Miután elrántotta a karját, akkor értettem meg teljesen, mekkorát hibáztam. Talán helyrehozni sem tudom majd... Nem hiszem el! Keményen küzdöttem Elenáért évekig és most, hogy az enyém lehetett volna, egy kurva szóval elrontom az egészet. Ha innen elmegyek, az első dolgom az lesz, hogy megkeresem azt a ribancot - Katherinet - és karót szúrok a szívébe. Ezúttal egy pillanatig sem fogok azon gondolkozni, hogy talán mégsem kellene megölnöm, egyszerűen csak... elteszem láb alól. - Ne haragudj..., ne menj el! Kérlek... én nem úgy értettem, nem szeretem őt, továbbléptem, mikor a szemembe mondta, hogy Stefant szereti. Ne menj el... - kezdtem magyarázkodni, de már késő volt. Itt hagyott és ki tudja, mikor lehetek vele újra. Sosem fog megbocsájtani. Dühösen a számhoz emeltem az üveget, majd csak ittam és ittam, míg végül már csak pár csepp volt benne. A földhöz vágtam az üveget, nem törődve vele, hogy nem az én házam és mekkora rendetlenséget okozok ezzel. Nem mehettem Elena után, hisz ő kérte, hogy hagyjam magára, így már csak egy célom volt: ölni.
Játék vége!
Vampsite
welcome to my world
► Total posts :
1823
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Vendégszoba Vas. Dec. 02, 2012 12:28 am
Damon & Elena
Legbelül a szívem ezer pici, apró darabokra tört. Egy semmi vagyok, egy lebegő valami, ami jelentéktelen. Üvölteni volt kedvem, törni-zúzni tárgyakat, de képtelen voltam rá. A falnak dőltem, és a könnyek csak úgy jöttek maguktól. Nem volt erőm visszatartani őket, meg kedvem sem. Hagytam, hogy kettészántsák az arcomat, és gyengének mutatkoztam Damon előtt. - Nem tudod, hogy mi van veled? - kérdeztem vissza, és ismét felment bennem a pumpa. Ez mégis mit akart jelenteni? Megszakítottam a szemkontaktust és nem akartam hozzászólni, se ránézni. Egyszerűen.. elegem van. Attól félek, ha ismét azokkal a csodálatos szempárral találnám magamat szembe elveszíteném a józan eszemet, és megbocsátanék egyből. Vagy meggondolatlanul cselekednék. Egyből elrántottam a karomat, mikor hozzám ért, és oldalra fordítottam a fejemet. - Kérlek.. ne nyúlj hozzám. - csóváltam meg a fejemet, és összeszedtem az összes bátorságomat, hogy a szemeibe tudjak nézni. - Én ezt nem bírom. Ki kell szellőztetnem a fejemet, ne gyere utánam. Addig gondolkozz el azon, hogy kit akarsz. Én eltudtam engedni Stefan-t, neked is el kell valamelyikőnket engedni, mert így.. - nem fejeztem be a mondatomat, csak megráztam a fejemet, és kisétáltam a szobából. Már a folyosón patakokban folytak le a könnyek az arcomról. A sminkem szétfolyt, a ruhám gyűrött volt. Egy zűrzavar voltam, de el kell innen tűnnöm. Messze..
Visszagomboltam az ingem és felültem az ágyon. Bár sosem vallottam be volna senkinek, de szégyelltem magam. Fogalmam sincs, hogy jön ehhez az egészhez Katherine. Ő Elena. Kedves, szeretetreméltó, megbízható és engem szeret. Vagy legalábbis szeretett pár perccel ezelőttig, most valószínűleg én vagyok az az ember, akivel a legkevésbé lenni szeretne. - Semmi... csak... nem tudom, mi van velem. Hidd el, téged szeretlek, csakis téged! - pattantam fel az ágyról a példáját követve. - Nem, te Elena vagy! Semmit nem jelent már nekem Katherine és nem azért vagyok veled, mert őt pótolnád! Azért vagyok veled, mert szeretlek! Kérlek, bocsáss meg nekem! Csakis téged akarlak, Katherine a múlté! - könyörögtem neki remény veszetten. Képtelen voltam nézni, ahogy szenved, főleg, hogy tudtam, ezúttal nem az idióta öcsém, hanem én adtam okot a szenvedésre. Jóvá akartam tenni, azt akartam, hogy elfelejtse, de tudtam, hiába próbálkoznék. Azért odaléptem mögé és megsimítottam a karját. - Bízhatsz bennem. Ez csupán... nyelvbotlás volt. Szeretlek, Elena. - álltam meg vele szembe és az arcához nyúltam, hogy letöröljem a könnyeit.
