Mikor Amandáék mondták, hogy menjek le velük a Grillbe, úgy voltam, hogy nagyon nincs kedvem hozzá, megint egy hülye este amin ők jól szórakoznak én meg tettettem, hogy tök jól érzem magamat. Aztán az alkohol - és kitudja, hogy még mi - tényleg segített abban, hogy jól érezzem magamat. Jó volt a zene, a hangulat is. Darts-oztunk, billiárdoztunk, beszélgettünk és persze ittunk. Amanda nem hazudtolta meg magát, helyes srácokkal flörtölt, én pedig csak mosolyogva néztem őt. Nem is tudom, hogy hány fiú mehetett már át rajta, főleg, hogy viszonylag elég sok buliba is jár. Habár nem szoktunk erről beszélgetni, de biztosra veszem, hogy már nem szűz.
A víz az tényleg segített. Habár szerintem így is hasogatni fog a fejem másnap. Még sosem voltam másnapos, - ahogy részeg sem - de van egy olyan érzésem, hogy eléggé szar érzés lesz. Bár mondjuk most teljesen más vonja el a figyelmemet. Nem tudom miért, az alkohol hatása miatt, vagy talán teljesen más ok miatt, de akarom. Vele szeretném. Kívánom őt. Élvezem minden érintését, lágy csókjait. A szívem hevesebben kezd el verni, mikor egyre jobban belemélyülünk. - Tudom, bízom benned. - suttogom, és érzem, hogy ő is akarja, érzem a merevségét.
Másnap kb 10 körül kelek fel. Egy ideig nem mozdulok, csak nézek magam elé a földre és mosolygok, ahogy eszembe jut, hogy mi történt az elmúlt éjszakán. A fejfájás emellett eltörpül.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: 122-es szoba - Sarah & Enzo Hétf. Feb. 08, 2016 10:06 am
Érdekes estének nézünk elébe, ez kezd egyre jobban kirajzolódni. Örülnék, ha Sarah inkább lefeküdne és kipihenné a mámoros estét, amit maga mögött hagyott. Ám úgy tűnik, hogy neki más - sokkal izgalmasabb - elgondolásai vannak az est folytatásáról. Ami - valljuk be - nekem is sokkal inkább vonzó, minthogy megvárjam, míg a lány elalszik az ágyamban - megint, és aztán elmenjek vadászni/vacsorázni. Habár a vérszomjam kezd a felszínre törni, jelenleg sokkal érdekesebb dolgok kötik le a figyelmemet, és a kis égető érzés a torkomban most egy kicsit hátrébb szorul. Inkább az egész testem kezd egyre forróbb és égetőbb lenni, ahogy magam előtt látom a barátnőm csinos, felsőtestét, amit immár csak egy melltartó fed. Hmm, milyen is lehetne nélküle... Eljátszadozok a gondolattal, és a csípőmre emelem a lányt, lágy csókot lehelve a melleire. Hallok, ahogy felsóhajt, és hallom, hogyan indul be a szíve: szinte zakatol, és a légzése is gyorsul. Ő is kíván engem, és én is kívánom őt, ezt érezheti is, ahogy a csípőmön ücsörög. Azonban nem akarom kihasználni a helyzetet, és Sarah kissé illuminatív állapotát sem, így lágyan leemelem magamról és magam mellé teszem az ágyra, jelezve neki, hogy itt az idő az alvásra. Azonban a lány nem nagyon mutat hajlandóságot arra, hogy betakarózzon és az igazat álmát alussza, hanem egy érdekes ötlettel áll elő. Döbbenten meredek rá, talán a számat is eltátom (bár erre azért szoktam figyelni), és úgy pislogok néhányat, majd az ajkam egyik szegletében egy pajkos mosoly jelenik meg szép lassan. Lassan, nyugodtan mosolyodom el, és mikor Sarah szinte rám veti magát és ismét csókolni kezd, lágyan végigsimítok meztelen vállán, majd a gerincén, és mozdulatom nyomán lehullik a melltartója. - Kisasszony, kívánsága számomra parancs! - suttogom a nyakába, és igyekszem nem a lüktető érre, hanem az édes bőrre és illatra koncentrálni. Végigcsókolom a testét, és lassan, szakértő kezekkel vezetem be a szexuális életbe. - Ne félj, gyengéd leszek é vigyázok Rád! - súgom lágyan a szavakat a fülébe egy-egy csók között, és érzem, hogy bízik bennem. Bár tudnám, mivel érdemeltem ezt ki... Egész éjszaka élvezzük egymást, és bizony Sarah igencsak kitartó személyiség. Talán hajnali 4 óra körül tudom végre betuszkolni a takaró alá, hogy víg, bájos mosollyal az ajkán hunyja le a szemét. Megvárom, míg szuszogása egyenletes marad, majd hanyatt fekszem és vigyorgok, mint a tejbetök. Aztán pár perc múlva gyorsan felöltözöm és ott hagyom a lányt. Nekem más fajta kielégülésre is szükségem van, mielőtt felébred.
