Miután nagy meglepetésemre találkoztam Kaylee-val a Lockwood barlangban kétség sem fér hozzá, hogy mind végig rá lett volna szükségem. Még azt is képes vagyok lenyelni, hogy bizony eleinte nem is érzett semmit sem irántam csupán a céljait próbálta elérni rajtam keresztül. De hát ez egy megbocsátható bűn hisz minden ember a céljait üldözi, még én is. A barlang helyett szívesebben jöttem ide beszélgetni. Ott a sok emlék szinte megőrjít. Azok az átváltozással járó éjszakák mikor a csontom dirib-darabra tőrt szinte beleégett az emlékezetembe a fájdalom. Egyik ilyen átváltozásom még Kaylee is látta. Borzalmas érzés, de utána a farkas gyorsasága és ereje feledteti az emberrel a kínokat amiket ezért átélt. Most azért vagyunk itt, hogy végre tisztázzunk mindent. Hogy vele és velem mi történt míg egyáltalán nem találkoztunk. Ha nem lennék szellem bizony ez nem a beszélgetés ideje lenne hanem a vágyaké, de sajna nem így van. be kell érnem a jelenlétével. Még ez is több mint amit megérdemlek vagy remélni mertem volna. Leülök az ágy szélére és csak Őt nézem, nem is tudom érdemes lenne e megtörni ezt a csendet. ha nem is jó ötlet én megtöröm hisz tisztázni jöttünk a történteket. -Kaylee, kérlek mondd el nekem ez a varászlat mivel is jár és, hogy mit kell tennem azért, hogy meg is történjen. Mindennél jobban élni szeretnék, hogy végre új életet kezdhessek, veled. - Nyögöm ki végül nagy nehezen. Nem tudom meddig is lesz nehéz az érzéseim szavakba öntése, de igen eltarthat míg egy darabig míg megtanulom kezelni. A szerelem sose volt benne a fogalom táramban. Katherine iránt amit éreztem se mondható szerelemnek csak egy kisebb ragaszkodásnak amit végül megtört a való igazság, hogy csak kihasznált. Egy Lockwood csak úgy bedőlt egy vámpírnak. Milyen szép is ez. Azóta is átkozom a napot, hogy megismertem. De hát átkozhatom most már teljesen mindegy. Nem számít. Ha megkapnám az esélyt ahhoz, hogy újra éljek nem kizárt, hogy Katherine Pierce egy életre eltűnne erről a világról, tennék róla. Vagy az is lehet csupán fognám magam és eltűnnék innen olyan messzire, amennyire csak tudnék és vissza se néznék ebbe a kísértet járta nyomorult kis városba.
Lauren E. Clarke
welcome to my world
► Residence :
◇ richmond
► Age :
34
► Total posts :
135
INACTIVE CHARACTER ✖
Tárgy: Re: 209. szoba Pént. Szept. 27, 2013 10:24 am
i've got a burning desire
DAMIEN+ ZARA
+18 Lehunyom szememet, mikor ízlelőbimbóim hozzájutnak az élettel teli folyadékhoz. Még mindig friss.. Sokkal jobb az emberi vér, az alvadtnál, amelyet holmi zacskóban tárolnak a kórházakban. Az állatok véréről pedig hadd ne fejtsem ki a véleményemet. Moslék! Röviden és tömören megfogalmaztam a nézetemet. Nem tartozok azok a mazochista vámpírok közé, kik direkt megvonják maguktól a vért, abban reménykedve, hogy nem fogják annyira kívánni. Ez mind badarság, hisz csak jobban fognak áhítozni utánuk. Személyesen nem tapasztaltam, de mindenkinek meg van az általa kreált álláspontja. Csak azután válaszolok Damien-nek, miután fényesre lenyalom az ujjamat. – Persze, hogy élvezném. Egy másodpercre már azt hittem, hogy teljesen félreismertél. – kacsintok rá, és legszívesebben már most magamévá tenném. Vicces, hogyan változik egy ember vélekedése az idők elteltével. Évtizedekkel ezelőtt még egy bottal se nyúltam volna hozzá, most pedig sóvárgok az érintése után. Ennek nem így kellett volna lennie, hogy én legyek az, aki jobban akarja a dolgokat. Miért váltam ilyenné? Talán mert David ott hagyott engem szó nélkül, s hiányzik egy férfi társasága? Kizártnak vélem.. Kicsit hátrébb dőlök, és a kád szélének döntöm a fejemet. Minden egyes érintése maga a megtestesített mámor, s nagy önkontroll kell jelenleg ahhoz, hogy.. hogy.. Kéjesen felnyögök, mikor hideg ujjaival a combom belső felén játszadozik. Hogy a jó isten.. Ha már hamarabb tisztában lettem volna az adottságaival, biztos nem lettem volna olyan rideg, és visszautasító anno. Sőt önként tártam volna szét a lábaimat, csak.. ne hagyja abba. Dús, sötétbarna hajába markolok bele, és a tincseit morzsolgatom az ujjaim alatt. Gyűlölöm, ha egy férfi kopasz, akkor komolyan úgy néz ki, mint egy pénisz. A lényeg, hogy valahova be lehessen túrni, sokaknak a fejbőrük