Igazából nagyon furcsa... Nem is, inkább gyanús, nekem ez a helyzet. Nem tudom eldönteni, hogy a srác pulzusa, miért olyan szapora. Mert ugyebár minden egyes szívdobbanását tisztán hallom. De vajon miért olyan, mintha egy riadt kismadáré lenne? Igazából két, teljesen ellentétes gondolat jár a fejemben. Az első, hogy igenis fél tőlem, még mindig, hiába ijesztett meg az imént annyira. Viszont ha így van, akkor nem értem. Ha meg tud ölni, itt és most, akkor mégis miért fél? Ez tiszta ostobaság lenne, de talán van valami amiről én nem tudom, ő pedig igenis tud. A második gondolat... Hát igazából ez lenne az egyértelmű. Mégpedig, hogy a győzelem az oka. Fogalmam sincs melyik lehet, ám de nem biztos, hogy porrá akarok égni. Akarok én kockáztatni? El merem dobni az életem, egy ilyen kölyök miatt, akire talán illik a mondás, miszerint "kicsi a bors, de erős." Nem tudom mi lenne a helyes döntés. Szépen összehúzni magam, és eleget tenni egy hülye boszorkány kéréseinek, és kérdéseinek. Vagy összeszedni az összes bátorságom, és egyszerűen rávetni magam, gyorsan kitörni a nyakát, és elásni valahol az erdőben. A második verzió jobban tetszik, de veszélyes. Mi van ha valami varázslattal le van védve, és még csak hozzá sem tudok érni? Vagy még ennél is rosszabb... Akkor viszont azt hiszem búcsút mondhatok az életemnek. Pedig alig éltem száz évet. Ez kevés. Nekem több kell. Jóval több. Talán mégegy nulla a végére. Hm, igen az jó lenne. De ez csak álom. Azt sem zárom ki, hogy pár perc múlva, már itt fogok feküdni élettelenül. Na nem mintha, most túl sok élet lenne bennem. Elgondolkodva figyelem, ahogy ő is oldalra billenti fejét, és éppen azon agyal, milyen kérdést tegyen fel nekem. - Ugyan már... Épphogy csak megkóstoltam volna. Nem lett volna semmi vérengés. - Forgatom a szemem unott fejjel. Aztán pedig szabályosan a képébe röhögök. Rég nem nevettem ilyen jót. Mókus? Meg én? Na ne! Szeretem a mókusokat, de csak nézni! Különben is. Mit ártott neki bármelyik mókus is? Semmit! Az emberek legnagyobb többsége több bűnt hordoz magával élete végéig, mint bármelyik állat. Mégis ezek az ostobák azt várják, hogy én egy állatot egyek meg. Pedig nem fogok. Ráadásul még az ízük sem túl jó, plusz gyenge maradok. Márpedig nekem kell az erő. - Mond csak, te ennél életed hátralévő részében csakis kizárólag gyümölcsöt? Szerinted mennyi erőd maradna, ha semmi hús nem kerülne a szervezetedbe? - Kérdezem tőle felvont szemöldökkel, mellé pedig gúnyosan vigyorgok. Szinte az összes félelmem elpárolgott ez a hülyeség után. Persze a kételyek maradtak a helyükön, és a gyanúm is. - El is mehetek? Szerinted én ezt beveszem? Bármibe lefogadom, hogy éppen csapdába készülsz csalni... Mit tervezel? - Körülnézek, természetesen megfordul a fejemben, hogy talán tényleg elmehetnék. Hogy komolyan elenged, és nem húzza tovább az agyam. Végülis ha meg akarna ölni, akkor megtette volna az imént, mikor épp csapdába csalt azzal a tűzzel. Érdekes is lett volna... A lány aki lángra lobbant.
Bizalmatlanul figyelem a vámpír minden egyes lépését. Attól tartok, hogy ha elnézek egy pillanatra, egyből ott terem mögöttem, és letépi a fejem. Keserű gondolat, de sajnos előfordulhat. Tudom, hogy nem jó vámpírokat feldühíteni, de... na várjunk csak. Nem is dühítettem fel. Sőt, ami azt illeti, megrémítettem. Most már tudja, hogy mire vagyok képes, és hogy nem csak a szám jár, hanem teszem is a dolgom. Önelégült vigyor ül ki az arcomra, és üresen nézek a semmibe, aztán mintha fejbe vertek volna, úgy huppanok vissza a valóságba. Végre, végre használható voltam valamire. Megmentettem egy életet, és még a szívem is dobog a helyén, elég hevesen. Azt gondoltam nehezebb lesz, de így belegondolva annyira nem volt. Ha csak ennyi kell, bárkit meg tudok rémiszteni ezzel a kis trükkel. Pedig ha tudta volna, hogy nem tudom forróbbra hevíteni a lángokat... hihi. Hazudtam, de a szükség nagy úr. A "mit akarsz tudni?" kérdésre hirtelen egy csomó válasz jut az eszembe. Annyi mindent szeretnék megtudni a vámpírok természetéről. Például... mikor szexelnek akkor ők használnak-e valamit ami.... HÉÉ. Na de Weston. Ez a találkozás Hazel-el igazán felforgatta a fejed. Na jó, ilyenre azért nem fogok rákérdezni, mert tuti, hogy újra csak egy kis hülye gyereknek nézne, és most nincs kedvem bizonygatni az ellenkezőjét. Újra. Talán nem is a vámpírokról fogok kérdezni, hanem inkább róla. Róla mint egy személyről, és nem mint egy fajról általánosságban. - Hmmm. Hmmm. - mormogtam mint egy téli álmából felkeltett medve. A mi a neved túl slampos, az állati vagy emberi vért fogyasztasz túl egyértelmű. Ötletes gyerek vagyok, és most pont nem jut az eszembe semmi. - Már ne is haragudj, de te kezdtél itt véres hadjáratba. - pont ellentétesen billentettem oldalra a fejem, mintha direkt utánoznám helytelenül... és tényleg így van. - De ha már kérdezhetek. Miért? Miért nem tudsz te is inkább mókusokra vadászni mint a Cullen gyerek abban a bűn rossz filmben? Miért kell másokat terrorizálni? - teszem fel jogosan a kérdést. Én jófiú vagyok, nem vagyok hozzászokva az effajta viselkedéshez, és úgy érzem, mi ketten sem leszünk puszipajtások. - Vámpír vagy, én meg boszorkány. Minek ez a bájcsevej? Félsz tőlem, tudom. Akár el is mehetnél.
words: 353 note: bocsi a minőségért :S music: dark dark
Meglepetten veszem tudomásul, hogy igenis hatott rá, az amit mondtam. Már, hogy is ne hatna? Főleg, hogy előtte ő maga mondta, hogy ne itt, egy iskola parkolójában intézzem a piszkos kis "ügyeimet". Persze ő nem ilyen szavakat használt, de az most lényegtelen. A fő az, hogy igenis megfontolja a tűz eloltását. Még ha el is akar beszélgetni velem, akkor is sokkal kényelmesebb, ha nem érzem veszélyben az életem, és nincs kétszáz fok. Utálom a tüzet, de ez azt hiszem érthető is, hiszen vámpír vagyok, és mint legtöbben tudják is, az egyik módja a megölésünknek, a tűz. Meg persze a szívbe szúrt karó. Mondjuk az sem lehet túl kellemes, de legalább gyors halál. A porrá égés viszont... Igazából nem tudom. A nap égetett már meg, és az bizony nem volt túl kellemes érzés. Mikor végre elalszik a tűz, én egy hangos sóhajjal jelzem megnyugvásomat. Be kell vallanom, hogy ügyes a srác. Ahhoz képest, hogy milyen bizonytalanul kezdte, mégis sikerült neki zsákutcába csalnia. Éppen ezért nem sietek el rögtön. Végighallgatom amit mond, és végül arra jutok, hogy jobban teszem ha maradok. Nem szeretnék semmiféle tüzet. Ez egy boszorkány, és bármire képes. Arra a fejfájásra is... Nem tudom, hogy csinálják, de elég volt egyszer megtapasztalnom. Azt hiszem jobb jóban lenni velük. - Jól van, értettem. Nem csinálok hülyeséget. - Mormogom válaszul, miközben csak hátrálok pár lépést. Részben azért, hogy távolabb kerüljek a körtől, részben pedig azért, hogy tőle is távolabb kerüljek. Nem tudom mennyire veszélyes rám nézve, de azért nem ártana mielőbb elhúzni innen. Vajon tud bármit is csinálni egy szempillantás alatt? Mert nekem bőven elég lenne ahhoz, hogy kitörjem a nyakát... De nem tudhatom mire van felkészülve, úgyhogy kicsit még puhatolóznom kell, mert még a végén hoppon maradok, és az én nyakam bánja. Pedig igencsak szép nyak... Mondjuk az övé is. Az elmúlt száz év alatt sajnos nem túl sok boszorkányhoz volt szerencsém, így fogalmam sincs mire képesek. Dehát... Mindenki a saját bőrén tanul meg élni. Remélem, hogy jelen esetben nem halni. Szeretném még boldogítani ezt a világot egy darabig. - Na és most? Mit akarsz tudni? - Kérdezem oldalra billentett fejjel... Remélem ez nem lesz gyanús neki. Amilyen kis paranoiásnak tűnik, simán beleképzelhet bármit, egy egyszerű ártatlan pillantásba is, nemhogy egy oldalra billentett fejbe. Bár ez most érdekesen hangzik...
