Ez után a nap után szükségem volt egy italra, vagy kettőre. Zaklatottan indultam be a Grill ajtaján és egyenesen a bárpulthoz mentem. Így késő este az emberek kezdenek haza szállingózni és ez nekem még jobban kapóra jön. Nincs kedvem az emberekhez csak egy erős italhoz. Miután rendeltem kiültem a Grill elé és hátradőltem a kényelmes székben. Az idő tökéletes volt,hűvös szellő hátrafújta a hajam és én csak élveztem ezt a pár percnyi nyugodtságot. Bár testem cseppet sem volt fáradt, de lelkem már eléggé megviselt. Komolyan elgondolkoztam rajta az utóbbi napokban, hogy talán le kellene telepedni itt, vagy valamelyik városban és nem menni tovább. Annyit utazgattam már a nagyvilágban, hogy értelme sem lenne évente elutazni máshova. Felrémlenek a régi emlékek amiket külföldön töltöttem el, a sok sok különféle ország és kultúra mindenhol elvarázsolt és a szívemben lakozó bűntudatot, a bennem lévő démon iránt ezek az apró boldogságok lassan elhalványították.

1950 Las Vegas

A villódzó fények minden fele, olyan érzést kölcsönöztek, mintha egy másik világban lennék. Elvarázsolt a hely és az emberek egyaránt és tudtam, hogy ez a város az a hely ahol nincsenek szabályok, főképp nem egy magam fajta vámpírnak. Sosem barátkoztam eddig senkivel, hiszen elég volt magammal megküzdenem nap mint nap, nem kellett még egy púp is a nyakamra, de elnézve a várost és azt az őrületet ami uralta rájöttem, hogy ami Las vegasban történik, az ott is marad. Megismerkedtem egy férfival, Thomassal és habár eleinte minden tökéletes volt ez a történet sem happy end-el végződött. A napokat és éjszakákat együtt töltöttük és habár eleinte úgy hittem végre normális életet élhetek a titkomra fény derült. Hazafelé indultunk de egy banda akik lerészegedve járták a város utcáit belénk kötöttek. Tom meg akart védeni de a dolgok elfajultak és nem tudtam tovább játszani a gyenge nőt akinek Tom hitt. Elváltozott szemekkel rontottam nekik és jó pár ütés után eszméltem csak fel, hogy mi is történik. Mindig ez történik, ha előjön az igazi énem. Nem tudom kontrollálni magam és ez esetben Tom rémült és vádló szemeivel kellett farkasszemet néznem. El akart futni, de én nem hagyhattam, hogy elmondja bárkinek is így a legjobb az volt, ha kitörlöm magam az életéből. Miután az együtt töltött napokat más, átlagos napokkal helyettesítettem tudatában ekkor jöttem rá csak igazán, hogy sosem lehetnek barátaim, és úgy mint a többi rossz napom ezt is egy üveg whisky-vel a kezemben végeztem....

Napjainkban

.... épp úgy ahogy most is. Az erős alkohol ízére lassan már fel sem figyeltem, úgy hajtottam le egymás után a poharakat és próbáltam elfelejteni azt aki vagyok.

