Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, az életem fenekestül felfordult azóta, hogy én és Elena egy párt alkotunk. Jó értelemben, persze. Bár, próbálom nem kimutatni, de az utóbbi időben a bennem lakó ragadozó is kezdi megtanulni féken tartani az agyarait.. Elpuhultam. Szégyen és gyalázat, hogy mit tett velem a szerelem. Kész szerencse, hogy a legtöbb szokásomat azért sikerült megtartanom. Még csak az hiányozna, hogy olyan legyek, mint az öcsém. Nem, az soha nem fordulhat elő. Itt van például, a mostani újságelcsórós történet példája, ilyesmit ki nem nézne az ember az átlagos Stefből, maximum a ripper énje vetemedne ehhez hasonlóra, az épelméjűt kizártnak tartom. Mindenesetre azt, ha akarnám sem tudnám letagadni, amit ez iránt a Gyönyörűség iránt érzek. - Mert ismersz? - feleltem kérdéssel a kérdésére, egy vállvonás keretein belül. - De az egyik nebulótól kölcsönvett újságnak hála, elszórakoztattam magam - folytattam, olyan természetesen beszélve, mintha csak az időjárásról prédikálnék, bele sem gondolva abba, amit valószínüleg kapni fogok a csínytevésemért. Nem hinném, hogy elkerülte volna a figyelmét. Szokványos, semmi extra, hallgatom a beszámolóját. Hát, az öltések meg a dokis cuccok mindennek számítanak, csak épp szokványosnak nem egy vámpír számára, mindenesetre egy bólintáson kívül mással nem reagálok a szavaira. - Hiányzik? Mert ha gondolod, seperc alatt változtathatok a jelenlegi felálláson - mondom, persze nem komolyan, csak a poén kedvéért, majd átölelem, mikor a fejét a vállamra hajtotta. - Kész csoda, hogy találkoztunk, nélkülem bele is halnál az unalomba - rázom meg a fejemet, nem tetszésemet fejezve ki a dolog iránt. - Hát, semmi érdekes nem történt velem sem, idegesítettem Stefant, alkoholizáltam.. tudod, amiket általában szoktam a vér csapoláson kívül - emelem ártatlanul égnek a szemeimet. Mostanában a vértasak is megteszi, arról azonban, semmiképpen nem mondanék le.
Sok mindent megbántam az életemben, főleg az elmúlt évek eseményeire visszanézve, mert számtalan olyan alkalom volt, amit megmásíthattam volna azzal, ha nem szeretek bele egy vámpírba. Másrészt hiába érzek bűntudatot amiért ezeket okoztam a szeretteimnek, egy dolgot nagyon nem bánok. Mégpedig azt, hogy Damon az életembe került és megváltoztatott. Szerintem valahol a lelkem legmélyén mindig is jelen volt ez a személy bennem, csak elnyomtam egészen addig míg meg nem találtam életem szerelmét. Most még is rosszul érzem magam, amiért az emberségemet szeretném visszakapni. Természetesen csak úgy, ha Damon is mellettem lenne, de Ő már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy nem lenne erre képes. És lehet most már nekem se menne. Túlságosan megszoktam a gyorsaságot, a halhatatlanságot és azt, hogy nem kell feltétlenül aludnom így tovább tudok koncentrálni arra, hogy jól teljesítsek. Mielőtt letelepednék szerelmem mellé a padra kirázom eme gondolatokat a fejemből és mély levegőt veszek. Nem hagyhatom, hogy elrontsák ezek az apró gondolatok a jó kedvemet és az együtt töltött időnket. Főleg most, hogy kissé békésebb a hangulat. -Miért nem hiszek neked? – Damon nem az a típus, aki épp hogy csak most ért ide, ezért sem hittem el neki mikor azt mondta nem várt rám sokat. Pedig aztán próbáltam sietni, csak egyszerűen lehetetlen megszabadulni néhány évfolyamtárstól. – Szokványos, semmi extra, amit ne lehetne megoldani néhány varrattal és fertőtlenítővel. Ez mondjuk a jobbik eset, talán ez azt jelenti a vámpírok végre nem kötekednek. – mosolyodok el, majd vállára hajtom fejem. – Senkit, unalmas egy nap volt. És a tiéd? Mit csináltál? – érdeklődöm a napja felől, hátha Ő többre jutott.
Bár, egyáltalán nem érdekelt annak a szennylapnak a tartalma, amit eltulajdonítottam szerencsétlen sráctól, időhúzásnak tökéletesen megfelelt az újság. Soha nem voltam oda értük. Az egyetlen dolog, amire jók voltak annak idején, azokat a friss hírek rovatban lehetett megtalálni. Itt a háborús hírekre gondolok és nem pedig arra, hogy az elnök mit viselt szabadidejében. Manapság már semmi értelmük a lapoknak, erről a firkászok gondoskodtak. Mielőtt túlságosan is belemerültem volna az előttem levő papírlapok tartalmába, egy lágy érintést érzékeltem a szemeim előtt, majd a külvilág néhány másodpercig feketeségbe borult előttem. Ez az idő bőven elég volt ahhoz, hogy a kezemben tartott újságot jó messzire repítsem magunktól. A szennylap eredeti tulajdonosa mostmár visszaveheti, ami az övé. Nekem nincs már szükségem rá többé. Egy széles vigyor kúszott az arcomra, hiszen pontosan tudtam, ki tartózkodik a hátam mögött, de mielőtt még felelhettem volna a szépségnek, ő egy finom puszit lehelt az arcomra, majd mellém is ült. - Szia! - köszönök Elenának, majd egyik kezemet az arcához érintve, húzom őt közelebb egy csókra. - Dehogy, én is csak az imént értem ide - folytatom, amint ajkaink leszakadtak egymáséiról. Fura beismernem, de senki nem tud annyira hiányozni, mint ő, ha nem láthatom minden áldott nap. - És milyen volt a mai napod? Ezuttal kit kápráztattál el a korházban a tehetségeddel? - kacsintok rá bókolásképpen, egyuttal arról is érdeklődve, hogy történt-e bármi említésre méltó vele.