Bosszantó amikor semmire sem becsülnek, nem hiszik, hogy képes vagy valamire, amire bárki más is képes. Lenéznek, és azt képzelik a hatalom az ő kezükben van. De tévednek. Soha sem fogok gyáva nyúl módjára elszaladni a félelmeimtől, az ellenségeimtől, a csalódástól, és bármi olyantól ami az életben rossz és fájdalmat okoz. Mert akármennyire is ártatlannak tűnök, bármennyire is alacsony vagyok és esetlen, határozatlan és olykor félénk, mindig bebizonyítom, hogy nem érdemes engem alábecsülni. A hatalmam abban van, ami sok emberből hiányzik. Az eszemben. Nincsen görög isten testem, nem vagyok kigyúrt vámpír, sem halhatatlan ősi, de bárkit lángra lobbantok egy perc alatt. Ennek a nőnek, szörnynek itt előttem pedig hamarosan az lesz a beceneve; a lány aki lángra lobbant. Gúnyosan és nyugodt elégedettséggel nézem, ahogy kétségbeesetten keresi a kiutat a pokolból, ahova száműztem. De minden hiába, nincs aki segítsen rajta. A tűz egyre jobban terjed, hamarosan a hőségtől teljesen kiakad, és bármit megtenne azért, hogy kijusson onnan. Nem irigylem... de ő hozta magát ebbe a kellemetlen helyzetbe, senki más. Bűntudatot sem érzek, egy csöppet sem. Pedig kéne, nem? Hisz csak egy életről van szó, legyen az bármilyen gusztustalan és jelentéktelen. Egy életet kísérlek meg elvenni, tudva tudván, hogy nem vagyok Isten, nem dönthetek a felett, hogy ki él, és ki nem. Soha sem voltam vallásos, nem hittem a felső jóban, sem abban, hogy valaki megbocsájtást tud adni a vétkeinkért. Ezért nem is járok templomba, meg ilyen helyekre. Most viszont rám tört valami fura érzés, ami azt súgja, hogy csak hagyjam szenvedni, adjam meg az esélyt arra, hogy változzon. Tud egy vámpír változni? Kétlem... Meg kéne öljem. Most itt a lehetőség. Annyi filmben láttam már, ezt. Mély gondolataimból a nő kétségbeesett hangja ráz ki. Ránézek újra, és meglepően szembesülök a ténnyel, hogy igaza van. Pont én mondtam neki, hogy ne az iskola környékén intézze a dolgait, mire én is ugyan azt csinálom mint ő, csak egy fokkal durvábban. Nem, ezt így nem lehet, meglátnak, és akkor vége a gondosan, évek óta építgetett álcámnak. De nem bízhatok egy ilyenben... ahogy elengedem meg fog ölni, ezek után minimum. De a kockázatot vállalni kell... - A fene egye meg. - duruzsolom magamban mérgesen. Miért pont most? Gyorsan végezhetnék vele, és nem lenne semmi probléma... - Szerencséd van ma. De ne feledd, boszorkány vagyok. Egy kis félre lépés, egy gyanús mozdulat, és halott vagy. Amint látod, megvannak a módszereim, akár hiszed, akár nem. - jobbra lendítettem a kezem, a tűz pedig elalszik a körben. A levegőben égett szag terjeng, mintha kerti sütögetésen lennénk. Remélem bejön a blöfföm, ugyanis nincs semmilyen módszer, ami most eszembe jutna...
El sem tudom képzelni, hogy lehet valakiben ennyi bátorság. Hány éves lehet? Még azt is meg merem kockáztatni, hogy a húszat sem érte el. De mégis itt áll előttem, elüldözte a vacsorámat, és még mindig csak mondja a magáét, mintha biztos lenne abban, hogy nem fogom bántani. Nagy pech! El kell majd szomorítanom. Éhes vagyok, és ilyenkor nem tudom visszafogni magam, még akkor sem ha egy ilyen drágaságra bukkanok, mint amilyen ő. Nagy kár, hogy valószínűleg a vére tömve van vasfűvel, és így a vére számomra teljesen használhatatlan. Mondjuk nem sokáig tart a vállamra kapni, és elvinni egy olyan helyre, ahol nyugodtan elgondolkozhat azon, hogy legközelebb fogyaszt-e verbénát. Szavai után csak még szélesebbre húzódik az a bizonyos mosoly, ami lassan már a fülemig ér. Annyira bizonytalan... Édes. Nagyon édes. Talán pontosan ez lesz az ami megvédi majd tőlem. Lesül róla, hogy retteg tőlem, de mégsem olyan hülye, hogy elmeneküljön. Vagyis csak próbáljon elmenekülni. Mert ugyebár aligha hagynám neki. - Tudod mit? Igazad van. Tényleg kevésbé feltűnő helyen kellene ennem. És te mégis mit ajánlasz, hol? - Oldalra billentem fejem, teszek felé egy lépést. Fogalmam sincs mit keres itt. Iskolásnak azért nem néz ki... Talán van itt valakije, azért ellenzi annyira ezt a helyet. És már megint ezek az üres fenyegetések. Komolyan gondolja, hogy meg fogok ijedni tőle? A hangja többször is megcsuklik, mintha éppen valami sírás kerülgetné, és azt szeretné magába fojtani. Igazán vicces látvány, csak felnevetek, és lassan megrázom a fejem. - Komolyan azt hiszed, hogy ezzel meg tudsz... ijeszt... Mi a francot művelsz? - Teszem fel a kérdést, hitetlenkedve. Érzem ahogy megváltozik valami. Megváltozik a légkör körülöttem, és hirtelen elkap valami pánikszerű érzés. Mi fene történik? Valami nagyon nincs rendben. Mire feleszmélek, már lángok vesznek körül. Csak nézek jobbra, aztán bálra, de sehol nem találok, kiutat. Boszorkány! Ó, hogy az a fene egye meg! Gondolhattam volna, hogy nem állít ide egy védtelen ember, és üldözi el egy vámpír vacsoráját. De most mégis mihez kezdjek? Rohadt meleg van... Istenem... Megsülök. - Fejezd ezt be! - Mordulol rá, bár most az én hangom nyikorog úgy, mint az imént az övé. Bizonytalan és rémült hang. Fogalmam sincs most mit tehetnék, és a legrosszabb, hogy azt sem tudom, ő mit fog tenni. Mozdulni sem tudok, és úgy érzem bármelyik pillanatban lángra kaphatok. Túl közel van hozzám a tűz, és nem tudok arrébb húzódni. ~ Gondolkozz, Ginny! ~ Szólok magamra, majd újra megszólalok. - Nem gondolod, hogy ez feltűnő? Bárki megláthat minket... - Próbálkozom most én azzal, amivel ő az imént. Ha csak egy pillanatra is eltűnik a tűz, én már itt sem vagyok. Semmi kedvem még meghalni.