Savannah & Sarah

A sejtésem, miszerint egy vegetáriánus vámpírral iszogatok, beigazolódott. Azt hiszem manapság menő dolog állatok vérét inni vagy kevésszer a vérbankot lefogyasztani. Én nem tudok ehhez a csoporthoz tartozni. A többség sznob, ők magyaráznak, hogy mi megöljük az embereket pedig ők gyengék, ezért fordulnak az állatok felé. Nem gondolnak bele, hogy az állatok ugyan annyira élők, mint mi, vagy is inkább ők élők, míg mi nem. Nem különböznek az embertől ebből a szempontból, ugyan annyira fáj nekik, ha lecsapolják. Ráadásul kevesebb vérük is van, így nagyobb az esély egy esetleges gyilkosságra. De nem számít, mert az csak egy állat, ugye? Nem, annak a szegény párának is elveszi az életét. Nem nagyon hiszem, hogy táplálkozáskor életben hagyják őket, főleg nem olyan állapotban, hogy felépüljenek mielőtt megtalálja őket egy ragadozó. Egy másik.
- Aha... Itt már voltál a kórházban? Remélem finom a készlet, mert eddig úgy tűnt, hogy a város lakosságának 3/!-e ismeri a verbénát és előszeretettel issza. Sőt, ahogy így érzem a kávéba is raknak. - forgattam meg a pár cseppnyi levet, amely még a pohár alján nyugodott. Szerencse, hogy Damien rászoktatott a verbénás löttyök ivására, nehogy meglepetés érjen. Ilyenkor nagyon jól jön. De ahogy elnézem Savannah-t is kitanították. Vagy ő még a volt fiújánál látta a módszert? Nem lényeg. Az a fontos, hogy nem buktunk le és még élveztük is a kávé ízét. Már amennyire egy vámpír képes élvezni az efféle ízeket.
Nagyon jól indult a beszélgetésünk, talán túl átlagos is volt, de mint minden esetben, feljött a vámpírok kedvenc témája. Vagyis nem kedvenc, de mindenki ezzel foglalkozik mostanság. Klausről sokat hallottam, főként olyanokat, hogy elszáll az agya, ha a tervét akarja végrehajtani és, hogy bármit képes megtenni a vérfarkas énjének szabadulása érdekében. Hogy honnan tudja mindenki, hogy az átka megtört? Van egy Katherine Pierce nevezetű nőszemély, akiről inkább nem hangoztatom a véleményem, nos ő kotyog ki mindent. A vámpírok pedig ugyan olyannyira pletykásak, mint az emberek, ha nem jobban. Nekünk sok emberöltő alatt a legjobb szórakozás az információszerzés. Legalábbis nekem, van aki öldökléssel tölti a szabadidejét. Ők karón végzik, míg mi, az óvatosabbak, nagy eséllyel kikerülhetjük a halált. Egy ideig, egyszer mindenki meghal. Másodjára is.
- Ez egyszerűen szuper! - sóhajtok fel, de amennyire rossznak mutatom a dolgot, olyannyira nem is érdekel az egész. Most komolyan velem mit tennének? Semmit. Barátaim sincsenek itt, szóval teljesen védve vagyok.
- Az uncsitesód?És ő ember? Akkor vigyáznod kell rá ez egyértelmű. - lehetséges, hogy nem mindenkinek függ össze ez a két dolog, de úgy látom mindkettőnk ugyan ezt a következtetést vonta le. Szereti, ezért mindent megtesz, hogy biztonságban tudja. De a hibrid téma sötétség volt számomra. - Milyen hibrid? Ezt, ezt nem értem. - ráncoltam össze a szemöldököm, mert ha nem csal az emlékezetem Caroline ilyenről nem beszélt nekem. Kik azok? És komolyan micsodák??

- Kedves tőled. – mosolyogtam Sarah-ra. Igazán aranyos lány. Talán még barátok is lehetnénk. Abból úgy sincs sose elég.
- „Te amúgy vegetáriánus is vagy, vagy csak nem szeretsz ölni?” – kérdezte, kicsit halkabban mint ahogy eddig beszéltünk.
- Ami azt illeti az esetek 99,9%-ban vega vagyok, de az a maradék 0,1% éppen elég ahhoz, hogy jól meglegyek. De végül is ahhoz sem kell emberekre támadnom, elég ha szerzek néhány zacskó vért és kész. – válaszoltam neki én is sokkal halkabban. tudtam, hogy érti szóval nem kellett aggódnom, hogy bármivel kapcsolatban is elsiklana a válaszom.
Sokan nem tudják megérteni mi a jó abban ha a mi fajtánkból valaki „Vegetáriánus” de nekem így jó. Ez a leg biztosabb. Szóval, ha bármi gondja is van ezzel, akkor sajnálom én ilyen vagyok.
- Sajnos nem. Egyre többen vannak. Itt van Elijah is, és abban a nőben sem nagyon bízom, akivel akkor találkoztam mikor összefutottam Elijah-val. – válaszoltam, miközben elkezdtem mocorogni a széken amin ültem.
Fura erről beszélni. Nem tudom mennyit árulhatok el Elena titkáról. És mi van akkor, ha Ő is az ősökkel van? mi van akkor ha nem bízhatok benne? Nem az lehetetlen. Ahhoz elég jó ember ismerő vagyok, hogy rájöjjek, ha valaki hazudik nekem.
- Tudod van egy lány, az unokatesóm és eléggé belekavarodott ebbe az egész Klaus és a hibridjei dologba. Szóval azért jöttem, hogy neki segítsek. – válaszoltam végül is, de csak úgy nagyvonalakban elárulva a dolgokat.