a gyenge pontjuk, én pedig nem szívesen nyúlok egy csupasz izéhez. - És ezt bőven kihasználhatjuk. – teszem még hozzá mámortól ittasan, és jobban belegondolok a hasonlatába. Egy égi tüneményként írt le, ki csak este ragyog, nappal pedig felszívódik.. Ennek értelmesnek kéne lennie? Mindegy. Férfiak így próbálnak bókolni, csak néha egy-egy nőnél nem esik le az ilyesmi. Teljesen elmerülök a saját gondolataimban, illetve érintésének élvezésében, és egyedül valami hideg ragacsos dolog zökkent vissza a valóságba. Vér fedi be a testem nagy részét. – Neked sosem tanították meg, hogy nem illik játszadozni az étellel? – egy kacér vigyor kúszik az arcomra, és nem tolom el magamtól, mert ez igazán élvezetes. Újdonság. Háromszáz év alatt ilyesmiben még sosem volt részem. S talán most egy új előjáték ötletet tanultam el tőle.. Damien-től. - A tiéd vagyok. – teljesen alávetem magamat, és megadom neki a legnagyobb örömöt. A meghátrálást, és az irányítást. Egyszer ezt is ki kell próbálni.. Nem tudok mozogni, és nem is akarok küzdeni ellene. Bár mondjuk, hozzá kell tenni, hogy nem is tudnék, hisz egy évszázaddal idősebb vámpírról van szó. – A tulajdonodban állok. – fokozom még jobban az előző mondatomat, és egy gúnyos mosoly jelenik meg az arcomon, melyet gyorsan visszafojtok. Ha ezt kimondom.. meg fog őrülni. – A szolgád vagyok. – közlöm rezzenéstelen arccal, miközben belém hatol, beteljesítve mindkettőnk akaratát. - Ne habozz, éld ki legmélyebb vágyaidat rajtam, s megígérem.. – nyelek egy nagyot, s közben kezeim folyamatosan a hátát masszírozzák. Hirtelen közelebb rántom magamhoz úgy, hogy egy papírdarabkát se tudjanak közénk becsúsztatni. -, nem fogok ellenkezni.
Úgy érzem, hogy ez az éjszaka csak egyre hosszabb és hosszabb lesz. Már rég túleshettünk volna a dolgon, de mind a ketten csak húzzuk, és húzzuk. Így élvezetesebb? Így jobb? Így tovább fog tartani? Őszintén mondom… hogy nem érdekel. Már hosszú idő óta nem érdekelnek az érzelmek, csak a testi örömök. Most se szerelmet keresni jöttem ide. Nem a leendő társamat látom magam előtt, hanem csak egy nagyon vonzó, elegáns, és ravasz nőt, aki ugyan azt szeretné, mint én. A mámort, a szórakozást, az élvezetet. Ebben nagyon hasonlítunk egymásra. Ha talán nincs is más közös tulajdonságunk, ez legalább mindig itt lesz nekünk. -Ha ellenkezel, akkor erőszakosabb leszek. Lehet, hogy még élveznéd is. – Végignézem, ahogy beleharap a saját ajkába. Az ujjaival játszva csak még jobban ingerel. Rettentően sunyi, de hatásos módszer. Valami azt súgja, hogy ezt akarta a legelejétől kezdve. Irányítani. Még így is, hogy nem mondja ki, csendesen, és szinte észrevehetetlenül befolyásol. Tudja mire vágyok, és hogy képes vagyok bármire, hogy megkapjam. – Nem hagyhatom, hogy te dolgozz helyettem, bármennyire is kényelmes és izgató lenne végig nézni. – súgom a fülébe, miközben kezeim a csípőjéről a combjára futkorásznak, felfedezve az egész testét. Olyan puha… olyan tökéletes. Elhúzom a nyakára tapadt hajtincseket és azon a ponton kezdem el csókolni, ahol a legjobban érzem a szív verését. Egyre hevesebb, minden egyes mozdulatommal. Főleg akkor dobog nagyon, ha ujjaim beljebb csúsznak a combján. -Olyan vagy, mint a csillagok, és a Hold. Ragyogóak, szépek, de ha jön a reggel eltűnnek. Addig viszont még sok időnk van. – egy könnyed mozdulattal lecsúsztatom magamról az alsót, és vért csöpögtetek Zara egész testére. Leereszkedek a hasához, és onnan kezdem el először lenyalni. Hmm, milyen jó ötlet volt ez a kis „fürdő”. Gyakrabban történhetne ilyen véletlen. Elidőzök ott egy kicsit, most én húzom fel őt. Szeretném, ha a nevemet sikítaná, szeretném, ha még többet és többet akarna. – Az enyém vagy, megértetted? – karjait hirtelen hátra szorítom, ezzel teljes mozdulatlanságra ítélve őt. Derekamat közel tolom az övéhez, olyan közel, amilyenre csak lehet. Vámpírhallásommal gyorsan kiszűrök minden más zajt, és csak a lélegzet vételére koncentrálok. Egyenetlen és szapora. Gonosz kis mosoly jelenik meg az arcomon, és egyenesen azokba a mély szemekbe nézek, amik most azt tükrözik, hogy a türelem véges. Így hát egy határozott és erős mozdulattal beteljesítem mind azt, amire vágyott, és amiről mindig is álmodozni fog.
