Chris & Ben

Ben mindig is jó srác volt. Az tény, hogy mikor elsőnek ismertem meg, akkor nem bírtam a fejét, de utána egyre jobb lett. Kezdem őt egyre jobban megkedvelni annak ellenére, hogy néha miket művel. Fura, kiszámíthatatlan.. így is ismertem meg. Az a lány a kamrába hát nem volt valami szép húzás tőle, de ő már csak ilyen.. De most már rá jöttem, hogy nem szabad elengednem, az áldozatait, mert akkor a Mr.Hemingway issza meg a levét azt meg pedig nem szeretném még egyszer hisz nála jobb takarítót el sem tudnék már képzelni a háznál.
- Rendben barátom legyen ahogy akarod. De kérlek kímélj meg az olyanoktól, mint a múltkori eset. - Céloztam a múltkori dologra, amikor a hölgy elvérzett az ágyamban és minden csupa vér lett. Nem bírnám még egyszer átvészelni ezt, mert borzasztó volt az egész. A látvány sem volt szép az pedig végképp bosszantott, hogy a kis riherongy összevérezte az ágyam...
-Nah az nagyon jó már alig várom, hogy menjünk a hétvégi bálba. - Valójában nem szokott mindig nagy kedvem lenni elmenni egy bálba, de most kedvet kaptam hozzá és alig várom, hogy menjünk valamerre a hétvégén. Aztán jött az ő mai programjával, ami számomra csöppet sem volt meglepő. Nem volt még ilyen ötlete, de ki gondolta volna, hogy nem egy újabb őrültséggel jön elő.
- Nem tudom, szóhoz sem jutok. Persze, hogy lenne kedvem elmenni, de persze csak nézni, nincs nagy erőm most a küzdelemhez. - A pénz szerzés sem jönne rosszul. Nem vagyok telhetetlen, de örülök ha van. Ben egyébként is nagyon szeret küzdeni. Emlékeztem vissza, amikor az akasztófánál megmentett és mindenki aki az útjába került csak végig söpört rajtuk, szóval biztos, hogy a mai házi bunyónál ő lesz a győztes. Vagyis talán lenne is kedvem a verekedéshez, de a döntőben mindenképp öreg cimborámmal kerülnék párbajba és nem lenne igazságos a verekedés hiszen ő neki természetfeletti ereje van és nem átlag ember, szóval mindenképp vissza kell, hogy utasítsam ha fel akar kérni táncolni. Én inkább a nézőtéren nézni fogom és csiszolni az ismerkedési részemen, mert már bele kéne szoknom a hétköznapi ember stílusba.

Chris & Ben

Csak néztem rá, ártatlan tekintettel, a válaszára várva. De ő először fontosabbnak tartotta bepakolni az ételt a helyére, mint hogy velem foglalkozzon. Ami alatt volt egy kis időm elgondolkozni erről-arról. Pár évvel ezelőttig, elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy emberrel ilyesfajta kapcsolatot fogok ápolni. Ahogy arra sem gondoltam volna, hogy bármelyikük is több lesz, egyszerű vérellátónál. De valahogy mégis megtörtént, összebarátkoztam, egy nyugdíjba vonult vadásszal. Bár rengeteg dologban nem értünk egyet, és sokszor akadályoz táplálkozásomban. De azt kell mondjam, hogy mást részt nagyon is szórakoztató a vele való "társulás". Chris-t nehezen lehet rávenni arra, hogy elengedje magát és önfeledten szórakozzon. Gondolom a találkozásunk előtti élete miatt, de ha egyszer megtette, már alig lehet leállítani.
Majd szakította meg elgondolkozásomat azzal hogy végre választ adott, az előbb feltett kérdésemre.
- Rendben, megígérem, hogy Ms. Hemingway-nek, egy haja szála sem görbül. De csak ha te is, hogy a reggelire hagyott falatomat, bármennyire is megesett rajta a puhány kis szíved, máskor nem küldöd el. Akkor ugyanis más közeli vérforrás után kell kutassak és annak a drága takarítónőnk látja kárát. - ajánlottam fel neki, ezt az egyességet, hisz csak akkor ugrott be, hogy nagyon is voltak terveim a reggeli kapcsán is. Egy igézettel elnémított lányt zártam a kamrába, hogy majd reggel elfogyasztom. Gondolom Chris rátalált reggel és a lelkiismerete azt súgta neki, hogy engedje szabadon. Nem először fordul már elő ilyen, szóval szinte biztos vagyok benne, hogy erről lehet szó. De most legalább megtudta, hogy abból nem származik semmi jó ha megfoszt zsákmányomtól.