Kezemmel átkarolom nyakát, úgy csókolom őt, miközben ő teljesen magához húz, immáron testünk össze simul. A szívem hevesebben ver, de eszem ágában sincs viszakozni. Túlságosan élvezem ezt a pillanatot, szinte érzem ahogy kezdek magamhoz térni, ahogy az alkohol már nem borítja el annyira az agyamat. Fogalmam sincs arról, hogy mi tetszik benne ennyire, de az nagyon. Sosem féltem tőle, nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de egyszerűen csak éreztem, hogy nem fog komolyabban bántani. Azt pedig megemésztettem, hogy játszadozott velem, mert sokkal több jó dolgot tett értem, számtalanszor mentette már meg az életemet. Enyhén kiráz a hideg, mikor eszembe jut a legutóbbi eset, amikor megmentett. Eddig ügyesen sikerült kizárnom a tudatomból, hogy mi történt kb egy, másfél hónappal ezelőtt. Amikor Enzo hátra dől az ágyon, egyből vissza térek a valóságba. Derekán ülve nézek le rá, halványan mosolyogva, majd mikor gyengéd csókot lehel melleimre halk sóhaj hagyja el a számat. Meglepődök mikor leemel magáról és az ágyra ültet. Eddig egész jól alakult minden, és ahogy éreztem nem csak én kezdtem nagyon élvezni azt, amit csináltunk. - Akarom, Enzo. - mondom vele szemben ülve, és a szemeibe nézek. - Veled szeretném az elsőt. - mondom halkan, hangomban még is érezhető az, hogy komolyan gondolom minden egyes szavamat. Az alkohol miatt bátrabb vagyok, de tudom, hogy józanul is szeretném. Nem várok a válaszára, hanem közelebb megyek hozzá, és lágyan megcsókolom.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy aggódom a lányért. Kicsit vicces így becsiccsentve látni. Tudom, hogy azért annyit nem ivott,hogy hulla részegen kidőljön, és összehányja a hotelszobámat. Azt annyira nem díjaznám. Egy picit túllépte a határt, de biztos vagyok benne, hogy még mindig tudja, hogy mi a helyzet és ez nem sűrűn fog előfordulni. No meg azért a friss levegős séta jót tett neki. Most már alig inog a saját lábán. Elvégzem a szükséges óvintézkedéseket, megitatom, meg ilyesmi, majd az ágyhoz hívom, hogy feküdjön le aludni. Én megint nem fogom vele tölteni az éjszakát, akármennyire is szeretné. Sajnos nekem is vannak szükségleteim, és ki kell elégítenem őket. Azonban látom, hogy kicsit bátrabb, mint lenni szokott és jobban élvezi az érintéseimet, mint gondolnám. Az első csókunk még igen lágy, majd egyre gyorsabb és érzelmekkel telibb. Valami megváltozik közöttünk, és szorosan húzom magamhoz a lányt. Leveszem a felsőjét, majd egy pár pillanatig csak nézem őt. Nagyon szép teste van. Kellemesen telt idomai, kecses csípője, és nem olyan gebe, mint manapság a legtöbb nő. Hallom, ahogy a szíve hevesebben kezd el verni és szinte érzem, hogy mennyire élvezi ezt az egész dolgot. Ahogyan én is... Túlságosan is... - Hmm, de még mennyire... - suttogom halkan a szavakat, és még közelebb vonom magamhoz a lányt. Elfekszek háttal az ágyon, és magamra emelem Sarah-t, így kénytelen rám esve megtámaszkodni az ágyon. Teljesen testével rajtam fekszik, a melle pedig pont ajak magasságba van, így lágy csókokat lehelek rájuk. Érezheti, hogy mennyire kívánom.Lágyan végigsimítok a hátán, majd sóhajtok egyet és leemelve magamról az ágyra ültetem. - Aludnod kell! - jelentem ki határozottan, bár a pajkos, titokzatos mosolyára nehezen tudok nemet mondani. Nem igazán értem, hogy mit akar és felvont szemöldökkel kérdőn nézek rá.
Lehet, hogy ha Amandáék nem mondogatták volna annyira, hogy igyak én is, akkor lehet most is józan lennék. Eddig mindig kiálltam amellett, hogy én alkohol nélkül is jól tudom érezni magamat, nem is ittam eddig, ma este viszont bevallom, lehet kicsit túlléptem a határt, főleg, hogy biztos vagyok abban, hogy a csajok keverték össze-vissza a piát egymással, szóval fogalmam sincs arról, hogy pontosan mit is ittam, de úgy látszik a gyomrom még elviseli, mert nem érzem azt, hogy hánynom kéne. Mikor Enzo felhúz a székből és végig simít gyengéden az arcomon, a bőröm szinte bizsereg az érintésétől. Pár pillanatra lehunyom a szememet, majd ismét ránézek és akaratlanul is elmosolyodok megjegyzésén. Úgy látszik édes vagyok berúgva, hm, most már ezt is megtudtam. - Annyira azért nem ittam le magam. - mondom halványan mosolyogva, majd lágyan csókolom vissza. Amikor a derekamnál fogva egész közel húz magához, átkarolom a nyakát és úgy csókolom őt tovább. Lehet érezni azt, hogy valamennyi alkohol van bennem, hiszen sokkal bátrabban viselkedem, mint eddig bármikor az 1 hónap alatt, határozottabb vagyok. A szívem hevesebben kezd el dobogni, ahogy egyre jobban belemélyedünk a csókba. Minden pillanatát élvezem és nem akarom, hogy véget érjen. Kicsit lebiggyesztem a számat, mikor elhúzódik és megkérdezi, hogy le akarok a feküdni, válaszul csak megrázom a fejemet, majd oda sétálok elé, amikor leült az ágy szélére, hogy levegye a felsőmet. Józanul biztos szégyenlős lennék, de jelen pillanatban csöppet sem zavar. - Tetszik a látvány? - kérdezem kicsit elnevetve magamat, mikor nézem, ahogy tekintetével végig pásztázza a felső testemet, miközben egész végig a szemeibe nézek, és nem mozdultam előle. Leülök az ágy szélére, majd leveszem a nadrágomat és oda mászok mellé az ágyban. Közel hozzá, majd szemeibe nézek. - Előbb elkezdtünk valamit.. - kezdem el a mondatomat halkan, miközben szemeibe nézek. - Folytassuk. - másra sem tudok gondolni csak az érintésére, csókjaira és arra az érzésre, amit akkor érzek amikor vele vagyok.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: 122-es szoba - Sarah & Enzo Hétf. Jan. 11, 2016 11:07 am
