Charlotte + Marcel

- Kedvesem, Pierre gyengéje a szép, ugyanakkor ártatlan nők. Éppen ezért azt akarom, hogy ma este légy igazi bestia. – az én városom. Párizs hercege jobban teszi ha megfelelő ajándékokkal érkezik meg. – Thierry! – sóhajtottam fel és mikor belépett, a férfi felé fordultam. – Rád és Diegora is szükségem van. – jelentettem ki egyszerűen majd felemelkedve székemből léptem néhány lépést előre, hogy letekintsek a birtokra. Elégedetten mosolyodtam el és csókot lehelve Lotte ajkaira hagytam magára tudván, hogy haza kell mennie a megfelelő darabokért. Nekem is volt még mit elintéznem, így hát hívtam pár barátot akik gondoskodnak a megfelelő ételről és italról az estére. Mire a nap elbújt és a sötétség átvette az uralmat városomon már minden készen állt vendégem fogadására. Az ételek a vendégszobában sorakoztak, némi rettegéssel várakozva sorukra; ettől pedig még inkább megszomjaztam. Diego rántott ki elrévedésemből.
- Charlotte megérkezett. A nappaliba vezettem, mondtam, hogy mindjárt érkezel. – bólintottam és mielőtt kilépett volna a szobából tettem hozzá. –Köszönöm. – Attól, hogy valaki király még nem kell elfelejtenie az illemet. Ha így tettem volna akkor a város már rég a nyakamat szegte volna. Helyette megtettem mindent ami a vámpírok javát szolgálta és ennek meg is lett a jutalma; lám, ma már enyém a francia negyed. Hűség, barátok, család. Mind az enyém.
- Csodásan festesz. – teremtem egyszer csak Lotte előtt és magamhoz rántva leheltem forró csókot ajkaira. Nehezen álltam meg, hogy ne tépjem le róla a ruhát de sikerült… részben persze ez annak is köszönhető, hogy meghallottam a kopogást majd az azt követő lépteket. Elhúzódtam gyermekemtől és fogadásra készen tártam ki karjaim ahogy Diego és Thierry bekísérték vendégünket.
- Pierre! – vigyorodtam el és kezet nyújtva a párizsi vámpírok hercegének üdvözöltem otthonomban. Valószínűleg Charlotte nem erre számított. A gyermekarcú herceg mindössze 14 éves korában vált vámpírrá és bár velem egykorú volt, mégis egy gyermek arcát viselte magán. Aki ismerte az tudta; ez az ártatlan arc egy kegyetlen gyilkost takart aki dühe hevében igazi mészárlásokat rendezett fajtája között is ha épp nem volt más a közelben.
- Marcel! Köszönöm, hogy fogadtad hirtelen döntésemet. Engedd meg, hogy átadjam az ajándékomat ezért. – Igazi diplomatával volt dolgom. Nem véletlen, hogy a politika világában alig akadt párja. A nő mezítelenül lépett be. Sápadt ugyanakkor csokoládé színű bőrén néhol zúzódások emelkedtek ki, másutt ékszerek díszítették és nem is akármilyenek. Gondolom Pierre ezzel próbálta kárpótolni a nőt a dührohamai miatt. Nem mintha sajnáltam volna a vértasakot, meglepően kellemesen csalódtam arról nem is beszélve, hogy valóban tetszett ez a kis egzotikus szépség.
- A neve Vivien. Afroamerikai, ír génekkel. Ritka szépség. Mostantól a tied. – biccentett a herceg majd Charlotte felé fordulva hajolt meg a lányom előtt. – Pierre Couteau. Kit tisztelhetek a hölgyben? – kérdezte nyájasan miközben én Vivien felé vettem az irányt. Valóban gyönyörű teremtés volt és egy pillanatra megfordult az agyamban, hogy megszabadítom a szenvedéseitől és azonnal megölöm. Aztán meggondoltam magam. Teljesen. Ám terveimről majd akkor avatom be ezt a szépséget ha Pierre már eltűnt.