Teljesen elragadott magával. Akartam őt. Nagyon, talán jobban, mint múltkor. Hisz akkor tapasztalhattam meg, hogy milyen vele. Isteni, és nem lehet vele betelni, hanem egyre jobban akarod. A nap huszonnégy órájában. Na, jó ez költői túlzás, de hasonló érzelmeket kelt bennem. Katherine? Tessék? Azt hittem én hallottam rosszul, de nem.. Elhúzódtam mellőle, és döbbenetemben a plafont néztem. Mikor elég erőm lett felültem az ágyra, és háttal voltam Damon-nek. Katherine? Komolyan, nem csak az én képzeletem játszadozik velem? - Ez meg mi volt? - kérdeztem egy kicsi indulattal a hangomban. Felpattantam a székről. Ő akadt ki Elijah miatt, ami pár hónappal ezelőtt történt, erre ő most miközben forró pillanatokat váltunk Katherine-nek mer nevezni? - Mond, mi vagyok én számodra? Egy pótlék, aki Katherine-t helyettesíti? Mert ebben a játékban én nem fogok részt venni. - tekintetem szikrákat szórt, és úgy éreztem, mintha a szoba egyre kisebb, és kisebb lenne. - Bíztam benned.. - ment el a hangom, és könnybe lábadtak a szemeim. Hogy tehette ezt velem? Hogyan mikor még csak a kapcsolatunk kezdetében vagyunk?
Megforgattam a szemem, mikor Elena hezitálni kezdett, de diadalittas mosolyra húztam a szám, mert a következő pillanatban már újra úgy csókoltuk egymást, mint az előbb. Felsóhajtottam, amikor mellkasomat kezdte masszírozni és lehunyt szemmel élvezte, de a csókot továbbra sem hagytuk abba. Épp olyan volt, mint Katherinevel anno. Nem törődtünk senkivel, csak egymással és hasonló mozdulatokat végeztünk. Kinyitottam a szemem és szinte már a múltban éreztem magam. Állítsd le magad, ő itt Elena, nem pedig Katherine! - üvöltötte a tudatalattim, de sajnos nem volt elég, hogy észhez térítsen. - Katherine... - suttogtam kedvesen nevét. Akkor döbbentem ár, mit tettem, mikor Elena elhúzódott tőlem és kezeit maga mellé engedte. Bűnbánóan néztem rá, fogalmam sem volt, mit mondjak neki. Nem mondhatom, hogy sajnálom, felejtsük el... Nem mondhatom, hogy csak jelentéktelen nyelv botlás volt. Nem fogja elhinni, pedig ez az igazság. - Sajnálom. - törtem meg a köztünk támadt kínos csendet, ami egyre csak nyúlt. Hogy lehettem ekkora hülye? Hogy gondolhattam is egy pillanatra Katherinere, amikor Elenával vagyok. Tudom, hogy Elena szemében ez megbocsájthatatlan hiba és... nem akartam tönkretenni a kapcsolatunkat.
