→ Klaus & Renee & Anne;

Az a sok telefoncsörgés már az agyamra megy. Már háromszor csörgött Tyler mobilja, de mindegyik alkalommal kinyomta. Nem tudom mi értelme.. Inkább vegye fel, és lépjünk tovább, minthogy ismét ezt a zenét hallgassam..
- Komolyan Tyler, vedd már fel! A végén már kitépem a kezedből, és én veszem fel.. – kiabálok a srácra dühösen. Amúgy sem vagyok jó kedvemben Kol miatt, hát még ez is. Az agyamra megy már a telefonja. A következő csörgésnél már épp nyúlnék a készülékért, de szerencsére Klaus megelőz. Egyre jobb, most még Tylert le kell passzolnunk az anyjához, mert valami baj van. Akkor ki jön a srác helyett? Nem nagyon láttam még a többi hibridet, csak párat. Ahogy megállunk, hogy Tyler elmenjen, úgy jön Klaus másik hibridje. Valami szőke hajú csajszi, akit még sosem láttam. Tuti, hogy nem rég változott hibriddé, tehát biztos újonc még. Nem tudja, hogy néha milyen idegesítő tud lenni a kötődés, de majd rájön.. Viszont nem hiszem, hogy én meg akarom törni ezt a tiszteletet vagy kötődést, vagy minek mondjam. Inkább ez, mint az átváltozások, azokat többé soha! Ha belegondolok, akkor Klaus nagyon ért ahhoz, hogy kikből kell hibridet csinálni, komolyan. Simán körbeveszi magát pár jó csajjal, és kész, már meg is van a jó társaság. De inkább nem mondok sokat az új lánynak, ki tudja, hogy milyen a személyisége, meg amúgy sincs jó kedvem..
- Hali! Anne Gibson vagyok.. – köszönök hibrid társamnak, s közben megkapom a kulcsokat Klaustól. Talán mégsem lesz olyan szörnyű a napom. Első megállóhelyünk a Gilbert ház. Legalább nem az új csaj vezet. Igaz, ő nem is tudná még, hogy hol van a Gilbert ház.. Nagyszerű! Ismét Elena az első. Múltkor, mikor lelépett, Klaus nagyon kiakadt rám. A csaj már biztos kigyakorolta a menekülést vagy valami hasonló. Belém szúrt egy karót majd elfutott. Ha belegondolok, már érzem a fájdalmat. Teljesen váratlan lépés volt tőle.
- Gilbert ház? Máris elfogyott Elena vére? Hány hibrided van már? A csajt már rendesen lecsapoltad egyszer, csoda, hogy él még – mondom kissé viccelődve, miközben a hasonmás háza felé veszem az irányt. Talán ott vannak a Salvatore testvérek is. Már annyi pletykát hallottam az ő kis szerelmi háromszögükről, hogy már komolyan érdekel, mi van köztük és Elena között..