Savannah & Sarah

- Szurkolok neked! - csavartam össze az ujjaimat, így is mutatva a reménykedésemet. A halott barátja után biztosan jól esne neki egy kis törődés. Nem vagyok az érdekkapcsolatok híve, de ilyen esetekben megértem. De ahogy elnézem ebből több is lehetne...
- Te amúgy vegetáriánus is vagy, vagy csak nem szeretsz ölni? - halkítottam le a hangomat, hiszen ez eléggé személyes téma. Azon sem igazán csodálkoznék, ha leperegne róla. Tudnom kellet, hogy áll az evéshez, hiszen mégsem szeretném magamra haragítani, ha ő tényleg nyuszikat iszogat. Én csak nagyon szorult helyzetben teszek ilyet. Az esetek többségében megigézem az áldozatom, hogy felejtse el az egészet. Sajnos így akaratlanul is befolyásolom a jövőjét, de valahogy nekem is életben kell maradnom. Az állatias és emberi ösztönök halálunk után felerősödnek és sajnos az életben maradási ösztön erőteljesen az élvonalba kerül. Ez van, meg kell tanulni ezzel együtt élni még, ha fáj is a tudat, hogy egy hozzád, egykor még, hasonló személyt bántasz. Lelki trauma, de ez megoldható egy gomb megnyomásával. Az érzéseket ki tudjuk zárni, de csak egy ideig. Én is így kezdtem. Ahol megfordultam a halál volt az árnyékom, mígnem elég idős lettem és a fal omladozni kezdett. A fal, amely megóvott az emberségemtől. Mára már kétszer is meggondolom mit cselekszem.
- Nem csak Klaus van itt? - kerekedett el a szemem és gyanússá vált nagyon a dolog. "Mi van itt az ég szerelmére már?!" - Kinek kell segíteni? Micsoda?
Nem értettem kinek és mikor kell segítenünk, de esküszöm, hogyha Klaus barátja későn ér haza. Vagy egyáltalán nem. Még fiatal, könnyű szerrel elbánnék vele. Az sem állítana meg, hogy eddig egész jól elvoltunk. De elég kevés az esély rá, hogy cimborák. Ő inkább a másik oldal védfalát támasztja. Gondolom...

- Hát most mit mondjak. Valahol el kell kezdeni az újrakezdést, és ő szép lehetőségnek ígérkezik. – nevettem el magam
-„ Jó tudni, hogy nem mindenki zárta el az emberi oldalát. A gáz csak az, hogy kevesen vagyunk.” –
Ebben mondjuk teljesen igaza van. Meglehetősen kevesen vagyunk és az a pár vámpír aki olyan mint mi, hát őszintén szólva, sosincsenek a közelben, amikor szükség lenne rájuk.
- Na igen, de legalább mi itt vagyunk. A többiek, meg nyaljanak sót. – mondat vigyorogva.
Miközben Sarah-ra figyeltem, azért a fél szemem mindig Matt-en tartottam. Talán jobb ötlet volt ide jönni mint gondoltam? de nem sok időm maradt ezen elmélkedni, mert mire feleszméltem, Sarah már az ős témánál tartott.
- Hát ami azt illeti nem csak Klaus van itt. Én tegnap találkoztam Elijah-val és hát ami azt illeti fura volt a helyzet. Főleg, hogy van fogalmam arról, hogy mit is akarnak itt, és ami azt illeti tényleg jókor érkeztünk. mert el fog kélni a segítségünk az biztos. – mondtam, miközben megláttam, hogy matt elindult felén.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Bocsika hogy ilyen rövid lett és hogy ennyit késtem, de a hétvégén költöztem, és egy kicsit elcsúsztam a dolgaimmal :S De most már itt vagyok

