Tárgy: Re: Szűk zsákutca Csüt. Ápr. 30, 2015 3:05 am
Jessica & River
Szinte alig hiszek füleimnek, hogy még mindig képes hazudni. De vajon meddig bírná? Hány golyót lenne képes elviselni azért, hogy megvédje az ő imádott Klaus Mikaelsonát? Kettőt? Ötöt? Tízet? Vajon képes lennék egy ilyen kis kutyácskára pazarolni az összes nálam lévő töltényem? Hahha... Nem! Nekem a töltények sokkal többet számítanak, mint ez a kislány, akit apuci ideküldött, hogy derítsen ki rólam mindent. Tényleg nem tudom, hogy mi lenne jobb. Ha megölném itt helyben, és ezzel bebiztosítanám azt, hogy soha az életben ne tudjon semmilyen információt átadni a nagy hibridnek. Vagy ha csak jól megkínoznám, és úgy küldeném vissza. Valószínűleg egyik sem tetszene Klausnak, és eljönne értem. De ki nem szarja le? Hiszen ígyis-úgyis az a terve, hogy eljön értem és megöl... Vagy rosszabbik esetben átváltoztat. Akkor nem mindegy? Valószínűleg semmi kedvem az életem háátralévő részében csak menekülni és menekülni. Abban semmi érdekes nincs... Bár azt azért semmiképp sem mondanám, hogy izgalom sincs. De ennyire izgalmas életet még én sem akarhatok magamnak. - Na idefigyelj, kislány!- Kezdek bele újra, miközben jól megszorongatom a vállát, ott ahol az imént meglőttem. - Pontosan tisztában vagyok vele, hogy ki küldött ide... Nem vagyok olyan hülye, mint te azt gondolnád. Vagy éppen Klaus gondolná. - Oldalra billentem a fejem majd gúnyosan elmosolyodom. - Legszívesebben itt helyben kinyírnálak téged. Viszont ha már így alakult azt akarom, hogy adj át egy üzenetet Klausnak. Méghozzá, hogy hagyjon békén! A családomat is, és a barátaimat is. Felejtsen el, különben én is mindenkit meg fogok ölni aki még számít neki! Még ha őt nem is tudom eltenni láb alól... Mindenki mást igen. Kezdve veled! Ajánlom, hogy jegyezd meg minden szavam, és add át neki! - Morgom el a fenyegetéseimet, majd hátrébb lépek, elengedem őt. - Most pedig menj... De nagyon gyorsan, mielőtt még meggondolnám magam!- Mondom, miközben én is elkezdek hátrálni, és amint eltűnt előlem, haza indulok.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Szomb. Márc. 28, 2015 2:37 pm
River & Jessica
...
Őszintén nagyon félek, hogy mi lesz ennek a beszélgetésnek a végkifejlete. Nem tudom, hogy mit tudnék neki mondani, hisz azt még sem mondhatom el neki, hogy Klaus küldött azzal a céllal, hogy derítsek ki róla mindent. Ha ezt mondom megöl, hogy ne tudjam elmondani Klausnak azokat a dolgokat amiket kiderítettem, de ha nem mondok semmit akkor is kinyír. Magyarán bármit csinálok meghalok. Szép kilátások. A szemeibe nézek amikor újra felteszi a kérdést, hogy mit derítettem ki, s kinek akarom azokat elmondani. Pár pillanatra elgondolkodok, hogy elmondom neki az igazat, de nem tehetem. Kötődök Klaushoz, még akkor is ha nem akarok. Parancsba adta ezt, nem tudom megszegni, pedig akarom. - Mint ahogy mondtam, egyedül dolgozok. És nem sok mindent derítettem ki, csomó használhatatlan információ mind. - mondom komoly, és higgadt hangnemben. Próbálom leplezni, hogy hazudok. Sosem voltam jó hazudozó, utáltam másokat bántani, kutakodni sem szerettem utánuk. Pont ezért esett nehezemre kémkedni River után, de hát muszáj, nem tudok mit tenni. Felkiáltok mikor a vállamba lő egy golyót. Pár pillanatig nem mozdulok, majd újra kiegyenesedek, és River szemeibe nézek. - Ahogy mondtam, egyedül dolgozok! - szisszegem immáron dühösen. Én nem bántottam őt, egy ujjal sem nyúltam hozzá, ő viszont belém eresztett egy golyót amitől sajog a vállam.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Pént. Feb. 27, 2015 1:01 am
Jessica & River
Szavai hallatán felmordulok. Olyan szinten felidegesít ezzel az egy aprócska mondattal, mint még soha senki. Egyáltalán nincs olyan helyzetben a drága, hogy szórakozzon itt velem. Ha nem venné észre, pont fegyvert fogok a szívének, és rohadtul meghúzom a ravaszt, ha ezt csinálja velem. Nekem ez egy cseppet sem vicces, és garantálom, hogy neki sem túl sokáig lesz még az. Vagy elmondja szépen amire kíváncsi vagyok, vagy meghal, de az is lehet, hogy olyan fájdalmas éjszakája lesz, amilyet még soha életében nem élt meg. Vadász vagyok. Igenis megvannak a módszereim. - Na idefigyelj! Velem te nem szórakozol! Mit derítettél ki rólam, és mégis kinek mondtál el mindent? - Teszem fel újra a kérdést, próbálok higgadt maradni, bár igencsak nehéz. - És nagyon ajánlom, hogy most válaszolj a kérdésemre. Nem foglak megölni, én annál sokkal, de sokkal rosszabb dolgot teszek veled! - Figyelmeztetem, mielőtt még újabb ostobaság jutna eszébe, és hogy lássa, nem szórakozom, meglövöm az egyik vállát. Persze tudom, hogy amint kikerül belőle a golyó, begyógyul a seb, hiszen ő vámpír, mindenesetre egyelőre nagyszerűen jön ha legyengítem, és ha szerencsém van még rá is ijesztek. No, meg persze egy golyó egyáltalán nem kis fájdalommal jár. Dehát ő akarta... Nem panaszkodhat! - Tehát mostmár hajlandó vagy válaszolni? - Egy lépéssel sem mozdulok el tőle, ugyanúgy rászegezem a pisztolyt, és azon agyalok, hogy melyik végtagja legyen a következő, ha még a továbbiakban sem akar normálisan elbeszélgetni, mint felnőtt a felnőttel.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Szomb. Feb. 14, 2015 8:42 pm
River & Jessica
Látom ahogy a lány befordul az egyik utcába. Pár percre megtorpanok, legszívesebben abba hagynám ezt az egész dolgot, hazamennék vagy megkeresném Klaust és jól megmondanám neki, hogy abba hagyom! Nincs kedvem mások után nyomozni és idegen emberek életében vájkálni, de muszáj ezt tennem. Szó szerint kötődök Klaushoz és nem tudok neki nemet mondani, nem tudom vissza utasítani. Mivel megszabadított attól a fájdalomtól ami minden teliholdkor ért, így hát köszönettel tartozom neki és ezért mindent meg kell tennem amit csak mond. Legalábbis ezt érzem, de közben pontosan jól tudom, hogy helytelen az amit teszek, de mint mondtam nem tudok ellene mit tenni, mert ellenállni sem tudok és meghalni sem akarok. Mikor meggyőzöm magam, hogy menjek tovább szinte egy pillanat alatt a falnak csapódok. Felnyögök a hirtelen ért fájdalomtól és meglepetéstől. Az agyam szinte a pillanat töredékrésze alatt kezd el egy tervet kiszelni. Muszáj kitalálnom, hogy hogyan szabaduljak ki innen anélkül, hogy megöljön. - Tudod csak unatkozom és az a hobbim, hogy emberek után kutakodok. - mondom gúnyosan vigyorogva. Ha már meg fog ölni akkor legalább szórakozzak előtte. Ha szerencsém van van humorérzéke, bár nem úgy tűnik. Ezt az is magyarázza, hogy egy pisztolyt fog felém.