Úgy tűnik lassan, de biztosan minden kezd a helyére kerülni, visszatérnek az emberek és megint együtt lesz a nagy csapat. De vajon mennyi ideig? Mindig történik valami szörnyűség, amikor is valaki szenvedni fog csak azért, hogy megmentsen többnyire engem. Ez pedig nagyon irritáló tud lenni, mindig mindenki próbál döntést hozni helyettem, feláldozzák magukat értem pedig ez nem az Ő feladatuk. Kimondhatatlanul hálás vagyok mindegyik barátomnak, amiért ennyire odaadóan segítenek mindenben, de valahol már elegem van ebből az egészből. Szeretnék egy normális ember lenni, aki bármikor meghalhat egy apró balesettől nem pedig meggyógyul két másodperc alatt. Ezt viszont sose osztanám meg Damon-nel, mert félek, hogy elhagyna vagy elítélni az érzéseim miatt. Csodálom őt, amiért ennyire bírja ezt a vámpírságot, de én nem vagyok olyan erős, mint Ő és a többiek. Ezt pedig számtalanszor bebizonyítottam már. Lassan két kezemen nem fogom tudni megszámolni azt a számtalan alkalmat mikor ők segítettek rajtam, pedig nem kellett volna. Hagyniuk kéne végre azt, hogy utolérjen a sors keze és megkapjam azt, ami egy hasonmásnak jár. Ilyenkor mégis olyan önzőnek érzem magam, mindenki kockáztatja az életét értem, kiutat keresnek, meghalnak értem, börtönvilágba kerülnek, mert képtelen vagyok helyes döntéseket hozni, képtelen vagyok magam irányítani a dolgokat és még csak egy köszönömöt sem mondok nekik. Talán ideje lenne nekem segíteni rajtuk, Carelone-on sem tudtam segíteni, pedig próbáltam. Egyszerűen nem megy ez nekem. Sóhajtva túrok bele összegumizott hajamba, majd egyetlen mozdulattal húzom ki azt, hogy hullámos fürtökben omoljon vállamra. Lágy szellő csapja meg az arcomat, ahogy kilépek az egyetem kapuján és megcélozom a megbeszélt helyet, ahol már Damon vár rám. Mosolyogva teszem meg azt a rövid távot, ami elválaszt a szerelmemtől, majd amilyen hangtalanul tudok úgy settenkedek a hátához, hogy befoghassam a szemét. - Na, ki vagyok? – kérdezem átváltoztatott hangon, majd mielőtt válaszolhatna, arcon puszilom és mellé ülök. – Sokat vártál rám?
Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordulok meg az egyetem területén. Szépen lassan már-már én is diáknak érzem magam, annyit vagyok köztük. Na jó, ez erős túlzás volt, annyira azért nem kergültem meg, hogy így érezzek.. Különben is, nagyjából tudtam, hogy mire vállalkozom, attól a perctől kezdve, hogy Elena leérettségizett és maga mögött hagyta Mystic Fallst. Ha teljesen őszinte akarok lenni, én hülyeségnek tartom az egész továbbtanulás dolgot. Minek? Fölösleges időpocsékolás az egész. Azonban, ez csak az én személyes véleményem.. amit inkább nem is osztok meg álmaim nőjével. Vagy már megtettem volna? Előfordulhat, de még hogyha nem is használtam ezeket a szavakat, akkor is könnyűszerrel leolvashatta rólam, amit gondolok. Mindenesetre, ki vagyok én, hogy az álmai útjába álljak? Ha ő orvos akar lenni, akkor az lesz. Ha rajta múlik, még műteni is fog valamikor.. vámpírlét ide vagy oda. Mondjuk valljuk be, az azért tényleg nem lenne semmi! Felvágni az egyik páciensének testét és kibírni anélkül, hogy elveszítené az önüralmát. Én nem lennék képes rá, sőt. Ha már haldoklik, inkább segítenék neki átlépni a túlvilágba. Hiába, a vérnek nem szeretek ellenállni, csakis kívételes esetekben. Elenával telefonon úgy beszéltük meg, hogy az udvaron találkozunk. A kollégiumi szobájukba jobb szeretek akkor menni, ha biztosra tudom, hogy egyedül tartózkodik odabent. Nincs kedvem újra összefutni a törülközőben császkáló Caroline-al. Egyszer elég volt az élmény, nem kell megismétlődnie. No, meg most, hogy Bonnie is visszatért, még az is előfordulhatna, hogy legközelebb őt szúrnám ki alsóban fel-alá táncikálni a szobában. Miközben várakoztam szerelmem érkezésére, kikaptam egy újságot egy arra járó kezei közül, majd mintha mi sem történt volna huppantam le a legközelebbi padra olvasni. A srác nem igazán mert szembeszállni velem, legalábbis úgy tűnt, abból ahogy dühösen eliszkolt az ellenkező irányba, mint amerről jött.
