Az érzés, ahogy a testünk szinte összekapcsolódott valami mesés volt. A dutyiban mindig csak egy órát kaptunk, egy rozoga ágyon, ami a legkisebb mozdulatra is nyekereg, és azok a partnereim sosem voltak ilyen szenvedélyesek, mint Hazel most. Mennyire hiányzott már ez, istenem... Azért kicsit félek, hogy túl kemény leszek vele, elvégre jelenleg rengeteg agresszió gyülemlett fel bennem. És nem biztos, hogy a jó módon adom ki magamból. Bár, szerintem ez őt nem zavarja. Sőt, örülhet neki. A vérfarkas gén miatt elállatiasodok? Hát az biztos, hogy az anális szex sem utolsó, de kutyapózban nem csinálnám. Odáig nem süllyednék le, főleg, hogy elég ironikus lenne jelen helyzetben. Nem gondoltam, hogy finoman kellene bánnom vele, abban sem voltam biztos, hogy akarok előjátékot. Bevallom, a legszívesebben már most hanyattvágtam volna őt szokásomhoz híven, de ezúttal úgy döntöttem, megadom a módját. Persze, nem illatos gyertyákra és tengerpartra gondolok. Isten ments, az a buziknak való.
Ahogy sóhajtozott, az újabb löketet adott nekem, arra buzdított, hogy legyek még keményebb, bár ez odalent már aligha fokozható. Ahogy sejtettem, Hazel nem volt az a fajta, aki hagyja magát, és hamar szorított engem újra a fához. Pedig még csak most kezdtem el… A melltartója alá el sem jutottam. De ami késik, az nem múlik… Viszont az én felsőm hamar eltűnt, csókjaival kényeztette az izmaimat. Ellazulás helyett csak még jobban megfeszültek. Annyira akartam már őt… Nekivágni egy fának, és olyan erővel mozogni benne, hogy az egész erdő a sikolyaitól zengjen. Igen, ezt akartam hallani. Ahogy sikít az élvezettől.
Megjegyzésén elvigyorodtam. Még mit nem…
- Akkor itt az ideje, hogy a férfiak visszavegyék – suttogtam a fülébe, és egy apró csókot adtam a kulcscsontjára. Ő néhány másodperccel később már alá is bukott, és az övemet kezdte el kikapcsolni. Ahogy a nadrágommal együtt a boxerem is lecsúszott a bokámhoz, meghallottam elégedett „hűháját”. Hatalmas, elégedett vigyor terült szét az arcomon, és nagyon sajnáltam, hogy ezt most nem látja. Rég mosolyogtam már ekkorát. Na, nem mintha eddig kisebb lett volna a szerszámom, de az elismerés mindig jól esik. Még nekem is. Ahogy odalent kezdett el munkálkodni, elégedett sóhaj tört fel belőlem. A fának vetettem a fejemet,és lehunytam a szemem. Be kell valljam, nagyon jól csinálta… Egyre több sóhaj tört fel belőlem, egyre jobban kívántam, minél hamarabb. Csupán néhány percig bírtam ki, nem tudtam tovább várni. Egy gyors mozdulattal a földre taszítottam, szinte letéptem róla a nadrágot, és azzal a lendülettel belé is hatoltam. Hirtelen, keményen. Azonnal mozogni is kezdtem, nem volt szükségem arra, hogy lassan kezdjek. Egyből gyors tempóra kapcsoltam. Ajkaim megtalálták az övéit, és olyan vadul csókoltam, mint eddig még soha senkit. A nyelvem olyan gyors volt, mintha tűzön járna, és olyan erős, mintha most evett volna meg két adag spenótot. Igen, szerettem régen a Popeye-t… Egy pillanatra sem hagytam abba a mozgást, vagy a csókot. Na, most ki irányít, bogaram? Kezeim sem tétlenkedtek, a háta alá nyúltam, és kicsit megemeltem az egyik kezemmel, hogy le tudjam venni róla a melltartóját. Amint ez megtörtént, olyan messzire hajítottam, hogy sosem fogja megtalálni. Na, nem mintha szüksége lenne melltartóra. Inkább a cicije tartja ezt a ruhadarabot, mintsem fordítva.
Most nyögések helyett szinte már állatias morgás tört fel a torkomból, ami kissé furcsa volt, de nem bántam. Az emberek többsége állat módjára viselkedik, én pedig havonta egyszer az is leszek. Egy kis morgás igazán belefér.
Kicsusszantam belőle, és a nyakától kezdődően végigcsókoltam az egész testét, míg el nem értem a legérzékenyebb pontját. Nyelvem azonnal „támadásba” lendült, közben mindkét kezemmel a feneke alá nyúltam, és simogattam őt. Hogy lehet ennyire beindulni egy nőtől? Ami azt illeti, szerintem odaát az egész falka hallhat minket. Nem vagyunk olyan messze, és elég hangosak vagyunk. Csak tegyünk rá még egy lapáttal… Felkeltem, őt is felhúzva magammal, majd nekem a hátát fordítva szorítottam őt egy fához. Hátulról hatoltam belé, közben egyik kezemmel a mellét masszíroztam, másikkal pedig odalent simogattam. Biztos voltam benne, hogy ezzel mindenképpen elérem a kívánt hatást, és az egész erdő tudni fogja, milyen jól szórakozom. Csak nehogy valami vadállat idejöjjön, és be akarjon szállni… Oké, képes vagyok dolgokra a szexben, de az kicsit morbid lenne, ha nem is tudom… egy medvéve hármasban csinálni. Fújj. Hogy juthat egyáltalán ilyen az eszembe? Lehet, hogy az agyamra ment a sötét zárka, ahova elég gyakran beküldtek. De legalább fejlesztettem magam… Elvégre mit csinálhat egy férfi rab, egyedül, egy sötét és zárt szobában? Mintha meg kellene mondanom… Tehát ennek az estének még közelről sincs vége, legalábbis az én részemről. Hazel sem tűnik olyannak, aki két perc után elmegy, bár nem tudom… Velem elég gyorsan lehet haladni. De most az a lényeg, hogy minél tovább élvezhessem a társaságát. Ezek után biztos vagyok benne, hogy az a másik csaj még a közelembe sem fog jönni… Hála Istennek.

