A kedvenc városlakóm egyenesen a szemeimbe nézett. Nocsak felbátorodott, nem gondoltam volna, hogy ilyet is mer tenni. Bár nagyon buta személy, szóval tőle bármi lehetséges és elképzelhető.
Egy igazán tetszetős kérdést tesz fel, majd mindezt elrontja egy olyan kijelentéssel, ami igazán fel tud húzni. De mivel ma nem teszek rosszat - legalábbis egy darabig - nem foglalkozom ezzel a dologgal.
- Csak egy táncot. -hajoltam lassan a lány füléhez, s súgtam bele ezt a rövid kis mondatot. Úriember módjára egy kisebb csókot nyomta arcára, természetesen nem egy egyszerű csókot. Pár másodperc és az arca kegyetlenül égni fog.
Még nem is említettem, hogy mennyire imádom ezt a varázslatot. Senki sem gondolná, hogy valami bajt okozok, addig amíg meg nem érzi, azt a fájdalmat az arcán. Szerintem vicces - igazán nem mindenki gondolkodik így ezzel kapcsolatban.
Hirtelen az arcához nyúlt, hát akkor kezdődjék a műsor.
- Valami baj van? - kérdezem kaján vigyorral az arcomon, s most én veszem fel Elenával a szemkontaktust.

→ Chris & Anne;

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem tudom, hogy miért ez a nagy nyugalom. Én eléggé kiakadtam Chrisre, hogy késett.. Elég baj nekem az is, hogy egyik személy sincs itt aki miatt erre az egészre jelentkeztem. Anya ugyebár már tíz éve meghalt. Kol pedig itt sincs, be akartam bizonyítani neki, hogy nem dőlt össze a világom azzal, ahogy kikosarazott. De így jártam..
- Köszönöm szépen. Még jó, hogy szóltam a kék uha miatt, igaz? Így legalább összeillik a ruhánk – mondom mosolyogva a bókra, hogy milyen csinos vagyok. Ezt ma már mondták páran, és nagyon jól esik hallani.
- Amúgy, mindjárt kezdődik a tánc, szóval gyere.. – mondom halvány mosollyal az arcomon Chrisnek, majd meghallom Mrs. Lockwood hangját. Szóval kezdődik.. Alig hiszem el. Remélem, hogy mindent jól fogok csinálni, és semmit sem rontok el. Nem akarom leégetni magamat az egész város előtt..

Frusztráló érzés suhant át rajtam, miközben a doboz lassan átcsúszott Rebekah kezébe. Be kell, hogy valljam, férfi létemre sokkal izgatottabb vagyok a ma este miatt, mint maga a jelölt, - s egyben a leendő királynő - hisz amióta magukra hagytuk a flepnis népséget, a kezem egyfolytában remeg. Rebekah sikerében a másodperc tört részének erejéig sem volnék képes kételkedni, azonban ismerve magamat, rettegek attól, hogy valamilyen módon - még, ha akaratomon kívül is, de - tönkreteszem ezt a csodásnak ígérkező estét. Megboldogult apám mindig azt mondta, hogy a negatív gondolatok negatív tetteket szőnek, ezért, ha tehetjük, minél előbb ki kell űznünk azokat a fejünkből, még mielőtt teljesen az uralmuk alá kerülnénk. Pontosan ez az, amit most tennem kell, s habár kissé bonyolultan lett felvázolva a helyzet, lássuk be, ha az ember Rebekah társaságát élvezheti, nincs semmi, ami képes volna elterelni róla a figyelmet, hisz elég csak végignézned rajta, máris megfeledkezel a negatívumokról. Hatásos. Látványa velem is csodát tett az elmúlt tíz másodpercben. Finom hangja ismét rádöbbentett arra, hogy én vagyok a legszerencsésebb férfi ezen a Földön. A tudat, hogy tetszett neki az apró ajándékom, magabiztossággal töltött meg. Aztán elhangzott a kijelentés, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Mivel tapintatlanságnak számít, nem tettem meg, pedig legszívesebben ujjaimat ajkaira tapasztottam volna: mit számít a pénz, ha az idő, amit vele tölthetek el, ingyen van? Egyáltalán mit jelenthet a pénz egy halhatatlan, s befolyásolhatatlan lény számára? Semmit. Az égvilágon semmit sem számít, s nem is jelent semmit, hisz a már említett vele töltött időt, ha akarnám sem tudnám megvásárolni. Az ajándékot sem azért hoztam, hogy magamra vonjam a figyelmét. Megérdemelte. Hidd el, ha valaki, akkor Ő biztosan megérdemelte, s nem csupán azért, mert megesett a szíve rajtam, hanem a tisztaságáért is. Ősi vámpír, akiről az ember azt hinné, hogy egyben a legkegyetlenebbik egyed is, miközben ez csupán a valóság kiszínezése, elferdítése. Kijelenthetem, hogy Rebekah a legtisztább ember, akivel valaha találkoztam. Hogy miért nevezem embernek? Talán azért, mert mellette én is embernek érzem magam - nem mintha hosszú ideje tengetném vámpírnapjaimat -, hisz a közelében nem ragad el a vér gondolata, sőt, még a mámorító illata sem. Megfékez. Jóra int.
- Szí..... - mondtam volna, de Rebekah hirtelen átölelt, ezzel felborítva azt a még ingadozófélben lévő egyensúlyt, amit eddig megpróbáltam rögzíteni. Az a röpke pillanat, amíg nyakamon csüngött, egy örökkévalóságnak tűnt utólag. Nem akartam még elengedni, mi több, soha nem akartam többé elengedni. Magamhoz szorítani, s kedves bókokat súgni a fülébe - ez volt minden, amire vágytam, amire vágyhattam. Azonban álomvilágban sem élhetünk örökké, hisz körülöttünk szélsebesen zajlik a valóság. Mire meghátrált, fejemet enyhén elfordítottam, s tényleg, csak milliméternyire fordultam arrébb, Carol Lockwood naiv hangja máris kizökkentett a biztonságos, privát világból.
- Természetesen - nyújtottam felé a karomat, s széles mosolyt villantottam rá. Kihúzva magamat, elindultam tehát, hogy ki nem mondott szavakkal bemutassam Mystic Falls leendő királynőjét -, s utóbbit érthetjük akár a szó szoros értelmében is.