Nos, ezúttal nem veszek példát Estherről, és nem fogom buzgón ajánlgatni a segítségemet. Legalábbis nem így, nem nyíltan. Hiszen épp csak egy-két órája ismerem Zacharyt, talán még annyi sem, és nem tett semmi olyat, amivel előhozta volna a bajtársiasságomat. Persze rendes fickónak tűnik, és ha Esther igazán bízik benne, akkor én is. Egyébként meg azt hiszem, ha úgy hozná a helyzet, hogy tényleg Zach segítségére siet valamiben, akkor én is ott leszek, hogy kivegyem a részem. Sajnos ilyen a természetem, azon meg nehéz változtatni. De most bulizni vagyunk itt, nem igaz? - Na jó, mi lenne, ha végre szereznénk valami rendes, iható piát, mielőtt még kezdenének itt nagyon komollyá alakulni a dolgok? - fordulok arra, amerre a pultot sejtem, magammal húzva Esthert is. A kérdés természetesen ugyanúgy vonatkozik Zachre is. Ha már mind eljöttünk idáig New Orleansból, legalább érezzük jól magunkat. Remélem, kapható valami erősebb is a higított sörnél, amit eddig találtam. Ez az egyetemi buli dolog összességében nem olyasmi, ami miatt minden nap átruccannék egy másik államból, de mai estéért tulajdonképpen nem volt kár, hiszen nem csak, hogy szövetségesre leltem egy boszorkány személyében, de volt szerencsém kicsit megtáncoltatni Esthert is. Legközelebb azért remélem, ehhez nem kell ennyit utazni...
Úgy látszik, ez a mai a meglepetések éjszakája. Egyrészt Adam majdnem láthatatlan reakciója, ami meglehetősen édesen simogatja most a lelkemet – kb mint az ujjai a derekamat – másrészt pedig a hír, hogy Zachary ezentúl a város őrült boszorkányai között él. – Ezt azért annyira ne dörgöld mások orra alá. – tudom, hogy tud magára vigyázni a férfi de attól még jobb ha tudja, amiket hall, azok mind igaz pletykák az itteni szolgákról, a boszorkányokról, akik most önálló rezsimbe indultak és vesztettek. – Sosem tudni ki hallgatózik. – emelem meg majd ejtem vissza vállamat, ahogy körbepillantok és közelebb húzódok Adamhez, ahogy megérzem a két hullát akik nem sokkal messzebb tőlünk, haladnak el. Figyelmüket nem szentelik nekünk de attól még borsódzik a hideg a hátamon tőlük. Megvetem a vámpírokat. Halottak. Nekem ennyi elég. Nincs bennük az a szikra, ami bennünk vérfarkasokban megvan, nincs bennük meg az az élni akarás ami a boszorkányokban, a halandókban lüktet. S ha valaki élni akar, akkor az Zach, ezt jól megtanultam annak idején. Tekintetem ismét visszafordítom, mikor Adam megszólal én pedig vigyor helyett, ezúttal hálás mosolyt küldök felé. Nagyra értékelem a bizalmát és ezt ő is tudja. Miért is nem feküdtem még le vele? Hm, ja igen, nem mondhatnám, hogy könnyen adom magam vagy, hogy könnyen engedek magamhoz közel bárkit is. Az utóbbi évek két olyan férfia között pihenek, akiket közel engedtem. Az egyikük alfává tett a hatalomért, a másikük meg... a másik meg a lovag a fehér paripán. Illetve motoron és fekete dzsekiben de ne vesszünk el a részletekben, a lényeg, hogy majdnem kettétépte a fickót aki kezet emelt rám. Pedig rám nem kell vigyázni. – Helyes. Ha szövetséges kell, nos, rám számíthatsz. Mint mindig. – kacsintok Zachre de Adam nevében nem merek nyilatkozni. Neki sokkal több oka van bizonytalankodni egy boszorkánnyal szemben, mint nekem.
Nem teljesen önszántamból. - motyogok orrom alatt Esther kijelentésére, melyre tudom, hogy nem is igazán várt választ, így mormolásom nem igazán kivehető a hangos zenének köszönhetően. Meglep, hogy valaki csak jó dolgokat mesél rólam - igaz nem tudom, hogy milyen dolgokra gondol, - mert nem vagyok az a fajta boszorkány, ember, akiről általában jól szoktak vélekedni. Jelenlegi életem sem erről ad tanúbizonyságot, de ezek szerint még így is tudok valakinek szimpatikus lenni, ami nem egy hátrány. - Már nagyon sok dolgot hallottam a New Orleans-i boszorkányokról. Egy biztos, én nem vagyok olyan, mint ők. - válaszolok Adam kijelentésére. A városba költözésem óta beszéltem néhány - az én fajtámból való - személlyel, de még mindig nem találkoztam a legtöbbel, de az biztos, hogy nem fogunk közeli kapcsolatokat ápolni. Azt hiszem, hogy sosem fogom megérteni döntéseiket, tetteiket, valamint nem vagyok az a fajta, aki egy csoporthoz tartozik, általában próbálom egyedül megoldani a problémáimat.