◯ Words: 384 ◯ Music: S.E.X ◯ Notes: Hope you like it. ◯
Tárgy: Re: 209. szoba Szomb. Aug. 03, 2013 10:33 pm
Damien + Zara
+18 ! Egy pillanatra kihúzom fogaimat a lány bőréből, és ujjaimat a két keletkezett pontra rányomom. - És ha nem hagyom magam? - fürgén rápillantok, majd vissza is térek a lányhoz. Ugyanoda mélyesztem bele ismét szemfogaimat, ahova már az előbb is. Nem fogom pocsékolni az édes vérét. Még hogy én.. mint trófea. Nem. Nem vagyok holmi dísztárgy, akit mindenkinek mutogatni kell, mint valami cirkuszi állat. Azok a szerencsétlen, tehetetlen emberek. Majd valamikor, egyszer mi leszünk az uralkodók ezen a nyomorult földön, el leszünk ismerve a halandók által, többé nem kell bujkálnunk, és
titokba tartani a létezésünket. Remélem, ezt a fantasztikus kort meg fogom én élni, vagy nem, s ez örökké csak egy vágyálom marad. Érzem a közeledtét, de nem mozdulok, addig nem, míg fel nem emeli a fejemet. Belevésem pillantásomat az övébe, s most először évtizedek után érzem meg ajkait a sajátomon. Hmm.. nem rossz, így vérrel megfűszerezve igazán ínycsiklandó. - És te ugye tisztában vagy vele, hogy a 70-es években szinte mindennap ezt csináltam? - vonom fel szemöldökömet, és nem tudom tovább tükröztetni a komoly arcomat, így hamar felváltja egy széles vigyor. Ahogyan ő is, én is visszamegyek a helyemhez, és táplálkozok tovább. Istenem.. lehet, hogy halott, de a vére még nem, ezerszer jobb, mint azok a kórházi zacskós szarok. Olyan.. hogyan is tudnám ezt szépen kifejezni, hogy érthető legyen..? Meg van! Mint az embereknek a nyers hús, pontosan. Ha muszáj elél rajta, elegendő a túléléshez, de nem szívesen fogyasztja. Abbahagyom, mikor már a bennem lakozó szörnyeteg kicsit lecsitul. Pár órán belül úgyis éhes leszek ismét, ráadásul.. terveim vannak az estére, és egy teli has sok mindent el tud rontani. Majdnem elnevetem magam a kérdése hallatán. Hát ennyire nem ismert ki eddig? - Drágám, ha nem lenne veled terveim az estére, már rég leléceltem volna. - kajánul rákacsintok, és visszahúzom a szoknyát a lányra. Nem, mintha nem láttam volna már női nemi szervet, csak na.. nem vagyok nekrofil. Nem szólok semmit, inkább csak várom a történteket, és csendben figyelem őt. Kicsit hátrébb kúszok, tekintetemmel követem őt, és a harapásnyomait. Ez hogyan morbid neki? A pestisbe haltam bele.. a patkányokkal, a szennyezett utcán éltem, s más ürülékében fetrengtem. Ha azt kibírtam, ezt simán. Egy sötét gondolat villan fel bennem. Csak nem..? Most már ámulattal tele figyelem minden egyes mozdulatát, és már több vércsepp - lassan tócsa - jelenik meg a kádban. - Te tényleg meg vagy húzatva. - jelentem ki kikerekedett szemekkel, de mindez nem azt jelenti, hogy undorodok tőle, hanem.. Egy újabb szakadás üti meg a fülemet. Remek, holnap majd fehérnemű nélkül állítok haza, bár nem most először fordul ez elő. Kicsit beleremeg a testem ordításába, de egyben be is indulok tőle. - Mi történik, ha ellenkezek? Ha nem teszem azt, amire kérsz? Elfutsz? - több kérdést is intézek feléje, és óvatosan alsó ajkamba harapok. Nehogy azt higgye, hogy ő diktál, és én pincsikutya módra minden egyes szavát fogom inni. Nem.. - Mert.. ki tudom magam elégíteni, szóval.. - nem törődően megvonom a vállamat, és felemelem az egyik kezemet. - Ráadásul itt van ez. - mutatok az ujjamra, melyet a halott lány vére festi be. Végighúzom nyelvemet a szélén, majd bekapom a számba, s körkörös mozdulatokkal tüntetem el róla a nedűt.
