Tárgy: Re: 2012 - Rio de Janeiro Kedd Júl. 30, 2013 7:45 am
Katerina&Elijah
<
Engedtem a hívó szavaknak, mert engedni akartam. Csak idő kellett átgondolnom, hogy mit is érzek pontosan, de rá kellett jönnöm, hogy még mindig szeretem. Mindig is így volt. Hosszabb ideig gyűlöltem őt, mint szerettem, de végül az érzelmeim iránta... Legyőztek. Hinni akarom, hogy lehet máshogy is. Hinnem kell, hogy még mindig ott van az a Katerina, akit én szerettem, s a Katherine, akivé lett, az csak egy álca a világ elől... Egy álca az élet és a világ elől. Szép is volna. Most felrémlik, hogy talán... Nem sőt, biztos egy átverés. Már nem az a nő, akibe beleszerettem, ő már meghalt azon az éjjel, de én mégis itt vagyok. Idejöttem, mert a szívem idehozott. Adok egy esélyt, mert azt talán jobban fogom bánni, ha meg sem próbálom ezt az egészet. Naiv vagyok, ez az én hibám, mert hiszem, hogy olyan emberek is megváltozhatnak, mint Katherine, vagy Klaus. Kövezzenek meg ezért a tulajdonságomért, nem érdekel, de amíg látok egy cseppnyi esély arra, hogy az illető változhat, akkor nem adom fel. Nem adhatom fel! Ez az én gyengém. Reménykedem olyan dolgokban, amikben nem kellene. Ismét felmerül a kérdés bennem, hogy miért is vagyok én itt? Még itt állok az ajtó előtt, akár el is mehetnék, egy pillanat csupán, s mintha itt sem lettem volna. De érzem mélyen legbelül, hogy itt akarok lenni. Hallani a hangját, érezni a bőrét. Megcsókolni úgy, ahogy sosem lehetett. Nyálas nem? Tőlem a félelmetes Elijah Mikaelsontól annak hangzik, mert sokan nem ismerik ezt az énem. Nem akarom, hogy ismét a bolondját járassa velem, és bár próbálok bízni benne, mégis ott bújik valahol a lelkem mélyén egy cseppnyi kétely, mikor benyitok, s a nevét kiejtem, egy pillanatra behunyom a szemeim, s mintha visszacsöppentem volna a múltba. Majd meghallom a hangját, mely számomra vádló, és megrovó, s bár nem akarom az orrára kötni, mégis elmondom. - A repülőt okold, ne engem! - Jelentem ki flegmán, mintha két ember beszélgetne. Őszintén, nem is akartam sietni, hadd várjon, hadd érezze a kételyt, melyet én is éreztem az előtt, hogy közölte volna, mennyire kedveli Niklaus-t. Akkor lemondtam róla. Nem akartam semmit, hiszen úgy hittem meg fog halni. Majd meglett a megoldás, de addigra Trevor közbeszólt. Eljárt a szája, de a bosszúm iránta kiteljesedett. A következő mondatára megvonom a vállam. Viselkedésem felsőbbrendű, méltóságteljes, de ezt már sosem fogom tudni levetkőzni magamról. Akkor is megvolt, most is bennem van. - Mintha olyan nagy gondot okozna egyedül élvezned ezt a remek helyet! - Gúnyos félmosoly jelenik meg arcomon, miközben a bárpulthoz lépek, hogy kiszolgálhassam magam, és neki is töltök egy italt, amit felé nyújtok. - De miért is kerestél fel? Valahogy nem rémlik, mit is mondtál pontosan? - Tudom mit akar, s tudom, hogy akarja. Katerina mindig elveszi, ami az övé, s nem érdekli hány ember, vagy vámpír szenved emiatt, de valahol titkon remélem, hogy nem fog becsapni ismét. Szeretném, ha tényleg lehetne olyan, hogy "Mi". Mindig is ezt akartam... Minden tette ellenére... Leülök az egyik kanapéra, majd kortyolok egyet az italomból, s várom, hogy meghallhassam hangját...