Charlotte & Marcel

Nem volt nehéz nem élvezni a pillanatot amit ez a gyönyörű nő adott de ennek most nem itt volt az ideje. Ismertem a kislányt, tudtam, ha hiányzom neki akkor nem csak a szerető törődését hiányolja de az apjáét is. A kötelék mi kettőnk között feszült rendkívül erős volt, mint minden gyermekem és köztem de mint első, Charlotte valóban elkényeztetett volt.
- Ne most kedvesem. – húztam fel magamhoz, hogy atyai csókot leheljek homlokára miközben intettem az ebédnek, hogy elmehet.
- Ha már itt vagy, nem árt tudnod, pár új dolgot. – rúgtam odébb lábammal pár üvegdarabot majd teljesen figyelmem a mellettem ülő nőnek szenteltem – Alexander lett az északi oldal őrzője. Az olasz barátunk már a föld alatt rohad. – összefonva ujjaimat tekintettem a vérre mi komótosan festette vörösre a fehér márványt – és ha Alexander elbukik, tied az északi oldal. – tettem hozzá miközben tudtam, hogy nem fog örülni ennek a hírnek. Lotte nem szerette megosztani a figyelmét.
- Persze, reméljük Alexander nem lesz olyan ostoba mint az elődje. – rántottam meg a vállamat és közben azon gondolkodtam, hogy ideje lesz felkeresnem a boszorkány barátaim és pár szót váltani velük.
- Ezen felül persze minden a legnagyobb rendben. A farkasok továbbra sem mutatkoznak szerencsére, bár hallottam némi pletykát arról, hogy valaki belépett a városba de egyelőre a szóbeszéd elhalt, hála annak, hogy a főtéren egy újabb boszorkány kapta meg amit megérdemelt. – gondoltam a legutóbbi esetre amikor szó szerint, máglyán égett el a boszorkány mert megszegte a törvényem és segített az olasznak. Mindketten meglakoltak.
Mielőtt folytathattam volna, Thierry lépett ki a teraszra. Ismét egy gyermekem akihez elszakíthatatlan szálak kötnek.
- A lényeget. – Thierry csak bólintott és nem hezitált megszólalni Charlotte jelenlétében. – Estére érkezik a francia herceg. Tárgyalni akar veled. – felvontam a szemöldököm.
- Nocsak. – vigyorodtam el és kortyolva egyet italomból bólintottam fiam felé. – Ugye, megmondtam? – letéve poharam kezdtem halk tapsba Thierry pedig csak elmosolyodva bólintott. Nem volt szükségem rá, hogy helyeseljen, de tudtam, ő is épp úgy örül a hírnek mint én. Ismét Charlotte felé fordultam.
- Mit gondolsz, lenne kedved itt maradni vacsorára? Pierre, a párizsi vámpírok egyik hercege, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. – vigyorogtam pimaszul miközben tincseivel játszottam.

Charlotte & Marcel

- Ugyan, kedvesem, tudod, hogy sosem zavarsz. – vigyorodtam el és ahogy mellém telepedett már vontam is magamhoz, hogy megcsókoljam. Apai csók a gyermeknek és csók a forró szeretőtől a bordélyház asszonyának. Charlotte volt az első akit én teremtettem és milyen tökéletes vámpír lett belőle! Soha, egyetlen percre sem bántam meg, hogy magamhoz öleltem akkor éjjel a mocskos macskaköves utcáról. Alig lélegzett, a testét meggyalázták, vére, édes mézként csorgott le a torkomon. Aznap éjjel gyilkolt és nem is egy áldozata volt. Az én büszke kis ribancom.
Miután elengedtem, magam is helyet foglaltam és intettem egyik barátomnak, hogy hozzon nekünk valami harapnivalót.
- Csak nem megint rosszalkodtak a lányaiddal? - kérdeztem felvonva szemöldököm miközben azon gondolkodtam, hogy ma még felteszem a falra Charlotteot.
- Ha igen, akkor nyugodtan végezd ki őket. – adtam áldásomat arra, hogy vámpírok életét vegye. Kiváltásos jutalom, hűségéért. Charlotte erős nő volt és nekem egy pillanatra sem kellett féltenem. Imádtam azt a határozott és magabiztos nőt akivé mellettem vált. Nem hiába; ha már ilyen ajándékkal illetek valakit, az olyan akiből lesz is valaki. Nem minden halandó részesül ebben a szerencsében.
- Szóval, miben segíthetek édesem? – kérdeztem ismét miközben megérkezett egy szemrevaló hölgyemény és két boros pohár.
- Hölgyeké az elsőbbség. – még szép, hogy fokozni akartam a hangulatot. Persze arról se feledkezzünk meg, hogy imádom az ilyen szép falatokat. Amint Charlotte megnyitotta a nő vénáit és végzett vele, magam is megtöltöttem vele a poharam, hogy nagyot kortyolhassak. Megízlelve a nő vérét ismét eszembe jutott az a mocskos éjszaka amikor az én Lottem a vér és szenny szégyenében fekve reszketett életéért. Nem tehettem róla még ma is könnyen felhúzott az emlék és a borospohár abban a pillanatban robbant szilánkokra a kezeim között. Nagyon kevés vámpír élt azokkal a kiváltságokkal mint Charlotte és főleg azért mert nagyon kevés vámpírt engedtem ennyire közel.

Charlotte & Marcel