Tárgy: Re: 209. szoba Szomb. Aug. 03, 2013 10:53 am
my moon and stars
Egy igazi vad vagy, akit előbb utóbb el fogok ejteni, és trófeaként meg foglak tartani. – végignézem, ahogy lassan lenyalja a vért a lány csuklójáról. Kikészít, teljesen. Nem is tudom mikor élveztem már ennyire egy nő társaságát. Mind olyan unalmas. Csak arra jók, hogy kielégítsem a vágyaim, semmi többre. Viszont Zara-val más a helyzet. Ő egy ínyencség, akit nem szolgálnak fel minden étteremben. De most itt van, feltálalva egy másik finomsággal. -Olyan nagylelkű vagy, ebben sem változtál egy csöppet sem. – magamhoz emelem lassan a halott nő karját, de mielőtt beleharapnék és magamba szívnám az erőt adó, friss és igézően vöröslő vért, ránézek Zara-ra ahogy mohón igyekszik minden cseppet magáénak tudni. Egy apró mosolyt mutatok a külvilágnak, és felemelem Zara fejét. Letörlöm az ajkaira tapadt felesleget, közelebb hajolok és lágyan megcsókolom. – Ugye tudod, hogy ez már orgia? – elengedem és visszatérek az én részemhez. Beleharapok… olyan… isteni. Az illat, az érzés, az íz. Minden egyben van. Egy nemesebb célért áldozta fel magát, volt értelme a halálának. Mégpedig az, hogy ezt az így is tökéletes estét még élvezetesebbé varázsoljuk. Átcsúsztatom a kezem a másik combjára, és belemarok. Nem tudom miért csináltam, de jól esett. Most valahogy minden olyan jól esik. Semmi az égvilágon nem zavar. Az se, hogy tulajdonképpen már egy halottból eszünk, mint a dögevők. Még elidőztem egy kicsit a karján. Nem csak ott vannak ütő erek, de a legjobb ott kezdeni és úgy haladni egyre beljebb és beljebb, egészen addig, amíg el nem veszünk az ízek világában. De én most mást is akarok… azt amiért tulajdonképpen itt vagyunk. Kössük össze a kellemeset a hasznossal, amondó vagyok. – Még mindig akarsz? – feltekintek Zara-ra, miközben megtörlöm a szám szélét. – Mert akkor van egy ötletem. Lehet kicsit morbid, és nem fogja bírni a gyomrod, de nekem tetszik. – Végig harapdáltam a hulla minden egyes ütőerét, vénáját, amit megtaláltam. A nyakánál, a csuklójánál és minden egyéb lehetséges területnél. Kihúztam a kádból, de vigyáztam rá, hogy közben ne nagyon vérezzünk össze azon kívül semmit. Nem akarok a portán magyarázkodni meg felesleges igézéssel tölteni az időm. Úgy helyeztem el a testet, hogy minden vér a kádba folyjon. Mielőtt belemásztam én is, levettem magamról a nadrágot, és jó messzire dobtam. Ránehezedtem Zara-ra. A testünk közt nem volt semmi, még levegő sem, olyan közel préseltem magam. – Mond ki, hogy akarsz, gyerünk, mond ki! – szólaltam meg egy kicsit agresszívabb hangvételben és egy gyors mozdulattal letéptem róla azt a selyem alsóneműt. Remélem nem fog haragudni érte.