Talán nem volt jó ötlet közbeavatkozni, és talán jobban jártam volna ha pislogok kettőt és elsétálok mellettük. De nem tettem, és ezzel megmentettem valaki életét, aki még a nevemet se fogja tudni. Vajon van aki hazavárja? Van akinek hiányozna ha nem lenne? Ez mind olyan gondolat, ami most hiábavaló. Ő már nincs itt, megúszta. Én viszont jócskán bajban vagyok, és nem hiszem, hogy Isten lejönne közénk, hogy szent lelkemet megmentse, persze feltéve, hogy létezik egyáltalán. Most az életben egyszer magamnak kell megoldani a zűrt, amibe keveredtem. Nincs itt Will bácsi, hogy eltakarítsa utánam a fertőt. Bárcsak itt lenne... ő tudná mit kell kezdeni egy éhes, dühös vámpírral, akit pont most zavartak meg vacsorázás közben. A szívem úgy dobog, hogy majd kiugrik a helyéről. Egyre gyorsabban veszem a levegőt, mert a kis gombóc a torkomban fojtogat. Mintha legalább két tehervonat haladná át a mellkasomon ebben a pillanatban is, úgy szorít valami bent. Ezt az érzést hívják a "haláltól való félelemnek"? Sosem éreztem még ehhez foghatót. Volt, hogy egyszer-kétszer már közel álltam hozzá, de idáig soha sem fajultak el a dolgok, hogy egyedül kelljen szembenézzek egy teljes erejében lévő vámpírral. De úgy látszik, egyszer mindent ki kell próbálni, nem de? - Utálod ha megzavarnak... akkor nem egy ilyen helyet kellett volna választani, ahol bárki észrevehet. - próbálom húzni az időt, hátha eszembe jut valami varázslat. Annyi minden megy át az agyamon... hogyan hozzunk létre... nem, ez nem az. Víz! Nem, minek kéne ide víz? - Ha most nem húzol el innen, talán többet már nem lesz rá alkalmad. - mondom miközben a gondolatok csak úgy cikáznak ide-oda. A hangom némely szónál elcsuklott, némelyiknél pedig irracionálisan magas volt. Biztos észre vette a bizonytalanságot bennem, de hát egy kis fickó vagyok, tőlem ki ijedne meg? - Pedig lehet nem ártana... - dörmögöm az orrom alatt, mintha nem is egy dimenzióban lennénk, és észre sem venném. A tűz. A vámpírok sohasem voltak a legjobb barátságban a tűzzel. Micsoda véletlen, hogy pont van nálam egy öngyújtó. Rákoncentrálok arra, amit tanultam. A légzésem a fontos, semmi más. Kell valami biztos pont amire támaszkodhatok, ami megnyugtat. Lehunyom a szemem, és egyenletesen kezdem el venni a levegőt. Hazel arca ugrik be elsőnek. A barna haj, a szemek. Minden klappol. Megemelem a kezem, és vízszintes irányban elhúzom jobbról balra. Lassan, finoman. A földön a kis porszemcsék egymás mellé hullanak a vámpír körül egy kisebb körben. Kinyitom a szemem, és elégedetten pillantok körbe. Ha mindent jól csináltam... akkor ezek nem csak sima porszemek. - Lehet, hogy őőő, néha nem vagyok valami magabiztos, de ha egyszer jól csinálok valamit, akkor... - előkapom a farzsebemből az öngyújtót, amivel nem is olyan rég még csak unalomból játszottam. Kattintok rajta egyet, és a földre dobom. Hmm, ez egy filmben remek akció jelenet lenne. A lángok egy szempillantás alatt veszik körbe a nőt. Némelyik csóva fejmagasság fölé emelkedik, és méterekre tőle is nagyon forró a levegő. Akkor milyen lehet odabenn?
Az éhség sajnos nagy úr. Nagyon nagy úr. Nem szeretem kínozni magam, ha nem muszáj, és ezt is teremtőmtől tanultam. Igaza is van. Mondjuk soha nem muszáj éheztetni magam, kivéve mikor Blake a közelemben van. Őt nem akarom bántani, és azt sem akarom, hogy lásson ÚGY. Nem akarom, hogy vadállatnak lásson, és azt hiszem ezért senki nem kövezhet meg. Igazából fogalmam sincs, hogy miért akarom, hogy másnak lásson, mint ami vagyok. Érdekes. No, de mindegy. Most nem akarok addig agyalni ezen, míg végül elmegy az étvágyam is. Szükségem van ételre, méghozzá most rögtön. Kezd a nap lemenni, itt az este, lassan megindulnak az emberek a városban. Ez az időszak a legalkalmasabb az étkezésre. Emberek vannak, viszont a vámpírok egy része még nem mer előbújni. Mármint az a rész, akinek nincs semmiféle ékszere a nap ellen. Én igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy nekem mindig volt. Vacak lehet egész nap valahol bujkálni. Lehet, hogy szadista egy dolog, de az iskolánál várom azt a bizonyos áldozatot. Igazából nincs kiszemeltem, csak egyszerűen ez a hely az, ahová nem túl szép élmények fűznek. Valakin bosszút kell állnom. Most nem a szokásos kiszúrásos alapon választom ki az áldozatot. Kivételesen megállok egy félreeső autó előtt, és várom a tulajdonost. Őszintén szólva egy nagyképű, ostoba srácra számítottam, de ehelyett egy szemüveges kis barnát kaptam... Lány. Komolyan meglep, mivel nem szokott ilyen autója lenni a hozzá hasonlóknak. Még nekem sincs ilyen kocsim... Na, mindegy. Kezdődjék a lakoma! Mikor meghallom a zár kattanását, egy pillanat alatt termek az autó anyósülésén. Szépen mosolyogva nézek a hitetlenkedő lányra. Valószínűleg nem lát a szemüvegtől. Úgy tűnik muszáj lesz közelebb menni hozzá, hogy biztosan észrevegyen. A következő pillanatban már a háta mögött állok, és megkocogtatom a vállát. A lány felsikkant egyet ijedtében, aminek én természetesen nem igazán örülök. Rögtön elhallgattatom, azaz megigézem, hogy maradjon csendben, és csak ez után szorítom az autóhoz, majd harapom át bőrét. Éppenhogy sikerül megízlelnem vérét, mikor hátam mögül egy srác hangja csendül fel. Király! Újabb kaja akad a hálómba. Viszont mikor szavai értelmet nyernek, hirtelen állok meg. Megfordulok, és szemeim villámokat szórnak. - Utálom mikor megzavarnak! - A lányt magam elé rántom, újra megigézem, hogy elfelejtsen mindent, majd a kocsiba ültetem. Kétlem, hogy sikerülne még enni belőle amíg ez a srác itt van. Bár nem tűnik túl magabiztosnak. Következő mondata hallatán széles mosoly terül szét arcomon. Gonosz mosoly. - Mit teszel ha nem tűnök el? - Hirtelen előtte termek, de nem érek MÉG hozzá. De fogok. Megzavart evés közben, ráadásul fenyegetni próbál. Micsoda egy hős! Édes! Szép arca van... Talán azt megkímélem majd. De mindenesetre kíváncsi vagyok mit tenne a nagy csúnya vámpírral ez a kissrác. Azt meg kell hagyni, hogy bátor, nem sokan jöttek volna ide, de ő megtette. Ez lesz a veszte.
