there's no sweeter innocence than our gentle sins

Jace & Hazel

előzmények
Miután rendeztük a számlát, megfogtuk a dolgainkat és kibotorkáltunk a Grillből. Szó nélkül vezetett engem a kocsihoz, ami egy csodaszép Audi volt. Alig bírtam hinni a szememnek, nekem is igézhetne egyet. Csak az orrom alatt mormoltam, hogy szép az autója, de nagyon nem kívántunk a másikkal társalogni. Feszélyezett volt a helyzet, hisz nem adtam neki választ, amikor kellett volna. Az utunk néma csöndben telt, csak akkor szóltam meg, mikor irányítottam, hogy merre kell befordulnia. Csevegni nem csevegtünk. Körmeimmel idegesen játszottam combomon, és fellélegeztem, mikor a lakástömbhöz értünk.
- Itt lennénk. - nyúltam a kilincsért, de Jace már beelőzött engem, és ajtót nyitott. Kedvesen rámosolyogtam, és nagy nehezen felsétáltam a lépcsőkön. Fájt a talpam, már nagyon. Szerintem, holnapra tele leszek hólyagokkal.
A bejáratnál hátat fordítottam az ajtónak és a szemeibe pillantottam. Kevés mesterséges világítás volt ezen a környéken, így a hold és a csillagok csillogása adott nekem fényt. Haját megvilágította hátulról a hold és úgy nézett ki, mint egy glóriával rendelkező angyal. Normálisabb körülmények közt kinevetném, de most nem így tettem.
- Ezek szerint nem áll a hétvégi ebéd? - kérdeztem ajkaimat lebiggyesztve, de nem vártam válaszra. Itt a búcsú. Talán jobb is.. Sőt, jobb. Ez csak egy este volt, és nem is kellett, hogy ez megismétlődjön. Túl sok a köztünk lévő különbség. Könnyeket pillantottam meg az arcán, és már épp készültem letörölni őket ujjbegyemmel, mikor megszólalt. Nem tudtam mire vélni, csak álltam ott kérdőn és letaglózva, mire hirtelen csak úgy a semmiből megcsókolt. Lehunytam a szememet, és hagytam. Elhúzódhattam volna, felpofozhattam volna, nem így tettem, hanem épp ellenkezőleg. Visszacsókoltam. Kezeim felkúsztak tarkójára, és még közelebb vontam őt magamhoz. Tényleg fantasztikusan csókolt. Ajkaink, mintha arra lettek volna megteremtve, hogy a másikat megtaláljuk. Nem akartam abbahagyni, nem akartam, hogy ez a pillanat valaha is véget érjen. De mintha a csókunk által megszűnt minden körülöttünk mozogni, csakis mi voltunk. Még az időt se tudtam érzékelni. Lehet, hogy pár másodperc telt el, de az is lehet, hogy pár perc, de végül is ő szakította meg. Ajkaim fel voltak duzzadva a heves csóktól, és csak úgy kapkodtam a levegőt. Végigsimítottam arcomon, és észrevettem, hogy tele voltam Jace könnycseppjeivel. Hátradőltem az ajtónak és nem tudtam mit szólni. Egyszerűen.. képtelen voltam normálisan gondolkodni ezek után.
- Jace.. - szólaltam meg pár perc szünet után, miután sikerült összekaparnom a földön szanaszét szórt bátorságomat. - Én nem tudom mit akarok. Nekem ez.. ez újdonság. - mutattam kettőnk közt. Sosem volt olyan, hogy egy férfi a lakótelep tornácáig felkísért volna, sosem volt olyan, hogy egy férfi várt az első csókjával. Ez számomra mind új. És félelmetes.
Mikor engem okolt mindenért hirtelen felcsattantam, és dühösen válaszoltam rá. - Én vagyok a hibás? - néztem fel az égre, majd hátamat az ajtónak döntöttem, és hangosan felsóhajtottam. Biztos nem így értette.. Vagyis csak remélni tudtam.
Lehunytam a szememet, és képes lettem volna így állva is elaludni. Nagy nehezen kinyitottam ismét őket, és megragadtam kezét.
- Jace? - mondtam ki nevét félve, és egy nagyot nyeltem, miközben a másik kezemmel a zsebemben matatok keresve a bejárati ajtó kulcsát. Miután megtaláltam, hátat fordítottam neki, de még mindig nem engedtem el kezét, és mialatt próbáltam megtalálni a zárat, addig fészkelődtem, mert eléggé kicsavartam időközben a karomat. Mikor kattant egyet, berúgtam lábammal, és visszafordultam hozzá.
- Van kedved feljönni hozzám? - tettem fel lassan a kérdést, és hagytam neki némi időt, de nem vártam meg válaszát. Elkezdtem hátrafelé lépkedni, és közben a küszöböt figyeltem, ahol képes voltam behúzni őt. Elmosolyodtam, mikor sikerült átlépnie. Felsétáltunk az első emeletre, ahol a 16-as számú ajtó elé léptem. A kulcsom már a kezemben volt, és végül elengedtem a kezét. Megint szenvedtem vele egy sort, és mikor kinyílt az ajtó, beléptem rajta. Csak remélni tudtam, hogy Henry nem volt itthon, mert akkor páros lábbal fogja innen kirugdosni Jace-t. De nem láttam a padlón a cipőjét, sem a fogason a kabátját, szóval megnyugodhattam.
- Na nem jössz? - rúgtam le magamról a kényelmetlen cipőt, a táskámat is bedobtam a sarokba. Végre, szabadság! - Tudod, te vagy az első vámpír, aki ide beteszi a lábát, nem szeretném megbánni döntésemet. - közöltem komolyan, de sikerült félúton elnevetnem magamat. Megráztam a fejemet, és nagy nehezen a kabátomat is leráncigáltam magamról. Beljebb léptem, helyet adva neki, és gyorsan körülnéztem a nappaliban, de szerencsére rend volt. Kivételesen. Nem igazán örültem volna, ha a ruháim össze-vissza lettek volna dobálva.. De volt egy sanda gyanúm, hogy ez neki nagyon is tetszett volna.
folytatás -> nappali