Ismét összefontam a karjaimat a mellkasom alatt. Miért becsül le engem mindenki? Persze, nem vagyok vámpír, vagy bármiféle természetfeletti lény - akkor igen, ha a hasonmás annak számít - de tudok magamra vigyázni. Klaus pedig nem ölne meg engem, mert akkor nincs több hibrid. És 1000, vagy nem is tudom hány évet várt erre a pillanatra. Nem fogja ezt elszúrni. Meg.. mindenkinek van egy gyengepontja. Klaus-ét meg kéne tudnom, és aztán tökéletes minden, mert feltudom ellene használni. Próbáltam azt a rideg, érzelemmentes kifejezést felvenni, amit Elijah szokott mutatni, de nem nagyon sikerül.
- Ha te pedig odamész, az olyan, mintha egyenesen egy csapdába sétálnál bele. Ha megtudja, hogy életben vagy egy másodperc alatt megöl téged. - förmedtem rá. Miért nem hisz nekem most az egyszer, hogy én kéz alatt tartom a dolgokat? Most, annyira biztos vagyok magamban. Elterveztem, hogy találkozok Klaus-szal, és kész. Most már senki nem állíthat meg. Még szerencse, hogy a Salvatore testvérektől most távol tartom magamat, így ők sem ütközhetnek össze a terveimmel.
Felállt a helyéről, és a tekintetét fürkésztem. Kirázott a hideg a tekintetétől. Egy pillanatra, mintha a régi Isobel volna a szemeim előtt. Majd visszazökkentem a valóságba, és én is felálltam a helyemről. Nem ittam meg a whisky-met, majd kiöntöm.
- Rendben. Akkor majd még fogunk beszélgetni, és találkozni. - tekintetem a pultra szegődött. Egy ilyen kisvárosban óhatatlan, hogy összefuss valakivel.
- Viszlát. - búcsúztam el tőle, és figyeltem, ahogy kisétál az ajtón.

- - JÁTÉK LEZÁRVA - -

A tekintetem egy pillanatra elmélyült, meglátogatni Klaust. Nem is lenne rossz ötlet de még nem haladt annyira előre a tervem, hogy elé álljak. Egy valamit azonban már előre tudtam. Alkut kell kötnöm vele és a legjobb lesz előre tervezni. Ha nem hallanám ki Elena hangjából azt a minimális aggódást nagy valószínűséggel még most is a tervemen gondolkoznék de így kissé meglepve tekintek rá. Számat félmosolyra húzom.
Ne legyél nevetséges Elena. Van egy tervem, de ahhoz az kell, hogy te ne lépj Klaus felé. Nem akarom, hogy felhasználjon téged ellenem. Tőle minden kitelik.
Tekintetem előtt felrémlett a legutóbbi ellenem fordított terve, ami John-hoz is kapcsolódott. Az újaim elfehéredtek, olyan erősen szorítottam össze az öklöm. Mindennél jobban vágytam a halálára, de tudtam, hogy a testvérei megbosszulnák Klaus halálát. Egy csapásra kell végeznem velük és még bonyolultabb lesz mint gondoltam, talán az én boszorkányaimmal meg sem érdemes próbálni. És ha mindezt meg is tudnám tenni, fegyvert talán sohasem szereznék ellenük.
Elena aggódó hangját hallom meg, meglehetősen őrültnek nézhetek ki elmélyülve a saját gondolataimmal.
Khm... Sajnálom csak elgondolkodtam.
Az órára tekintettem és elmosolyodtam. Nem akartam tovább zavarni Elena-t csak el akartam neki mondani, hogy újból itt vagyok. Már elég késő volt és tudva, hogy valószínűleg neki is szörnyű napja volt, ideje volt indulnom.
Jobb lesz, ha indulok későre jár. És komolyan gondolom, hogy ne tegyél semmit, majd én kitalálok valamit.
Jelent meg egy sokat sejtető, gonosz mosoly arcomon és felálltam.

Csak a vérre tudtam gondolni. A fejemben mintha minden másodpercben suttogna egy hang: Vér, vér, vér. Egy pillanatra elhomályosítja a tudatom a mámorító illat, de a másik pillanatban észhez kaptam, mikor Elena hátrálni kezdett. Próbáltam leküzdeni a kényszert és a mardosó vérszomjat. Megragadtam Elena kezét és a csap alá húztam.
Semmi baj... nem foglak bántani Elena.
Amint a víz lemosta a vért az én szemem is lassacskán visszanyerte az eredeti alakját. A szemébe néztem és nem tudtam mégis mit válaszoljak a kis kirohanására.
Tettem rossz dolgokat, de belefáradtam, hogy azt játsszam aki nem vagyok. Mindent azért tettem, hogy téged biztonságban tudjalak és mindent ezért fogok tenni. Komolyan értettem azt amit az előbb mondtam. És habár te nem tekintesz az anyádnak én igen is a lányomnak.
A kezére nyomtam a konyha ruhát és lehajtottam a whiskyt.
És ezt jól jegyezd meg, jöhetnek akár vámpírok, boszorkányok vagy bár milyen természetfeletti lény, te mindig legyél az ... aki. Az akivé a szüleid neveltek, mert én tudom, hogy te bármivel megbirkózol majd..
Ebben a pillanatban nem a rideg és könyörtelen vámpír voltam, hanem ténylegesen is Elena anyja. Sosem gondoltam volna, hogy a történtek után még megbocsájt nekem és még most sem hinném, hogy valaha nem gyűlölettel fog rám tekinteni.

Pislogva pillantottam rá, mikor csak úgy kikapta a kezemből a poharamat. Épp készültem volna megszólalni, mikor whiskyt öntött a poharamba. Elszégyellve magamat, tekintettem fel rá.
- Nem hiszem, hogy nekem innom kéne.. - halkultam el a mondatom végére. Legutoljára mikor ittam.. kikötöttem az ágyba Elijah-val. Bár, remélem Isobel vigyázz rám, nehogy valami hülyeséget tegyek. A pohárra néztem, és az ujjaimmal a tetején körkörös mozdulatokat végeztem. Visszagondoltam arra az estére, amit kettesben töltöttünk. Nagyszerű volt, de ezt nem vallhatom be senkinek, senki se tudhatja meg. Megigazítottam a sálamat, a nyakamon, ami a pirosas-lilás foltot takarja arról az estéről.
Egy pohár csak nem okoz majd akkora nagy bajt. Megfogtam a poharat, és egy aprót kortyoltam belőle. Ismét összeráncoltam a homlokomat, ahogy megízleltem a tömény italt. Felvontam a szemöldökömet, mikor meghallottam a válaszát. Hiányoztam én? Hát ezt nagyon kétlem, biztos van egy újabb terve..
- Szerinted ezt beveszem? - néztem rá komolyan. - 18 év után döntöttél úgy, hogy megismered a lányodat? Tavaly mikor először láttalak, csak kihasználtál egy hülye kütyüért. - ráztam meg keservesen a fejemet. Ha jól emlékszem még meg is fenyegetett. Nem néztem a szemébe, ez nekem túlságosan fájdalmas volt. Annyira össze vagyok zavarodva, és nem csak érzelmileg. Eddig azt hittem, hogy a biológiai anyukám halott, erre most itt iszunk ketten, és azt állítja, hogy hiányoztam neki. Ennél jobban nem is lehetne bonyolultabb az életem. Újra a szemeibe néztem, de mostanra már teljesen más lett az arca.. Jaj, ne. Miközben pakoltam, megvágtam a kezemet, és nem raktam rá sebtapaszt, mert megérkezett. Azóta meg már elfelejtettem. Lenéztem a kezemre, mely vérzett, és már a nadrágomat is megfogta a vörös szín.
- Igen.. - súgtam, és felálltam a helyemről, lépéseket hátra lépegetve. Hol van segítség mikor kéne?
- Szerintem, én most megyek... - pillantottam oldalra a lámpára. Ha közeledni próbál, majd ezt használom fegyverként, és nyerek pár másodpercet..