Manapság úgy vettem észre, hogy a tinédzserek igen hamar próbálgatják ki az italozás előnyeit. Ezzel megtapasztalva természetesen a hátrányokat is. Úgy gondoltam, hogy SArah egy erős, határozott nő, aki kitart a véleménye mellett, hogy köszöni szépen, ő elvan alkohol nélkül. Egészen idáig. Most jövök rá, hogy mennyit is számít a barátnők véleménye, hiszen biztos vagyok, hogy az ő unszolásukra ivott a lány. Ami persze nem baj. Csak... Kicsit többet sikerült így első alkalommal. Illetve gondolom, hogy első alkalom, hiszen nem mesélt még arról, hogy berúgott volna. Az elmúlt egy hónapban sok időt töltöttünk együtt, bár a suli miatt nem lehetett. Viccelődtem azzal, hogy beiratkozok a suliba, de Sarah hallani sem akart róla. Egyelőre legalábbis. Pedig én biztos élvezném! Beiratkoznék valami orvosi karra, olyanon még úgysem jártam. Soha nem vonzott a beteg emberek segítése. A vér... Haha. Most itt ülünk, egy hónap együtt lét után és aggódom ezért a lányért. A barátnőmért. Még mindig furcsa ez az egész, de tudom, hogy mikor kimondom ezt a szót, Sarah szíve hevesebben kezd el verni, ebből gondolom, hogy szereti. Hogy szeret. Kezdek megbarátkozni ezzel az érzelmes énemmel, és habár amikor nem vagyok Sarah-val, kicsit erőteljesebben és agresszívebben engedem ki a gőzt, vele igyekszem kedves és gyengéd lenni. Lágyan leültetem a fotelba, majd adok neki egy kis vizet. A víz mindig segít. Nálunk persze nem, de egy vámpír nem is szokott másnapos lenni. Nálunk ez abban merül ki, hogy az érzékeink felerősödnek, és sokkal hangosabban hallunk mindent, mint alapból. Ami azért eléggé fájdalmas tud lenni. Figyelem a lányt, ahogy lassan kortyolgatja a vizet, majd mikor megissza, lágyan elmosolyodom. Csak petyhüdten néz rám, és látom, hogy eléggé fáradt lehet. Felállok, majd a kezénél fogva felhúzom a székből. Végigsimítok az arcán, és mosolyogva megcsóválom a fejem. - Az első berúgásod. Édes vagy így. - vigyorodom el gonoszul, majd egy puszit nyomok az ajkára. Majd meg is csókolom lágyan, az arcát simogatva, majd egyre hevesebben. Érzem az alkohol ízét a szájában és kedvem lenne nekem is inni valamit, de tudom, hogy most nekem kell játszanom a komoly felnőttet. Kezem végigsiklik Sarah testén, majd a derekánál fogva közelebb húzom magamhoz. Ajkunk hosszúra nyúlik és érzem, hogy a lány hogyan kezd el felébredni, hogyan kezd el hevesebben dobogni a szíve. Ebben vannak lehetőségek... Gonosz gondolat jut eszembe, hogy kihasználhatnám Sarah részegségét, de csakhamar le is beszélem magam erről. Hacsak nem ő kezdeményez. Lassan elszakítom ajkamat az övétől és titokzatosan elmosolyodom. - Szeretnél lefeküdni? - nézek a franciaágyra, majd lassan leülök a szélére. - Gyere, ezt vegyük le, oké? - húzom le a felsőjét. - Majd... - bukkan ki Sarah melltartója a felsője alól. Végigmérem csinos felső testét, a melleit és nyelek egyet. - ... adok egy pólót, vagy valami... - fordítom el a tekintetem. Nem akarom, hogy félre értse a helyzetet. Bár lehet, hogy holnap nem is fog rá emlékezni. - Gyere, vedd le a gatyádat is, aztán bújj ágyba. - húzom magam mellé az ágyra és figyelem suta mozdulatait és a tekintetem egyre többször vándorol a mellére, a nyakára... Kívánom őt itt és most, de tudom, hogy még várnom kell. És ez megőrjít!
Péntek este van, Amandáék pedig kitalálták, hogy menünk le a Grillbe bulizni egy kicsit. Nem volt ellenemre, főleg, hogy viszonylag jó heteket tudhatok magam mögött. A kb 1 hónappal ezelőtti dolgokat amik a sikátorban történtek sikerült egész jól feldolgoznom, napról-napra egyre jobban vagyok. Az pedig csak tetézi az örömömet, hogy ha megyünk valahova, akkor Enzo egyre többször hív a barátnőjének. Zene füleimnek, imádom amikor a barátnőjének szólít, ahogy az összes csókunkat is imádom. Eleinte nem túl sok kedvem volt alkoholt inni, el voltam én a kólámmal, de mikor a buli kezdett jobban felpörögni, úgy döntöttem, hogy pár pohártól nem lesz semmi bajom. Habár arra nem gondoltam, hogy a csajok össze-vissza kevergetik egymással az italokat, talán ezért szállt nagyon a fejembe a pia. - Jól vagyok!- mondom erőteljesen, aztán mèg is csak motyogás lett a mondatomból. Leülök a fotelbe ahova Enzo ültetett, majd elveszem tőle a vizet és megiszom. - Nem ittam sokat.- igyekszemm tisztábban beszélni, majd a poharat leteszem a fotel melletti kis asztalra, a fotel karfáján a kezemmel megtámasztom a fejemet, és úgy nézek Enzora, aki velem szemben ül az ágyon.
-Na gyere, óvatosan! - vonszolom be a barátnőmet az ajtón, és ültetem le a fotelba. A Grillben szedtem össze, amikor is a "kis csajos buli" kicsit túl durvára sikerült. Nem tudom, hogy mit ittak össze ezek a fiatalok, de hogy Sarah-nak sok volt, az biztos. Persze, ő már egy üveg sörtől is kikészül, hiszen soha nem szokott inni. Számíthattam volna rá... Azt hiszem tudat alatt félthettem is, azért is kocsikáztam el 10 óra felé a Grillbe. Lám, most fél12 és itt vagyok egy elázott nővel. Egy kicsit humoros ez az egész, de aggódom is Sarah-ért. Csak motyorászni képes és igazából fogalmam nincs, hogy hányt-e már, vagy ilyesmi. Mogorva képpel hoztam el őt a bárból és hagytam ott Amandáékat. Biztos vagyok benne, hogy nem zártak a szívükbe, de jelen pillanatban ez baromira nem érdekel. - Hé, Sarah! - guggolok le a lány elé, a fotelnél és egy pohár vizet nyújtok neki. - Idd ezt meg, jót fog tenni! - adom a kezébe a poharat, megsimítom a fejét, majd leülök vele szemben az ágyra és figyelem őt. Örülnék, ha kicsit jobban lenne. Sejtem, hogy nem olyan vészes ez az egész, mint ahogy látszik, de... Aggódom érte. Szar érzés.