Savannah & Sarah

Eleinte is érzékeltem a szimpátiát Savannah oldaláról a pincérünk felé. Jobban szemügyre vettem, de nekem nem ő a nagy Ő. Ez szerintem Savannaht nem igazán fogja zavarni. Sőt!
- Uh, patthelyzet! - húztam el a szám az infó hallatán. Hát ja, házi nyúlra nem lövünk, tartja a nagyon bölcs mondás. Abból általában csak problémák vannak, főleg akkor, ha az ex csaj az uncsitesód. Szaftosnak szaftos, kérdéses viszont, hogy kellemes e.
- Még! - rántottam meg szemöldökeim és én is elmosolyodtam. Furfangos a lány, ezt már szeretem. Csak idő kérdése és az ujja köré csavarja a fiút. Csak idő kérdése.
- Jó tudni, hogy nem mindenki zárta el az emberi oldalát. A gáz csak az, hogy kevesen vagyunk. - szisszentem fel és megittam az utolsó korty kávét is. Finom volt, többször is jövök ide. Sokkal tisztább és csinosabb hely, mint anno az 1800-as években. Akkor poros volt minden, tíz méteres körzetből lehetett érezni a piaszagot és öreg taták tántorogva sétáltak ki belőle pöfékelve. Visszataszító hely volt számomra, nem úgy, mint most. És a társaság sem rossz.
- Lehet, abból a gyerekből simán kinéztem volna - hangosan nevettem, ahogy lelki szemeim előtt megjelent a fiú, ahogy szívja a füvet és közben varázslatokat olvas rá. Azt a jelenetet a valóságban is megnézném.
- Ősök? Na ez az a téma, amiről csak pletykákat hallottam. Annyit tudok biztosan, hogy Klaus itt van, de hogy miért és mit akar arról halvány lila gőzöm sincs. Te tudsz valamit? Amúgy meg szerintem, ha az egyik feltűnt, a többi is jön utána. Pont jókor jöttünk. - mutattam rá a problémára és reménykedtem benne, hogy ő talán tud valamit mondani a dolgok folyásáról. Sötétségben élek, nem ártana végre felvilágosítani. Viszont, ha ő sem tud semmit, akkor sem tépem le a fejét. Majd kiderül minden mikor eljön az ideje.