Meglepett a viselkedése. Azt vártam, hogy dühbe gurul, és felforgatja a szobát, de helyette pont az ellenkezőjét csinálta. Vámpírsebességgel máris felettem volt, ruhám máris gyűrődött, és a hajamnak is ártott a fekvő pozíció. De én is ugyanolyan szenvedéllyel csókoltam ajkait, ahogyan ő. Pár perc múlva nagy nehezen elszakadtam tőle, és zihálva pillantottam fel rá. - Damon.. Ezt nem itt kéne. Bárki benyithat ránk, és a ruhám.. - ajkaira siklott a tekintetem, és nem bírtam ellenállni. A bennem rejlő vágy erősebb volt, mint valaha. Elkezdtem kigombolni az ingét, és miután két gomb meg volt benyúltam a felsőjébe, és masszírozni kezdtem mellkasát. - Felejtsd el amit mondtam. - nyögtem, és nem érdekeltek a következmények. Végre el akartam magamat engedni, és ezt Damon közelében könnyű. Kihozza belőlem a legrosszabbat, de legalább jól érzem magam. Végre emberként viselkedhetek mellette, s élek.. Talán ez a nap jóra is fordulhat.
Elena arcát fürkésztem, mikor meghallotta a kérdésemet. Igen, zavarba jött, épp ahogy vártam, majd magyarázni kezdett. Tudom, persze, hogy tudom, milyen nehéz elfelejteni valakit, akit valaha szerettél... Ugyanezt, legalábbis valami nagyon hasonlót éreztem Katherinevel kapcsolatban. Nekem sikerült elfelejtenem, de 145 évembe telt és még most is képes érzelmeket kiváltani belőlem. Nem, szó sincs arról, hogy szeretem, de furcsa őt látni... Mindig eszembe jut a múlt, amikor együtt voltunk és azt hittem, ő az Igazi számomra. De a szép emlékeket elnyomja az öcsémmel való viszonya. Megráztam a fejem, mintha ezzel a bosszantó gondolatokat is eltávolíthatnám belőle. Végül nem emiatt a mozdulat miatt, hanem Elena szavai miatt vettek a gondolataim teljesen új irányt. Komolyan gondolja kettőnk kapcsolatát, ahogyan én is. Szájára tévedt a tekintetem és mosolya rám ragadt, megráztam a fejem és elnevettem magam. Sosem gondoltam volna, hogy ezt teszem majd, de azt hiszem, a lelkem mélyén - már ha van olyanom -, tudtam, hogy ez a helyes döntés. Gyorsan kortyoltam még egyet az üvegből, majd a következő pillanatban már az ágyon találtam magam, Elenával a karjaim között. Hevesen, már-már türelmetlenül tapasztottam ajkaimat az övére és alig vártam, hogy levetkőztethessem. Nem érdekelt, hogy egy bálon vagyunk és az sem, hogy bármelyik pillanatban ránk nyithatnak. Csak egy dolgot akartam. Elenát. Most azonnal.
Körmeimet belemartam a finom anyagú sötét lila huzatba, majd végigsimítottam ujjaimmal. Feszült voltam, nem is tudnám letagadni. Ki akartam kerülni ebből a helyzetből, mindig is utáltam. Már egészen kis korom óta, csak akkor a hibák nem voltak ilyen komolyak. Például mikor kicsi voltam, és megettem az összes süteményt, majd anyu kérdőre vont minket Jeremy-vel, hogy hova tűnt, füllentettem. Azt hazudtam, hogy a mókusok voltak. De anyukám mindig is megérezte, hogy mikor mondok igazat és mikor nem. Sajnos az arcom egy nyitott könyv, és nem tudom eléggé kordában tartani az érzelmeimet. Bárki, bármit le tud róla olvasni. - Csak ennyi. Semmi több. - ráztam meg a fejemet, és próbáltam visszaemlékezni, hogy még mi is volt még. Az kellene még, hogy Elijah aztán egy-két dolgot Damon fejéhez vághasson, amiről nem tájékoztattam őt. A következő kérdésénél lefagytam, és a szemközti falat kezdtem el fürkészni tekintetemmel. Nagyot nyeltem kínomban, most mégis ilyenkor mi a helyes válasz? Nem mondhatom neki azt, hogy már semmit sem érzek iránta, mert ez hazugság. És nem akartam újabb és újabb hazugságokba kezdeni. De ha az ellenkezőjét mondom, akkor talán rosszul is alakulhat ez a borzalmasnak indult nap. - Te is tudod, hogy egy nagy szerelmet nem lehet csak úgy egyik napról a másikra elfelejteni. Ahhoz idő kell, de akkor sem fog teljesen elmúlni. Mármint, mindig is lesz Stefan-nak egy helye a szívemben. Viszont túltettem magam rajta, és Te vagy nekem most a fontos. - a huzatról az ölembe raktam a kezeimet, és az ujjaim idegesen játszadoztak egymással. Könnyebb levezetni így a bennem felgyülemlett feszültséget. - Tudom, fura egy ilyet mondani, hisz még csak a kapcsolatunk kezdeténél tartunk, de én komolyan gondolom ezt Damon. Nem fogok pár hét múlva Stefan karjaiba rohanni. Nem vagyok Katherine, az irántad érzett érzelmeim igaziak. Ebben sose kételkedj. - hangom komoly volt, és a mondatom végére megengedtem magamnak egy apró mosolyt.