Néha hajlamos vagyok elhanyagolni az élet alapvető dolgait mint például a bevásárlás, takarítás, iskolába járás... No igen, az iskola. Nem én járok már oda, hanem csak a húgom Summer, de őt is el kell fuvarozni néha napján. Főleg ha rossz kedvében van, és mást sem csinál csak a fülemet rágja, hogy de mégis mikor akarunk már elindulni, mert neki edzése van délután... Egy lány testvérrel együtt élni tragédia, az a tény, hogy ő is boszorkány pedig mit sem segít a helyzetemen. Weston vigyél el ide, vigyél el oda, tanítsd meg ezt hogy kell, az milyen varázslat... Nagyon fárasztó, de hát család az szent és sérthetetlen. Kivéve mikor nem akarja becsukni a száját... Már hat is elmúlt, de én még mindig kint várok rá a kocsiban. Behívott, de igazán nincs most kedvem sikítozó 16-17 éves lányokat figyelni. Ezek szerint velem valami hatalmas, gigantikus nagy baj van, mert egy ép eszű ember ilyet nem mond. De ez az igazság. Már kinőttem ebből a korból. Inkább megdöntöm a flappy bird rekordomat, amit már két hete próbálgatok, hátha most majd... De az idő csak nem telik. Ránézek az órára, semmi. Ránézek megint, még mindig nem haladunk sehova. Kezd melegem lenni az autóban, úgyhogy inkább elsétálok valamerre friss levegőt szívni. Kelleni fog, mert ha Summer egyszer kijön abból az épületből, Isten legyen irgalmas hozzám. A parkoló egyik elhagyatottabb részében álltam le a kocsival, itt mindig van hely. Igaz, hogy erre a kutya sem jár, de nem is akarom magunkra felhívni a figyelmet. Sok veszélyes ember él erre, és nem lenne jó, eggyel összefutni. Elsétáltam előre úgy 10-15 métert. Csend volt. A farzsebemből elővettem az öngyújtómat és azzal kezdtem el játszani. Ha ideges vagyok vagy feszült, ez az egy dolog ami le tud nyugtatni. Ki tudja meddig bóklásztam ott, mert mire újra ránéztem az aranyozott karórámra, már jócskán nagyot fordult a mutató. A távolban diákok sétáltak ki az iskolából. Hamarosan jön drága húgom is, végre. Elraktam a gyújtót, és a kocsikulcsért nyúltam, de amint meghallottam a női sikoltást egyből el is felejtettem ezt a szándékomat. Nem lehetett nagyon messze, 5-10 méter ha jó a hallásom. Körülnéztem, de először nem láttam semmit... aztán mintha, mintha valami mocorgást láttam volna az egyik terepjáró mögött. Odamenjek? Kockáztassak? De hát nem is az én dolgom... Miért ártsam bele magam? Azért mert van benned becsület. Odaszaladtam egészen addig, amíg jó rálátásom volt a dolgokra. Két nő, harcolnak. Vagyis pontosabban az egyik a terepjáró hátuljára van odaszorítva, és ömlik a vér a nyakából. A másik pedig... nem látom pontosan, háttal áll nekem. Mit csináljak? Kik ezek? - Vacsorázgatunk, vacsorázgatunk? Talán jobb lenne nem itt intézni a piszkos kis ügyeidet. Ide gyerekek járnak, habár tudom, hogy ez a magadfajtának nem számít. - hogy honnan vettem a bátorságot ehhez a megszólaláshoz, az még most is kérdéses, de megtettem, kimondtam. Bátor boszorkány vagy Weston, pacsi. - Nem akarlak bántani, de ha nem... szóval ha nem tűnsz el, őőő izé. Muszáj lesz.
Ahogy Caroline kérte, vártam. Nem érdekelt, hogy mit beszélnek mert engem úgy sem érint az ő problémájuk. Azt viszont akaratlanul is meghallottam, hogy valami áldozatról volt szó. Milyen áldozat? Ki tette? Miért? – ezek a kérdések körvonalazódtak meg bennem, de láttam, hogy a nő már az utolsókat üti és Caroline vérszomja is kezd felhevülni. Én könnyen kordában tudtam magam tartani, 1000 év tapasztalattal egy ilyen eset már meg se izzasztott. Caroline biztos azt gondolta, hogy egyből rávetődök az áldozatra és kiszívom minden csepp vérét. Rosszul hitte. Ennél én sokkal kegyetlenebb és elegánsabb vagyok és szeretem még az utolsó pillanatban is megkínozni az embereket. Most viszont nem éreztem hozzá kedvet se ahhoz, hogy valami elmebeteg módon megkínozzam se ahhoz, hogy kiszívjam a vérét. Közelebb mentem hozzá és lehajoltam. Hátrapillantottam még Caroline-ra: -Biztos nem kérsz egy harapást? Finomnak tűnik. – próbáltam meggyőzni, hogy teljesen természetes, ha most idelép a nőhöz és táplálkozik mint egy igazi vámpír, de elszántan és mozdulatlanul állt ott tovább. Igazi makacs egyéniség. -Hát jó. – fordultam vissza és egy egyszerű mozdulattal kitörtem az előttem fekvő nő nyakát.Semmi sikoly, semmi ellenkezés. A levegőben csak az a roppanás hallatszott ami egy csonttörést általában kísér. Felálltam és otthagytam. Ha máskor adódott volna ez a lehetőség, száz százalék, hogy nem hagyom ki. Meg ha nem épp egy parkoló mellett történik ahol bárki megláthat. Attól, hogy ősi vagyok én is odafigyelek arra, hogy ne lepleződjek le teljesen. A fél város vámpírokból, boszorkányokból, vérfarkasokból és hibridekből áll, de itt is ugyan úgy vannak vadászok akik meg tudják zavarni a teljesen nyugodt életemet. -Temesd el, vagy csinálj vele azt amit akarsz engem hidegen hagy. Ha szeretnél még tőlem valamit akkor tudod hol találsz. – indultam el a parkoló kijárata felé – ez nem meghívás volt mielőtt eljönnél a házamba bájcsevegni. – jegyeztem meg miközben a parkoló autók közt manőverezve egyre kijjebb és kijjebb értem. Ezek a váratlan találkozók mindig valami érdekes dolgot tartalmaznak. Alig várom, hogy kivel futok össze legközelebb és kit találunk az út mentén elvérezve.
Részemről befejezve.