• lesz jobb is • Skillet - Comatose • xxx
River S. Brooks
welcome to my world
► Residence :
ԅ new orleans
► Age :
34
► Total posts :
431
DAMNED WEREWOLF ◯
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Szer. Feb. 04, 2015 11:14 pm
Jessica & River
Szinte el sem hiszem, hogy vége. Már kezdtem azt hinni, hogy soha nem szabadulok. Kétségkívűl ez volt életem leghosszabb éjszakája, no meg egyben legunalmasabb is. Azt hiszem cseppet sem túlzok, ha azt mondom, hogy az utóbbi négy-öt órában teljesen üres volt a bár. Egy árva lélek nem tévedt be, persze leszámítva saját magamat. Nekem sajnos bent kellett lennem, és ébren végigcsinálni azt a nyomorult éjszakai műszakot. Még mindig nem értem, hogy mi a fenéért kell ide éjszakai műszak. Hajnali három órától jóformán simán alhatnék. De természetesen nem tehetem, hiszen ha elaszom, tuti életbe lép Murphy törvénye és vagy a főnököm jön be, vagy akár csak egy hajnalban iszogatni kívánó vendég, amiből lássuk be, igencsak kevés van. De kibírtam! Hulla fáradt vagyok, és alig várom, hogy hazaérjek, majd bezuhanjak a jó puha ágyamba, de most úgy néz ki mégis más dolgom akad. Fogalmam sincs mióta koslat utánam ez a lány, de kezd nagyon elegem lenni belőle. Eddig úgy csináltam, mintha észre sem venném. Nem tűnt túl veszélyesnek, de ami sok az sok! A megszokott út helyett, most egészen másfelé veszem az irányt. Ideje megleckéztetni a lányt végre! Majd megtanulja, hogy kivel szórakozhat. Miután befordultam az egyik külvárosi, kihalt zsákucába, még csak eszembe sem jut, hogy esetleg hátraforduljak és ezzel eláruljam magam neki. Tudom, hogy követ... Érzem. Egyszerűen elkanyarodok az egyik kiugróba, ami egy újabb zsákutca, csak sokkalta keskenyebb, mint amin eddig jöttem... Vagy inkább jöttünk. Megállok. Nem megyek tovább. Elrejtőzöm a fal mellé, előveszem a fatölténnyel töltött fegyverem, majd egyszerűen bevárom az utánam ólálkodó nőt. Mikor megpillantom, előre lépek, és egy hirtelen mozdulattal a szemközti falhoz csapom, beleadva minden farkasos erőmet, s csak ez után lépek közelebb hozzá, rászegezve pisztolyomat. - Ha csak meg mersz mozdulni, beléd eresztem a tárat! - Figyelmeztetem, aztán oldalra billentett fejjel folytatom. - Meg tudod nekem mondani, hogy mégis mi a fenéért koslatsz utánam napok óta?- Rámordulok, a szemem sárgán villan, és örülhet a csaj, hogy még él. Tulajdonképpen van egy tippem, hogy ki küldte utánam őt. Méghozzá egy nagyon erős tippem van... Egy bizonyos hibrid, akinek hamarosan üzenni fogok ezzel a lánnyal. Már csak az a kérdés, hogy a hulláját fogom neki elküldeni, vagy csak egy szép üzenetet. Talán az előbbi szebb ajándék lenne, hiszen csak akkor lennénk kvittek. Ámde én nem vagyok ő... Még csak hasonlítani sem akarok rá, ezért is nem szeretnék hibrid lenni. No, meg mert a szüleim megölnének egy az egyben.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Hétf. Feb. 02, 2015 11:39 am
River & Jessica
Klaus megbízott egy olyan feladattal, hogy nyomozzak valaki után. Ez már magába egy aljas feladat szerintem, mert sosem szerettem mások után kutakodni, de ha életben akarok maradni és azt szeretném, hogy Klaus megbízzon bennem, hogy elhiggye nem vagyok az ellensége akkor sajnálatos módon muszáj lesz egy kicsikét nyomoznom. Már jó pár napja szinte mindenhova követem Rivert és ami azt illeti jó sok dolgot is megtudtam róla ami akár lényeges is lehet Klaus számára. Megtudtam, hogy a lány hol lakik, és, hogy a szülei vadászok voltak ezért ő is az. Nagyszerű, egy vadász… Nah, de sebaj, majd megoldom én valahogy. Tudok vigyázni magamra. Ma reggel eléggé későn keltem, ezen magam is meglepődtem, nem nagyon szoktam 8-nál tovább aludni, de úgy látszik a tegnap este után eléggé kifáradtam. Gyorsan kipattantam az ágyból felöltöztem, bekaptam pár falatot és indultam is el itthonról. Azt terveztem mára, hogy amit eddig nem sikerült kiderítenem erről a lányról azt ma megteszem. Végre sikerült őt megtalálnom így hát követtem őt. Legnagyobb meglepetésemre egy szűk zsákutca felé sétált. Nem vehet engem észre, mert eléggé borult idő van, csak nem értem mit kereshet itt… Azt tudom, hogy nagyon kell vigyáznom magamra, kitudja, hogy milyen erős ez a lány.
• lesz jobb is • Skillet - Comatose • xxx
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Vas. Jún. 29, 2014 3:10 pm
Hayley && Kol
Azt el kell ismernem, akármennyire is nehezemre esik ebben a pillanatban, de van humora a csajnak. Még, hogy bújócska? Valószínűleg éppen úgy keresne meg engem, mint a legutóbbi alkalommal. Viszont, ha akkor nem játszotta volna el az esélyeit, talán most nem itt tartanánk. Nem hiszem, hogy olyan nagy dolgot kértem tőle. Az ő élete most nagy valószínűséggel halál unalmas lehet, így kétlem, hogy nem lett volna ideje kicsit hallgatózni, lesekedni, hiszen ezekhez amúgyis értenek a nők. Csak pár információra lett volna szükségem, aztán élhette volna tovább a csodálatos kis életét azzal a gyerekkel, ami a hasában van, és természetesen testvéremmel együtt. Viszont ő ezt eljátszotta, tehát most ideje viselni a következményeket is. - Eddig azt játszottunk, amit te akartál, bújócskáztunk. Most azt fogunk játszani amit én akarok... kérdezz-felelek. Én kérdezek, te pedig elmondod amit tudni akarok! - A hangom szigorúan, ellenkezést nem tűrően cseng. Néha még én magam is meg tudok ijedni, saját magamtól. Szeretem ezeket a pillanatokat, legalább biztos lehetek abban, hogy nem puhultam el. Szeretem, azt ami vagyok, és szeretem kihasználni a vámpírság előnyeit. Nem tagadom, hogy egy szadista dög vagyok... Én szeretem ezt. Imádom mikor rettegnek tőlem, és a könyörgéssel közel sem azt érik el, hogy majd elengedem az illetőt, sokkal inkább még jobban felébreszti bennem a vadállatot. - Mit szólnál inkább ahhoz, ha miközben én megölném a gyereked, te elmondanád szépen azt, hogy miért nem voltál a megbeszélt időben, a megbeszélt helyen?! Aztán pedig természetesen azt is, hogy mit tudtál meg testvéremről. - Mondom még mindig torkát szorongatva, aztán füléhez hajolok és hozzá teszem a következőket is. - Akkor legalább lenne egy kis motiváció is, nemde? - Felnevetek, de ebben a nevetésben az ég világon semmi jó nincs. Inkább fenyegető, mint boldogságra utaló. Az egyetlen dolog ami visszatart attól, hogy megöljem ezt a gyereket, az Niklaus. Ő a testvérem, aki mindig saját családot akart. Ki ne akarna? Régen én is szerettem volna, de már rég lemondtam róla... Ámde most vagy tűnik mégis nagybácsi, vagy mi leszek. Furcsa, hogy ezer évnyi várakozás után, egy újabb családtag érkezik. Na meg szörnyen kíváncsi vagyok a végeredményre is. Egy vérfarkas és egy vérfarkas - vámpír, közös gyermeke... Vajon mi lesz belőle? Egy pillanatra megenyhül pillanatásom a gondolatra, de persze ahogy észhez térek újra felveszem azt a bizonyos kemény arckifejezést, a sötét és szigorú szemekkel. - Nos, kell a motiváció? - Engedek a szorításon, de csak éppen annyira hogy tudjon beszélni. Többet ne is várjon tőlem.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Pént. Jún. 27, 2014 7:45 pm
Kol & Hayley
Back here again. Hello again. Did you miss me?
Egy olyan hang köszöntött amire nem számítottam, vagyis számítottam, csupán nem most. Olyan gyorsan fordultam szembe az illető vámpírral, amilyen gyorsan csak tudtam, hogy farkasszemet tudjak vele nézni. Jobban mondva fél-farkasszemet, mert kettőnk közül csak én vagyok az, ő egy vérszívó. Esküszöm, ha egy napot megélek ilyen zűrös helyzetek nélkül többé ki sem fogom tenni a lábam a házból. Egyszerűen, csak ott fogok ülni a szófán és kismama műsorokat fogok nézni a TV-ben. Ja, bárcsak ilyen egyszerű lenne az életem, szinte vonzom magamhoz az olyan embereket, vagy éppen nem embereket, akik tele vannak piszkos és megkérdőjelezhető dolgokkal Kérdésére mosolyt erőltetek az arcomra. - Igen, ügyes vagy, hisz épp bújócskát játszunk, vagy nem? Most te bújsz el, én meg majd megtalállak - a mondat végére a szokásos magabiztosságom is visszajött, teljesen kihúzott testtel álltam Kollal szemben, aki ugyanolyan fenyegető volt, mint mindig.
Szó mi szó, tényleg arra számítottam, hogy majd Klaus kis pincsije lesz a hátam mögött, hogy hazavigyen, talán jobban is jártam volna, ha ő lett volna, bármennyire is tiltakoztam volna a pasassal. Egy ilyen erős vámpírral szemben nem jó, ha kimutatom a félelmet, ezért is rejtem el, és mutatom a bátrabbik, félelmet nem ismerő énemet, aki mindennel és mindenkivel szemben bátor. Az emberek többsége, ha olyan valakivel találkozik, aki magabiztosnak mutatja magát már akkor föladja, amikor még el sem kezdődött, most ezt a taktikát követem, hátha beválik egy eredeti vámpírral szemben is. Kis esélyét látom, de legalább próbálkoztam. Mielőtt válaszolni, vagy védekezni tudtam volna, Kol már a torkomat fogta és a hideg kőfal a hátamnak csapódott. Kezeimmel próbálom lefejteni ujjait a nyakamról, amiknek szorítását egyre jobban érzem. Gyorsan ki kell találnom valamit, különben itt és most nem csak én sínylem meg. - Engedj el... csak hadd magyarázzam meg miért nem miért nem mentem el,amikor megbeszéltük... utána megölhetsz - kicsit húzni is akartam az időt valamint szabadulni is akartam végre. Féltettem a gyermekemet, jobban mint magamat, az pedig, hogy valakit magam elé helyezek nem rám szokott vallani.