Nagyon úgy tűnik, hogy Sarah figyelmét semmi nem kerülheti el. Még olyan apró kis pillanatok és gesztusok sem, amiket rajta kívül senki nem vesz észre. Még Matt sem. Na de most komolyan Ennyit változtam volna, hogy senki nem ismer meg? De hát ez hülyeség. Már akkor vámpír voltam mikor utoljára Mystic Falls-ban jártam, szóval semmit nem változtam az alatt az idő alatt, ami eltelt az óta.
- Úgy néz ki, hogy igen. Elena nagyon kedves, és nem mellesleg annak a nagyon helyes pincérfiúnak, a volt barátnője. – feleltem egykedvűen.
Imádom Elenát, de ebben a városban nem nagy a jó pasi felhozatal, szóval valamit valamiért. Na jó egy picit fiatalabb mint én, de ha azt nézzük, akkor egy idő múlva, minden, jóképű pasi fiatalabb lesz mint én, és ha már így alakult akkor ideje hozzászokni a gondolathoz. Bár ha azt nézem, hogy az átváltozásom óta semmit nem öregedtem, akkor még mindig 18 és fél vagyok, szóval viszonylag egy korosztály.
- Szóval tiltott gyümölcs. Legalábbis egyelőre. – mosolyogtam sokat sejtelmesen Sarah-ra.
Hát most mit szépítsem. már akkor is szimpatikus volt Matt, de még akkor ott volt neki Elena, nekem meg Jake. Jaj már megint róla beszélek, pedig el kell felejtenem. Örökre és punk-tum.
- „A város jól kifogja a kedves vérszívókat” – mondta halkan.
- Hát most na. Ha már úgy is sok van belőlünk, legalább néhányunknak legyen is valamije az étvágyán kívül. – feleltem mosolyogva az előbbi megfigyelésére
Ekkor azonban felmerült a boszis téma. Fura egy figura lehetett ez a valaki. Már csak azért is mert ki lenne olyan dilis, hogy megengedje, hogy valaki igyon a véréből, rajtam kívül? Na jó mondjuk nekem mentségemre szóljon, hogy szerettem az a dilis fazont akinek ezt megengedtem.
- Ez fura. Eléggé elvont lehetett. Biztos elszívott néhány varázsfüvet, mielőtt összefutottatok. – mondtam nevetve, miközben letettem az üres kávéscsészémet az asztalra.
- Na igen, ez tényleg így van. Vannak akiknek nem itt, hanem egy szuper biztos diliházban kéne lennie. Apropó hibbantak. Te mit tudsz erről az egész „Ősi vámpírok az előtérbe kerültek” dologról? Már ha nem zavar a téma. – fecsegtem, miközben az asztaloknál tüsténkedő Matt-et figyeltem.

Savannah & Sarah

- Nyugi csak vicceltem. Tudom, hogy nem úgy értetted. - felelte, amitől egy kicsit megnyugodtam. Nem örülnék neki, ha úgy ismernének meg, mint egy bunkó némbert, aki lefikázza az embereket a nélkül, hogy jobban megismerné őket. Kétségtelen, hamar hozok véleményt, legtöbbször meg is bánom, de próbálom a helyzetnek megfelelően az illető tudtára adni a szempontjaimat.
- Köszönöm - egy fél másodpercre befagyott a beszélgetés, a gyászos témák nem praktikusak friss ismeretségkor. A kávémba kortyoltam, ami már teljesen lehűlt, de nem nagyon tudott érdekelni, hiszen csak a látszat miatt ittam. Már régóta nem élvezem az ízét. Nem is törődök vele, a külvilágnak mutatok egy képet, lehetőleg olyat, amely zökkenőmentesen beleilleszthető a tudatlan emberek életébe. Ha ehhez a kávé egy eszköz, felhasználom.
- Aha, értem. A rokonodnál laksz majd? Szerintem én is itt maradok. Tetszik az atmoszféra, ez a hely is, no meg a pincérek sem utolsóak - kacsintottam, mert észrevettem még érkezésünkkor, hogy figyeli az egyikőjüket. Csodálkoznék, ha nem jönne be neki, szőke, kék szemű... a csajok kedvence. Vagy csak régebbről ismeri már. Ez az opció is szóba jöhet.
- A város jól kifogja a kedves vérszívókat - mondtam halkan, de mégis nevetve. Caroline kedves teremtés, ha Savannah sem egy őrjöngő vadállat, akkor több az emberek túlélési esélye. Sajnos nem mindenki ilyen "emberbarát", gondolok ekkor Klausra, de még Katherinet is megemlíthetném. Na az a nő valami borzalom. Egy külön jelenség. Ahol feltűnik, ott minden összedől. Lehet, hogy ezért neveztek el egy hurrikánt róla. Vagy túl elvont vagyok? Előfordulhat.
- Az a boszi nagyon furcsán viselkedett. Azt akarta, hogy igyak a véréből. Én megtagadtam és faggatni próbált, de nem mondtam semmi lényegeset. - mondtam fintorogva. Még mindig feldolgozás alatt van az a szituáció. - Nem igazán értettem az álláspontját, így kialakult a konfliktus - tártam szét a karom, jelezve, hogy én nem is értem mit gondolt a boszorkány. Igazat mondtam, habár néhány részletet gondosan kiejtettem a sztoriból. Alig ismerjük egymást nem kell mindenről tudnia.
- Megnyugtató, ha jó társaságot találsz. Tapasztalatból mondom, hogy van néhány magunkfajta, aki nem teljesen komplett. - hajoltam az asztal fölé és szélesen elmosolyodtam. Mikor elindultam Mystic Fallsba meg sem fordult a fejemben, hogy valami csoda folytán jól érezhetem majd magam. Kellemesen csalódtam...