- Ezt viszont már nem ígérhetem... a cafkák rabja vagyok. - jelentettem ki elmosolyodva, nekem a lányok jelentik a legnagyobb szórakozást, hisz minden olyan nyújtani tudnak, amire szükségem van. Így hát nem teszek olyan ígéretet, amit valószínűleg nem fogok betartani.
Azt ezt követő kérdése kicsit meglepett, hisz ő nem az a bálba járós figura. Főleg mivel ahányszor velem jött bálokra, mindig nekik kellett csupa véresen, és részegen hazavonszolnia.
- Egy bál? Mivel te hoztad fel, szerintem ez egy elutasíthatatlan ajánlat. Örömmel mennék magával, Mr. Moran. - fogadtam el egy bálra való meghívását, ahova majd a közeljövőben elmegyünk.
- De kitaláltam valami jót a mai napra. Tegnap, mikor összeszedtem az egyik bárban a hölgyeket, hallottam, hogy ma a Watling Street sarkán lévő épületben lesz egy kisebb bunyózás. A nyertes pedig egész busás összeget kap. Nekem nincs szükségem pénzre, de örömmel verek péppé pár egocentrikus pasast. Szóval ha gondolod elmehetnénk, bár akarsz vagy sem, én mindenképp benézek. - mondtam neki felajánlva, hogy akár velem is tarthatna, de ha nem, nekem úgy is jó. Még sosem voltam megrendezett bunyón, hisz az ellenfeleim... hát... nem is igazán ellenfelek számomra. Valamint nem is különösebben foglalkoztatnak az ilyesfajta dolgok. De most kedvet kaptam ahhoz, hogy a földbe tiporjak pár önelégült és mihaszna fickót, amiért talán szerzek pár nőnemű rajongót is.  

Chris & Ben

Próbálta meg magyarázni a helyzetet Ben-t, de én csak szokásom szerint elengedtem a fülem mellett, mert már ez a megszokott. Ami most más volt azt, hogy elnézést is kért a múltkori eset miatt is. Az tény, hogy nem nagyon örültem annak a cafkának az ágyamba, de az hogy most Ben elnézést kért picit enyhítette a dühöm.
-Igen Ben ezt.. De még egyszer nehogy megpróbáld eltenni láb alól Ms. Hemingway-t! -Emeltem fel a hangsúlyom a végére. Ms. Hemingway elég rendes és megbízhatóan végzi a munkáját ráadásul Ben igézésének köszönhetően teljesen alkalmazkodott az itteni élethez. Nem lenne kedvem kínlódni az új takarítónő keresésével.
-De ugye ma nem fogsz kis cafkákkal hazajönni és itt felfalni őket? - Kérdeztem meg tőle bár simán kinézem belőle, hogy még a nap folyamán képes lesz meglepetéseket okozni számomra, hiszen így ismertem meg, hogy teli van meglepetésekkel. Újra emlékeztem vissza arra, amikor elfogadtam a halálomat és pár perc választott el tőle, mikor megjelent Ben és megmentett, mint ahogy én is őt. Engem azért még mindig nagyon bánt ez az egész.. Vadász családban nőttem fel a szüleim is úgy gondolták, hogy a még tart az élet a testemben addig vadásznom kell a vámpírokat. Most pedig mi történt.. egy vadászcsapatból száműzni akartak a halálba, azért mert megmentettem egy vámpírt a szenvedéstől.. De talán most már nem is menne annyira a vadászat. Ha egy vámpír nyakához kést szorítanék azt képzelném el, hogy az Ben, vagy hogy egyszer vele is ezt fogom tenni és erre nem lennék képes Ben már szinte testvérem annyira jó barátom és megbízom benne. Gondolkoztam el egy picit, majd újra visszatértem a jelenhez és foglalkoztam a cimborámmal.
-Te Ben, mit szólnál ahhoz ha valamikor elugranánk egy bálba egy kicsit szórakozni? - Vetettem fel az ötletet, amit természetesen nem mostanra terveznék, mert eléggé elfoglalt vagyok ezzel és azzal. Mellesleg egy picit már ránk férne a szórakozás, de kíváncsi vagyok mit szól ehhez Ben, vagy mit akar ő csinálni.