▲ bocsánat a késésért :$ ▲ nem hallgatok semmit ▲ 327 ▲ made by ▲
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Pént. Május 02, 2014 10:37 pm
Hayley && Kol
Nem tudom felfogni, hogy mégis miért ilyen értetlenek és szófogadatlanok az emberek. Vagy jelen esetben inkább vérfarkasok. Attól az átkozott lánytól egyetlen egy dolgot kértem, és nem volt képes teljesíteni. Még csak nem is bántottam, azon kívül hogy a végén a falhoz vágtam, de azt is csak azért, hogy ne egyszerre hagyjuk el a helyet, ugyanis semmiképp nem akartam feltűnést. Szóval magamhoz képest még nagyonis kedves voltam, de úgy tűnik ő ezt nem igazán értékelte. Hát majd meglátjuk mit fog tenni, ha meglát. Valószínűleg számít arra, hogy meg fogom keresni, ugyanis a megbeszélt helyen, a megbeszélt időpontban ő nem jelent meg. Én pedig ennek egyáltalán nem örültem. Csak az időmet vesztegettem, viszont nem tudtam mit tenni. Annyira bolond még én sem vagyok, hogy betörjek testvéreim házába egy ostoba kis farkaslány miatt, akit úgy féltenek, védenek, mint saját magukat. Éppen ezért igéztem meg valakit, hogy figyelje bátyám házát, és amint kiteszi a farkas a lábát... Természetesen egyedül, azon nyomban szóljon nekem. És így egy hónapra rá, végre megtörtént. Nagyon vártam ám ezt a pillanatot. Meg fogja még bánni a kislány, hogy nem szökött meg arra a kis időre, és nem számolt be nekem a történtekről. Pedig csak ennyit vártam tőle... Ez egyáltalán nem sok. Mivel volt annyi eszem, hogy megmondjam John-nak, kövesse Hayleyt, most pontosan tudom, hogy hol van a lány, de még nem támadok. Megvárom azt a bizonyos pillanatot, ami persze hamarosan el is jön. - Nagyon ügyes vagyok? - Kérdezek vissza, miközben elé állok és egy gúnyos mosolyt eresztek el. - Nem rám számítottál, ugye? - Oldalra billentett fejjel nevetek fel, majd egészen közel lépek hozzá. - Nos, mit tudsz nekem mondani, Hayley Marshall? Jaj nem... Bocsi, erről már lecsúsztál! Akkor viszont... - Megragadom torkát, és nyakánál fogva szorítom a falhoz. - Lassú vagy gyors halált szeretnél, kedvesem? - Teszem fel az újabb kérdést, szinte már morogva, aztán hasára pillantok, ami nagyon szépen kerekedik. Ha észreveszi pillantásom, talán rájön, hogy most a babát sem sajnálnám, ahogy azt a legutóbbi alkalommal tettem. Sajnos...!
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Szomb. Ápr. 26, 2014 4:00 pm
Kol & Hayley
Back here again. Hello again. Did you miss me?
Ahogy felnéztem az égre rájöttem, hogy a mai nap is azok közé a napok közé tartozik, amikor legszívesebben ágyban tölteném az egész napot. Az égen csupa sötét felhőt lehetett látni - bár esni nem esett - és a nap is elbújt valahol távol a boltozaton. Sosem készültem meteorológusnak, de azt még én is le tudtam szűrni, hogy ez egy igen rossz nap kezdete. Igaz, mostanság minden napom így kezdődik, úgyhogy most már igazán hozzászokhattam volna a helyzethez. Amint kitettem a lábam a szobám ajtaján valaki máris a sarkamban kullogott és minden lépésemet figyelte, hogy aztán részletes jelentést adhassanak Klausnak még arról is, hogy mikor mozgattam meg elzsibbadt kisujjamat. Enyhén szólva is röhejes amit művelnek, mert ha meg akarok szökni akkor megszökök, még a bébi csőszeim sem állhatnak az utamba. Egyszerűen nem az a fajta vagyok, akit ilyen könnyen meg lehetne állítani és kész. A természetemben van a küzdés, még akkor is, ha tudom, hogy minimálisak az esélyeim. Márpedig errefelé az én esélyeim a legkisebbek. Már nem csak azért, mert a vérfarkasokat amúgy sem szeretik errefelé, na, meg a bosziknál sem vagyok az első a "Mely vérfarkasokat szeretjük" listájukon.
Szóval, megint sikerült kiszabadulnom, de kérdéses, hogy ez a javamra fog-e válni, vagy sem, mivel a múltkor tettem egy bizonyos ígéretet Kolnak, és nem biztos, hogy az egészet sikerült betartanom. Ígérek én fűt meg fát mindenkinek, ha az életemről van szó... jobban mondva, most már nem csak az enyémről. Mindenféle feltűnést kerülve sétálok az utca egy olyan részén, ahol a legkevesebb ember van, jobb kezem lazán a hasamon tartva. Ez a mozdulat már olyan természetes, szinte észre sem veszem. Fejemet kissé lehajtom, nehogy bárki olyan jöjjön velem szembe, aki felismer, ami hamarosan meg is történik. Az utca másik oldalán az egyik bábi csőszöm tűnik fel, és nagyon úgy tűnik, mintha keresne valakit. Nagyon úgy néz ki, hogy gyorsabb a reakció idejük mint gondoltam. Azt hittem csak fél óra múlva veszik észre, hogy hiányzok. Próbálok beleolvadni a környezetembe, de mivel ez nem olyan könnyű úgy döntök, inkább lehúzódok az egyik utcába, és megvárom amíg elmegy. Csak nem tarthat olyan sokáig. Egy zsákutca szerű helyre jutottam, ahol ugyan nem háborgatnak, de nyugalmam nem tarthat sokáig. A hallásom jobb, mint az embereké így a közeledő léptek zaját már akkor hallottam, amikor más még csak észre sem venné, hogy valami nincs rendben. - Jól van, megtaláltál, nagyon ügyes vagy - jegyzem meg a közeledő félnek, gondolván, hogy az a bizonyos alak lehet, akit az utca végén láttam. Akkor még nem tudtam mekkorát tévedtem, de hát én is tévedhetek, ahogy mindenki más.
▲ megint itt tartunk... ▲ nem hallgatok semmit ▲ 425 ▲ made by ▲
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Szer. Feb. 26, 2014 9:13 pm
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Vas. Feb. 23, 2014 4:30 pm
to Georgina
Nem gondolok arra milyen életem volt emberként, hogy milyen ember voltam még azelőtt... Úgy tekintek magamra, mintha már így születtem volna, vérszívóként. Őt is próbáltam a számomra helyes út felé terelgetni, naivan azt gondoltam, hogy mindkettőnk vágya egy és ugyanaz. Talán csak nem láttam túl az érzelmeim ködfátylán, azt gondoltam mindent megadok neki, amire csak vágyik, mégis olyan messzire menekült tőlem, amennyire csak ez lehetséges volt. Most pedig annyi év után a viszontlátás öröme egészen ismeretlen énemet hozza felszínre. Az árulásért ki kellett volna tépnem szívét a helyéről, mégis olyat tettem, ami még senki sem érdemelt meg tőlem, elnyerte a megbocsájtásomat. Nem gondoltam volna, hogy valaha is érezni fogom még puha ajkait, egészen megrészegültem tőle. Az egyik pillanatban még hevesen igyekszik utálni, a másikban viszont már csókban forrunk össze. Még mindig képes össze zavarni, de szerintem valójában még saját maga sem érti, hogy miért tombol benne ekkora ellentmondás. - Csak akkor kapcsold ki, ha biztos vagy benne! Ha már kikapcsoltad, akkor sosem kapcsolhatod vissza. - Gondolom mondanom sem kell, hogy miért. Georgina túl érzékeny és tudom, hogy legbelül még mindig az a törékeny nő, akibe beleszerettem. Túl jó, sőt hozzám is túl jó. Tőlem sokkal jobbat érdemelne, mégis vagyok annyira önző, hogy képtelen vagyok elengedni. Azt pedig végképp nem fogom végig nézni, hogy még ennél is jóval nagyobb bűntudata legyen, mert hagytam neki kikapcsolni az emberiségét. Úgy minden sokkal könnyebb lenne neki egy ideig, de aztán mégse tudná elviselni azokat a szörnyű dolgokat, amiket tenne. - Most az egyszer megbocsájtok. - Válaszoltam szűkszavúan. Legközelebb már nem hagynám, hogy ezt eljátssza vele, hogy végig gázoljon rajtam büszkeségemet sértve. Mindenkitől megkövetelem a nekem kijáró tiszteletet, még tőle is. - Ezek után is menekülni fogsz, vagy belátod, hogy nincs hová menekülnöd? Valójában nem is előlem menekültél, hanem saját magad elől. - Engem próbált hibáztatni mindazért, amit tett. Bűnbaknak állított be, mert képtelen volt együtt élni azzal a tudattal, hogy ki is lett valójában. Egy idő után már nem bírt együtt élni mindezzel, ezért menekült annyit egészen addig, míg rá nem találtam. Nem tudnám már elengedni, nem akarok egy pillanatig sem nélküle élni. Úgy van rá szükségem, mint egy korty vérre. Hallom a közeben lévő személyt, de próbálok róla tudomást sem venni, nem engedem, hogy bármi is el tudja terelni a figyelmemet arról a nőről, akit mindig is szerettem. Éreztem a levegőben keringő vér illatát, de mégis Georgina régen nem érzett illata most sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám. Egy nézés és már is tudtam, hogy mire készül. Szavak nélkül is képes vagyok megérteni, de azt hiszem, hogy ez fordítva is elmondható. Valahogy mégis meg tudott lepni. Az előtt még azt ecsetelte, hogy nem akar több áldozatot, vérontást, most mégis ragadózóként rontott áldozatára. Lassú léptekkel indultam meg felé figyelve, hogy mennyire mohón táplálkozik. Halovány mosoly kúszott képemre a látvány hatásától. Végre újra láthatom azt a nőt, akit ismerek, szeretek és nem csak annak halvány árnyát. Végre megmutatkozik előttem a valódi Georgina. - Esetleg nálad? - Nem tagadom nem lenne ellenemre valami sokkal kellemesebb környezet, mint ez a bűzlő sikátor, ami szinte már gyomor forgató szagokat áraszt magából és nem is olyan sokára felüti a fejét a hulla szag is. Éppen hogy csak egy pillantást vetek a földön heverő lány holttestére, szánalomra sem méltó.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Pént. Feb. 21, 2014 7:32 pm
Johann
Hold me I'm fallin', hold me I'm fallin'!