+18 (?) - Akarlak. - súgom komótosan, kéjtől csengő hangon. Valószínűleg a régi önmagam ujjal mutogatva nevetgél rajtam, amiért pont Damien-nel akadok össze. Habár be kell vallanom, hogy anno majdnem engedtem neki, mert azt hittem, hogy egy éjszaka után le fog rólam szállni, és békében hagy. Akkor is ilyen volt már? Ilyen... vad, határozott, ellenállhatatlan? Halkan felsóhajtok, mikor hasára csúsztatta kezeimet. Egy kicsit elidőzök, figyelem saját ujjaimat, ahogyan körbetáncolják. Ismét felemelem rá pillantásomat, kezeim hátrakúsznak, és belemarkolok hátsójába. A következő másodpercben már az asztalon fekszek, kezeimmel megragadva a szélét. - Igen.. - fújom ki a levegőt szaggatottan. - A tiéd. - adom át magamat a vágynak, és saját makacsságom pedig a háttérbe szorul. Lehunyom szememet, ajkaim egy kis résre nyílódnak, és élvezettel tölt el minden egyes testemre adott csókja, érintése, simítása. Majd hirtelen minden véget ért. A jó dolgok múlandóak. Ez volt mindvégig a terve? Hogy felhúzzon engem, kikészítsen engem idegileg? Itt fog engem hagyni? - Hagyjad már, inkább folytasd. - felülök, és buja pillantásommal kémlelem az övét. - Hidd el.. megéri. - kacsintok rá, de most, hogy az előbb említette, én is érzem. Erősebben koncentrálok, és megérzem azt az édes, hívogató illatot, melytől minden fajunk béli meg tud őrülni. - Vér. - súgom magam elé, és gyorsan szedem Damien után a lábaimat, mikor elkezdett húzni egy ajtó felé. Valószínűleg, sőt biztos, hogy a fürdőszoba felé vezet. Kinyitva az ajtót egyből megcsap a kellemes illat. Olyan számunkra a vér, mint az embereknek a drog. Megőrjít minket, kábító hatással bír felettünk. - Szegény lány. - mondom gúnnyal teli hangnemben, és míg Damien a búcsúcetlit tanulmányozza, addig letérdelek a kád mellé. Kisimítok egy tincset a fiatal hölgy arcából. Húsz éves sem lehetett, oly gyermeki arccal van megáldva. Békés és rezzenéstelen, mintha csak mély álomba szenderült volna, de mellkasán lehet látni, hogy nincs pulzusa. Mellkasa nem mozog. Halott. - Ez kérdés akart lenni? - szalad fel a szemöldököm, és rápillantok fülig érő vigyorral. Megfogom csuklóját, óvatosan, kínzó lassúsággal nyalom le a megmaradt vért, hogy semmi se vesszen kárba. Tudom, hogy evvel ingerlem Damien-t, ez a tervem, sőőőt.. - Meghagyom neked a csuklóját. - ujjaimmal végigsimítok a férfi tarkóján, lábaimat átvetem, és a kádban találom magamat a holttesttel együtt. - Itt.. - húzom feljebb a lány szoknyáját, és belső combjára mutatok. -, a legízletesebb. Persze, jobb lenne, ha még élne, de evvel is betelek. - vonom meg vállamat, és hajamat elsöpröm az egyik oldalra. Lehajolok, és a lány combjába mélyesztem fogaimat, és mohón elkezdem szívni ízletes, káros anyagoktól mentesült vérét.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: 209. szoba Csüt. Aug. 01, 2013 9:26 pm
my moon and stars
Ki gondolta volna, mikor elindultam a hotelbe, hogy itt fogok kikötni, Zara-val. Azt sem tudtam, hogy a városban van, most meg szinte meztelenül ül előttem, és ahogy látom, egyre jobban akar. Na, ez a másik meglepetés. Ő… akar… engem. Hihetetlen, elképzelhetetlen, mégis megtörténik. Csak nézem, és nézem. Egyszerűen nem tudok betelni a látvánnyal. „Nézni szabad, de hozzá érni nem”. Milyen jó, hogy ez nem mostanra, és nem rám vonatkozik. Azt hiszem, kisebb idegrohamot kapnék, ha csodálhatnám, de nem tehetném a magamévá. Közelebb húz magához, a lábait körém fonja. Láthatólag már nem akar irányítani, csak követi a történéseket, és hagyja, hogy én legyek a férfi. Apró csókokat adok a nyakára, és a karomon pihenő kezét a hasamra csúsztatom. – Remélem nincs senkid, mert mostantól csak az enyém vagy… - hirtelen mozdulattal hátra döntöm az asztalon, és fölé hajolok. – Legalábbis esténként igen. – Az ujjaim a combján játszadoznak, mint a kisgyerekek a játszótéren egy hosszú és hideg tél után. Körbe – körbe, majd egyre feljebb kalandoznak el. Végig csókolgatom a hasát, egészen addig, amíg a fehérneműjéhez nem érek. Selyem… miért nem lepődök meg? Ő mindig is ez az elegáns nő volt, aki csak a legszebb, legdrágább, legmutatósabb cuccokban jár, még ha fehérneműről is legyen szó. Már készen álltam, hogy levegyem róla, amikor valami furára kaptam fel a fejem. – Hah, érzed ezt? – a levegőbe szaglásztam, és kerestem, hogy honnan jöhet ez az illat. Olyan… mint a vér. Mint a friss vér. Eddig miért nem éreztem? Lehet túlságosan is elfoglalt voltam azzal, hogy mihamarabb lekerüljön kettőnkről a ruha, és túl voltam már hevülve. De most, hogy kissé lelassultak a dolgok, már érzem. – Gyere velem. – megragadom a kezét, összefonom az ujjainkat, és a fürdőbe sietünk egyenesen. Én lépek be először, teljesen eltakarva a belátást, így Zara nem tudhatja min hökkentem meg úgy. Egy fiatal nő, vérbe fagyva, felvágott erekkel a kádban. Mintha valami búcsúlevél féleség lógna ki a kezéből. Gyorsan kiveszem és végig futom a szememmel a sorokat. Az állt benne, amit egy öngyilkos ilyenkor leírhat. Nem szereti az életét, utálja a szüleit stb, stb. Sajnálom? Dehogy. Inkább örülök neki, hogy ingyen vacsorát kaptunk, amiért meg se kellett moccanni. Oda sétálok a már élettelen testhez, és a vérrel telített csuklóját kissé feljebb emelem. – Akarod az első falatot?