Megjegyzésén elmosolyodtam. Ami azt illeti, elég régen használtam utoljára internetet, és nem égetném magam azzal, hogy próbálkozom vele. Inkább hagyom, annyira nem kell. Nem akarok facebook profilt csinálni, hogy 1000 ismerősöm legyen, akiknek a 80%át nem is ismerem. Mert minek? Semmi értelme. Gondolkoztam azon, hogy visszavágok, de inkább csak kuncogtam, és ittam tovább a sörömet. Ezen fogok élni, ezt most eldöntöttem. Persze, elég valószínű, hogy Dim majd elvisz jól lerészegedni, még rá kell gyúrnom. Elvégre nem tudom, mire számítsak. Nem voltam többet három évnél a börtönben, az mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Abban sem voltam biztos, mikor kijöttem, hogy az emberek még kocsikat vezetnek, nem pedig űrhajót, mint a Star Wars-ban. Az lett volna a tuti. Biztos, hogy élveztem volna egy olyan vezetését, de úgy tűnik, várnom kell még rá néhány évet, vagy évtizedet. Az évszázadba bele sem akartam gondolni, hiszen ez nem fog bekövetkezni. Soha. De ez azzal jár, hogy egyszer majd elveszítem az öcsémet. Mivel én majd meghalok, ő pedig nem. Sőt, húsz év múlva én már öregember leszek, ő pedig ugyanúgy 24 éves. Na, az lesz a vicces… Alig várom.
Mintha csak a gondolataimban olvasna, Hazel az öcsémről kérdezett. Hogy terjednek a hírek… Akkor ezek szerint nem azért távolodtak el tőlem a falkatagok, mert büdös vagyok. Nem, mintha az lennék. Bár néhány kiscsaj még mindig figyel, de egy se jön ide. Vagy nem mernek, vagy nem akarnak. Inkább az előbbire tippelnék, de az utóbbi sem kizárt. Elvégre én vagyok a frissen átváltozott vérfarkas, akinek öccse, és legjobb barátja az ellenség „csicskása”. Nem szerettem ezt a szót használni, főleg nem Dim előtt, de ha egyszer ez az igazság…
- Igen, én lennék. Azt beszélnek, amit akarnak. Senki nem tiltotta meg nekik, ez meg amúgy is egy izgalmas, új pletyka, amin csámcsogni lehet – forgattam meg a szememet. Remélem, azért kihallotta a hangomból a szarkazmust. Utáltam, hogy a hátam mögött rólam és az öcsémről beszéltek. Ha tudni akarnak valamit, jöjjenek ide, és tegyék fel a kérdést szemtől szembe.
- Tudod… ő azon kívül, hogy egy hibrid, még mindig az öcsém, a legjobb barátom. Mindig az is volt, és bármilyen furcsán is hangzik, ugyanolyan, mint régen volt – kezdtem el piszkálni a sörösüveg matricáját. Mindig ezt csinálom, ha valami zaklat – rossz szokás. Éreztem, hogy közelebb csusszan hozzám, és biztos voltam benne, nem azért, mert fázik. Követtem a pillantását egy lánycsoport felé. Nem tudtam, melyiket tanulmányozhatja, de amikor megláttam az egyik arckifejezését, azonnal leesett a tantusz. Aprót mosolyogtam, próbáltam visszatartani a nevetést, és sikerrel is jártam. Ez a lány már azóta néz, mióta itt vagyok. Csak néz. És ez roppant bosszantó, ha nem lennék úriember, már elküldtem volna a pokolba. Vagy máshova. Tudtam nagyon jól, hogy mit csinál Hazel, és úgy döntöttem, belemegyek a játékba. Nekem is jár egy kis szórakozás, és Hazel elég jó csaj. Jobb, mint az a másik, és a száját beszédre is tudja használni, sőt, agya is van. Nem szeretem a buta lányokat… Oké, kihasználni őket, arra tökéletesek. De Hazel okos, lehet vele normálisan beszélni, ráadásul belevaló is. Én pedig úgy hiszem, belévaló vagyok…
Fél oldalammal felé fordultam, és egy félmosoly kíséretében tekintettem rá. Felvettem a tipikus csajozós arckifejezésem, úgy hallgattam őt. Ahogy az ajkára harapott, az majdnem megőrjített. Én is rá akartam harapni. Nagyon. Ahogy keze a combomra tévedt, az enyém az ő derekán landolt. Ciki lenne, ha vonyítanék?
- Preferálom az ötletet – feleltem neki vissza, majd ahogy felállt, én is azt tettem. Az üres üveget beledobtam a tűzbe, majd követtem Hazelt az erdőbe. Nem lepte meg, hogy utána jöttem, ahogy engem sem az, hogy felajánlotta. Izgalmas estém lesz, úgy gondolom. A fák rengetegében állt a sötétben, de én így is nagyon jól láttam formás fenekét. Hmm… Válaszolni már nem volt időm, egy közeli fánál találtam magamat. Ez a mozdulata meglepett, és kihívás elé állított. Na, az tény, hogy börtönben voltam. De azt nem fogom hagyni, hogy egy nő irányítson szex közben. Nem, azt már nem.
Kezeimmel a feneke alá nyúltam, és megemeltem, miközben viszonoztam vad csókját. Egy gyors mozdulattal fordítottam a helyzeten, így már ő volt a fának szorítva. A lábai hamar a derekam köré fonódtak, így már érezhette is, hogy mennyire kívánom őt. Ajkaim elhagyták csodálatos száját. Végigcsókoltam az arcát, majd a nyakát. Testem egész súlyával szorítottam őt a fának, így a kezeimmel nem kellett tartanom, és a pólóját hamar levettem róla. Úgy sejtettem, a többi ruhadarab nem lesz olyan szerencsés, hogy egyben maradjon… Abban pedig biztos voltam, hogy Hazel nem hagyja ennyiben. Ugyanúgy versengeni fog az irányításért, de semmi kétségem afelől, hogy nyerni én fogok.