Mindig is tudtam, hogy a Petrovák egy másik átka a szerelem. Mindegyik hasonmásnak meggyűlik a baja a férfiakkal, nem mintha a normális nőknek nem lenne gondjuk vele. A tekintetem kissé elmerengett miközben Elena mesélt. Gondolataim teljesen máshol jártak, valahol Johnnál. Ha nem lennék az aki talán megengedhetném magamnak a szerelmet, de a valószínűsége, hogy valaha is boldog legyek egyenlő a nullával. Elena élete sem fenékig tejfel és végighallgatva a pár hónapja történteket ráfér egy whisky. Elvettem tőle a gyümölcslevet és egy poharat a polcról és töltöttem neki is.
Rád fér.
Mondtam egy mosoly kíséretében. Na jó talán ez nem egy minta anyai cselekedet volt, de tényleg rá fért. Épp belekortyoltam volna az italomba mikor Elena egy olyan kérdést tett fel amire abszolút nem számítottam. Kissé elköhögtem magam meglepettségemben.
Nem, nincs semmi.
Mondtam komolyan de Elena tekintete mélyen átlátott rajtam és még mindig kérdően fürkészett.
Hát, talán hiányzott a város, és te..
Mosolyodtam el mikor orrom egy ismerős illat csapta meg. Eddig elnyomhatta az alkohol bódító illata de most tisztán érzem és torkom mardosni kezdte az éhség. Szemeim egy szempillantás alatt átalakultak, és csak most jöttem rá milyen régen nem ehettem.
Megvágtad magad ?
Kérdeztem a kezére pillantva és próbáltam leküzdeni a vérszomjat...

Az igazat megvallva meglepett Elena hirtelen váltása. Lehetséges, hogy ő még hisz az új esélyben de én már rég letettem róla, hogy valaha is ezt kérjem valakitől. Visszaidézve magam sem tudom miért de nem akartam elrontani a napját, vagy a pillanatot, hogy újból elkezdtem szekírozni Klaus mocskos, és retardált tetteit, de meglehet, hogy az én felbukkanásommal már önmagában elrontotta Elena napját, így igazából semmit nem tettem csak bólintottam egyet. Hangosan felnevettem, amolyan szívből jövő meglepett nevetés volt ez. Ez a kérdés tett pontot az i-re, és még jobban megdöbbentett, hiszen nemrég még kést szegezett nekem most pedig kínálgat.
Khm... sajnálom csupán meglepett. Ami azt illeti kérek.
Mosolyodtam el majd egy kis whiskyvel amit Elena töltött nekem leültem. Kissé elméláztam a múlt eseményein és talán sosem szerettem, de most mégis sajnálom John-t. Mégis csak Elena apja volt és úgy néz ki kellemesen csalódtam benne. Belekortyoltam az hideg italba és Elena-ra néztem.
Na és még mindig koslatnak utánad a kis Salvatore-k ?
Kérdeztem csöppnyi cinizmussal a hangomban. Sosem rejtettem véka alá a véleményem Stefanról és Damonről. Véleményem szerint addig nem érhet vége ennek a folyamatos káosznak Elena életében ameddig meg nem szabadul tőlük.

Nagyot nyeltem fürkészve a tekintetét. De most nem tűnt ellenségesnek, talán végre megtért, s foglalkozni szeretne velem? Bepótolni az elmúlt 18 évet? De, ha tényleg nincs semmi hátsószándéka akkor tényleg kap tőlem egy utolsó esélyt. Elvégre az anyukám, s megtehette volna, hogy elvetél, de nem tette meg. Megszült, s szerető családhoz adott engem. Végül belekezdett mondandójába, elszakadtam a saját gondolataimtól, s most a figyelmemet rá összpontosítottam. Elmesélte, hogy meg lett igézve. A lélegzetem egy pillanatra elállt, s újra elkezdtem gondolkodni. Csakis az Ősvámpírok képesek vámpírokat megigézni. Elijah kizárt, hogy ezt tenné velem. Aki tehette az egyedül Klaus lehet. Tudta, hogy így lehet nekem keresztbe tenni. Összeráncoltam a homlokomat. Esküszöm.. Amint lesz időm felkeresem Klaus-t, és megfenyegetem. Mi az már, hogy a saját anyukámat miatta vesztettem el?!?
Megsimogatta az arcomat, s most először mosolyogtam rá halványan. Mégiscsak az anyukámról van szó, akit szerencsére egy boszorkány visszatudott hozni a halálból. De Klaus ne higgye, hogy ezt megtudja úszni, feltéve, ha ő tette.
- És ki igézett meg? Klaus? - vágtam közbe a mondandójába, bár ez egyáltalán nem jellemző rám. De tudnom kell, hogy ki művelte ezt..
- Rendben. - bólintottam, s hátat fordítottam neki. - Kérsz valamit? - tettem fel a kérdést, folytatva az elpakolást, amit félrehagytam, mert megjelent.