Chris & Ben

Csak szívtam ki belőle az ínycsiklandozó életet, nem foglalkozva semmivel. Hisz ezt teszem amikor éhes vagyok, körülöttem mondhatni megszűnik a világ. Csak arra fókuszálok, hogy minél többet és többet kaphassak abból, amire életem minden percében áhítozom. Amióta vámpír vagyok a vér az ami meghatározza az életem, hiszen ez nem csak az életben maradásom kulcsa. De oly nagy éhség jártja át a testem miatta, hogy legszívesebben megállás nélkül csapolnám le az összes embert a Földön. És mikor friss, s forró vérük lecsúszik torkomon, az oly mámorító, hogy elfeledteti elem kihez is tartozik. A vámpírságom első időszakaiban, még nagyobb volt a bűntudat, mint az élvezet. De az idő előrehaladtával egyes dolgok fontosabbnak kezdtek bizonyulni, mintsem bánkódni azért, amit tettem. Az emberek csupán eszközközök. Eszközök, amelyek életben maradásom és élvezeteim kulcsát hordozzák.
Ezen dolgokat követően hazaérkezett Chris, amit csak akkor vettem észre. Amikor rám rontott a szobámban, és megpróbált lehámozni a már egyre gyengülő Ms. Hemingway-ről. Eleinte nem akartam elengedni, úgy csak Chris-re tekintettem, majd erősebben húztam vissza magamhoz. Nem szeretem ha megzavarnak, miközben táplálkozom. Különösen akkor nem, ha tényleg éhes vagyok. Viszont most az egyszer engedtem kérésének és elengedtem a hölgyet. Nem tudom mi olyan fontos neki abban, hogy ő túlélje. Hisz akármikor találhatunk egy másik takarítónőt, de ha ennyire akarja, ám legyen. Csak ott álltam nézve, ahogy leülteti és ellátja a már nagyon gyenge nőt. Közben úgy nézve, mint aki megbánta a dolgot, lenyalva z utolsó csepp vért is számról. Nem mintha szó lett volna megbánásról, csak olyan jól elszórakozok Chris-el, hogy néha muszáj egy kicsit olyannak tűnnöm, mint akiben maradt némi jó is. Bár szerintem a "jó és rossz" egy relatív dolog, hisz számomra az a jó, amit én teszek. Más számára ez lehet, hogy rossz és szörnyű, de én ebben lelem az örömöt. Így hát, miért lenne rossz?
Majd, miután ellátta Ms. Hemingway-t, szó nélkül elhagyta a szobámat. Jó persze felajánlhattam volna a vérem, hogy meggyógyítsam őt. De a végén megöli magát és vámpírrá válik, amiből semmi jó nem származna rám nézve. Pár perccel később én is követtem Chris-t, hogy megbeszélje ezt vele. Ugyanis volt egy olyan érzésem, hogy ennyivel még nem zárta le az ügyet.

- Jó rendben, sajnálom, hogy tegnap egy félig halott szajhát küldtem az ágyadba. Ahogy azt is, hogy majdnem megöltem Ms. Hemingway-t. Ezt akartad hallani? - kértem elnézést a dolgokért, aminek nem minden részét gondoltam komolyan, de még mindig éhes vagyok, szóval semmi kedvem nem volt leállni vitatkozni ezen. Sokkal érdekesebb tevékenységeket terveztem a mai nap további részére, de mielőtt ezt megosztanám vele, megvárom válaszát.

