Miért kötözködik? Igazán örülhetne a viszontlátásnak, ahelyett, hogy a régi, öreg professzor után érdeklődik. Az előadás folyamán néhányszor rá-rá pillantottam, a kérdésére csak egy másodpercnyi arrogáns csend volt a válaszom, s egy sejtelmes mosoly, mely jelezhette neki, hogy kétlem azt, hogy a drága Mr Daniels bármikor is visszatérne. Mondjuk járulékos veszteségnek. Hisz nem megérte? A halála csak pont volt az i-n, hogy újra láthassam Hed-et. Egy ember ide, vagy oda már igazán nem számít. Amikor kiürül a terem, s a lány elém suhan, homlok ráncolva húzom hátra a fejem. ➢ Umm... - Higgadtan, de kissé lenézően tolom hátrébb a vállainál fogva fél méterrel. Nincs tisztában az élettér fogalmával? Vagy elfelejtette volna hol a helye? Öröm lesz feleveníteni az emlékeit. Megszámlálni sem tudom, hogy az utóbbi néhány hónapban, mióta őt keresem hányszor képzeltem el a találkozást. Persze a legtöbb ilyen ábrándozás vége az lett, hogy székhez kötözöm, egy hosszú tölcsért a torkán lenyomva és tele tömöm verbénával a kis vöröst. Ami azt illeti, ez a minimum azok után, hogy elhagyott. Szinte magam előtt láttam a tekintetét. Ó, igen az arckifejezés amit a mai napig imádok elveszve a gyönyörű szemeiben. Akárcsak most. Félelem, rettegés, düh, vágy keveréke, igazán meg tudja mozgatni a fantáziám. Akárhogy is próbálná tagadni, a mérhetetlen harag mellett ott csillog a szemeiben a szenvedély. Én látom. ➢ Nem nyílvánvaló? - Értetlenül ráncolom a homlokom, a fejem enyhén oldalra biccentve, s akarva, akaratlanul egy pimasz mosoly kúszik az arcomra. - Én vagyok az új politológia professzorod. - Összefonom karjaim, s újra az asztalnak dőlök, így nagyjából egy magasságba kerülve Heddel. - Mit vagy úgy oda? A csinos csoportársaidnak kifejezetten tetszik a dolog, hogy a régi vénembernek egy - mérhetetlen önhittség önti el tekintetem - felettébb jóképű férfi vette át a helyét. Mellesleg olyan vagyok, mint mindig. Közönyös és önelégült. A tekintetemből azon kívül, hogy mennyire élvezni fogom a fősuli "svédasztalát" és hogy újra "csattogtathatom az ostort" Heather felett mást nem igazán lehet kiolvasni. Egy ideig nem mondok, vagy épp teszek semmit, csak méregetem mozdulatlanul. Furcsa mennyi idő kellett ahhoz, hogy úgy tudjak elé állni, hogy ne érezzek izzó késztetést arra, hogy körbetekerjem a nyakát a beleivel azok után amit tett. Mit nem tudott azon felfogni hogy a játékszerem és nem mehet sehova? Az emlékeim rohamosan kezdenek a felszínre törni, mire váratlanul elnevetem magam és felülök az asztalra, Heather szemeibe mélyedve. ➢ Milyen ravasz a sors, hogy néhány évtizede nem hozott össze minket, nemde bár? De most megkaplak a félezredik évfordulómra. - Egyik kezemmel felé nyúlok, s végighúzom ujjaim egy hajtincsén. Egy árnyalatot sem fakult, épp olyan ahogy szeretem. Persze még fogalma sem lehet róla, hogy miről beszélek, de hamarosan megtudja. - Csak úgy ragyogtál a hippi korszakodban. - Az arcomon újra ott az önelégült vigyor, de ugyanakkor egy undorodó fintor is. Utáltam a hippiket. - Ott álltál azon a koncerten, az első sorban és mosolyogtál, úgy ahogy rám soha. Tudod akkor láttalak először a vámpírráválásod óta. - Szemet forgatok, s elengedem a haját. - Fura egy buli volt. „Fel akartalak kérni egy táncra”, de megharaptam egy hippit és a következő hat órában csak néztem hogy mozog a kezem... Mellesleg örülök, hogy akkor ott mégsem sikerült összefutnunk. Valószínűleg megöltem volna. De azon a napon, mikor kisétáltam attól a családtól, kitisztult a fejem. Rosszul fogtam fel az egészet. Nyalogattam a sebeim és mást hibáztattam. De rájöttem, ha Hedit akarom, az kell, hogy legyek, aki vagyok. Azt fogom tenni, amit tennem kellett volna, megkeresem, bárhol is legyen, megkötözöm, és addig kínzom, amíg újra belém nem szeret. Már nem mintha valaha is szeretett volna, de hé, minden megoldható. ➢ Tudod mi volt a legrosszabb abban amit tettél? - Várok néhány másodpercet, gondolkodási időt adva neki, majd folytatom. - Még csak meg sem öltél. Csak elmentél. Annyira sem méltattál, hogy levágd a fejem, vagy felgyújts. Olyan sokat kértem? - Megjegyzem a többiekre időt és energiát nem kímélve vadászott értesüléseim szerint... bezzeg én... Micsoda egy ribanc.