||Szavak száma: 500 || Zene: Tightrope || Megjegyzés: I love you too ||
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: 2012 - Rio de Janeiro Hétf. Júl. 29, 2013 8:56 pm
Katherine + Elijah
Kezdek ideges lenni. Mi van ha mégsem jön el? Ha meggondolta magát, és nem ad nekem - nekünk egy újabb esélyt? Megérteném. Hasonló helyzetben valószínűleg én se hinnék egy magamfajtának, akinek az élete a ravaszságán és a befolyásoláson múlik. Aki csak egy kicsit is ismer tudja, hogy bármit megteszek a túlélésért. Akár a barátaimat is leadom, ha ezzel újabb éveket nyerek magamnak. Inkább én adjam meg a végső lökést, minthogy helyettük essek le. Kérlek! Többet ér annál a hasonmás élete, minthogy megmentsem pár jelentéktelen életet. Micsoda regék születnek majd rólam pár század múlva; talán egyszer majd elérem, hogy mindenkiből félelmet váltson ki a nevem. Ez a tisztelet egy formája, nem?
Muszáj elhessegetnem az efféle gondolatokat. Ilyen vágyakkal sikerült túlélnem a magányt, viszont most... Talán változnak a dolgok. Arra már rég rájöttem, hogy az Elijah iránt érzett érzéseim mélyebbek mint egykoron, de talán már azóta itt lappangnak bennem, csak elcsendesedtek az évek folyamán, míg nem láthattam az arcát, nem hallhattam simogató hangját... Furcsa melegség járja át a belsőmet ha rá gondolok. Stefant és Damont talán egyszer tényleg szerettem, de sose voltam beléjük igazán szerelmes. Az ilyesfajta érzésnek csak töredéke járt át, most pedig az egész lényem csak úgy repes az izgatottságtól. Eljön, bizonygatom magamat, el fog jönni, tudom. Ő nem azaz ember, aki figyelmen kívül hagy egy ilyen ajánlatot. Bár lehet, hogy ezzel is csak magamat áltatom. Mi van ha már nem akar egy ilyen bűnös lelket visszafogatni? Nem vagyok már az a lány, akit egykor megismert; a vámpírság kihozta belőlem a legrosszabbat, de talán még így sincs minden veszve. Szeretni még tudok. Akarok. A gyenge szellő belekap a hajamba, én pedig engedem, hogy magával ragadjon a nyugalom. Lehunyom a szemem, és szinte újra érzem a fűzőm szorítását, a szoknyám susogását, és az edés kacajokat amik betöltötték az egész udvart... És akkor meghallom a hangját, a szemem kipattan és hátra fordulok. Hirtelenjében még a lábam is a földbe gyökerezik, és az eddig bennem lappangó boldogságot felváltja az idegesség. De mindez csak egy másodpercig tart, míg rendezem a bennem dúló zűrzavart, és az arcomra kiülő érzéseket is visszaküldöm a helyükre. - Késtél. - szólalok meg, miközben magam mögött hagyom az erkélyt, és lazán nekidőlök a közeli falnak. Ajkamon lusta mosoly ül, de szinte lemerném fogadni, hogy a szemem csillog. Hogy az örömtől vagy a meglepettségtől? Fogalmam sincs. - Már azt hittem már egyedül kell kiélveznem ez a gyönyörű szobát. - sóhajtom gondterhelten, kicsit rájátszva a dologra, de a szám sarkába még mindig vigyor ül. Nem lépek közelebb, csak oldalra billentett fejjel végigmérem a látványát. Istenem. Mennyire jól néz ki mikor ilyen elegáns.
