Lucia & Elijah

Nem tudom, hogy miért kezdtem el hirtelen vonzódni hozzá, hiszen… megkínzott, és az amit akkor a kriptában művelt velem… enyhén szólva is túlmeríti a kínzás fogalmát. Érintette a szívem, szó legszorosabb értelmében, ujjaival markolta, érezte, ahogy a vért pumpálja az ereimben, ha akarta volna, simán kitéphette volna. De ő nem ezt akarta, ő egészen mást tervezett, ő csak játszani akart velem, úgy képzeli, hogy ő a cica én pedig az egér, a desszert akit majd befal, de előtte ki szórakozza magát. És ez tetszik nekem! Sőt, fordítva is igaz, én is játszom vele, nem hagyom magam, a labda oda vissza pattog kettőnk között, és mindkettőnknek tetszik, hogy tetszik, hogy kínozhatja a másikat… hiszen édes kín ez.
A lány kettőnk között van, a falnak neki dőlve, nem tudok most vele foglalkozni, és őszintén szólva nem is akarok, minden figyelmem, gondolatom most Elijah köti le. zavartan pislogok rá, amikor meghallom suttogását, van egy olyan érzésem, hogy célozni akar valamire, mintha rám célozna, de velem csak pár hete futott össze, szóval teljesen ki van zárva, hogy rólam legyen szó. És nem is izgat, fellángol bennem a tűz, hogy igen is megmutassam nem vagyok olyan nyámnyila, mint ő hisz, a vágy, hogy biztosítsam nem hasonlítok arra a lányra akiről beszélt…. legyen akár ki is, azt akartam tudja…. ha kell az orránál fogva tudom vezetni, hiszen ő is férfi, és mint férfi olyan alantas vágyak vezérlik leginkább… mint éhség, szexualitás, akár csak engem…
-Hát pedig biztosíthatlak, hogy semmiben sem hasonlítok abban a lányban, semmi közös nincs bennünk, és az a legkevésbé sem, hogy bele őrülnék abba, ha valaki nyakát kitörném…. gondtalanul…- hazudom neki enyhén dühösen csillogó szemekkel ahogy felé fordulok. Bántott a tudta, hogy ezt gondolhatja rólam is, hogy valami törékeny porcelánbabának tarthat, nem tudom, hogy miért zavar a tudta, de zavart. Nem azt akartam, hogy azt a kislányt lássa bennem, aki ebbe a testbe van zárva, hanem az érzéki, az izgató nőt lássa bennem, aki ha akarja képes elcsábítani, szítani benne a tűzet…
Csókunk szenvedélyes, vad, vágyakkal és ígéretekkel teli, majd mielőtt jobban bele feledkezhetnék, abba hagyja, halk és keserű sóhaj hagyja el ajkaimat. Többet akarok, most akarom azt a többet, élvezni akarom, ne csak az ajkam, hanem a nyakam.. mindenhol akarom élvezni puha ajka érintését.
Nem is foglalkozok a lánnyal már többet, aki gépies mozdulatokkal megy arrébb, nagyobb baja amúgy sincsen.
Mikor azt mondja, hogy az enyém lehet, a fogam bizseregni kezd, meg akarom harapni, most… de vissza fogom magam, az ajkamba harapok, majd picit bólintok, egy apró csókot nyomok az ajkaira, meg fogom a kezét és kihúzom a kijárat felé. Amilyen gyorsan találunk az első hotelba megyünk, elintézi a szobát, izgatott vagyok, de félek is… félek… mert életemben egyszer voltam férfivel… akkor is nem az én akaratomból, hanem erőszak által.

