Fogalamam sem volt arról, hogy mit kellene tennem és mit nem. Egyszerűen egyre jobban kezdtem belezavarodni a kettős életemben, hiszen Chris pontosan az a személy volt akire szükségem van. Talán ékőszőr nem túl szívesen, majd egyre inkább segítőkészebb lett velem szemben. Fura volt megismerni egy olyan vámpírt aki megért és segíteni akar és nem átformálni. Előtte két vámpírt ismertem Blair-t és Tony-t. Tony szigorú volt és talán még nálam is veszélyesebb volt. Mindig valami hajtotta és mindig valamilyen meglepetéssel szolgált számomra, mert nem mindig voltam abban biztos, hogy mit miért is tesz vagy éppenséggel mi is fog velem történni. Ragadozót akart belőle faragni, ami talán sokkal könnyebben menni is fog, mint azt én valaha hittem.
Küzdöttem minden ellen, de szép lassan úgy éreztem, hogy elbukom és talán már réges-régen elbuktam volna, ha nem ismerem meg Christopher-t.  Talán őt az édesanyám küldte nekem, bár az eléggé furán hangzik, de akkor is úgy éreztem, hogy a legjobbkor jelent meg az életemben.
Soha se voltam az a nagy szórakozóhelyekre járó lány, egyszerűen csak itt lehetett eltűnés nélkül enni és esetleg ölni. Most is éppen erre készültem, persze óvatos voltam. Mindig figyeltem arra, hogy Tony nehogy kövessen, mert nem akartam neki műsort szolgáltatni, egyszerűen csak enni akartam. Éheztem mindennél jobban és vágytam az ízére, olyan volt az egész, mint amikor egy drogos megízleli a kokaint és nem tud többé leállni. Velem ugyan ez történt csak az én drogom a vér volt és mindennél jobban szükségem volt rá.  
Szerencsére Chris megjelent még mielőtt valami baj lehetne, de kicsit furán viselkedett. Nem értettem, hogy mi baja lehet, de láttam rajta, hogy nincs minden rendben. Óvatosan pillantottam rá és az áldozatomra, majd a kijelentésén teljesen ledöbbentem és arrébb léptem. Ekkor hirtelen Tony-ra emlékeztetett és talán ezért kezdtem a tömeg felé menni.- Én biztosan nem fogom, nem fogom őt bántani... - mondtam dühösen, majd mit sem törődve velük, megfordultam és eltűntem a tömegben. Biztos voltam abban, hogy hamar meg fog találni Christopher, de minél messzebb akartam kerülni attól a sráctól, mert még mindig éreztem a vérének az illatát az orromban, de el akartam felejteni. Nem akartam a vérre gondolni már, mert így is sok vér tapadt már a kezemhez és nem bírtam volna még egyet elviselni.

Semmi se változott amióta kikerültem a kriptából, vagy talán még is, hiszen egy örült szörnyeteg elszabadult a világban. Senki se volt már biztonságban, se gyerek, se felnőtt és még az idősek se. Éhes voltam mindennél jobban, vágytam a vérre és csak ez járt mindig a fejemben, hiszen még egyszer se sikerült teljesen jól laknom. Öltem, pedig nem akartam, egyszerűen úgy éreztem, hogy gyilkos lettem és akár mennyire is utáltam a szobám rabja lenni napközben valamilyen szinten biztonság érzetét keltette bennem, hiszen legalább addig is biztonságban voltak az emberek. Mindig is az emberségemre voltam a legbüszkébb, de úgy érezem, hogy szép lassan ezt elfogom veszíteni és semmim se fog már maradni. Szép lassan darabokra hullok, eddig talán egyedül Chris-nek köszönhetem azt, hogy még nem semmisültem meg, de őt se nyaggathatom állandóan. Hagynom kell neki teret és nem állhat mindig felettem, mert akkor előbb-utóbb biztosan az agyára fogok menni. Felvettem a telefonomat, kikerestem a nevét, majd leraktam a telefont. Ezt az apró mozdulatot ezerszer eljátszottam, mert az akartam, hogy este eljöjjön velem, de végül még se tettem, csak vártam, hogy végre a sötét leszálljon és az éj leple alatt a városba szökhessek.
Alig, hogy besötétedett magamra kaptam a dzsekimet és kirohantam az utcára. Élveztem a friss levegőt és próbáltam kizárni a vér illatát és az emberek lüktető szívverését. Nehezen ment, de végül sikerrel jártam. Talán elég volt rá gondolnom és ment, úgy éreztem, hogy nem véletlenül jelent meg az életemben. Olyan volt nekem mintha a védelmezőangyalom lenne, de még is küzdöttem minden érzés ellen amit vele kapcsolatban éreztem. Ő tapasztalt volt és teljes életet élhetet, illetve bárkit megkaphatott ebben biztos voltam, hiszen még én se vagyok vak. És én mit tudnék adni neki? Semmit se... Rejtőzködnünk kell a bátyám miatt és csak este láthat, hiszen még a fényre se léphetek ki, azt se tudom milyen az élet nappal és arról már nem is beszélve, hogy én két lábon járó gyilkológép vagyok. Igen, eszem és ölök, pedig nem akarok ölni.
Nem sokkal később hangos zene csapta meg a fülemet és egyből arra indultam tovább. Egy dolgot ennyi idő alatt is megtanultam, hogy ott észrevétlenül tudok enni, hiszen senkinek se tűnik fel egy hulla. Alig, hogy az ajtóhoz értem megjelent előttem a biztonsági őr, elővettem a legcsábosabb mosolyomat mire egyből beengedett. Megszabadultam a dzsekimtől, majd elindultam a tömeg felé. Egy darabig csak sétáltam és szagoltam, míg végül megtaláltam a legjobbnak tűnő vért. Odasétáltam mellé, majd elkezdtem táncolni mellette és pár pillanattal később már magamra is vontam a fiatal fiú figyelmét és nem sokkal később már a mosdók felé vezető folyósokon voltunk. Mit sem sejtett arról, hogy mi fog történni vele. Szép lassan hajoltam a nyaka felé, miközben éreztem a kezét a derekamon, majd egyre lejjebb. Nem akartam érezni az érintését, de nem sokára úgyis halott lesz valószínűleg és a cél szentesíti az eszközt. Már megjelent a fogam is, amikor hirtelen valakinek az érintését megéreztem a vállamon és szemben találtam magamat egy olyan személlyel akire a legkevésbé se számítottam.
Döbbenten néztem rá, miközben szép lassan az arcom visszanyerte az emberi kinézetét. - Christopher. - mondtam kicsit döbbenten, majd habozás nélkül a "nyakába ugrottam" és megöleltem őt. - Köszönöm. - suttogtam szinte alig hallhatóan, hiszen mint mindig most is megmentett attól, hogy megöljek valakit, persze éhes maradtam, de éhen halni úgy se fogok.
Majd gyorsan elengedtem őt és a hajamba túrtam.- Mit csinálsz itt? - próbáltam lazának tűnni és olyannak, mint akiből nem vált ki túl nagy érzelmeket a megjelenése, pedig nagyobb hatással volt rám, mint azt sejthette. Egy aprót még az ajkamba is haraptam és próbáltam koncentrálni, bár ezt mellette nem volt nehéz, hiszen a külvilág szinte megszűnt amikor ő mellettem volt. Közben oldalra pillantottam és láttam, hogy a vacsorámnak már hűlt helye van, de egy sokkal jobb társaságnak örvendhetek.

RÉSZEMRŐL VÉGE!