Chris & Ben

Szép napnak indult ez a mai de még sem lett igazán szép. Picit üres volt az étkészlet ezért elmentem vásárolgatni és szétnézni a piacon. Miután végeztem a a piac átnézésével és megvásároltam az élelmiszereket amikért elindultam, az irányt haza felé vettem. Útközben találkoztam néhány ismerős arccal, akikkel váltottam párszót, szóval a délelőttöm el is telt a kis kirándulásommal. Mikor haza értem szokásosan üvöltöttem egyet.
-Ben haza értem Jó reggelt cimborám!- Amikor lepakoltam és elindultam megkeresni őt egy igazán érdekes látvány fogadott.. Ben neki támadt a takarító nőnek.. pedig világosan elmagyaráztam neki bárkit, de őt ne bántson.. de ő ezek szerint nem értette meg.. Pedig azt hittem, hogy picit visszafogta magát a múltkori eset miatt, amikor az ágyamba küldött egy ribit és össze vérezte az ágyam.. Nem értem, hogy nem tud ennyire uralkodni magán.
-Ben Te még is mi a francot művelsz? - Lettem hirtelen ideges rá és oda is rohantam, hogy segítsek a szerencsétlen takarítónknak. Elég súlyos sebet ejtett rajta Ben. Szerencse, hogy épp időben értem haza másképp már halott lenne szegény. Gyorsan le is ültettem egy székre és elláttam a sebét.
-Ben még is honnan jött ez az idióta ötlet? - Máskor mindig megoldja az étkezését.. nem értem most mitől lett kedve megkóstolni a takarítónkat. Úgy néz ki, hogy egy ideig itt kell tartanunk őt, mert ha bárki is észre veszi a nyakát, akkor ezt nehezen hinnék el, hogy volt egy nagyon kalandos éjszakája, szóval majd velem alszik szerintem és majd vigyázok rá, hogy Ben még egyszer ne hogy megtegye. Nem is tudom most mit kéne tennem.. Legszívesebben behúznék egyet öreg cimborámnak, de már kezdek aggódni, hogy én járnék rosszabbul. Mindenesetre ott hagytam a széken a hölgyet a még nem tér igazán magához és addig elkezdtem kipakolni, amiket vásároltam, majd én is étkeztem. Igaz nem volt valami nagy étvágyam már így, de reggelizni is alig reggeliztem. Étkezésem közbe hallgattam Ben-t, aki próbálta épp megmagyarázni a helyzetet.

Chris & Ben

A tegnap este kicsit lehet túllőttem a célon azzal, hogy az egyik félig lecsapolt lányt küldtem Chris ágyába. De nem tudom, miért lett annyira mérges. Hiszen én megmondtam a lánynak, hogy végig tartsa rajta a ruhát a vérző nyakán. Arról már nem tehetek, hogy a ruha átázott, és így csupa vér lett az ágya. Úgy gondoltam, már ráférne egy kis móka, begyöpösödött barátomra is. De mégse küldhettem egy színig tele lévő hölgyet, azok az enyémek. Minden esetre, úgy kezelte a dolgot, mintha valami halálos bűnt követtem volna el ezzel. Jó rendben, végül is az volt, de azok csak az emberek ostoba szabályai. Még, hogy nem lehet megölni senkit... mintha azt kérnék egy vérbeli tengerésztől, hogy ne szálljon többet vízre, marhaság.
Ma azonban még nem ettem semmit, Chris pedig úgy tűnik elment magának venni valamit. Így hát úgy döntöttem én is eszek valamit. Lementem a konyhába, ahol volt pár üvegcsébe vér, de azoknak szaga, és állaga már nem volt valami gusztusos. Ekkor érkezett meg a takarítónő, aki már egy ideje nálunk takarít. Meg van igézve, hogy ne tűnjön fel neki semmilyen vámpír cselekedet. És teljesen természetesnek vegye, ha véres holmit, vagy épp hullákat talál a földön. Chris egyetlen kérése az volt, hogy legalább ő maradjon életben, hogy legalább a takarítónőnk maradjon.
- Bocsi cimbora, éhes vagyok. - mondtam ki, majd elindulta a takarítónőnk felé. - Jó reggelt, Ms. Hemingway! - köszöntem neki, mosollyal az arcomon.
- Magának is Mr. Leighton! - mondta szintén mosollyal az arcán, portörlés közben.
- Hagyja csak abba, ma különleges feladatot szánok magának. Jöjjön velem! - jelentettem ki, hasonlóan mint az előbb, majd megfogtam a kezét, és felvezettem egyenesen a szobámba. Amint beértünk, szemem fehérje vérvörösre váltott, az erek megjelentek alatta, majd fogamat megvillantva nyakába vájtam. Erőteljesen szívtam ki belőle a vért, ami közben ő ficánkolt és üvöltözött fájdalmában. Lehet, hogy csak ez az egy szabálya volt Chris-nek, de tudja jól, hogy nem vagyok semmiféle szabály követője.