Följebb emeltem magamon, így tökéletesen hozzáfértem melleihez. Nem voltak olyan nagyok, de formásak, és természetesek. Utálom a műcsöcsű libákat, akiknek akkora a dudájuk, mint egy túlfújt lufi, és ezekhez hasonlóan, bármikor kidurranhatnak. Nem az én stílusom… Ellenben Hazellel. Csókjaimmal halmoztam el, közben kezeim a hátán jártak, végig a gerincén, majd vissza. Föl-le.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy falka tagja leszek. De komolyan. Voltam klikkekben, baráti társaságokban, de sosem sejtettem, hogy vérfarkas leszek majd. Hogy is készülhet fel erre az ember? Oké, tisztában voltam vele, hogy lehetséges, de nem akartam soha. Mindig is azon voltam, hogy elkerüljem ezt a véget. És most itt vagyok, mert megöltem valami nyomorékot a börtönben. Ami azt illeti, korábba kijöhettem volna, de persze egyikünknek sem jutott eszébe hamarabb, hogy drága öcsém igézzen meg valakit, amivel engem felment. Csak a végső pillanatban, amikor már nagyon is muszáj volt. Elvégre, ha én odabent átváltozom, akkor abból nagy baj lett volna. Nemcsak, hogy az egész természetfeletti világot lelepleztem volna, de valószínűleg meg is öltem volna jópár embert. Nem vagyok gyilkos. Oké, az átok úgy aktiválódott, hogy megöltem valakit, és ez egy kicsit ironikus, de mit lehet tenni? Mondjuk úgy, nem akarok gyilkos lenni. Igen, ez jobban hangzik. Az öcsém, Dim azt mondta, nem kell nekem falka, elég nekem, ha vele vagyok, majd ő segít mindenben. Ez igaz is, nincs kifejezetten szükségem magam körül vérfarkasokra, de mégis akartam. Dim nem vérfarkas, ő hibrid. Nem teljesen ugyanúgy jár ezáltal az agyunk, és jó lett volna, ha tudok beszélni olyanokkal , mint én. Az erdőben való sétálgatás, terepszemle alatt akadtam rá a falkára, és azonnal taggá váltam. Rendesek voltak, azonnal befogadtak. Bár kissé korlátozva érzem magam… Ők már mind tapasztaltak. Tudják,mi vár rájuk, mikor feljön a telihold. Nekem halvány lila gőzöm sincs róla, de a komor arcok mindent elárulnak. Végignézve rajtuk, mind feszengnek, mert tudják, hogy közeledik az a bizonyos este. Én pedig még rosszabb állapotban vagyok. Oké, Dim is felkészített rá valamennyire, de az csak a lelkemen segít. Attól még a csontjaim ezer meg egy darabra fognak törni, és ez ellen nem tehetek semmit. Elfogadhatom, vagy házikutyává válhatok. Hát, inkább elviselem a végtelen fájdalmat havonta egyszer, minthogy pincsi legyek, és valaki más irányítson. Ilyen érzés lehet nőnek lenni. Havonta egyszeri kiakakasztó fájdalom… Milyen rossz lehet a vérfarkas nőknek.
A következő néhány percben az agyamat elárasztotta a teljes sötétség, a tüzet bámultam, és semmire sem gondoltam. Jó érzés volt kicsit elhatárolódni ettől a világtól, egy kicsit máshol lenni. Nem azon gondolkozni, hogy mi lesz a következő lépés, hogy milyen lesz a telihold, hogy mennyire ótvar érzés minden egyes nap. De persze ahogy lenni szokott, nem maradhattam nyugalmi állapotban. A külső hang áthatolt a védőfalamon, beférkőzve az elmémbe, és kirángatva a sötétségből. Pislogtam párat, majd megtöröltem a szemeimet, és úgy néztem fel az ismerős hang tulajdonosára.
- Hazel – biccentettem felé, miközben elvettem az üveget, és könnyedén lepöccintettem a kupakját. – Csak… gondolkodtam, tudod. Nem tesz túl jót – mosolyodtam el, majd felé emeltem az üvegem, és összekoccintottam a két nyakat.
- Jól látod. Nem terveztem beállni a seregébe, ha erre gondolsz. Nem csábít a szolgaság. Igazából… túl egoista vagyok ahhoz, hogy valaki mást szolgáljak – mosolyodtam el, majd a lány példáját követve ittam egy nagy kortyot a sörből. Amióta kijöttem a sittről, nem nagyon ittam alkoholt, kicsit féltem tőle. Régen volt már, hogy sört, bort vagy whisky-t juttattam a szervezetembe, ki tudja, hogy a hirtelen adagoktól mit tenne? Lehet, hogy részegen fetrengenék, mint valami fiatal tyúk. Nem az én stílusom. De a sör íze jó volt, az az íz, ami az emlékezetemben porosodott néhány évig, amíg dutyiban voltam.
- De attól félek, hamar a listájára kerülhetek, ha nem vigyázok – jutott eszembe Dimitri. Ki tudja, Klaus tud-e már rólam, és a csapatában akar-e tudni egyáltalán. Nos, az egyértelmű, hogy én nem közelednék felé. Inkább leszek vérfarkas, minthogy embereket öljek az életben maradásért. Amúgy meg, még senki nem gondolt fájdalomcsillapítóra? Vagy ha kiütnénk magunkat teljesen, mielőtt feljönne a hold? Milyen jó is lenne, egy csapat, kiütött farkas fekszik az erdő közepén. Szép látvány lehetne.
- Te, Hazel… Mi lenne, ha teliholdkor benyomnánk magunkat? Lehet annyira kifeküdnénk, hogy nem is éreznénk a fájdalmat – emeltem rá a tekintetem, majd ittam egy újabb kortyot. Csak most vettem jobban szemügyre a lányt… Ezelőtt is találkoztunk már, de akkor éppen nem a csajozáson járt az eszem. Most azonban… Nem akkor szeretkeztem utoljára, mikor lecsuktak, hiszen a börtönben van egyfajta szolgáltatás. Elmebeteg, de csinos nők arra vágynak, hogy elítéltekkel szeretkezzenek. Nos, mondanom sem kell, hogy nagyon kedveltek, én meg nagyon kedveltem, amit csináltak. Tehát nincs igazán „szűz vagyok – csapó kettő” sztori. Tudom, mit hova kell, akár több helyre is. Persze nem egyszerre. Igaz, hogy módosultam genetikailag, de nem ilyen mértékben.