Arcomról lefagyott a mosoly és életemben most másodszor pergett le rólam az álca. Az első a temetőben történt, úgy gondoltam ennyi gonosz és kétszínű tett után Elena is megérdemelt egy magyarázatot. Azt hittem az utóbbi időben az élete kezdett sínen lenni, de miután az egyik barátom elmondta mi történik Mystic Fallsban rájöttem, hogy még nagyobb bajban van mint hittem. Sosem voltam jó ember, és az életem nagy részét rossz választások tették ki, de egy valamit mindig tudtam, akiért érdemes meghalni az a lányom.
Habár nem akartam visszatérni, most mégis itt vagyok és kész vagyok újra megtenni azokat a szükséges döntéseket amik megmenthetik Elena életét. A hajamba túrtam, és elpillantottam. Gondolataim elkalandoztak a lehetséges végleteken és lassan kezdett összeállni egy terv. De először is ideje volt megmagyaráznom neki a történteket.
Elena, megigéztek és amikor ott voltunk a temetőben, nem tudtam mást tenni, nem lehetett mást tennem mint letépni a láncot. De vannak, barátaim, hogy mondjuk úgy és egy ügyes varázsló segítségével lehetek itt.
Láttam szemében a felismerést de a rideg külső még mindig közöttünk állt. Újból rászegeztem a tekintetem és lágyan végigsimítottam az arcát.
Sajnálom, hogy újból megbántottalak, de nem jöhettem vissza,mindenki halottnak hitt és ez így volt rendjén, nem csak magam miatt, de miattad is, és azt hittem most már minden rendben lesz veled, de miután megtudtam, hogy nem vagy biztonságban nem tudtam újból elkövetni a hibát, hogy nem segítek.
Elvettem a kezem és elléptem tőle. Kezem a zsebem mélyére süllyesztettem és felvettem a nyakláncom.
Tudom, hogy nem tekintesz anyádnak, de akár tetszik, akár nem én segíteni fogok.
Mondtam elszánt tekintettel majd újból elmosolyodtam, felvéve az "álarcom". Kezemmel végigsimítottam a nyaklánc medálját és elmosolyodtam.
Tényleg örülök, hogy megőrizted, ez a kedvencem...
Mondtam újból mosolyogva mintha nem lenne semmi baj, nem lennék vámpír, és nem lennének vérengző ellenségek minden sarkon akik csak arra várnak mikor rontok el valamit. Habár kívülről összeszedettnek látszottam, belülről olyan szétesett voltam, mint még soha. Nagyon is jól tudtam, hogy újból alkut kell kötnöm Klaussal, vagy valamely ősivel és azt is, hogy ennek a harcnak talán újabb áldozatai lesznek. De hát kezdődjék a játék...

Szúrós pillantással követtem minden egyes mozdulatát. Mikor rámarkolt a késre, nem engedtem oda, majd enyhítettem, s így eltudta venni. Rám mosolygott, de tartottam a komoly arckifejezésemet. Én nem tudok ezen mit mosolyogni. Hogy térhetett vissza a halálból? És.. egyáltalán tudott arról, hogy Klaus feláldozott, és megölt engem?! Akkor nem volt mellettem, és John áldozta fel az életét, értem, hogy tovább tudjak élni. Nagyon elgondolkozott egy kis időre, majd visszatért. Meghökkentem a válasza hallatán. Beoson a saját házamba, felteszek neki egy kérdést, és nem válaszol rá? Kinek képzeli magát? Jó, persze tudom, hogy az anyukám, de hol volt eddig? Hol volt az elmúlt 18 évben? Valamikor törődött velem? Nem! Soha, nekem kellett felkeresnem, ami végül sikertelen lett. Nem sokkal rá pedig felbukkant a városba, de csak azért, hogy John kütyüjét megszerezzem.. Nem hiszem, hogy azért jött ide, hogy anya-lánya programokat csináljunk.. Erről már lekésett. És miért érdekli Klaus? De, ha így játsszuk, hát legyen így..
- Hát tudod, sok mindenről lemaradtál. Klaus megtartotta a rituálét, melyben meghaltam, de Elijah talált rá egy utat, hogy életben maradhassak. John áldozta fel az életét értem. Személyes vértasakja lettem Klaus-nak, így mindenhova követ, nem szabad meghalnom, se vámpírrá változnom, mert csak az én véremmel tud hibrideket, avagy kiskatonákat létrehozni. Tehát, állandó rettegésben élek, mert ha nem helyeselek neki, akkor a szeretteimet bántja. - válaszoltam egyszerűen, megvonva a vállamat. Az életem nem egy tündérmese, inkább egy rossz rémálomra hasonlít. Senkinek nem kívánom ezt az életet, amit nekem és a szeretteimnek kell átélni. Sok ember életét elrontottam, mert barátkoztam velük..
- De most visszatérve rád.. Miért is jöttél vissza, illetve ez hogyan lehetséges, hogy élsz? - vontam fel a szemöldökömet, s a mellkasom alatt összefontam a karomat.

Sosem voltam valami túl jó magyarázkodó így most is inkább az álcám mögé bújtam. A zsebembe tettem a nyakláncot és ránéztem egy újabb bájos mosollyal. A kezében lévő kés mindent elárult, többet fejlődött az utóbbi időben mint gondoltam. Habár a kétségbeesés még most sem jó pont de a támadás a legjobb védelem.
Először is add ide a kést... ha bántani akarnálak egy egyszerű késsel amúgy sem érnél semmit.
Kivettem a kezéből és visszaraktam fiókba. A szemébe nézve mosolyodtam el, azokba a barna szemekbe, amiket először láttam meg a születésekor. És lám a törékeny kisbabából egy felnőtt nő lett aki képes szembeszállni bárkivel. Sosem hittem volna, hogy valaha úgy fogok tekinteni bárkire is mint Elena-ra. A visszaemlékezésemből Elena rántott vissza egy újabb kérdéssel.
Az jelenleg teljesen lényegtelen, hogy én miért vagyok itt. A kérdés az, hogy Klaus miért van itt?!
Mondtam sokat sejtető hangon és nekitámaszkodtam a konyhapultnak várva a választ amit már régen tudok. Kíváncsi voltam vajon ő mennyit tud ebből az új cselszövésből. A Petrova hasonmások élete mindig is nehéz volt, de mindezt meg lehetett volna előzni ha nem is találkozik Stefannal és Damonnel. Minden itt kezdődött és most amikor minden felfordult ők vajon hol vannak ?! ....

A napok gyorsan teltek mióta Mytic Fallsba jöttem. Sok elintézni valóm volt amit többnyire csak éjszaka tudtam elintézni, mivel halálomkor a nyakláncom Elenahoz került. Megvettem egy házat és úgy gondoltam ideje ténylegesen is visszatérni. Tíz óra körül járhatott mikor a Gilbert ház elé parkoltam. Pár percig elidőztem a kocsimban azon gondolkodva mit fog szólni hozzám, és mennyire fog haragudni, hogy becsaptam. A kormányt szorongatva bámultam magam elé, majd megigazítva magamon a ruhát kopogás nélkül besétáltam a házba. Szerencsére nem fenyegetett a veszély, hogy meggátolná a belépésem, hogy vámpír vagyok, hiszen korábban már behívtak. A korábbi kétség egy perc alatt elszállt belőlem, és újból a régi Isobel állt itt azzal a rideg bájos arckifejezéssel. Tisztán hallottam, hogy Elena a konyhában van így mondhatni a semmiből teremtem mögötte.
Hello Elena.
Mondtam nyugodt hangon, mintha mi sem lenne természetesebb és közben észrevettem a nyakláncom a konyhapulton. Elmosolyodtam, a tudat, hogy Elena megőrizte megnyugtatott és egyben megrémisztett. Tekintetem most a rémült Elena-ra szegeztem. Minden egyes perccel gyorsult a szívdobogása. Nem vártam meg ameddig megszólal, mosolyra húztam a szám és a elvettem a nyakláncom.
Kedves, hogy megőrizted.