Jó kedvem van és ez furcsa. Persze általában jó kedvem van, de abba mindig vegyül egy kis gúny, unalom, vagy éppen undor. Most TÉNYLEG jól érzem magam. És tudom, hogy ennek ez a Kis Barna az oka. Ez megrémiszt, de igyekszem ezt az érzést a jó kedv mögé tuszkolni, és majd később foglalkozom vele, amikor lesz időm és kedvem. A félelem, hogy itt hagy, nagyon hamar elpárologott és ennek nagyon örülök. Lágyan magamhoz ölelem a lányt, a karjaimba pörgetem és örül a szívem, ahogy hallom lágy, csengő kacagását. Én is elmosolyodom, majd rákérdezek kicsit elkomorodva, hogy hogy is tervezi ezt a dolgot. Vigyem haza teljesen, vagy csak rakjam ki a ház előtt? Bár úgy gondolom, hogy nem most kellene bemutatnia a szüleinek... A kérdésemre ő is elkomorodik és már meg is bánom. Mi közöm hozzá? Majd ő elintézi ezt egyedül, magában. Fogalmam nincs, hogy mit fog tenni, és hogy hogy érez ezzel kapcsolatban. Nem voltam még ilyen helyzetbe, és - haha - elég valószínű, hogy nem is leszek. - Ez a Te döntésed! - adok egy lágy csókot az ajkaira. - De úgy gondolom, hogy nem árt, hogyha a szüleid tudnak a dologról. Legalább édesanyád... - nézek a szemébe és látszik, hogy tényleg aggódom érte és őszintén gondolom, hogy beszélnie kell valakivel erről az egészről. A barátnőit nem nagyon ajánlom, nem tűntek valami megbízhatónak. - Na gyere, hazaviszlek! - fogom meg a lány kezét, egy puszit nyomok az arcára, és kikísérem a kocsihoz... Tudom, hogy egy időre most elválunk. De nem tudom meddig. Remélem nem olyan sokáig.
Jól esik, hogy ilyen közel tudhatom magamhoz Enzot. A mai napig benne van a fejemben az, amikor elmondtam neki, hogy mit is érzek iránta, és, hogy milyen érzés volt mikor olyan sokáig nem láttam, nem tudtam róla semmit sem... Most pedig felbukkan, pont a legjobbkor, a legnagyobb szerencsémre. Nem nagyon hiszek a sors nevezetű dologban, de bármi is volt, nagyon örülök, hogy ott volt. Belegondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha nem jön... Már nem sok hiányzott ahhoz, hogy a srác elérje azt amit nagyon nem akartam csinálni. Halványan elmosolyodok amikor kézfejen csókol, majd mikor maga elé pörget akkor elnevetem magamat. Nem tudom, hogy mi van most köztünk, mert nem mondott semmit, de nem akarom megkérdezni, túlságosan félek attól, hogy ezt a hangulatot elrontanám, azt pedig nem igazán szeretném. Egyszerűen csak örülök annak, hogy ő most itt van nekem. Bólintok, tudom, hogy igaza van. Szegény szüleim.... Biztosan már nagyon ki vannak bukva amiatt, hogy nem reagálok a hívásaikra, és nem is töltöttem tegnap otthon az éjszakát. Az biztos, hogy megkapom életem első fejmosását majd otthon. - Nem tudom, hogy mit mondjak nekik... - itt már nem mosolygok, nem tudok. - Fogalmam sincs, hogy mit kéne nekik mondanom. Nem akarok a tegnap estéről beszélni senkivel sem, de nekik nem akarok hazudni, csak... - a fejemben szinte egy pillanat alatt lett káosz.
Furcsa, régről ismert érzés kerít hatalmába, amikor Sarah egyszerűen ott hagy a finom kávéval (Hmm, de még mennyire finom!!), öltözni kezd és az ajtóhoz masírozik. Maggie arca ugrik be előttem. Amikor mindig szomorúan lebiggyesztette az ajkát és búcsút intett megígérve, hogy holnap is eljön hozzám. Én meg csak ültem a rácsok mögött, és magamban fohászkodtam, hogy tényleg eljöjjön. Hogy holnap is ott legyen velem, beszélgessünk és szeressük egymást. Ám legbelül azt kívántam, bár hagyna itt örökké és felejtené el ezt a szörnyűséget, amire kényszerítik. Aztán persze megembereltem magam, és el is küldtem. Nem tudom, hogy végül rájött-e, hogy én voltam. Hogy Damon elmondta-e neki, mielőtt... Nem akarom ezt a gondolatsort befejezni, ezért az érzésre koncentrálok. A furcsa, szomorú és félelmetes érzésre. Egy másodperc alatt Sarah mögött termek és megállítom őt abban, hogy itt hagyjon. A fülébe suttogom a szavakat és egy lágy puszit nyomok az arcára, majd magam felé fordítom. Mélyen a barna szemekbe nézek. Mint az olvadt csokoládé. Gyönyörű! Elmesélem neki - vagyis próbálom - hogy mit is érzek és hogy ez mennyire nem tetszik. Vagy mégis? Egyelőre fogalmam sincs, de mikor Sarah lágyan kimondja a szavakat, megdobban a szívem és egy kisfiús mosoly jelenik meg az arcomon. - Hát... Ez esetben állok szolgálatára Kisasszony! - lépek lágyan hátrébb, hajolok meg és lehelek egy csókot a kézfejére. Majd nevetve állok fel, rántom meg őt lágyan és pörgetem be magam elé. Bizonyára megijed, de fogom, tartom, hiszen... Velem van biztonságban! Érezheti, hogyan oldódom fel, és hogyan érzem magam vidámnak és szabadnak. Nem sűrűn láthat ilyennek. Azt hiszem már döntöttem. Döntöttünk. - Gyere, hazaviszlek. A szüleid már tutira ki vannak borulva. - nyomok egy puszit az arcára, majd magamhoz kapom a finom kávét, a kocsikulcsokat és várok, hogy Sarah is összeszedje magát. - Mit fogsz... - harapom el a mondatot. Kicsit zavarban érzem magam, és baromira nem akarom emlékeztetni a lányt az előző estére, de tudnom kell, mennyire akar belemártani a dologba. - ... Szóval mit fogsz mondani a szüleidnek, hol voltál? Bemutatsz mint a hősies megmentőd? - vigyorgok szélesen, kíváncsian, miközben kitárom az ajtót a lány előtt, ha indulásra készen van.
A telefonom már megint rezeg, érzem, de nem érdekel. Ha felvenném akkor a szüleimnek magyarázkodhatnák arról, hogy hol voltam/vagyok, mi van velem és a többi olyan kérdés amire nincsen most szükségem. Tudom, hogy Amandát is hívni fogják, ő pedig majd fedezni fog engem, még akkor is, hogy ő sem tudja, hogy mi van velem. Tartozik nekem ennyivel, mert én már nem egyszer fedeztem őt ilyen esetekben. Tuti mindent félreért, hogy miért nem veszem fel a telefont, mindent bele fog képzelni a semmibe, mert nem történt velem semmi. Legalábbis olyan amit bárkinek is elmondanék. Ami tegnap este történt... Azt nem hiszem, hogy bárkinek is el fogom mondani, egyedül csak Enzo az aki tud róla, és ez így is fog maradni. Már éppen szóra nyitottam volna a számat amikor hirtelen megérzem a kezeit a derekam körül. Ilyenkor minden határozottságom elszáll, valami kellemes érzés veszi át a helyét. Amikor gyengéden megpuszil akkor a szívem hevesebben dobban egyet és bármennyire is próbálom leplezni az érzéseimet, tudom, hogy nem tudom. Főleg mivel Enzo biztos, hogy hallja a szívverésemet. Mikor maga felé fordít, bele nézek a szemeibe, és először nem tudok neki mit mondani. Fel kell fognom amit az imént mondott. - Akkor ne tartsad magad távol tőlem... - mondom halkan, miközben folyamatosan a szemeibe nézek. - Veled vagyok jól. - a hangnemem szinte pillanatok alatt változott meg. Már nem vagyok dühös, jól esik, hogy közel van hozzám.
