Egy kicsit talán csalódtam volna Caroline-ban, ha csak úgy könnyedén veszi a dolgokat. Ez is az bizonyította, hogy nagyon is sikerrel jártam. Mert ezek szerint teljes mértékben visszakapcsolta az érzéseit és ez boldoggá tett engem. Tudom, hogy sokat fog még szenvedni miattam és az emlékek miatt, amit okoztam neki, de nem tehettem mást. Ez velem együtt jár és még így is képes volt lefeküdni velem, hogy tudta milyen vagyok. Egyáltalán nem vagyok jó.. Nem is értem, miért számított arra, hogy egy kellemes szeretkezés után minden elfelejtek arról, hogy ki vagyok. Ez az egyetlen dolog, amit soha nem fogok elfelejteni. Én nem változom meg. Soha nem is fogok megváltozni, mert képtelen vagyok a változásra. Ez vagyok én és, ha képtelen ezt elfogadni.. Bár egy pillanatra, mintha azt láttam volna, hogy képes lesz elfogadni minden velem járó sötétséget. De nem a teljes valóságot, hiszen abba még nem avattam be. Most már láthatta, hogy mire vagyok képes. Rávettem, hogy öljön meg egy családot. Amiből végül is a szülőket ölte meg, de ez teljesen lényegtelen. Ha tudná mit tettem a családommal.. Vagyis az úgynevezett családommal, mert soha nem tekintettem úgy rájuk. Mondjuk azért a húgommal sem voltam túlságosan kedves. Bezárni valakit kétszáz évre.. Talán ettől reméltem azt, hogy egy kicsit, majd beleőrül és végre egy kicsit olyan lesz, mint én. Kettőnk közül ő volt az, akit „nem ejtettek a fejére”. Szeretem a húgomat tényleg.. De még ő sem képes arra, hogy elpusztítson. Elpusztítsa a szörnyeteget, ami bennem lakozik. Mert én magam vagyok egy szörnyeteg és nekem ez pont így jó. Nem vágyom mások szeretetére sem pedig elismerésére. Az egyedüli dolog, ami örökké kitart mellettem az a saját árnyékom. Nem is várom el senkitől, hogy elég kitartó legyen ahhoz, hogy csatlakozzon az árnyékomhoz. Nincsenek elvárásaim másokkal szemben. Az egyetlen dolog, amit meg akarok tenni azaz, hogy uralkodom felettük. Mindenféle fizikai cselekedet nélkül. Azt akarom, hogy a hangomra is összerezzenjenek. Caroline-nál ezt sikerült elérnem. Most valószínűleg a félelem a legkisebb gondja, hiszen gyűlöl. De ki hibáztatná? Én biztosan nem. Teljes mértékben megértem az érzéseit. Azon csodálkoznék, ha nem így érezne. Irántam lehetetlen bármi pozitívumot érezni. Mondjuk ez is attól függ, hogy mi számít pozitívumnak. Megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor Caroline távozott, majd pedig Gerard barátommal, hogy megünnepeljük a mai napunkat beültünk egy kocsmába, ahol egy sör mellett átbeszéltük az elmúlt évek történéseit. Igen.. Még én is tudok normális emberek módjára kommunikálni. Ez csak nagyon ritka pillanatok egyike. De volt mit ünnepelni. Sikeresen megtörtem Caroline Forbes-t, aki hála nekem soha többé nem lesz ugyanaz a lány, aki akkor volt, mikor először találkoztam vele. Ha ezt előre tudta volna valószínűleg abban a percben elkerül, de sajnos egyikünk sem lát a jövőbe. Gerard-dal nem töltöttem többet pár óránál többet. Pár sör után még elfogyasztottunk egy üveg whiskyt, de egyáltalán nem ártott meg.. Csak még jobbá tette a mai napomat, már ha ez egyáltalán lehetséges. Soha nem éreztem azt, hogy újra akarok találkozni az egyik megkínzottammal. De most.. Nagyon is vártam, már a következő találkozónkat Caroline-nal. Nem hiszem, hogy olyan sok idő fog eltelni, mert szerintem, már elkezdte tervezgetni, hogyan fog megölni.. Szóval, ha nem én keresem fel, akkor ő. Én pedig ezzel csak nyerni fogok.
Küzdöttem... a férfi szorításával, önmagammal, a gyűlölettel és a bűntudattal. Fájdalom tépte a szívemet, gondolatok ezrei törték meg elmémet. Bár ne így tettem volna! Hogy lehettem ennyire ostoba? Hogy hihettem, hogy ha kikapcsolom az emberségemet, könnyebb lesz? Anthonynak igaza volt. Gyáva voltam. Gyenge. S ezért csak még jobban gyűlöltem őt. Hátrarántottam volna fejem de Gerard olyan szorosan tartott, hogy esélyem sem volt mozdulni. Tűrnöm kellett, hogy hozzámérjen és tűrnöm kellett szavait is. Meg akartam ölni. Nem értettem, miért fontosabb Tylernek a bosszú, mint minden más de most nagyon is jól tudtam, mit érezhet. Végezni akartam Anthonyval. Neki akartam esni. Ha belehalok is, megtettem volna ha Gerard nem fog le és akadályozza meg terveimet. Vele is végezni akartam amiért eljátszotta velem ugyan azt mint mestere. – Teszek rá, mit szeretsz! – köptem elé szavaimat. Elvakított a düh. Olyan ézrés volt, mintha valaki feltépte volna a mellkasomat, kitépte szívem majd ismét felnyitott és visszatette a dobogó káoszt. – Meg foglak ölni. Mindkettőtöket. – Könnyek futottak végig arcomon és én nem akartam. El akartam rejteni őket mert ez a két férfi nem érdemelhet többet. Mégis a mardosó gyűlölet, amit a férfiak és magam iránt éreztem, a bűntudat lüktető tüskéje, a hányingert keverő méregfogak folyamatos marásai, tettek róla, hogy megkapják amit akartak. Sírtam és legszívesebben üvöltöttem volna fájdalomtól. Mintha megint elvesztem volna, rá kellett ébredjek, hogy Gerard már nem tart engem fogva. Anthony elégedett tekintetébe emeltem sajátomat. Képes lettem volna őt szeretni, mert ez voltam én. Megláttam a sötétség mellett valami mást is... most azonban nem láttam túl ezen a démoni gonoszságon. Nem láttam mást, csak egy gyűlölt férfit. S tudtam, ha nem tűnök el gyorsan, ismét a foglya leszek. A hullát megemelve tűntem el a motel poklából. Magam mögött hagytam a két férfit, mert esélyem sem lett volna ledönteni mindkettőt. A várost azonban még nem hagytam el. Épp időben tértem vissza a pár mellé. Kissé távolabb, Bianca teste már egy jól álcázott balesetként pihent a főúton. Mielőtt még az erőszak megesett volna, a fiúhoz léptem. Ilyen későn, senki nem láthatta meg őket. Elfeledtettem velük mindazt mi történt. Elvettem tőlük a pokoli emléket de tudtam, hogy ez beléjük égett, épp úgy, mint belém. Egy űr lesz a lelkükben, melyet nem fognak tudni többé újra kitölteni. Soha nem találják meg azt a részüket, amit én ezen az éjjelen elraboltam tőlük, ahogy én sem lelem meg majd azt, amit Anthony ellopott, amelyet megvontam magamtól a gyengeségem miatt. Eltűntem. A várostól megszabadultam ugyan de a mocsoktól nem. Az otthoni forrón égető víz sem tudta lemosni rólam. Zokogva omlottam össze. A lelkemen felülkerekedett a bűntudat. most, hogy nem volt mellettem a férfi, akit okolhattam, akit szemtől-szembe gyűlölhettem, nem maradt más, mint a lélekszaggató bűntudat, azért amit tettem. A gyilkosságért, az erőszakért... egy barát haláláért. Órákon át zokogtam de a fájdalom nem enyhült. A kád kihűlt, az érzékeim eltompultak. A fáradtság úrrá lett rajtam. Nem tudtam mozdulni sem. Az égető kín, úgy mardosott, hogy nem bírtam megbírkózni vele éberen. Ölelő karok ragadtak ki a víz alól és fektettek el ágyamon. Könnyektől csillogó tekintetem zavaros volt. Nem anyám volt. Valaki mégis lefektetett és hagyta, hogy elmerüljek bűneim paplanja alatt.
Heily Rose Crane
welcome to my world
► Residence :
₰ mystic falls
► Age :
214
► Total posts :
86
BLOODSUCKER †
Tárgy: Re: Motel Szomb. Feb. 08, 2014 3:22 pm
Tony & Care
Bolond lennék, ha azt mondanám semmit nem váltott ki belőlem az, amit láttam. Nem vagyok egy teljesen érzéketlen személy. Caroline-on úgymond én csak segítettem. Legalábbis most. Mert, ha ezek után csak úgy elengedem.. Ki tudja, hogy mekkora őrültségeket hajtott volna még végre. Épp elég emlék neki a szülők, az a pár, akiket egy életre elintézett, mert ők sem lesznek a régiek ezek után.. Büszke vagyok rá, hogy ilyet tett, de tudom az érzéseivel soha nem vette volna rá magát.. Én pedig ezt akarom.. Vágytam arra, hogy egyszer az érzéseivel együtt lesz képes valami ilyesmire, de akkor nem lenne különb nálam.. Sőt még azt is mondhatom, hogy rosszabb lenne.. Mert megtörni akartam és nem teljes mértékben megváltoztatni. A célom az volt, hogy örökké emlékezzen rám.. Nem azt, hogy olyan legyen, mint én. Biztos vagyok benne, hogy van még jó pár hozzám hasonló személy is, Caroline inkább maradjon csak Caroline. Neki az áll jól. Ez az érzéketlenség.. Nem is jött be nekem, mert így nem érezhettem azt, hogy uralkodom felette, hogy én irányítom.. Másrészt pedig egyszer még meg fogja köszönni nekem azt, hogy rávettem arra, hogy kapcsolja vissza az érzéseit. Igaz, hogy volt egy kisebb járulékos veszteség, de ez csak egy plusz negatívum a rólam vezetett listáján. Nem különösebben hat meg a dolog. Békésen figyeltem, ahogy érzelmek ezrei száguldoznak végig benne, de ezek közül is a legerősebb az irántam érzett gyűlölete volt. Jobb, mintha bűntudata lenne azért, mert megölte azokat az embereket. Mondjuk biztos vagyok abban, hogy, majd az is elő fog törni belőle, de egyenlőre még nem jött el az ideje. Itt állok vele szemben a gyerekkori barátjának a holteste felett és nem mutatok semmi megbánást. Nem csodálom, hogy legszívesebben nekem esne és itt helyben darabokra szaggatna, de ezt a gyűlöletet és haragot, majd bűntudat fogja betölteni. Nem sokkal azután, hogy eltűnök az életéből. Nem mondom, hogy örökre, mert szívesen emlékeztetem, majd az együtt eltöltött időnkre, mintha mindkettőnk számára olyan tökéletes lett volna. Szeretem feltépni a régi sebeket. Meg nem is bírnám ki, hogy véglegesen távol maradjak tőle. Tagadhatatlanul köt hozzá valami. A dühkirohanásával nem sokat foglalkoztam, hiszen Gerard volt olyan kedves, hogy lefogta nekem. Ehelyett előkotortam a gyűrűjét, ami mindvégig a hátsó zsebemben volt. Legalábbis azóta, hogy kiléptünk innen. A lehető legközelebb kellett tartanom magamhoz, hiszen valószínűleg azt gondolta, hogy kiszámoltam melyik fától hány lépésre temettem el 10 méter mélyen.. Nem szeretek sokat babrálni a dolgok visszaszerzésével, szóval.. Jobb ez így. Odaléptem hozzá és a füle mögé tűrtem egy hajtincset, majd mosollyal az arcomon húztam fel ujjára a gyűrűjét. – Szabad vagy, szépségem. – Suttogtam. A játék itt és most véget ért. Nincs több alku. Itt már tényleg nincs. – Mielőtt Gerard elengedne, hadd adjak egy jó tanácsot. Ha meg akarsz ölni.. Ne most tedd. Tudom, hogy meg akarsz, de őrültség lenne most rögtön nekem esned. Legyen inkább meglepetés. Szeretem a meglepetéseket. – Mondtam vigyorogva, majd kitártam az ajtót és a falnak támaszkodtam. – Menj, rohanj. Amíg úgy nem döntök, hogy újra levadászlak. – Ha sokat tétovázik örömmel játszadozom el vele még egy pár napig. Határozottan jó móka lenne.. Csak vigyáznom kellene, hogy az érzelmei maradjanak a helyükön. Anélkül nem élvezetes a játék.
„Elestem. Mindenki eltűnt. - Bianca, várj! - kacagását felemelte a szél, aztán az enyémet is magával ragadta. - Gyere már Care! Josh mindjárt végez! - megragadta karomat és már futottunk is. Futottunk mintha az életünk múlna rajta. - Biztos nem talál meg itt? - kérdem tőle és ő csak mosolyog – Ismerem a bátyám. Sosem keres itt. - Josh hangja csendül fel a távolban. Elszámolt harmincig és már el is indult. Lélegzetvisszafojtva vártunk. Léptei nagy zajt vertek a sötétben de nem talált meg minket. Ahogy elhaladt mellettünk, rohanni kezdtünk, vissza, egészen a házig és leintettük Bianca bátyját. Nyertünk.”