Elkezdtem vezetni a házam felé. Látom, aggódva figyeli a kezemet. Pedig nem olyan rossz. A bal vállamba kapott bele a dög, és jó mélyen. De csak vérzik, nincs semmi baja. Ahogy sétálgatunk gyorsan elteszem a kés kilövőszerkezetét és csak a lövedéket szorongatom. Ahogy sétálunk én figyelek hogy ne legyen semmi baj. A lányon látom reszket. Átmegyek a másik oldalára, hogy ne a véres kezemmel legyek felé és átkarolom.
-Nyugi, amíg engem látsz nem lesz semmi baj!
Remélem megnyugszik. De az erdő nem sok jót sejtethet neki, de én nyugodt vagyok. Már nem villog a vészjelzőm. Minden rendben. Ekkor már kihúztam a táskám első zsebét. Mikor kiértünk az erdőből eltettem a kést. Sétálunk a lakónegyed felé. Már az út felénél vagyunk mikor észreveszem hogy még mindig átkarolom őt. Gyorsan elkapom a kezemet.
-Jajj, bocs ne haragudj.....
Én hülye! Megont hülyét csináltam magamból! Ájjjj! No de, akkor, a házba be. Kinyitom az ajtót. Bent, a konyhában adok neki ülőhelyet majd felmegyek ellátni a sebeimet. Elsőnek egy kis arcszeszt csepegtetek rá, majd gézlapot fektetek rá. Most egy vattapamacs, majd kötés. Szépen elláttam a sebet majd lementem. Amikor belépek a konyhába, akkor veszem észre hogy az AK még mindig ott van az asztalon. Remélem még nem vette észre. Gyorsan elveszem onnan és bedobom a konyhaszekrénybe.
-Hehe....Eddig hogy tetszik a házam?
A választ meg sem vártam mert elkezdett kidőlni az AK a szekrényből. Gyorsan odaugrottam és megtámasztottam a kezemmel, majd úgy tettem mintha kényelmesen támaszkodnék.
-Ehe...Szép ez a konyha nem?
Amikor elfordult megigazítottam, így már fixen állt. Majd észrevettem, a pisztoly ott lóg a falon. Odaugrottam, és lekaptam majd a hátam mögé rejtettem. De hova tegyem? Megvan! A hűtőhöz szaladtam és a mélyfagyasztó részbe bedugtam. Oda úgyse néz be. Most hogy minden a helyén van, foglalkozok a vendéggel.
-Kérsz valamit?

Amikor először beleszívtam a cigibe, kicsit még fáj tőle a tüdőm, hát igen, eléggé elszoktam már tőle, de a többi már rendben volt. És egy kicsit tényleg megnyugtatott, jobban lettem tőle. A gyomrom sem ugrált már össze-vissza, és talán még egy picit meg is szédültem. Néha oldalra pillantottam, szememmel a környéket kémleltem, mivel még mindig bennem volt azért a gyanú.
- Hát... hát... vámpírok. Nem rájuk gondoltál? - kérdeztem kissé félve. A visszakérdetésből rögtön arra gondoltam, hogy talán nem is csak ők vannak. Hanem teljesen másokra gondol. Aztán amikor folytatta a válaszát, a vér is megfagyott bennem. Farkasok? Olyan vérfarkas szerűségek? Ezt nem mondhatja komolyan.
- Farkasok? Atyaisten... Hmm, szép kis város. Én egyedül a vámpírokról tudtam, de hogy farkasok is vannak... Hát ez már lassan sok lesz nekem. - kicsit mintha rámförmedt volna, ezért összébb húztam magamat, és arrébb csusszantam. Nekem is sok volt ez az információ, igaz, hogy egyre többet akartam megtudni a vámpírokról, de csak azokról. Nem azt, hogy még vannak itt másfajta lények is...
A következő pillanatban az egyik bokorból valami kutyaszerűség jelent meg, vicsorító fogakkal. Most az egyszer tényleg nagyon megijedtem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak, csak megdermedtem. A sokk hatására, csak úgy hallottam Viktor hangját, mintha több tíz méterre lenne. Csak meredten bámultam a kutyára, aki szépen lassan közeledett felénk. Az utasításra tényleg meg sem moccantam, csak vártam, hogy mi fog következni. Feszült figyelemmel hallgattam a szavaira, hogy amikor szól, rögtön tudjak cselekedni. Szemeim hatalmasra nyíltak a csodálkozástól, amikor egy kést húzott elő. Igazából még csodálkozni sem volt időm, de már is hangzott a parancs, én pedig rögtön cselekedve, le is hajoltam. Óvatosan oldalra fordítottam a fejemet, hogy végig tudjam kísérni figyelemmel az eseményeket. Először a kutyába beleáll a kés, de mintha semmi baja nem lenne, felugrott, rögtön felém. De mintha mindez csak tizedmásodpercek alatt történt volna, Viktor máris előttem volt, és tulajdonképpen megmentette az életemet. Életem során harmadszorra voltam halálközelben... Tudtam, hogy ezt lehet nem kellett volna végignéznem, de nem bírtam ki, így mindennek szemtanuja voltam. Akkor is, amikor a dög beleharapott Viktor kezébe. Aztán pár másodperccel később, az állatnak már vége is... Csak meredten bámultam magam elé, meg sem tudtam szólalni. Hallottam, hogy Viktor valamit mond nekem, de minden csak zúgott, és visszhangzott a fejemben. Talán pár perc is eltelt, mire képes voltam válaszolni neki.
- Öhm, azt hiszem jól vagyok. - próbáltam mondani magabiztossággal a hangomban, de a remegő kezem nem ezt mondta. Próbáltam csillapítani, de sehogy sem jött össze. A vérző kezére pillantottam, és rögtön odamentem arra az oldalára.