Előbb felvonom a szemöldökeimet, aztán magam is elvigyorodom Esther válaszán. Tulajdonképpen nincs azon semmi meglepő, hogy más férfiak meghívják őt egy italra, az lenne csak furcsa, ha nem így lenne. És igazából nincs is ezzel semmi baj, amíg többet nem akarnak. Mert akkor meglehet, hogy hamar megismertetném az arcukat az öklömmel. Nem mintha lenne bármi jogom ezt tenni. Tudom hogy nincs, hisz hivatalosan - meg igazából illegálisan sem - nem vagyunk együtt Estherrel, legalábbis nem kapkodjuk el a dolgot, de ez még változhat. És egyáltalán nem lenne ínyemre, ha valaki megpróbálna beelőzni. Követem a nő tekintetét vissza Zachra, és most viszont igazi meglepettség költözik a tekintetembe. Rémlik az eset, amikor Esther egy boszorkányt emlegetett, persze fogalmam sem volt, hogy kiről beszél, hisz Zachet csak most ismertem meg. Mindig rácsodálkozok, milyen furcsa véletlenek vannak az életben. - Tényleg erős boszorkány lehetsz, ha ez a nő ennyire hisz benned - jelentem ki ismét elvigyorodva. Egy-két dolgot már megtanultam Estherről, közöttük azt is, hogy nem bízik meg akárkiben. Ebben a férfiban és a képességeiben viszont eléggé megbízik ahhoz, hogy belevonja őt a terveibe. - Na igen, New Orleans nem bővelkedik túl sok "normális boszorkánnyal" - ingatoma a fejemet Esther szavait idézve. - A fajtádnak valahogy mindig sikerül a rossz oldalon kikötnie - teszem hozzá kissé komoran. A városi boszorkányok először a vámpírok mellé álltak, és elátkozták évtizedekre a falkámat, most pedig az új farkasokat segítik a gyűrűikkel, amitől szintén nem lettek a szívem csücske.
Elvigyorodom Adam kérdésén és elégedetten sóhajtok fel. – Nyilván birtokában vagyok annak a bájnak, aminek az úriember a pultnál nem tudott ellenállni, ezért meghívott egy sörre. – hozzásimulok, gátlástalanul élvezem ki derekamon nyugvó érintését, ami már hiányzott. Nem csők ő, de érintése még inkább. Farkas vagyok. Vágyom rá, hogy társaim érintsenek. A se veled se nélküled kapcsolat átka azt hiszem. Biztos vagyok benne, hogy ha egyikünk kevésbé lenne olyan makacs ösztvér amilyenek vagyunk, már együtt lennénk de helyette inkább táncolunk és újra meg újra egymás lábára lépünk. De ez így pont jó is. Zacharyre pillantok. Valóban régen elváltak már útjaink és nem is hiányzott. – Ő az a boszorkány akiről a bárban meséltem. – igen, említettem már Zachet aki felé most nyugodt mosollyal fordulok. – Csak jót mondtam rólad. – kacsintok szemtelenül de valóban ez az igazság. Arra gondoltam, hogy Zachary segítetne megtörni a farkasokat akkor még rabságban tartó átkot, aztán segíthetne leigázni Marcelt. Erről azonban Klaus gondoskodott, a férfi akinek a vérvonalából származom, aki az első hibrid, aki miatt Elijah elfelejtette velem azt a részét az életemnek ami a legszebb volt és ezt megbocsátani még nem tudtam. Ahogy beavatni sem tudtam még Adamet abba, amit megtudtam... vagy csak, nem mertem? Nem tudom. Majd idővel ez is bekövetkezik. Zach felé fordulok és kérdőn pillantok rá. – Áh, ideköltöztél? – mosolyodom el kedvesen – Igazán nagy öröm lenne ha a város végre egy normális boszorkánnyal bővülne. – mondom őszintén. Nem tudom mi a helyzet most a férfivel de igaz amit mondok. Örülnék neki, még akkor is ha régen elváltak útjaink.
Tehát a sejtésem beigazolódott. Fura módon már az est kezdete óta megbízom Adamben, ez pedig - mint kiderült - amiatt van, hogy ő egy vérfarkas. Gyerekkoromban a nagyim sokat mesélt róluk - ahogy minden természetfelettiről - és mindig érdeklődve hallgattam a farkasos történeteket. Akkor még nem értettem, hogy miért ilyen hatalmas átok számukra a telihold estéje, de azóta már nem irigylem annyira a helyzetüket. Beszélgetésünket egy általam rég nem látott ismerős zavarja meg. - Esther. - köszöntöm én is. Legutóbb Mystic Falls-ban láttam, amikor is egy szövetséget kötöttünk. Szükségem volt egy falkára, ami a hátam mögött áll, abban az időben sok erőre volt szükségem. Ilyenkor jövök rá, hogy engem mennyien szeretnének megölni, nem valami kellemes.. - Ami azt illeti, New Orleans-ból. - mosolyodom el, s nézek a farkas lány szemébe, miközben közli, hogy kihez is tartozik. - Még Mystic Falls-ból. - válaszolok Adam kérdésére. Eddig nem tudtam, hogy mi van a lánnyal, miután mindketten elvégeztük az alku ránk eső részét elváltak útjaink. - Még mindig alfa vagy? - teszek fel egy kérdést, még mindig elmélyülten szemeit bámulva.
- Farkas - bólintok a találgatásra. Egész jól tippelt, a hibrides dolgot meg igyekszem nem magamra venni. Az én szememben azok se sokkal jobbak a szimpla vámpíroknál, hiszen halhatatlan vérszívó mindkettő, de ez most igazából lényegtelen. - Á-á, nekem nincs olyan érdekes, szövevényes sztorim, mint neked - ingatom a fejemet, majd elmosolyodom, és megvonom a vállam. - Az én fajtámnak sem jobb a sorsa New Orleansban, mint nektek. A vámpírok szétzúzták a falkánkat, a családomat, amióta az eszemet tudom, igazi háborús zóna az a város - húzom el a számat. Igaz, ami igaz, tényleg nem a legjobb helyre jött, ha nyugalmat szeretne. Másfelől viszont ha meg akarja húzni magát, itt kelthet a legkisebb feltűnést, hisz kinek tűnhet fel egy menekülő boszorkány ebben a káoszban? Mielőtt még teljesen belemerülnék a gondolataimba, végre egy ismerős arc is feltűnik ezen a lelombozó bulin. Kicsit meglep ugyan, de nem mutatom. Igaz, hogy említettem Esthernek a bulit, de nem számítottam rá, hogy tényleg meg fog jelenni, hisz mostanában alig érintkeztünk. Épp csak futólag, aztán mindenki ment tovább a saját dolgára. - Helló, szivi - üdvözlöm vigyorogva, és nem általlom végigmérni, miközben mellénk ér. Szexi. És ismét megmosolyogtat, ahogy az arcra puszi után hozzám simul, ez a két dolog enyhén ellentétes, de nem habozok átkarolni a derekát, ahogy a sörét sem hagyom figyelmen kívül. - Hmm... ennek tényleg sör íze van. Hol tudtál rendes piát szerezni? - kérdezem meglepetten, hisz Zach-kel eddig csak vizes löttyöt találtunk itt. - Na, ti ismeritek egymást? - vonom fel a szemöldökeimet végül, amint leesik a tantusz.