D

rága Kol öcsémnek hála, kellőképpen felkészültem a mai akcióra. Mindent kiderített nekem, amit tudni akartam. Szeretem, ha a dolgok az elképzeléseim szerint alakulnak, de még nagyon a terveim elején járunk, és még elég sok mindennek klappolnia kell ahhoz, hogy elégedettséggel zárjam a napot. Első megállónk a Gilbert ház lesz, ahol nyilván számíthatunk majd némi ellenkezésre. Főleg ha a Salvatore testvéreket is ott találjuk, aminek ugye bármikor nagy esélye van. Lassan akár oda is költözhetnének, annyit lebzselnek ott. De csak saját maguknak tesznek keresztbe, ha akadályozni próbálnak, és vesztegetik a drága időmet. Örülhetnének, hogy még nem léptem le a hasonmásommal. Pedig mennyivel könnyebb lenne. Bár ez hamarosan elkerülhetetlen lesz. Amíg van miért, addig időzöm csak itt, de a teendőim lassan elfogynak, és útra kell majd kelnem, hogy új farkasokat keressek. Talán ha az új beszerzőkörútnak vége, visszatérek ismét. Nagyon rég óta először úgy érzem, otthonra leltem valahol. Nem vallanám be, de ehhoz sok köze van Rebekahnak is... azt hiszem. Újra együtt vagyunk, ő iskolába jár... kicsit mint egy igazi család. Egyszerre meghitt... ugyanakkor borzalmasan nevetséges, hogy engedek ezeknek az érzéseknek, és hagyom, hogy az otthonomként gondoljak Mystic Fallsra.
Nos... amennyiben Elenát mégsem találnánk most otthon, szerencsére van még egy kevés a véréből. De őszintén abban reménykedem, hogy az nem lesz elég, és hogy abban a bizonyos külvárosi pub-ban többen is lesznek, akiket majd átváltoztathatok. Legrosszabb esetben azonban majd visszamegyünk később. Semmi sem lehetetlen, csak egy jó terv kell, meg sok türelem. Aminek sajnos mostanában gyakran fogytán vagyok.
Amíg beülünk a kocsiba, Tylernek háromszor is megcsörren a telefonja, de egy-egy kisebb-nagyobb sóhajjal, vagy épp szemforgatással folyton kinyomja. Érdeklődve pillantok rá, felvont szemöldökkel mérem végig, vajon mi akar ez lenni. Talán Caroline és közte mosolyszünet lenne? Nehezen hiszem el. Amikor negyedszer is felhangzik a már ismerőssé vált dallam, kiveszem a kezéből a mobilt, és mielőtt elnyomhatná, én magam veszem fel. Carol az, az édesanyja, a nő hangja pedig ritka kétségbeesett. Valami balesetről hadovál... nem sokat értek belőle. De a lényeget azért sikerül leszűrnöm. Az lesz a legjobb, ha Tylert hazaküldöm, mielőtt az anyja elrontja az akciómat. Otthon biztos több hasznát veszik a srácnak. Nekem azonban így szükségem lesz valakire helyette.
Miközben útjára bocsájtom Tylert, Renee éppen megérkezik. Kezemmel hamar oda is intem hozzánk.
- Üdv, kedvesem! Épp időben érkeztél, hogy velünk tarthass. - Köszöntöm mosolyogva, majd kinyitom előtte az autó hátsó ajtaját, nem csak udvariasságból, de azzal a szándékkal is, hogy egy kicsit megsürgessem a dolgokat. Közben Anne kezeibe csúsztatom a slusszkulcsot.
- Úgy néz ki, te vezetsz, drágám! - teszem szavakkal is egyértelművé a dolgot, majd magam is az anyósülésre pattannok. Akár én is vezethetnék, de még pár hívást el kell intéznem közben, és ez így egyszerűbb lesz.
- A Gilbert ház az első uticél. Igyekezzünk, hölgyeim, sok még a dolgunk! - sürgetem őket megint csak, aztán megnyomom a hívásgombot.

