✘ Words: 379 ✘ Notes: Ne hari a sok késésért, nem volt szándékos, a minőségről meg ne is beszéljünk -.-" ✘ Music:From the Sky
"~Rég nem jártam idekinn. Tudom, hogy kellett volna, de tudod, hogy nem vagyok az az érzelgős fajta. Szerettem volna egy kis nyugalmat. Azért jövök ki. Tudod nehéz dolgom van, hogy itt hagytál ezzel a sok óvodással egyedül. Néha már feleslegesnek érzem magam itt. El kellene mennem, de valami visszatart, és vissza is fog. Sajnálom, hogy cserben hagytalak akkor. Már nem lehet mit tenni, remélem az első sorban röhögsz rajtam, haver~" Iszok egy kortyot. Nem szeretek temetőbe járni, de sajnos nekem is van itt valakim a közelmúltból. Alaric a barátom lett, és piszokmódon fájt, mikor elment. Nem így kellett volna lennie, nem kellett volna meghalnia. De nem lehetett semmit tenni. Rebekah megoldotta a problémát, és hagyta, hogy Elena kocsija a vízbe hajtson, mert nem akart menekülni Elena életén át. Megértem. Vagyis... Meg lehet érteni az ő oldalát is, de itt aki sokat vesztett, az Ric. Itt lehetne velünk, még élhetne, ha jobban figyelek, hogy szedje a növényeit. Hibás vagyok, hogy nem figyeltem rá. A barátja voltam. Ő jobban figyelt volna fordított esetben, de ezen már nem tudunk változtatni. Megtörtént. Nincs tovább. - Hiányzol, haver! - Állok fel a sírtól, majd elindulok, hogy hazamenjek, hiszen az italom is elfogyott már. Ám hirtelen lépteket hallok. Emberi léptek, melyek erre igyekeznek, s én a háttérbe vonulok. Nem tudom ki lehet, de ha valami ismeretlen, a vacsorám is lehet eme késői órán, ám csalódnom kell. Meredith jött ki Ricá-hez. Meredith... Sokat segített Ric-nek. És Elenának is... Igazán jólelkű nő, persze ha leszámítjuk a tényt, hogy csak a gyógyításban. Tudom, mert néha adok neki a véremből kis extra vérért cserébe. Megéri. Legalábbis nekem igen, mert mások is dézsmálják a vérkészletem. Megkerülöm a sírt, és megállok, így mikor elindul belém ütközik. - Ugyan Meredith, még félreértem... - Szólalok meg gúnyos hangon. Hát igen ez tipikus tőlem. Menni akar, látom a fájdalmát, majd megölel, amit viszonozni sincs időm, mert amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment... - Ugyan, mindenkinek hiányzik... Gyere hozzánk, nincs messze, ráadásul a Grill is zárva már... - Szólalok meg, miközben elindulok a Panzió irányába, reményeim szerint Meredith követni is fog. Sokat köszönhetek én is neki, legfőképp, hogy nem árult be, mi is vagyok, így nem kell elhagynom a várost. Szóval igazán ez a legkevesebb, ha meghívom egy italra, majd attól talán nem lesz ennyire lehangolt...
Az egész hetem nagyon rossz. Túl sok halállal kellett szembenéznem, elveszítettem néhány beteget, és ez nagyon-nagyon mélyen érintett. Tudom, nem szabad feladni, az élet tovább megy... De nem tudom, mintha semmi sem akarna összejönni, és kezd kicsúszni minden az irányításom alól. És még itt van az is, hogy egy éve, hogy Alaric nincs közöttünk. Ez az egész hét nagyon gáz. Koncentrálni aligha tudtam, de összeszedtem magam annyira, hogy kibírjam ezt a hosszú műszakot. Valahogy azt érzem, hogy ma sem lesz hozzám kegyes senki sem, és ismét felfordul minden, mint pár napja már. Az órát percenként figyeltem, és vártam, teljen már le az a tizenkét hosszú és gyötrelmes óra. Máskor túlpörgök, szinte megállás nélkül dolgozom. Ez... Ez most nem nem igazán ment. A műszak véget ért, megbeszéltem a váltással, hogy mi történt, mire és kire kell odafigyelni, és a szokásos kis apró dolgok. Gyorsan átöltöztem, és felkaptam a kocsikulcsot, majd elindultam arra a bizonyos helyre, ahol... Ahol Alaric-ot utoljára láthattam. Elég gyorsan mentem oda az autóval, szinte észre se vettem, mennyi idő alatt... Leálltam nem messze onnan, és amennyire lehetett összekaptam magamat, és a hely felé kezdtem sétálni. Nem túl könnyű ez, és egyébként is, miért is kószálok errefelé egyedül, védtelenül szinte?! Amikor a sírhely közelébe értem, a gyomrom is összeszorult. Itt álltam egy évvel ezelőtt, és könnyeimmel küszködtem. Ahogyan most is könny szökött a szememben. Ki vagyok teljesen, és fogalmam sincs már, hogy mit csinálok most itt tulajdonképpen. Álldogáltam ott egy kisebb ideig. - Hiányzol... - nyögtem ki, a könnyeimet a remegő kezemmel letöröltem. Még picit ott voltam, nem tudtam szabadulni onnan. Becsuktam a szemeimet, és vettem egy nagyon mély levegőt. Itt az ideje hazaindulni, Meredith. Ahogy megfordultam, és elindultam volna visszafelé, belebotlottam valakibe. Ez a valaki pedig Damon volt. - Damon... - kimondtam halkan a nevét, nem igazán szeretném, ha látná, hogy meg vagyok törve, de úgyis észreveszi. - Én... én most jobb ha megyek - gyorsan le akartam lépni, de nem ment egyszerűen. - Valami nyugodt hely kell nekem most... - motyogtam ki végül ezt, és indulás helyett, inkább megöleltem Damon-t, majd mikor feleszméltem erre, elhúzódtam tőle. - Ne haragudj - csak ennyit szóltam neki...
Kezdőlap
Tárgy: Re: 2012 - Mystic Falls 