Testemen villámcsapásszerűen végigsöpör a vágy. Éget belülről, az ereim mindjárt szétpattannak a benne folyó, feltüzelt véremtől. Mindezt képletesen értve. Akarom őt, régebben is vonzónak találtam Damien-t, csak akkor a személyisége volt visszataszító számomra. Úgy látszik, hogy az idő csodákra képes, de olyankor ki is tudja forgatni az embert önmagából. Egy igazán magamnak való lány vagyok, és nem rég szembesültem avval, hogy olyan érzelmeket - gyomorforgató, ha belegondolok - kezdtem el táplálni David iránt, melyeket anno Anna keltett fel bennem. Nem szabad engednem, hogy átvegyék az uralmat a testem felett, mert akkor könnyű préda leszek a nálam idősebb vámpírok számára. Sőt az ellenfeleimnek sem fogok fejfájást okozni, hogy mivel tudnak minél jobban ártani nekem. Nem kell senki se körém, elég, ha magamról gondoskodok. Lehajolok, és Damien nyakát, kulcscsontját hintem be apró csókokkal, miközben már egyre idegesebben próbálom kicsatolni az övét. A végén szét fogom tépni, és nem érdekel, ha utána elkezd pampogni. Átkozott övek, ki volt az az őrült ki feltalálta? Biztos valamilyen impotens. Hirtelen nem érzem az ágyat térdeim alatt, a testem egyik pillanatról a másikra súlytalanná válik, s erősen a falnak csapódok. Ennek hatására előtörik a bennem növekvő állat, és az adrenalin szintem is jócskán megugrott. Mikor combomhoz ér, fejemet erősen a falhoz préselem, és egy hangos sóhaj tör fel belőlem. Mikor kinyitom szemeimet, már az asztal szélén ülök, szoknya nélkül, széttárt lábakkal. Ajkaimba harapok, és kacér pillantásommal felpillantok Damien-re. - Evvel célozni szeretnél valamire? - kérdezem gyermeki játékossággal. Szaporábban kezdem el venni a levegőt, olyan, mintha minden oxigént kiszívtak volna a szobából. A tüdőm gyorsan emelkedik le és fel. Megfogom a felsője alját, és leráncigálom róla. - Így már jobb. - veszem alaposabban szemügyre őt. Olyan férfias.. ráadásul a tetteiből ítélve nagyon is tapasztalt e téren. - Nem hiszem.. - lábaimmal átkulcsolom őt, és közelebb csúszok hozzá. Kiegyenesedek a hátammal, miközben kezeim felkúsznak izmos felkarján. - ..hanem tudom.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: 209. szoba Szer. Júl. 31, 2013 7:36 pm
my moon and stars
Hirtelen a falhoz szorítja a kezeimet, én pedig moccanni sem tudok. De nem attól, hogy akkora erővel fogna le, hanem attól, hogy megint beleestem a csapdájába. A 22-es csapdája.. Nem kerülhetsz ki belőle, bármennyire is akarsz, (vagy nem) és a lehetetlenség facsaró érzésével kerülsz szembe. Magához ránt, én pedig tehetetlenül sodródok az árral. Már mindegy, már hiába áltatom magam, vagy őt. Hisz most csak ketten vagyunk, nem figyel senki. Csak azt sajnálom, hogy megint neki volt igaza. Ellenállhatatlan. -Nem árt, ha figyelmeztetlek, én már nem játszom.- – éppen hogy csak kinyögöm ezeket a szavakat, már az ágyon találom magam, Zara alatt. Hát nem egy nyugodt természet az biztos. Egy igazi vadmacska. Ha ezt tudtam volna, már korábban meghívatom magam egy whiskey-re. Rám mászik, és az övemmel kezd el babrálni. Valahogy csak nem sikerül neki… akkor ez most olyan, mintha én nem tudnám kicsatolni a melltartóját? Lenézek, és meglátom, hogy a szoknyája elszakadt. – Kár érte…- jegyzem meg halkan. Vámpírerővel lököm el magamtól, a nem túl messze lévő falhoz. Felállok, de mielőtt odamennék, nagyon egyszerűen kicsatolom az övem, ledobom a földre, és mosolygok. – Mond csak… - kérdően felvonom a szemöldököm, aztán odasétálok hozzá