Sosem szerettem kihagyni egy jó bulit, ez pedig nagyon is jónak ígérkezett Adam szavai alapján. A számlámról leemelt összegből már berendezkedtem New Orleans városában. Apró lakás a belvárosban, nem messze a boszorkányok negyedétől. Nem terveztem, így alakult. Itt is-ott is élek. Két élet között ragadtam és még nem tudtam dönteni az új falka és a között melyik a határon túl vár rám bár legszívesebben egybeolvasztanám a kettőt. Lemondanék-e arról aki vagyok? Őszintén. Le. Van miért. Van kiért. De ezt jobb ha nem tudja. Még magamnak sem vallanám be soha és kb nem is fogom, ismerem már magam ennyire. Fekete, comközépig érő ruhában és bordó blézerben plusz persze magassrkúban érkezem meg és azonnal kiszúrom. Nem azért mert még mindig rohadt jóképű és nem is azért, mert ahogy én is, úgy ő is farkas. Hanem mert egy olyan férfivel beszélget, akinek a megjelenésére pont itt nem számítottam és nem is fogom szó nélkül hagyni, ez egészen biztos. Magabiztos lépteim nem töri meg semmi, határozott tartással állok meg a két férfi előtt. Persze, Adamet rögtön megérintem; a falkában szánt érintések okai lehetnek ezerfélék de ez most bizonyosan a hiányoztál apró hálójaként szövi be a fedetlen bőrfelületet és egy szinte már szemérmes csók csattan Adam arcélén aztán jóval hidegebben de nem barátságtalanul fordulok szembe Zachel. – Zachary. – a kezem nyújtom feléje. Ha tudni akarod az igazat, pokolian szerelmes voltam Zachbe és bármit megtetettem volna amit kér. Szerencsére ez az érzés már régen elmúlt. Most nem más, mint egy boszorkány akivel kölcsönösen előnyös szövetséget kötöttem annak idején. Ő falkavezérré tesz, én pedig cserébe támogatom az erejét. S ez meg is valósult. Nem tekintem adósnak magam felé és ő sem az felém. Szimplán üzlettársak vagyunk. – Micsoda meglepetés! – mosolyom őszinte de van bennem némi tartás jelenléte miatt - Nem gondoltam, hogy akkora híre lesz ennek a bulinak, hogy még Mystic Fallsból is eljönnek az emberek. – közben persze nem vagyok rest a velem érkező sörbe kortyolni, majd átnyújtani azt Adamnek, ahogyan a derekamat is, csak a tisztázás végett.
Nem tudom, mi történt velem az utóbbi percekben, de nyíltan beszéltem a természetfeletti dolgokról, tudomást sem véve a körülöttünk bulizó, több tucat emberről, valamint az sem foglalkoztatott, hogy Adam mennyit tud ezekről a dolgokról. Igaz, hogy ő is New Orleans-ban él arra következtettem, hogy tisztában van ezekkel a dolgokkal. - Igen. - válaszolok röviden. - Te pedig valószínűleg hibrid vagy vérfarkas lehetsz.. - vámpír semmiképp, teszem hozzá magamban. Ha vérszívó lenne, akkor azt hiszem, hogy ebben a buliban már lenne egy kis élet, mivel nem állnék ennyire nyugodtan előtte, sőt lehetséges, hogy már nem is nagyon tudnék állni. - Van benne valami! - mosolygom el magam. Ami az illeti amióta a városban élek még nem hallottam Shannen felől, szóval igazából nincs értelme bujkálnom. Élnem kell az életemet, ismét megerősödnöm, mert az utóbbi időben nagyon elpuhultam. - Ha már én is meséltem néhány dolgot, akkor most te vagy a soron, komolyan kíváncsi vagyok - már csak egy tábortűz hiányzik, kezd tábor hangulata lenni a bulinak, még nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy sem.
Ejha! Jó, hát első perctől sejtettem, hogy ez a fickó sem egy átlagos halandó, vagy inkább csak éreztem, persze nem lehettem benne biztos, nekem nincsen hatodik érzékem ilyenről, mint a boszorkányoknak. Meg hát alapból nem meglepő már azok után, hogy ő is New Orleansból ruccant át ide. De azért ilyen őszinte megnyilvánulásra tényleg nem számítottam. Mármint nem is az őszinteség a lényeg, hanem a nyíltság, amivel a természetfeletti lényekről ilyen könnyedén beszél egy nyilvános helyen. Függetlenül attól, hogy ilyen zene mellett csak én hallhatom. Az viszont, hogy ilyen magabiztosan vázolja nekem ezt a sztorit, arra következtetek, hogy teljesen tisztában van vele, hogy én mi vagyok, vagy legalábbis azzal, hogy én sem vagyok halandó. - Hát ez aztán tényleg szövevényes történet - bólintok végül egyetértően. - Boszorkány vagy, igaz? - tippelek most már nyíltan, ha már így alakult. - New Orleans tényleg nem a legbékésebb hely, ahová menekülhettél, viszont nézzük a jobbik oldalát. Már eleve akkora a káosz ebben a városban, hogy talán az a vámpír lesz a legkisebb gondod - ugratom a fejemet ingatva.
