Talán egy másfél hónapja tartózkodtam Richmondban, ha nem több. A lakótársaimon és a kollégáimon kívül senkivel sem beszélek. Mondhatni, hogy még barátaim sincsenek igazából, hisz nem azzal a céllal érkeztem a városba, hogy minél szélesebb baráti kört alakítsak ki, hanem azért, hogy anyagilag helyrerázódjak és folytassam az utamat New York felé.
Talán Trish az, akivel az elmúlt időben egyre többet beszélek. Patricia az a lány, akivel egy házban élek. Vagyis az ő házában, én csak egy szobát bérelek. A legutóbbi beszélgetéseinkben megtudtam, hogy minden vágya egy saját galéria. Még nem láttam a festményeit, de kíváncsi voltam rájuk. Múlthéten az is kiderült, hogy egy ingatlanügynökkel lesz találkozója, feltérképeznek egy helyet. Nem szentelt nagy ügyet ennek az egésznek, de én nem felejtettem el. Sunyi módon megnéztem az emailjeit és kiderítettem mikor fognak találkozni és hol. Tudom, nem volt szép tőlem, de meg szerettem volna lepni őt. Jól tudom, hogy az utóbbi hetei stresszesek voltak. Éreztem. Bármennyire is próbáltam kizárni az érzelmeit, de nem sikerült.
A helyi cukrászdába beérve elvitelre kértem két darab kávét és tíz fánkot. Valószínűleg nem fogunk ennyit magunkba tömni, de majd a maradékot hazavisszük, hátha Diego-nak is megjön az étvágya. Úgyis állandóan csak pizzát majszol, jót fog tenni neki a változatosság.
Mivel egy kicsit necces volt odajutni tömegközlekedéssel, így kivételesen taxiba ültem. Úgysem fogok sokat menni és most nem ezen fog múlni a buszjegyem New Yorkba.
Tíz perc alatt oda értünk, és miután fizettem, kiszálltam a kocsiból. Kicsit haboztam, de úgy voltam vele, ha már ennyit tettem mindazért, hogy eljussak ide, akkor igen is veszem a bátorságot és bemegyek. Feltéve, ha még ott volt. Támogatni akartam Trish-t, megmutatni, hogy igen is kövesse az álmait, mert akkor teljes egy ember élete, ha azt teszi, amit imád.
Felsétáltam a lépcsőkön, és beléptem az ajtón. Ütött-kopott sima falakkal találtam magamat szemben. Hú ezt a helyet alaposan fel kell újítani. A padló nyikorgott, ahogy befelé sétáltam.
- Trish, itt vagy? - kérdeztem, és a saját hangom visszhangzását hallottam. Még beljebb sétáltam és megpillantottam őt.
- Szia. Gondoltam rád fér egy kis kalória bomba. - mosolyogtam rá és leraktam a padlóra a dolgokat, majd a kávékat kivettem a tartóból és az egyiket a kezébe nyomtam. - Remek galéria lenne, tágas és világos. - állapítottam meg belekortyolva a kávémba, miközben körbe néztem. Simán el tudtam képzelni őt ebben a teremben, körbevezetve az embereket, miközben a festményekről beszél. Igazából egy kukkot sem értettem a művészethez, szóval fogalmam sem volt, hogy ő mit csinálna. - Mit gondolsz a helyről? - kérdeztem megtörve a csendet, és a még meleg kávét a kezeim közt szorongattam.

 ♦♦ -  ♦♦ nem számoltam ♦♦ kicsit béna lett  ♦♦  ℂredit