Szélesen elmosolyogtam, s egyben pirulgattam, mikor ő is kimondta a bűvös szót. Végig simítottam arcán, és megpusziltam az állát, ami nagyon vonz engem. Olyan művészi.. tökéletes szobrot lehetne kifaragni belőle. Egy pillanatra lenéztem a földre, majd vissza rá, de már nem Damon volt előttem. Hanem Stefan.. Épp kiakartam már mondani a nevét, mire ismét Damon teremt előttem. Megráztam a fejemet. Olyan furcsa volt ez, tényleg, mintha ő lett volna előttem. Bár szerintem az is közrejátszik, hogy már hónapok óta nincs róla semmi információ. Nem szabadna rá gondolnom, mikor a szerelmem ül itt előttem. Az előző zavarodottságomat, egy apró mosollyal eltüntetnem. "De talán lesz más is belőle.." ~ tettem hozzá a gondolatomba, de nem mondtam ki hangosan. Damon még azt hinné a végén, hogy könnyen kapható vagyok. Mikor ez egyáltalán nem igaz. Csak.. szerelmes vagyok. Vagyis.. azt még nem mondanám, csak szeretem őt.
Hátrahajtottam a fejemet, mikor a nyakamat kezdte el behinteni apró csókjaival. Egy halk sóhaj hagyta el a számat, és lehunytam a szememet. Közben Damon hátát masszíroztam. Most.. itt fog megtörténni a dolog a konyhában? Nem is hinném, hogy a mostani állapotomban tiltakoznék ellene. Majd hirtelen abbahagyta, és a kezeit is levette rólam. Büdös vagyok, vagy mi? Vagy romlott a vérem? Rossz az illata? Majd tekintetével a nyakamra bökött. Oda nyúltam, és megéreztem a nyakláncom medálját. Végig simítottam rajta, és először nem értettem, hogy mi a baja. Majd leesett. Ezt Stefan-tól kaptam. Most komolyan? Ez ennyire zavarja? Hisz ajándék.. nem fogom a kedvéért levenni, ráadásul megvéd az igézések ellen.
- Eddig rá se gondoltam. Már hozzá szoktam Damon. - tekintek a szemébe, és leszálltam róla. A mellkasom alatt összefontam a karomat. Most komolyan ilyen apró dolog miatt fogunk veszekedni? Egy ártatlan nyaklánc miatt?
- Damon.. higgy nekem. Megvédett már sok vámpír ellen. Eddig sem zavart, most hirtelen miért szúrta ki a szemedet? - kérdeztem tőle. Teljesen ki voltam tőle akadva. Nem fogok most minden Stefan-tól kapott dolgot eltűntetni, vagy kidobni, mert az újdonsült barátom úgy óhajtja. Alkalmazkodjon, fogadja el a dolgokat. Egy kapcsolat alapja a bizalom, és ha az nincs meg nálunk akkor nincs miről beszélni.
Szó nélkül kirontott a szobából. Damon után rohantam. Megállt, s a tekintetembe véste a sajátját. Kirázott a hideg.. A régi Damon állt előttem, akitől rettegtem, és akibe sose lennék szerelmes. "A kapcsolatunknak itt és most vége van." - morogta, majd kirontott az ajtón, becsapva maga után, amibe a festmények is beleremegtek. Egy ideig bámultam magam elé. Alig bírtam hinni a saját füleimnek.. Ezért...? Bezártam az ajtót, és némán sétáltam a konyhába, eltakarítva. "Majd lenyugszik.. " ~ Hajtogattam magamban.

~ Befejezve ~

Kedvesem keze megpihent a tarkómon, az enyém pedig a derekán maradt. Az egyik legalábbis... A másik kezem a hátát simogatta, miközben ő leette rólam a tejszínhabot. Annyira felizgatott ezzel... Azt gondoltam, hogy nem érdekel a várás, amit megbeszéltünk, most rögtök felcsapom az asztalra, és megerőszakolom. De ha ő is akarja, akkor az nem is megerőszakolás, szóval csak szétszexuálom. De olyan szinten, amilyen Stefan sosem tudna produkálni. Kitisztítottam az elmémet, hogy tisztán tudjak gondolkodni, és ne tegyek olyat, amit később majd megbánok. Elenával jól akarom csinálni. Az alapnak biztosnak kell lennie… És egy kapcsolat alapja egyértelműen a szex. Szóval nem szabad elsietni… Várnom kell, ha jól akarom csinálni ezt a „szerelmesdit”. És jól akarom Elena nagyon fontos nekem, szükségem van rá. Nem veszíthetem el a saját farkam miatt. Egy kis idő múlva Elena lovaglóülésben helyezkedett el rajtam, így még jobban hozzáfértem minden egyes porcikájához. Ő sem fújt visszavonulót, kezei megkezdték a felfedezést a mellkasomon és a hasamon. Ez a rész a lányok második kedvence a testemen, szerintem nem kell mondanom, hogy mi az első. Tökéletesen kidolgozott felsőtestem azonnal elcsábítja a lányokat, meg sem kell erőltetnem magam. Még feszíteni sem szoktam, nem vagyok én erőember. Azok amúgy is rusnyák, attól, hogy izmosak még nem lesznek szexik. Az én vagyok. Ajkaink egymásra találtak, és egy kevés idő után nyelvünket is bevontuk a szenvedélyes csókba. Kezem, amely eddig a hátát simogatta, most lecsúszott a fenekére, de csak ott tartottam, semmit nem csináltam. Azért Elena túl jókislány ahhoz, hogy markolásszam. Majd… Még nincs itt az ideje, de bevallom, szívesen lennék már azon a ponton, ahol csak egymáséi vagyunk. Minden értelemben. Csókunkat megszakította, és kicsit elhúzódott tőlem. Talán túl sok volt, amit csináltam? De amikor a szemembe nézett, és kimondta azt, amit én is éreztem, melegen elmosolyodtam.
- Én is szeretlek. – suttogtam neki vissza, majd elmosolyodtam kérdésén. – De, nagyon szívesen. Csak alvás. – kacsintottam rá, majd ajkaim újra megtalálták az övéit. Néhány apró csók után arcára szórtam a csókokat, végighaladva az állkapcsán, letérve a nyakára. De ekkor valami a szám útját állta. Összeráncoltam a homlokom, és elhúzódtam tőle, abbahagyva a kényeztetését. Kezemet is elvettem a fenekéről, és lelógattam magam mellé.
- Ezt még mindig viseled? – intettem szememmel a nyaklánca felé, amit Stefantól kapott még annak idején, amikor együtt voltak. Talán rá emlékezteti, és engem csak kihasznál? Ha kihasznál, akkor miért mondja, hogy szeret?! Anyám, ezt nevezik női logikának? Biztosan nincsen semmi baj… De a fene egye meg, akkor is zavar, hogy az exétől kapott láncot hordja, mint szerelme jelét. Ez így nem mehet…
- Le kell venned. Mindig rá fog emlékeztetni. – mondtam ki azelőtt, hogy átgondoltam volna.