Vissza sem merem olvasni,talán összecsapott lett, vissza kell rázódnom :') Szóval lekopogom, de úgy tűnik múlik a "krízis korszak" úgyhogy végre itt vagyok a tiéd vagyok.
Joggal kérdeznék tőlem, mit keresek ismét az egyetemen? Eredetileg nem is volt tervem ide jönni. Mystic Fallst választottam az átmeneti letelepedéshez, és a helyi gimnáziumot, hogy némileg be is tudjak illeszkedni. Aztán úgy néz ki, hogy ez elég jól ment, mert az elmúlt egy évben akadt pár olyan ember, akik elég közel kerültek a szívemhez, és merem állítani, hogy ez kölcsönös. Miután az a vadász megtámadott, és elvette a napfényvédő nyakláncomat, olyan sokáig éltem az árnyékba visszavonulva, hogy később nehezemre esett visszarázódni a normális… illetve csak normálisnak tűnő életbe, pedig hiányzott ez már. És az is, hogy közel engedjek magamhoz másokat. Most mégis sikerült, és ezzel kicsit újra meg is találtam önmagamat. Nem is akarok lemondani erről. Ezért döntöttem úgy, hogy követem a leérettségizett társaimat, és én is beiratkozom a Whitmore-ra. Ezzel még nem kerülök túl messzire az áhított, egyszerű, kisvárosi élettől, de így legalább továbbra is fenntarthatom az álcámat. A középiskolákkal ellentétben főiskolán és egyetemen már többször is megfordultam. Nem mindig fejeztem be. Attól függ, mennyire tetszettek a felvett tárgyak, a környezet, a közösség… A főiskolában az a jó, hogy sokkal kötetlenebb, szabadabb, mint a gimnázium. Lényegében már mindegy is, miért vagy hogy kötöttem ki végül a Whitmore-on, mert már itt vagyok pár hete, és kezdem egész jól feltalálni magam itt is. Egyszerű tárgyakat vettem fel, nem annyira a tanulásra fektetném a hangsúlyt. Ez csak a plusz, hogy feleleveníthetek ezt-azt. Illetve jót mosolyoghatok a történelmi előadók nagy beleélésén. Egyes tanárok tényleg úgy tudnak előadni, mintha részt vettek volna azokban a csatákban. Pedig ők nem voltak őt, én viszont igen. És egyik-másik dolog egyáltalán nem úgy történt, ahogy azt mesélik, de ezektől a kiszínezésektől lesz számomra mókás ez a tantárgy. Kicsit szórakozottan ülök be az órára, és amíg a tanárt várom, úgy döntök, futólag belepillantok a jegyzeteimbe, csak hogy rájöjjek, hol is fejeztük be legutóbb. Aztán annyira elmerülök a saját macskakaparásom böngészésében, hogy fel sem tűnik, amikor a teremre síri csend borul. Ez a tanár érkezését jelzi, ám a fejemet már csak akkor kapom fel, amikor a helyettesítés bemutatkozik. Lazarus Meindras?! A tekintetünk találkozik, de az ő magabiztos pillantására részemről csak a jeges rémület a válasz. Ez meg mégis… hogy a fenébe kerül ide?! Ezt nem hiszem el! Miért épp most? Miért pont itt? Nem lehet véletlen. Vajon mit csinált a tanárommal? Körülöttem mindenki szorgos körmölésbe kezd, csak én meredek még mindig az előttünk álló férfire elképedve. - Elnézést… professzor úr – nyomom meg a megszólítást, és hangomnak van egy kis fagyos éle is, bár ez inkább csak a rettegésemet hivatott leplezni. Fogalmam sincs, miért van itt, vagy mit tervez, de van egy erős gyanúm, hogy bármit is, nem fog tetszeni nekem. Azok után, hogy faképnél hagytam, majd levadásztam a haverjait… biztosan nem randira akar hívni. – Ha megenged egy kérdést: mi történt Daniels professzorral? Mikor jön vissza? – kérdezem kicsit aggodalmasan, nem is figyelve, hogy vajon mibe kotyogtam bele. Igazából még ott lefagytam, hogy megjelent, azt már nem tudtam követni, hogy épp miről tartott előadást. Csak remélem, nem végzett a tanárral. Kedveltem. A továbbiakban azonban úgy döntök, mellőzöm a fecsegést, a többiek előtt amúgy sem mondhatnék semmit. Feszült várakozásban telik az egész óra, és közben vagy ezerszer végigmérem a termet, lehetséges menekülési útvonal után kutatva, de hacsak nem ugrok ki a két méter magasban levő ablakokon, nincs más kijárat, mint az ajtó. Próbálok pozitív maradni, és megemberelni magam. Nem kellene ennyire kimutatnom, hogy félek tőle. Inkább a gyűlöletre koncentrálok, amit iránta érzek, mindazért, amit elvett tőlem. Ez olyannyira jól sikerül, hogy dühömben görcsösen rá is szorítok a táskám pántjára, amikor lefelé indulok. Nem kapkodok. Megvárom, hogy sorban mindenki kiszállingózzon. Ehhez a beszélgetéshez nem kellenek idegen fülek. Amint az utolsó után belendül az ajtó, vámpírsebességgel landolok Lazarus előtt. - Te meg mégis mit csinálsz itt? – kérdezem indulatosan, de a tekintetemen a düh mellett valami félelem féle is átvillan, amikor ráeszmélek, hogy okosabb lett volna távolabb megállni.