Mire az emlék véget ért, a könnyeim az ölemben tartott, halott nő tincseire zuhantak. Úgy szorongattam a gyermekkori barátot mintha képes lennék visszahozni őt az életbe. Sírtam. Hisztérikus sírás volt. Az a fajta, amikor felemészt a bűntudat, amikor nem tudod, mi más tehetnél. Amikor nincsen más mint a könnyeid, hogy vigaszt nyújtsanak. Alakom remegett a dühtől, a haragtól miközben a fájdalom könnyei mosódtak össze a vérrel mi a nő ütőerére száradt. Olyan erővel gyűrtem testét, hogy féltem, darabokra töröm a csontjait. Gerard érintése emlékeztetett, hol vagyok és mi történt. - Caroline... - hangja elégedett volt, de a nem vettem észre. Túlságosan is feszítettek az érzelmek ahhoz, hogy képes legyek koncentrálni. - Caroline, érzed ezt? A haragot, a gyűlöletet... a bűnbánatot... ezek érzések Caroline... - Sírás közben a fejemet ráztam. - Nem, nem, nem... - ismételtem meggyötörten és képtelen voltam gondolkodni. - Képes vagy rá Caroline... térj vissza... - suttogta a férfi ki a kezemet szorongatta, mintha egy igazi barát volna. Kétrét hajlott testem a fájdalomtól. Üvöltve tudatosultak tetteim. A két ember.... a fiatal pár... Bianca... miféle szörnyeteg áll mozdulatlanul még a barátja a segítségéért könyörög? Milyen alantas féreg lel élvezetet abban, amit én tettem? Szörnyebb szörny vagyok mint Klaus, mint Anthony. Egy utolsó bestia vagyok, akit még a fajtája sem szeretne mert annyira félik. Hosszú percek égető fájdalma lüktetett mellkasomban, mire végre nem kapkodtam a levegőt. - Mit tettem... - suttogtam de nem pillantottam fel. Képtelen voltam elvonni tekintetem Bianca látványáról. A lány, aki már gyermekként megállt mert én elbotlottam. Nem hagyott magamra pedig megtehette volna. Újra és újra visszatért mellém és én cserbenhagytam. A fiatal pár, akiken olyan erőszakot vettem, amit nem gyógyíthat be senki... a halott szülők. - Gyűlöllek. - eresztettem el a nőt végre de abban a pillanatban, hogy végezni akartam Anthonyval, Gerard lefogott. - Mi a franc? - kérdeztem de nem felelt. - Eressz el! - haragom minden pillanatban nőtt. Le akartam tépni Tony fejét. Megadtam volna amit akar. Öltem volna, bűntudat nélkül. Gerard azonban nem eresztett és én nem tudtam, mi folyik itt. Aztán belém csapott a felismerés. - Rohadék! - nyögtem ahogy hátrébb rántotta fejemet és talpra állított, hogy mintha csak holmi tárgyaláson lennénk, szembeállítson kínzómmal.
Heily Rose Crane
welcome to my world
► Residence :
₰ mystic falls
► Age :
214
► Total posts :
86
BLOODSUCKER †
Tárgy: Re: Motel Csüt. Feb. 06, 2014 1:08 pm
Tony & Care
Meg kell mondjam, hogy erre a lépésre azért teljes mértékben nem számítottam. Azt hittem, hogy valami érzelmet legalább meglátok a szemeiben megcsillanni. De semmi ilyen nem történt. Ennyire megtörtem volna szerencsétlen lányt, hogy még egy apró kis érzelmet sem tudok előcsalogatni belőle azzal, hogy elé hoztam egy régi iskolai barátját.. Mondjuk ez az egész érzelem kikapcsolás mindenkinél másképpen működik. Szóval nem is értem, hogy miért lepődök meg ezen. Viszont, ha az életem végéig kell próbálkoznom, hogy visszaszerezzem azt a nőt, akit csodáltam eddig.. Akkor az életem végéig fogok próbálkozni, mert az érzelmei nélkül ez az egész az ég világon semmit nem ér. Nekem, már kétségbeesetten szükségem van arra, hogy érezzen. - Nem tettem eleget a szavaimnak, mert nem adtál rá okot. Ez az egész az én szabályaimra épült és most megszegted az egyiket. Érzelmek nélkül nincs gyűrű, Caroline. - Eszem ágában nem volt neki csak úgy a kezébe nyomni a gyűrűt és rászabadítani a világra. Így talán még nálam is betegebb dolgokat művelt volna, amit nem engedhetek meg.. Nem szabad, hogy ilyen legyen. Ehhez pedig az egyetlen kulcs az, hogy megölöm az egyik barátját. Láthatóan hidegen hagyja a dolog.. Megtámadta, de van azaz érzésem, hogy megöli nem bírná.. A szája nagy.. Az lehet.. De, hogy meg is tenné.. Ha megtenné csak még egy lélek száradna a lelkén.. Nem biztos, hogy visszahozná a régi önmagát, de nem tartott olyan sokáig valakit keresni az életéből.. Talán a legközelebbi az anya lesz.. Nem is olyan rossz ötlet. - Ha meg is ölöd és nem változtat a dolgokon, akkor csak tovább megyek azokon az embereken, akiket egykoron még szerettél. Hidd el. Örömmel fogok kiirtani mellőled mindenkit. Egy csepp bűntudat nélkül. Én ezt el tudom viselni.. Nem kapcsoltam ki az érzéseimet.. Egyszerűen csak más a felfogásom a dolgokról. Nem érzek bűntudatot, ha megölök valakit és neked is ezt kellene tenned.. De ehelyett te inkább nem érzel semmit. Ez nem más, mint gyengeség. Elrohansz az érzéseid elől, szépség. Viszont nekem elhiheted.. Előbb vagy utóbb, de utolérnek. - Engem is utolért a gyerekkori bosszúvágyam. Azért mészároltam le apám új családját és később egy leszármazottjukat átváltoztattam. Nagyon is élveztem és örömmel tölt el, hogy megtettem, de ő nem érezheti a jó dolgokat sem.. Szegény.. Egy pillanatra talán még megsajnálom. Félrelököm Caroline-t a lánytól, hiszen nem engedhetem, hogy ő tegye meg azt, amire én készülök. Tetszik ez a csapatmunka Gerard-dal. Legalább rajtam kívül van ebben a szobában még egy értelmes személy. - Láthatóan ez a lány téged különösebben nem hat meg.. Akkor itt az ideje, hogy tegyek egy látogatást édesanyádnál.. Talán ő valamivel nagyobb hatással lesz rád.. Legalábbis a halála biztosan. Viszont előtte még.. - Gonosz vigyorral az arcomon töröm ki szerencsétlen lány nyakát, akiben, már így sem volt túlságosan sok élet. Olyan felszabadító érzés ölni.. Már csak azt kell meg tudnom, hogy volt ez bármilyen hatással is Caroline-ra. Mert, hogy rám volt az egyszer biztos.. Nagyon is pozitív érzelmeket keltett bennem. Azért kár érte.. Mert elég szép lány volt.. Ez hülyeség lenne letagadni, de az ő élete sajnos csak ilyen rövidre sikeredett. Előfordul az ilyesmi..
- Meguntam a játszadozást. - ejtem ki könnyedén szavaimat de ha neki az kell, hogy bizonyítsak... miért ne? Előttük termek és Bianca nyakába vésem agyaraim. Fél pillanattal később már el is húzódok; pont azelőtt, mielőtt magam ellen hergelném Anthonyt. - Nem ezt akartad? Hogy felfogjam, hogy ők csak táplálék? - vonom kérdőre a férfit, miközben megragadom a zokogó Biancat és csuklóját a számhoz emelem. - Ne tagadd, hogy élvezed... - suttogom és nyalok végig a nő karján, remélve, hogy ennyi elég. Jól tudom, hogy nem fogom tudni átverni a férfit, ezért meg sem próbálom. - Nincs több alku – döntöm oldalra a fejemet. - Eddig sem tettél eleget szavaidnak. - tekintetem Bianca reszkető ütőerére vetül melyet összemocskol saját vére. Tagadhatatlanul vágyom vérére de kénytelen vagyok meghallani reszkető sóhajait. S ez nem tetszik. Rohadtul nem. Nem fogom megölni őt s ezzel mindketten tisztában vagyunk. Lehet, hogy nincsenek érzéseim de jól tudom, ha megölöm ezt a nőt, a szálak, visszavezethetnek hozzám. Dacos tekintetem Anthonyra emelem. Nem fog még egyszer megtörni. Egyszer megtette s ez épp elég volt. Nincs több alku. Most már nincs mitől félnem. Akármennyire is szeretném, hogy Bianca éljen, nem engedhetem meg magamnak, hogy érjen annyit, hogy ismét felülkerekedjen rajtam a férfi. Nem kerülhetek ismét a bűvkörébe. Nem fog ismét uralni. A kisded játékaival elmehet a fenébe. - Nincs több alku. - ismétlem meg keményen és elfordítva fejemet Bianca kétségbeesett tekintetéről buknak elő agyaraim. - Ha kell én ölöm meg. - nyugalmat erőltetek hangomra. Nem tudnám átverni ha úgy tennék, hogy visszakapcsoltam emberségemet. Azzal viszont több esélyem van, hogy úgy teszek, képes vagyok megölni a nőt, ha úgy akarom. - Nem fogod megtenni Caroline. - Gerard hangja váratlanul ér. Felkapom tekintetem de nem látom a kölyökképű férfit sehol. Egy pillanatra megingok; tényleg ott volt a vámpír vagy csak én képzeltem oda. Kerülöm Anthony tekintetét, a nő csuklójára koncentrálnék de zokogása egyre jobban idegesít. - Hallgass! - vetem oda neki és Gerardnak is bár továbbra sem látom őt. Nem, nem fogom megölni, sőt, lehet, Anthony már ezt a pimaszságot sem engedi tovább... de hát, ő akarta, hogy megtanuljam a leckét. Beleharapok a nő csuklójába és addig szívom a vérét még el nem ájul vagy addig, még Tony meg nem próbál állítani. Így vagy úgy de megzavarodom. - A gyűrűt Anthony. - ismétlem meg és újra meghallom Gerard hangját. - Caroline, Caroline, Caroline... - most már látom. Mögöttem van így meg kell pördüljek – Tedd amit mond. Nem kapod vissza a gyűrűt, ha nem kapcsolod vissza az emberséged. Bonnie nem fog segíteni rajtad és nélküle sosem szerzel másikat. Gondolj csak bele. Bonnie lökött el elsőnek magától, mikor kiderült mi is vagy valójában... - nem értem. Nem értem, az én oldalamon áll-e vagy sem. Megzavarodom. Ha ketten vannak, nekem esélyem sincs. EL kell tűnnöm, mielőbb de Gerardnak igaza van. Bonnie nem fog segíteni. A gyűrű nélkül pedig csak az éjszakák lesznek számomra és abból négy nap tökéletesen elég volt, köszönöm szépen. Mégsem tudom, mitévő legyek.