köszönöm a játékot
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Szer. Jan. 02, 2013 12:07 pm
Kol Mikaelson
Meglepődik. Úgy látszik az eredeti vámpírok közül már a másodikat fogta ki, aki szereti azt a nyers őszinteséget amit képvisel... illetve, Elijahval együtt a harmadik. Eddig talán csak Rebekah volt az egyetlen aki képtelen elviselni az igazságot mert az túl fájdalmas. - Ezt nem hagyhatom... – suttogta magának halkan mikor Kol megindult és alig pár másodperccel később már követte is a férfit, aki mit sem sejtett arról, hova tart. A sikoltozó nőnek már mindegy volt... hogy a gyomrában pihenő kés vagy Kol végez vele már csak részletkérdés. A vér fémes illata lassan belevágott testébe és éhséget ébresztett benne. Tekintete azonban nem sötétült el és erek sem rajzolódtak tekintete köré; ezen már túl volt, képes volt az önuralomra, nem vesztette el a fejét. Nem most fordult elő először, hogy vérző ember közelébe került. - Kol, várj! – szólt a vámpírra mielőtt az megmárthatta volna benne fogait. – Kérlek! – szólalt meg Caroline újra és a nőhöz lépve térdelt le mellé majd pillantott annak tekintetébe. - Ki tette ezt veled? – kérdezte csöndesen de a nő ajkai penge vékonnyá préselődtek. Pár másodperc erejéig csak némán rázta a fejét majd végül megtörve a csendet szólalt meg, rekedtes hangon, vért köpve. - Azt mondta a nagyobb jó érdekében teszi... hogy... – kezdett köhögni – hogy ez az áldozat – nem bírt többet mondani. Köhögése nem csillapodott. Caroline mélyen a nő szemeibe nézett és halkan de érthetően beszélni kezdett. - Nem fáj... nem fogsz érezni semmit. Mintha csak elaludnál. – ahogy a nő bólintott, lélegzése lelassult. Nem tudta mennyi ideje van hátra de azt igen, hogy Kol talán elveheti a szenvedését... azonban neki nem volt szabad elérni tűrőképessége határait így elhúzódva a nőtől vett mély levegőt és adta a nő életét a vámpír kezei közé. A vér és a haldokló szavai egyszerre nyomták rá a bélyeget a vámpírra; ki szúrta le a nagyobb jó érdekében és mi az? Talán nem is volt biztonságos belemártani a fogaikat? Szóljon róla? Annyival is kevesebb eredeti fogja járni városuk utcáit. Nem szólva semmit fordult el, hogy legyőzze a testében szép lassan kiterjedő vágyakozást a vér után.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Kedd Jan. 01, 2013 2:24 pm
Caroline darling
Igazán megleptek a lány szavai. A bátorságát és az elszántságát figyelemre méltónak tartottam. Talán nem is találkoztam még olyannal legyen az ember, vámpír vagy akár boszorkány, aki ilyen nyilvánvalóan szállt szembe velem és utasította el a kérésem. Kicsit magamra emlékeztetett. Én sem szoktam senkinek sem behódolni. Sem Nik-nek, sem Elijah-nak. A saját akaratom szerint cselekszek pont mint Caroline. Ez tetszett. Felettébb érdekesnek és izgalmasnak találtam. Amit mondott az viszont meglepett. Már nem az ő oldalukon áll? Hogy lehetséges, hogy egy nőért ennyi mindenre képesek az emberek. A „szerelem” csak bajt hoz mindenhova, ezért nem is díjazom az ilyesfajta érzelmi kötődést. A kötetlen kapcsolatok híve vagyok. Egy éjszaka semmi több. -Ezek után elment a kedvem tőle. Majd legközelebb ha találkozunk. Mert biztos lehetsz benne, hogy lesz legközelebb. – vágtam közbe a szavába. Nem volt valami udvarias dolog így elcsitítani, de csak mondta és mondta. Ha nem szólok közbe, akkor még sokáig ott kellett volna álljak és azt hallgatni, hogy ő márpedig nem fél tőlem és csináljak vele azt amit akarok. Kedvem lett volna elmenni és inni egyet de neki be nem állt a szája. Mikor egy kis szünetet tartott, hogy levegőt vegyen a távolból egy női sikoly hangja hallatszott. Nem lehetett messzebb egy saroknál. Kíváncsi voltam mi lehet az és úgy láttam Caroline is hallotta mert egyből rám nézett és próbált visszatartani. Biztos azt hitte, hogy megölném a nőt. Megfordult egyszer kétszer a fejemben a gondolat de aztán gyorsan elhessegettem. A kíváncsiság erősebb volt a vérszomjamnál. Indulni akartam, de ő lefogott. Éreztem a csuklómon a szorítást és mikor hátra néztem ő vérben forgó szemekkel próbált megakadályozni attól, hogy én érjek oda előbb. -Nagyon aranyos, ahogy védeni próbálod a szegény kis nő életét, de ha nem engedsz el, te leszel az első aki ma meg fog halni azt garantálom. Szavatartó vámpír vagyok. – lehet, hogy fenyegetésnek hallatszott, de csak figyelmeztetésnek szántam. Megvártam amíg a szavaim elértek hozzá és közben elhúztam a kezemet tőle, majd elindultam egyenesen a hang irányába.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Hétf. Dec. 31, 2012 3:52 pm
Kol Mikaelson
Leporolva ruháját távolodott el Koltól, hogy legalább a három lépés távolság meglegyen kettejük között. Nem lehet azt mondani, hogy túlságosan is rajongana a vámpírért. Elég volt csak arra gondolni, hogy Kol mit akart művelni a Meredithel a Grillben és arra, hogy ő volt a leghevesebb mindegyik testvér közül. Klaus után valószínűleg a legkegyetlenebb is. Nem hitt benne, hogy ebben a férfiben maradt egyáltalán bármennyi emberség is. Mondjuk Kol nem is tűnt úgy mintha bármennyire is vágyna erre. Milyen jó is lenne ha Matt a haverja lenne! Elképzelni sem tudta, miből gondolja Kol, hogy Matt nem öli meg azonnal ahogy meglátja. Azt ő sem értette, hogy, hogy lehet, hogy Rebekah meg Matt együtt vannak, arról nem is beszélve, hogy Matt most rájuk vadászik és az egyik eredeti életét védi. - Ha rajtam múlik én nem leszek a család tagja, ne aggódj. – morog csupán ennyit némi válaszképpen, hogy ne csak álljon ott kukán. Egészen addig hátrál még a kocsi meg nem fékezi mikor Kol közeledni kezd feléje. Készen áll ugyan a harcra, most már készen. Az előbb sem adta volna fel harc nélkül, az csupán a taktika része volt... elhitetni az ellenféllel, hogy nem fog menekülni, küzdeni... a francokat nem. - Engedd meg, hogy beavassalak pár apróságba amiről úgy tűnik nem tudsz. – vonta fel szemöldökét. – Először is. Donovan már nem a mi oldalunkon áll. A kedves húgod elvette az eszét. Vadászik ránk. Végezni akar velünk. Ergo azt akarod tőlem, hogy álljak egy vadász elé aki végezni akar többek között velem is? Na ez, nem fog megtörténni. – feszült neki a másiknak. – Kényszeríts. – feszült neki testével is a másiknak éreztetve, hogy ahhoz viszont neki is lesz egy-két szava még ha nem is megy velük sokra. Már épp folytatta volna, amikor egy női sikoly hangja átszelve a távolságot ért el hozzájuk. Felkapta a fejét. Nem engedhette, hogy Kol elinduljon mert akkor a nő bizonyosan holtan végzi.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Hétf. Dec. 31, 2012 3:27 pm
Caroline darling
Sajnos legbelül tudtam, hogy amit mond az csak a színtiszta igazság. Rebekah képes lenne mindenkivel összefeküdni, ha az érdekei úgy kívánnák. Caroline más. Ahogy Nik leírta teljesen más. Két különböző személyiség. Egy viszont közös bennük. Nagyon bátrak, és nagyon nagy a szájuk. Csodáltam, hogy nem félt, eredeti vagyok. Bármit megtehetek vele amit csak akarok. Erőm határtalan. Klaus-al a viszonyunk rendeződni látszott, így nem állt szándékomban tovább kínozni álmai hölgyét. Inkább a saját célomra akartam fordítani a találkozást. -Sajnos igazad van, bármennyire is utálom kimondani. – néztem rá miközben mind a ketten felemelkedtünk a földtől. Lassan leporolta magát, és kisöpörte az aranyszőke haját az arcából. Elkezdtem le –fel járkálni a kocsikkal teli parkolóban miközben a megfelelő szavakat kerestem. Nem akartam túl nyers lenni, de titokzatosnak se akartam látszani. Ez most olyan kényes téma volt, amiben nem szívesen kértem más segítségét. Főleg nem az övét. Megfordultam, majd pár másodperc múlva újra szemben álltam Caroline-al. -Nem öllek meg. Túl sokat jelentesz te ahhoz Niknek. Magam sem értem miért. – húzogattam a szemöldököm. Tisztában voltam vele, hogy ezt ő is tudja. Biztos ezért nem félt mikor meglátott. Ha bármi baja esne, nekem az elég sok kellemetlenséggel járna, amihez most végképp nincs kedvem. Ezt a belépőt csak amolyan figyelemfelkeltésnek szántam. Nem árt ha tudja, hogy én is itt vagyok és ha még a gyanúja is felmerül, hogy elárulja a testvéremet, akkor bosszút fogok állni rajta és az úgymond „barátain”. -Nagyobb problémáim is vannak mint te, hercegnő. Amiben ha jobban meggondolom, talán tudsz is segíteni... – a hangom a mondat végére kissé elhalkult. Végig kellett gondoljam a dolgot még egyszer. -Van egy nem is olyan kicsi gondom a vadász haveroddal Matt-el. Magába bolondította Rebekah-t és úgy látszik én már semmit sem tudok ennek a nevetségesen szánalmas kapcsolatnak tenni. Milyen nagyszerű nem? A végén mindannyian egy nagy család leszünk. – a gúny, a megvetés és minden elképzelhető rossz kifejezés az arcomra ült. Fájt, hogy a húgom akit régebben az egyik legkegyetlenebb vámpírnak tartottam most a saját testvérei ellen fordult. Matt-el való kapcsolata nem csak az én érdekeimet sérti, hanem Klaus-ét is. Itt azért más is lapul még a háttérben. Féltem. Féltem, hogy újra csalódás éri mint ahogy ez már olyan számtalanszor megtörtént. Nem lehetett olyan gyermekkora mint másoknak. A testvérei a világ legkegyetlenebb és legelvetemültebb gyilkológépei, ő pedig végső sorban csak egy lány érzésekkel. Ezt volt a legnehezebb bevallani magamnak, hogy igenis törődök vele és a hülye kis érzéseivel. Olyan közel mentem Caroline-hoz, hogy csak pár centi választott el tőle. -Azt szeretném, ha megmondanád Donovan-nek, hogy ha Rebekah haja szála is meggörbül, vagy ha csalódást okoz neki én megkeresem és kitépem a szívét. Pont az után, hogy a szeme láttára megölöm a hozzá legközelebb álló személyeket. – a lány szemébe néztem olyan mélyen, ahogy csak tudtam. – bízok benne, hogy átadod neki az üzenetemet, és nem kell újra megkeresselek. De ha annyira ellenállsz, akár most is megigézhetlek kedves. Tudod, hogy képes vagyok irányítani. – hátrább hajoltam és egy gonosz mosollyal a fejemen vártam a válaszát.