S

zórakozottan forgatom ujjaim között a pohárka konyakot, és lassan, mélyeket lélegezve igyekszem elterelni a gondolataimat az árulásról az új feladatok felé. De a pulzusom még mindig túl gyors, a szívem még mindig hevesen ver. Ide kevés az alkohol, ennyivel nem éri be a szervezetem. Ennél valami "ütősebb" kell ahhoz, hogy letisztuljanak bennem az imént történtek. Íriszeim magukra öltik sárgás színűket, és szemeim alatt is kidudorodnak a vöröslő erek, amikor halk, szinte morgás szerű hangon szólítom a szomszéd szobában levő leányzót. Mike szerezte nekem a halandót, hogy legyen itt valaki, ha megéheznék, mivel mostanában nem igen lesz időm magamra, illetve vadászatra. Az erőmre viszont most is ugyanúgy, sőt, méginkább szükségem lesz. Nagyjából fél perc után - ami számomra óráknak is elmenne - megjelenik az ajtóban Andrea, és lassú bizonytalan léptekkel közeledik felém. Mike megbűvölte, hogy engedelmeskedjen nekem, bármit is kérek tőle (végre egy valamire való hibrid), de a lány arcáról ennek ellenére is süt a rémület. A halálfélelem. Természetesen tudja, hogy kelepcében van, és az élete a tét, de nem tehet semmit az igézés ellen. Mosolyogtató a jelenet. Egy pillanatra el is tűnnek arcomról a szörnyénem jelei. Szórakoztat, hogy a halandók mennyire kiszolgáltatottak nekünk, vámpíroknak, illetve hibrideknek. Harmat életük nem sokat jelent számomra. Nincs ezen mit szépíteni. Pár évtizedig koptatják csupán a föld felszínét, és ki előbb, ki utóbb, de a halhatatlanok mértékével mérve így is - úgy is igen csak hamar kerülnek föld alá. Csupán kevesek érdemesek arra, hogy felfigyeljünk rájuk. De ez az élet rendje. Esther csúnyán átformálta a természet törvényeit, de ezek a dolgok immár kőbe vésődtek, és el nem törölhetőek. Nincs értelme szánni az embereket, ők sem kímélik a tápláléklácban alattuk álló élőlényeket. És nem is lehet őket okolni ezért.
Andrea elé suhanok, egy gyors mozdulattal elkapom a bal vállát, és lassan, puhán végigsimítok rajta. Jobb kezemmel már az álla alá nyúlok.
- Nem lesz semmi baj. Csak egy pillanatig fog fájni. Ígérem. - Nem várom meg, hogy felocsúdjon, egyáltalán felfoghassa a szavaim értelmét, vadállat módjára tapadok a nyakára. Szemfogaim a pillanat tört része alatt szakítják fel porcelán fehér, vékony bőrét, és már szívom is magamba mézédes vérét. De nem akarom megölni. Még nem. Szükségem lesz rá később is. Csak annyit iszok, amennyit tényleg szükséges. Aztán az erejét vesztett lányt végigfektetem a kanapén... vigyázva, hogy semmit ne vérezzek össze.
Éppen végzek is az uzsonnával, és rendbe szedem magam, amikor egymás után futnak be a hívott barátaim. Hogy őszinte legyek, egyik hozzáállása sem igazán nyeri el a tetszésemet. Nem akarom ismét felhúzni magam, de nem is hagyhatom szó nélkül a dolgot.
- Az a kép várhat - mondom kicsit gorombán, összeszűkült szemekkel végigmérve a lányt. Aztán kicsit megenyhülnek az arcvonásaim.
- Lehet bármi fontosabb dolgotok, mint a Mesteretek segítségére lenni? - pillantásom egyikről a másikra siklik, és komoly tekintetem árulkodik róla, hogy ez valójában egy költői kérdés, és ha válaszolnának is, csak egy helyes és egyértelmű válasz létezik. Ennél kicsivel több tiszteletet várnék tőlük, de ha nem adják maguktól... nem kizárt, hogy ők is James mellett végzik törött gerinccel.
- Ma nem vagyok vidám kedvemben, és nem is teadélutánra hívtalak benneteket, szóval ha kérhetem, kíméljetek meg a fölösleges kérdésektől! Több dolgunk is lesz ma! - Jelentem ki, majd Tyler felé dobom a slusszkulcsot.
- Te fogsz vezetni, haver. Van a bejáratnál egy-két doboz, azokat pakold be a csomagtartóba! Anne, kedvesem, a szomszéd szobában akad még pár üres vértasak, megtöltésre várnak. Szedd azokat össze, aztán indulás! Ideje meglátogatni a drága hasonmásomat! - Adom ki az utasításaimat, és miközben a többiek szorgoskodnak körülöttem, megejtek egy gyors telefonhívást, hogy biztosra menjek: a ma esti akcióval kapcsolatban minden a terv szerint halad-e. Nagyon tudnám utálni, ha valami félresiklana. Elena felkeresése csak az első állomás a listán. A vére már fogytán, és nem árt, ha bebiztosítom magam belőle.