Tárgy: Re: 122-es szoba - Sarah & Enzo Szomb. Dec. 12, 2015 11:48 am
Csak döbbenten bámulom a lányt, aki éppen kioktat és kiselőadást tart nekem az életemről, az álcámról és az érzéseimről. Fogalmam nincs, hogy mit is kellene tennem, vagy mondanom, de tudom, hogy Sarah-nak igaza van. Nem tudom hogyan, vagy miért, de valóban átlátott az álarcomon, ami mögé elbújtatom valódi énemet. De vajon ez jó dolog? Megbízhatok benne? Nem veszélyes? Már hogy lenne az?! - visítja bennem egy belső hang és morgolódva csóválja a fejét. Hiszen Sarah egy rendes, határtalan szívvel megáldott lány, aki pont olyan bátor, és talán pont olyan botor, mint a rokonai. Elfelejtem, hogy tátott szájjal figyelem a lányt, és mikor rájövök, mit is csinálok, összeszorítom az ajkaimat, és enyhén dühös képpel nézek rá. Hasonló arckifejezés jelenik meg az arcomon, mint egy dühös, hisztiző kisfiún, aki nem akarja megenni a főzeléket, hanem jégkrémet szeretne. Meglepődök, hogy Sarah mennyire tisztán látja a helyzetet és az igazat megvallva nem nagyon tudok vele mit kezdeni. Egy pillanatra elgondolkozom a helyzeten - már sokadszor néhány hónap alatt - hogy mi lenne, ha együtt lennénk. Vajon meg tudnám védeni a lányt? Vajon ki tudnám elégíteni a párkapcsolati igényeit? Vajon... tudnám szeretni? A félbehagyott mondatom miatt igencsak kényelmetlenül érzem magam, de úgy tűnik Sarah pontosan tudja, hogy mire is gondoltam. Határozottan jelenti ki, hogy Stefanéknak semmi közük nincs hozzá, hogy mit csinál és ez egy büszke elégtétellel tölt el. Észre sem veszem, de egy aprócska mosoly kúszik a szám szegletébe. Lassan bólintok, és talán Sarah azt hiheti, hogy azt tartom mulatságosnak, hogy ő már elég nagy. Még talán nagykorúnak sem számít, de biztos vagyok benne, hogy a párkapcsolati témákban már öregnek számít... Na persze! Minden esetre furcsa félelem és rémület tölt el, mikor a lány felpattan az ágyról, a cipőjéhez kap és indulni készül. - Várj, ne menj el! - fordulok döbbenten Sarah felé még mindig az ágyon ülve, a két kávés poharat szorongatva a kezemben. Szomorúság jelenik meg a szememben, és most tényleg olyan vagyok, mint egy kisfiú, akitől elvették a játékát. - Nem akarom, hogy elmenj... - koppannak a poharak a közeli asztalon, és a mondat utolsó szavait, már Sarah mögött állva suttogom a fülébe. Lágyan átkarolom a derekát és egy puszit nyomok a füle alá. - Fogalmad sincs, milyen érzéseket váltasz ki bennem, Sarah. Olyan érzéseket, amelyeket már nagyon-nagyon hosszú idő óta nem éreztem. - susogom a fülébe lágy, halk hangon, majd lassan megfordítom, magam felé, hogy szemben legyünk egymással, úgy nézek le rá. - Ez megijeszt, de izgalommal is tölt el. Ezért nem tudom távol tartani magam tőled. Tudnom kell, hogy jól vagy... - elhúzom a számat, és látszik, hogy ezt afféle gyengeségnek tartom. Bizonyára neki ez jól esik, de nekem gyengeség. Hiszen ő a gyenge pontom. Most már.
- Azt hiszed, hogy nem hallottam már számtalanszor ezt a dumát? Matt folyton ezt mondogatta, de nem érdekelt, ahogy most sem. Tudom, hogy amit a világnak mutatsz az csak egy álca, és mondhatod, hogy nem ismerlek, nem tudok mindent rólad, de azt pontosan jól tudom, hogy elbújsz az álca mögé, nem akarod, hogy bántsanak, erősnek akarod mutatni magadat. Kegyetlennek, de akármennyire is akarod tagadni, tudom, hogy van szíved, hogy tudsz törődni másokkal. És biztos vagyok abban, hogy szeretetre is képes vagy. - mondom a szemeibe nézve az egészen hosszúra sikeredett monológomat. Nem tudom, hogy mit kéne tennem, hogy végre belássa azt, hogy ő nem rossz nekem, vele/mellette vagyok biztonságban. Számtalanszor ott volt már amikor kellett, most már tényleg sejtésem sincsen arról, hogy mit tudnék tenni. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha végleg elengedném őt, elfelejteném és élném az életemet. Igen, ez lenne a helyes megoldás, de valahogy nem megy... Nem tudom kiverni a fejemből, a tegnap esti csók után pedig plána befészkelte magát a gondolataim közé. - Hagyjuk ki ebből most Stefanékat. Nekik semmi közük nincsen az életemhez, nem voltak részesei az életemnek, így hát semmi beleszólásuk sincsen. - válaszolok neki - szerintem - logikusan. 19 éven keresztül nem tudtam róluk semmit, szóval szerintem érthető, ha úgy gondolom, hogy a Salvatoreknak van az utolsó joguk beleszólni az életembe. - Szerintem elég nagy vagyok már ahhoz, hogy átlássam a dolgokat. - válaszolok immáron kissé távolságtartóbban és felkelek az ágyról. Felhúzom a cipőmet és a táskámért megyek. - Nem kérek kávét, de köszi. - mondom és az ajtó felé megyek, de aztán meg is torpanok. - Ez a nagy terved? Hogy úgy teszünk, mintha tegnap este semmi sem történt volna? Mintha nem csókoltál volna meg? Felejtsük el az egészet? Mert akkor tényleg békén kéne hagynunk egymást, mert nekem most már elegem van abból, hogy körülöttem senki sem tudja eldönteni, hogy mit akar. - nézek rá, a mondataim pedig határozottak. A tegnap este után már nem akarok kétségek közt élni, elegem van már mindenből.