Lucia & Elijah

I am THE Hunter, and You are My victim

Lucia & Elijah

Még mindig nem értem, hogy mire volt ez jó neki, miért akart ide csalni, maga után? Hiszen tudom, hogy ő hagyta  azokat a morzsákat hátra, hogy ide találjak, nem hiába vette el tőlem a napfényékszerem, nem hiába akadtam rájuk azok a vámpírokra, esetleg halandókra, hogy valami félinformáció gyanánt előbb utóbb el juttasson ide, New Orleans-ba ebbe a bárba, tudta nagyon jól, hogy jönni fogok ide, azt is tudta, hogy mikor fogok jönni, hiszen úgy intézte a dolgokat, hogy végül pontosan ma itt kössek ki. Elvégre nem ért volna semmit sem a kis akciója ha én nem jövök el, vagy nem kap hírt arról, hogy kíváncsiskodtam utána, akkor semmi értelme nem lett volna.
Nézem ahogy lassan kortyolgatja a whiskeyt, tetszik, hogy nem egyből lenyeli, hanem kiélvezi az ízeket, ebből látszik, hogy ő különleges valaki, olyan személy aki nem csak elszalad az élet mellett, hanem kiélvez minden egyes pillanatot, legyen szó bármiről, és ez nagyon tetszik nekem.
Megint az a gúnyos vigyorgás, és nekem megint viszketni kezd a tenyerem, hogy letöröljem róla azt a vigyort, ó istenem miért ilyen arrogáns és nekem miért tetszik benne a legjobban pont ez? Feltűnik hogy körülöttünk mindenki fura szemekkel méreget minket, hiszen ő már a harmincon is túl van, míg én még tizennyolcnak sem nézek ki. Talán azt hihetik, hogy molesztál, vagy még ennél is rosszabbat, ó… nem mintha foglalkoznék azzal, hogy mások mit is gondolnak, mert nem igazán érdekel… sőt egyáltalán nem izgat, az emberek amúgy is hajlamosak a rosszra gondolni és a rosszat feltételezni mindenkiről és mindenről.
-Már miért ne tudnék? Csak emberi élet…. több millió van belőle még rajta kívül,- vonok vállat mintha nem izgatna, hogy az ő halála az én lelkemen száradna, pedig… ha bele gondolok akkor nagyon is izgat. Nem tagadom öltem már embert…. véletlenül, többször is, mint akartam és mégis, utána olyan depresszióba estem. De nem akartam neki gyengének mutatkozni, nem akartam, hogy azt higgye egy törékeny kislány vagyok, azt akartam, hogy a nőt lássa bennem… valamiért imponálni akartam neki, és utáltam ezt az érzést.
Tudatni akartam vele, hogy nem az a kislány vagyok aki egy koron ebben a testben ragadt, tudatni akarom vele, hogy igen is nő vagyok, egy olyan nő akit nem kell félteni, aki méltó a figyelmére. Bár még mindig nem értem, hogy ugyan miért akarom olyan nagyon elérni ezt nála, miért akarom azt, hogy tényleg egy felnőtt és szexi nőt lásson benne, ahelyett a tizenéves kislány helyett aki oly bájosan ugyan akkor csábosan tudd mosolyogni rá.
Nem tudom, hogy Elijah követ-e amikor elindulok a kiszemeltje felé, de igazából nem is izgat, úgy is tudom, hogy hajtani fogja a kíváncsiság, hogy akarni fogja, hogy látni szeretné és élvezni, gyönyörködni benne.
Lassan harapom meg, és halk nyögés hagyja el ajkaimat ahogy az éltető nedű lefolyik a torkomon erőt adva a testemnek, megérzem a férfi közelségét, hogy ő is ugyan ezt teszi, szinte hihetetlen, hogy senkinek fel sem tűnik a jelenet. Hallom a távolból a hangját, hogy elég, de valamiért képtelen vagyok abba hagyni, még szeretnék, de végül erőt veszek magamon, a lány hátra dől, én pedig nagy szemekkel pislogok, ahogy egy vércsepp folyik le az államon. Mire észbe kapnék Elijah ujjával letörli és lenyalja, mire elkap a vágy, az alsó ajkamba harapok, hogy ne akarjak Elijah-ba. Pedig szívesen megtenném, vágyom rá, bele akarok markolni a hajába közben, testemet a testének nyomni.
Lassan csókolok vissza, de mielőtt közelebb húzódhattam volna, már abba is hagyta, nem zavartatom magam, közelebb lépek hozzá, igaz magassarkúban vagyok, de így is csimpaszkodnom kell, hogy elérjem  a fülét.
-Te a múltkor ittál belőlem… most rajtam a sor, így lenne fair,- nyögöm halkan az ajkaira, miközben kezem felfedező útra indul a kezén, a vállán, hogy haján végig simítva bele markoljak, de nem teszek semmit, csak bele fúrom a pillantásom az övébe, várva, hogy mit tesz, akarja-e ő is, annyira, mint én.