Heily Rose Crane
welcome to my world
► Residence :
₰ mystic falls
► Age :
214
► Total posts :
86
BLOODSUCKER †
Tárgy: Re: Motel Szomb. Feb. 01, 2014 1:17 am
Tony & Care
Tisztában voltam azzal, hogy nem fogja csak úgy visszakapcsolni az érzéseit. Anélkül pedig semmi nyomot nem fogok benne hagyni. Igaza van Gerardnak. Azonban egyenlőre még fogalmam nem volt, hogy mégis hogyan érem el, hogy visszakapcsolja.. A módszer megvan, már csak egy embert kell rá találnom. Ami kicsit talán könnyebb volt, mint gondoltam. Caroline egy régebbi barátnőjét vagyis inkább osztálytársát sikerült megtalálnom.. Vagy igazából tudjam is én, hogy ki akar ő lenni. A lényeg csak annyi, hogy ő a kulcs Caroline emberségéhez. Nekem pedig erre van szükségem semmi másra. Azt akarom, hogy nagyon is emlékezzen minden egyes pillanatra, amit velem töltött. Na, meg persze a bűntudat sem maradhat el. Anélkül az egész olyan, hogy is mondjam.. Üres lenne.. Ezért is kellenek az érzései. Nem számít semmit, hogy emlékszik, ha nem érez az emlékekkel kapcsolatban semmit. Mégis csak elég csúnyán elbánt egy családdal.. Meg azért az a párocska sem volt egy könnyű menet. Azzal még határozottan le is nyűgözött. Nagyot nőtt a szememben. De még nagyobbat nőtt volna, ha az érzelmeivel teszi ugyanezt. Így azonban közel sem jelentett annyit az egész, mint amúgy. Betegesen vissza akarja kapni a gyűrűjét én pedig nem fogom csak úgy a kezébe nyomni, hogy aztán leléphessen, mintha semmi nem történt volna. Nem.. Én ezzel nem elégszem meg. Azt akarom, hogy szenvedjen. Életem egyik legjobb napja lesz a mai, ha sikerül ezzel a szerencsétlen emberrel rávennem arra, hogy kapcsolja vissza az érzéseit. Nem, mintha sajnálnám, hogy ki kell ontanom egy életet.. Azért megadom neki a lehetőséget, hogy így is visszakapcsolja. De ettől még ugyanúgy meg fogom ölni, hiszen ez lesz a teszt, hogy tényleg érez valamit. Nem vagyok olyan típus, akit könnyen át lehet verni. - Gyűrű? Nem tudom, hogy miről beszélsz.. Nem szeretnél eljátszadozni ezzel a kedves kis leányzóval? Vagy ő túl meredek lépcső lenne számodra? Mondjuk nem is baj. Ő az én játékszerem. Most pedig. Visszakapcsolod az érzelmeidet itt és most és szegény lány szabadon elsétálhat.. Vagy itt helyben megölöm. - Eszem ágában nincs életben hagyni. Az nincs rajta a listán, de talán megpróbál átverni.. Sőt biztos vagyok benne, hogy megpróbál átverni. De nekem nincs szükségem az érzelemmentes Caroline-ra. Vele nem tudok annyit szórakozni, mint a néha hisztérikus, pörgő-forgó minden lében kanál Caroline-nal. Egyértelműen lenyűgöz, de nem annyira, mint maga az igazi Caroline. - Azt hiszem tisztában vagy azzal, hogy komolyan gondolom ezt az egészet.. Szóval mi a válaszod? Visszakapcsolod most a lány élve elmehet és még a gyűrűdet is megkapod.. Vagy, ha nem hát nem.. Mit számít még egy kiontott élet? - Legbelül egy kicsit bíztam abban, hogy Caroline erősebb ennél és nem fogja kikapcsolni az érzelmeit.. De nem is tudom igazából, hogy mit vártam.. Rávettem arra, hogy gyilkoljon hidegvérrel.. Miért gondoltam azt, hogy csak úgy elviseli majd, mintha mi sem történt volna? Bolond voltam, de most itt az ideje, hogy rendbe hozzam ezt az egészet. Így vagy úgy, de vissza fogom szerezni azt a Caroline-t, akinek sikerült beférkőznie a bőröm alá még, ha csak pár másodperc erejéig is.. Mert senkinek nem hagyom, hogy kiigazodjon rajtam, hogy elvegye az eszem.. Neki mégis sikerült.. Ha nem is túl hosszú ideig, de sikerült.
Gerard követett de nem figyeltem rá. Mozdulataim sebesek voltak, nem vesződtem finomkodással. Hevesen téptem fel az ajtót és már bent is voltam az apró szobába. Vad pézsmaillat csapta meg az orromat. Nagyon nyeltem. Érzelmeim ugyan nem voltak de a testem pokolian kívánta Anthonyt és idegesített, hogy nem kaphatom meg. Elvégre, az, hogy nincs emberségem, most már nem állja az utamat abban, hogy megszerezzem amit akarok, de semmi nem volt a kezemben ahhoz, hogy magamhoz láncoljam a férfit. Hangját hallva összerezzentem. Megpördültem és alig két centire találtam magamtól. Ajkai közel voltak az enyémhez, szinte rá suttogta szavait. - Ne hízelegj. Megtöri az imidzsed. - mondom szemtelenül és gyors csókot lopva tűnök el szeme elől és kapcsolom fel a villanyt. Nem féltem tőle. Nem volt miért. Pontosan tudtam mit akar elérni. A halálommal semmire nem menne, akkor nem látná a gyötrődést az emberségével együtt lélegző Caroline tekintetében. Megölni nem fog, ebben biztos voltam. Ahogy azt is biztosan tudtam, hogy nem fogja visszaadni a gyűrűt ingyen. Bonnie pedig nem fog másikat készíteni, hiszen már akkor megvetett, mikor Katerina meggyilkolt. Haragudtam rá. Elhagyott mikor szükségem volt rá... mint mindenki más is. Damon meg akart ölni, még azon az éjjelen, mikor beteljesítettem átalakulásom. Bonnie meggyűlölt. Elena, akkor dörgölte az orrom alá, hogy fogalmam sincs milyen nehéz ez, mikor átalakult. Honnan is tudhatnám? Biztosan sokkal nehezebb volt neki, aki két Salvatoreal ébredt az ágya oldalán, akik mindenben támogatták... mellette ott volt Bonnie, aki kérdés nélkül állt az oldalára, Matt, aki a saját vérével itatta... még én engem, mindegyikük elhajított, kivéve Stefant. Persze, nem tudtam, milyen nehéz. Amikor kikapcsolta az emberségét, mindenki megbocsátotta tetteit. Mindenki szerette őt. Dühöm egyre nagyobb mértéket öltött. Emberségem nélkül, nem volt semmi, ami megállíthatna abban, hogy egálra hozzam a helyzetemet azokkal, akik annyi fájdalmat okoztam nekem. - Caroline? - egy volt iskolatársam hangja rántott ki a pillanatból. Tekintetem az Anthony karjaiban fuldokló nőre futottak és én értetlenül ráncoltam össze a homlokom. - Bianca... - Tonyt figyeltem. Egyetlen mozdulattal kitörheti Bianca nyakát... Bianca anyám egy régi barátnőjének a lánya, együtt nőttem fel vele. Imádtuk egymást, elválaszthatatlanok voltunk... de aztán a középiskola első évében, elvesztette az apját és anyjával elköltöztek. Ide. Döbbenetem akkor sem tagadhattam volna ha akarom. - Caroline, segíts. - mondta és én láttam, milyen daccal tartja vissza a félelem szülte könnyeit. Hallottam szívének rémült dobogását de nem érdekelt. Persze, a halála, felesleges lenne, ezért nem akartam. Bianca soha nem tette volna meg velem azt, amit Bonnie és Elena megtettek. Soha nem ártott nekem. Összefontam karjaim. - A gyűrű? - néztem Tonyra úgy, mint aki meg sem hallja, hogy a segítségéért könyörögnek.
Lehet, hogy egy picivel több volt, ami most történt egyszerű szexnél.. Oké. Nem tagadom volt egy pillanat, mikor még én magam sem voltam benne biztos, hogy mi is történik. De nem ez a lényeg. Lehet, hogy egy pillanatra elbizonytalanodtam, de végül megtaláltam magam.. És ez a lényeg. Ugyanaz a személy vagyok, aki előtte voltam. Ha úgy akarok fogalmazni, akkor csak annyi történt, hogy egy kicsit elszórakoztatott. Ezért köszönettel tartozom, de nem fogom valami baromsághoz kötni. Ez az egész fizikai vonzalom volt semmi több. Legalábbis jobb, hogyha így raktározom el. Talán, ha más lenne nem tudnék vele megbirkózni. Sőt eléggé valószínű, hogy képtelen lennék megbirkózni bármiféle pozitív érzelemmel. Én azért vagyok az, aki mert nem érzek szerelmet. Ez az egyetlen dolog, amit megvetek az életben. Anyám is szerette apámat és mégis mire ment vele? Arra, hogy ment egy másik családot alapítani. Bár az sokkal kevésbé lett sikeres, mint a miénk. Tulajdonképpen halálra ítélte őket. De én egy cseppet sem érzem magam rosszul amiatt, amit akkor tettem. Megérdemelte, ahogy a gyerekei is. Féltékeny voltam, mert megvolt az apjuk? Lehet. De a szeretet már nem igazán szerepel a szótáramban. Csak egy sajátos elfordított formája, amiről talán a húgom tudna a leginkább beszélni. Ő az, akit 200 éve egy kriptában "tárolok" csupán szeretetből. - Örülök neki, hogy tudtál volna szeretni tényleg.. Nagyon. Édes vagy drágám meg minden, de nekem rohadtul nincs szükségem a szerelmedre. Arra viszont, amit az előbb nyújtottál annál inkább.. De nyugodj meg.. Kívánságod számomra parancs. Utána szabad vagy, mint egy kismadár és soha többé nem kell látnod. - Tudom, hogy arra várt, hogy ezek után megváltozom. Talán valami érzelmet is felfedez, majd a szemeimben, de nem.. Előbb ölném meg saját magam, mint ilyen baromságokkal foglalkozzak. Engem az érzések nem tesznek boldoggá. A tettek viszont annál inkább. - Ahogy parancsolja, úrnőm. - Játékosan meghajoltam előtte, majd kimentem a hotelszobából és kinn várakoztam. A hangnemem teljesen megvető volt.. Érdekel is engem mi a baja. Igazából szórakoztatott a viselkedése. Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége az egésznek talán még előbb is megtettem volna. De valahogy a mészárlás közelebb áll hozzám. Viszont néha másképpen is lehet hatni az emberek érzésére ez pont az előbb bizonyosodott be. Furcsa, de büszke vagyok magamra, hogy sikerült ezt elérnem Caroline-nal szemben. Miközben kinn várakoztam gondolkozni kezdtem azon, hogy mi a jó azon, ha egy családot lemészárolunk. Egy bizonyos pontig érdekes, viszont van valami, amit változtathatnánk a tervünkön. Végül is beleegyezett a családmészárlásba ez pedig nem akkora változtatás. De erről, majd akkor tájékoztatom, ha végre megérkeztünk. Azt hittem, már soha nem fog kijönni. Vagy esetleg megszökött, miközben a gondolataimba temetkeztem. Örülök, hogy nem is gondolt bele a szökésbe. Akkor sajnos helyette kellene elvégeznem a piszkos munkát minden áldott nap. Nem lenne olyan nagy móka, hiszen egyfajta kényszerből tenném az egészet. Ha a saját magam szórakoztatására.. Még oké. De azért tenném, hogy őt büntessem, miközben az is lehet, hogy ő tenne magasról az egészre. Mondjuk örülök annak, hogy ezen még gondolkoznom sem kell. A család kiválasztása egy idő után macerás lenne, hogy ne legyen feltűnő. Most pedig csak egyről van szó.. Sima ügy lesz az egész. - Pontosan tudom, hogy mit teszek, de jó lenne, ha itt és most befejeznéd a néma hisztit, mert erre nem vagyok kíváncsi. Most pedig menjünk. - Nem rajongok az érzésekért.. Azért meg még kevésbé, ha valaki direkt ki is mutatja.. Főleg, ha nőről van szó. Kicsit lehetnének visszafogottabbak is. Megfogtam a karját, majd elkezdtem vezetni. Az első család, amit meglátunk.. Az lesz az áldozat.
Nem értettem. Amit megéltünk, az több volt egy egyszerű kínzásnál, láttam… Ott volt az a két lélektükör, melyekbe nem tudott hazugságot csempészni, mégis oly hidegen fordult el tőlem, mintha ez is a tervének része volna. Zavarodottan, megszégyenülve önnön vágyaim oltárán vártam a feloldozást de Tony ma gamra hagyott. Lehunyt tekintettel fojtottam el a feltörni készülő könnyeket. Akkor hagyott magamra, akkor vetett véget a lelkem és testem feletti uralmának,
amikor leginkább szükségem lett volna az érintése mi nyugalmat ígért, a csókra, mivel kifejezi, valóban uralma alá hajtott, az övé vagyok. Üresnek éreztem magam, miközben ólomsúllyal nehezedett rám a hiány terhe. Kezdtem elveszíteni Belle hitét. A plafonra bámulva húztam ki kezeim fogságukból de, nem adtam meg neki a sikolyok örömét. Összehúzva magamat fordultam el tőle és húztam magamhoz véres, de azonnal gyógyulni kezdő kezeim. Még hosszú percekig feküdtem, zihálva, csillapíthatatlan lüktetéssel, sajgó tagokkal, érthetetlen vágyakkal, amik hajthatatlanul ostorozták testemet. Nem feleseltem, nem mondtam ellent. Némán öltöztem fel s mikor eléléptem, dacosan szegtem fel államat. – Egyetlen egy család kiirtása, a szabadságomért. Ők fizetnek majd, meg mert szeretni tudtalak volna, ha engeded. Egyetlen egy család kiirtása a lecke, az ostobaságomért. Azután elengedsz, és nem keresel többé. Nincs több kiskapu, nincs több meghunyászkodott, sunyi alku. Ennyi és kész. – jelentettem ki majd nem is állva tovább a gyűlölt vágyott tekintetet, léptem el mellőle. – Kint várj. – Belépve a fürdőbe csaptam be magam mögött az ajtót és töröltem le azt a könnycseppet, ami makacs módon csak azért is kibuggyant. Dühös voltam. Dühös magamra, amiért reményt tápláltam iránta. Dühös, amiért képtelen engedni érzelmeinek, amiért nem mer közel engedni magához. Ez a harag pedig, keveredve az éhséggel, az árulás újonnan lüktető fájdalmával, a testem sajgó vágyakozásával érintése után, lüktető érzékeim könyörgő zavarával egyre feszültebbé tett, még teljes erőmből, öklömmel meg nem találtam a mosdó porcelán kagylóját, aminek darabjai a fürdő padlójára hullottak, hangos csörömpöléssel rántva vissza a jelenbe. A valóság kettégörnyesztette testemet. A fájdalom belém hasított és én tudtam, hogy a forrása odakint vár rám, hogy beteljesítsem, amire ítélt… hogy szétzúzzak egy családot, hogy kivégezzem a tagjait… mindezt csak azért, hogy megtörjön. Mindezt, azért mert belementem a játszmába. Mindezt azért, mert elhittem, hogy végre, valaki szeretni fog. Mindezt azért hogy szórakoztassam.