és lecsúsztatom a kezem a combjára. – voltál már valakivel – megragadom a szoknyája szélét – aki nem hagyja magát? – majd egy gyors mozdulattal letépem róla. Nem, nem. Ez itt kettőnkről szól, nem csak róla. Bár, tetszik, hogy ilyen kis vad természetű. Így nekem legalább nem kell annyit fáradozni azon, hogy elég gyengéd legyek. Én nem tudok, és nem is akarok érzéki, vagy romantikus lenni. A lábait a derekam köré fonom, és olyan könnyedséggel viszem el, majd teszem le a pár méterre lévő asztalra, mint amikor egy szél felkapja a pihét, vagy a falevelet, és kicsivel arrébb sodorja. Hihetetlen, de minden érintését akarom. Azt akarom, hogy a közelemben legyen, azt akarom, hogy csókoljon és kényeztessen. Nem is törődök már a következményekkel. A most az most van, és nem szabad egy percet sem elmulasztani belőle, csak mert olyan morál hangulatomban voltam. – Azt hiszed erősebb vagy? Azt hiszed erősebb vagy nálam? – széjjelebb nyitom a lábait, hogy jól oda férjek hozzá. Nagyon erős a parfüm amit használ, szinte kábító. Az illata, a bőre, az érintése, a csókjai. Mind, mind így együtt egy halálos, végtelen csapba.
Szó nélkül lelépett, biztos csak a mosdóba megy kiadni a feszültséget, mert látom a szemeiben, hogy kíván engem. Nem fog sokáig ellenkezni. Elég pár szép szó, érintés, és az enyém lesz. Kiiszom a poharam tartalmát, az olívabogyót sosem eszem meg, az ízét az évszázadok során nem sikerült megszoknom, ráadásul utálom is. Kiengedem a hajamat, hagyom hadd hulljon a lapockáimra. Megigazítom, és perceken belül visszatér. Eddig bírta ki nélkülem.. Megragadja a karomat, és elkezd maga után vonszolni. - Hová megyünk? - kíváncsian teszem fel a kérdést, de nem felel semmit se. Vigyorogva követem őt, amint a szobák mellett haladunk el. Nagy nehezen sikerül befognom a beszédes számat, nem akarom semmivel se elrontani ezt az estét. Gyorsan szedem a lábaimat, hála az égnek, hogy nem fáj magassarkúban a lábam. Nem bírnám ki e cipők nélkül az életet, abban biztos vagyok. - Sietsz valahová? Miénk az egész éjszaka. - felelem, és mikor átlépem a küszöböt. Lábammal berúgom az ajtót, de ha így haladunk tovább szerintem nem ártana kirakni a ne zavarj táblát. - Ezt meg, hogy értsem? - szalad fel kérdőn a szemöldököm. Nagy a tűrőképességem, szóval.. ezt benézte. A szívem egyre hevesebben kezd el dobogni, mikor magához ránt. Furán is érzem magam, hisz az efféle viselkedés elég távol áll tőlem. Mindig én vagyok a rámenősebb, aki cselekszik, mert gyűlölöm, mikor tétlenül kell állnom. Ahogy most is. Lehunyom szemeimet, minden egyes érintése, csókja maga a mámor, de nem erre van szükségem. Én akarok irányítani. - Majd meglátjuk.. - cseng a sejtelmességtől a hangom, és a falhoz szorítom mindkét kezét. - Nem árt, ha figyelmeztetlek... - mellkasommal ránehezedek, minden egyes szót artikulálok, hogy a végén gyakorlatilag megőrülhessen tőlem. -, én durván játszom. - hajolok a másik oldalához, és tarkójánál fogva magamhoz rántom. A nyakába temetem az arcomat, erősen préselem ajkaimat a bőrhöz, érezve a pulzusát. Hirtelen sebességgel az ágyra lököm őt, és mielőtt ellenkezne rámászok. Az anyag szakadása kapom fel a fejemet, s észre veszem, hogy egy kis helyen szétszakadt a szoknyám. Kár érte, pedig szép darab volt.. - Tudtam, hogy nem bírod ki nélkülem. - egy pimasz mosoly terül szét az arcomon, miközben az övéhez nyúlok, elkezdve a babrálást a csattal. Mi a francért hordják ezt a férfiak? Megnehezítik a nők dolgát.. habár, néha eszköznek is fel lehet használni.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: 209. szoba Szer. Júl. 31, 2013 1:26 pm