N

em sok dolog van, amit jobban gyűlölök az árulásnál. Nagyon ritkán engedem meg magamnak azt a luxust, hogy igazán megbízzak valakiben. Nem tehetek róla, de szeretem mindig kézben tartani a dolgokat. Szeretek mindig mindenkit ellenőrizni, és tapasztalataim szerint jól is teszem. A legtöbben félnek tőlem, vagy tisztelnek annyira, hogy ne merészeljenek ellenszegülni nekem, vagy átverni, hátba támadni. De a hosszú évek során sikerült temérdek ellenségre is szert tennem. Nincs mit szépíteni ezen, én magam is keresztbe tettem már jó néhány szerencsétlen emberen, vámpíron... és egyéb élőlényeken. Mindig is azt az elvet vallottam, hogy inkább én gázoljak át másokon, és nem fordítva. Minden hatalmam, erőm, vagyonom megvan ehhez, csak tudni kell élni vele. És amint már mondottam, oda kell figyelni, hogy kiben is bízunk meg, és kiben nem. Akadnak olyanok, akik méltók erre... de sajnos volt szerencsém már olyanokhoz is, akiknek sikerült megtéveszteni engem. Első helyen talán Katerina áll. És mindazok, akik behódolva a bájainak, nyomorult pincsikutyaként követik őt, és hajlandóak még velem is szembe szállni. Nos igen. Az ebbe a kategóriába tartozók mind kiérdemelték a legkegyetlenebb büntetést, amit csak ki tudok rájuk szabni.
Itt van példának okáért James. Százötven éve hűen szolgál, lesi minden kívánságomat, és éppen ezért azon kiváltságosak közé tartozott, akiben megbíztam, aki számíthatott a védelmemre. De Katerinának valamilyen furmányos módon sikerült behálóznia, és ez a senkiházi meglopott engem, csak hogy a kettes számú hasonmásnak inponáljon. Fel nem foghatom, hogy vetemedhetett ilyesmire, hiszen elég jól ismer már ahhoz, hogy tudja, nálam semmi nem marad megtorlatlanul. Ahogy Katerina tette sem, ha egyszer sikerül elkapnom.
- Állj fel! - förmedek rá Jamesre, aki förtelmes tette ellenére sem átalkodott a közelemben maradni. Ennél sokkal okosabbnak hittem. Én mindenesetre már rég a tengeren túl lennék a helyében. De hát a női szívektől... vagy épp széttárt lábaktól eszét vesztett férfiaktól nem is várhatunk mást, nem igaz? James könyörgő tekintete, esdeklő szavai csak még inkább szítják dühömet. Olaj a tűzre, ahogy mondani szokás. Fél pillanat alatt mellette termek, és egy gyors mozdulattal eltöröm a gerincét. Ebbe egy vámpír természtesen nem hal bele, és maradandó sérülése sem marad, de a gyógyulás idejére mégis mozgásképtelenné tettem, némi fájdalom és magatehetlenség egészen biztosan jót fog tenni neki. Még nem döntöttem el, hogy mi legyen vele. A legjobb lenne talán kitépni a szívét. De kicsit elhamarkodott lépés lenne. Biztos vagyok benne, hogy egy kis "játszadozással" még kihúzhatok belőle pár fontos információt... ha másra már nem is használható. De ahhoz előbb ki kell ürüljön a szervezetéből a verbéna.
- Mike! - szólítom az egyik hibridemet, akinek éppen megérzem a közelségét. - Vidd innen, és zárd be, amíg kitisztul a vére. De nagyon figyeljetek rá! Aztán szólj.... - szükségem lenne két hibridemre, kapásból mondok is két nevet - ... Tylernek és Anne-nek, hogy beszélni akarok velük! Sürgősen! - teszem hozzá a nyomatékosítás kedvéért, majd hátat fordítok mindkettőjüknek. Részemről a beszélgetésnek ezzel vége is. Töltök magamnak egy pohár konyakot, és magamra egy kis türelmet erőszakolva várom, hogy a két kijelölt hibrid megérkezzen.