Nem igazán tudom, hogy mit is kellene reagáljak erre az egészre. Fogalmam sincs, hogy mi történt tegnap este velem. Velünk. De jó volt. Tényleg. De hogy tényleg ezt akarom? Hogy vajon Sarah ezt akarja? Ebben már nem vagyok olyan biztos. A szavai azonban melengetik a szívemet és egy fél mosoly jelenik meg a szám szegletében. - Nem ismersz engem. És biztos vagyok benne, hogy nem tetszene neked az, amilyen vagyok valójában. Vámpír vagyok, Sarah. Emberekből táplálkozom, vért eszek. Vadászoktól menekülök és néha embereket is ölök. – szavaim halkak, ám komolyak, és mélyen Sarah szemeibe nézve közlöm ezeket az információkat a lánnyal. Ezek nem olyan dolgok, amiket csak úgy figyelmen kívül hagyhat a lány. Már ha van lelke és szíve. - Olyan érzelmeket szabadítasz fel bennem, amiktől megijedek. Amiktől félek és gyengének érzem magam. És az igazat megvallva ez tetszik is, meg nem is… - sütöm le a szememet és elhúzom a számat, majd elmosolyodom és megvonom a vállam. - Nem tudom, mi lenne a helyes megoldás, Sarah. Itt hagytam Mystic Fallst, de visszajöttem egy… probléma miatt. És örülök, hogy megtettem, különben nem lettem volna itt melletted. De nem vagyok benne biztos, hogy jót tenne neked az, ha mindig melletted lennék. És… - harapom el a mondatot és titokzatosan elmosolyodom: - … nem tudom, mit szólna a nagybátyád ahhoz, ha… szóval érted. – jövök kicsit zavarba. Nem igazán tudom kimondani azt, hogy ha együtt lennénk, ha kapcsolatban lennénk. Olyan furcsák ezek a dolgok, még soha nem volt komoly barátnőm, ám tudom, hogy Sarah ezt akarná. Ő nem csak egy-két éjszakát akarna velem, hanem többet. Sokkal többet. Ám ezt nehezen tudom elképzelni. - Fogalmad sincs, mit akarsz, vagy mit vállalnál velem… - csóválom meg a fejemet, majd lassan sóhajtok és lágyan eltolom magamtól a lányt. - Kávét? – mozdulok, és mielőtt Sarah pislogna, már ott is vagyok az ágy szélén, és a forró italt nyújtom felé, miközben belekortyolok a sajátomba. - Azt hiszem, lassan haza kellene menned. Rezgett a mobilod este… - pillantok a fotelre, ahol Sarah táskája pihen, benne a mobiljával.
Folyamatosan figyelem az arckifejezését, a szavait figyelmesen hallgatom és igazából nem lepődöm meg, azt a választ kaptam amire számítottam. Nagyjából ugyan azt, amit a Grill előtt mondott azon a bizonyos estén, csak kicsit más most a helyzet és a szavak is néhány helyen ugyan azok, de nem hiszem, hogy a lényeg megváltozott volna. Nem fejezte be a mondatot, de tudom mire gondol. Az emlékek újból a lelki szemeim elé villannak, pedig legszívesebben kizárnám őket a tudatomból, elfelejteném azt ami történt, de nem megy, pedig próbálom. Túl nagy volt a sokk és csak szép lassan kezdek túl lenni lelkileg a tegnap estén, csak most kezdtem el felfogni, hogy mi is történt. Illetve történt majdnem. Ha Enzo nem jön... Belegondolni is szörnyű, de a tudat, hogy majdnem.... Elrémíszt és a hideg futkos tőle a hátamon. A gyomrom görcsbe rándul az emlékktől. - Pont, hogy veled vagyok biztonságban! - próbálok határozottan beszélni, de a hangomban még mindig lehet hallani, hogy ki vagyok bukva, még nem sikerült teljesen megnyugodnom. - Azt hiszed, hogy rossz vagy nekem, de nem. Mindig ott vagy amikor kell, de én nem akarok úgy élni, hogy csak akkor lássalak amikor bajban vagyok. - magam is meglepődök, hogy ennyit beszélek, de nem tudom vissza tartani, túl sok dolog kavarog bennem. - Szükségem van rád... Hányszor kell még mondanom? - miközben beszélek, végig a szemeibe nézek.
Lágyan fetrengünk az ágyon, és nem akarok sürgetni a lányt. Addig fekszik itt, ameddig akar, szeretném, ha megnyugodna, és szeretném eltörölni a rossz érzéseket és emlékeket. Habár tudom, hogy utóbbi nem fog sikerülni, sokáig fogja még kísérteni a lányt a tegnap este emléke, a rossz érzés, ami akkor átjárta a testét, lelkét. Sok holdnak kell eltelnie ahhoz, hogy immunis legyen erre az egész történetre, és hogy talán újra arra felé menjen haza, mint tegnap. Bár sejtem, hogy élete végéig el fogja kerülni azt a sikátort. Hallgatom a lány szipogását, hüppögését és érzem, ahogy hozzám bújik, majd szép lassan megnyugszik. Lágyan simogatom a fejét, beszívom édes illatát és furcsa, nem ideillő képek tolulnak a fejembe, amiket igyekszem kizárni. Most nem annak van itt az ideje. Még nem. Sarah fészkelődni kezd, én pedig értetlenül figyelem őt, majd amikor felnéz rám, én lenézek rá. Lágyan végigsimítok az arcán, a kósza tincseit a füle mögé tűröm és hallgatom a szavait. Elkomorodok, és megmerevedek. Nem igazán gondolkoztam még ezen, és azon sem, hogy vajon Sarah mikor fogja felhozni ezt a dolgot. Sóhajtok egyet és megcsóválom a fejemet. - Aggódtam érted. Örülök, hogy arra jártam. Nem is tudom, mi lett volna… - elharapom a mondatot és kicsit oldalra nézve sóhajtok egyet. Majd ismét visszanézek a lányra. - Sokat gondoltam Rád, Sarah. És nem tudom miért, de törődöm veled. Mióta eldöntöttem, hogy békén hagylak, egyszerűen tudnom kell, hogy mi van veled. Félteke ettől az új világtól, amit nem ismersz. Féltelek magamtól. – kezdenek folyni a szavak belőlem, majd megcsóválom a fejemet. - Bár úgy tűnik, nélkülem is megtalál a baj… - sötétedik el a tekintetem és megcsóválom a fejemet.