Tárgy: Re: 2012 - Rio de Janeiro Hétf. Júl. 29, 2013 8:09 am
Katerina&Elijah
<
Végül engedtem a kísértésnek, és eljöttem ide. Régen nem jártam Mystic Falls-ban, és ez alatt az idő alatt sok minden megváltozott. Esélyt adtam a boldogságnak, esélyt adtam kettőnknek. Talán mindig is szerettem őt. Úgy érzem, talán ő volt mindig is az a lány, aki kellett nekem. Mégis tele vagyok kételyekkel, és halványan felrémlik a legutóbbi átverése. El akartam neki mondani, hogy mire készül Klaus, és el akartam mondani azt is, hogy a boszorkányok megtalálták a megoldást arra, hogy ne maradjon örökké halott. De még a véremből is adtam volna neki, hogy túlélje. Menthetetlenül beleszerettem, és sokáig nem tudtam kiverni őt a fejemből. Itt élt bennem az emlék, de végül Klaus volt, aki elrabolta a szívét nem én. Akkor mégis miért hiszem el, hogy talán most van kettőnknek is esélye? Miért hiszem el a szavakat, melyekről azt gondoltam sosem fogom elhinni. Most mégis itt vagyok, s talán ismét a bolondját járatja velem. Hiszen a legutóbb a tudomásomra hozta, hogy nem kér belőlem többet. Mégis sokat várok ettől a találkozótól. Remélek valamit, ami megtörténhet, talán visszahozhatom azt a lányt, aki egykor volt. Talán még ott van benne. Hinnem kell valamiben, muszáj kapaszkodnom valamiben, mert beleőrülök, ha nem teszem. Előtörtek az érzelmeim, amiket a mélybe taszítottam, és ott is akartam hagyni. De talán nem volt olyan erős az a lakat. Talán mindig is ezt akartam. Elgondolkodva pillantok ki a repülő ablakán, majd egy stewardess zökkent ki a gondolatmenetemből, kávét hozott. Erre már szükségem volt. Elég fárasztó ez az út, ráadásul nem akartam, hogy eluralkodjon rajtam a vérszomj, így most lassan iszogatom a kávét, hátha el tudom ezzel is terelni a gondolataimat. Nem vagyok Klaus, aki gondolkodás nélkül képes lenne a repülőn lecsapolni egy-egy embert. Halvány mosollyal az arcomon köszönöm meg a kávét, melybe egyből bele is kortyolok. Fél órával később leszáll a gép, és én már a taxi fele igyekszem. Egy bőröndöm van, melybe minden belefér. Minek hozzak magammal több ruhát, ha venni is tudok? ~ Jó ízlésre vall ~ Nyugtázom magamban, mikor belépek a szállodába. Keresve sem találhatna jobbat. A csomagos fiú már rohan, mint valami eszelős, hogy elvegye a csomagom, de én egy laza kézmozdulattal leintem. - No, Gracias - Nem szokásom adakozni, mert akkor csak jönnek utánam, mint bogarak a fényre. Ezt a fiatal kis suhancot elijeszti rideg tekintetem. A pultnál csak a szobaszámot mondom, majd a lifthez igyekszem a megkapott kulcskártyával. Régebben, alig 50 éve még sima egyszerű kulcsok voltak, most meg már egy plasztik lapka, ami akkora, mint a bankkártya. Szórakozottan forgatom a kezeim között a kártyát, majd elgondolkodva megyek a legfényűzőbb szoba felé. Itt van, érzem az illatát. Mindig friss, és a parfümje összekeverhetetlen. Ezer közül is felismerem. Csendesen nyitok be a szobába, majd felállítom a gurulós bőröndöt, ráteszem a zakót, hogy körbenézhessek. - Katerina - Mondom halkan a nevét. Semmi kiabálás, csak nyugodtság lapul ebben az egy szóban. Látni szeretném, ahogy kecses alakja feltűnik a szobában, hogy kimondja a nevem, csak látnom kell őt... Ilyen egyszerű.
||Szavak száma: 484 || Zene: Tightrope || Megjegyzés: Bocsi ha béna lett ||
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: 2012 - Rio de Janeiro Vas. Júl. 28, 2013 8:40 pm
Katherine + Elijah
- Senhorita Pierce! - Obrigado, senhor. - kap tőlem egy halvány mosolyt, ahogy becsukja utánam a kocsi ajtaját. A csomagjaimért nyúl, de egy gyors, határozott kézfeltartással jelzem, hogy erre semmi szükség. Nincs kedvem odaadni a méregdrága cuccokat egy idegennek adni, akinek látszólag sose elég az amúgy bőséges borravaló. Ahogy belépek az előtérbe a fejemre tolom a szemüveget, és egyenesen a lift felé indulok. Még a vékony nyári ruhán keresztül is érzem a magas párát, ami errefelé természetes. Nem mintha zavarnának az átható tekintetek, ami az ennek nem éppen konzervatív szerelésnek köszönhetek. Szélesebbre húzom a mosolyom; ma felettébb jó kedvem van, még az ebédemet is életbe hagytam.