- Nyugi csak vicceltem. Tudom, hogy nem úgy értetted. – feleltem vigyorogva.
Tudom, hogy nem éppen a legjobb a humorom ilyen helyzetekben, de néha ez is kell.
- Részvétem a barátod miatt. – válaszoltam miközben én is követtem Sarah példáját és elkezdtem inni a kávémat.
Pont olyan volt amilyennek szerettem. erős, de mégis kellemes az extra tejszínhabnak köszönhetően. Ha huzamosabb ideig itt akarok maradni, márpedig úgy nézem muszáj lesz, akkor sűrűn sofog ide ellátogatni úgy érzem. Isteni a kávéjuk és a kiszolgálás sem rossz. Nem mintha Matt Donovan annyira érdekelhetne.
- Ami azt illeti nem csak látogatóban vagyok itt. Úgy tűnik itt ragadok egy huzamosabb időre. – válaszoltam, miközben ismét belekortyoltam a kávémba.
Ami igaz az igaz. tényleg megéri beülni egy kávéra ide, ezt nem lehet tagadni. Kíváncsi vagyok, hogy olyan nyüzsi van e itt hétvégéken mint azelőtt amikor itt jártam, mert akkor jó lesz felkészülni. A bulizásra.
- „Nem csodálom, hogy jóban vannak vele, tényleg nagyon kedves. Az ember azt várná tőle, hogy olyan "vámpíros", de az ösztönöket ütik nála az érzelmek. Már ahogy észrevettem.” – mesélt egy kicsit Caroline-ról.
- Igen, ez előfordul néha. Caroline és én ezek szerint eléggé hasonlítunk. Ez érdekes. Mikor utoljára láttam még egész kicsike volt és nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt fogom mondani. – mosolyogtam rá, miközben ismét belekortyoltam az italomba.
- „A-a. Csak téged és a szöszit. Plusz még egy boszival is összefutottam a mozi előtt. Kisebb összetűzésbe keveredtünk, de már minden sínen van. Ő is új itt.” – Valami azt súgta, hogy ez a kis összetűzése a boszival, nem volt véletlen.
Kinézem belőle, hogy ő kezdte, de sose lehet tudni. A boszik közt is akad önfejű aki nem éppen van jóban a magamfajtával, szóval nem tudhatom. De végül is, ez nem az én dolgom. Addig legalább is, ameddig nincs köze, Elenához és a kis barátaihoz.
- Ez érdekes. Akikkel eddig találkoztam azok rendesek voltak. nem tudom ezt mi lelhette. – néztem rá kérdőn, hátha reagál rá valamit.
- Tudod, régen beszéltem már ennyit egy magamfajtával. Már el is felejtettem milyen megnyugtató is tud lenni. – mosolyogtam rá, miközben megittam a kávém maradékát.