Több oka volt annak amiért nem akartam hazamenni, az egyik, hogy nem volt kedvem halkan felslisszolni a szobámba, a másik, dominánsabb ok pedig az, hogy nem akartam magyarázkodni, hogy hol voltam eddig, mi történt és egyéb kérdések amikre muszáj lenne válaszolnom. Egy valakinek nem kell semmit sem magyaráznom, az pedig Enzo, mert ő is ott volt. Próbáltam nem mutatni azt, hogy megvisel a tegnap este, de ennyi, kész, megtörtem. Túl sok volt nekem ez az egész, össze vagyok zavarodva és mást sem szeretnék, csak azt, hogy kiderüljön, hogy a tegnap este csak egy rossz álom volt. Legalábbis az egyik része, de attól félek, hogy az is csak egy álom volt, és nem lesz belőle valóság. Jól esik amikor magához húz én pedig hozzábújok. Nem érdekel most senki és semmi, csak érezni akarom azt, hogy mellettem van, mellette mindig biztonságban érzem magamat. Szeretem amikor kezeit érzem a derekamon, mikor érzem az illatát. Ez ad erőt, hogy sikerüljön megnyugodnom és ne törjek össze jobban, mint amennyire most vagyok. Tudom, hogy jobban is kitudnék borulni, de nem akarok. Fel kell dolgoznom ezt a dolgot és tudom, hogy sikerülni fog. Pár perc múlva veszek egy mély levegőt és próbálok kicsit megnyugodni. Mikor sikerül elhúzódok annyira, hogy szemeibe tudjak nézni. - Szükségem van egy magyarázatra. - mondom halkan és letörlöm a könnyeimet amik még néha-néha kiszöknek a szemeimből. - Mi történt tegnap? Miért csókoltál meg? - túl sok zavar van a fejemben, muszáj tudnom a válaszát, még akkor is, ha azt mondja, hogy hirtelen felindulásból tette, és most már nem jelent neki semmit.
Ahogy a hotelbe igyekszem, eszembe jut a tegnap esti csókunk Sarahval, és igazából két érzés kavarog bennem: mennyire jó volt, és mekkora egy idióta vagyok! Mégis hogy képzeltem ezt? Fogalmam nincs, mit akarok ettől a lánytól, vagy hogy ő mit akar tőlem. És amúgy is.. Nem hiszem, hogy mi ketten bármit is csinálhatnánk együtt. Nem vagyok egy romantikus, szerelmes típus, aki a tenyerén hordozza a barátnőjét. Barátnő? Nem is emlékszem, hogy volt-e már komolyabb kapcsolatom. Inkább afféle barátság extrákkal kapcsolataim voltak. De Sarah… Ő más. Megdobban a szívem (wait… what?), mikor belépek a szobába és meglátom, ahogy még az ágyban van. Elvigyorodom, és közlöm, hogy hoztam kávét, amiért minimum valami piros pontot, vagy csillagos ötöst várok. Odaülök mellé, és ahogy az arcára nézek, látom, mennyire megviselt lelkileg. Látszik rajta, hogy nem sokat aludt az éjszaka és azt a keveset sem túl nyugodtan. Habár itt feküdtem az ágyon, míg el nem aludt, utána is nehezemre esett magára hagyni. De végül az ínycsiklandozónak tűnő vére elijesztett mellőle, és elmentem vacsorázni/reggelizni. Kinek hogy… Ahogy végignézek rajta, elönt a megkönnyebbülés, és elcsodálkozok, hogy tudok érezni ilyet. Veszélyes rám ez a lány, az biztos. Sarah lassan válaszol, enyhe mosolyt varázsolva az arcára, de tudom, hogy ez még magának is hazugságnak tűnik. Ahogy én is tökéletesen látom gyönyörű, barna szemeiben, hogy hamarosan ki fog akadni. És nem is tévedek. Másodperceken belül könnyek csíkozzák be csinos arcát, és sírni kezd. Már vártam, hogy vajon mikor fog kiborulni, ám nem mondanám, hogy megkönnyebbültem tőle, hogy ez pont most, pont mellettem történt meg. Közelebb csúszok hozzá, ledobva a cipőmet, és felfekszem az ágyba, magamhoz húzva a lányt. Letörlöm a könnyeit, egy puszit nyomok a homlokára, és a mellkasomra vonom. Nem tudom, mit mondhatnék, így csak lágyan simogatom fényes, selymes haját és hallgatom heves szívverését, hüppögését és halk sírását. Tudom, hogy nem fog zokogni, kiakadni, vagy hisztizni. Sarah erős, és biztos vagyok benne, hogy más előtt nem tört volna meg ennyire. De én ott voltam. Láttam. És milyen szerencse, hogy ott voltam… - Szerencsére ott voltam… - suttogom lágyan a hajába a szavakat, és várok, amíg kicsit megnyugszik. És hogy utána mi lesz? Fogalmam sincs. De most így jó. Jó érzés, hogy az ölemben fekszik, hogy lágyan hozzám bújik, hogy érzem az illatát és könnyei az én pólómat áztatják. Egyszerűen csak jó.
Reménykedtem abban, hogy ez az egész tegnap este csak egy rossz rémálom volt, de mikor felébredek, rá kell döbbenem, hogy nem, ez nem álom volt, hanem a fájdalmas valóság. Lelki szemeim előtt még mindig látom az egész jelenetet. Ahogy a csípőjét hozzám nyomja, ahogy próbált megcsókolni és ahogy a földre ránt... Brrrh, a hideg is kiráz tőle, egy hamar biztos, hogy nem fogom elfelejteni. Már csak az este folytatása miatt sem. Enzón sem tudok kiigazolódni. Mikor legutóbb találkoztunk akkor azt mondta, hogy jobb nekem nélküle és elment, most pedig mikor először láttam őt újra, megcsókolt. Persze nem azt mondom, hogy nem esett jól, mert eléggé megdobogtatja a szívemet még most is az, hogy tegnap megcsókolt. Csak túl sok volt a tegnap este... Úgy összességében. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok össze zavarodva. Össze-vissza vannak a gondolatok a fejemben és semennyire sem tudok rendet tenni benne. Felülök amikor meghallom Enzo hangját és próbálok egy haloványka mosolyt erőszakolni az arcomra, bár ezt még én magam sem hiszem el. - Jó reggelt. - köszönök neki halkan és nézem ahogy oda sétál az ágyhoz és leül a szélére, mellém. Kérdésén elgondolkodok. Jól vagyok? Egyik szemem sír, a másik meg nevet, akkor most hogyan vagyok? - Jól vagyok. - mondom, aztán az emlékek hatására érzem, hogy könny gyűlik a szememben. Mikor egy könnycsepp legördül az arcomon akkor megrázom a fejemet. - Nem, nem vagyok jól. Ha belegondolok, hogy mi történt volna, ha nem jössz... - itt elhal a hangom, nem tudom folytatni, mert még belegondolni is szörnyű.