Nem tudom pontosan hány percet töltöttem bent de mire kijöttem, a szoba már üres volt. Reszkető sóhajjal fújtam ki a levegőt majd az ajtókilincs után nyúltam és az est sötétjébe léptem magam is. – Remélem, tudod, mit teszel. – löktem meg testemmel ahogy elhaladtam mellette. Képtelen voltam másra gondolni, mint arra, mennyire jól esett a csókja… milyen volt ahogy ujjait mellkasomra futatta, ahogy megragadta tincseim, ahogy magáévá tett… a vágyra, ami tovább hajtotta testemet, a kín és gyönyör kettősére és arra, milyen érzés volt amikor egyszer az életben elengedtem magam, odaadtam az irányítást valaki másnak, aki ezután mintha mi sem történt volna hagyta kihűlni forró testem. S aztán pár méter után gyomron rúgott a valóság. Lemészárolni készülök egy családot azért, hogy ne többek vesszenek oda. Most azonban ez, nem tűnt elég mentségnek.
▲ words: 490 ▲ music: It’s just control ▲ note: Pff. Szar lett. Bocsi.
Heily Rose Crane
welcome to my world
► Residence :
₰ mystic falls
► Age :
214
► Total posts :
86
BLOODSUCKER †
Tárgy: Re: Motel Szomb. Dec. 28, 2013 12:03 am
tony & care
Talán egy pillanatra azt hittem, hogy teljesen meg fog változtatni, hogy előcsalogatja a gyengéd oldalamat. De várjunk csak.. Nekem olyan nincs is! Szóval ez egy eléggé elbukott kísérlet volt. Az összezavarodottságomnak csak az lehetett az oka, hogy nem tudtam mi legyen a következő lépésem. Csak erről lehet szó semmi másról. Nem vagyok a típus, aki maga mögött hagy mindent egy nőért. Egyik sem ér annyit, hiába különleges. Mert Caroline különleges.. Nagyon is.. Talán azért is voltam vele még úgymond finom, de azért őt sem kíméltem. Azért ekkora előnyt egyik nő sem élvezhet. Az asztalra sem úgy helyeztem rá, mintha egy törékeny porcelánbaba lenne.. Nem.. Egy szikrányi gyengédség sem volt a mozdulatomban, de nem panaszkodott. Meg, ha panaszkodott is volna csak annyit ért volna el az egésszel, hogy még a száját is betömöm valamivel. Sikolya inkább zene volt a füleimnek, mintsem tiltakozás. Főleg, mivel ezzel csak kifejezte, hogy valamilyen szinten fájdalmat okoztam neki, ami bennem megmagyarázhatatlan okokból növelte a vágyat. Természetesen tudom, hogy nem szükségem van arra, hogy lássam mások szemében a fájdalmat és a gyötrelmet, hiszen enélkül én teljesen üresnek érezném ezt az egészet.. A saját ösztönös vágyaim hajtottak a gyönyör felé. Útközben megkívántam a vérét és elgondolkoztam rajta, hogy feltépem a torkát, majd pedig hagyom, hogy édes vére átjárja a testem minden egyes pontját. De így is épp eléggé gyenge volt nem hiányzott neki még az, hogy én kiszívjam belőle úgymond az életet.. Annyira elvetemült még én sem vagyok, hogy egy eszméletlen személy társaságában akarom jól érezni magam.. Nagyon is kíváncsi vagyok a reakciójára. A szemének a csillogására. Arra, hogyan éli meg a fájdalom és a gyönyör kettősségét. Nem mindenki rajong ezért, de én szeretem. Többnyire inkább azt, ha én okozhatom másoknak, de az sincs kizárva, hogy néha esély nyílik a fordítottjára is.. Bár ahhoz nagyon el kell terelni a gondolataimat.. Viszont most neki erre esélye sincsen. A kezeit biztosítottam és tudtam, hogy ezzel is kínzom. Láttam a szemeiben, hogy meg akar érinteni.. De engem ez nem hatott meg.. Roppantul jó érzéssel töltött el az, hogy uralkodhatok felette. Csak úgy, mint eddig. Még most sem vagyok egyenlő partnerek. Mozdulataim egyre durvábbak, és durvábbak voltak.. Ahogy egyre közeledett a gyönyör pillanata, már nem akartam azzal foglalkozni, hogy ő mégis hogyan érez a dolgok iránt. Nem néztem különösebben a szemébe egyszerűen, csak ajkait csókoltam. Örömmel nyugtáztam, hogy még itt sem ütköztem ellenállásba. Ennyire megnyertem volna? Talán azt hiszi, hogy képes arra, hogy megmentsen engem a sötétségből, amiben már kétszáz éve élek? Micsoda idióta gondolatok.. Engem csak a saját érdekem hajt.. A vágyam.. Ami szinte ugyanabban a pillanatban teljesült be, mint az övé.. Gondolom nem is sejtette, hogy mire vállalkozott, de.. Én figyelmeztettem. Nem, mintha lelkifurdalásom lett volna, ha nem teszem.. Én ilyen vagyok. Ezt mindenkinek el kell fogadnia. A gyönyörtől a gondolataim elhomályosultak és egyszerűen csak felgörnyedtem. Légzésem szaporább volt, mint egy maratoni távot lefutó emberé.. Na, jó ez egy aprócska túlzás, de a lényeg, hogy megérte ez az egész. Kezeit még mindig nem szabadítottam ki és az is bevillant a fejembe, hogy talán egyszerűbb lenne ráhagyni az egészet. Oldja meg magától. Okos kislány. Valószínűleg, így már nem olyan jó emlékként fog benne megmaradni a mi kis kalandunk, de ez engem miért is érdekel? Ja, nem érdekel. Az ő problémája és nem az enyém. Tudtommal nincs a homlokomra írva, hogy lelki segélyszolgálat. Ha így is lenne maximum pár embert közelebb segítenék az öngyilkossághoz, de hogy pozitív változást nem érne el az életében az egyszer biztos. De ez is, mint minden csak egyszerű nézőpont kérdése. Miután sikerült összekaparnom magam elkezdtem visszahúzni magamra a ruháimat. - Lassan indulhatunk egy családhoz. - Nem felejtettem el az alkunkat.. De nem ám. Az ilyen dolgokat nem szoktam csak úgy elfelejteni.. Nem lehet velem elfeledtetni egy kellemes órácskával.
◯ Words: 620 ◯ Music: too close ◯ Notes: béna lett. :/ ◯
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer élvezni fogom a fájdalmat. Úgy éreztem, lassan de biztosan elvesztem az ép eszemet. Ahogy karmolt, úgy csókolt, ahogy markában tartott, úgy hatolt mélyebbre én pedig újra és újra levegő után kapva adtam meg magam ennek a kettőségnek, mi egyre messzebb repített a valóságtól. A fájdalom és a kéj együtt, olyan határokat veszegetett testemben, amit eddig nem ismertem. Nyögéseim pőre vállára hullottak, ajkaimat pedig elszakítva az övétől ziháltam, szinte már kétségbeesetten. Magával ragadó, lehengerlő érzés volt az a vadság, amivel a testem érintette, amivel újra és újra belém hatolt és bár elmém próbált dűlőre jutni, hogy mennyit ér meg ez az élvezet, mennyi fájdalmat bírok elviselni, testem szögegyenest játszott kezére. Elvesztettem az irányítást önmagam fölött. Fejem vállára bukott, újabb nyögések hagyták el ajkaim, egyre mélyebbről szakadva fel és zihálva próbáltam összekaparni magamat, sikertelenül. Körmeim a hátába vájtam, fejemet pedig a falnak vetve adtam át magam a kín és gyönyör kettősének, mi váratlanul csapott le és mi újra és újra meglovagolta majd elkábította érzékeimet. Soha, senki nem tett velem ehhez még csak hasonlót sem. Szenvedélyes mozdulatai, csókjai, mindig akkor érkeztek, amikor a fájdalom, elkezdett felülkerekedni az élvezeten és ezzel ismét visszarántott a mi kettőnk világába, ahol ő volt az irányító… igen, ő irányított. Én pedig csak az asztalra kerülve döbbentem rá erre, akkor amikor már késő volt. Kíntól terhes sikoly szakadt fel a torkomból, amikor a hegyes ceruzák átfúrták tenyereim, de nem volt sok időm ezen agonizálni, mert már jött a következő mozdulat minek gyönyöre csak tovább hajtott vágyaimban, mi a fájdalommal összemosódva ígért édes gyötrődést,
könnyekkel vegyült nyögéseket, felszakadó sikolyokat, vágyaktól megfeszülő testet. Ott feküdtem előtte, kitárulkozva, esélytelenül arra, hogy megállítsam. Nem volt hatalmam a saját testem felett sem, nehogy a férfi felett. Tehetetlenül feküdtem, kiszolgáltatva kényére-kedvére és én egyre vöröslő fejjel, csatakos tincsekkel, reszkető testtel, szégyellve magamat kellett elismerjem, hogy pokolian izgatott, hogy nem vagyok képes semmit sem tenni, csak szolgálni, kénye-kedvét. Reszkető sóhajjal, vágyakozva és végtelenül szégyellve magamat fogadtam csókját, az utolsót mi átlök majd mindkettőnket egy olyan határon, amit én még bizonyosan nem léptem át. S ez pokoli volt mert pontosan tudtam, hogy más nem fog soha így felém kerekedni. Caroline Forbes erős, független nő, aki köszöni szépen de nem kéri, hogy más irányítsa őt. S ez a Caroline most aléltan várta a csókot mi megpecsételi nászunkat, mi átlök majd a gyönyör kapuján, mi megfeszíti testemet, miközben jól tudtam, nincs más akivel átélhetem ezt még egyszer. Olyan pillanat volt ennek a felismerése, hogy emelkedő és visszazuhanó csípőm, teljesen feladta a küzdelmet, az ellenállást, amelyet önkéntelenül tanúsítottam a durva és heves tempó ellen mely úgy éreztem lassan szétszakít. Testemen cikázó kezei azonban ehhez a fájdalomhoz és kéjvágyat adtak ajándékba és én ajkaimat harapdálva, éhesen, fel-felnyögve, próbáltam kiszabadítani kezeimet, hogy végre széttéphessem a férfit, aki ebben az őrületbe kergetett, aki egyre jobban hajtott a beteljesülés felé mi lassan kettéhasította testem, annyira vágytam rá, az érintéséről és csókjáról nem is beszélve. Aztán, mielőtt képes lettem volna kiszabadulni, a gerincem feladta a küzdelmet.
Testem ívbe feszült, ajkaimból pedig nyöszörgés tört fel, ahogy a kéj és kín játéka végigcsordult gerincem mentém és elérte az agyamat. Nekem óráknak tűnt mire testem ismét az asztallapra simult, elgyöngülve. Fájón, még többet akarva lüktetett mindenem s pár percig még meg-megrándulva ziháltam, a testembe robbanó élvezet pedig el is felejtette velem a kezeimben lüktető fájdalmat.
