Szinte a levegő is izzott már körülöttünk, épp készültem már megfosztani őt a gyönyörű ruhájától, de leállított. Pontosítok, ellökött magától. Kitágult szemekkel meredtem rá. Ha nem akarja miért nem szólt már a legelején? Miért adott kétes jelzőket, azt hittem szabad a pálya. De úgy látszik az érzékeim néha csalnak, és most hatalmasat. Szinte pofára estem a szégyentől, amit most okozott. Még szerencse, hogy kijavította magát, ehhez két ember kell. Mélyen kifújtam a levegőt, és felálltam, fogva az italt.
- Persze. Menjünk. - arcomon egyetlen egy érzelem volt látható. A düh. Legbelül csalódott voltam, viszont azt az érzelmemet nem engedtem a felszínre. Így is eléggé pocsékul érzem magam, még csak az kéne, hogy megsajnáljon. Segítettem neki felállni, majd lekísértem, ahogyan óhajtotta a hercegnő. Követtem, akár egy pincsi kutya. Őszintén elegem van már ebből a szerepből! Szó nélkül elváltam tőle, és az egyik üres szobába vonultam be. Meghúztam az üveget, majd idegesen az egyik festményhez hajítottam. A szilánkok mindenhova repültek, de ügyesen kikerültem őket.
- A fenébe! - mormogtam halkan, és megigazítottam a szmokingomat, majd úgy hagytam el a szobát, mintha semmi sem történt volna. Elvégre.. hamarosan táncom lesz Miss Forbes-szal. Csak nem kéne elkésnem, és tönkretennem az esélyét.. Vagy talán mégis?

Egyre nagyobb kínokat kell átélnem. Itt vagyok, az isten háta mögött egy csendes szobában egy csodálatos hölggyel. Miért nem használom ki? Nyilvánvaló, hogy ő is akarja. Ha pedig nem akkor lőttek. Ha mellőzöm a bókokat, és a perverz beszólásaimat talán át tudom vészelni az estét. Talán.
- Éppenséggel igen, csak nem, nem hiszel nekem? - slisszoltam közelebb hozzá, hogy a vállunk a másikét súrolja. Na jó, lőttek a tervnek. Lesz, ami lesz, de többé már nem fogok szenvedni.
- Óó nem felejtem el, de még akkor is.. Hamarabb tudok cselekedni, mielőtt felfognád az eseményeket. - hajoltam oda hozzá, hogy elvegyem az italt. Csak éppen "véletlenszerűen" kezem végigsiklott combján. Egy kaján mosollyal jutalmaztam meg őt, mikor átadta az üveget és visszadőltem a helyemre.
Meghúztam az italt, majd ismét mikor Caroline-ra terelődött rá a szó. Miért kell egy ilyen tökéletes pillanatot elrontani? Leraktam magam mellé, és miután megtöröltem a számat neki kezdtem.
- Miért bujkálnék? Kinézed ezt belőlem? - igazából ez lepett meg. Nem vagyok az a típus, aki fülét farkát behúzza, hanem az aki szembenéz a kihívásokkal.
- Te vagy a párom, és gondoltam jobban élvezed, ha kettesben vagyunk a gin-nel. - hajoltam közelebb hozzá, míg elértem a fülét. - Vagy talán tévedek? - súgtam érzékien, és belecsókoltam a nyakába. Engedtem a kísértésnek, és hagytam, hogy az ösztön eluralkodjon felettem. Kezeim a combját markolászták, és ajkaimmal egyre feljebb haladtam. A nyakát, az álla vonalát, az arcát végigcsókoltam, majd vadul, s éhesen ajkaim megtalálták az övét, és nem fogtam vissza magamat.

Túl sokat kérdezősködött, túlságosan kíváncsi. Pedig ez a tulajdonsága néha a pokolba is küldheti őt, ha nem alaposan bánik vele.
- Figyelmeztetlek – kezdtem ugyanolyan hangon, mint ő, de már-már mosolyogtam. -, egy hibrid vagyok, el tudom tőled távolítani azt a retikült egy szemvillanás alatt. – követtem őt felfelé a lépcsőkön. Mikor felértem, örültem, hogy a régi kinézetét megőrizte.
- A szüleim nagyon elfoglalt emberek, kisebb koromban mindig itt voltam. – magyaráztam el neki, mielőtt kérdést tett fel volna. Imádtam itt lenni, egy saját mesevilágba csöppentem akkor bele, és magasról tettem a világra, és a vele járó problémákra.
- Valaki nagyon türelmetlen. – morogtam halkan, és leültem a szoba egyik sarkába. Hátamat a falnak döntöttem, és kinyitottam az üveget. – Hölgyeké az elsőbbség. – villantottam ki rá az ezer wattos mosolyomat, és átadtam a gin-t.
- Te mindenhova cipelsz magaddal gyertyát? Félreértés ne essék, nagyon hangulatossá varázsoltad ezt a helyet. – pillantottam a combjaira, mely kilátszott a vörös ruhája alól. Csodásan festett, és elég nehéz visszafognom magamat. Nem hiszem, hogy sikerülni fog.