Lucia & Elijah

I am THE Hunter, and You are My victim

Lucia & Elijah

Egyre idegegesítőbb az az arckifejezés, amit minden egyes mondata után az arcára költözik, az a tudálékos csillogás a tekintetében…. már már vérlázítóan mérgesítő… és be kell valljam magamnak, hogy igen is tetszik, nem tudom mi, nem tudom miért, de ebben az öreg vámpírban van valami amitől legszívesebben szíven szúrnám, ugyan akkor az ajkára is tapadnék egyszerre. Valahogy a gyűlöletet és a vágyakat egyszerre képes kihozni belőlem az irányában, ami igen csak nagy szó. Főleg, hogy a múltkori után, hogy úgy megkínzott, és ujjaival érintette a halott szívemet…. a szó legszorosabb értelmében. Igen átnyúlt a mellkasomon, és képes volt megfogni, olyan fájdalmat nem akarok még egyszer átélni, nem is tudom mihez tudnám hasonlítani…. talán leginkább .. nem ez semmihez sem fogható. A legracionálisabb érzelem és vágy, hogy a minimum az, hogy vissza adjam azt az érzést, amit tőle kaptam, nem hogy meg akarjam csókolni. Ilyenkor vetődik fel bennem, hogy én valójában mennyire is vagyok normális… de ha már csak azt az eshetőséget nézzük, hogy Petrova vagyok… a válasz nem nagyon.
Nézem ahogy egyszerre húzza le az italát, ahogy látom ez a vámpír nincs tisztában azzal, hogy mit is jelent az élvezet, vagy, hogy hogyan kell élvezni… teszem fel mondjuk egy jóféle régifajta whiskey-nek az aromáját, az nem húzza le egyik percről a másikra. Mikor a csapos itt hagyja neki az egész üveggel, nem reagálok rá semmit sem,  most valahogy az tud izgatni a legkevésbé.. vannak fontosabb dolgok, mint amiért jöttem, a napfényékszerem.
-Csak, hogy tudd… na nem mintha bármiféle közöd is lenne hozzá, de a múltkori alkotásomról igen is tudd, ő maga küldött, hogy nyugodtan menjek vadászni. Jobb tanítóra? Mármint kinél, Annánál? És kivállalná ezt a feladatkört, csak nem te? Azt hittem olyan elfoglalt vagy, hogy nem jut időd a magunkfajta vámpírokra, és ha mégis biztos vagyok abban, hogy nem ingyen és bérmentve történne ez meg.- hangomból csöpög a Petrovákra jellemző temperamentum és makacsság, nem izgat, hogy mit gondol rólam, egyet akarok, az ékszerem, adja vissza és itt sem vagyok. Nem, nem csak azért kell annyira, mert azzal a napon is tudok járni, az sokkal fontosabb, hogy egykoron édesanyámé volt. Szerencsére senki sem tudja, hogy ilyen gondolatok és érzelmek is a hatalmukba kerítenek.  A nagynéném Denni szerint sokkal jobban hasonlítok az anyámra, mint gondolnám, sőt mintha kiköpött fiatalabb mása lennék, nem egyszer veszem észre, hogy azok az vámpírok, kik ismerik őt, de nem tudják, hogy én ki vagyok, fel tűnik nekik is a hasonlóság, bár nem tudják hová tenni a dolgot.
-Hahaha, milyen vicces próbál lenni itt valaki….- hangomból csöpög az irónia, ha azonnal nem adja vissza azt a nyamvadt karkötőt, akkor nagyon mérges és dühös leszek percek alatt, tudom ez nem lenne, jó… leginkább saját magamnak, könnyen lehet én húznám a rövidebbet, de hát sose volt előnyöm a higgadt gondolkodás, én a tettek embere, vagyis vámpírra voltam mindig és ezután így lesz.
Elakad a lélegzetem ahogy közelebb hajol hozzám, nyelek egy nagyot, majd kiszáradt ajkam megnedvesítem a nyelvemmel, és pillantásommal követem a tekintetét a tükörből, ahogy egy kávészínű lányra bök. Szólásra nyitom ajka, majd becsukom mérgesen, be kell látnom, hogy igen is igaza van…. és ha valamit tudnék is mondani, az az lenne, hogy egyet értenék vele… de azt meg nem akarom, így inkább hallgatok, az én ajkaim közül nem hallja, hogy megalázkodom neki… na azt lesheti… lehet akármilyen öreg, meg ősi, meg nem is tudom milyen vámpír. Be kell vallanom, tényleg jó tanár…. tényleg ért a dologhoz- gondolom kelletlenül.
-Hé, igen is van önkontrollom, világos, és Anna foglalkozik velem, akár tetszik őfelségednek… akár nem..- tágra nyílt tekintettel bámulok vissza rá, nem bírom elkapni a pillantásom, legszívesebben közel hajolnék, hozzá és… nem.
-Na ebből elég volt, lehet, hogy…- közelebb hajolok hozzá, a füléhez, ahogy beszélek ajkam súrolja a bőrét, ha az emberek ránk pillantanak biztosan félreértik, hiszen az én külsőm egy tizenhét éves kislányéba van zárva, de nem bánom, hiszen tudom vele manipulálni az embereket, nagyon is, és ha valaki jobban megfigyeli azt is felfedezi bennem, hogy már több, mint ötszáz éve élek.- ha azt hiszed, hogy nem bírom megtenni, tévedsz, sőt még a lány is élvezni fogja.- azzal tekintetemben provokáció csillog, ahogy elindulok a lány felé, ha akar követ, ha akar nem… de gyanítom, hogy fog követni, biztos kíváncsi megbírom-e tenni. Én nem azért ölök embert, mert nem bírom megállni, hanem… mert élvezem, de most nem fogom, csak azért sem, sőt még élvezni is fogja a lány.
-Hello… látom egyedül vagy, nem baj, ha csatlakozom,- kislányos báj költözik az arcomra, hangom gyengéd, sőt csábító, ahogy kiejtem a szavakat ajkaimon megigézem, hogy ne sikoltson, ne ijedjen meg.
-Nem lapos a buli egy kicsit?- kacsintok a lányra, és ha Elijah is ideér, úgy fordulok, hogy a lány háta mögé kerüljek, amikor ez megtörténik elsöpröm az útból a hajtincseit, érzem ahogy szemeim ellepik a lilás erek, ahogy szemfogaim kiugranak.
-Ne félj, élvezni fogod…- suttogom a fülébe, majd vágytól csillogó tekintetem Elijah szemeibe fúrom, ahogy lassan harapok a lány nyakába, bele túrok másik kezemmel a hajába, úgy vonom közelebb magamhoz, pár másodpercig még pislogok a férfi tekintetébe, majd lehunyom, halk nyögés szalad fel ajkaim közül ahogy iszom az édes nedűt.