my moon and stars
Megráncolom a szemöldököm és mosolygok egyet azon, hogy undok vagyok. Mert ez tényleg így van. Nem is kicsit. Most, hogy már ő is tisztában van vele, még viccesebb a helyzet. -Undok, de jóképű. – megemelem a poharam, mintha tósztot mondanék és meghúzom… az italt. Tényleg olyan jó a skót Whiskey mint ahogy azt mondják. Még soha nem kóstoltam, úgyhogy jövök Zara-nak egyel, de ezt ő nem tudhatja meg. Így is túlont túl biztos a dolgában. – Nem tudom ki a cselesebb kettőnk közül. Én, aki eljátszom, hogy meg szeretnélek csókolni, miközben nem, vagy te, aki vesz egy italt, kirakja mindenét, és azt képzeli, hogy én majd nyál csorgatva megadom magam? – úgy teszek, mintha unnám magam, még ásítok is egyet, kettőt. Az ilyen társaságért megérte bejönni ide, már nem is tudom ki az a Nate. Hajolgat jobbra, balra és szinte belátni oda, ahova mindenki be akarna nézni. Annyira tudom, hogy ezt szándékosan csinálja, csak hogy felhúzzon. Még az is meglehet, hogy sikerül neki… Férfiból vagyok, jönnek az ösztönök. Főleg úgy, hogy régebben nagyon is akartam őt. De nem… Damien, te egy felnőtt férfi vagy, aki ráadásul vámpír, türtőztesd magad. – Csak te voltál olyan buta, drága, hogy visszautasítottál. – leutánozom a mozdulatait, én is oldalra billentem a fejem, mintha csak gúnyolódnék vele. Igen, valahol gyerekes viselkedés, de nem nagyon voltam még ilyen helyzetben, hogy engem akarjanak, nekem pedig ellent kéne állnom. Még meg kell, tanuljam kezelni a szituációt. Közelebb hajol, most ő. Láthatóan kijátssza, a szép vagyok, nekem mindent szabad lapot. Az a szörnyű ebben, hogy ő is, én is tudjuk, hogy neki tényleg mindent szabad… mindent. Ravasz, sunyi, és megátalkodott. A következő szavak, amik elhagyják az ajkait, először megcsillogtatják a szemem, de aztán mielőtt még hozzá tenné a végét, már nekem is leesik, hogy ez egy újabb hazugság. – Tudom, hogy csak vicc volt. – megemelem a fejem, mintha lepattanna rólam minden sértegetése. – De azt is tudom, hogy most nagyon nem tetszik neked, hogy visszautasítalak. – valóban ezt akarom játszani? Egy asztal mellett nem tudom semmire sem rávenni. Ki akarom használni, hogy tudja milyen érzés. Hogy végre ne ő legyen a középpontba, de ez csak akkor fog menni, ha az én szabályaim szerint játszunk. Felállok a székemből, átsétálok a recepcióra. Pár percet csak ki bír egyedül… Kérek egy szobát, kifizetem, és átveszem a kulcsot. Visszasietek a bárba, egy szó nélkül megragadom Zara kezét, és elindulok vele fel, a lépcsőn. Nem figyelek rá, csak a szoba számot keresem. Át sietünk egy, két hosszú folyosón, pár lépcsőn, és egy házaspárt is majdnem fellökünk út közben, mire odaérünk a nekünk szánt szoba elé. Kinyitom az ajtót, és berángatom a lányt magammal. – Nézzük, TE, hogy bírod, hercegnő. – megragadom a derekát, és közel húzom magamhoz. Végigsimítom az ujjaimat a nyakán, először le, majd fel, míg végül meg nem állítom őket egy pontban. Ugyan ezen az úton, végig cikázok a csókjaimmal, lassan, és kíméletesen, amíg el nem érek addig a pontig ahol pár másodperccel ezelőtt még az ujjaim pihentek. Szeretném, tovább folytatni, mert már az illatától is megőrülök, de nem tehetem. Elengedem a szorításomból, elhúzódok, és a szemközti falnak a hátammal neki dőlök. – Nem fogok a lábaid előtt csúszni, bármennyire is akarod.
Kezdőlap
Tárgy: Re: 209. szoba 
||
◯