A hozzászólást Kol Mikaelson összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 01, 2013 1:58 pm-kor.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Hétf. Dec. 31, 2012 12:43 am
Kol Mikaelson
Annyira elmélyül gondolataiban, hogy meg sem hallja a forrófejű, temperamentumos és jogosan dühös Kol lépteit...bár ki hibáztathatná azért, hogy nem figyel fel egy ezer éves ragadozó nesztelen lépteire. Valóban nem kiált fel; egyrészt semmi értelme nem lenne, másrészt minek dühítsen még jobban magára egy eredetit? - Szerinted mi mégis mi a fenét csinálunk? – kérdi kissé élesen ahogyan az ujjak még mindig szorosan fonódnak nyakára, némiképp megnehezítve a beszédet. Nem mondhatni, hogy különösebben nyugtalan módon viselkedne a nő de érezni lehet a feszültséget, teste merev és csak arra tud gondolni, hogy ma meg fog halni. S ha már így lesz akkor nem fogja vissza magát. A kocsinak zuhan majd a földre. Tincsei arcába hullnak ahogy hátára fordul. Szembetalálva magát Kollal akad el a lélegzete egy pillanat erejéig várva, hogy a karó szíven találja és végezzen vele. Mikor ez nem történik meg szemtelenül válaszol. - Valószínűleg azt amit a nővéretekben nem. Kihívást. – nem túl meglepő az őszintesége. Ugyanilyen nyersen mer beszélni azzal a férfival is akitől mindenki retteg. Lelke mélyén tudta, hogy Klaus hálás azért mert van aki meg meri mondani neki amit valójában gondol, talán ezért tetszett neki annyira. Az már más kérdés, hogy Kol hogy viszonyult ehhez a nyers s szókimondó stílushoz. Tekintete végigfut a gyerekarcú férfin. Vajon mennyi ember életét vette már el puszta szórakozásból és hányan haltak meg mert unatkozott vagy mert felbosszantották egyetlen rossz szóval vagy pillantással? Valószínűleg több százan. Ez a csíntalan, kölyökarc épp oly veszélyes volt mint például a nála jóval megfontoltabb, kimértebb és nemesebb Elijah. Kol inkább hasonlított a nővérére. Meggondolatlan volt, kiszámíthatatlan... bár jobban belegondolva amíg Rebekah csüngött Klaus szavain addig igen is irányítható volt. Azt már nem tudta elképzelni, hogy bárki is parancsolni tudjon Estheren kívül a férfinek. - Na hajrá, mire vársz még? – kérdezte miközben karjaira támaszkodva akart felállni és állt is fel ha a másik engedte – itt a lehetőség, mutasd a legjobb formád. – Tényleg azt gondolta, hogy a másik végez vele. Eszébe sem jutott, hogy az talán merész lépés lenne, hogy talán jelent annyit Klausnak, hogy ezért végezzen az öccsével... bár így belegondolva, hányszor mentette már meg és a családja hányszor árulta el, ez az esély egyre nagyobbá vált szemében. - Ha pedig nem fogsz megölni akkor mit akarsz tőlem? – kisöpörve pár kósza tincset arcából pillantott az ősi vámpír szemeibe.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Hétf. Dec. 31, 2012 12:07 am
To Caroline
Rebekah szánalmas viselkedése és ez a dolog Matt-el igazán felhúzott. Nem szoktam idegeskedni mert feleslegesnek tartom az érzelmeket ez viszont megütötte a mércét. Hogy lehet ilyen naiv Rebekah. Pont egy vadászba tud beleszeretni. Egy vadászba akinek a legfőbb célja, hogy minket kiirtson. A vicces dolog az, hogy ez nem fog neki menni bármilyen erősen is próbálkozik. A legidegesítőbb pedig az hogy Rebekah annyira azt akarja, hogy szeressék, hogy már azt sem tudja mit tesz és hogy kiben bízik meg. A saját testvére helyett inkább a nem létező szerelmet kutatja. Felettébb érdekes. Hazafelé sétálva én sem tudom hogy de az Iskola parkolójában kötöttem ki. Ennyire felkavart volna a történtek, hogy azt sem tudom hová tartok? Kizárt. Pusztán csak nem figyeltem eléggé oda. Teszek egy két lépést a parkoló kocsik közt de nem látok senkit. Tovább indulok és éles hallásomnak köszönhetően egy női hangra leszek figyelmes. Valahonnan annyira ismerős.. Kilépek egy nem rég fényezett vadi új BMW árnyékából és a szemeim előtt meglátom őt. Klaus ici pici szerelmét Caroline-t. Milyen édes, hogy a nagy csúnya Hibrid, a fő gonosz beleszeretett a szőke barbi babába. Kezdem azt hinni, hogy a családban már csak nekem van meg a józan eszem. Ez amit művelnek drága testvéreim a szánalmas kifejezést legalább háromszor kimeríti. Telefonon beszélt valakivel. Nem hiszem, hogy Nik lett volna az, mert akkor a barbinak igencsak eltorzult volna az arca. Meg Nik nem is az a modern típus. Jobban szereti a régi bevált dolgokat. Közelebb mentem és megvártam amíg lerakja a készüléket. A háta mögött álltam. Éreztem a hajából áradó illatot és az intenzív parfüm nem is olyan rossz illatát. Mit is mondjak, még így sem nyűgözött le. Nem tudom Nik mit lát benne. Nekem viszont pont kapóra jött a kis szőke itt tartózkodása. Ha egy módom van rá, hogy idegesítsem a bátyám akkor azt ki is használom. Hát most itt volt, és előttem állt. -Mekkora bajt tud okozni egy telefonhívás igaz kedves? – hátulról hirtelen elkapom a torkát és magamhoz szorítom. A száját nem fogom be, mert tudom, hogy úgy se fog kiabálni. Okosabb ő annál. - Ha javasolhatom először menj olyan helyre ahol egy csúnya ősi vámpír nem tud elkapni, hogy bosszút álljon a testvérén. Csak aztán vedd fel a telefont. – mosolygok a háta mögött. – Persze ez csak egy jó tanács. Eleresztem de nem akárhogyan. Egy erős és határozott mozdulattal az autójához lököm. Sajnáltam? Nem nagyon. Ettől nem lesz semmi baja, hisz vámpír. Ezzel csak meg akartam mutatni, hogy ki is van most elő fölényben. A földön feküdt. Leguggoltam hozzá és halkan megkérdezem: -Vajon mit lát benned Klaus?