Lucia & Elijah

I am THE Hunter, and You are My victim

Lucia & Elijah

Még mindig nem sikerült találkoznom édesanyámmal…. mármint leszámítva azt az egy alkalmat amikor is össze futottunk az édességboltban…. de nem mondtam meg neki, hogy a lánya vagyok, mégis hogy fogadta volna…. vagy fogadná? Képtelen…. nem bírnám elviselni ha még egyszer valaki a képembe hazudna, ha manipulálna, na nem…. ezt tényleg képtelen lennék elviselni, így inkább csak a háttérből figyeltem… már amikor nem szökött meg előlem. Az időm többi részében pedig a Petrova család után kutattam, mindent megakartam tudni a családomról, és aztán végül így jutottam el Annához, ő pedig… először ő is kétségesen fogadott, de végül…. végül szerencsére meggyőztem, hogy valóban a leszármazottja vagyok és nem, nem küldött senki sem…. és azt mondta, hogy megtanít igazi vámpírként viselkedni, ugyan is a nagynéném a kedvesebb vámpírok közül való….
Felkapom a fejem, amikor azt mondja, hogy tudja mi kell nekem…. naná, hogy tudja, ha egyszer elveszi az egyetlen dolgot tőlem ami a legféltettebb kincsem és ez nem csak azért mert a napfény ékszerem… hanem mert ez az egyetlen emlék ami édesanyámtól van, amitől tudom, hogy Katerina lánya vagyok. Erre ez a vámpír nem hogy nem hajlandó vissza adni nekem, de úgy játszik velem és a karpereccel, mintha valami elemózsia lennénk. Amikor meghallom édesanyám nevét a száján, először pislogok nagyokat, majd nem találom a hangom, végül gyanús kíváncsisággal kezdem méregetni, vajon honnan ismeri az édesanyámat és honnan tudja, hogy így hívják? Én nem említettem… ez szinte biztos…. azt hiszem a nevem sem említettem neki…. vagy igen? De biztos, hogy ha megtettem volna a családnevem nem árulom el… egy vámpír tudja, vagyis kettő tudja, hogy létezem…. és én is Petrova vagyok, a nagynéném és Anna… de egyik sem árulna el… remélem.
-Honnan tudod, hogy ő az édesanyám? És ha ilyen nagyokos vagy akkor mégis mi az amire szükségem van nekem?- a pohár tartalmát egyszerre lehúzom, majd csak ezután tekintek rá. Oldalról nézem  az arcát várom, hogy mondjon valamiféle magyarázatot, de ez csak hiú ábránd marad, mert úgy is tudom, hogy nem fog… vagy ha mégis biztos nem az igazsággal, és ha esetleg-ami teljes képtelenség- de ha esetleg tudná is, hogy anyám hol van, hát ha valakitől nem fogom megtudni, az bizony ő maga.
-Áhh szóval  biztosan meglepetésként ért, hogy be fogok toppanni…. bizonyára…. nem kaptál már róla hírt…- emelem fel a whiskeys poharam, forgatom vékony ujjaim között,  tekintetemmel az átlátszó üveget vizsgálom, ahogy megszólalok.
Majd elindul felém,  ijedtemben lerakom a poharat, utálom az érzést amit kivált belőlem, hogy egyszerre kínoznám meg… azért amit értem tett és mégis az ajkára tapadnék….  Felemelem a szemöldököm de nem szólalok meg, az ajkamba harapva fúrom pillantásom az övébe,  pár percig bámulok fel rá, végül halkan szólalok meg.
-Ne aggódj nem provokálásnak szántam… csupán egy tényt közöltem, ugyan is nem értem, hogy minek egy ízig vérig férfinak egy női ékszer.- majd negédes mosolyra húzom ajkaimat.
-Szóval zökkentselek ki a nyugalmadból? – teljesen a füléhez hajolok, ahogy tekintetem a pultos lányra siklik,- az elég lenne hogy kiszívjam és kitekerjem a kedvenc pultosod nyakát… esetleg még egy-két emberét itt… talán adhatnék is nekik egy cseppet az enyémből…- miközben beszélek hozzá ajkam hozzá ér a bőréhez.