Savannah & Sarah

- Jaj, ezt nem úgy értettem, hogy furcsállom, hogy volt barátod - magyarázkodtam, mert úgy vettem észre, hogy félreértette a dolgot - Fel sem merült bennem, hogy ne néznének meg a fiúk.
Elmosolyodtam és reméltem helyrehoztam a félreértést. De érzékeltette velem, hogy ez már a múlt, a barátja nincs köztünk. Nem akartam erre a részletre kitérni, hiszen gondolom nagyon megviseli a téma. Mégis ki szeretne a halott szerelméről beszélni?!
- Nekem nincsenek rég el nem feledett szerelmeim, de a legjobb barátom meghalt - szorongattam a poharam, majd belekortyoltam a már langyos kávéba - De ezt a témát hanyagoljuk, nem túl vidám. Tényleg nem tudom, hogy mit mondjak magamról. - emeltem fel a kezem az asztalról kérdőn, hogy most mit akar hallani, de belefogtam - Gondolom te vizitbe jöttél a városba. Én csak utazgattam és régebben jártam errefelé, így beugrottam szétnézni. Megérte, mert isteni ez a kávé! - nevettem fel és egy újabb adagot tudtam magaménak.
- Nem csodálom, hogy jóban vannak vele, tényleg nagyon kedves. Az ember azt várná tőle, hogy olyan "vámpíros", de az ösztönöket ütik nála az érzelmek. Már ahogy észrevettem. - Caroline tényleg emberibb volt az általam ismert vámpírokhoz képest. Igazán kellemes a tudat, hogy nem mind fajulunk el teljesen.
- A-a. Csak téged és a szöszit. - válaszoltam, majd eszembe jutott a boszorkány, akit jól leteremtettem az erdőben - Plusz még egy boszival is összefutottam a mozi előtt. Kisebb összetűzésbe keveredtünk, de már minden sínen van. Ő is új itt.
Na igen, azt az aprócska részletet kihagytam, hogy a veszekedést én indítottam az ellenszenvemmel. Ahogy így most visszagondolok nem is érzem az éhséget, ami akkor gyötört. Ott ellenállhatatlan vágyat éreztem az táplálkozásra, de az undorom megállított és az az izgalom dús mozifilm elfelejtette velem a vért. Vagy a pop corn tette.

Barátságosan cseverésztünk mikor megérkezett a kávénk. Régen is ittam kávét, de akkoriban csak ritkán és sokkal több volt benne a tej mint a kávé. De most, hogy ennek köszönhetően érződik testünk melegnek és ettől nem vagyunk olyanok, mint egy fagyos szikladarab. Egyre többet és egyre erőteljesebben iszom a kávémat. Ártani meg már úgy sem árthat.
- Igen, akár milyen hihetetlen, volt barátom. Jake-nek hívták, s nagyon szerettük egymást, csak eléggé önfejű volt és ez lett a veszte is. – utaltam rá, hogy szerelmem már nincs az „élők” sorában.
Lényegében ennyit éppen elég tudni rólam, rólunk. nem nagy sztori a lényeg, hogy itt vagyok s kész. Az már mondjuk jobban izgat ami az ő itt létének az oka.
- Mond csak, én ráérek. Nem sietek egyenlöre még sehová. – villantottam rá cinkos mosolyom.
Caroline? Rémlik valami, bár vele nem találkoztam már vagy ezer éve. Akkor mikor Elenáéknál voltam még az egyetem előtt, akkor vele nem tudtam találkozni. Azelőtt meg még olyan kicsik voltunk, hogy biztos nem emlékszik rám. Igaz, hogy én sem nagyon emlékszem rá, de azt tudom, hogy aranyos kislány volt. Kis szőkeség volt akkoriban, és eléggé hiperaktív is. Szegény szülei nem győztek miatta aggódni.
- Mondjuk úgy, hogy szegröl-végröl ismerem. De annyira közelröl nem. Az unokatesóm jó barátnöje. - mondtam, miközben végigpörgettem a fejemben, hogy szegény Elenának milyen elfuserált kapcsolatai vannak.
Matt Donovan-en kívül majdnem minden barátja természetfeletti lény. Szép kis bagázst szedett össze mondhatom. De hát mit is várhat az ember ha ismeri az én unokahugicámat.
- Akkor ezek szerint senki mást nem ismersz a városban Caroline-on és rajtam kívül? – kérdeztem kíváncsian, mert volt egy olyan sejtésem, hogy van itt még valaki akit ismer. Csak valamiért nem szeretné az orromra kötni, hogy ki az.