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Vas. Dec. 30, 2012 11:04 pm
Kol Mikaelson
Alig pár nap telt el azóta, hogy összefutott a boszorkánnyal. Sokat gondolkodott azóta és leginkább egy dolog kötötte le. Az árulás. A mindig unalmas kisváros, mára egy kegyetlen, sötét hellyé változott. Vérvágy hajtotta a benne élő vámpírokat, félelem fojtogatta a hibrideket, fájdalom égette a vérfarkasokat, sötét erők magasodtak a boszorkányok felé, mégis mind egyetlen egy szó alatt egyesültek: árulás. A legtöbben egyetlen valakinek a halálát akarták; Klaus. Ha a hibrid eltűnik a képből akkor megvan az esély arra, hogy visszatérjenek a normális kerékvágásba... már amennyire normálisnak számítottak. Hiába a sok udvarlás, Klaus embersége, nem felejtette el azt a sok szörnyűséget amit a hibrid tett velük és épp ezért, továbbra is azok mellett állt, akik a hibridet el akarták tenni láb alól. A mai nap sem volt más mint a többi. A téli szünet lassan véget ér és köszönti az iskola. Micsoda badarság, arra figyelni, hogy ne igyon meg egy pohár pezsgőt egy jeles napon mert különben elrettentő példa lesz! Az érettségi túlságosan apró dolognak tűnt, az iskolaválasztás kérdése eltörpült. Lett volna egyáltalán értelme? Nagyot sóhajtva gondol rá mennyire jelentéktelen dolog a főiskolára készülni miközben az életük folyamatosan egy cérnaszálon függ... helyette, utazhatna... elmehetne Rómába, Párizsba... nagyot nyelt. ~ Elviszlek. Ahová csak akarod. ~ - Klaus mondta még neki a bálon. Keserűen mosolyodott el ahogy eszébe jutott az emlék és Tyler amikor kivetkőzött magából, Klaus rajzát látva. Nagyon hiányzott neki Tyler. Nehezen viselte, hogy a fiú csak így kidobta és bár jóval nagyobb volt a dühe, mégis úgy érezte képes lenne megbocsátani... hacsak egy kicsi reményt is látna arra, hogy a régi Tylert kapja vissza. A telefon csörgése zökkentette ki gondolatai közül. A kijelzőre nézve fáradtan mosolyodott el. Az anyja, Liz Forbes telefonált. Tudta, hogy anyja most is aggódik ha későn ér haza. 11 óra volt de csak most végzett az újabb iskolai bál szervezésének előkészületeivel. - Szia anya... minden rendben... persze. Még van egy kis elintéznivalóm, beszélnem kell Stefannal de utána megyek. Ne várj meg. – tette le a telefont és a Salvatore ház felé vette az irányt.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Vas. Okt. 07, 2012 6:45 pm
Bergimnek
Faláb... évszázadok óta ropom mindenféle zenére, bálokban, kocsmákban, pubokban és diszkókban, rendezvényeken, banketteken és tiltott helyeken, nemesekkel, később elit gazdagokkal, szolgálókkal és művészekkel... na jó, ő ezt nem tudja. És addig jó, amíg nem tudja. Már így is elég veszélyt jelentettem a számára. És nem is tudom miért húzom fel magam ezen az egészen, amit kijelentett. Hogy felszedne nekem valakit... elvégre én akartam, hogy ez legyen. Én maradtam a közelében, vállalva, hogy a barátja maradok és ennyi. Vállalva, hogy végig kell néznem, amint egy nyálas faszfej a karjaiba veszi... csak rohadtul szar, hogy a gondolatától és elkap a hányinger. Kisegítem a kocsiból, ő pedig kilép... és folytatja. Nem tetszik neki a hozzáállásom.. amit igazából meg kéne értenem. De mindig is kiszámíthatatlan voltam, ezt nagyon jól tudom magamról. - Van nekem elég... kapcsolatom! - korholom, és mondom a nyilvánvaló hazugságot, Aztán próbálok lehiggadni és nagy levegőt veszek. - Jól van... bocsáss meg. - ismét egy nagy levegő. Közben bezárom a kocsiajtót, és intek a sofőrnek, hogy addig végeztünk amíg rá nem csörgök, hogy értünk jöhet. - Igazad van kissé... kissé erősen fogalmaztam... mi? Már megint az a hülye év. És elborul az agyam. - Megmondtam, hogy ne nevezz így! Vissza kell fognom magam, így lehunyom a szemem. Szúúszáá. Lélegezz. Rámosolygok. - Ismét... bocsáss meg. Kissé mesterkélt a vigyorom, de leszarcsi. A karom nyújtom neki, hogy belém fogódzkodhasson. - Jó lesz ez az este, ha beledöglök is. Így megfelel? - mosolygok némiképp őszintébben, s ha minden igaz, végre elindulunk befelé, hogy ránk ragadjon a partyfeeling.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Vas. Okt. 07, 2012 12:20 am
to: Sorez
- Ó ennek igazán örülök ám! Remélem nincs falábad, mert ha én a tiédre lépek, az lehet jobban fog fájni... - mondom, majd megmutatom a tűsarkúm 10 cm-es sarkát. Hát igen, eddig úgy gondoltam, hogy ezek a cipők csak gyilkolásra tökéletesek, azonban egy hét küzdelem után rá kellett jönnöm, hogy mégis lehet bennük menni, és ami még ennél is jobb, olyan tuti vádlit csinál, hogy csak nah! Kinyújtott lábamat az útra helyezem, majd kíváncsian kapom föl a fejemet. csak nem idegességet és ingerültséget hallok a hangjában? Jó, tudom, hogy Sorez egyébként is eléggé hirtelen természet és hamar tud kattanni, de nem igazán vágom most, hogy mi is a baja! Én csak nem akarom, hogy az a bizonyos határvonal átlépésre kerüljön. Már attól kész vagyok, ha csak rá gondolok, nem akarok ezen gondolkodni! Hiszen a legjobb barátom, a barátság felmelegítéséből pedig nem szokott túl sok jó dolog kisülni... meg különben is. Soha nem mutatta, hogy akarna tőlem valamit, nehogy kitalálja csak úgy egyik percről a másikra, hogy "háhhh hát itt a pici Susan, majd ő jó lesz!" Na azt már nem! Udvaroljon rendesen, és akkor majd elbeszélgethetünk erről a dologról, de addig nem akarok tudomást venni róla, meg arról hogy épp bosszankodik magában. Fejemet az útra szegezem, majd belekapaszkodom a kinyújtott kezébe. Elfogadom, mert hát nem vagyok bunkó, azonban a vidámság már közel sem látszik annyira rajtam. - Tudom, hogy nem ismersz, én csak gondoltam, talán több emberrel is kialakíthatnál kapcsolatot! Egyáltalán nem terhes számomra a kettőnk közötti kapcsolat, én csak... én csak jót akartam Sorez! De bezzeg te, majdnem leharaptad a fejem! - bukik ki belőlem és mint egy anyuka csípőre teszem a kezem, úgybeszélek hozzá! - Igen, mehetünk, de jól figyelj Levantine! A mai napon jól fogjuk érezni magunkat, úgyhogy ehhez tartsd magad! - dorgálom meg, mint egy kisfiút, majd még mindig némi sértettséggel az arcomon mellé sétálok. Immár ha vezetni akar befelé vezessen, átadom a lehetőséget...