Mikor Elena elengedte a kezem, én is hátrébb léptem egy lépést. Üresnek éreztem magam belülről, olyan volt, mintha minden, amiért eddig küzdöttem volna, romba dőlt volna és most, itt álltam üres kézzel. Azt ugyan nem vártam el, hogy még én és Stefan sem voltunk itt, Elena napkeltétől napnyugtáig magányosan ücsörögjön, de azért mégiscsak rosszul esett, hogy épp Elijahval feküdt össze. Választotta volna inkább a szőke focistát, vagy mit bánom én, csak ne Elijaht... Nem szeretem, ha Elena közelében van, ugyanis hiába ígérget neki, mindig megszegi, pedig azt állítja magáról, hogy becsületes ember. Késztetést éreztem arra, hogy odamenjek hozzá és megsimítsam ajkát, ujjaim hozzáérhessenek tökéletes ajkához, de mégsem mozdultam. Én eddig küzdöttem érte keményen és ő mindig visszautasított Stefan miatt. Lehet, hogy gonosz vagyok, de most itt az ideje, hogy ő is bizonyítsa, mennyire akar velem lenni. - Ennyi történt? Biztos? Örülnék, ha nem mástól kellene megtudnom. - mondtam hidegen. Úgy gondolom, elég büntetés ez is neki, látni, hogy haragszok rá. Az öveges szekrényhez sétáltam és kivettem belőle egy üveg whiskeyt, majd habozás nélkül beleittam. Itt az ideje jól lerészegedni. - Lássuk csak... Most mit érzel Stefan iránt? - mértem végig Elenát, majd a szemébe néztem. Szeretném elkerülni a váratlan meglepetéseket.
[justify]Kifújtam a levegőt. Pont ezt akartam elkerülni, a részleteket. Nem akartam bele menni, nem akartam ismét felidézni az emlékeket, hisz már oly régen történtek, szinte már el is felejtettem őket. Elengedtem kezét, és hátráltam egy fél lépéssel. Pillantásom a padlót kezdte fürkészni, és eltemettem magamat saját szégyenemben. - Több, mint fél évvel ezelőtt történt, mikor Stefan Klaus-szal volt Chicago-ban te pedig.. fogalmam sincs. - rántottam meg a vállamat. Próbáltam mindkettejükkel felvenni a kapcsolatot, de magamra maradtam. Senkim nem volt, egyedül Elijah. - Magányos voltam, és.. - könnyek szökdöstek a szemembe. A torkomban egy nagy gombóc keletkezett, melyet nem tudtam onnan eltüntetni bármekkorát is nyeltem. - Szükségem volt valakire abban az időben, és ő ott volt mellettem. Kétszer kerültünk közelebb, de azóta nem történt semmit. - ajkaim remegtek, és nem mertem Damon szemeibe nézni. Undorodtam magamtól, és a tetteimtől. Elijah-tól csak még jobban. Mit vétettem ellene, amiért ezt érdemeltem meg? Úgy éreztem, hogy ez a nap nem is lehetne ennél rosszabb. Nem vagyok a jelöltek között, Rebekah viszont igen, Matt furcsa módon gyűlöl engem, és az előbb említett hölgynek bókolgat. Elijah-nak szintén van valamilyen baja velem, és Damon.. cserbenhagytam őt. Cserbenhagytam azt az embert, aki a fényt jelenti számomra, s bearanyozza a napomat. - Most már tudod az igazságot. Bármi mást amit tudni szeretnél? - ültem le az ágy szélére, és onnan néztem fel rá. Ha már úgyis a vallatásnál tartunk ideje mindent kiteregetnem. Mindent felfednem, kivéve egy valamit.. Avery-t.