- Ezt minél hamarabb le kell ápolni. - mutattam rá remegő kezeimmel, és megfogtam a karját a könyökénél.
- Hát, rendben. Most úgysem lennék képes hazamenni nyugodtan, magyarázkodni nem is akarok. Rendben, megyek. De siessünk, nagyon nem tetszik a kezed. Messze laksz innen? -
Tettem fel neki a kérdést, és vártam, hogy elinduljon valamelyik irányba. Abban a helyzetben már abban sem voltam biztos, hogy a saját házunkba hazatalálnék, vagy egyáltalán ki ebből az erdőből.

Amikor elvette a cigit már biztos voltam benne hogy vannak itt többen is. Hmm.... A késem ide kevés. Ide a pisztolyom kell majd. De most velemi furcsát veszek észre a bokron. Valami mozog benne. Nem szólok a lánynak, csak megijedne. Engem sem izgat annyira, lehet csak egy nyuszi.
-Miféle lények?
A többesszám megijesztett. Lehet több fajta is van.
-Én csak egyről tudok, de az eléggé kemény. Farkas formája van, de két lábon jár. Az mészárolta le a családomat. Mik vannak még? Mesélj!
Lehet kicsit idegesen mondtam de a bokor mozgása eléggé dühített. Valami figyel, és amiatt fújta meg a szirénát a hatodik érzékem. Lassan megjelenik a bokorban egy kutya. Egy nagy Husky szerű dög, csak fekete.
-Laura. Ne moccanj. És ne lepődj meg.
Kihúzom a ballisztikus kést a derékalj tokból és óvatosan felemelem.
-A kés elé ne hajolj, és mikor mondom akkor bukj le.
Lassan megvárom amíg pozícióba kerül a dög.
-Lassan, lassan, MOST!
És megnyomom az elsütő gombot. A kés helye kirepül, és betalál. A dögnek az oldalába ment, de még él. Ugrik egyet. Felkelek és Laura elé ugrok. A dög nekiugrott majdnem. Leteperem a földre és birkózásba kezdünk. A dög kapkod a nyakam felé, de én lefogom a fülét, nem tud közelebb hajolni a fájdalomtól. Befogom satuba a fejét, de addig ficánkol amíg meg tud fordulni. Leteper és beleharap a vállamba. Meglátom az oldalában a kést, és a térdemmel izomból belerúgok. A kés eltűnik, a kutyus szeme világával egyetemben. Lelököm magamról a dögöt. Felülök és kihúzom a kést az oldalából.
-Huhh....Ha tudtam volna ezt komolyan mondom, hozok még sütit is! Hehe!
Felkelek. Laurához lépek.
-Minden rendben? Semmi bajod?
Bár ezt nekem kérdeznem, akinek a vállából dől a pirosarany eléggé irónikus lehet a számára, de én már megszoktam.
-Figyelj, most durván megzavartak minket, de ha most van időd akkor felugorhatsz hozzám. Elvezetlek odáig, otthon van kötszer, kaja, innivaló, pia, laptop, tudunk filmet nézni. Jó lenne ha felugranál mert kellemes embernek tűnsz, jó veled dumálni. Ha van időd akkor gyere. Csak most, 1-2 órára. Naaa. MEghívlak valamire.
Na jó, régi módszer, Visszaszámolok 10-től és ha nem kapok nyakast akkor nem vagyok pofátlan. Kezdem. 10, 9, 8........

Láthatóan ő is tudott a vámpírok létezéséről. Nem volt véletlen, hogy gyanakodva nézett rám, és még mindig éreztem, hogy nem nagy bizalommal viszonyult hozzám, főleg az elején. Talán már meggyőződött, hogy nem vagyok egy vérszívó, ebből én is le tudom vonni azt a következtetést, hogy ő sem az. Legalábbis logikusan végig gondolva csak ezt lehet levonni. Így én meg aztán biztosra veszem, hogy nem csak az az egy élt itt a városban, amit még a múltkor megölt az az ismeretlen... Aki persze nem volt hajlandó semmit sem elárulni magáról. Továbbra sem tudom, hogy miért, és egyre jobban idegesített. Annak az esélye meg, hogy találkozom vele még egyszer, annyira kicsi, el is hanyagolható.
- Ez igaz, az embereknek a szokásaikat a legnehezebb elhagyniuk... Tudnék mesélni én is róluk. Sokat tapasztaltam már... - mondtam neki keserű szájízzel. Annak ellenére, hogy mindössze 18 éves múltam, annyi mindent megéltem, mint sokan 30 évük alatt sem. Hát az biztos, hogy kalandos, botrányos, és szomorú pár éven vagyok túl, amit nem is kicsit szégyellek, legszívesebben kitörölném az emlékezetemből. De azért is jöttünk ide, hogy mindezt elfeledjük, és egy teljesen új életet kezdjünk. Talán be is fog jönni, hiszen senkit nem is ismerünk, senki nem ismer minket... Az eredeti lakhelyünktől jó messze vagyunk. Pont jó.
- Áá, értem. Mondjuk akkor már ebből a szemszögből megértem a viselkedésed, csak így hirtelen, ismeretlentől kicsit fura. Az igaz, hogy barátságtalan, meg szerintem nem is a legbiztonságosabb. Nem is tudom mit gondoltam, hogy egyedül jövök ide, csak úgy sétálgatni. - legszívesebben itt rácsaptam volna egyet a saját fejemre, hogy mekkora egy idióta vagyok, hogy csak így eljövök egyedül, főleg lányként... Mondjuk soha nem voltam szívbajos, de hajlandó voltam alábecsülni a szituációk veszélyességét is... Ez azért már nem a legjobb tulajdonságom. Akadtak is már ebből gondok, de mindent túléltem eddig, szerencsére.
