Niklaus Mikaelson. A férfi, akit annak idején választottam volna magamnak, ha a húga nem gyilkol meg. A hibrid, akit megmentettem a szenvedéstől, mikor Papa Tunde csont tőre felvillant az éjszakában. Az ősi, aki belépett a boltba és azt gondolja, máris minden figyelmem az övé. Tekintetemben ravasz fény csillan fel de nem fordulok felé. Ajkaim mosolyra húzódnak, arra a szemtelen fajtára mely egyszerre hideg és csábító. - Niklaus Mikaelson. - fordítom végre felé fejemet és a pulthoz lépve hajolok pimaszul előre magam is. - Szentelhetek. Némit. - fut nyelvem ajkamra és ahogy végignyalom már vissza is lépek a mozsár mellé melyben különböző növények pihennek, arra várva, hogy apró darabokra őröljem őket. - Most, hogy a boszorkányok végre ismét az őket megillető helyükön vannak, már vártam. - Nagyon is jól tudom mi zajlik szeretett városomban. Itt születtem és haltam meg... majd támadtam fel, mint főnix, a hamvaiból. Bastiana és Celeste halála után nem volt kérdéses, hogy ki kerül a trónra. Én vagyok a boszorkányok vezetője, én leszek a város királynője. Niklaus oldalán. A mozsárban pihenő növények közben apró darabjaikra hullanak és nekem szavakra sincs szükségem ahhoz, hogy a mágia körbeölelje, erőt adjon, lángra lobbanjon majd pedig füstje felemelkedjen és külön életre kelve induljon körbe a boltban. - Bár meglep, hogy a diplomata nem jött... - mondom ismét felé fordulva, Elijahra értve szavaimat, ezúttal azonban nem állít meg a pult. Kilépve mögüle lépek a férfi mellé és kényelmesen megtámasztva magam mélyesztem végtelen mély kék tekintetem az övébe. - Feltételezem ez nem egy hivatalos tárgyalás. - söprök le a férfi válláról egy nem létező porszemet, csak, hogy hozzáérhessek – Szerencsére, nem is vagyok túlságosan híve a formalitásoknak. - lépek el előle és háta mögé kerülve futtatom fel ujjaim háta mentén, szinte már játszi könnyedséggel ingerelve a nagy, gonosz hibridet. - Épp ezért, roppant kíváncsi vagyok, miben lehetek a szolgálataira... és miben lehet Niklaus Mikaelson, az én szolgálataimra. - mosolyodom el és lépek ismét elé, ezúttal kihívással tekintetemben.
A városban az utóbbi hetekben egyenesen elszabadult a pokol. Eddig sem volt barátságos és békés a környék, de Davina halála mindent megváltoztatott. Amíg élt, valamennyire sakkban lehetett tartani a boszorkányokat. Amint azonban az állandó boszifigyelőnk kikerült a képből, a banyák vérszemet kaptak, nem beszélve azokról, akik közben feltámadtak. Bastiana és Celeste terve egyenesen nevetséges volt, nem is értem, mire ment ki ez az egész, hisz nem tarthattak volna bennünket örökké fogva, hosszútávon is csak maguknak csináltak volna rosszat, de egy kis segítséggel egész könnyen megszabadultunk tőlük, Papa Tunde tőre pedig már nem árthat újra nekem. Ezért részben Genevievenek kellene hálásnak lennem, ha jól sejtem, és bár az ő szerepét ezekben a dolgokban még nem teljesen értem, és a tervei sem tiszták előttem, azt hiszem, ideje lassan egy látogatást tennem nála.
A városban zajló összecsapások boszorkányok és vámpírok között lassan tűrhetetlenné válnak. New Orleans igazi háborús övezet lett, katasztrófa sújtotta terület, és eszem ágában sincs ezt tovább így eltűrni. Nem hagyhatom, hogy a lányom ebbe a káoszba szülessen bele. Ha a farkasok végre visszanyerik eredeti formájukat, reményeim szerint az erőviszonyok majd kissé ismét felborulhatnak, és kezdetét veheti a jövőképem alapos kiépítése, amiben nekik nagy szerepet szánok. De egyelőre nem tehetek mást, mint várok, és közben elfoglalom magamat az "alapozással". Nyugodt és határozott léptekkel hagyom magam mögött a francia negyedet, szelem át a fél várost, hogy végül megérkezzek az Üstbe. A gyalogos közlekedést választottam, mert így van alkalmam meg-megállítani a helyieket, hogy a vörös boszorkányról kérdezősködjek, egészen addig, amíg el nem irányítanak hozzá. Nem egyszer jártam már itt évszázadokkal ezelőtt is, és az elmúlt hónapokban is, így van viszonyítási alapom. A boszorkányok felszabadulása óta történt néhány látható változás.
Szórakoztat már maga a tény is, hogy a banyák már nem vonulnak vissza a biztonságos kis hajlékaikba egy-egy vámpír láttán, hanem dacosan néznek farkasszemet bárkivel. Akár velem is. Veszélyes egy népség, annyi szent, de engem nem riasztanak el. Éppen azért vagyok itt, hogy ezt tisztázzam. A takaros kis bolt elé érve csak egy pillanatra torpanok meg. Magántulajdon ugyan, de nem lakhely, így könnyűszerrel besétálhatnék a tárva-nyitva hagyott ajtón, de már csak a békülni vágyó szándékú látogatásom okán is maradok az udvariasságnál, és a félfán kopogtatva hívom fel magamra a bent szorgoskodó vörös némber figyelmét. - Szép délutánt, Miss Lavoisier! Remélem, nem zavartam meg semmi fontosban - lépkedek beljebb, és szórakozottan szemlélődve körüljárok, csak fél szemmel figyelve a nőre. - De ha esetleg mégis, biztos vagyok benne, hogy kicsit félreteheti, és szentelhet rám is némi figyelmet - érek végül a boszi elé, egyenesen a szemeibe nézve egy félmosollyal. Csak a pult van közöttünk, amire két tenyeremmel támaszkodok teljes nyugalommal.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Gyógynövénybolt 