Olyan erővel vonzott magához, amit nem tudtam megmagyarázni. Vágytam testének minden egyes porcikájára annyira, hogy nem tudtam magamon uralkodni. Ez nem gyakran fordul elő velem. Mondhatni igazából még egyszer sem fordult elő és igyekeztem tenni ez az érzés elől, hiszen talán ez lehet az én gyengém. Az iránta érzett vágyam. Bármennyire sem szerettem volna, hogy legyőzze az akaratomat mégis sikerült. Egész életemben nem bántam meg semmit sem, de azt hiszem ennek is eljött az ideje. Mégpedig most. Megdöntötte az akaratomat, méghozzá olyan könnyedén, mint ahogy egy fűszálat hajlítunk meg. Próbáltam ellenállni, de ő nem engedte. Onnantól kezdve pedig megszűnt minden ellenállásom. Nem érdekelt, hogy fájdalmat okozok neki-e vagy sem. Csak az számított jelen pillanatban, hogy mindkettőnket az öröm felé hajtsam. De, hogy őszinte legyek inkább a saját vágyaim hajtottak, mint az övéi. Ennyire azért nem fogok megváltozni még a kedvéért sem. Így is sikerült elérnie, hogy úgymond kiforduljak önmagamból. Mert ez nem én vagyok. Többnyire csak elveszem azt, amire vágyom, de itt most egy kicsivel többről volt szó. Még én magam sem tudtam megmagyarázni, hogy miről. Egyre gyorsabban mozogtam, de mozdulataim egyáltalán nem voltak finomak. A durvaság egyfajta követelmény volt nálam. Képtelen lettem volna finoman hozzáérni. Talán ezért is szorítottam meg olyan erősen a fenekét, hogy közben már körmeimet a bőrébe vájtam. Jó nem jöhet létre valami rossz nélkül és ez amolyan járulékos kellemetlenség. De pont emiatt lesz jobb a vége.. Ha sokat szenvedünk valami miatt annál jobban fogjuk élvezni, mikor elérünk arra a pontra. Bár, hogy őszinte legyek engem nem érdekel, hogy ő hogyan érez a dolgokkal kapcsoltban. Önző vagyok és jelen pillanatban csak saját magamra kell gondolnom. Ha, már belementem legalább bőven legyen benne örömöm. Uralkodni akartam felette teljes mértékben és jelen pillanatban ez nem volt teljesen adott. Láttam, ahogy a tekintete egy apró pillanatra az asztal felé vándorol. Azt hiszem ennyiben megadhatom neki az irányítást.. Mindenféle finomkodás nélkül dobtam rá az asztalra ügyelve arra, hogy azért ne legyen ebben a cselekményben akkora erő, hogy széttörjön az asztal, majd a következő pillanatban a feje fölé helyeztem a kezét és a biztonság kedvéért magamhoz vettem az éjjeli szekrényről két ceruzát, hogy ezzel rögzítsem a kezeit. Ugyanebben a pillanatban merültem el benne újra, hogy a fájdalmat egyesíthesse a gyönyörrel, hiszen nem kínozni akarom, csak egy teljesen más világot akarok megmutatni neki. Az én világomat. Mivel így mindkét kezem szabad volt bátran jártam be testének minden egyes pontját. Imádtam, hogy ilyen tehetetlen velem szemben. Valószínűleg nem rajong ezért az egészért, de egyszer talán pont Ő fogja kérni, hogy tegyem ezt meg vele. Akkor pedig örömmel jelentkezem erre a feladatra. Vagyis, hát.. Talán egy kicsit, már jobban el fog fajulni a dolog.. Mondjuk engem aztán nem hibáztathat a történtek miatt.. Megmondtam, hogy nem tudja mire vállalkozott. Már emberfeletti gyorsasággal mozogtam benne és éreztem, ahogy ezáltal egyre közelebb és közelebb kerülök a gyönyörhöz. De még mielőtt ez bekövetkezett volna lehajoltam hozzá egy utolsó csókra.
◯ Words: 480 ◯ Music: too close ◯ Notes: kicsit béna. :/ ◯
Megszelídítetlen vadként vetette rám magát és egy pillanatig sem bántam. Egyre hevesebben ingereltem őt, a nadrágon keresztül, még végül le nem tépte rólam és magáról is a feleslegesen anyagokat. Elégedetten haraptam ajkaimba és sóvárogva pillantottam végig a másikon. Még ő kivárt és még engem váratott, én türelmetlenül hajtottam magunkat… ameddig Anthony engedte. Aztán mikor megelégelte és visszavette az irányítást, meghajoltam előtte. Dac ült ugyan tekintetemben de testem engedelmeskedett az övének. Úgy formálhatott, ahogy csak kedve tartotta, mert az övé akartam lenni. Éreztem, ahogy ujjai, diadalittasan marnak fenekembe de nem zavart, sőt… felnyögtem a váratlan fájdalomtól, mi csak még inkább fokozta vágyaim. Felhevült testem megrándult mikor megéreztem érintését odalent. Nedves ölem fogadta, ami csak arra várt, hogy végre elvegye a férfi azt, ami az övé lehetne. Az igazság az, hogy tudnám szeretni őt. Akarom őt és nem csak a fölénye vonz, amivel maga alá kényszerített. Soha nem találkoztam még olyan férfivel, aki anélkül kényszerített térdre, hogy akárcsak megemelte volna hangját, sőt, akiért, önként térdelek. Csillogó tekintettel meredtem mezítelen testére és hangos sikoly hagyta el ajkaim, ahogy végre belém hatolt. Vállára borulva ziháltam és nyögtem s nem tudtam, már mikor csókoltam vagy ajkait. Elmerültem abban, ami teljes súllyal nehezedett rám. Szabad voltam. Furcsa kettősség rózsája bimbódzott lelkemben.
Tudtam, hogy letelik az idő, ez a rózsa elhal majd, mert dacára annak, hogy éreztem, hogy tudtam, Anthony épp úgy akar engem társnak, mint amilyen vadul kívánta testemet, nem fog engedni ennek a vágynak. Honnan tudtam? Láttam már ezelőtt. Nem fogja elhinni, hogy nem akarom megváltoztatni… hogy a szörnyűségek ellenére is mellette állnék. Most tündököltem, ragyogtam. Érzékeim fényárban úsztak és könnyedén vették át testem felett az uralmat. Körmeim erősebben vájtak a férfi vállaiba, én pedig nem bírtam ellenállni a gondolatnak, hogy még inkább kierőszakoljam belőle domináns énjét. Azt akartam, hogy uraljon, mert úgy éreztem, hogy elveszi minden terhem… hogy érintése nyomán felszabadulhatok az emlékek és bűnbánat súlya alól. – Anthony… - nyögtem, mikor a tempó egyenletessé vált miközben tekintetem az asztallapra futott. Persze, tudtam, hogy nem megterhelő számára, hogy tartson, hiszen, vámpír volt és erejének mindez meg sem kottyant... de másutt, mást is ki lehet próbálni. Fel-felnyögve, halk sikolyok között tudtam csak ismét megszólalni, de csak a nevét voltam képes elismételni. – Abba ne hagyd… - ziháltam csillogó tekintettel, egyre hevesebben, mohóbban reagálva minden érintésre mit kaptam és melyet tükörként viszonoztam. Ha kulcscsontomat csókolta, hát én is az övét. Ha melleimbe martak ujjai, az én tenyerem is övére simult. Mikor tincseimnél
fogva húzta hátra fejemet, én is megtettem vele. Nem az érdekelt, hogy uralkodjak felette… hiszen nem is ez volt a célom. Ingereltem… játszottam vele de csak könnyedén, komolyabb megfontoltságot, nem tudtam volna kieszelni, miközben csak arra vágytam, hogy megcsókoljam, hogy göndör tincseibe marjak, bőrét becézzem és igyekezzek visszafogni nyögéseim, melyek egyre mélyebbről törtek fel, egyre hangosabban.
▲ words: 460 ▲ music: Our endless day ▲ note: Bocsi, hogy későn
Heily Rose Crane
welcome to my world
► Residence :
₰ mystic falls
► Age :
214
► Total posts :
86
BLOODSUCKER †
Tárgy: Re: Motel Vas. Dec. 22, 2013 10:50 am
tony & care
Megmagyarázhatatlan vágyak hajtottak hozzá. Még senki iránt nem éreztem ilyet.. Elég sok nőhöz vonzódtam az évek során, de ennyire még egyhez sem. Valami különös hatással volt rám a csókja minden egyes érintése és bőre szinte perzselte a kezeimet miközben végigsimítottam rajta. Annyira hihetetlen volt a számomra, hogy ő most az enyém lehet.. Tudom ez az egész nem végleges csak egy apró röpke pillanat az egész mégis valamilyen szinten boldoggá tesz a tudat, hogy Caroline Forbes az enyém, mert az enyém akar lenni. Még akkor is, ha ez még egyszer nem fog megtörténni. Leginkább a saját érdekemben. Teljesen elveszi az eszemet, bár tudnám, hogyan csinálja, akkor talán védekezhetnék ellene, de így sajnos tehetetlen vagyok vele szemben. Csak a vágyaimra tudok koncentrálni. Csókunk tüzes volt és vad.. Egyszerűen nem tudtam vele betelni. Nagyobb szükségem volt rá, mint a levegőre. Nyelveink különös, vad táncot jártak teljesen egymásra hangolódva. Mintha mind a ketten teljes mértékben tisztában lennénk azzal, hogy mit is akar a másik. Elvigyorodtam, mikor ujjainkat összekulcsolva masszírozta formás melleit. Nem volt ellenemre a dolog ezért hagytam is. A legtöbb esetben, már rég kiborultam volna, amiért átvették felettem az irányítást, de most ez egyáltalán nem számított. Mindkettőnket a gyönyör vágya hajt a másik felé.. Így vagy úgy, de elérünk arra a pontra is.. Bármennyire is szeretném egyre közelebb hozni azt a pillanatot még nem lehet.. Kínzó ez a várakozás, de annál jobb lesz maga a beteljesülés. Halkan felmordultam, mikor kezeivel a nadrágomhoz kalandozott. Alig vártam, hogy megszabaduljak tőle, hiszen mondhatni fojtogatott, de ez is hozzásegített ahhoz, hogy egy kicsivel későbbre tudjam tolni a pillanatot, amikor elvesztem magam felett az irányítást. Ez is visszafogott abban, hogy most azonnal belevágjak a dolgok közepébe nem törődve azzal, hogy ő mit akar.. Ilyen is vagyok én, de vele most más akartam lenni. Másra vágytam. Kezeim melleiről déli irányba indultak meg, hogy egy kicsit kényeztethessem testének legforróbb pontját. Kíván engem.. De még mennyire. Eltüntetem minden akadályozó tényezőt mind magamról mind pedig róla, majd pedig szorosan a karjaimba fogtam őt. Szorosan a falhoz nyomva, hol a fenekénél fogva tartottam hol pedig a combját simogattam. Túlságosan is fűtött a vágy ahhoz, hogy most megálljt parancsoljak magamnak. Akartam ezt a nőt.. Már túlságosan is. Egy határozott mozdulattal merültem el benne, ami kiváltott belőlem egy nyögést és kezeimmel egy kicsit erősebben markoltam a fenekébe a kelleténél, de én figyelmeztettem.. Nem tudta, hogy mire vállalkozott. Nem volt semmi gyengédség a mozdulataimban.. Először szépen lassan, majd pedig egyre gyorsabban hajtottam magunkat a jól megérdemelt gyönyör felé, amire jelen pillanatban mindketten oly nagyon vártunk.
Ujjaim hektikus összevisszaságban futottak végig gerince mentém miközben édes csókokkal borítottam ajkait. Tekintetem elsötétült egy pillanatra, alakom pedig megreszketett érintése nyomán. Ujjai a derekamra feszülve követelte többet még combjaim az övére tekeredve áhítoztak a folytatásért. Kirázatott a hideg a szavaitól és attól is, ahogy pillanatok alatt érte el, hogy mindenem belebizseregjen érintésébe. Ahogy fenekemre csapott, ajkaimba harapva hajoltam közel füléhez és buja vágyakkal ötvözve leheltem fülére szavaim. – Nem magam miatt aggódom… - halkan nyögtem fel, ahogy letépte a felsőmet, de nem mozdultam – Nem fogok eltörni. – búgtam neki, mintha csak a személyes szolgája volnék, pedig ez annál sokkal több volt. Nem csak egy érzéki játékra váró rab voltam, annál sokkal több. Akár elismerte, akár nem, megbabonáztam. Én pedig nem fogom elengedni ezt a lehetőséget. Játékosan martak körmeim pőre vállaiba majd karistolták végig, egyre erősödő fokozattal hátát miközben újra és újra megcsókoltam, eltaszítottam. Kívántam és ezt ő nagyon jól tudta de ő is kívánt engem. Csibészes mosollyal haraptam könnyedén ajkaiba, de csak pár csepp vért véve el tőle
eleresztettem is el. Ennek az egésznek a lényege a játék volt… az a pokoli várakozás, ami elvette az eszemet, ami még lehengerlőbbé, akaratosabbá és dacosabbá változtatta érzékeink melyek egyre inkább megőrülve dobták le magukról pajzsaikat, hogy a jelenre koncentrálhassanak. Ahogy falnak taszított, tudtam, hogy felébredt igazi ösztöne… tudtam, hogy birtokolni akar, hogy a magáévá fog tenni. Mohó csókunk és nyelvünk tánca közben, éhesen kaptam levegő után. Zihálva söpörtem el egy tincset feltárulkozó mellkasom elől, és ahol ő abbahagyta, én folytattam. Összekulcsolva ujjainkat kezdtem masszírozni kebleim. Rózsaszín, hegyesen előre meredő bimbóim, ágaskodva sóvárogtak érintéséért. Ujjait megvezetve kezdtem óvatosan morzsolgatni mellbimbóim, ügyelve rá, hogy ne okozzak fájdalmat magamnak. Tekintetem szemtelenül, kihívóan vívta ki a férfi pillantását. Szabad kezem Anthony mellkasán szaladt végig majd nadrágja szélébe akasztva ujjamat sóhajtottam fel. Csókom forró volt és követelőző. Nyelvem játékos táncra hívta az övét, fogaim olykor a puha bőrbe martak, az eddig csak a nadrággal szórakozó ujjaim, most lejjebb futottak és megtalálva Anthony férfiasságát kezdtem simítani azt a nadrág
anyagán keresztül. Belepirulva mozdulataimba szakadtam el újra, hogy zihálva boruljak vállára és csókoljam tovább, miközben kezeim leszakítva nadrágját találták meg ismét tincset. Combjaim megfeszítve derekát ölelték körbe, arra késztetve a férfit, hogy emeljen meg, hogy rendesen át tudjam őt fogni. A falnak vetve fejem élveztem csókjait és kezem a csókok gazdáját melleim felé kezdték terelni. Forró testem szinte úgy hajlott, ahogy ő kívánta, egyre türelmetlenebbül sürgetve a másikat.