Reméltem, hogy nem fogja érdekelni a történetem, mivel az emberek ezt a kérdést nem azért teszik fel, mert érdeklődnek irántad, egyáltalán nem foglalkoznak veled. De nem foglalkozom ezzel, elmondom, a ma este már így is elég rossz, ez az én hangulatomat sem fogja befolyásolni. Habár mielőtt elkezdhettem volna egy nem tiszta tekintettel bíró férfi köt Adambe, nem kellett sok, beszélgetőpartnerem helyre is tette a zűrös embert, nem hinném, hogy hamar a mi társaságunkat keresné az este folyamán. - Azt hiszem, hogy most szorítkozzunk csak New Orleans-ra. Egy boszorkány elől menekültem oda, akit még évekkel ezelőtt öltem meg, akkor még nem tudtam, hogy jóval előrébb gondolkodott, mint én, így túlélte, tehát ma már vámpír - kezdek történetembe, amit még mindig nem értek, hogy miért mondok el egy idegennek. A kínos helyzet leküzdésének érdekében ismét kortyolok a szörnyen rossz italból, de most hatalmas erőt véve magamon lenyelem. - legutóbb Mystic Falls-ban láttam, amikor közel volt ahhoz, hogy megöljön, ekkor döntöttem úgy, hogy menekülök. - azt hiszem, akkor voltam hülye, sosem voltam az a fajta, aki menekül, mindig szembenéztem a problémáimmal, nem tudom, hogy most mi történt... - Elég ostoba ötlet volt a városba menekülnöm, mert az olyanok számára, mint én, nem kimondottan biztonságos hely. - fejezem be mesémet, majd ismét hörpintek egyet poharamból. Azt hiszem itt lenne az ideje, hogy a buli felpezsdüljön, kell valami őrültség.
A kérdést valóban csak általános érdeklődéssel tettem fel, a választól azonban igazán kíváncsi lettem. Egy csúnya történet, ami elrontaná az estémet? Ezt aligha hiszem, hogy egy sztorival tönkre lehetne tenni, meg egyébként sem valószínű, hogy tudna számomra bármi igazán sokkolót mondani. Széttárom a karjaimat. - Mint látod, nincs jobb dolgom most, mint durva történeteket hallani - vigyorodom el, majd iszom ismét pár kortyot a sörömből, ami az előbbi rendes wiskey után úgy hat, mintha valami koszos vizet innék. Sóhajtok, majd inkább félreteszem a poharamat a mellettünk elterülő lépcső egy félreeső részére, és miközben felegyenesedek, egy nálunk már jóval magasabb alkoholszinttel rendelkező fickó belém ütközik. Szinte tudomást sem veszek róla, mintha mi sem történt volna, ő azonban, Zach-kel ellentétes típushoz tartozik, és felháborodva lök rajtam egyet. - Ember, én a helyedben nem... - mielőtt befejezhetném a mondatot, újabbat taszít rajtam, a zene pedig elnyeli a szitkozódását. A harmadik megmozdulásával megelégelem a dolgot, elkapom a két karját, alaposan megszorítom, és erélyesebben taszítom el magamtól, hogy elvegyem a kedvét a további hősködéstől. Az arcára kiülő bamba meglepettség elég jól tükrözi, hogy nem számított tőlem ekkora erőre, de nem foglalkozom tovább vele. - Bocsánat. Ez az egyik oka annak, hogy általában nem járok ilyen bulikba - ingatom a fejemet ismét Zach felé fordulva, majd megvonom a vállaimat. Most már tényleg aktuális lenne szerezni valami értelmes piát.
Ezek szerint ő is New Orleans-ban él, habár sejtésem szerint ő nem olyan rövid ideje, mint én. A városból még nem ismerek sok embert, leszámítva azokat, akiket még Mystic Falls-ból ismertem meg, bár legtöbbjükkel nem igazán ápolok jó kapcsolatot.. Huh, mennyire jól leírta a várost ezzel a mondatával, azt hiszem, hogy találóbb lenne, ha az üdvözlőtábla helyén ez állna. Nem tudom, hogy vámpír-e, így nem igazán vagyok biztos benne, hogy mit mondhatok el neki, nem szeretném, ha az egyikünknek csúnyán végződne az éjszaka. Régen volt már, hogy akcióba vetettem magamat, de úgy érzem, hogy még nem estem ki a ritmusból. - Nem tudom, hogy mennyire vagy kíváncsi az egészre, mert nem egy szép történet, én pedig nem szeretném elrontani senki estéjét, - próbálom terelni a témát, de feleslegesnek érzem, mert valamennyit mégis mondanom kellene - úgy, egy hónapja érkeztem meg, de nem sokszor hagytam el a lakásomat. - a hosszú, elhadart mondat után fejemmel körülnézek, hátha látok valami jó piát. Egy közeli asztalról elveszek egyet, de nem kellett volna. Amint nyelvemhez ér a lötty, mentem ki is köpöm.