A tegnap este eléggé sorsdöntő volt. Talán az életemben - ami azért elég hosszúra nyúlt már - nem sok ilyen este volt. Nagyon örülök, hogy pont jó helyen voltam, jó időben, hiszen ki tudja, hogy mit tett volna az a részeg srác Sarah-val. De időben ott voltam, megmentettem őt és nem történt semmi baja. Még éppen időben érkeztem. Be kellett vallanom magamnak, hogy törődöm a lánnyal és aggódom érte. És ami talán a legrosszabb, hogy vonzódom is hozzá. Meg akarom védeni, azt akarom, hogy biztonságban legyen. Mellettem. Furcsa, kifacsarodott érzések keringenek bennem a tegnap este után. A hotelszobába vittem a lányt, aki egész úton nem szólt semmit. Vélhetőleg meg volt zavarodva, a részeg srác miatt és talán a heves kirohanásom miatt is. Nem igazán így terveztem ezt az egészet. Sőt, az igazat megvallva nem is terveztem sehogy sem! Nem lett volna szabad kimutatnom az érzéseimet. Hiszen vannak. Kezdek rájönni, hogy vannak. És pont ez a lány iránt. Röhejes. Nem is értem, hogy ő mit lát bennem, hiszen játszottam vele, az istenért. Matt számtalanszor elmondta neki, hogy mi vagyok, hogy milyen gyökér, tetű, szemétláda vagyok. És ő mégis itt van mellettem, mégis velem akar lenni és valamilyen furcsa oknál fogva szeret. Többet lát bennem, mint bárki más. És ez megrémiszt és valahol legbelül - isten tudja miért, de - tetszik is. Szótlanul érkezünk meg a hotelszobába, lágy és halk szavakkal mutatom meg neki a fürdőt, kérdezem meg, hogy kér-e valamit enni (persze a válasz a nem), és hagyom, hogy csendben lefeküdjön. Bent ülök vele a szobában, és nézem, ahogy alszik. Nem szól egy szót sem, de egy darabig csak nézzük egymást. Végül a kimerültség és a sokk erőt vesz Sarah-n és elalszik. Én pedig néhány óráig még nézem őt, majd elmegyek. Ennem kell... Hajnalodik már, mikor végzek a vacsorámmal/reggelimmel. Gyorsan megigézem az áldozatot, kirakom a kórháznál, hogy kezdjenek valamit a vérveszteségével, és betáplálom az agyába, hogy balesete volt. Sietek vissza a szobába, de a nap már egyre magasabban jár, és szinte biztos vagyok, hogy Sarah már felkelt. Talán meg van ijedve, hogy nem vagyok ott. Talán azt hiszi, hogy ennyi volt, már nem is számít nekem... A hotel büféjénél kérek két pohár kávét, és azzal a kezemben sietek fel a szobába. Benyitok, és meglátom az ágyat, amiben Sarah fekszik. Feszülten figyeli a plafont, ám vélhetőleg felém fog nézni,ahogy benyitok a szobába. - Jó reggelt! Hoztam kávét! - vigyorodok el, mint egy kisfiú, aki dicséretet várna, majd lassan az ágyhoz sétálok, lerakom a kis asztalra a kávékat, és leülök az ágy szélére. Komoly tekintettel fürkészem Sarah arcát, majd egy kis szünet után ismét megszólalok: - Hogy vagy? -hangon lágy, aggódó, és halk. Tényleg érdekel, hogy van és szinte várom, mikor borul ki..
Nem akartam tegnap éjszaka magyarázkodni a szüleimnek, hogy mi történt, mi a bajom, ezért Enzo hotel szobájába jöttünk. Az úton nem szólaltam meg, nem tudtam, hogy mit mondhatnék. A fejemben csak két dolog váltogatta fel egymást; az egyik a részeg srác és az emlékképek, hogy miket művelt, a másik pedig az Enzoval való csókom. Fogalmam sem volt arról, hogy mit hoz majd a holnap, az biztos, hogy a szüleimnek majd magyarázkodhatok, hogy miért nem aludtam otthon, de ezzel ráérek majd holnap foglalkozni. Most csak túl akarok lenni ezen az egész napon. Amikor oda értünk a hotelhoz, felmentünk a szobába. Elmentem zuhanyozni és hagytam, hogy a meleg víz lemossa rólam a fájdalmat amit lelkileg éreztem. Most, hogy nem lát senki végre kicsit átgondolhatom ezt az egészet. Erősnek próbálom mutatni magamat, pedig nagyon nem vagyok az. Nagyon megviselt ami ma este történt és legszívesebben sírva fakadnék, de nem fogok, nem akarok gyengének mutatkozni, pedig egyszer elfog jönni annak az ideje, hogy össze fogok törni lelkileg. Az igazi családom aki nem akart engem, a ma este, és még kitudja, hogy milyen dolgok fognak még velem történni. De most még bírom. Még.
Másnap reggel arra ébredek, hogy a nap besüt az ablakon és a napfény lágyan simogatja az arcomat. A hátamra forudlok, kinyitom a szememet és a plafont bámulom. Egyedül vagyok. Csak most kezdem felfogni igazán, hogy tegnap mi is történt. Nagyon örülök annak, hogy Enzo időben jött - még úgy is, hogy ő szerinte későn jött, nem jött későn, pont időben ért oda - mert már kezdett rajtam eluralkodni a pánik. Tudtam, hogy nem tudok megszabadulni attól a sráctól, mert jóval erősebb volt nálam.
Kezdőlap
Tárgy: Re: 122-es szoba - Sarah & Enzo 
