"Magam sem tudom"? Ez mégis miféle válasz, kérem szépen?! Ami azt illeti, azt hiszem, hogy ő is nagyon jól tudja, hogy ezekkel a szavakkal bizony nem segített rajtam túlságosan sokat. Nem léptem se előrébb, se hátrébb. Egy helyben ácsorgok a gondolataimmal és megválaszolatlan kérdéseimmel, mintha egy labirintus foglya lennék... Nem találom a kiutat, a megfelelő lépést a probléma megoldására. De vajon miért is kezelem ezt problémaként? Egy hibrid vagyok... Ő pedig egy ember. Nem gyakori, hogy egy ilyesfajta párosnak frankó jövőt jósoljanak. Jobb is, ha beletörődök és elfogadom a tényt, hogy egy hozzám hasonló szörnyetegnek nem ez az élet való.
- Akkor a hölgynek lesz egy Summer Fresh, nekem pedig... Nos-nos-nos... Vodka. - vágtam rá, hosszas mérlegelés után. Minek is gondolkodok ilyesmin? A vége mindig ugyan az lesz, hogy a vodkánál kötök ki. A pultos csaj kacéran kacsint ránk, amikor elhangzanak a rendeléseim. Hmm... Egyszer megdugtam, de már vagy 2 éve. Azóta ráfoghatjuk, hogy jóban vagyunk, így azt hiszem, hogy ez afféle "hajrá" kacsintás volt. Ha nem, akkor majd felhívom később, hogy mikor végez ma. Igaz, hogy Shea nem kért semmit, én eldöntöttem helyette is, hogy mennyire jól esne neki most egy koktél. Be kell vallanom, hogy ezt én is szeretem, de elég buzis lenne most ilyet rendelni, Shea előtt meg nem égnék be szívesen.
- Remélem nem fogsz megölni, hogy kértem neked valamit - mosolyogtam rá egyre szélesebben. Mit tagadjam, szeretem meghívni az embereket. Régen úgyis mindig csak engem hívtak meg, mivel nem enyhé n voltam totálisan csóró, de hát na... Nekem ilyen gyerekkort dobott a gép, másnak pedig nem. Hiába a lakótelepes múlt, van olyan gazdag csicska -nem is egy-, aki nem mondhatja el azt, hogy van mögötte egy diploma. Újabb gondolatok kerülnek elő a fejemből, de mind ugyanarról szól : szándékosan kerülöm az egész Shea témát?! Napok óta szenvedek az egész hercehurcától vele kapcsolatban, most meg némán üldögélek mellette, mint valami hülye. Ilyen az én szerencsém. De az sem utolsó szempont, hogy hiába a káprázatos szempár, a csillogó fürtök, vagy a lehengerlő ajkak. A birtokosuk véleményével nem vagyok tisztában. Úgy emésztem magam, mintha tudnám, hogy szakítani akar velem, holott soha egyetlen pillanatig sem jártunk. A tény az tény, mostanra lehet, hogy ezt bánom is. Vegyük csak végig: ki olyan elvetemülten bolond, hogy megdobálja a kiszemeltje nőjét ecettel töltött lufikkal? Ez nem mindennapi... ez egy újabb pont csak mellette, mert különleges. Hurrá, Shea... halmozod az érveket dögivel, hogy egyetlen perc sem telhessen úgy el a napjaimból, hogy ne gondoljak rá. A saját gondolatmenetembe mosolyogtam bele, s szinte ezzel azonos időben érkezett meg a piánk. Odadobtam a pultra a pénzt meg a jattot, amire a pultos úgy csapott le egyből, mint valami keselyű...
- Mondd csak, kedves Shea... - itt már erőteljesen görcsölt a gyomrom amiatt, hogy a kérdést nem akartam feltenni, bár a válaszánál jobban semmi sem érdekel az életben. De ilyet kérdezni illetlenség... de ha azt az oldalát nézzük, ez a kis szépség rendesen átformált, mindezt kérés nélkül. Tapló vagyok, de vele valahogy más... Inkább tördelném el egyesével a saját csontjaimat, minthogy esetleg sértő legyen számára az, amit mondani szeretnék - Sokban változott a véleményed a gimi óta? - szegeztem neki a kérdést. Szokatlannak tartom, hogy ilyet bárki kérdezzen a másiktól. Ez tapintatlan, de meg kell hagyni, ez rám vall. Mielőtt bármit felelhetett volna, inkább folytattam én : - Értsd ezt úgy, hogy most is tetszem neked? Tudom, hogy ilyen kérdést nem illik feltenni, de... akár meghalni is képes lennék a válaszért.