T
agadni is kár volna… leírhatatlanul hiányzott közelsége, nem is tudom hogyan bírhattam ki több, mint száz évet nélküle? Ki képes ennyi ideig becsapni saját magát és érzéseit? Hát persze, hogy csakis én vetemedhetem ilyesmire. Imádok szenvedni, ez a baj velem. Csókja íze megbabonáz, az apró erek lassan szemem alá kúsznak, s szemfogaim is megnyúlnak, - ennek eredményeként bátran harapok telt alsó ajkába, miután tudom csókom részéről is viszonzásra talált. Harapásom gyengéd - nem táplálkozás céljából történik, inkább a szenvedély élteti. Olyan rég tehettem meg mindezt, hogy kis híján el is feledtem mennyire jól csókol. Még jó! Ötszáz éve volt rá, hogy fejlesztje a technikáját… Mindig egyenesen beszél, tapasztalt, okos, - olyan fajta férfi akire bárki szívesen hallgat. Ő alkotott, Ő lehelt belém életet miután lemondtam a gyarló halandó életről, szerelmünk megtörhetetlennek tűnt, abból a fajtából való, amely sosem múlhat el. Persze fiatal lányként mit tudhattam a szerelemről? Mindkét nővérem reménytelen érdek házasságban élt, a vak is látta boldogtalanságukat, mint legkisebb lány arról álmodoztam, hogy bevezetnek a szerelem világába, felkészült akartam lenni, amikor bekopogtat az ajtómon… érthető okokból tabu témának kiáltották ki, szerintem Ők maguk sem tudták mi a szerelem. Boldogok lehettek? Akár milyen gonoszan is hangszik kezdem úgy hinni, hogy a halál számukra maga a megváltás volt. - Most ezt szeretném, viszont később nem lennék benne ennyire biztos. - Sóhajtok fel alig hallhatóan kicsit átgondolva kívánságomat. Johann sosem kapcsolta ki az érzéseit, mégis sikerül bűntudat nélkül élnie. Olyan könnyedén veszi a maga elő gördülő akadályokat, hogy már irigylem érte. A korral járhat? Mestere taníthatta? Eddig nem kérdeztem rá…- Valószínűleg, ha visszakapcsolnám utána még jobban összezuhannák. - Többé nem lennék régi. Csábító gondolat a könnyű utat választani, de eddig sem süllyedtem le ennyire most se hagyhatom el teljesen el magam. - Sajnálom, ha fájdalmat okoztam Johann. Nem szándékosan tettem, de meg kell, hogy értsd az én nézőpontomat is. Azt hittem, ha megszakítok veled minden szálat majd képes leszek máshogyan élni. Kudarcot vallottam! - Mint akit lelöktek egy szikláról… mióta elhagytam megállás nélkül zuhanok, noha volt, hogy lassabban közelítettem a szakadék felé, valójában soha nincs megállás. - Egy idő után részemmé vált a menekülés, bemeséltem magamnak, hogy ez így van jól. - Nem ilyen helyen kéne megbeszélnünk mindezt; meg kellene adnom módját, de lehet fél óra múlva mélyen hallgatnék. - Sosem volt jó… nélküled élni... én nem is tudom, mintha… mintha odaveszett volna a szívem. Te tanítottad meg mennyire mennyei érzés szeretni és szeretve lenni. Előtted ennek a halovány szikráját sem ismertem, új életet kínáltál és köszönetkép hálátlanul elmenekültem tetteim, s szerelmed elől. - Mélyet szippantok a nehéz levegőből, amely így utólag nem igazán tűnik jó ötletnek. Először is mert, a szűk zsákutca csak úgy ontja magából a bűzt és bizonytalanságot, másodszor pedig: a vér összekeverhetetlen aromája kúszik kifinomult szagláskörömbe. Átkozott érzékek. Zuhanok újra zuhanok… - Csaaak az ujjam hegyét vágtam meg, nem kell aggódni édes. - Jön a nyávogós hang alig pár méterre tőlünk. A zsákutcát két darab két emeletes ház alkotja, az egyik aljában gyorsbüfé működik a hátsó ajtaja pedig egyenesen felénk nyílik. Az árnyékban bújunk meg, ezért nem vesz észre minket, felszabadultam tovább fecseg. - Perszee kilencrehazaérek. - Utálom az olyan műveletlen fiatalok, akik képesek mindent egybe kiejteni. Hova sietnek? Apropó majdnem elfeledtem, hogy a nagy vallomásom közepette zavart meg. Johann kezének dörgölőzök, mit még mindig a vállamon pihentet. Fájdalmas vonásokkal nézek fel rá újból, aztán huss… szempillantás alatt a fiatal lány előtt termek. Szegénynek felsikkantani sincs ideje. Kikapom a kezéből a készüléket és jól a falnak vágom, ettől természetesen azonnal darabokra törik. A túlélés ösztön erősen felülkerekedik rajta már éppen szaladni készülne, amikor a nyakánál fogva a nyirkos falnak nyomom. Tüdüppp.. tüdüpp… tüdüppp… édes dallam mit a szíve játszik. - Mi...m-i-t akar? - Lehunyt szemmel hallgatom szíve örült játékát, de még ebben is megzavar. Tényleg nem tudja befogni a pofá… száját? - Csssst! Nem kell így aggódni, csak véred akarom. - Belé fojtom mélyről feltörő halál sikoját és a nyakának esek. Meg sem állok az utolsó kortyig. Mohó mód mesteremnek sem hagyok. Felfrissülve, megrészegülve a hatalomtól lépek elé. Ezt a Geroginát nagyon régóta senki sem látta. Földet értem… a zuhanás végre megszűnt. - Azt ajánlom folytassuk a beszélgetést valami sokkal kellemesebb helyen! - Ajánlom szórakozottan véres ajkakkal és megigazítom konyak színű bőrkabátom. Csupán az arcomra száradt könnyek emlékeztetnek az előbbi elveszett állapotomra. Valaki teljesen más lép elő a félhomályból, valaki aki duzzad az életerőtől és zsibbasztó mocskos örömtől.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Pént. Feb. 21, 2014 1:36 am
to Georgina
Szeretni valakit nem a világ legegyszerűbb dolga. Világéletemben önző voltam, csak magamra gondoltam, egészen addig, amíg Georgina be nem sétált egyszerű, légies mozdulatokkal az életemben. Olyan volt, akár egy látomás, mint egy földre szállt angyal, akinek leszakítottam feje fölül a glóriát, helyette szarvakat adva neki. Elismerem én voltam az, aki nem volt képes nélküle létezni, ezért önző módon hozzám hasonlóvá tettem, de ezt a tettemet egyetlen percig sem tudom bánni. Mert minden jót neki köszönhetek, miatta van még értelme a létezésemnek. Még ha most mindenért engem hibáztat, pedig én csak szeretni próbáltam a magam morbid módján. - Még ha akarnál sem tudnál emlékezni, mindre biztosan nem, ahhoz túl sok áldozatot követelt vérszomjad. - Ez ugyan úgy rám is vonatkozik. Egy idő után már felhagytam az áldozataim számlálásával, végül pedig mind ugyan olyanná vált a szememben. Egyik sem volt több, holmi marionettbábnál, akikkel kedvünk szerint elszórakoztunk. Eleinte még megigéztem őket, hogy ne sikítsanak mikor vértől duzzadó ereikbe mélyesztettem szemfogaimat, de egy idő után már ez abba maradt. Élvezettel hallgattam az áldozataimból feltörő sikolyokat, amik mindig más és más hangszínen törtek fel, mint valami véres művészi alkotás. - Mégis mit hiszel, élhetsz mókus véren? - Ezen hangosan felnevettem, nem szándékoztam gúnyolni ezt az elképzelését és azt, hogy megpróbált egy másik megoldást találni kínzó éhségére, de valójában Georgina ezzel csak kigúnyolja a vámpír létet. Tévképzetben él, ha azt gondolja élhet efféle kis állatok vérén, vagy akár tasakos véren, ez egyszerűen abszurd, még tőle is. Mi felsőbb rendű lények vadászásra lettünk teremtve, emberek vérére van szükségünk a túlélés érdekében. - Ragadozok vagyunk! Mi állunk a táplálék lánc csúcsán! Ehhez méltóan kellene viselkedned. Így csak szégyent hozol a fajtánkra. - Nem volt elsődleges célom megbántani, de valakinek észhez kell térítenie. Szegény párám annyira elveszettnek tűnik nélkülem. Már azt sem tudja, hogy hogyan kell büszke vámpír módjára viselkedni. Nem sajnálhatjuk meg az áldozatainkat, egyetlen könnycseppet sem hullajthatunk értük. A vadállatok sem éreznek bűntudatot a félig széttépett tetem láttán, mi pedig tőlük sokkal rosszabbak vagyunk. Mi ember bőrbe búj állatok, ragadozok vagyunk. - Te is tudod, hogy nekem nincs bűntudatom! Én szörnyeteg vagyok... - Folyathattam volna még magam szapulását, de Georgina pontosan ismer, tőle jobban senki sem tudja, hogy milyen vagyok valójában. Mindenkitől elrejtettem eddig valódi énemet, őt leszámítva. Úgy hiszem ezt akarta tőlem hallani, hát most meg is kapta. Szívem szerint letöröltem volna könnyeit, mert mélyen legbelül iszonyatosan bűntudatot éreztem, nem akartam sírni látni, még sem hazudhattam neki. Nem ölelhettem át vigaszt nyújtva hazug szavak között dédelgetve, mert semmi