Kirázott a hideg, amikor a mély dörmögő hangjával a fülembe suttogott. Olyan jó érzés fogott el. A kezei a derekamon pihentek. Lassan leettem róla a tejszínhabot, majd apró csókokkal jutottam el egészen a kívánatos szájáig. Lehunytam a szememet, és lassú, érzéki csókokat adtunk a másiknak. Pár perc után, már belevontuk a nyelvünket is, amik egyből vad táncra perdültek. Kezeimmel átkaroltam a nyakát, és közelebb húztam magamhoz, még közelebb érezve kedvesemet. Így voltunk pár percig, majd kényelmessé vált ez a helyzet. Átdobtam a lábamat, így lovagló ülésben voltam rajta.
Az egyik kezem a tarkóján pihent, míg a másik lejjebb siklott, és elkezdtem masszírozni a mellkasát. Tökéletesen ki volt dolgozva, így ingen keresztül is ki tudtam tapogatni a kockáit. Gondoltam ez a kis huncutság belefér még a "ne-jussunk-el-az-ágyig" szinthez. Avval még várni szeretnék, de nem azért, mert hívő vagyok, hanem nem akarom elrontani ezt a tökéletesnek induló kapcsolatot. Ha már a legelején belevágunk a közepébe, akkor hol marad a varázslat? Bár katolikus vagyok, de eszem ágában sem lenne tisztasági fogadalmat fogadni, hisz azért tegyük hozzá Stefan-nal nem egyszer gyűrtök össze már a lepedőt. Végig simítottam szerelmem arcán, majd elszakadtam tőle. Mélyen a szemébe néztem, és éreztem itt volt az ideje. Ő már bevallotta az érzéseit, de én még nem. És most már biztos vagyok benne.
-Szeretlek. - ziháltam, majd egy apró mosolyra húztam a számat. Olyan fantasztikus érzés fogott el. Mintha repülnék. Soha nem próbáltam ki a drogot, talán az is ilyen érzés? Mosolyomat egy széles vigyor váltotta fel. Annyira, de annyira boldog voltam. A szívem pumpálása sikeresen visszaállt a normál, megszokott tempójára.
- Lenne kedved szigorúan csak itt aludni ma? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn, de egyben egy huncut mosoly is ott játszott az ajkaim szélén.

- Ez volt a célom. - mosolyogtam rá. Ahogy öleltük egymást... Órákig ellettem volna így vele. Teste tökéletesen illett a karjaimba, és az én testem is illett az övéibe. Megtaláltam a békét, és többé nem akarom elengedni. Nem is fogom. Harcolni fogok érte, bárkivel végzek, bármit megteszek, csak hogy magamnak tudhassam, hogy örökre az enyém legyen. Persze őt nem kényszeríthetem semmire... De ha bárki más az utunkba áll, nem kell könyörögni nekem, hogy állítsam félre, örömmel megteszem. Bármire képes vagyok érte.
Ahogy leültünk, ujjaink összefonódtak, és mélyen egymás szemébe meredtünk. Elvesztem édes, mogyoróbarna szemeiben újra, és újra. Lassan azért neki kéne állni enni is. Hozzá láttunk, és ahogy láttam, ízlik neki.
- Én mondtam. - kacsintottam rá, miközben egy falatot a számba emeltem. Hmm... Isteni finom! Nagyon jó vagyok. Most tényleg büszke vagyok magamra, és van is miért. Nem telt bele sok időbe, míg megettük. Csendesen eszegettük a krumplis tésztát, Elena nagyon belemerült. Nagyon ízlik neki, ahogy látom. Boldogsággal töltött el, hogy örömet okozok neki, ha ezt a kis cuki hasán keresztül is érem el. Na majd ha kicsit lejjebb vándorolok.
- Hmm... rendben. Alig várom. - mondtam, és amikor felállt, becsuktam a szememet, csak a játék kedvéért. Kíváncsi vagyok, hogy mivel áll elő Elena. Valami jó kis meglepetés? Remélem valami édes, azt szeretem. És a csokit meg főleg. Hallottam, hogy valamit kivesz a hűtőből, de azt nem tudtam volna megmondani, hogy mi az. Kezében a meglepetéssel elindult vissza, majd letéve azt az asztalra az ölembe ült.
- Most már kinyithatom a szemem? - kérdeztem, egy kisfiús mosolyra húzva a számat. Amikor engedélyt kaptam, kinyitottam a szemem, és először kedvesemre, majd a meglepetésre néztem.
- Hmm... - nagyon finomnak tűnik. - Még jó, hogy tetszik. - vigyorogtam rá, majd amikor a nyakamra fújta a habot, és onnan kezdett falatozni, kis híján elveszítettem az irányítást magam felett. Azt pedig megérezte volna, és elrontotta volna az egész hangulatot.
- Akarom, hogy te is. - suttogtam vissza a fülébe, és kezem a derekára siklott. Ajkaim megtalálták az övéit, és lágyan csókolni kezdtem.

Elpirultam, amikor megdicsért. Jól esik, ha dicsérgetnek, ezt nem is tagadom. Soha nem voltam egoista, de nem is leszek. Tisztában vagyok a testi adottságaimmal. Vagyis eddig az voltam. Szépnek tartottam magamat, de amióta megtudtam, hogy az én testemet a felmenőmtől „örököltem”, vagy hogyan is fejezzem ki magamat, azóta megváltozott a helyzet. Egyből odajött hozzám, átkarolt, egy apró csókot nyomott a homlokomra. Tiszta tündérmesébe illő jelenet volt. Szépség, és a szörnyeteg. Hirtelen ez jutott most eszembe, bár Damon nem éppen mondható szörnyetegnek. Tökéletes külsejével.. Max, amikor ártatlanok vérét folyatja. Lehunytam a szememet, és átkaroltam a derekát. Talán ez egy tökéletes pillanat lenne, hogy bevalljam neki az igazat. Szeretem.. De, nem akarok lerohanni, majd idővel.. Viszont azt sem akarom, hogy azt higgye, csak játszok az érzéseivel, mivel ő meg már elmondta.
Az asztalra néztem, hihetetlenkedve. Hűha. Minden tökéletesen volt megtálalva. Nem tévesztette össze a villát, és a kést. Meggyújtotta a gyertyákat, a boros poharakat is megtalálta. Kész főnyeremény ez a pasi. Ha ilyen jó a konyhában, vajon az ágyban milyen lehet? Az ajkaimra haraptam, már megint beindult ez a mocskos fantáziám.
- Gyönyörű lett. El vagyok tőled ájulva, Damon Salvatore. Igazán le tudsz venni egy lányt a lábáról. – vigyorogtam rá, mivel igazából ő főzte a nagyját. Én csak előkészítettem, majd mentem készülődni. Le a kalappal előtte. Az asztalhoz sétáltunk, és úriember módjára kihúzta számomra a széket. Egy apró mosollyal viszonoztam kedvességét, és helyet foglaltam. A szalvétát az ölembe raktam, ahogyan a hölgyeknek illendő. Kihúztam a hátamat, és szerelmemre tekintettem, aki mellettem foglalt helyet. Kezeink összefonódtak, és megpusziltam a vállát. Olyanok vagyunk, mint akik már vagy több éve házasok. Senki se hinné el rólunk, hogy ez az első vacsoránk. Egy idő után neki láttunk a vacsorának. Egy kicsit szedtem a tányéromba, nehogy kihízzam ezt a gyönyörű ruhát. Remek lett, csak még egy kicsit forró volt. Ahogy láttam Damon-nek is ízlett.
- Igazad van. Remekül tudsz főzni. – kacsintottam rá, és folytattam tovább. Hamar be is fejeztem, és majdnem tele voltam. Majdnem.. Felpattantam a helyemről, és Damon mellé sétáltam.
- Nos, mivel te főztél nekem, így én készítem el a desszertet. Maradj csak ülve, lazulj el, és ne leskelődj. – nyomtam egy csókot az ajkára, majd egy széles mosolyra húztam a számat. Akár egy gyerek, aki várja már a Mikulást annyira izgatott vagyok most. A konyhába mentem, többször is hátranézve, nehogy leskelődjön. Kivettem a kelléket, majd felráztam.
- Hunyd le a szemed! – kiabáltam oda neki. Kiemeltem a sütit a hűtőből, amit tegnap csináltam. Leraktam Damon elé, és az ölébe ültem. Csokis tejszínhabot ráfújtam.
- Na tetszik? – kérdeztem tőle mosolyogva. – De ha akarod, így is csinálhatjuk. – súgtam a fülébe némi habot ráfújva a nyakára. Odahajoltam hozzá, majd leettem róla. Remélem nem estem át a ló túloldalára evvel a tettemmel.