- Egy családi barátunk él ott, és néha meglátogattuk. Moszkva szerintem az egyik legszebb főváros a világon. Nem, nem hallottam még róla. De szép ez a tetoválásod, ráadásul el is tudom olvasni a betűket. Nekem is van 3 tetoválásom. - mosolyodom el, és felmutatom a csuklómat, meg az ujjamat. A fülem mögöttiről pedig meg is feledkezem. - Ennyire szerettél ott lenni? Mondjuk így megértem, ha ott van minden barátod és ismerősöd, nem lehet könnyű. Nekem csak anyám van itt, és ennyi. - húzom el a számat kicsit. Tényleg nehéz így, de mi akartuk ezt. Még mindig jobb, mint a sok olyan ismerős, aki tud rólam minden jót, és leginkább rosszat. Ahogy figyeltem az arcát, miként mesél azokról az éveiről, én is elmosolyodtam azon, hogy mennyire lelkesen, és örömtelien beszélt róluk.
- Ó igaz, még én kérek elnézést. - nevettem el magamat. Jogos, mélyen az emlékezetembe vésődött, nekem a californiai lánynak, hogy milyen kemény időjárás is tud lenni ott Oroszországban. Hirtelen megremegtem az ijedtségtől, amikor megfogta az arcomat. A szemeimet lehunytam, vártam a fájdalmat, hogy majd hozzáért az orromhoz, de nem éreztem semmit, csak a tompa, lüktető érzést továbbra is. Mikor megszólalt, kinyitottam a szememet, és elmosolyodtam.
- Naa, ne ijesztgess, azt hittem már ennyire rossz a helyzet! Nincs egy tükör nálad egész véletlen? - kérdeztem poénkodva. Nem hinném, hogy egy férfinál van tükör, sőt, még nálam sincs, nő létemre. Pedig nagyon kíváncsi lennék, hogy is néz ki az orrom. Csak érzem, hogy megdagadt egy kicsit, de hogy hogyan is áll az a fejemen.. Lehet, jobb is, ha nem látom.
- Húú, köszönöm. Jaj, nem vagyok finnyás, nem zavar, ha valaki beleivott már. - mosolyodtam el, de azért elvettem a zsepit, és megtöröltem vele az üveg száját, hátha őt zavarja az ilyen. Sohasem lehet tudni. A víz után a konzervet is elvettem tőle, eddig észre sem vettem, hogy igazából éhes is vagyok.
- Én Californiából jöttem, azon is belül San Rafelből. Anyukámmal jöttünk ide.. Itt az erdőben meg? Magam sem tudom, csak már untam a bezártságot. Tudod nem régen költöztünk ide, és senkit sem ismerek még. Valahogy el kell ütnöm az időt. - magyaráztam mosolyogva, majd amikor a mitől félsz kérdés következett nyeltem egyet. Nem is tudtam, hogy most mondjak valamit, vagy ne, de csak sóhajtottam egyet, és elkezdtem.
- Hát, azt hiszem akkor te is tudod nagyon jól, hogy mitől. Tudod te is, hogy miféle lények élnek itt... Rögtön rájöttem, amikor olyan gyanusan elkezdtél vizslatni engem. - félszemmel néztem csak rá, nem mertem teljesen. Az igazat megvallva, nem is tudom mitől féltem. Eddig senkivel sem beszélhettem erről, ami már lassan megölt. Az a múltkori srác is alig akart mondani valamit, és hátha ő pedig tud ezekről. Mindenesetre kivárom a válaszát. Talán tudunk erről az egész helyzetről beszélni... Alapjába véve is szimpatikus nekem, plusz még ha tud is a dolgokról, tökéletes.
Vele együtt fogyasztottam el a konzervet, és a gyomrom kezdett is egy kicsit megnyugodni. Amikor a cigit nyújtotta felém, hirtelen nem tudtam, hogy elfogadjam-e. Régi szokás, amire fiatal koromban rászoktam, de közben le is szoktam. Mindegy, egye fene, egytől nem lesz bajom.
- Köszi, egyet elfogadok. -

Kedves lánynak tűnik. És látom rajta hogy ő is figyel. Akkor nagy szarban vagyok, mert az azt jelenti hogy nem csak Anne meg fejetlen jóbarátunk torzszülött errefelé. De ha ő is tud a dolgokról akkor ki tudhat még róla? Lehet ez az egész város tele van velük és mi csak afféle "bevándorlók" vagyunk? Mindenesetre jobb lesz extra óvatossággal kezelnem a dolgokat. Mostantól mindig nálam lesz valamilyen fegyver, a késem vagy a pisztolyom és a géppuskát az ágyam mellett tartom. Ha lennének még felállítható csapdáim azokat is feltenném szívem szerint de nem hozhattam el az egész milíciát ide.
-Hát igen, jó lenne de a bevésődéstől nem szokhat le az ember olyan könnyen. Annak viszont örülök hogy nem haragszol.
A követést megúsztam, kimagyaráztam. Elvégre nem mondhatom neki hogy " Hé béjbi ez a hely hemzseg a szuper erős dögöktől akik kinyírták a családomat most meg lehet az én torkomat akarják". Ha hinne is nekem amit kétlek, csak megijedne. Elég ha csak én tudok erről, és kezelem a helyzetet.
-A bizonyos okok hosszú múltra vezethetőek vissza. Tudod, katona voltam és a zsigereimben van már az hogy ha követnek akkor bajban vagy. Ezért szeretek én követni embereket. Meg errefelé eléggé barátságtalan a vidék. Az erdő sem sejtet túl sok jót. Amióta itt vagyok, a hatodik érzékem, ami a seregben fejlődött ki benyomta a szirénát. Bajt érzek, eléggé nagyot.
Ezt lehet egy kicsit eltúloztam, nem érzek akkora hű de nagy bajt de tényleg van bennem egy rossz érzés amióta beléptem ide. Azt hittem elsőnek hogy az a 3 hetes pokol az oka amit a Balkáni hegyi kiképzés alatt éltem meg. De nem. Ez valami más. Inkább olyan nyomasztó érzés. Félelem. Rég nem féltem, nem vagyok ijedős fajta, de most félek.