sem fog megváltozni, nem lesz a világ jobb hely, nem hozhatjuk vissza a holtakat, akiket saját magunk taszítottunk a másvilágra. Sőt, mi sem fogunk megváltozni, akármennyire is szeretné Georgina ezt hinni, hiszen nem hiába próbál ember vér nélkül élni. Erre aztán nem számítottam, ezért sikerült neki könnyen falhoz csapnia. Hirtelen egyik meglepetés követte a másikat. Elképesztő, hogy ez a nő még ennyi idő után is képes össze zavarni és ekkora hatást gyakorolni rám. Mohón, követelőzően csókoltam vissza. Csókunk egy örökkévalóságnak tűnt, hiába voltam annak tudtában, hogy pár másodpercig érezhettem csak ismét, puha, mézédes ajkait. - Drága Georginám! - Most mégis karjaim közé zártam. Azt hiszem eddig vele is önző voltam, akármennyire is próbálkoztam. Most végre tehetek érte valamit önzetlenül is. Szeretném azt hinni, hogy minden irántam érzett érzelme legalább fele annyira igaz volt, mint az én érzelmeim iránta, hogy nem csak a közöttünk lévő kötelék végett érezte mindezt, vagy hogy én arra vágytam, hogy szeressen. Azzal számolnom kell, hogy ha kikapcsolja az emberiségét talán az egyet fog jelenteni azzal, hogy megszűnik létezni minden felém táplált érzelme, hogy már többé semmit sem fogok jelenteni számára. - Ezt te sem akarhatod. - Vagy talán én nem akarom? Félek, sőt rettegek attól, hogy csak ilyen egyszerűen elveszíthetem, pont akkor mikor annyi idő után végre rátaláltam. - Eddig ettől menekültél, most pedig mégis ezt akarod? Tudod mi fog történni, ha kikapcsolod? Nem lesz bűntudatod. Tényleg ragadozóval fogsz válni. - Kezeim felsiklottak vállaira, úgy néztem mélyen szemeibe. Egyik felem meg szeretné szabadítani a szenvedéstől, mégis a másik attól tart, hogy emberiség nélkül már nem ugyan azt a nőt fogom látni, akibe bele szerettem. Ebbe még sem szólhatok bele, Georgina döntése, egyedül csak ő tudja kikapcsolni, ha tényleg erre vágyik.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Csüt. Feb. 20, 2014 10:47 pm
Johann
I
stenem… minden szava igaz. - csak ez járt a fejemben és egy picit, de csak egy nagyon picit elszégyellem magam, hófehér bőrömre pír költözik. Miért reagálok így? Ó hát nem nyilvánvaló? Idáig bármi rosszat tettem, gondoltam, kívántam, örökké Johannt okoltam. Ha elsétált mellettem valaki, aki árasztotta magából a vér csábító illatát, s megfordult a fejemben, hogy szíves örömest feltépem nyaki ütőérét, szintén Őt okoltam… ha eltörtem egy tányért; - átkoztam, amiért elátkozott. Pedig mennyire igazságtalan részemről, de…de túl egyszerű valaki mást hibáztatni, mint hogy beismerjünk, tetteinkért egyedül csakis egyedül mi felelhetünk. Senki nem fogott pisztolyt a fejemhez, amikor azt a szegény gyermekes apukát megöltem… senki sem kényszerített, én döntöttem egyedül. Én választottam ezt az utat. - Nem akarok rá emlékezni. - Nem! Nem és neeem! Megingatom fejem, mintha azzal megtudnám akadályozni a feltörekvő keserédes emlékeket. Vér, szerelem, szórakozás, öröm… mennyire mámorító visszaélni a képességeinkkel, mennyire mulattató másik elméjével heccből szórakozni, hogy aztán amikor megunjuk a babozást éhes ragadozóként csaphassunk le rá. Élvezzük a felemét, mely még édesebbé varázsolja ereinek éltető nedűjét, s szívének gyors dallama már csak hab a tortán. Egykor zene volt füleimnek… édes emlékek… nehéz elengedni őket, pedig egészen eddig ezt próbáltam. - Nem kifejezetten, hisz tudod, hogy állatok vérén is elvegetálhatunk…manapság ott a kórházi vér is. Észre sem veszik, ha egy-kettőnek lába kél és még csak ölni sem kell érte. - Próbálok meggyőző hangnemet megüti, de tulajdonképpen kit is akarok becsapni? Az állatvér hamar kihűl, s korán sem olyan ízletes, mint mondjuk egy fiatal hamvas tizenévesé. A zacskós vérről nem is beszélve, harmadosztályú íz, nulla élvezet. Észre sem veszed, s olyan besavanyodott rossz kedvű leszel, mint én, persze amíg a bennünk lakozó vámpír meg nem unja. Elfuthatunk a sorsunk elől? Megpróbálhatjuk… azonban nem győzhetünk, - most már tisztán látom. Nagyon kíváncsi vagyok a válaszára szinte megfeledkezem a hollétünkről, s könnyedén a mocskos falnak vetem a fejem. Elterelődhetnek a gondolataim, amitől nem kell bosszúján rágódnom, bár már beletörődtem, hogy ez elkerülhetetlen. Ahogy felfedi előttem válaszát őszintén összezavarodok. Hatalmas gombóc keletkezik a torkomban, képtelen vagyok bármit is mondani. Ráncolt homlokkal bámulom, nem kételkedem szavai hitelességében csupán nem találom a szavakat. Reméltem, hogy azt mondja minden szándéka az volt: gonosz szörnyet faragjon belőlem, hogy a lelkiismerete másnak is épp olyan mocskos legyen akár az Övé – olyan könnyű lett volna lemondani az édes emlékekről. Túlságosan érzékeny vagyok, így volt velem még halandóként is épp ezért ez tulajdonságom felerősödött. Nem meglepő hát, hogy könny gyűlik a szememben, szívem szerint jó erősen magamhoz ölelném. Megremeg a szám sarka, ekkor már tudom, hogy nem fojthatom vissza tovább könnyeim, mitől alig láttam Johann igéző csokoládé barna szemeit. Újra megigéz velük… elég néhány mondat és máris hatást gyakorol rám, ügyes, nagyon ügyes. - Bűntudatot akarsz ébreszteni bennem? Tessék hát sikerült! Nekem nem esik nehezemre az ilyesmi… képes vagyok megbánni a tetteim, na és te? Megbántad, hogy idő előtt föld alá tetted szeretteimet? Hogy a szeretett bátyámat féltékenységből megölted? Éreztél valaha bűntudatot? - Túl nagy a kavarodás bennem és nem felejthetem el, hogy hiába tette ezeket a szörnyű dolgokat, mindet értettem tette. Lehet én magam végeztem volna velük mohóságból, ha Ő nem teszi meg. Kétségtelenül eluralkodik rajtam a megtört vámpír énem, kiszanálom a pillanatot, és megragadom a falhoz taszítva erős testét. Persze mindez csupán a meglepettségének köszönhetem, máskülönben újabb esélytelen próbálkozás lenne. Tettem hevében éhesen csapok le a szájára, ha viszonozza, ha nem, egyáltalán nem érdekel – erre van most szükségem. Amilyen gyorsan megcsókolom, olyan hamar abba is hagyom. - Ki akarom kapcsolni… - Csupán ennyit suttogok a sötétbe immáron teljesen szétesve, könnyáztatta arccal. Eléggé összefüggéstelen tűnhet idegen füllel, de azt hiszem Johann számára világos lesz.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Csüt. Feb. 20, 2014 12:07 pm
to Georgina
Túl szép volt.. Csak a miénk volt... Ezért is esik nehezemre vissza emlékezni a régi időkre. Mert már véget ért, már soha sem lesz olyan, amilyen volt az életünk még mielőtt be nem taszított a magányosság sötét bugyraiba. Mit ér a halhatatlanság, ha az örökkévalóság nélküle semmit sem jelent számomra? Egyetlen hatalmas hibám, hogy túlságosan ragaszkodom hozzá. Georgina az egyetlen gyenge pont a sebezhetetlen páncélomon. Ha nem lennék már így is halott, akkor biztos lennék abban, hogy ez a nő tenne a sírba. - Őszintén ebben bíztál? Ne akard nekem bemesélni, hogy a hosszú külön töltött évek alatt nem volt egyetlen olyan pillanat sem, mikor vissza vágyakoztál volna hozzám. - Nem telt el úgy egyetlen nap sem, hogy ne gondoltam volna rá. Szó szerint szinte mindenről Georgina jutott eszembe. Emléke, mint a legerősebb sav mardosta fájdalmasan rideg szívemet, amibe örökre bezártam az iránta táplált őszinte érzelmeket. - Megtanítottalak élvezettel ölni, de egy percig se feledd el, hogy semmire sem kényszerítettelek! - Ironikus, hogy azt szeretem benne a legjobban, ami végett ennyire képes eltaszítani magát tőlem. Belé sokkal több emberiség szorult még vámpírként is, mint belém emberéletem során valaha is. - Emlékezz csak vissza arra, hogy milyen élvezettel cserkészted be az áldozataidat. Ha éppenséggel nem voltál éhes, akkor hosszú órákig is elszórakoztál velük, mielőtt minden egyes csepp vérüket kiszívtad volna... - Sorolhatnám még tovább is, de nem hinném, hogy szükség lenne a nosztalgiázásra, jól emlékezhet ezekre a momentumokra, hiszen ezek elől szeretett volna megszökni. Mégis mit hitt, ha távol marad tőlem, akkor az éhség démona már