Savannah & Sarah

Leültünk és mind a ketten kávét rendeltünk extra habbal. Igaz én csak egy tejeskávét kértem, míg ő jó erősen szereti, de mindenki különböző. Alapból nem is kávéznék, de nem ronthatom el a jó benyomást. Tönkre vágnék mindent, ha részegre innám magam és az úttesten fetrengenék egy ismeretlen pasi nevét kiáltozva. Egyszer eljátszottam ugyan és jól szórakoztattam a népet. Néha két lábon járó cirkuszt játszom. Úgy játszom az eszem, mintha egyenesen a diliházból jöttem volna. Viszont ezt a tehetségemet csak jeles alkalmakkor kamatoztatom.
Feltettem a lehető leghülyébb kérdést, amit valaha egy vámpír hallott. Most komolyan mit gondoltam? Persze, hogy valami kis izéje, amit megbütyköltek, hogy ne égjen el a napon. Na, de mentségemre szolgáljon, hogy a technika folyamatosan változik, így a boszik is kitalálhattak újabb trükköket.
- Volt barát? Fiatal szerelmek... Amint elkezdődik véget is ér. - kavartam meg a kávémat, ami időközben meg is érkezett. Még nem fizettem, ki tudja lehet, hogy estig itt fogunk italozgatni. Kétlem, de soha ne mond, hogy soha!
- Köszönöm a bókot! - mosolyogtam kedvesen, majd felsóhajtottam - Magamról? Huh, ez egy nehéz téma. Ahogy már mondtam új vagyok itt, és veled ellentétben én nem ismerek erre felé senkit. Nem igaz, hazudok, mert éppen most jöttem az erdőből és ott megismerkedtem Caroline Forbessal. Őt ismered? Kedvesnek tűnt így elsőre.
Egyenlőre úgy éreztem ennyi elég ahhoz, hogy beinduljon a beszélgetés. Majd elválik mennyire kell beavatnunk egymást a magánéletünk bugyraiba, vagy mennyire sem.

Igazán örülök, hogy Sarah számára is megfelel az, hogy kint üljünk le. Nem tudtam, hogy mi lenne ha bemennénk, de most nem volt kedvem a nagy társasághoz. Bár az is lehet, hogy senki nem emlékszik rám. Lehet, hogy egyedül csak Jeremy-nek hiányoztam innen? A fene se tudja.
- Ennek igazán örülök. Én is szeretem, bár én inkábba a viharokat szeretem, meg az éjszakákat. De ez nem újdonság azoknak akik egy kicsit is ismertek régröl. Ezzel mindig kitüntem a tömegböl. Lehet, hogy azért is választott engem Jake, mert különlegesnek tartott. – válaszoltam mosolyogva.
- Ohh.. hát mondjuk legyen egy jó erös fekete kávé jó sok tejszínhabbal. – válaszoltam a pincér fiúnak, aki nagyon is emlékeztetett engem egy régi jó ismerősre, de most inkább hagyom a dolgot. Ha tényleg Matt az akkor később még úgy is beszélhetek vele.
Hmm.. nem tudom, hogy mit válaszoljak a talizmán kérdésre. Végül is, ha neki is van akkor miért ne mondhatnám el.
- Igen, nekem is van. Egy kicsit ugyan más, mint a legtöbb, de ettöl tartozik igazán hozzám. Na meg persze attól, hogy a barátomtól kaptam… Mármint a volt barátomtól. – mondtam egy kissé szomorkásan.
- Na de most mesélj te is egy kicsit. Mit érdemes tudni rólad? Mert így elsö blikkre rendesnek tünsz. – mondtam egy barátságos mosoly társaságában.