-Igen, Oroszországból. Moszkvában volt egy családi házam. A szüleim is Moszkvában éltek. Ott voltam katona. A különleges erőknél szolgáltam, lehet hallottál róla. Spetznaz.-odafordulom felé és megmutatom a tetoválásomat a vállamon- Onnan jöttem ide mert felosztották és mennem kellett volna továbbképzésre. Amihez meg kedvem nem volt. És most emiatt vagyok ilyen depis hangulatban. Ottmaradt minden barátom és ismerősöm, ez az erdő meg a kiképzésemre emlékeztet. Mikor összebarátkoztam velük. "A mocskos 13" így hívtak. Mi voltunk a kemény legények. Szerettek és tiszteltek minket. Apám büszke volt rám, anyám aggódott de szíve mélyén örült hogy megtaláltam a helyemet. Erre ez az egész egy szempillantás alatt elillant.
Remélem nem untatom a dologgal. Szimpatikus a csaj. Annyiban azért pozitívabb a mostani helyzet hogy neki fogalma sincs miről beszélek, neki ez kínai. Viszont annó Oroszban ha csak kiejtettem azt a szót hogy Spetznaz mindenki menekült előlem. Na mindegy. Mikor átadtam a kabátomat visszakérdezett hogy nem fogok-e fázni.
-Nem! Hé! Orosz vagyok! Bírom a hideget!
Mosolyodtam el. Remélem értette a poént. Megnézem az orrát. Óvatosan odanyúltam és a két kezem közé befogtam a fejét. A két kisujjamat a nyakára tettem hogy megnézzem a pulzusát. Rendben van. Egyenletes. Emberi. Eddig semmi gyanúsat nem vettem észre rajta. Minden rendben vele. Most jöjjön az orra. Nincs eltörve de bepirult.
-Hú anyukám! Tudtam kemény fejem van de ennyire! Na jó csak vicceltem! Semmi baja! Csak egy picit piros.
Elmosolyodtam és elengedtem a fejét.
-Rendben akkor adok.
A farönkön ülve a málhám oldalát kinyitottam és kihúztam belőle a flakon vizet. Már ittam belőle ezért egy zsepit is kivettem.
-Töröld meg! Már ittam belőle!
Még két konzervet is előveszek. Egyiket kinyitom másikat odanyújtom neki.
-Laura, te honnan származol? Mit csinálsz itt kint? És ami a legfontosabb, mitől félsz? Amikor követtelek láttam hogy ideges vagy. És ne mondd nekem hogy csak azért mert érezted hogy követnek mert felismerem ha valaki csak sejt valamit és ha valaki tud valamit. Tudtad, és fel voltál rá készülve hogy követhetnek. Van szemem az ilyenhez, nem tudsz megtéveszteni!
Megpróbálom belőle kihúzni a dolgot. Ha ő is tudja mi a helyzet erre akkor lehet valami plusz információt meg tud adni a dögökről. Talán a gyenge pontjukat. Megettem a konzervet és elővettem a cigimet. Nyújtom neki hogy kér-e.
-Kérsz?

DIMITRIJ

Az orrom még mindig sajgott, szerencsére nem vérzett, az kellett volna még. Főleg ebben az erdőben, ezek között a körülmények között. Aztán hirtelen az is az eszembe jutott, hogy mi van, ha ő is egy vámpír? Hirtelen megremegett a gyomrom, de végül is mit tudnék csinálni? Nem rohanhatok el mindenki elől, mint valami idióta. Az igazat megvallva, most nem éreztem azt, hogy irányítanak, mint a múltkor, plusz ha akart volna már meg is ölhetett volna. Na meg én amúgy is mindig pozitívan állok az emberekhez.
-Áhh, lehet jó lenne leszoknod róla. – nevettem el magam, az orromat fogva. – Dehogy haragszom, nem tehetsz róla, nekem sem kellett volna ilyen hirtelen megfordulnom.- húztam el a számat. Okosabban is kezelhettem volna a helyzetet, de hát megijedtem. A síri csöndben hirtelen egy hang tök közel hozzám…
-Mondjuk ki szereti, ha követik? Bizonyos okok miatt? Miért, ha szavad kíváncsiskodnom? – rögtön felkaptam a fejem erre a mondatára. Talán arra gondol, hogy ez a hely hemzseg a vámpíroktól? Amit még ugyan nem tapasztaltam, csak eggyel találkoztam. Ez tényleg ennyire nyílt titok itt? Soha nem fogom megérteni ezt a helyet, ha nem találkozok egy olyannal, aki mindent tud, az egész történelmet.
-Nosztalgiázol? Itt az erdőben, egyedül? Mi történt veled? – kíváncsiskodom tovább. Lehet, hogy kicsit túl kíváncsi voltam, de hát én már csak ilyen vagyok. Mindig, mindent tudni akarok, még talán néha azt is, amihez semmi közöm. De vagyok néha olyan pofátlan, hogy azért is megkérdezem.
-Én pedig Laura E. Hudson vagyok, de simán Laura. Oroszországból származol? – kérdeztem rá. A neve alapján legalábbis biztos, hogy valamilyen európai, szláv gyökerekkel rendelkezik. Nagyon szerettem megismerni más országok kultúráit, így nagyjából tisztában voltam a legtöbb európai ország szokásaival. Mikor felajánlotta a felsőjét, csak elmosolyodtam és megköszöntem neki. De mikor megláttam, hogy rajta csak egy ujjatlan felső van, összeráncoltam a szemöldököm.
-Köszönöm, de te nem fogsz fázni?-
Miközben vettem fel a felsőt, észrevettem, hogy valamiért nagyon vizslat a szemeivel, először nem tudtam mire vélni, majd leesett a tantusz. Ő is gyanakodhat rám, ugyan úgy, mint én rá, hogy esetleg egy vérszívó. Ebből talán már biztosra vettem, hogy nem egy vámpír. Így már a gyomrom is nyugodtabb lett, nem görcsölt tovább.
Óvatosan elvettem az orrom elől a kezemet, és közelebb léptem hozzá pár lépéssel. Még mindig fájt, és attól tartottam, hogy hatalmasra dagad.