- New Orleanst mondtál? - vonom fel meglepetten a szemöldökeimet. - Ne is mond, az a város néha olyan mint egy őrültekháza, csak nagyban - ingatom a fejemet vigyorogva. Kigondolta, hogy itt futok össze egy helyivel. Ennél már csak az lenne meglepőbb, ha ismerősökbe ütköznék. Vállamat a közeli masszív oszlopnak támasztom a közeli Whitmore ház bejáratánál, majd a felgyorsult zenére táncoló lányokra esik a pillantásom. Az a sejtésem, már bennük is van némi alkohol. - Hát, tulajdonképpen fogalmam sincs... Csak hallottam erről a buliról a minap, aztán - megrántom a vállaimat. - Azt hiszem, én is csak egy kicsit el akartam szabadulni - fejezem be elgondolkodva. Végül is a hangulat egész jó. És néha nem árt a változatosság. - És mióta élsz a városban? - érdeklődöm, ha már feljött a téma.
Persze, hogy eljöttem, mert még mindig fontos nekem Jensen. A barátsága, és az, ahogy az életet látja. Míg együtt róttuk az utakat, addig kaptam valamit, ami összekötött az emberi léttel. Mikor eltűnt, belőlem is eltűnt valami. Most itt van, én mégis elmentem. Mert így kellett tennem. De ez nem jelenti azt, hogy nem jönnék bármikor, ha hív. - Tele van mocskos dögökkel. Érzem őket, és ez tesz feszülté -vonom meg a vállam, majd ismét kortyolok egyet. Nem tudok mit tenni, de egy-egy vérszívó hozzám is ért, és éreztem a halált. Folyton érzem, ha a közelükben vagyok, és ha meg is érintenek, valami átragad abból a hűvösségből. - Szóval itt akarsz vadászni velem? A múltkor azt gondoltam, sosem lesz még egyszer, hogy ketten a világ ellen -mosolyodom el végül, szándékosan említve a mi kis jelmondatunkat. Semmit sem szeretnék jobban, ha végre visszakapnám a kevésbé iszákos barátom, aki tele volt élettel. Talán én miattam is ilyen. Bár vissza tudnám csinálni, vagyis megtehetném, de nem teszem, mert nem vagyok olyan. - És hol kezdjük? - kérdezem végül, mint aki komolyan gondolja az ölést. És tényleg így van.
Lassan meg fogok bolondulni, de ez ne zavarjon senkit. Jók ezek a viccek, meg beszólások, de az a baj mindezzel, hogy nem helyettesíti mindazt, amire én vágyok. De igazából nem is tudom már, hogy mire vágyok. Csak élek a pillanatnak, a napnak, és ennyi. Egy zombi vagyok, semmi több. Sodródok az árral. Emelett a nő mellett csak mosolyogni lehet. Tetszenek a beszólásai, és megnevettetnek, de még gyakorolnia kell egy kicsit. - Lehet, hogy el vannak szállva, és idegesítőek, de mindenki imádja őket. - kacsintok rá, majd a következő kijelentésén kicsit meglepődök. Rosszul esik, mert nem tudja, hogy mégis miért iszok. Biztosan alkoholistának gondol, de nem vagyok az. Csak úgy könnyebb túlélni az életet. Hát nem paradoxon? Hagyom, hogy elmenjen, és egy kicsit mérgelődök is magamban. Nem telik el sok idő, mire egy ismerős hang csendül fel mögöttem. Azt hittem, hogy nem fog eljönni ide. Azt hittem, hogy gyűlöl, és látni sem bír. De eljött, és ez reményt ad nekem arra, hogy bízzak abban, hogy valahol mélyen ott van bent a legjobb barátom. - Az ilyen igénytelen bulikon lehet megtalálni azokat, akiken bosszút lehet állni. Ezért hívtalak annyiszor. Nézz körül, és gondolkodj. Hányan fognak ma meghalni? - legszívesebben mosolyognék, de igyekszem tartani magam, és komolynak látszani. Remélem elő veszi a józan eszét. Addig is, szüntelenül várom, hogy törpilla visszatérjen egy itallal.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Udvar Szomb. Szept. 06, 2014 9:02 pm
Rise up
Adam & Zach
Végre egy értelmes emberrel találkoztam, nem mertem remélni, hogy ezen az egyetemi bulin ilyen is fog történni. Ennyire észrevehető, hogy nem találom a helyem? Vicces, mert sosem szoktam ennyire elveszett lenni, mindig feltalálom magamat, igaz ahhoz egy jó buli is kell, ez pedig nem az, nem az én stílusom. - Igazából nem is tudom, hogy miért pont ide keveredtem, de ki szerettem volna mozdulni. Veszedelmes napokon, heteken vagyok túl. Nem akartam bujkálni, így elég messze szerettem volna kerülni New Orleans-tól.. - ered meg a szám. Nem tudom, hogy az alkohol hatása miatt vagy csak amiatt, hogy különös módom megbízom Adamben. Ami engem lep meg a legjobban, mert alap esetmben nem bízom senkiben sem, az évek alatt megtanultam, hogy kinek mit lehet elmondani. Azt hiszem, hogy emiatt is van olyan kevés barátom. Ha valakin át kell gázolni, én megteszem. Inkább más vesszen, mint én. Amit szeretnék elérek, nem érdekel, hogy milyen árat kell fizetnem érte, habár vannak emberek, akiket nem tudnék bántani, nem tudnék eltaposni, igaz belőlük kevés van. - Mi a te mentséged, hogy ide kerültél?
A hozzászólást Zachary Rhys összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 06, 2014 10:36 pm-kor.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Udvar Szomb. Szept. 06, 2014 8:38 pm
Jensen & Christian
why are you call me?