Lucia & Elijah

I am THE Hunter, and You are My victim

Lucia & Elijah

Nem gondoltam volna, hogy olyan hamar sikerül megtalálnom Elijaht, főleg, hogy elmondása szerint ő nem más, mint egy ősi vámpír. Na igen, kicsit körbe szimatoltam, elég hülye lettem, volna ha teszem, és hát megtudtam egy két dolgot róluk. Azt nem hogy hogyan lehet megölni, de gondolom nem lenne elég annyi neki, hogy leszúrom azzal a titkos fegyverrel, ahhoz okosnak is kell lenni, na meg ügyesnek, hogy tényleg sikerüljön. Mert azt hiszem kicsit idősebb, erősebb, keményebb, ravaszabb, mint én. És szóval egy sima…. nálad idősebb vámpírt sem oylan könnyű legyúrni mint azt hiszed, hát még egy olyat, mint Elijah, neki még a porusaiból is árad a különlegesség.
Legszívesebben a kezemmel törölném le azt a hülye magabiztos vigyort a képéről, valamiért kezd egy olyan érzésem támadni, hogy számított rám, sőt nem csak, hogy számított de egyenesen talán ő hintette el azokat a morzsáknak a vámpíroknak akiket faggattam, hogy hol találom meg a nagy Elijah Mikaelsont. Macska egér játékot játszik velem a férfi…. és attól tartok, hogy ebben a játszmában, sőt nem csak ebben, de az előzőben és az elkövetkezőkben is én vagyok az egér, míg ő a jól lakott cicus, aki kedvére szórakozik velem és tépkedi a farkincám. Veszek egy mély levegőt, hogy ne ugorjak neki a torkának azonnal, engem néznének hülyének…. és nem őt. De a következő szavai, ismét porrá zúzzák a gondosan felépített nyugalomfalamat.
-Nem mindig…. tudod főleg akkor nem, ha éhes vagyok és vadászom…. az emberek szeretik az ártatlan és elesett kislányokat…. tudod akiket meg kell védeniük, elég pár pillantás…. és máris meg van.- direkt nem hagyom magam felhúzni. Tudom, hogy mennyire betegesen védi az embereket, vagy csak önmagával szemben túl nagyok az elvárásai, túl álszent….. ami szerintem nagyobb bűn, minthogy valaki élvezi a vámpírság előnyeit. persze, vámpírnak lenni nem csak előnyökből, hátrányokból is áll, főleg amikor nem tudok nappal közlekedni… mert valaki meglovasította a napfény ékszerem…. habár most sem értem neki minek van szüksége rá.
Amikor megkapom a whiskeym felét azonnal le is húzom, hogy minek kell? Szeretnék lenyugodni, nem akarom, hogy minden egyes szavával feldühítsen, pedig egyszerre élvezném az érintését és fojtogatnám apró kezeimmel a nyakát. Úr isten! Mégis mi a fene ütött belém? Mióta gondolok úgy Elijah Mikaelsonra, mint férfire, mint izgató férfire és nem mint akinek az ujjai a szívemet markolták…. és szó szerint… olyan fájdalmas élményben még egyszer sem volt részem, de nem hiszem, hogy megint át akarom élni.
-Igazából sejted? Nem kell hozzá nagy ész, ha a karpercemmel eltűnsz…. de nem is tudom, hogy megköszönjem…. vagy ne… - közelebb hajolok hozzá,- tudod az a karpecer valamikor az édesanyámé volt és örülnék ha visszakapnám… - majd újból kortyolok az italomból.
-Mi a fenének neked az?- csattanok fel hirtelen? Most komolyan egy férfitől kell elkönyörögnöm a saját ékszerem…. és valóban egykor édesanyámé volt… Denni adta nekem, és amikor vámpírrá változtatott azonnal tudtam, hogy nekem ez lesz a napfény ékszerem, így mindig velem lehet majd.
Taktikát váltok, szemeim előre szegezem és a pult tükrében az embereket figyelem, hangom bájosan és édesen cseng.
-Hmm… tudod…. a múltkor azt hittem, hogy egy igazi férfivel találom magam szembe… de azt, hogy a nagy Elijah Mikaelson…. hogy is fogalmazzak… szóval máshoz vonzódik…. igazán… édes….