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Vas. Okt. 07, 2012 12:04 am
Sorez és Sus
Végig őt bámulom, mint valami idióta. A pezsgőt majdnem kiöntöm, annyira nézem. Mindig, de mindig gyönyörű. Ebben a ruhában viszont.. az ilyen nőket hívták úgy a húszas években, hogy dívák. Elképesztő, és fantasztikus... egyszerűen lélegzetelállító, és teljesen megbolondít! Adok neki egy pohár pezsgőt, majd koccintok vele az estére. Szándékosan lassan megy a limuzin, hogy ki tudjuk élvezni a pillanatot. Egy bukkanónál még közelebb kerülünk egymáshoz, én pedig megköszörülöm a torkom, és az időjárásról kezdek el beszélni. Mekkora egy tökkelütött barom vagyok! Ekkor megérkezünk, ő pedig megfogja a kezem. Ennek hatására a második pohár pezsgőmet egy húzásra legurítom. Mit mozdulgat itt hirtelen? Az ember nem is számít rá, és elkezdi fogdosni! Kiborító! - Hát persze, hogy elviszlek... - kezdem neki mondani a táncra, ám ekkor... - Heh, mi van??? Néhány percig úgy nézek rá, mintha pofon ütött volna. Mi baja? Hogy... jaaa, hogy ő azért jött el velem, hogy ne kelljen egyedül, viszont mivel barát funkcióba vagyok beskatulyázva, szabadon pasizhat? Igen? Így állunk? Hát ez kurva jó, aztán mondhatom! - Mint tudod... - kezdem kimérten. - Nem ismerek senkit a városban. Csak téged. Bocsáss meg amiért... - elharapom a mondatot, mert majdnem valami kegyetlenséggel fejeztem be. Inkább csak összeszorítom a fogam, magamra erőltetek egy mosolyt, majd mély levegőt véve leteszem a pezsgős poharat, és meg sem várva a sofőrt, kinyitom az ajtót, és kiszállok. Na persze épp viharok dúlnak bennem, de ennek ellenére a kezemet nyújtom, hogy kisegítsem Susant a kocsiból. A zsebembe nyúlok, és kiveszem a belépőket, melyeket már tegnap megkaptam és kifizettem, majd a kezébe nyomom az övét. - Mehetünk? Fel akar nekem szedni valakit... beszarok... hát ez rohadt jó... Köszönöm szépen Susan, ha felakarok szedni valakit, egyedül is megy! Nem kell szánalom, vagy könyöradomány, vagy akármi! A fenébe is! Szar ötlet volt ez a kurva bál...
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Szomb. Okt. 06, 2012 11:49 pm
Sus és Sorez
A fekete limóval úgy siklunk be a parkolóba, hogy csak na! Komolyan, szerintem a limókat tényleg kifejezetetten csak csajozásra kellene bérbe adni. Nem tagadom, az én bugyim is nedves lett mikor megláttam hogy mivel is jött értem ez a fiúka. Ajkamra mosoly kúszik, majd legurítom a pezsgőm utolsó kortyait is. Mindenesetre inkább nem is firtatom miért tett ki magáért ennyire, és miért is nevetgélt nálunk olyan zavartan az udvarlós beszólásomra. És amúgy meg, ez miért érdekel engem? Miért foglalkoztat, hogy most akar e tőlem valamit? Hiszen barátok vagyunk, nem akarhat, és amúgy is. Jó pasi, de ő az a rosszfiús fazon, akire tuti hogy a nők ezrei tapadnak. Az egy dolog hogy kellemes társaság és ezt megosztja velem, azonban ez természetesen nem jelenti azt, hogy mást is meg kell velem osztania. Mondjuk az ágyát... Egy pillanatra belegondolok abba, hogy milyen ágya is lehet, hogy fölém hajol... és kiráz a hideg. Jóleső borzongás fut végig rajtam, és inkább egy fejrázással próbálom kitessékelni a pajzán gondolataimat. Mi a fene ütött belém? Soha nem gondoltam Lev-re úgy mint lehetséges pasira, most azonban minden változni látszik! Még innom kell, és fel kell szednem valakit neki, vagy magamnak! Kellemesen rámosolygok, majd a kezére teszem a kezem. - Megérkeztünk! Végre! Ugye elviszel majd táncolni? - csacsogok, majd mintha mi sem történt volna neki esem... - És van esetleg olyan valaki, akit szivesen megismernél az este folyamán? Csak hátha tudok segíteni benne... hogy ismerem, vagy valami...
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Szomb. Okt. 06, 2012 1:11 pm
Elisabeth & Jason
Magam sem tudom hová tenni azt a döntésem, hogy elmegyek egy középiskolásoknak szervezett bálba, ráadásul egy igen csinos hölgyeménnyel az oldalamon. Fura érzés volt, hiszen hónapokig sehová se jártam, és őszintén szólva egészen ma délelőttig nem is állt szándékomban csajozni sem, de a dolgok hamar átcsaptak a fejemben pozitívba, vagyis, tudom, hogy mennem kell. Töriből sose voltam a toppon, nem igazán foglalkoztam a múlttal, hiszen minek, ha úgyis a jelenben élünk ugyebár, de mégis hamar rátaláltam a ’20-as évek stílusához illő ruhára a szekrényemben. – Hmmm. Nem is tudtam, hogy van ilyenem. – dünnyögtem magamban, amikor az utolsó igazításokat is eszközöltem a fekete csokornyakkendőmön, és a hozzá illő öltönyön. Mióta is hordok én mellényt? Fene se tudja a választ, de tudtam, hogy tökéletes lesz ehhez a bizonyos bálhoz, ahol elviekben nagyon jól kéne éreznem magamat. Hamar a megbeszélt találkahelyhez értem, ahol a randipartnerem várt engem, majd miután egy gyors üdvözlést követően az anyósülésre segítettem pár perc leforgása alatt oda is értünk az általam olyan jól ismer iskola parkolójába. - Igazán gyönyörű a hölgy ma este. – jegyeztem meg a régi idők stílusát fölvéve Elisabeth-nek, akivel immár a bejárati ajtó felé sétáltunk, ahonnan már tisztán lehetett hallani a fölidézett kor jellegzetes dallamait.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Parkoló Szomb. Okt. 06, 2012 8:31 am
Jason
*Sorez... vicces milyen rég láttam... és ugyan olyan meglepő is, hogy ebben a kis porfészekben futnak össze a szálak. Ő meg mi a fenét keres itt? Na mindegy, még egy dolog amit ki kell deríteni. Így nem lesz könnyű elszabadulni innen...Na mindegy, egy dologban reménykedhetek. Méghozzá abban, hogy Klaussal nem futok össze. Egyenlőre nem láttam, de tudom nem az a fajta aki kihagyna egy ilyen társadalmi eseményt. Itt lesz valahol. A lényeg ami lényeg találnom kellett egy kísérőt a bálba. Mi sem könnyebb, az első fiatalt le kell szólítani az utcán. Bár nem hagytam a véletlenre, a délelőtt folyamán egy kávézóban bebiztosítottam magam. A neve Jason. Pont elég helyes és magas hozzám, és pont elég naiv. Semmit sem tud a vámpírokról, nincs rajta és nem is iszik verbénát, remek. Nem volt nehéz dolgom, csupán odariszáltam magam hozzá, s leültem az asztalához. Ennyi, nem sok pasi van aki erre ne kapja fel a fejét. A dolgokat megbeszéltük... köhöm... Már egy hete ismer, egyébként egyetemista vagyok, és baromira bejövök neki, szóval elhívott a bálba, abban reménykedve, hogy lesz valami. És persze ki tudja. Megmondtam neki, hogy mit vegyen fel, és hol találkozunk. Hogy szerezzen egy kocsit, ha nincs neki és lehetőleg ő vezesse. Remélem tud vezetni. Persze az ő korában ez a minimum. És tessék már itt is vagyunk a bál parkolójában. Izgulok be kell, hogy valljam már nagyon régen vettem részt egy ilyen középiskolai eseményen... És persze ki tudja, hogy kikkel találkozik az ember. A kornak megfelelő fazonú, ezüst csillogós ruhát húztam magamra. A hajamat úgy csinálta meg a fodrász, mintha csak a vállamig érne, egyébként pedig egy gyönyörű ezüst fejpántot is. A karomra ezüst karperecet húztam, a fülemben pedig bizsu csillogott, de ezt egy normális szem nem állapíthatta meg. Úgy csillogott akár egy igazi gyémánt. Ajkaimon vörös rúzs, enyhe smink a többi részen, gyönyörűen néztem ki, mi tagadás...*
Kezdőlap
Tárgy: Re: Parkoló 
••