Leállítottam magam, mert így volt a helyes. Nem szabad ebbe ennél jobban belefolynom. Ez az egész nem szól másról, mint amiről mindig. Addig húzom az emberek agyát, míg egyszer csak megtörnek és nincs tovább ilyen egyszerű. Nem engedhetem, hogy ez az egész átalakuljon valami teljesen mássá. Nekem kell irányítanom, mint mindig. Mindent, amit a fejembe vettem azt végre kell hajtanom. Csak azaz egy probléma van, hogy ez az utasítás, ami elérte, hogy rámásszak közel sem a fejemből pattant ki. Ezért is kötöttem ki a falnál, de lehet biztonságosabb lett volna kimenni a levegőre és egy kicsit kitisztítani a gondolataimat, amíg a nap még fenn volt. Oda nem jöhetett volna utánam, bár nem is számítottam rá, hogy egyáltalán megpróbál ő rám mászni. Láttam a szemében azt, hogy akar, de nem gondoltam, hogy a vágyai ekkorák lennének. Kezdtem kételkedni abban, hogy ez az egész csak a szökés miatt van. Annyival egyszerűbb lenne, ha ezt be tudnám magyarázni magamnak. De a szemében is láttam az előbb, hogy semmi köze nincs ehhez.. És ez megrémít. Teljesen más, ha úgy akar valaki, hogy nem tudja milyen is vagyok igazából, de mikor rájönnek, hogy milyen is vagyok valójában undorodni kezdenek tőlem. Egyáltalán nem bánom, mert nem akarok senkinek sem megfelelni. Csak sokkal könnyebb azzal együtt élni, minthogy valaki még így is akar. Kezdem azt hinni, hogy ő sem annyira épp elméjű. Vagy egyszerűen csak túlságosan is vonzzák az úgymond "rossz fiúk". Én sem szeretem, ha rólam próbálnak meg következtetéseket levonni ezért jobb, ha én sem teszem. Nem tudhatom, hogy pontosan mit miért csinál, mert nem látok a fejébe, de jelen pillanatban túlságosan is bele szeretnék látni a fejébe.. Tudni akarom, hogy mire gondol.. Én megpróbáltam leállítani, de ha ő nem akarja az ellen, már nem tehetek semmit sem, nem? Egy ilyen gyönyörű nőnek nehezemre esett nemet mondani, de ha ebből ő nem ért, akkor én sem fogok hallgatni semmilyen belső hangra, miszerint ez az egész kiszámíthatatlan és jobb lenne kikerülni.. Vágyom rá minden egyes porcikámmal és ezen senki és semmi nem változtathat. - Fogalmad nincs, hogy mire vállalkoztál.. - Suttogtam ajkaira, majd olyan szenvedélyesen kezdtem falni őket, hogy az előbbi csókjainkat, már csak úgy merném jellemezni, hogy gyengéd voltam. Akarom és ő is akar engem. Ilyen egyszerű. Egy éjszakába nem halok bele még akkor sem, ha el is szökne. Arra is megvan, már a tervem. Úgy veszem, mintha nem csinált volna semmit és megteszem helyette minden áldott nap, amit neki kellett volna. Szóval, ha jobban belegondolok még ezzel az estével sem fog kicsúszni a kezemből az irányítás. Sőt.. A lényeg az, hogy én jól érezzem magam és ezzel csak növeljük a lehetőségét. Egyik kezemet a derekára másikat pedig a combjára helyezte ettől pedig egy picit belemosolyodtam a csókba, majd mindkét kezemmel a formás feneke felé vettem az irányt, majd finoman belemarkoltam és egy kicsit rá is csaptam.. Lehet, hogy erősebb volt az átlagnál, de megmondtam, hogy nem tudja mire vállalkozott. Ezután a kezeim nemes egyszerűséggel kezdték el megszabadítani gyönyörű testét az örömünket akadályozó ruhadaraboktól. Mondanom sem kell, ha arra lennék ítélve, hogy mondjuk 1000 éven keresztül csak az ő testét nézhetném, akkor sem tudnám megunni.. Van benne valami különleges. Kívül is és belül is. Nem rajongtam azért, hogy az ő kezében van az irányítás ezért hamar fordítottam a helyzetünkön és inkább őt szorítottam a falnak. Hadd legyen meg az én kis helyzetelőnyöm.. Ajkairól letértem a nyakára, aminek felszínét a fogammal végigkarcoltam, majd pedig gyengéden végigcsókoltam. Végül pedig visszatértem édes, hívogató ajkaihoz, amit vadul csókoltam, miközben kezeim a felderítő útjuk végére érve pihentek meg keblein.
Dacos lázadóként sóhajtottam és csókoltam vissza, utat engedve táncra hívó nyelvének. Még csak fel sem pillantva faltam a pillanatot és mohón, kész akarván ellopni minden érintését martam bele a göndör tincsekbe. A félelem vággyá fokozódott s mámorító robbanással csapódott le bennem. Zihálva kaptam levegő után majd forrtam össze vele ismét. Az elfojtott, nem ismert szenvedély torkomat kaparta és testem fájón feszült meg. Sóhajom mélyről szakadt, érintése nyomán testem ívbe feszült, akaratlanul is felnyögtem. Már nem érdekelt a külvilág, elhagytam a kétkedő gondolatokat, eleresztettem a félelmet, fájdalmat, bűntudatot. Vele akartam lenni. Szeretni akartam. Ujjai magabiztos lendülettel érintették lapos hasamat, tenyere határozottan simult hátamra, hogy aztán végigzongorázzon gerincem mentén. Eltűnt minden aggodalom, nem maradt más, mint a nyers és civilizálatlan vágy, hogy magáévá tegyen végre. S mikor már felkészültem, mikor már levegő után kellett kapnom, ha csak egy pillanatra is eltávolodott tőlem, mikor már fájdalmas volt, ha nem csókolt mohón, egyszerűen csak magamra hagyott, a testemet fájón sajogató sóvárgással. Kegyetlen volt és hideg mert nem hitte, hogy megkaphat, anélkül, hogy alantas terveket kovácsolnék ellene. Keserű csalódottság ízét éreztem nyelvemen annak ellenére, hogy ajkamon egy nyers vágyakozás szőtte csók ült. A tehetetlenség sóhaja éket vert közénk, ahogy felszakadt belőlem. Egyik pillanatról a másikra termettem mellette és a falnak csapva néztem szemeimbe. – Én megtehetem. – ejtettem ki egyszerűen a szavakat, mert most nem hagyhattam magára… mert most, nem hagyhatott magára. Egyszerűen képtelen vonzalom kötött hozzá, a tettei ellenére, mert zavara azt igazolta, amit sejtettem. Nagyon is volt szíve és rettegett, hogy valaki ezt észreveszi. – Mint mondtam… nem állíthatsz le. – megcsókoltam mielőtt reagálhatott volna. Ha a lelkembe tekintettem és őszinte vagyok magamhoz, elmondhattam, nem érdekelt a külvilág. Nem érdekelt, az alkunk, nem érdekelt a múltam vagy a jövőm. Most csak a jelen volt számomra és a jelen Anthony volt.
A csókjai, az érintése, a kétség s epekedés a tekintetében, az ajka, ahogy testünk egymásnak esik, nyughatatlanul és kérlelhetetlenül követelve többet. Ezúttal én vettem át a vezetést. Egyetlen, gyors mozdulattal fosztottam meg a sötét pólótól majd tudatosan emeltem egyik tenyerét a derekamra, még a másikat a combomra irányítottam. Most, hogy szabad voltam, ujjaim a gerincére futottak, zongorázva pár ismeretlen dallamot és tincseibe marva rántottam magamhoz. Eszem ágában sem volt elengedni és ahhoz, hogy megszabaduljon tőlem vagy ki kellett menekülnie vagy eltörni a nyakamat, mert az én vágyaim nem hagytak neki más lehetőséget. El fogom venni, amit akarok… épp úgy, ahogy ő tette velem. Talán tudattalan lassan alakulni kezdtem. Idomultam az ő természetéhez. Persze, kényszeríteni nem kényszeríthettem. Erősebb volt nálam és idősebb is. Ő nem éhezett napokat, mint én. Nem tudtam volna magam alá terelni, de nem is akartam. Rá vártam… hogy lépjem, hogy elragadjon az a nyilvánvaló erő, ami benne volt, amivel képes volt manipulálni, amivel most is fogságban tartotta vágytól reszkető alakomat. Ha újra ellök, hát vége. Ha ismét eltaszít, ha újfent megtagadja saját vágyait csak mert azok nem illenek a tervébe, akkor talán már én sem küzdök majd a szívéért. Van, amiért érdemes küzdeni, amiért kell. Még ha a szörnyeteg nem is látja, mert elhitették vele, hogy szörnyeteg, attól még nem az. S ezt kell megláttatnom vele. Tudnia, kell… hiszen ott volt, épp most tört fel belőle egy régen elfeledett érzés, egy számára olyan gondolat mely egyenlő volt a gyengeséggel… bár tudnám, miért gondolhatja ezt. Azt akartam, hogy érezze, hogy a törődés nem gyöngeség. Tudja, hogy érezhet, hogy szerethet, azzal együtt, hogy gyilkos, kegyetlen… hogy őrült. Nem kell a magányba vonulnia, elfordítani a tekintetét,ha a sötétség felé fény szökik… nem kell elmenekülnie az elől, ami szintén az ő része. Persze ezt nem mondhattam ki.
Szavak helyett csókoltam. Nyelvem táncra hívta az övét még ujjaim rendíthetetlen türelemmel becézték bőrét miközben rádöbbentem, hogy nem csak a sötétség és fény nézett szembe egymással de az erő és a gyengédség is. Két merőben eltérő ember heves zihálása töltötte be a motelszobát, miközben kint már csak egy óra volt hátra, hogy a nap lemenjen és a sötét árnyékok fojtogatva emlékeztessenek alkunkra.
Talán életemben először most jött el az a pillanat, hogy nem tudom mit csinálok. Mindent megtervezek. A játékaimnak is megvannak a szabályai, amit soha, de soha nem léptem még át. Mondhatni, mindent előre eltervezek és pontosan végre is hajtom. Mert mire mennék a szervezettségem nélkül? Nem azt mondom, hogy minden alkalommal ugyanazt csinálom, mert elég hamar ráuntam volna már az életre.. Csak egyszerűen a változatosságot is kitervelem. Viszont, amikor még önmagamat is meglepve változtatok az utolsó pillanatban összezavarodom. Ez nem én vagyok. Ezzel az egésszel nem számoltam el ebből következőleg valószínűleg balul fognak elsülni a dolgok. Minden esetre van egy rakás tervem. Pont ezért is találtam ki azt, hogy mészároljon le egy családot.. Nagyon jól tudom, hogy ez megtörné, de ha nem hajlandó egy olyan részt csatolok hozzá az alkuhoz, ami miatt, már képtelen lesz nemet mondani. Most pedig? Valami olyasmit készülök megtenni, amiből még jöhetnek váratlan fordulatok és ezeket kiküszöbölni sem tudom. Bármennyire is szeretném nem vagyok rá képes. Ellent kellene mondanom a vágyaimnak, de Caroline olyan számomra, mint egy furcsa mágnes. Nem találkoztam még hozzá hasonló nővel.. Mármint még egyszer sem vették át az irányítást felettem a vágyak. Most pedig, ha nemet is mondani nem hiszem, hogy képes lennék arra, hogy megállt parancsoljak magamnak. Annyira akarom őt.. Jobban, mint eddig bármi mást. Megmagyarázhatatlan, de nem hagyhatom, hogy ez az érzés elterelje a figyelmemet az igazi célomról. Pontosabban arról, hogy ő az én foglyom úgymond. Nem engedhetem csak úgy el.. Előtte még meg kell törnöm. Muszáj.. Ha csak úgy elengedném az nem én lennék, de már ez sem én vagyok. A vágyaim irányítanak.. Túlságosan is jól esik ajkainak az érintése. Nem vagyok erre képes.. Nem tehetem meg. Szenvedélyesen már-már vadul csókolom, miközben egy nagyobb háborút vívok a fejemben önmagammal. Hiába kiáltom magamnak, hogy stop nem tudok megállni. Megőrjít engem.. Szó szerint megismételte a szavaimat és az arckifejezése.. Egyszerűen még inkább arra sarkalt, hogy megtegyem. Tekintetében kutattam a választ arra a kérdésre, hogy ezt most igaz vagy egy kegyes hazugság? Eléggé elcseszett vagyok, már így is, de ha most itt hagyna.. Valószínűleg még valami megtörne bennem. Úgy, mint amikor apám fogta magát és lelépett. A dolgok elég csúnyán visszavágnak, hiszen én akartam őt megtörni, de nagyon úgy néz ki, hogy ez pont fordítva fog megtörténni. Ezt pedig egyszerűen nem engedhetem. Hiába parancsoltam a testemnek, hogy engedje el és menjen tőle a lehető legtávolabb egyszerűen nem hallgatott rám. Tovább csókoltam, szabad kezemmel pedig a testét simogattam, miközben egyre jobban éreztem, ahogy magával ragad a vágy. Nem vagyok az a gyengéd férfi típus, de talán ezt, már ő is tudja.. Mégis úgy csinál, mint aki akar.. Nem.. Ez valami átverés egyszerűen nem lehet igaz. Engem senki nem akar.. Engem mindenki elhagy. Ezt az egészet egyáltalán nem érdemlem meg.. Nem szabad eltérnem a célomtól, bármennyire is vágyom rá. Minden egyes porcikám akarta őt, de pont ezért nem adhattam meg magamnak ezt az örömöt láttam a szemeiben, hogy ő is ugyan ennyire vágyik rám, hogy ez az egész nem a szabadulásról szól még sem voltam képes rá. Nem tehetem.. Mire feleszméltem, már le is másztam róla és a fal mellett álltam, majd a elkezdtem a fejemmel ütlegelni, miközben egy pillanatra se vettem le róla a szememet. Nem szabadott volna még csak gondolnom sem arra, hogy az enyém lehet. Van benne valami különleges.. Amitől annyira érdekes és pont ezért kell megálljt parancsolnom magamnak, mert nem tudom mi sülhet ki ebből az egészből. – Ezt nem tehetem. – Mondtam szárazon és egyszerűen. Nem fogok neki magyarázkodni.. Elég sok minden zajlott bennem, ha most elkezdeném ezt neki sorolni évekig nem szabadulna. Másrészt pedig nem kívánom vele megosztani a kételyeimet. Próbáltam a gyűlöletre koncentrálni, amit apám iránt éreztem, de ez az érzés, már kezdett elhalványulni. Mondhatni, már semmisé vált az elmúlt évek során, hiszen bosszút álltam rajta.. Már nem tudom miért gyűlölni. Elvettem tőle mindent, amit lehetett.