Oké... tudom, hogy a "régi Dimitri"most legszívesebben akkorát behúzna, hogy betörik az orrom és közben kiabálná, hogy mennyire nyálas vagyok. De ez most teljesen más helyzet. Most az érzéseim engem is megijesztenek, ami eddig még soha nem fordult elő... Talán egyszer... de az megint csak már sztori. Most Shea-ról van szó, és ennél semmi sem számít jobban. Két szó mindössze, amivel összegezni tudnám önmagamat : gyáva vagyok. Ez lehet az egész kulcsa... Még sosem féltem így korábban semmitől. Félelem... mennyire hitvány érzelem is ez. Már régen rossz, ha egy másik élete sokkal jobban foglalkoztat a sajátomnál... Nem lesz ez így jó, de egy kisebbik nehézséget már magam mögött tudhatok, hisz már feltettem a kérdést. Innentől rajta áll, hogy mit és miként közöl velem. Remélem, hogy tényleg nem fog jelenetet rendezni és megalázni... Ő nem ilyen. Túlzottan érző és törékeny lelkű ahhoz, hogy engem csak úgy elküldjön. Ha túl negatívan állok a dolgokhoz, akkor persze, hogy taszítani fogom... De mi is van vele? A szíve mindjárt kiugrik a helyéről, úgy kalapál. Nem vagyok hülye én sem... Csak vele kapcsolatban valahogy nem fogom fel az egyértelmű jeleket. Tőle akarom hallani a választ! A vége úgyis az lesz, hogy hagyni fogom őt. Nem akarom veszélybe sodorni, ahhoz túlságosan fontossá vált. De még meddig fogom áltatni magam azzal, hogy "csak simán tetszik"? Ezt a stádiumot már réges-régen elhagyta.
- Káprázatosan gyönyörű vagy, tudod? - kérdeztem ismét én, szinte a szemeiben úszva. Tekintetem az mélyen az övébe fúrtam. Egyre jobban megbabonáz minden egyes pislogásnál... Ilyenkor érzem azt, hogy tehetetlen vagyok és ez már nem a való világ, hanem valami tökéletesen kitalált és megtervezett álomszerűség, amiben csak ő és én szereplünk. Együtt... "mi" formában. Az elmúlt időben kifejezetten gyakori, hogy vele fantáziálok. Túlnyomó többségük értelemszerűen szexszel kapcsolatos, de ez normális, hiszen pasi vagyok. Bevillannak olyan valósághű illúzióképek, amiket az álmaimban láttam.

Egy haverommal beszéltem le, hogy találkozni fogok vele itt. Elvileg bizniszelni akar, de nem akartam a telefonba megmondani neki, hogy bocs, de már nem üzletelek drogokkal. Legalábbis nem piti összegekért. Ha nagy meló jönne, azt bizonyára elfogadnám. Habár... bármennyire is fontos volna nekem egy üzlet, megígértem Faith-nek, hogy befejeztem. Hogy nincs tovább. Hogy sosem keveredek bele újra. De ő ezt nem értheti meg teljesen.Mindig mellettem volt. Végig. Életem minden egyes szakaszán elkísért. Ott volt velem a legmélyebb pontokon, volt olyan is, hogy ő segített kilábalni a gödörből, amikor magam alatt voltam. De ez még nem jelenti azt, hogy a nekitett ígéretemet megszegem. Világéletében tömték lóvéval. Tudja, hogy én honnan jöttem, de nem érezheti át, amit én. Ha egyszer az ember a nyomorból emelkedett fel, akkor azt megbecsüli és minden tettét igyekszik úgy alakítani az életben, hogy soha többé ne jusson ismét olyan sorsra. Ha így, akkor így. Drog, vagy nem drog az üzlet tárgya, ha nekem nyereséges, akkor megéri. Ezért nem adok már a kis ügyletekre. Már csak a nagy fogás érdekel. Fillérekért csak a hülye viszi vásárra a bőrét. Én pedig már nem ma kezdtem ezt, és nem vagyok kezdő. Tudom, hogy ki megbízható és ki nem az.
Befordultam hát a lehető legnagyobb lendülettel a Grill ajtaján, majd végigpásztáztam a területet. Hmm.. A srác sehol. Pedig késtem, de minimálisat. Nem lennék megbízható, ha túl korán jönnék, ez alapszabály. A srác is biztosan késni fog. Vagy talán már itt van, csak épp kint? - ilyen gondolatok villanása után nem hittem volna, hogy bármit is veszthetek, így megfontolt, komótos tempóban haladtam kifelé a Grillből. Itt is körbenéztem, s feladva a reményt fordultam vissza. Be akartam menni, hogy legalább igyak valamit, de ... a legnagyobb meglepetésemre az utamat állta egy ismerős. De ő nem az volt, akit vártam. Bár a szívem egyik legmélyebb pontjában mégis azt vártam minden egyes nap, hogy újra előttem álljon ez az illető. Eddig ezzel tisztában sem voltam... Olyan mélyre eldugtam magamban ezt a vágyat, hogy soha senki, még én se találhassam meg. Nem lett volna szabad... Nem tehettem meg sem vele, sem magammal. Olyan őrült álmokat fűzök az ügy iránt, mintha egy elcseszett drámában, nem is, inkább egy elcseszett tündérmesében lennék. Mereven álltam, talán már kínosan sokáig. Nem volt meglepettség, rémület, vagy bármi hasonló kiolvasható az arcomból. Béke volt mind a két szememben, bár legbelül feltudtam volna robbanni. Nem az idegességtől... Sokkal inkább a felismerhetetlen boldogságtól.