Caroline & Klaus

A karomba kapaszkodva Caroline is pillanatokon belül a kocsinkon van, aztán már indul is a felvonulás, mintha már mindenki csak arra várt volna, hogy mi kényelmesen elhelyezkedjünk.
- Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat, és én lehetek most itt veled - jegyzem meg félhangosan, előre meredve. Nem szándékosan kerülöm Caroline pillantását. De talán van abban is valami, hogy a körülöttünk tolongó, integető, tapsoló tömeg bámulása jó kifogás. Nem vagyok az a típus, akinek gyakran lennének őszinteségi rohamai, meg érzelemmegnyilvánulásai. De úgy éreztem, ez most szeretném elmondani neki, még akkor is, ha kicsit nehezemre esik.
- Tekintettel arra az incidensre, ami nem rég közted és Tyler között történt, talán nem ez a legalkalmasabb pillanat, hogy elmondjam, mégis... szeretném hogy tudd, mennyire élvezem a társaságodat. Akkor is, ha ehhez ilyen parádé kell - tárom szét a karomat, mert ez a nagy nyüzsgés még mindig nem nyűgöz le túlzottan, Caroline közelében mégis jól érzem magam.
- Nem sokára kezdődik a tánc is, gondolom át kell majd engedjelek Tylernek, de... remélem a második táncoddal már engem tisztelsz majd meg - fejezem be, ahogy a körmenet végéhez érve lassan visszatérünk az Alapítók Házához, ahol a bál is lesz. Talán már fél óra sincs a megnyitóig.