Nem akartam eljönni. Csak Jensen miatt vagyok itt, aki negyed óránként zaklatott, hogy el kell jönnöm. Nem értette meg, hogy nem vagyok olyan közel, mint hinné. Valami idióta buli, ami az ő szokása. Nem az enyém, hiszen szinte sosem bulizom. Most mégis itt vagyok egy egyetemen, és keresem az én barátomat. Tudni akarom, mi volt olyan égetően fontos, ami miatt New Orleansból rángatott vissza. Alig ismertem meg azt a lányt, és alig kezdtem el tervezni az ottani életemet, ő már hív, hogy menjek, mert ha igazén a testvére vagyok, akkor jönnöm kell. Nem tudom, hogy miért kell az én lelkiismeretemre hatnia. Vagyis igazából nem arra hatott, hanem a szívemre. Mert az van nekem is. Jut is eszembe, már negyed órája keresem az ő eltéveszthetetlen alakját, de semmi. Csak fiatalok. A parkolóban még egy részeg lány is nekem jött, majd rám mászott, azt hittem sosem tudom levakarni. Nem is értem, hova fajul még a világ? Leissza magát, majd addig erőszakoskodik, míg valaki ágynak dönti? Ez nem az én világom, és soha nem is lesz. Mindenesetre én is keresek magamnak valami italt, ha már bekeveredtem a terembe, ahol van minden. Csak tudnám ki engedi nekik a töményet. Lényegtelen. Elmarok egy pohár vodkát, és indulok az udvarra. Ott csak megtalálom Jensent. Nem is tévedtem sokat, meglátom, amint egyedül áll, és sietősebbre veszem a lépteimet. - Mi volt az a fontos, ami miatt el kellett jönnöm egy ilyen... - fintorgok egyet, miközben elengedek egy elég jókedvű társaságot - ...igénytelen bulira? -kérdezem megállva a háta mögött a magam mogorva stílusában. Nem tetszik ez a hely, de eljöttem, mert kérte. Kortyolok egyet az italomból, majd sóhajtok, ahogy végigmérek egy-egy fiatalt.
Először a kislányra, újabban a törpére kattant rá, de mi lesz később? Mindenesetre már nem volt ,,annyira" idegesítő, mint eleinte, lehet már kezdtem hozzászokni sajátos stílusához. Nem mintha a megszerzett információk után fogom tartani vele a kapcsolatot. Az kizárt, már az elején leszögeztem, hogy a mi kis együttlétünk egyszeri dolog és megismételhetetlen. De egy hang azt súgta, hogy benne megbízhatok. Idegesítő szokásai mellet, igen is segítőkész. Hisz én követtem őt, szegeztem rá a fegyveremet a saját kis odújában. Egy vadidegen voltam, ennek ellenére segített nekem. Vagyis segíteni fog, még nem tartottunk sehol sem. - Szerintem, a Ken babák teljesen el vannak szállva maguktól. És rendkívül idegesítőek. - kacsintottam rá, miközben úgy vigyorogtam, mint egy komisz gyerkőc, aki titokban rábukkant a karácsonyi ajándékokra. Odavoltam ezekért a folytonos csipkelődésekért, kezdtem úgy érezni magam, mint egy normális ember és nem egy remetének. Az utóbbi időben teljesen elszigetelődve éltem mindennapjaimat, és most végre elkezdtem kiépíteni egy kapcsolatot. De félre értés ne essék, Jensennel nem vagyunk barátok. A barátok rendszeresen beszélgetnek és időközönként találkoznak. A falra mászok tőle. Még hogy mi.. barátok? Micsoda abszurd gondolat! Elpirultam, mert igaza volt, de nem hagyhattam őt nyerni. Mint mindig. - Jaj őrültségeket beszélsz, biztos az alkohol megvonás miatt. - csipkelődtem, majd tovább folytattam. - Hány órája vagy már tiszta? Szerintem ne állíts rekordot. Mindjárt jövök. - húztam el a karomat és egy széles vigyorral az arcomon indultam el a bárpult felé.
Adam Lanford
welcome to my world
► Residence :
new orleans, bayou ••
► Age :
34
► Total posts :
104
DAMNED WEREWOLF ◯
Tárgy: Re: Udvar Szomb. Szept. 06, 2014 7:10 pm
Zach & Adam
let's get the party started
Nahát! Nem erre a reakcióra számítottam. Emberségből csillagos ötös, szó se róla. Nem panaszkodom. Csak nem ehhez vagyok szokva. New Orleansban állandóan heves természetű farkasok és kötekedő vámpírok vesznek körül, akik nem léptek volna ilyen könnyen túl ezen a kis incidensen, kaptak volna az alkalmon, hogy egy újabb balhét generáljanak. Minimum egy könyörtelen beszólást kaptam volna viszonzásul, de ha már így alakult, élek a lehetőséggel, nem leszek barom én sem, és főképp semmiképpen nem leszek udvariatlan. Kérdés nélkül elfogadom az üveget. Viccelsz? Ebben whisky van, az olcsó sör fel sem érhez hozzá. Bólintok, majd meghúzom az üveget, és csak utána mutatkozom be én is. - Adam. Már bocs, hogy ezt mondom, ember, de te is legalább annyira eltévedtnek tűnsz, amilyennek én érzem magam. Mi hozott ma este ide? - adom vissza az üveget, és szétnézek, megvizsgálva ismét a felhozatalt. Bulizó főiskolások, ócska pia, hangos zene. Nem mondom, hogy annyira idegen vagy távol áll tőlem mindez, nem az a fajta vagyok, aki elit helyekre jár szórakozni, csak hát normális esetben nem motrozok ennyit egy ilyen partiért.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Udvar 
✠ 
✠ 
▲ 