nem csap le rá újra és újra vért követelve? - Az élettel együtt jár a gyilkolás, ha vámpír vagy! - Mégis mikor kezdett együtt érezni az áldozataival? Ezt bizonyára nem tőlem tanulta, mert számomra nem többek az emberek holmi két lábon járó vértasaktól, amik csak arra valók, hogy éhségünket csillapítják. - Drága Georginám... - Egyetlen pillanatra elbizonytalanodtam, miért is érdemelné meg egy olyan nő, aki csak játszik az iránta táplált érzelmeimmel, hogy őszinte legyek hozzá? Aztán hirtelenjében újra megeredt a nyelvem, hát ha kicsikarok belőle némi bűntudatot. - Amint az életem részese lettél tudtam, hogy csak is te lehetsz az egyetlen jó dolog az életemben. Hiába voltál akkor ember, képes voltál megbabonázni. Túlságosan szerettelek ahhoz, hogy hagyjak halandóként élni, majd végig nézni, ahogy szép lassan megöregszel mellettem és meghalsz. Az irántad táplált érzelmeim végett lettél vámpír, hogy egy örökkévalóságon át együtt tudjunk lenni. - Sajnos egészen más elképzeléseink voltak ezzel kapcsolatban, nem hiába menekült előlem hosszú évekig. Annyira magam mellett akartam tudni, hogy mindvégig utána kutattam, de arra egyetlen pillanatig sem gondoltam, hogy netalán nélkülem sokkal boldogabb. Nehéz elengedni, talán valójában sosem leszek rá képes és nem fog elmúlni egyetlen nap sem, hogy ne kísértsen Georgina emléke, most mégis hátra léptem tőle két lépést, miközben mindvégig a szemébe néztem. Ez az a pillanat, amikor nem mennék utána, ha úgy döntene folyatná a menekülést előlem, talán soha többé nem keresném fel. Szeretem, ennyire még soha senkit sem szerettem, nem számít, hogy milyen messze is fog lenni tőlem, ezek az érzések semmit sem fognak változni iránta. Georgina mindig az én egyetlen, örök szerelmem fog maradni.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Hétf. Feb. 17, 2014 3:04 pm
Johann
S
emmit sem változott… markáns arcvonásai még mindig vonzóak, az idő vas foga nem hagyott nyomot rajta, sötét szőke haja finoman omlik fülére és még emlékszem selymes tapintására, hideg mosolya ránt vissza a jelenbe, amitől szinte feláll a szőr a hátamon. Az egész megjelenése most is tiszteletet parancsoló, az ember csak rátekint és tudja, vele aztán nem lehet szórakozni. Én mégis megtettem… Elárultam…elfeledtem. Bár az utóbbiban annyira még sem lennék biztos. Kicsit úgy érzem magam, mintha szófogadatlan kis kutya lennék, aki elszökött otthonról és bizony a gazdája végül utolérte. Ha a halandó férfi vére nem pulzálna ereimben, bizonyára behúzott nyakkal esedeznék bocsánatáért, vagy kérném, hogy itt helyben öljön meg, de jelenleg a női büszkeségem sokkal fontosabb a pitizésnél. - Őszintén? Reméltem, hogy elég nagy a világ kettőnek és soha többé nem foglak viszont látni. - Jó meglehet egyik részem mindig is vágyott a találkozásra, de másik, amely nyilván sokkal erősebbnek bizonyult, a háta közepére sem kívánta Johann emlékét. A megmaradt emberi énem azt diktálta minél messzebb kell lennem tőle, máskülönben bekebelez a bennem lakozó éhes démon. Hogyan is képzelhettem, hogy megszökhetek előle? Sokkal idősebb és tapasztaltabb nálam, gondolkozhattam volna mielőtt cselekszem. - Nem valóban, nem. Te valami sokkal rosszabbat tanítottál ennél! - Gondolok a temérdek hullahegyre, mint magunk mögött hagytunk pusztán élvezetből, mert akkor még azt hittem mindez így helyes, mindez megéri a szerelemért. Kiváló emlékezőképességem révén nem fejeltek el semmit, jó emlékek is ugyan úgy bennem élnek, de nem hunyhatok szemet gonosz tettei felett. Nem felejthetek! Nem vagyok az a veszekedős fajta, ha tehetem elkerülöm a konfliktusokat, az erőszakot, de miért kímélném meg haragomtól? Miért tennék ilyet? Nem találok rá egyetlen nyomós indokot sem, így az iránta érzett tiszteletem, meg a félelmemet jó mélyen belegyömöszölöm a fiókba, majd elzárom tudatomban. Egyből kedvem támad jól arcon csapni, azonban nem sikerül a gyenge próbálkozásom. Nincs időm csalódottságra sem, hangos reccsenéssel érkezik a hátam a nyirkos falnak. A tüdőmből kiszorul minden levegő, beletelik néhány másodperce, mire sikerül válaszra nyitnom ajkaim. - Pedig már darabokra törtél… nézd meg mit tettél velem! Nem bírok így élni… nem akarom ezt. Undorodom a gyilkolás gondolatától is és mégis napokban hosszú idő után újra megtettem. - Nem tartozom számára beszámolóval, de szavak maguktól törnek elő belőlem. Talán a kétségbeesés felelős mindenért. Rettegek a bosszújától, mi bármelyik percben lesújthat ennyit arról, hogy mélyen elzártam. - Miért pont én kellettem neked? -
A hozzászólást Georgina E. Augustin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Feb. 20, 2014 8:33 pm-kor.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Hétf. Feb. 17, 2014 1:43 pm
to Georgina
Újra hatalmába kerít ez a szörnyű ismerős érzés, jobban mondva, annak csak fakó árnya. Régebben jelenléte melegséggel töltötte meg fagyos szívemet, ami már 'oly rég óta nem dobban. Most pedig, hiába van előttem, olyan akár egy délibáb, ami akármelyik pillanatban köddé foszolhat. Ujjaimmal ezért fogom körbe karcsú karját, mintha attól rettegnék, hogy csak a képzeletem játszik velem kegyetlen játékot. Hány hosszú éve már, hogy nem tudhattam magam mellett? Nélküle megkeseredettnek érzem a múltamat, árnyat vetett azokra a szép pillanatokra is, mikor mindketten egymásnak éltünk. Mintha megbecstelenítette volna azt, ami egykoron közöttünk volt azzal, hogy elhagyott. Most viszont rátaláltam annyi kereséssel töltött év után, nem vagyok képes elengedni, ha az enyém nem lehet, hát akkor másé se legyen! - Nahát ennyire nem hitted, hogy még látni fogjuk egymást? - Mert én soha egyetlen egy napra sem adtam fel a reményt, hiába is volt fárasztó kutatni, követni a nyomokat. Valahogy tudtam, hogy megéri a fáradozást, hogy egyszer végre révbe érek. Nos, ez a nap ma következett be. Még számomra is hihetetlen. - Drága Georginám, nem csak a fantáziádban létezem. - Bizonyára egy nagyobb sokk lehet számára ez a találkozás. Naivság lett volna részéről azt hinni, hogy hagyni fogom, hogy egyik napról a másikra kisétáljon az életemből. Jobban ismer bárkinél, ahogyan az is tudja rólam, hogy túl önző vagyok ahhoz, hogy megadjam neki a szabadság jogát. Ő hozzám tartozik! - Hagyd abba a hitetlenkedést, nem ezt tanítottam neked! - Az, hogy végig simított arcomon, amolyan olcsó színjátéknak tűnt számomra. Mégis, hogyan képes rá mindazok után, amit tett? Nem is kellett sokat várnom arra, hogy előtörjön belőle a valódi énje, az a temperamentumos nő, akiért bármire képes volnék. Sokkal idősebb és erősebb vagyok nála, ezért csuklójánál fogva kaptam el felém lendített karját. Először csak elmosolyogtam magam, igazán szép próbálkozás volt részéről, de nem azért vagyok itt, hogy eltűrjem ezt tőle. Ezért egy pillanat alatt érhette háta az omladozó fal vakolatát. - Tudod számomra olyan vagy, mint egy törékeny porcelánbaba, még sem kell attól rettegnem, hogy akármelyik pillanatban darabjaidra törhetnél. - Selymes, fehér bőre tökéletes porcelánbaba látszatát kelti, még sem annyira sebezhető. Ezért sem voltam óvatos vele, érezze csak, hogy én irányítok.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Vas. Feb. 16, 2014 7:59 pm
Johann
N