Az emberek lassan elkezdtek a színpadoktól az utcához sétálni, mivel hamarosan kezdetét veszi a Miss Mystic Falls felvonulás, bemutatkozás. Nicole felé nyújtottam a kezemet, s ő belém karolt, mintha én lennék a kísérője úgy sétáltunk mi is az emberekkel.
Örülök, hogy találkoztam vele, mert akkor most egyedül álltam volna itt, igaz biztos találtam volna valakit, de azért mégis jobb, hogy ez így történt. Mivel én hiszek abban, hogy a sors valamilyen formában meg van írva. Nem azt mondom, hogy teljesen minden egyes dolog, de az biztos, hogy a választási lehetőségeink igen, és attól függően változik minden.
Mikor odaértünk az út széléhez meg is álltunk. Mivel idén vagyok először ezen az eseményen, szóval nem igazán tudom, hogy ez a felvonulás mégis, hogy fog zajlani. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy mi fog történni, mert nem egy ehhez hasonló felvonuláson voltam már, de úgy tudom, hogy itt még valami bemutatkozás is lesz..
Miközben oldalra tekingettem ismerős arcokat keresve, egy igazán általam kedvelt személyt pillantottam meg. Nem is alakulhatna jobban a nap, a drága Elena felém közelít. Igaz nem hiszem, hogy idejön, túl gyáva ahhoz, de még bármi megtörténhet.
Minden egyes lépésével közelebb ér hozzám. A bánatos kutyafejét ismét megcsodálhatja a nagyérdemű, lehetséges, hogy csak ez a célja, mindenki ráfigyeljen, ha már a szépségversenyre úgysem került be.
Mellém áll, s egy igazán felháborító kérdést tesz fel. Mos komolyan, miért pont Zachary Rhys maradna ki ebből az eseményből, azért ezt a kérdését átgondolhatta volna..
- Mégis csak itt élek, Elena! - válaszoltam neki, miközben önelégülten húztam az éggel egy irányba szemöldököm. - Te sem gondolhattad, hogy egy ilyen nagy eseményt kihagyjak. - szúrtam oda neki.
A mellettem álló lány elindul másik irányba, kettesben hagyva engem és a hasonmást. Míg nem kezdődik el a cirkuszi parádé, addig tökéletes társam lesz.
- Remélem már jobban vagy! - utalok arra a bizonyos estére, ahol megkínoztam szegény lányt.

→ Chris & Anne;

[You must be registered and logged in to see this image.]

Komolan nem értem, hogy mentem bele abba, hogy Chris legyen a partnerem. Ááá, meg is van! Mivel ő elég idős lehet ahhoz, hogy féltékennyé tegye Kolt. Persze csak az a gáz, hogy Kolt sehol sem látom. Hiába volt minden.. Azért dolgoztam ennyit a megjelenésemmel, a ruhámmal, a hajammal, mindennel, hogy ha mégis érezne irántam valamit, akkor azt tudja bevallani. De álljunk csak meg! Nem! Én mostantól nem fogok egy pasit sem szeretni! Nem. Tökéletesen megfelel majd nekem az is, ha játszhatok velük, ki fogom kapcsolni az érzéseimet. Igen, ki fogom őket kapcsolni. Nem akarok érezni semmit. Csak élni akarok, és ha a vámpírok világában életben akarok maradni, akkor nem kellenek érzelmek. Csak hátráltatnának. Mostantól ezen fogok dolgozni, hogy mihamarabb eljuthassak arra a szintre, hogy ne érezzek már, és csak a mának éljek. Ez lesz az új mottóm. Annyira elgondolkodok, hogy hirtelen észreveszem Christ is.
- Na végre! Annyira a partnerem akartál leni, erre elkésel? Tudod, mennyire izgulok már? – támadom le kissé idegesen, majd odaráncigálom, ahol a többi jelölttel gyülekezni kell.

Caroline & Klaus

Érzem Caroline-on, hogy sokkal feszültebb, mint amikor korábban ott hagytam Sophieval. Nem igazán értem az okát. Ennyire rosszban lenne a kuzinjával? Kezd kíváncsivá tenni a kapcsolatuk, de nem most van itt az ideje annak, hogy faggatózzak.
- Erre, kedves - vezetem a megfelelő irányba, amikor meglátom Mrs. Lockwood-ot, aki a jelölteket a saját kocsijaikhoz vezényli.
- Izgulsz? - kérdezem kicsit csendesebben. - Nem hiszem, hogy kellene, hisz már tavaly is bizonyítottad, hogy tökéletes vagy erre a címre. És ezt már senki nem veheti el tőled - jegyzem még meg egy biztató mosollyal, majd a megfelelő kocsihoz érve a kezemet nyújtom, és felsegítem a kocsira. De mintha mindenki késésben lenne. A felvonulásnak már el kellett volna kezdődnie, a jelöltek azonban mind még csak most szállingóznak elő a tömegből, hogy elfoglalják a kocsijaikat. Látszik is a polgármesterasszonyon, hogy mennyire feszültté teszi a csúszás. Ennyi idegeskedés egy ilyen nap miatt. Ki érti ezt? Bár engem soha nem tudtak igazán lázba hozni az ehhez hasonló díszparádék. Most is csak azt várom, mikor leszünk túl rajta. Egyedül Caroline közelsége az, ami némi örömmel és elégedettséggel tölt el.
- Felkészültél a beszédedre? - teszem fel a kíváncsi kérdést Caroline felé fordulva.