El sem hiszem, hogy visszakaptam Hope-ot. Végre a karomban tarthatom a kislányomat. Senki nem bánthatja. Ha egy újjal is hozzáér bárki, vagy ha csak ránéz az illető, lecsapom a fejét. Mégpedig gondolkodás nélkül. Hogy mosolyog a kis drágám. Soha többé nem hagyom, hogy elvegyék őt tőlem. Nem bírnék távol lenni Hope-tól.
- Jól van kicsim, itt vagyok, és többet nem hagylak magadra. De azért köszönjük Rebekah néninek, hogy odafigyelt rád. - Nem bírom, muszáj a karomba vennem. Az anyaság teljesen megváltoztatott. Érzem. Más ember lettem. Egy dolog viszont biztosan a régi maradt. Az, ahogy Elijah iránt érzek. Csak tudnám, hogy akkor miért érzek bűntudatot a tegnap éjszaka miatt. Valószínűleg közrejátszik ebben az is, hogy elköteleztem magam Jacksonnak. De a fenébe is, ne érezzem magam szarul. Elvégre azzal a férfival feküdtem le tegnap, akit szeretek. Érzelmileg hozzá kötődöm, nem pedig Jacksonhoz. Na meg vegyük úgy, hogy ez egy búcsúéjszaka volt. Hogy én mennyire utálom a "búcsú" kifejezést. Taszít. Valamiért számomra a magányt fejezi ki egy kicsit elvont formában. Nem tudom körülírni, mindenesetre nem csípem a búcsúzkodást, ez fix. És bár azt hiszem, most elválnak az útjaim Elijah-tól, ez mit sem változtat azon, hogy gyengéd szálak csakis hozzá fűznek. Ki a fene hív ilyenkor? Egyik kezemben Hope, a másikban a mobilom, akaratlanul is grimaszolva veszem fel.
- Már kezdett jól indulni a napom, mivel közel egy napja nem hallottam felőled. Mondd, mit akarsz Klaus? - Annyira irritál, mivel szinte hallom, ahogy a vonal másik végén azzal a felettébb idegesítő fölényeskedő vigyorával konstatálja a szavaim. Ha most az jön, hogy adjam át neki Hope-ot, letépem a...mindegy, hagyjuk.
- Szóval hozzámész ahhoz az idegesítő farkashoz. - Oké, ez meglepett. Leginkább amiatt, hogy a hangjában szemernyi gúnyt sem éreztem. Talán normálisabb lett? - Ez remek. Ha megvolt az esküvő, költözzetek el, mielőtt letépem a fejét. Hope persze nálam marad. - Visszaszívom. Klaus még mindig a régi. És sikerült megint felidegesítenie. Még hogy a lányom vele marad. Ennek tényleg elment az esze? Mondjuk azt sosem vallanám be neki, hogy ezen a téren megbízom benne. Mármint tudom, hogy szereti Hope-ot. A francba, még magamnak is nehéz beismerni. Ettől eltekintve azonban hülye lennék hagyni, hogy nála legyen. Kezdve azzal az alapos indokkal, hogy bár a lányunk iránti szeretetében nem kételkedem, ám abban, hogy engem engedne-e utána az anyjaként a közelében lenni, erősen. Teljesen ki akarja sajátítani magának a kicsit, ezt pedig csak a holttestemen át teheti meg. Most válaszoljak neki valami velőset vagy csak csapjam rá a telefont? Rettenetesen tele van a fejem most mindennel, szóval az utóbbi mellett döntök. Letettem. Biztos ki fog borulni, de majdcsak kiheveri az egója. Nincs hozzá hangulatom. Mi ez az illat? Hát persze...Elijah reggelit készít. Most mondjuk érzem, ahogy összeszorul a szívem. Szinte fizikailag érzem.