Ingerülten fordultam az ajtó felé, mikor hallottam, ahogy nyitódott és csukódott és reméltem, hogy Elena az, nem pedig valami "szerelmespár" akik itt akarják kiélni a fantáziájukat. Úgy volt, ahogy vártam és rögtön magyarázkodni kezdett. Sajnálja. De mit sajnál?! Ezek szerint igaz, amit feltételeztem és Elijah meg ő... lefeküdtek? Vagy mi más történt még közöttük? Becsuktam a szemem és megráztam a fejem. Elenától akarom hallani, mi történt köztük, tudatnia kell velem az igazságot. Szavaira, hogy neki csakis én létezek, elöntött a melegség, de csak egy pillanatra. Mikor megszorította a kezem, nem csináltam semmit, csal álltam ott, meg sem tudtam szólalni. Lenéztem rá, tekintetemből csak úgy sugárzott a ridegség. - Már a múlté? De azt azért elmondanád, mégis mi a franc történt köztetek?! - egy kicsit megemeltem a hangom, de kiabálni nem akartam. Sosem tudnék igazán hosszabb ideig haragudni Elenára, de dühít, hogy még csak pár napja vagyunk együtt és máris csak halmozzuk a problémákat. Miért nem lehetne, hogy egyszer minden normálisan, váratlan meglepetések nélkül történjen?! Elena és az én esetemben semmi sem megy egyszerűen, hiába szeretnénk. Néha olyan jó lenne eltűnni valahová, csak ketten, mindenféle kapcsolatot megszakítani mindenkivel. Csak egy nap nyugalmat szeretnék vele, olyan nagy kérés ez?
Ott álltam, mint egy jégszobor teljesen ledermedve Elijah és Damon között. Meggyötörten pillantottam kedvesemre, és ki akartam önteni a szívemet, egytől egyig mindent elmagyarázni. De nem lesz könnyű, hála Elijah-nak. Damon elviharzott, és égető tekintettel visszanéztem Elijah-ra. - Most örülsz? Elérted, amit akartál. - fontam össze a mellkasom alatt a karjaimat. - Ha megbocsátanál, mennem kell, hogy rendbe hozzam a kapcsolatomat. - fordultam meg, és elkezdtem az Alapítók Háza felé sétálni. - Ha még van egyáltalán.. - morogtam az orrom alatt, és felsiettem a lépcsőkön megemelve ruhám alját, nehogy orra essek. Egy kicsit nehéz volt őt megtalálni, de egy folyosóra sodródtam, ahol alig voltak. Benyitottam a szobába, és ott találtam Őt. - Damon.. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. - csuktam be magam mögött az ajtót, és lassan közelítettem felé. - De az már nagyon rég történt. Nem is értem Elijah miért hozta fel. Számomra csakis te létezel. Senki más. - sétáltam elé, és óvatosan kezemet az övébe csusszantam, és lágyan megszorítottam. - Elijah már a múlté. - súgtam, és félve felpillantottam rá. Kék szemei még fagyosabbak voltak, mint valaha. Utáltam magamat, gyűlöltem, amiért valaha is képes voltam többet érezni Elijah iránt. Mind ugyanolyanok. Önzőek, és eltiporják mások boldogságát. De nem fogom hagyni, hogy tönkretegyen minket..
Kezdőlap
Tárgy: Re: Vendégszoba 