- Szia, Shea. - köszöntem halkan, majd megköszörülve a torkomat elismételtem a szavaimat. Valahogy már nem az járt a fejemben, hogy mikor ér ide a tag, vagy mit akar ajánlgatni nekem. Teljesen elfelejtettem az egészet. Ha elfelejteni nem is, de semmiképp sem érdekelt már az ügy. Csak a lány, aki itt állt velem szemben. Vajon én is megleptem őt? Vagy csak nem ismer fel, ezért ő is ilyen szótlan? Az utcán, két hete is ő ismert fel. Akkor azóta csak nem felejthette el az arcomat... Nekem mindenképpen a tudatomba égett minden egyes porcikája.
- Я думаю о тебе день и ночь. - vallottam színt. Talán nincs is kifejezőbb módja ennek, mint az anyanyelvemen mondani : Éjjel-nappal rá gondolok. Mégis ezek a szavak úgy hagyták el ajkaim, hogy át sem gondoltam. Csak kijött. Legnagyobb szerencsém, hogy nem ért oroszul. Pedig milyen szép szavakat is intéztem hozzá most. Bárcsak tudhatná...
Kezdem ezt a félvámpíros dolgot már rohadtul unni! Mikor jön el az a pillanat, hogy kikapcsolhatom az érzéseimet? Már ideje volna... Most, hogy látványára minden felszabadult bennem, már kellemetlenek a gondolataim. Felfogni, hogy minden levegővétel éget, ha nem az ő illatát szívhatom be. Ez nem az én világom.
- Elfeledkeztem magamról - nevettem hamisan, mintha mi sem történt volna. - Azt kérdeztem az imént, hogy mi járatban vagy erre? - kérdeztem örömteli mosollyal. Ez rejtett magában mindent. A bánatot, amit a hazugsággal magamnak okozok, hogy nem adhatom tudtára, de még a saját magam tudtára sem, hogy mit érzek iránta, és mi az, amire a legjobban vágyom: Ő.De nem láthat át a szitán, ahhoz túlságosan is jó színész vagyok...

Minden másodperc egy harc volt számára. Sikerült elfojtania a vámpír énét, de még így is a falnak lökött a nyakamnál fogva. Mikor elengedte a nyakam egy gonosz kacaj hagyta el a számat. Kicsattantam a büszkeségtől, hogy ilyen hamar sikerült előhúznom belőle a démont. Az asztalhoz ültem, és onnan kezdtem hozzá beszélni.
- Meneklüsz? - kérdeztem tőle, egy gonosz mosoly keretében.
A hangonban érződött az a gúny, amit annak tudhat be, hogy nem bírta elfolytani magában a vámpírt. Élveztem, ahogy dühöng. Éreztem a levegőben, hogy egyre dühösebb. Köztudott, hogy egy vámpír nem szereti, ha nem veszik "emberszámba". Ilyenkor szétrobbanak a dühtől, vannak akik annyira nem tudják félretenni az egójukat, hogy meg is ölnek bárkit, de tudom, hogy ő ezt nem tenné meg, mert ahhoz túl büszke. A sebem még mindig nem forrt össze, mert én nem vagyok vámpír. Eszembejutott valami. Odamentem a hibridhez, majd a szájához nyomtam a kezem. Persze elővigyázatos vagyok, tehát van a szervezeteben verbéna. Már egyáltalán nem bírta magát visszafogni. Elkeztde szívni a vérem, természetesen a verbéna rögtön a szervezetébe jutott.
- Remélem finom volt. - mondtam gonosz hangon.
Ilyen távlatokba nem akartam elmenni, de mivel megfenyegetett tudtára szerettem volna adni, hogy nem olyan ember vagyok akit könnyen meg tud ölni.

Amire gondoltam az beigazolódott. Bár tudom, hogy nem vámpír-vérfarkas, hanem valami más. Igaz nem nehéz kitalálni, hogy mi, köszönhetően annak, hogy megérintette a kezem. Ő egy vámpír-boszorkány, nem tudom, hogy ez, hogy lehet. Én úgy tudtam, hogy, ha egy boszorkányt vámpírrá változtatnak az nem lehet már többé boszorkány, de úgy látszik, hogy van kiskapu.
- Boszorkány-vérfarkas. - mondtam ki magabiztosan.
Vártam a reakcióját, mert tudtam, hogy helyes választ adtam. Még most sem lehet leolvasni semmit az arcáról, csak a ridegséget.
- Éhes vagy? - kérdeztem, s megvágtam a kezem.
Próbálok a legmeszebb elmenni, szeretném megtudni, hogy egy ilyen hibrid mennyire tudja elnyomni a vámpír énét. Tudom, hogy most nekem is vissza kell fognom magam, mert itt sokan láthatnak akiknek ezekről a dolgokról nem kellene tudniuk. Láttam, hogy a szeme kezd átváltozni. Kíváncsian várom mi fog most következni.