Rendőrség... Gusztustalan egy népség. Szerencsétlen ember beléjük öli minden bizalmát, szinte csodát vár egy-egy ügy megoldásakor, ám a szomorú valóság az, hogy számtalanszor inkább csak a bajt hozzák magukkal, mint hogy angyalszárnyakat növesztvén védelmezzék az embereket. Korrupt egy banda, mely nem végzi jól a dolgát, s ez jelenleg abból is látszik, hogy nagyon könnyedén le tudja őket rázni Zhydrun, s még a vaskos, félrerakott zöldhasú kötegéhez sem kellett nyúlnia.
Először is, beljebb hívja őket, hiszen az odakint gyülekező felhő, mely haragtól kísértve kiereszti bosszús könnyeit, gátolja a rendőröket a vallatásban. Hamar letelepednek a kanapéra, összemocskolván azt vizes ruhájukkal... A vérivó legszívesebben kitépné tüdejüket a szájukon keresztül, erre persze nem lesz alkalom, hiszen amellett, hogy jobban magára vonná a figyelmet, az odafent bújó hölgy is nagyobb veszélybe kerülne.
Aztán jön a kérdezősködés... Mikor, hol, mit, kivel, mennyit... Lényegében egy eltűnt lányt keresnek, akit teljesen biztosan elraboltak. Remek élete volt, és semmi előjele nem volt annak, hogy elszökjön. Az erdőn túl látták utoljára, s a legegyszerűbb itt keresni. Zhydrunnak eleve jó beszélőkéje van, így nagyjából egy negyed órát ölel körbe a kérdésáradat, ám úgy tűnik, hogy ily' későn, ennyire kényelmes melegben, s ekkora zivatar mellett szívesen itt tanyáznának még egy kis időt, ám mikor értelmetlen, zagyva kérdések következnek, a vérivó kezdi szép lassan az ajtó felé terelni őket, ahol egy nyájas mosoly kíséretében csapja rájuk az ajtót. A párás ablakon keresztül figyeli, ahogy elhaladnak a pislákoló fények, s a kapu halk nyikorgása jelzi, hogy az végleg bezáródott, magán kívül hagyva e korrupt bagázst.
Ekkor egy hatalmas dörrenés hasítja ketté az eget... Az ablakok hangosan megremegnek, s a halk elektromos zaj elülése jelzi, hogy az áram felmondta a szolgálatot. Még csak nem is pislákol, így nagyon úgy tűnik, hogy a közelbe csaphatott be a villám. Ilyen időben nem érdemes kimenni, hiszen nem szeretné a férfi, hogy esetleg az ő koponyáját is kettéhasítsa egy fénycsóva... Ezért hát ragad egy öreg gyertyát, melyet a kandalló halványan lobogó tüzénél életre kelt, s a kicsiny lángnyelv társaságában indul meg lassan a lépcsők felé.
Nem kell sokat mennie... Nem messze az utolsó lépcsőfok alján megpillantja Lysandrát, cseppet sem jobb állapotban. Könnyei záporoznak, s mintha csak a kinti idő teljesen felvette volna a hölgy hangulatát. Úgy tűnik, hogy valamennyire magánál van, ám testhelyzetét, s szomorúságát látván nem teljesen biztos benne a férfi, hogy elméje kitisztult-e már teljesen. Drasztikusabb lépésekre van szükség...
Lehelyezi a gyertyát az egyik alsóbb fokra, majd Lysandra elé lép. Nem szól semmit. Egyszerűen csak becsúsztatja kezét térdhajlata alá, másikat pedig hátára fonja, s egy könnyed mozdulattal felemeli őt. Kár is lenne ellenkezni... Kapálózhat, kiabálhat, csíphet, haraphat... A vámpír akkor sem fogja letenni, hanem lassú léptekkel megindul az egyik szoba felé. Odafent az áramszünet miatt sötét lappang, csupán a folyosók végén beszökő villámáradat nyújt némi világosságot.
Balra kanyarodván lábával enyhén kilöki az ajtót, s miután betértek, óvatosan az ágyra helyezi a hölgyet. Lágy, finom tapintású bársony paplanon találhatja magát, s ha esetleg feljebb kúszna, akkor felhőszerű párnán pihenhet meg feje. Egyelőre Zhydrun csupán az erkélyajtóhoz sétál, melyet váratlanul teljesen kitár, így az ott levő feketés, szürkés függönybe hamar belekap a vihar szele. Rég látott már ekkora tombolást, melyet az odakintről jövő zaj is remekül tanúsít. Egy röpke perc alatt kellően lehűl a szoba, mikor végül visszazárja az ajtót, s visszafordul Lysandra felé. Sötét sziluettje vészjóslóan, mereven ácsorog az üvegajtó előtt, majd szép lassan megindul felé...
Szándékai egyelőre kifürkészhetetlenek. Megáll az ágy lába előtt, majd óvatosan ráfog a hölgyemény cipőjére, s egy határozott mozdulattal lehúzza azt. Ezután mellé sétál, s innentől nem is igazán lehet kivenni, hogy pontosan mit is csinál... Mintha körmével felsértené bőrét? Nagyon halovány a kép, alig lehet látni valamit... A lassú mozdulatoknak pedig itt vége is szakad.
A hölgy azt veheti észre, hogy hirtelen egy erős kar fonódik szája köré, mely kifeszíti azt. Zhydrun hirtelen ott térdel mellette az ágyon, s szokatlan, már-már ijesztő arcvonásait csupán egy beszökő villám mutatja meg pár pillanat erejéig. Nem tudni, mire készül... Olykor azt gondolja, hogy még igazán ő maga sincs tisztában, mi fog most következni... Erőszak, fájdalom, halál? Talán...
De nem most. Váratlanul fémes ízű cseppeket érezhet ajkain Lysandra, persze csak ha valamilyen furfangos módszerrel nem döfte szíven a vámpírt, vagy hasonló dolgok. A vércseppek maguktól folynak ajkain túl, ám ha le akarja törölni őket, akkor újabb cseppek érkeznek, ám ekkor már mindkét kezét lefogja a vámpír.
Ó, a vámpír vér... Halálos, ha gazdáját táplálja, ám erőt adhat, ha egy halandót. A testet gyógyíthatja, de hogy az elmét... Az kérdéses. Egy a biztos, ennek még nyoma marad, s remélhetőleg jó értelemben... Zhydrun nem is tágít, mindaddig ott térdel az ágy sarkán, míg nem lát valami változást Lysandrán. Legyen az jó, avagy rossz...