Nagyot sóhajtok a főiskola széles folyosóján az előadóterem felé haladva, s a jegyzeteim - illetve az elődöm jegyzeteit - vizslatom tekintetemmel. Szemeim szinte táncot járnak a sorok között, s zavartan túrok hajamba. Mielőtt spirált csináltam a professzor gerincéből megigézhettem volna, hogy írja át a jegyzeteit olvashatóbbra. Heather, Heater... mellesleg nem tudtál volna kevésbé unalmas szakot választani? Minek akarsz egyáltalán történelmet hallgatni? Átélted a történelmet te ostoba. Egy halvány félmosoly kúszik arcomra. Mikor lett ez a lány ilyen unalmas? A tanáriban átnéztem a tárgyait, mikor választanom kellett melyik tárgyát vegyem fel. Latin nyelv, történeti földrajz, ókor-, újkor-, keresztény egyháztörténet a-tól z-ig, és egy rakat egyéb baromság. Tényleg ráfér már, hogy felpezsdítsem az elesett életét. Bár ami azt illeti, valamikor a hatvanas években én is elidőztem 1-2 félévet Párizsban egyetemistaként. Vagy az a hetvenes évek volt? Végül is, teljesen lényegtelen. A grandiózus tölgyfa ajtóhoz érve megállok, felemelem rá tekintetem a papírok közül. 32/A terem, ez lesz az. Szemet forgatok, biztos vagyok benne, hogy nem fog senkit különösebben lesújtani, hogy a professzoruk "elhagyta" az egyetemet, és új tanárt kapnak, aki szemet szúróan jobban néz ki és fiatalabb - legalábbis ránézésre. Elvégre csak néhány órájuk volt vele. Igen, 3-4 héttel lekéstem az iskolakezdést, de hé, nem két napba telt, mire ráleltem Heather-re. A kapitális terembe belépve egyenesen a tanári asztalhoz veszem az irányt, majd megvetően a diavetítőre emlékeztető szerkezetre, és a diákok előtt sorakozó laptopokra vetek egy pillantást, s alig észrevehetően, mogorván fújom ki a levegőt. Ezt a hülyeséget még a kis vörösért sem vállalom be. Modern technika... ah. Lazán a tanári asztalnak dőlök, s szigorúan a hallgatókra emelem tekintetem. ➢ A nevem Lazarus Meindras, és én vagyok az új - végre, bő kétszáz év után először, Heather-re szegezem tekintetem, mélyen, egy arrogáns félmosollyal fűszerezve, de nem feltűnően a szemeibe nézek. Nem azért jöttem, hogy csodáljam, sokkal inkább, hogy újra és újra átgázoljak rajta, amiért elhagyott, de nem tagadhatom, hogy még mindig gyönyörű... - politológia tanárotok. - Elengedem a lányt szemeimmel, vállat vonok, s ellököm magam az asztaltól, újra a hallgatókhoz beszélek, miközben a jegyzetekre vetek egy pillantást. - Ha jól látom a hatalomfelfogások, befolyás, konfliktus és konszenzus már megvolt, most pedig következik a legimitás. - Erősen megráncolom a homlokom. Mi a fene az a legimitás... A negyvenes évek Európájában otthonosan mozogtam a politikában, de valljuk be, az sem most volt. A teremben néhol még mindig halkan zúgolódnak a diákok egymás közt, vámpírképességemnek köszönhetően tisztán hallom a szavaikat. Persze, hogy nem a kinézetemmel van bajuk. Tökéletesen belőtt haj, angyali arc, elegáns, drága öltözet... Ellentmondást nem tűrően fordulok feléjük. - A világ legfiatalabb professzora mindössze 19 éves volt, mikor főiskolán kezdett tanítani. Most, hogy a kor kérdést lezárhatjuk, kezdjetek jegyzetelni... ti idióták. - Teszem hozzá mondatomhoz az utolsó szót lekezelően, s alig hallhatóan. Talán csak Heather az a teremben, aki érthette mit mondtam. A másfél órás előadás további részét "átlagos professzorként" töltöttem, leadtam a jegyzeteken szereplő anyagot, bár olykor jócskán elvesztettem a fonalat, de ennyi azt hiszem még belefért. A karomon lévő méregdrága órára pillantok, s megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, lejárt az idő. A hallgatók szépen, apránként elhagyják a termet, én pedig végre megkaphatom a jól megérdemelt, "évfordulós találkozásom".
Kezdőlap
Tárgy: Re: Előadóterem 