Lucia & Elijah

Tekintetem a semmibe réved, de gondolataim a múltban járnak. Egy olyan múltban, ahol ismertem egy lányt. Fiatal vámpír volt, talán még 60 éves sem lehetett. Ölni akart, s én megtanítottam neki, hiszen kegyetlen vámpír akart lenni, akitől sokan félnek, és akit nem könnyű legyőzni. Én megmutattam neki, de nem bírta, így az igézéshez folyamodtam. Elfelejtette, hogy ölt, s elfelejtett ezzel együtt engem is. Kénytelen voltam rá, pedig megtetszett, de neki így volt a legjobb. Nem bírta el a súlyát. Ahogy a Gilbert hölgy sem bírja elviselni. Tudom, hogy vámpír lett, bár azóta nem találkoztunk, de én majdnem mindent megtudok. De nem is ez a lényeg, hanem a lány a múltamból. Tetszett, de csak pár hetet ha találkoztunk. Nem történt semmi, csak az, hogy majdnem belerokkant abba, hogy elvette egy földi halandó életét. Már szinte el is felejtettem őt, hiszen fiatal volt, és gyenge, nem hittem, hogy fél évnél tovább bírja majd. Akkor ugyan nem tudtam, hogy Petrova, és valami Luciana néven mutatkozott be, meg mondott valami semmitmondó vezetéknevet, melyet nem tartottam érdemesnek megjegyezni. Egy idő után már a lány arca is csak éjszakánként rémlett fel egy-egy álomban, melyet reggelre el is felejtettem. Most pedig visszatért az arc és a nő is. Tudtam, hogy keresni fog, hiszen napvédő ékszer nélkül nem tud a nappalban létezni, s mint tudjuk Mystic Falls nem egy esős város, sőt! Egy fölényes félmosoly ül ki arcomra, mikor meghallom magam mögött a hangját.
- Nem szép dolog visszaélni az előnyeiddel nem igaz? Bár igencsak rossz lehet egy ilyen fiatal külsővel... - Provokálom megint, de csak mert tudom, hogy nincs esélye, s mert én több dolgot tudok róla. Belekortyolok a saját dupla italomba, de ahogy látom, ő nem válogatós. Nekem csak a legjobb italok egyikéből jó. Minél öregebb az a whiskey, annál jobb. Majd csak szóba hozta. Tudtam, hogy kelleni fog neki az ékszer, s hagytam, hogy megtaláljon. Sőt, talán valahol legbelül vágytam is rá. Tudni akarom, milyen is most. Nem tudom miért, hiszen olyan nagy kötődés nem alakult ki közöttünk, csak valami vonzott benne.
Mikor meghallom újból a hangját, elmosolyodom.
- Ha nem akarom, hogy megtaláljanak, nem is fognak. De minek is rejtőzzem el? Igazából sejtem mire gondolhatsz, de most nincs nálam, amit keresel! Igazából már nem is emlékszem hová tehettem... - Hazudok szemrebbenés nélkül, s arcomon csak rideg gúny látszódik. És ráadásul még ki sem tudná deríteni, hazudok-e, vagy nem. Tekintetem fagyos, és semmi érzelem nincs benne, ami emberségre vall, de ez már belém ivódott. Ilyen vagyok. Félnek tőlem, és hagyom, hogy ez így maradjon.
- Bár már nem is tudom, megvan-e még... - Jelentem ki félvállról, miután felhajtom a maradék italom, és intek, hogy töltsön még egyet a pultos. Igazából teljesen hihetően mondom. Hiszen honnan is érdekelne engem más napvédő ékszere.
Megkapom az italom, és megint csak megízlelem. Nem szólalok meg, csak ráemelem a tekintetem, a beszélgetés folyamán talán másodszorra, és fogva tartom a tekintetét, mintha meg akarnám igézni, de most nem tervezem...