- Én is így gondolom. - mosolyogtam rá, amikor azt mondta, remek párost alkotunk. Én mindig is így gondoltam, még akkor is, amikor nem voltunk együtt. Tekintve azt, hogy csak ma délelőtt jöttünk össze... Olyan, mintha már hónapok, évek óta együtt lennénk. Mintha eddig is ő hiányzott volna az életemből. Pedig amikor én 18 voltam, ő még meg sem született... Na, de mindegy.
Ahogy az arcát és a nyakát csókolgattam, elnevette magát, majd eltolt. Remek, talán csikis? Ez jó. Ha mérges, vagy ideges lesz, csak megtapogatom az arcát, és elneveti magát. Minden gond megoldva! Oké, tisztában vagyok vele, hogy ez nem így megy, de azért első lépésnek jó. De hova rohanok, még nem is vesztünk össze, én meg már a békülésen morfondírozok. Bár a békülős szexről azt tartják, hogy jó. Tessék, még le sem feküdtünk, de már békülős szex... Nagyon fel szeretné gyorsítani az agyam ezt a kapcsolatot. De tudom, hogy lassan kell haladnunk, különben mehet az egész a kukába. Szóval inkább lassan de biztosan.
- Azt szeretném elkerülni. Főzzünk. - nevettem én is vele. Leszedett egy könyvet, majd leejtette, ami kinyílt egy oldalon.
- Krumplis tészta? Semmi hús? - kérdeztem meglepetten, de azért rábólintottam. - Rendben, legyen ez. Első főzésnek tökéletes. Amúgy... nagyon egyszerű elkészíteni. - vigyorogtam rá. Elkezdtük meghámozni a krumplit, felvagdalni, feltenni a tésztát stb...
- Oké. Siess. - kacsintottam rá, amikor azt mondta, felmegy, és készülődik. Felfutott, be a fürdőbe. Természetesen a hallásommal "követtem" őt, miközben csináltam a tésztát. Hallottam, ahogy megengedi a zuhanyt, majd azt is hallottam, amikor végzett. Lejött a lépcsőn, én pedig felé fordultam. Csupán egy törölköző volt rajta. Csibészesen elmosolyodtam, és végignéztem rajta.
- Jólvan, jólvan. Mindjárt kész, - kacsintottam rá, majd amikor felment öltözni, újra nekiláttam. Fűszereztem, és amikor kellően összefőtt, lekapcsoltam. Elővettem két tányért, és mindkettőre ugyanannyit kiszedtem. Szépen megterítettem, tettem villát, két poharat, kitettem a bort, szalvétát. Mindent, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mikor leért, a szemem majd kiesett.
- Nem... gyönyörű vagy. - mondtam, alig jutva lélegzethez. Odasétáltam hozzá, és magamhoz öleltem, egy apró csókot nyomva a homlokára. Egy pár másodpercig csak álltam így, nem akartam soha elengedni.
- A vacsora tálalva. - vigyorogtam rá, amikor mégis elengedtem. Reméltem, hogy tetszik neki a tálalás. Gyorsan meggyújtottam a gyertyákat, mert azt az előbb elfelejtettem. Miután megvolt, megfogtam Elena kezét, és a helyére vezettem. Kihúztam neki a széket, akár egy igazi úriember.
- Hölgyem... - mosolyogtam rá, majd amikor leült, betoltam alá a széket, és én is helyet foglaltam mellette. Megfogtam a kezét, és hüvelykujjammal végigsimítottam a kézfején.
- Nagyon örülök ennek az egésznek. Olyan... boldog vagyok. - mondtam, és egy pillanatra zavarba jöttem, majd kiegyenesítettem a vonásaimat. Régen éreztem már így magamat, régen éreztem már ilyet. Még hozzá kell szoknom ehhez a tökéletességhez.

