem ki. Arcomra, mintha ráfagyott volna a mosoly.
- Örülnék, ha bejönnél. - invitáltam be, s megvártam míg átlépi a küszöböt, majd indulunk is a nappaliba.