Lucia & Elijah

Igen, elég nehéz volt, de végre valahára elértem… meg tudtam, hogy hol is tartózkodik Mr. Mikaelson, pedig tényleg nem volt könnyű dolgom. Főleg éjszaka…. mert, hogy ebben a hülye porfészekben egész nap hét ágra sütött a nap. És merő véletlenségből az ősi vámpírnál maradt a napfényvédő ékszerem és merő véletlenségből utána eltűnt mint a kámfor. De végül csak sikerült kiszednem egy pár emberből….. oké… egész éjszaka nem csináltam mást mint hogy azokat keresgéltem. De körül belül egy hónap után meg lett a gyümölcse. Most pedig végre…. itt vagyok New Orleans-ban…. És egész véletlenül azt is tudom, hogy a fiatalember ma este pontosan hol is fog tartózkodni. Egy párszor már az eszembe jutott, hogy vajon mégis mennyire jó ötlet talán egy ősi vámpír elé állítani dühösen… majd közölni vele, hogy add vissza az ékszerem vagy… vagy mégis mi a fészkes fenét csinálok vele? A fenyegetőzésem eddig tartana, hiszen azt a szuperhipertitkos dolgot, amivel ő méltóságát ki lehetne csinálni. Oké a terv marha egyszerű, fogom magam és bellibennek az ajtón, oda megyek hozzá és mondom, hogy add vissza az ékszerem? És aztán mi lesz? Ja, igen elég nagy a valószínűsége, hogy simán képen röhög… Én is azt tenném az ő helyébe hiszen… nagyjából ha össze mérném magunkat kábé mint egy kislány az ökölvívóbajnok ellen.
Fél percig állok a tükör előtt és gondolkodok hogy mit is vegyek fel. de mégis mi a fenéért kell gondolkodnom? A terv szerint alig pár percig leszek benn a bárban…. De a választ tudom… azt hiszem tetszeni akarok neki. Valahol mélyen tetszik…. nem tudom mi tetszek benne de igazán szexi férfi, eddig egy férfihoz sem vonzódtam… talán amiatt, hogy a mostohabátyám megerőszakolt? Mindegy is, mert Elijahhoz sem lenne szabad…. főleg, hogy úgy megkínzott a halálára kéne vágynom és nem az érintésére… nem? Pedig…. kíváncsi lennék, hogy milyen amikor hozzám ér, amikor megcsókol…
Inkább magamra rángatok egy szűk szárú farmert, egy fehér csipkés topot, hajamba egy fehér hajpántot helyezek, majd egy laza smink, lábamra felhúzom kedvenc fekete magassarkúm, magamra kapom a bőrdzsekim, de a két ujját feltűröm könyökig. Veszek magamhoz egy kis pénzt, biztos ami biztos alapon. Most nem sétálgatok, hanem beülök egy taxiba és meg sem állok a külvárosig ahol már azt hiszem ott is van. Egyenesen a bejárat felé megyek, majd meglátom a pultnál ülni, a sok embert kikerülöm ügyesen, majd, hogy megszólalna, hogy szabad vagy valami, letelepszem a mellette levő székre.
A csapos felé fordulok:
-Dupla whiskeyt kérnék… tisztán..- halványan elmosolyodom, mire az Elijahra nézz, el is felejtettem, én az emberek számára alig tizenhét éves lehetek… így megigézem a nőt, majd Elijah felé fordulok.
-Szia… nem tudom, hogy sejteted-e, hogy meglátogatlak… de a legutóbbi találkozásunkkor „véletlenül” nálad maradt valami ami az enyém… és gondolom úgy sem akarsz a csuklodon egy nő karpereccel sétálgatni…