- Pontosan. - bólintottam megerősítve a válaszomat, még visszatérve a tejbegrízhez. A hajamba túrtam, megigazítva a kósza tincseket. Most már a lehető legjobban kell kinéznem, ha megakarom magamnak tartani Damon-t. Persze vannak nálam ezerrel szebb nők, de nem szeretnék egy olyan barátnővé válni, aki látja, ahogyan a pasija más csajokat stíröl. Annál rosszabb nincs is egy kapcsolatban, mikor az egyik fél félrekacsint. Úgy érzem, hogy ez egy nagyon komoly kapcsolat kezdete. Az elején lehet a legtöbb dolgot elszúrni. Na, de ne gondoljunk egyből a rosszra, mert a végén bekattanok. Egy mosollyal jeleztem kedvesemnek, hogy minden rendbe van velem.
- Igen, nekem is tetszik. Remek párost alkotunk. - vigyorogtam, bár nem voltam benne biztos, hogy az utolsó mondatomat hogyan fogadta. Lehet, hogy megijesztettem, hogy ennyire rácsimpaszkodok. Elkezdtem rágni a szám belsejét, és a végén már annyira rágtam idegességemben, hogy megéreztem a saját véremet. Óó remek. Mindig én rontom el a jó hangulatot. Hirtelen megéreztem puha ajkait a sajátomon, majd visszacsókoltam. De hevesebben most. Majd áttért az arcomra, nyakamra. Honnan tudhatta, hogy főleg az arcom az egyik gyenge pontom? Halkan elkezdtem kuncogni, akár, mint egy őrült annyira csikizett. Kirázott a hideg, majd a mellkasára nyomtam a kezeimet, és kicsit hátrébb toltam.
- Főzzünk, inkább, mielőtt belefulladok a saját nevetésembe. - villantottam rá egy ezer wattos mosolyt. Az egyik szekrény alá álltam, kinyitottam, és kiemeltem egy receptkönyvet. Leejtettem egy földre, és pont az egyik kedvenc ételemnél nyitódott ki. Szoktam hinni néha ezeknek a véletlen dolgoknak.
- Heuréka! Legyen ez! - vettem fel, és megnéztem, hogy mik kellenek hozzá. Remek mind van otthon. - Remélem, tudod, hogy hogyan kell krumplis tésztát készíteni. Nem nagy dolog, de első közös főzésnek remek lesz. - mosolyogtam, és elkezdtem előkészíteni mindent, amit leírt. Neki láttunk az első lépéseknek, és Damon nagyon sokat segített nekem.
- Figyelj, látom, hogy érted a dolgokat. Addig megyek készülődni. Nem tartok soká. Sok szerencsét. - nyomtam egy puszit az arcára, és a lenti fürdőszobába vonultam. Gondoltam most elég egy gyors tusolás, nem kell most a kádba áztatnom magamat. Különben sem akarom, hogy várjon rám. A hajamat is megmostam, majd kiszálltam. Az ázott testem köré csavartam a törölközőt, belebújtam a rózsaszín papucsomba, és kisétáltam a konyhába. Láttam, ahogy Damon végig mér. Egy zavart mosolyra húztam a számat.
- Inkább az ételt figyeld, nehogy odaégjen. - nevettem halkan. Okés, minden rendbe van. Visszamentem a fürdőbe, megszárítottam a hajamat, majd következő úti célom a szobám volt. Felfutottam, ügyelve nehogy elessek. Kikerestem a szekrényemből az új ruhámat, majd az ágyra leraktam. Gyorsan behúztam a függönyöket, nem szeretném, ha a szomszédnak egy jó napja legyen miattam. Megtörölköztem, először a fehérneműket vettem fel, majd a ruhámat. A tükör elé álltam végig mérve magamat. Csodálatos. A mellénél csipkés, míg az alsó része sima fekete, a térdemig sem ért. Remélem, Damon -nak tetszeni fogok. Kivasaltam a hajamat, egy kevés sminket raktam magamra. Inkább csak szempillaspirál, és rúzs. Egy lapos fekete cipőbe bújtam. Ki nem állhatom a magassarkúkat, csakis különleges alkalomkor hordok. Befújtam magamat parfümmel, majd lassú, határozott léptekkel elkezdtem lefelé sétálni a lépcsőn. A konyhához sétáltam, megállva Damon előtt.
- Na? Túlzás, ugye? - kérdeztem az alsó ajkamra harapva.

- Én se bírom annyira. Olyan... szottyos. Nem nekem való. - húztam el a számat a tejbegríz említésére. Olyan kis undin néz ki, az íze sem jó. Nem tudom, hogy lehet azt megenni, meg szeretni. Na, azt ma nem fogunk főzni. Ebben teljesen biztos vagyok.
- Ohh, dehogynem! Azért valamennyi büszkeségem még van. Attól, hogy kapcsolatban élek, még nem adom át a gatyámat. - vigyorogtam rá, utalva arra, hogy nem "ő hordja a nadrágot". Persze ezzel nem arra gondoltam, hogy majd én irányítom őt, hanem arra, hogy egyenlőek vagyunk. És nem szakad le egyszeriben a farkam. Még mindig férfi vagyok, és egy nő sem irányíthat. Katherine... Ő manipulált, az más. De többet azt sem fogom hagyni.
- Nincs mit. - mosolyogtam rá, amikor megköszönte a segítségemet. Amíg sétáltunk befelé, végig az arcát néztem. Annyira gyönyörű és ártatlan. Mondjuk... még nem voltunk egy ágyban, szóval lehet, hogy nem is olyan ártatlan. De az biztos, hogy varázslatosan szép. A mogyoróbarna szeme, a szép arca, a haja, a szája... Összességében gyönyörű, akár egy természeti csoda.
- Rendben. Amúgy bármit. Mondtam, jól főzök. Csak recept kell. - vigyorogtam rá, ahogy beléptünk a házba. - De hétfogásos szupervacsorát azért ne várj tőlem. - tettem hozzá kuncogva, majd kérésére lementem a pincébe, hogy bort válasszak az estére. Lecammogtam, és végignéztem a választékot. Végül egy DON CRISTOBAL Bodega fehérboron akadt meg a szemem. 2005-ös évjárat. Annyira nem is rossz. Megfogtam, és visszamentem a konyhába. Mire visszaértem, félhomály volt, lágy dallam szólt, Elena pedig a pultnak dőlve várt rám.
- Hmm... ez tetszik. Ez a romantikázás. - mondtam elmosolyodva, és letettem az asztalra
- Inkább rád hagyom a választást. Én majd végrehajtom. - kacsintottam rá, és egy lágy csókot adtam ajkaira. Kezem a derekára csúszott, és közelebb húztam magamhoz.
- Mit szólsz ehhez a recepthez? Romantikus zene, gyertyafény, te, én. Nekem nagyon ígéretesnek tűnik. - suttogtam a fülébe, majd apró csókokkal hintettem be az arcát és a nyakát. Szerencsére a bort már letette az asztalra, miután megnézte, így nem volt esély arra, hogy esetlen elejti. Akár meg is történhetett volna...