evetséges miféle alantas dolgokra tudja kényszeríteni az embert, akarom mondani a vámpírt az éhség. Már – már állatias az ösztön mi előtört belőlem, és nincs menekvés. Előle nincs! Képtelenség az érzékeimen uralkodni, úgy érzem magam, mint frissen beharapott újonc, mikor még csodálod az új léted, aztán rájössz az új élet hátulütőire, rájössz, hogy ez annyira nem is jó, mint hitted. Az új élet tele van borzalommal, vérrel és az ösztönnel, mely kikapcsolhatatlan, s hajt, azt kívánja táplálkozz, ölj és élvezd. Micsoda megtörhetetlen ördögi kör ez!? Miért kívántam én valaha is ilyesmit? Nem tudhattam mi lesz, a rózsaszínköd elnyomta tudatomban megfogant kérdéseimet. Azt hittem minden jobb lesz és valóban úgy volt egy darabig, míg rá nem jöttem, hogy nem akarom kárhozott szörnyként élni életemet, mi talán valóban örökké tart. De mi van, ha ezt a ösztön alapból megváltoztathatatlan, mi van ha erre születtem, hogy öljek? Már nagyon rég volt, hogy efféle sötét gondolatok fordultak meg fejemben, de ahogy a mámor fátyolként tudatomra nehezül egyszerűen minden elsötétül körülöttem. Csak a férfi van és én, még a szívének egyre halkulóbb lágy dobbanása. Harcol ám hiába… ellenem nem győzhet! Élvezem, ahogy forró lávaként ömlik le a torkomon mézédes vére, halkan fel is sóhajtok és lágyan hajába túrok. Mohó vagyok és könyörtelen… nevetséges! Ki vagyok én valójában? Alig fél óra elteltével már bágyadtan szelem az utcákat, mélyen gondolataimba merülve sétálok a keskeny járdán, ügyet sem vetve rá merre visznek lábaim. A fiatal férfi emléke már 'oly távolinak tűnik, mintha évszázadokkal ezelőtt éreztem volna ajkaim alatt bőre finom roppanását, ahogyan megadja magát a vámpírfogaimnak. Nincs más csak a zsibbasztó üresség… alvajáróként téblábolok a halandók között, kik néha belém jönnek, mások morcosan kikerülnek, aztán kisvártatva valamiféle zsákutca áldozatául esek. Kábultam bámul az előttem éktelenkedő téglafalat, tüdőmbe mélyen beleissza magát a szemét émelyítő bűze, míg nem ismerős hang üti meg fülem. Felnevetek. Istenem mondom ez az a pillanat amikor végleg elment az eszem. Képzelet játszik csupán velem, legalábbis amíg meg nem fordulok úgy hiszem. - Johann? - Szemeim elkerekednek alakja láttam, a félelem erősen gerincembe hasít, aztán mintha elvágnák, mindez elmúlik. - Ez hogy lehetséges? - Bukkan ki belőlem hangosan a kérdés. Kétségtelen, hogy eddig ügyesen sikerült elrejtőznöm előle, miért pont most sikerülne megtalálnia? Az igazi Johann nem állhat itt előttem, máskülönben valamit nagyon elszúrhattam. - Nem, Ő nem lehetsz… ki vagy és miért másztál bele a fejembe? - Nem tetszik, hogy karon ragadott, sőt az sem, hogy fejembe mászott. A vámpírok képesek erre nem? Ugyan! Nincsenek ellenségem azt a vadász csapatot leszámítva, akinek az egyik tagját szárazta szívtam, micsoda pech. - Tényleg te vagy az? - Ujjaim óvatosan végig húzom arcának élén, mintha attól tartanék bármikor eltörheti. Egy pillanatra ellágyulok és hagyom, hogy az elnyomott érzéseim hullámként csapjanak át fejem felett. Szemeim örömtől csillognak és végül, a hatás kedvéért lidérces álomként villan be annak a két férfinak az arca, akit a napokban öltem meg. Halálukért egyedül Ő felelhet. A bennem pulzáló keserűség, düh szörnyű elegye jelen pillanatban erősebbnek bizonyul, s meglendíti szabad kezem, pontosabban tenyerem, s ha nem védi ki bizony találat érheti.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Vas. Feb. 16, 2014 6:11 pm
to Georgina
Miért a remény hal meg utoljára? Mert ő a gyilkos. Az én esetemben inkább engem illetne a gyilkos kifejezés. Hiába is táplálkozom ártatlan emberek véréből, még sem érzem magam gyilkosnak. Nem, inkább azt érzem, hogy a táplálék lánc tetején vagyok, egy igazi ragadozó lakozik bennem. Én vagyok az áldozataim végzete, ez pedig olyan hatalom érzetet ad, amit fel sem foghatna az egyszerű ember elméje. Na igen, az emberek sok mindent képtelenek felfogni, vagy csak saját magukat akarják azzal becsapni, hogy a vámpírok nem léteznek. Hogy miért? Mert így biztonságban érzik magukat. Naivan azt hiszik, ha nem hisznek a létezésünknek, akkor nem is eshetnek egy vámpír áldozatául. Régen jobban hittek bennünk, karókkal, szenteltvízzel és fokhagymával védekeztek ellenünk. Mára pedig az általunk okozott félelemből a média nevetséges mesét faragott, elképesztő, hogy pár évszázad során hová fajult a világ. Az életemben minden változott, csak egy valaki szerepe maradt még a mai napig is ugyan olyan fontos. De Georgina semmibe vette az iránta táplált érzelmeimet. Talán megriadt tőlem, mint egy ártatlan őzike a vadász láttán? Elmenekült tőlem. Akármilyen messze is volt mindig tőlem emléke sosem hagyott nyugodni, hiába telt el számtalan hosszú év, amit a keresésével töltöttem. Mert a mi játszmánk nem érhet véget csak így. Közöttünk van egy megmagyarázhatatlan kapocs, ami akkor kötődött meg, mikor átváltoztattam. Azt hiszem ezért érzem a jelenlétét. Egyre erősebben, érzem, hogy nagyon közel van már hozzám. Az évek alatt még sosem éreztem ennyire közelinek jelenlétét, úgy hiszem ha most nem találok rá, akkor sosem. Aztán hirtelen megcsapott azaz ismerős illat, de ez nem csak az, ami az emlékeimbe beégette magát, ez tényleg az ő illata. Ha lenne végkeringésem, akkor most szívem veszettül verne, sőt ki is akarna törni mellkasomból. - Georgina. - Próbáltam hangtalanul a háta mögé lopódzani, úgy ejtettem ki nevét ajkaim közül. Tudtam, hogy túszul kell ejtenem, mielőtt beolvadva az árnyak világába köddé válna. Ezért erősen megragadtam karjánál fogva esélyt sem adva neki a menekülésre. - Mindent kezdhetünk a legelejéről, csak kérned kell és megbocsájtok. - Számtalanszor elképzeltem már ezt a pillanatot, de egyik sem volt ehhez fogható. A viszont látás öröme vegyes érzelmeket vált ki belőlem, legfőképp olyanokat, amiket eddig próbáltam mélyen elnyomni magamban. Mégis keserédes pillanat a mostani. Hiába van közel hozzám, mégis annyira távolinak érzem. Talán az évek alatt annyira vágyakoztam utána, hogy maga a fantázia sokkal kielégítőbb volt számomra, mint a mostani valóság? Meglehet.
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Vas. Szept. 22, 2013 1:48 am
Miranda & Joakim
Régen várt pillanat közeleg. Anna még nem sejti, hogy a múltja hamarosan utána nyúl majd. Anna, az én Annám. Összeköt bennünket a vér, ám valami sokkal fontosabb is. Holtnak hisz, ám engem sosem temettek el. Dacos, okos független. Azt hitte, a kezében tartja az irányítást. Muszáj volt megmutatnom, hogy ez koránt sincs így. Az örök életet kínálta, ám én visszautasítottam az ajánlatát. Kegyesnek gondolta magát, de tisztában voltam vele, hogy ha kell ez az átok, hát a saját erőmből is képes leszek megszerezni magamnak. Nem szorultam mások kegyelmére. Különben sem volt bajom az idő múlásával. Az, hogy később mégis a lét ezen formája mellett döntöttem, már egy egészen más lapra tartozik. Csakis Anna miatt történt. Őérte tettem. Nem engedhettem meg, hogy egyedül, nélkülem létezzen a világban. Adtam neki egy kis szabadságot, ez igaz. Évszázadok teltek már el az utolsó találkozásunk óta. Ez azonban semmin sem változtat. Eljött az ideje, hogy visszaszerezzem azt, aki az enyém. Talán túlságosan is sok szabadságot adtam neki. Már régen nem az vagyok, aki egykoron. Minden bizonnyal meglepik majd a változások. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen az idő mindenkin rajta hagyja a nyomát. Még azokon is, akik látszatra örökre változatlanok maradnak. Vajon mennyire ismert félre engem az én drága Annám? Minden bizonnyal szolgálhatok számára néhány kellemetlen meglepetéssel. Bár ez főleg attól függ majd, mennyire lesz... dacos. Tudom, hogy nem volt egyszerű élete. Attól még, hogy nem kerestem fel... szemmel tartottam. Mindig tudtam, hogy merre jár és mit csinál. Az árnyékok között ólálkodtam, egyre közelebb és közelebb osontam hozzá és ő minderről nem tudott. Láttam az elkövetett hibáit, elhullajtott könnyeit. Mindez semmi lesz ahhoz képest, ami eztán jön majd. Elég sokáig vártam. Valóban eljött a szembesítés ideje. Anna hozzám tartozik. Egyedül és kizárólag hozzám. Ezen senki és semmi nem változtathat. Még ő sem. Túl sok időt hagytam neki... nem leszek többé ennyire... kegyes. Megtanítom neki, hogy mellettem van a helye és hogy kettőnk kapcsolatában csakis én lehetek az, aki... irányít. Miután annak idején átváltozott meggyőzte magát ennek ellenkezőjéről. Úgy kínálgatta a kárhozott vért, mintha más nem lenne rá képes. Régen magam mögött hagytam már azt, ki halandó életemben voltam. A változások... elkerülhetetlenek voltak. New Orleans nyüzsgése valahol bosszant. Ez a