Lucia & Elijah

New Orleans. Teljesen más, mint Mystic Falls, pezsgőbb, élettel telibb, és tényleg senkinek nem tűnik fel, ha eltűnik valaki. Rég építettük ezt a város. Akarom mondani a fivérem, Niklaus építtette még több mint száz éve. Egy hely, ahol biztonságban vagyunk, egy hely, ami csak a mienk, egy hely, ahol talán végre család lehetünk. De innen is menekülnünk kellett. Azóta valami Marcel a város "kiskirálya", ahol a boszorkányok félnek, és nem varázsolhatnak. És Niklaus nem hajlandó végezni fiatalabb önmagával. Hogy miért is nevezem így? Mert Marcel ugyanolyan, mint Niklaus volt, és talán még mindig olyan valahol belül. A saját képére formálta a férfit, aki egykor egy árva volt, egy senki, és most úgy jár-kel a városban, mintha valaki lenne, s félnek tőle. Pillanatok alatt végezhetnék vele, de mégsem teszem. Talán tisztelem annyira Niklaus-t, hogy rá hagyjam a döntést. Tisztelet. Valahogy mindig ide lyukadok ki. Egy hónapokkal ezelőtti esemény rémlik fel, amikor megkínoztam a lányt, Luciát, csak mert embert akart ölni. igen, én tettem, és élveztem, ahogy szenved, és hiszi, hogy arra vágyom, hogy könyörögjön az életéért, de nem vártam tőle, hiszen a Petrovák nem könyörögnek. Bár az anyja igen is könyörgött, sőt még mindig könyörögne a szabadságáért, mert 500 év alatt belefáradt az öcsém elöli menekülésbe. Niklaus mindig is könyörtelen volt. Hiszen Katerina átverte, és az orránál fogva vezette. És ezt nem tudta elviselni. Én megbocsájtottam a nőnek, mert hinni akarom, hogy olyan, mint emberként, de hogy hihetem mégis, ha már azt sem tudom, én milyen vagyok?! Némán gombolom be ingem gombjait, new orleans-i házunk szobájában, egyedül vagyok. A ház teljesen üres, nem tudom, Niklaus merre jár. A távol töltött idő alatt átértékelődött számomra a család fogalma, s feltett szándékom, hogy a családom megmaradt tagjai együtt legyenek, de erre nem sok esélyt látok. Niklaus mégis közelebb állt hozzám. Persze ezt mondjam olyannak, aki tudja, hogy el akartam venni az életét. Hiszen ezt terveztem. Bosszút akartam állni, mert hittem, hogy megölte a családunkat, és az óceán mélyén pihennek, ahol nem találhatok rájuk. Persze azóta sok minden változott, és mégis ott vagyok, ahol ő.
Tekintetem végigpásztázza polcaimat, ahol rengeteg érték, és ereklye van, amit még régebben szereztem be, s megakad a tekintetem egy karkötőn. Nem is akármilyen karkötő, hiszen lapis lazuli kövek ékesítik. Kezembe veszem az említett ékszert, és elgondolkodva szemlélem. Miért is maradt nálam? Hiszen mit kezdhetnék más napvédő ékszerével, ráadásul egy női ékszerrel? Hiszen ezzel elvágtam Lucia-t a teljes napfénytől, hiszen még egy ékszert nem tudnak neki csinálni, vagyis tudnak, de az nem véd úgy, mint az eredeti, hiszen egy vámpírnak csak egy jár. Bár jól el van nélküle, hiszen még csak nem is keres, hogy megtalálja. Valami van abban a nőben, valami, ami más, mint Katerina. Mégis annyira hasonlít rá, s volt egy-két pillanat, mintha őt láttam volna magam előtt, s nem Luciát. Mégis néhanap vágyom arra, hogy megjelenjen, és a fejemhez vágja, mennyire kegyetlen vagyok. A belső zsebembe csúsztatom az ékszert, majd elindulok a Jazz bárba. A csapos már készíti a legidősebb whiskey-t, hiszen már nem először vagyok itt. Körbenézek, és egyenlőre nem látok semmilyen értelmes vacsorának valót. Nem, nem ölném meg, csak táplálkozom, s valahogy a vénából jobban esik. Visszafordulok a csaposhoz, aki a hogylétemről érdeklődik. A barna hajú hölgyet még a múltkor igéztem meg, de ritkán látom itt, talán csak beugrós. Röviden válaszolok, majd gondolataimba mélyedek, mikor egy ismerős illat üti meg orrom. Félmosoly ül ki arcomra, majd várok, míg leül mellém.
- Csak nem elvesztettél valamit? - Teszem fel halkan és gúnyosan a kérdést, majd kortyolok egyet az italomból. Meg sem lepődöm a vámpírok sokaságán, hisz ez is ugyanolyan vámpírváros, mint Mystic Falls, csak ez nagyobb. Egyenlőre nem pillantok a nőre, kíváncsi vagyok, mi szél fújta erre...