-Na, nagyon csúnya? – kérdeztem, miközben kicsit megremegett a hangom. Nagyon nem akartam úgy kinézni több hétig, mint akit agyonvertek az utcán. Mikor mondta, hogy üljünk le, el is indultam abban a pillanatban.
-Hát egy kis vizet lehet, hogy elfogadnék…-

A dobhártyám beszakadt az ordításától a csajnak. Eléggé furcsán volt felöltözve így, hogy jobban megnéztem. Rövid ujjú póló, farmer nadrág és tornacipő. Ilyen időben? Itt kint? Hmm. Lehet ő is valami féle-fajta lény ha így tűri a hideget. Vagy csak elég nagy hülye. Az orrát nagyon becsapta a homlokomba. Nekem nem fájt de neki nagyon. Hajjaj, Dimitrij már megint mit tettél.
-Bocs, csak rossz szokás ami bennem maradt egy ideje. Remélem nem haragszol.
Mosolyodtam el.
-Semmi baj, én sem szeretem ha követnek. De bizonyos okok miatt meg kellett bizonyosodnom arról hogy ártalmatlan vagy. Ez a város nem átlagos hely, és nem szeretem a meglepetéseket, de csak ha én kapom. Remélem érted.
Hát jah. Eddigi legmeglepőbb élményem aminek nem örültem hogy még annó a kiképzésem alatt arra ébredtem hogy a marha kiképzők ránk gyújtották a házat hogy szokjuk a tüzet. Ez kellemesebb meglepetés volt gondolom.
-Én? Én nosztalgiázok. Túrázgatok, felfedezem az erdőt, edzek és sajnáltatom magam. Nagy lépés volt most, pár napja az életemben és azon tanakodom hogy jó ötlet volt-e amit tettem. Amúgy meg, a nevem Dimitrij Reznov. De szólíts Dimitrijnek vagy Sztrásnyijnak. Téged hogy hívnak?
Ahogy jobban megnéztem a lányt, eléggé fázhat. Kigombolom a zubbonyomat és leveszem. Csak egy ujjatlan póló van rajtam felül. Átnyújtom neki a zubbonyt.
-Tessék! Jó meleg és bélelt. Ebben nem fogsz fázni, és talán jó rád. Lehet picit nagy.
Ahogy átnyújtom neki jobban szemügyre veszem. A szeme normális, a fogai nem hegyesek. A nap is előbújt, és nem tett rá semmilyen hatást. Eddig normális embernek tűnik. De ne kapkodjuk el. A késemen a patent még ki van oldva, egy rossz lépés anyukám és eléggé rossz passzban találod magadat.
-Mutasd az orrodat. Valamennyit konyítok az elsősegélyhez.
Körbe pillantok.
-Ott az a fatörzs! Leülhetünk mondjuk oda. Van nálam valamennyi élelem és víz ha kérsz valamit. Csak szólj, elvégre az én hibám hogy ez történt veled.

Nem is tudom, hogy miért mentem én oda az erdőbe. Ismerősök híján, még mindig nem sok mindent tudtam kezdeni magammal. Igazából mióta megtudtam a városnak ezt a kis titkát, azóta csakis ezen kattog az agyam. Mondjuk szerintem teljesen érthető. Egyik részem ki akart menni, és megismerni őket, de a másik felem, aki már kétszer is a halál árnyékában volt, de tényleg, az nagyon ellenezte. Teljesen logikus is volt ez. De hát persze amit kitalálok, azt véghez is viszem. Szerencsére mostanában nem voltak gondok a hangulatingadozásaimmal, persze a gyógyszereknek lehetek csak hálás… Annyiszor voltam már annak a szélén, hogy eldobjam őket, de akkor eszembe jutottak a szörnyű emlékek… az emlékek, amik még mindig kísértenek.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve elindultam a városba. Mikor kiléptem, azzal a lendülettel vissza is fordultam, hiszen elég hűvös volt. Magamra kaptam egy hosszú nadrágot ,egy torna cipőt,de én hülye, bezzeg pulóvert nem vittem. Az első tíz percben nem is fáztam, utána már megbántam, de visszamenni nem volt kedvem. Mondjuk néha előbújt a nap, de nem sok időre. Először csak a városban néztem körbe, de végül csak az erdő szélén kötöttem ki. Biztos voltam benne, hogy itt aztán nem leszek egyedül, vagyis, tuti, hogy akad itt egy-két olyan lény. Nem akartam igazából találkozni velük.. Vagyis, inkább csak azokkal a bizonyos vegákkal. Elvégre ők nem bántanának… Bár ki tudja mikre képesek. Eddig eggyel találkoztam… átkozom is részben azt a napot.
Közben hallottam pár lépést, néha oda is kaptam a fejemet, de csak a ködöt láttam. Egyenlőre még nem volt bennem félelem, inkább csak izgalom. Mostanában egyfolytában csak az adrenalin szintem növelésére vágytam. Mondjuk most éppen fagyoskodtam, a háromnegyedes ujjú pólóm nem éppen a legjobb választásnak bizonyult. Halk lépteket hallottam megint, majd hirtelen mögülem szólalt meg egy hang. Annyira megijedtem a közelségétől, hogy a hirtelen mozdulat/fordulat következménye az lett, hogy egy hatalmasat sikítok, és teljes erőből lefejeltem a srác fejét, plusz még a kezemmel szerintem a kezébe is beleütöttem.
-Ó hogy az a… Ezt komolyan gondoltad, hogy valakinek így a háta mögé jössz? – kiabáltam felé az orromat fogva, mivel az sajgott a legjobban. Aztán észbe kaptam, hogy lehet kicsit bunkó voltam…
-Ne haragudj, csak iszonyatosan fájt! – nézek rá sajnálkozva, és elhúzom a számat, bár azt valószínűleg nem látta, mert az orromat szorongatva álltam előtte.
-Errefelé? Csak sétáltam… Meg felfedezem a környéket. Na és te? – kérdeztem tőle, mintha felelősségre vonnám, elvégre ő is körülbelül így kérdezte tőlem, miközben még mindig eltorzult arccal válaszoltam a fájdalomtól. Hirtelen nem is tudtam, hogy ugyan mit lehetne ezzel kezdeni…