Bizonytalanságát látva, én magam is megtorpantam a pillanat hevében. Tudtam, hogy kívánom őt, ezt kár lett volna tagadni. A mézesmadzagot is elhúztam előle azzal, hogy visszacsókoltam. Még az ő dilemmája a szökésem és hevessége között őrlődött, addig az enyém inkább volt a jó és a rossz harca amiről pár perccel ezelőtt, azt gondoltam, már legyőztem, túllendültem rajta. Eszembe sem jutott elfutni. Nem vállalhattam annak a felelősségét, hogy ki tudja, hányan esnek majd áldozatul makacs természetemnek csak, mert nem vagyok hajlandó meghajolni egy ilyen játék szabályai előtt. Ha továbbra is dacosan ellenállok, ha kiforgatom minden mondatát, csak még jobban feldühítem, és ki tudja, mit tesz akkor. Épp ezért, nem tudtam melyik döntésem, bánnám meg jobban. Ha engednék neki és a vágyaknak, vagy ha ellent mondanék önnön óhajaimnak újra és ellökném magamtól. Tekintetemet a kétség félreérthetetlen szikrája uralta. De mégis mi megbánni való lehet abban, ha az ember egy bestia szívét kívánja megszelídíteni? Miért kellene lemondanom a férfiról? Anyám és apám is arra tanított, hogy ne adjam fel a harcot… hogy ne hagyjak cserben másokat. Miért pont Anthony lenne a kivétel? Klaus és Stefan, sőt még Elena is tett rémes, szörnyű dolgokat és ők mégis meglelték a megbocsátást, nálam. Miért emelnék hát falat valaki elé, aki még inkább megérdemli? S tekintete elárulta őt. Valóban. A szem a lélek tükre. Az enyém fehér lovon, az övé feketén ütközött meg egymással. Az én lelkem tiszta volt és ezért gyűlölte az övét. Az eszem, a testem mégis megrezdült érintése nyomán. Türelmetlen sóhajom halk de annál sokatmondóbb volt. Épp oly zavart voltam, mint ő. Nem tudtam biztosan, hogy egy lázálom furcsa illúziója-e a tenyere mi végigsiklott testemen csak mikor karjaimat fejem felé emelte. Mellkasom hevesen, szabálytalanul emelkedett s süllyedt s mikor már nem bírtam tovább perzselő tekintetét, szemtelen vigyor kúszott arcomra.
Egy ragadozó mosolya volt. – Még most van esélyed arra, hogy leállíts. Viszont, ha úgy döntesz, hogy folytatni akarod… Innentől kezdve nem állíthatsz le... Nem bírnék… – ismételtem el szavait pimasz, orcátlan módon, mintha kiűzték volna belőlem a félelmet. Persze ez nem volt igaz. Pusztán a testi vágy, a sóvárgás, az éhség, erőt vett lelkemen és meg akartam szabadulni a félelem terhétől de az, mocskos mód befészkelte magát elmémbe. Ha ez is csak játék, akkor a férfi össze fog törni engem. Persze ettől még nem éri el a célját, nem fog megtörni, csupán össze. Hatalmas különbség feszült a kettő között. A fehér lovag vérezhetett ezer sebből, páncélja heverhetett apró darabokban, akkor sem volt hajlandó meghajolni egy sebzett gyermeki lélek dühe előtt. Pőre, reszketeg sóhajom csak tovább fokozta a feszültséget, tovább izzította a vágyat. A holttest, mint fekete özvegy jelképezte nászunkat, mégsem tudta megtörni a pillanat varázsát. Ajkain összeforrva gyulladtak meg, ahogy az erő mi egymásnak ütközött, most megpihent. Most voltam igazán biztos benne, hogy ez nem bűn, hogy nem kell elszámolnom se magammal se mással, azért mert a pőreség a markában tartva simított végig testemen. Nem kell számot adnom tetteimről vagy bűntudatot éreznem miattuk. Ez a halandó gyilkos volt, épp ezért választottam őt. Gyermeket ölt meg így megérdemelte a halált, még akkor is ha nem én akartam véget vetni életének. Megfontolt választás volt. Vére, pedig most bennem lüktetett, ereimbe forrt. Éhes, vad mozdulattal akartam kitépni csak egyik kezem, hogy a férfi tincseibe marjak de a szorítás nem engedett. Továbbra is csak annyi maradt nekem, hogy zihálva csókoljam, lihegve hajoljak nyakába még ő az enyémre, égeti forró ígéreteit s testem az
övének préselve, adjam tudtára türelmetlen habitusom. – Még engem fogságban tartasz, én fogságban tartom ezzel együtt a te egyik kezedet is… - suttogtam fölébe és mohó vággyal tekintetemben pillantottam ismét rá. – Ha a foglyod vagyok legyen… de ez ne álljon az utunkba. – haraptam ajkamba és látnia kellett… íriszeimnek el kellett árulnia az igazságot. Jobban kívántam vele lenni mint a szabadulást és ebben, nem volt kényszer.
Nem tudtam megmagyarázni, hogy mégis mi vonzott Caroline-hoz. A legtöbb esetben ennyire messze még soha nem mentem. Mármint.. Az természetes, hogy férfiból vagyok és vonzanak a nők, még annak ellenére is, hogy nem vagyok éppen tisztában azzal néha még én sem, hogy mi is zajlik az agyamban. Viszont talán még ennél is zavarosabb az, ami a jelen pillanatban zajlik. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért kívánom ennyire Caroline-t. Talán azaz oka, hogy ennyire ellen áll nekem. Nem tudom megtörni bármennyire is akarom. Valamekkora hatást elérek nála, de mégsem akkorát, mint másoknál. Közelébe sem érek a célomnak még sem adom fel. Ilyenkor, már régen letéptem volna az illető fejét azért, mert engedetlen volt, de vele ezt egyszerűen nem tudom megcsinálni és ez részben feldühít részben pedig összezavar. Talán tényleg le fogok mészárolni egy családot még akkor is, ha ő is megteszi.. Esetleg egy egész falut. Mert ez az összezavarodottság, amit most keltett bennem azt nem tudom másképpen levezetni csak azzal, ha kiontok egy rakás életet. Ki gondolta volna, hogy kétszáz évvel ezelőtt el sem kellett volna kezdenem az állatokat kínozni? Az lett volna a legjobb döntés.. Talán ugyanolyan lennék, mint mindenki más. Nem lennék ennyire elvetemült.. Hogy megbántam-e a tetteimet? Egyiket sem. Soha nem is fogom az nem én lennék. Mindent egy jobb cél érdekében tettem. Legalábbis számomra helyesnek tűnt más véleménye pedig nem érdekelt. Még a saját húgomé sem. Egyáltalán nem érdekelt. Meg sem hallgattam, hogy mit mondott. Nem véletlenül zártam be, majdnem 200 évre.. Valószínűleg ő is gyűlöl, már teljes szívéből. De van egy örökkévalóságom, hogy rendbe hozzam. Megcsókoltam pedig nem kellett volna.. Játéknak indult, de most mégis úgy érzem, hogy ez valamivel több annál. Egy kicsit talán félek attól, hogy amit igazán belelendülnénk a dolgokba megragadja a pillanatot és elmegy.. Elszökik. Ha tehetném visszatekerném az időt vagy esetleg még fenn tartanám egy darabig a napot az égen, hogy ezt a lehetőséget teljes mértékben elkerülhessük, mert épp elég az, hogy összezavar a jelenléte.. De ha ezek után csak úgy faképnél hagyna, hát valahogy kénytelen lennék levezetni.. Furcsa és kellemetlen érzéseket kelt bennem az, hogy visszacsókol. Annak ellenére, amit az elmúlt napokban vele tettem.. Nem értem, hogy miért teszi, ha annyira megvet. A szemeiben ott van a végtelen gyűlölet mégis visszacsókol.. Talán a legjobb lenne, ha bele sem kezdenénk ebbe az egészbe. Nem csak neki, de nekem is. Mikor megismerkedtem vele csak játszottam. Most pedig, hogy valamennyire ismerem egy kicsit személyesebbé vált a dolog és nem hiszem, hogy képes vagyok vele azokra a dolgokra, mint másokkal. De talán pont erre játszik, hogy összezavarjon.. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. Kezeimmel végigsimítottam az oldalán, majd kezeit óvatosan a feje felé szorítottam. Hiába élveztem a csókját kénytelen voltam elszakadni egy pillanatra az ajkaitól, hogy vele is tisztázzam a felállást. – Még most van esélyed arra, hogy leállíts. Viszont, ha úgy döntesz, hogy folytatni akarod.. Innentől kezdve nem állíthatsz le.. Nem bírnék.. – Ráztam meg a fejemet. Olyan volt, mint valami rossz szerelmi vallomás. Tekintetem egy darabig a testére terelődött, majd pedig újból a szemeit fürkésztem. Reménykedtem, hogy az minden elárul nekem, amit tudni akarok. A szem a lélek tükre vagy, hogy szokták mondani. Reméltem, hogy most el fogja árulni mégis mi zajlik ott legbelül.. Vajon ő is annyira összezavarodott, mint én? Tényleg az lenne a legjobb, ha hagynánk az egészet a francba, de ha nem mond nemet, akkor nem tudom mi más állíthatna meg. Akartam őt és az akaratomnak mindig is nehezemre esett ellenállni. Voltaképpen képtelen vagyok. Amit akarok azt elveszem kérdés nélkül most mégis adtam neki egy lehetőséget arra, hogy véget vessen ennek az egésznek. De talán pont ezzel fogom elérni a célomat.. Ez lesz az, amit a legjobban meg fog bánni, hogy még ezek után is odaadta magát nekem, mert akarta.. Mert ha igent mond.. Az nem jelenthet mást.. A szeméből látni fogom.
A hozzászólást Anthony Adkins összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 12, 2013 7:58 pm-kor.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Motel Kedd Dec. 10, 2013 10:15 pm
Tony & Caroline
Belle és a szörnyeteg, kiléptek a lapok közül. Megszöktek a könyvből, hogy csorbítva a fantázia szülte mesevilágot, egy Denver nevű város motelszobájában vallják be szerelmüket. Tudtam volna szeretni és talán ezért kínzott ennyire árulása, ezért fájt annyira, hogy egyetlen ujjal sem ért ugyan hozzám, mégis a poklot járatja meg velem. Ő volt a szörnyeteg, én pedig Belle, aki képes megérinteni a szörny szívét. Tetszett ez a gondolat. A kettőség mi bennem tombolt őrjítő erővel feszítette meg testem. Rémesnek tűnt, hogy megcsókoljam. Nem akartam én is szörnnyé válni de hisz a mesékben, a csók, a szörnyetegből lovagot kovácsol. Tagadhatatlan volt azonban, hogy kívántam. Lesütött tekintettel vártam, hogy mozduljon végre, eleresszen és legyőzhessem magamban az éhség s vágy kínzó kettősségét. – Van szíved. Ha nem lenne, nem lenne benned ekkorra gyűlölet. – feleltem egyszerűen mégis lassan kiszáradó torokkal. Belle bátrabb volt nálam. Ő szembement a nép akaratával és szembeszállt önnön bűntudatával is mert tudta, hogy a szörnyeteg egy olyan szívet takar amiért érdemes küzdeni. Én azonban féltem. Féltem, hogy a szív, amiért küzdenék már valóban elenyészett annyira, hogy nem érdemes harcba bocsátkoznom. S eszembe jutott Klaus. Klaus, aki annyi szörnyűséget tett, aki ennyi embert gyilkolt le, aki közel állt hozzám, aki fel akart áldozni s mégis tudtam, biztosan tudtam, hogy van miért hegeket szereznem egy olyan háborúban melyben senki sem állna mellém, hiszen egy ember boldogsága sosem lehet előre valóbb mint többekké… az én boldogan éltek még meg nem haltak történetem, sosem emelkedett volna felül mások szemében annál, ami. Egy eltorzult násztánc.