- Hát peched van, mivel utálom a tejbegrízt. - kuncogtam. Néha ezért az emberek őrültnek néznek, hogy mégis hogyan tudom ezt utálni?! De ez az igazság. Nem tudok megenni egy fehér trutyit, olyan mint a babapép. Persze kicsinek állandóan ezt ettem. Lehet, hogy az évek alatt már kinőttem. Felvont szemöldökkel néztem rá szerelmemre.
- Ezt te nem gondolod komolyan. - vigyorogtam rá egy kaján mosollyal az arcomon. Ezek szerint még nem ismer engem eléggé. Szó szerint bármire rá tudnám őt venni, ezt garantálni tudom. Pasiból van, tehát le tudom én őt venni a lábáról. Utoljára megigazítottam a kabátomat, és már készen álltam az indulásra. Megrázva a fejemet, elnevettem magamat. Ezt imádom nagyon benne. Legelőször a humora fogott meg. De persze más is... Kisétáltunk, és a hideg szél egyből belekapott a hajamba. Elmosolyodtam mikor megéreztem magamon a nap melegítő sugarait. Úriember módjára viselkedett, tehát kinyitotta előttem az ajtót. Mosolyogva beszálltam, és bekötöttem magamat. Bár tudom, hogy Damon óvatosan vezet, de soha nem lehet tudni. Kell egy őrült vezető, és már meg is van a baj. Ő túl tudja élni, de én már nem. Az életem állandóan veszélynek van kitéve míg ember vagyok. De nem is szeretnék vámpír lenni. Valahogy nem vonz, hogy vért igyak.. Viszont, ha tényleg Damon lesz a nagy Ő, és tényleg vele szeretném leélni az életem hátralévő részét, akkor talán fontolóra veszem. De még a kapcsolatunk nagyon az elején tart, hogy bármi ilyet meg tudjak jósolni. Egész idő alatt az utat néztem, de éreztem, ahogy Damon engem figyel. Néha-néha elmosolyodtam csak úgy örömömben. Elég hamar ideértünk, ha én vezettem volna eltartott volna akár 10-15 percig is az út. Így meg csak pár perc.. Elég gyakran fogjuk egymást látogatni, azt hiszem. Miután leparkolt a ház előtt, kikapcsoltam az övemet, és már készültem kinyitni az ajtót. Egy szemrebbenés alatt előttem termett, kinyitva előttem az ajtót.
- Köszönöm szépen. - villantottam rá egy széles mosolyt, belé karolva. Egy pillanatra megálltam, a szemébe nézve. Most nem csókoltam meg, nem öleltem meg. Hanem csak ott álltam előtte, mosolyogva, pirulva, mint egy hülye. Szeretem.. Fellépegettünk lassacskán a lépcsőfokokon, és a zsebemből előtúrtam a kulcsomat.
- Fogalmam sincs. - motyogtam alig hallhatóan, majd kinyitottam az ajtót, és beléptem. Miután Damon is bejött, bezártam mögötte. Igazából ezen még nem gondolkodtam.. - Majd kitalálunk valamit. - nevettem el magamat zavaromban. - Mit tudsz főzni? - kérdeztem tőle kíváncsian. A kezébe nyomtam egy kulcsot.
- Addig megterítek, lemész a pincébe kiválasztani egy jó bort. Te biztosan jobban értesz hozzá. - néztem rá kiskutya szemekkel. Egy csibész mosollyal felelt, és máris lement. Addig gyorsan leszedtem a terítőt, és egy újat raktam fel. Előkészítettem a gyertyákat, gyufával együtt. Megfogtam az evőeszközöket, edényeket, szalvétákat, és szépen megterítettem. A virágot eltettem az útból, hogy majd egymás szemébe tudjunk nézni. Behúztam a függönyöket, felkapcsoltam a villanyt. Így is világos van, de nem annyira. A hifitoronyhoz mentem, kinyitva az alatta lévő szekrényt. Gyorsan megtaláltam a legszimpatikusabb CD-t, majd betettem. Elindítottam, lehalkítva egy kicist. Damon hamar vissza is jött. Elvettem tőle a bort, megvizsgálva.
- Jó választás. - vigyorogtam. - De most el kéne döntenünk, hogy mit fogunk főzni. - pillantottam rá, miközben a konyhapultnak dőltem. A desszert az már meg van. Majd nki látunk a főzésnek, a közepénél ott hagyom Damon-t, míg lefürdök.

//Salvatore panzió/Damon szobája//



- Csak azt ne mondd, hogy neked nem. - kacsintottam rá, majd egy lágy csókot adtam ajkaira. Csak hogy megmutassam, milyen is lesz kettesben, gyertyafényes vacsora mellett. Alig várom. És szerintem ő is odáig lesz a csókolási tudományomtól. Volt elég alkalmam tökéletesre fejleszteni. Persze ezt nem fogom Elenának kifejteni, csak balhé lenne belőle, az meg ilyenkor nem hiányzik. Meg máskor sem, szóval a korábbi 160 évemet inkább nem fejtem ki neki részletesen. Elena telefonja rezegni kezdett, ami azt jelentette, hogy megjött a várva várt SMS. Kíváncsian figyeltem, ahogy remegő kézzel megnézi, majd amikor nyugodt hangon közölte, hogy Bonnie rendben van, én is megnyugodtam.
- Akkor jó. És igen, képzeld. Nagyon is jól főzök. Tejbegrízt. - kacsintottam rá, majd kuncogni kezdtem. Természetesen ez nem volt igaz, valóban remek szakács vagyok, a tejbegríz meg szar. Semmi íze nincsen, szóval azt nem is szoktam főzni. De inkább rendelek pizzát, vagy elmegyek étterembe, vagy ilyesmi. Nincs nekem időm arra a sok vérivás mellett, hogy még főzzek is. De Elenával egy élmény lesz, az biztos. Már az is az, hogy vele lehetek, és a nagyfejű öcsém nem kontárkodik bele. Tényleg, mostanában nem is láttam, Vajon még mindig a pincében van? Egyszer majd meg kéne néznem, De most egyelőre fontosabb dolgom van, Elena néven.
- Ne is hagyd ki. Fantasztikus élmény lesz. - kacsintottam rá, majd elnevettem magam. - Még jó, hogy nem hordok köpenyt. Erre még te sem vehetnél rá. - vigyorogtam, majd megfogtam a kezét.
- Rendben, menjünk. Legyél gyors, nehogy rád találjak nyitni. - vigyorogtam teljes fogsorral, majd kéz a kézben elindultunk kifelé. A garázshoz mentünk, ahol a kék Chevrolet Camaro-m állt. Kinyitottam neki az ajtót, majd miután beszállt, én is beültem a vezetőülésre. Rámosolyogtam kedvesemre, majd elindítottam az autót, és a Gilbert ház felé hajtottam. Vezetés közben is Elena arcát néztem, nem volt szükségem arra, hogy az utat bámuljam. A többi érzékszervem helyettesítette a látást. És a szemeim most igen elfoglaltak voltak. Kár, hogy a kezeimre szükség van a vezetéshez... Hiszen a kormányt és a váltót nem tudom mással kezelni. Gyorsan mentem, hogy minél hamarabb elkezdhessük. Csupán néhány percbe telt, míg elértünk a házhoz. Körülnéztem, hogy van-e valaki a láthatáron, és mivel senkit nem láttam, vámpírsebességemet használva egy tizedmásodperc alatt kiszálltam, és kinyitottam Elena előtt az ajtót.
- Hölgyem. - tettem ki neki a karomat, hogy belém karoljon, mintha csak egy méregdrága étterembe mennénk. Egyszer majd elviszem.... Biztos örülni fog neki. Stefan tuti nem volt soha ilyen figyelmes. A kis nagyfejű. Becsuktam Elena után a kocsiajtót, majd fellépdeltünk a verandára, onnan pedig be a házba.
- És... Mit fogunk főzni? Miután átöltöztél... - tettem fel a kérdést mosolyogva. Nem tudom, mire gondolt, de szerintem mondjuk a tipikus spagetti húsgombóccal nem is rossz. Azért az orrommal nem gurítanám oda neki az utolsó gombócot, de az is romantikus. Aztán valami desszert, előételnek pedig... nem tudom. Nem vagyok szakács. Talán belenézhetnénk egy szakácskönyvbe, bár az elég időigényes. És recept alapján nem is olyan jók az ételek, ha az ember már fejből tudja, mit csináljon, akkor sokkal jobban tud figyelni, és jobb lesz az étel. Ketten főzünk csupa-csupa szeretetből.

/Salvatore ház - Damon szobája/


/folyt. Elena szobája/