város sosem alszik. Egyrészről ez kétségkívül előny, hiszen sosincs hiány a prédából. Viszont az állandó hangzavar számomra egy idő után mindig... zavaróan hat. Hiába, én még egy másik kor gyermeke vagyok. Mára a világ elfelejtette már, hogy mi az igazán fontos, lényeges. Én szívesen adok illemtan leckét mindenkinek, aki nem kellően... óvatos. Talán majd Anna is rászorul erre. Meglátjuk, ha ismét ott áll majd előttem. Még mindig nem tudom, hogy mennyi időt töltök majd el ebben a városban. A céljaim csak és kizárólag Annához kötődnek. Nem áll szándékomban ideköltözni. Annyira... nem nyerte el a tetszésemet. Az pedig különösen bosszant, hogy itt egyesek túlságosan is fontosnak képzelik magukat. Hétszáz év alatt láttam én már jó néhány önjelölt kiskirályt. Egyik sem húzta túlságosan sokáig. Marcel sem jobb, mint a többiek. Személyesen ugyan még nem volt hozzá szerencsém, de ezen nem is áll szándékomban változtatni. Mernek nagyot álmodni, aztán csodálkoznak, mikor fejük a porba hull. Jómagam mindig tisztában voltam saját határaimmal. Ez persze nem jelenti azt, hogy híján vagyok a... mondjuk úgy kísérletező kedvnek. Ha valamihez kedvet kapok, azt mindenképpen elérem. Sosem voltam az a fajta vámpír, aki elé gátakat lehet állítani. Megvannak a magam módszerei, hogy megszerezhessem a vágyott értékeket. Hosszú évszázadok során tökéletesítettem őket. Jobban ismerem az embereket, mint ők saját magukat. Látom, amit még önnön lényük előtt is rejtegetni próbálnak. Bizony, az önámítás... csúnya szokás, ám egyre jobban elharapózik. Engem azonban kevesek képesek megtéveszteni. Remekül kihasználtam az ajándékba kapott időt. Tanultam, fejlődtem... olyan dolgokat ismertem meg, melyekről korábban még csak nem is álmodhattam. Értem, miért részegítette meg Annát ez a hatalom, ám én nem estem ugyanebbe a hibába. Régi önmagam örökre feledésbe merült, de van, ami... sosem tűnhet el. Az a kis démon még mindig hozzám tartozik. A tovatűnt évszázadok sem moshatták el kettőnk közös bűneit. Tabu. Tiltott. Ó, jól tudtuk mi akkor régen is, de egyikünket sem érdekelt. Engem még most se. Volt, amikor nem hittem volna, hogy felhorgadhat haragom az én Annám iránt, azonban mégis megtörtént. Szavai ébresztették fel bennem a dühöt. Azt képzelte, uralhatja sorsomat. Mindenképpen be kellett bizonyítanom neki, hogy ez nincs így. Soha nem is volt. Nemet mondtam hát. Elutasítottam az oly nagy buzgalommal kínálgatott ajándékát. Láttam az arcán, hogy emiatt ő is megorrolt rám, ám nem érdekelt. Kicsit sem. Nem engedhettem meg, hogy ilyesféle hatalmat kapjon fölöttem. Vajon mit gondolt, csak úgy fejet hajtok és hálás szavakat rebegek majd a kegyért, amit velem gyakorolt? Nem hittem volna, hogy ennyire ostoba, tettei viszont megcáfolták korábbi elképzeléseimet. Most hogyan alakulnak majd a dolgok? Ez a legnagyobb kérdés. Biztos vagyok benne. Számtalanszor elképzeltem már a találkozó menetét, mégis... egyre lelkesebben várom, hogy valóban megpillanthassam arcát. Úrrá lesz majd rajta a döbbenet, hogy akit rég temetettnek vél még mindig a földön jár és létezik. Kettőnk könyvébe még nem írták le az utolsó szavakat. Igaz, hogy a nagy mű maga évszázadok óta érintetlenül áll, ám hamarosan ismét felütik. Nem ok nélkül járom New Orleans zajos utcáit. Éhes vagyok. Prédára vágyom. Valakire, aki legalább egy rövid időre eltereli majd figyelmemet a közelgő találkozóról. Megint túlságosan is sok feszültség gyülemlett fel bennem. Itt az ideje, hogy levezessem. Vajon ki lesz az a szerencsétlen, aki felhívja magára a figyelmemet? Némán múlnak a percek. Végül befordulok egy zsákutcába és tekintetem megakad egy fiatal lányon. Eltévedt. Ingerült. Még nem fedezett fel engem, ám ez csupán idő kérdése. Annál is inkább, mivel nekem egyáltalán nem áll szándékomban távozni. Lelkének szövetét valószínűleg még nem színezte sötétre kimondhatatlan bűnök sora, ám... jellegzetesen mai fiatalnak tűnik és egy kis leckére ez is épp elég okot szolgáltat. Manapság mindenki annyira... udvariatlan. Egyszerűen javíthatatlanok. - Csak nem eltévedt, kisasszony? – szólítom meg, miközben közelebb lépek hozzá. Ügyelek rá, hogy se tartásomban, se hangsúlyomban ne legyen semmi fenyegető. - Segíthetek esetleg... valahogyan? Esetleg eligazíthatom. – Utóbbira természetesen nem lennék képes, hiszen csupán nemrég érkeztem a városba, ám erről nem kell tudnia. Hamarosan úgysem számít majd, hogy mit akar.
Spencer Fitzgerald
welcome to my world
► Residence :
∫ New Orleans
► Total posts :
96
SOUL MANIPULATOR ☩
Tárgy: Re: Szűk zsákutca Hétf. Aug. 12, 2013 11:18 pm
Joakim & Miranda
Hát mit ne mondjak... nekem soha nem volt bajom azzal, hogyha el kellett költenem egy kis pénzt. Na de valljuk be, melyik lánynak esne nehezére a vásárlás? Ritka az olyan. Na meg én különösen szeretek néha ruhásüzletekben tölteni az időmet. Éppen ezért, a mai délutánt úgy terveztük, hogy ellátogatunk New Orleans-ba, ahol sokkal több és egyben szebb a választék, mint Mystic Falls-ban. Meg hát, Lily-nek lesz egy kis programja este... ami idő alatt, én valamit kell csináljak. Persze erről még mindig fogalmam sincs. Valamiért, mindig mindent az utolsó pillanatra kell hagynom. Nagy valószínűséggel, a mai estén elég unalmas lesz. De hát, hogy mondjam, Lily-nek, hogy ne menjen el arra a randira. Csak kibírok pár órácskát egyedül is. Majd elmegyek egy bárba, vagy moziba, vagy vacsizni. Nagyon sok választék lenne, egy ilyen nagy városban. Nehogy már unatkozzak! - Még fél órám van. - Rángat ki gondolatmenetemből, az ideges Lily miközben épp egy rakás ruhával a kezünkben, a próbafülke felé száguldunk. - Hé, nyugi. Odaérsz! És egyébként sem árt, ha egy nő késik. - Pillantok rá, egy megnyugtató mosoly kíséretében, majd befoglalom az egyik fülkét, a következő fél órára. Miután már elszórtuk az összes, ruhára félrerakott pénzünket, szélsebesen indulunk a kocsihoz, hogy Lily-t kitegyem a találkozója helyén. Barátnőm szerencséjére ez elég hamar meg is történik, így az én szerencsétlenségemre, elég hamar egyedül találom magam. Miután megtörtént a jó kívánságaim elszórása, lassan megindulok, valami bár féleség keresésére, ám de ez nem bizonyúlt, olyan könnyűnek. Jóformán, csak körbe-körbe körözök, mint egy komplett idióta. Már tényleg kezdem, magam teljesen hülyének érezni. Lehet könnyebb lenne a helyzetem, ha egy parkolóban hagynám az autót, és a sétát választanám. Elvégre, szeretek sétálni... jót tesz. Főleg akkor, ha el akarom húzni az időt. Jó, mondjuk nem fogok három órán át gyalogolni, mint valami megrögzött. Egyszerűen, csak keresek valami olyan helyet, ahol meghúzhatom magam és esetleg ihatok valamit. Bár az ivászat, lehet nem a legjobb ötlet, mert biztosan nekem kell hazafelé hajtani. Szóval inkább enni akarok valahol. Miután az autót otthagyom az egyik külvárosi parkolóban, lassan útnak indulok, a két csodás lábamon. Most megkérdezhetné valaki, hogy miért nem a város szívében... a központban keresgélek. Ám erre, egy szörnyen könnyű választ tudok adni. Egyszerűen, nem maradt elég pénzem ahhoz, hogy a belvárosban vacsorázzak. És hát a hülye is tudja, hogy a város szélén mindig, minden olcsóbb. Viszont addig-addig idétlenkedek, hogy már fogalmam sincs, hány utcán mentem végig. Azt hiszem, most óriási pechem van. Már fogalmam sincs hol vagyok... ráadásul térerőm se nincs. - Ó, nagyszerű! - Fordulok be mégegy utcába, a telefonommal a kezemben, abban reménykedve, hogy végre tudok telefonálni. De nem! Valami itt nagyon nics rendben! Nem hiszem el, hogy eltévedtem, és még segítséget sem tudok hívni. Na és ez még nem minden. Nagyon úgy tűnik, hogy zsák utcába tévedtem, ugyanis akármerre nézek, csak falakat látok. - Aaa fenébe! - Morgom el az orrom alatt, miközben, egy követ rúgdosva, indulok meg visszafelé az úton.
|| Words: számolj || Music: wake me up|| Note: ez most olyan, amilyen...||
Kezdőlap
Tárgy: Re: Szűk zsákutca 
• Skillet - Comatose • xxx
•• 