Csókja lesokkolt. Azt hittem kéjes örömmel jelenti ki, hogy ezt a csókot rengeteg nő kapja majd, meg s hogy én nem vagyok több számára, mint egy lehetőség, hogy kiélje vágyait. Belle egy eltorzult mása voltam, akit könnyedén mozgathatott, mint egy ócska szalmabábot. Ahelyett azonban, hogy képembe vágta volna a nyilvánvaló hazugságot, megcsókolt s csókja pont olyan égető volt, mint mikor az első csókjával falta mohón ajkaim. Akaratlanul sóhajtottam fel s izmaim elernyedve engedtek a pillanatnak, amiben a szörnyeteg csókja, maga alá teperte Bellet és arra késztette, hogy ellentmondva a természet szabta jó és gonosz felett uralkodó törvényeknek, csókoljon vissza. Hevesen, mohón és ismeretlen vágyaktól fűtve csókoltam vissza annak ellenére, hogy jól tudtam, ettől még kínzásom nem fog véget érni, hogy nem lesz tőle könnyebb, jobb, kedvesebb. Ha testünk egymáshoz is simul majd, ha a vágy feloldja a köztünk feszülő gátat és erőt kovácsol, lelkünk akkor is harcban áll majd. Volt ebben valami ellenállhatatlan. Valami végtelenül vonzó, bűnre csábító, suttogó erő és én nem akartam erős lenni. Most nem. Elegem van a folytonos harcból, amit magam ellen vezetek csak mert a szívem, nem a hercegekhez húz. Ha másnak nem is, hát a pőre vágynak megadhatom magam anélkül, hogy a korbács megszabott ütemben szabdalná hátam még végül a fájdalom már elviselhetetlenné, válik és összerogyok alatta. - Én… - sóhajtottam kissé elhajolva előle és tekintetem elhomályosította a sóvárgás mit most nem a vérvágy vezetett. Ajkamba harapva vettem mély levegőt. Nem akartam megállítani. Ma nem. Megemeltem fejem és ajkába marva csókoltam meg újra. Most nem a vére kellett így nem is indította el bennem a vágyat, hogy öljek. A csókját akartam, az érintését, a testét az én testemen, az erejét, amivel felém kerekedik anélkül, hogy akár egy ujjal is hozzámérne.
Tincseibe akartam marni, hátába vájni körmeim, magamhoz rántani. Azt akartam, hogy a falnak szorítson, az asztalra fektessen, tekintetével uraljon. S ezen érzések mind belefértek a csókba, amit önként, kényszer nélkül raboltam el tőle, ami felkorbácsolta testemet és aminek köszönhetően nem azért akartam szabadulni a szörnyeteg karmaiból, hogy megszökjek. Belle voltam. Szeretni akartam. A magaménak akartam a bestia szívét.
Nem gyakran játszom el a jófiú szerepét érte mégis megtettem. Akkor is láttam valami különleges csillogást a szemeiben és ez most sem változott. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy különleges és egyszerűen vonzott hozzá egy megmagyarázhatatlan erő. Viszont ez az egész nem több testi vágynál. Az érzelmeket, már jó ideje kiégettem magamból. Csak gyűlölni tudok. Ennyi maradt meg nekem az emberségemből, de ez is bőven elég. Miért is kívánnék ennél többet? Így is megkaphatom az egy éjszakás kalandokat, amire néha vágyom, bár többségük vérben úszva végződik ez engem mégsem zavar. Annyit ölök, amennyit csak akarok. Szinte láttam a szemében a küzdelmet, amit önmagával vívott, hogy mégis mit tegyen és mit nem. Engedjen-e a csábításnak avagy nem. Ahhoz képest, hogyan indult a kapcsolatunk nyugodtan kijelenthetem, hogy most vett egy 180 fokos fordulatot. Én viszont nem bánom, mert semmi hosszú távú tündérmese nem szerepelt a terveimben. Nem is akartam megkínozni, csak egy kicsit megváltoztatni. Ez még az első napokban nem volt annyira nyilvánvaló a számomra egyszerűen csak egy játékot játszottam vele, aminek még nem láttam a végét, de most már tisztán tudom, hogy örülnék, ha magam mellett tarthatnám ezt a szépségét, de nem tudom magam mellé láncolni. Bármennyire is szeretném ilyen képességem még nincsen. Viszont azt nagyon is elintézhetem, hogy egy életre emlékezzen rám. Nem hagyom neki, hogy akár egy pillanatra is elfeledkezzen rólam.. Én leszek az utolsó gondolata, mielőtt elalszik és reggel pedig én fogok legelőször eszébe jutni. Ez az egyetlen dolog, amit biztosan garantálhatok. Ha nem is örökre, de elég hosszú ideig. – Az egyetlen bökkenő ebben az egész gondolatban, hogy nekem már nagyon régóta nincsen szívem, Caroline. – El tudnám képzelni őt ugyanolyan kegyetlennek, mint amilyen én vagyok. Egyetlen egy ember sem állhat az útjába a céljának elérése érdekében. Ha elgondol valamit azt meg is teszi egyáltalán nem törődve azzal, hogy hány emberen kell közben áttaposnia. Én ilyen vagyok és idővel talán ő is ilyen lesz.. Bár, akkor már nem lesz annyira különleges.. Szóval, jobban átgondolva nem olyan jó ötlet megváltoztatni egy, már jelenleg is tökéletes nőt.. Viszont, ha ugyanolyan lenne, mint én… Talán több időt tölthetnénk együtt anélkül, hogy láthatnám a szemében ezt a megvetést és a gyűlöletet.. Nem vágyom arra, hogy szeressen, mert engem egyszerűen nem lehet szeretni. Egyszerűen csak el kell fogadni azt a tényt, hogy én ilyen vagyok és nem fogok megváltozni senkiért sem. Még a saját húgomért sem voltam képes megváltozni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy én már teljesen menthetetlen vagyok. Észrevettem, ahogyan szépen ajka szépen lassan közelít az enyémhez. Még mindig nem tudtam a nőkben olvasni.. Két lehetőség volt. Az egyik az, hogy tényleg akarja, bár erre elég kicsi esélyt látok a másik pedig az, hogy ezt is arra akarja felhasználni, hogy szabadulhasson. De ott van még az is, hogy lehet egyszerűen csak összezavarodott és ő maga sem tudja, hogy mit csinál. Kicsit csalódtam, mikor feje újra az ágyon pihent meg. Szerettem volna érezni ajkait az a sajátomon, de mi is tart vissza? Azt hiszem igazából semmi okom nincs arra, hogy visszafogjam magam.. Bár, ha tényleg elkezdem ezt az egészet, akkor nagyon, de nagyon résen kell lennem, mert ravasz egy nőszemély az, már egyszer biztos. Továbbra is gyönyörű szemeit fürkésztem, miközben végigsimítottam az arcán.. – Gyönyörű vagy.. – Suttogtam vigyorogva, majd meg sem várva a válaszát egyszerűen ajkaira tapadtam. Meg volt a lehetősége annak, hogy megpróbál ellökni magától, de azok után, hogy kis híján megcsókolt nem hiszem, hogy így fogja lereagálni a dolgot. Ha másért nem is, azért megteszi, hogy kiszabadulhasson. Egy ilyen esemény közepette vagy esetleg utána egyértelműen csökken a figyelmem.. Aztán, már a nap sem sokáig ragyogja be az eget.. Bár, ha elmegy anélkül, hogy betartaná az alku ráeső részét biztos lehet abban, hogy én megteszem helyette is. Majd szépen elküldöm neki minden egyes alkalommal a listát neki, hogy pontosan kik fognak meghalni aznap.. Azért adok neki esélyt, hogy leállítson.. De erről, csak akkor kell informálnom, ha úgy dönt elszökik a karjaim közül.
◯ Words: 651 ◯ Music: feel so close ◯ Notes: remélem tetszik. (: ◯
Testem az övének feszült de nem azért, hogy elengedjen. Habár az elmém undorodva fordult el tőle, a testem vágyott rá. Elárult engem… sőt. Talán nem is vágyakozás volt, hanem akarat, hogy büntessen meg végre, mert ha a férfi kínozni kezd akkor egy idő után majd joggal adhatom fel a küzdelmet és bocsátkozhatok bele a barbár alkuba. Lesz majd mentségem a szörnyű tettre melyet elkövetni, készülök. Persze, nyugtathatom magam a gondolattal, hogy ha nemet mondok, akkor újabb és újabb családokat mészárolhat le de ki tudja? Lehet csak a gondolattal, szórakoztatja magát. Kihívó pillantással meredtem rá majd tekintetem tovább vándorolt ajkaira. Ostoba, csúf csata dúlt bennem.
Még egy rejtett, eddig nem ismert sötétség, kívánta a férfit, a bennem jelzőtűzként lobogó emberség gyűlölettel fordult el tőle miközben azt kívánta bár éreznék mást is a nyomorult éhségen kívül, amin nemhogy nem segített a vámpír vére, inkább csak jobban feltüzelt. Lángoló méregként futott végig ereimen. Mellkasom hevesen süllyedt s emelkedett, tekintetemet, pedig kénytelen voltam elfordítani s lehunyni, ahogy eszembe jutott annak az estének az emléke amikor először megcsókolt. Heves, intenzív csók volt, olyan, amitől az ember vére forrni kezd, amiben ezer éves sóvárgás lapul. Pislogtam egyet és már az emlékeim között jártam. „-Várj! Várj… - suttogtam csendesen, ellent mondva a magam vágyainak is és hosszan sóhajtva fordultam vissza felé. – Ez Elena. Menned kell. – mielőtt eltűnt volna, magához rántott és a falnak döntve csókolt meg hosszan, érzékien, kicsalva belőlem egy apró de annál sokatmondóbb nyögést. Aztán eltűnt, én pedig magamra maradtam a vágyaimmal, reményeimmel.” A reményekkel melyek porrá zúzott. A vágyakkal amik az undort, testvérré emelték lelkemben. A csókkal mely nyakamon égett és mi feszült várakozással töltötte el testemet. A gyűlölettel mi az árulásért járt. – Magányos vagy, ezt értem. De ha a magad képére formálsz, olyan leszek, mint te Anthony. Kegyetlen. Azt fogom tenni, amit apáddal tettél. Kiégetlek. Még a szívedet is. – Testem még inkább megfeszült, izmaim erővel próbálták kitépni testem az övé alól, de reménytelen küzdelem volt. Aranyló tincseim vállaimon pihentek, meg ahogy végre visszafordultam, hogy ismét táncra hívjam üres tekintetét. Élettelen volt és keserű még az enyémben az élni akarás daca égett. Sejtettem, miért olyan különös harc az, ami közte és köztem zajlott de csak az én részemről tudtam volna felfedni a titkot. Ő olyan volt, mint egy könyv melyből szinte minden lapot kitéptek és az a pár mit benne felejtettek vagy túl jelentéktelennek gondoltak, nem árultak el sokat. Zihálásom nem akart csillapodni és ezúttal nem tudtam eldönteni miért nem. A vágy miatt vagy az éhség miatt mi sarokba szorított és többet követelt. Ahogy azt az üres tekintetet figyeltem, csak arra tudtam gondolni, hogy ki kell találnom valamit. Én nem válhatok ilyenné. Emlékszem, mikor apám kínzott, mást sem hallottam tőle, mint, hogy egy szörnyeteg vagyok akit meg kell javítani. Akkor azt mondtam, engem már nem lehet megjavítani.
Erős vagyok, akaratos, makacs és ami a legfontosabb, képes vagyok úgy élni, hogy nem az emberek vérével lakatom jól magamat. Most azonban semmire nem vágytam jobban mint a friss és meleg vérre, mi egy törékeny halandó testből tör fel, hogy engem tápláljon. Persze, elkapott már a kísértés, konkrétan kétszer is de egyik sem végződött halállal. Az első alkalommal Stefan mellett nem engedhettem meg magamnak, hiszen, hogyan hozz vissza valakit a robot üzemmódból ha nem mutatsz példát, a második alkalommal Klaus képes volt elérni egyetlen gyöngéd érintésével, hogy megfeledkezzem az éhségről. Most azonban négy napig nem jutottam vérhez és egyetlen halandó halála és egy vámpír vére, elég volt hozzá, hogy másra se vágyjak jobban. Talán a szabadulás lebegett még előttem jobban mint az éhség. Nem fogok megölni még egy embert. Nem fogok engedni ennek a férfinek. Kár, hogy erről a testemnek senki sem szólt. Mire észbe kaptam, majdnem megcsókoltam. Szégyellve magamat hullott vissza a fejem az ágyra és abbahagytam a rúgkapálást.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Motel 
◯