Na nem mintha a lágyszívűségemnek köszönhette, hogy nem ő teremtheti meg a falfehérség divatját erre. Egyszerűen untam már a belvárost, és nem akartam elkésni a megbeszélt időpontról. Micsoda vicc. Katherine Pierce pontosan érkezik... Mindig is furcsán kezeltem az izgatottságot, de ez most valami más. Legszívesebben mindenkire rávigyorogtam volna, aki szembe jött ma velem az utcán, és még az idióta slágerek is átragadtak rám. Az már szinte nonszensz, hogy cipővásárlás közben olyan gondolatok ötlöttek fel a fejemben, minthogy Tetszene neki? Ez lenne az őrültség első fázisa? Meg a gyomromban keringő lepkék? Phúj, ez már több szinte nyálas! Az egyik tetőtéri apartmant sikerült megszeretnem, amiből a legszebb a kilátás. Mystic Falls után szerintem már megérdemlem, hogy kiélvezzem a világ csodáit. Azaz eldugott, nyomott kisváros szinte engem is elszürkít, de egy ilyen hely mint Rio rögtön visszaadja az életkedvem! Na meg persze az, hogy nem kell attól tartanom, hogy Klaus valamelyik pincsije állandóan a nyomomban van. Arról már szót se ejtek, hogy nem kell a saját arcomat bámulnom egy szerencsétlen kislány tevékenységeiben, ahogy megpróbál jobb lenni nálam, miközben mindannyian tisztába vagyunk vele, hogy ez egy lehetetlen küldetéssel ér fel. Ugyanis annyi ravaszság szorult Elenába mint egy nyúlba. Elhessegetem a nyomasztó gondolatatokat. Nem azért jöttem a föld bolygó másik felér,e hogy még itt is ezen idegeskedjek. Sokkal jobb okom van rá. - Elijah? - kiáltok ahogy behajtom magam mögött az ajtó, ám a szoba csak a némaságával válaszol. Csalódottságot érzek. Furcsa elkenődés, ami el is söpörte az egész napos izgatottságom. Normális ez? Komolyan kezdek aggódni magam miatt. Vészjóslónak érzem a hirtelen hangulatváltozást, ez annyira... emberséges. A táskákat a fehér kanapéra hajítóm, a magassarkúim pedig valahol a sarokba koppannak. Kár értük. Majdnem fél rugót hagytam ott a boltban, de már biztos lekopott az orra. Mezítláb járom körbe a hatalmas lakosztályt, amit - döbbenek rá nem később - még időm se volt tanulmányozni. Furcsa ennyi fehéret látni egy helyen. Mintha a tervező direkt olyan hatást akart volna elérni, hogy a vendég a Paradicsomban, vagy legalább a Mennyben érezze magát. Halk kuncogás szakad ki belőlem erre a gondolatra; szegény, akkor még nem is sejtette, hogy romlott lelkeket, sőt démonokat invitál meg a Kánaánba. Végül a teraszt csodálom végig, ami nem okoz nagy csalódást. Innen tényleg olyan, mintha egész Riót beláthatnám. A fehér tengerparttól kezdve, a zsúfolt sétálóutcákig, és dugóktól telített főutakig. Ha választanom kéne, hol élem le a hátralévő életem valószínűleg előkelő helyet foglalna el ez a város a jelöltjeim között. De ahhoz szükségem lenne a tudatra, hogy lesz egy pont amikor biztos véget kap az életem. Viszont halhatatlanként, felesleges az elmúlásra gondolnom. Ha már ma nem történt velem túl sok furcsaság, hirtelen ez a gondolat nem a szokásos örömöt, hanem keserűséget ébresztett bennem. A korlátra támaszkodva pillantottam le az alattam lévőkre, az aprócska pontszemekre, akik egytől egyig halandó emberek voltak. Értéktelenek. Ironikus mennyire jól megelevenül most a farkastörvény; felettük állok, hiszen bármikor egy egyszerű mozdulattal elvehetem az életüket. Mindezt pedig bűntudatlanul.
↳ szavak: 587 ↳ zene: What If ↳ megjegyzés: hát ez gyér lett... bocsi.♥
A hozzászólást Katherine Pierce összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 29, 2013 11:58 am-kor.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: 2012 - Rio de Janeiro Kedd Jún. 25, 2013 10:32 pm
Kezdőlap
Tárgy: Re: 2012 - Rio de Janeiro 
||
||
