Dimitri kötelékről szóló elmélete nem volt meglepő, így belegondolva, valóban nagyon kellemetlen, hogy Klaus halálával, a mi életünk is véget ér. Viszont, én megettem a tudás gyümölcsét, ezért szerencsére engem nem fenyeget a kihalás veszélye, de a fejemben már többször is lejátszódott Klaus halála, és a pillanat, amikor magányosan, és kiszáradva fogok megdögleni valahol egy csatornában.
- Ezt sajnálattal hallom! - feleltem tömören, és dühösen. A tudat, hogy nem sikerült megtudnom a tőrök helyét, egyszerűen felemésztett. Ilyenkor a vérmérsékletem az egekbe ugrik, és képes lennék átharapni minden egyes torkot, ami létezik. Elővettem a telefonom, és gyorsan írtam egy üzenetet Stefan-nek, hogy mielőbb derítse ki, hogy hol vannak a tőrök, azonban a telefont tartó kezem a csalódottságtól még mindig remegett. Utálok veszíteni, és utálok elbukni -de a hatalom iránti vágyat tudom kontrollálni, nem úgy, mint Niklaus.
Bámultam a vodkával teli újabb üvegre, amit időközben rendeltünk, és önmagamban komoly lelki vívódást folytattam. Bevallom, nem így terveztem el a dolgot. Azt hittem, hogy egyszerűbb lesz megszerezni a tőröket, és megleckéztetni a főurat, de itt követtem el a legnagyobb hibát, sőt, az egyetlen hibát: - soha nem szabad alábecsülni az ellenséget, és ezt pont Klaus tanította nekem. Dimitri kedvessége egyhamar visszarázott a normális kerékvágásba, és tovább folytattuk a szórakozást.
Rengeteget ittunk, de mégsem éreztem magam részegnek, az amúgyis ízléstelen dolog egy nőtől. Régóta nem nevettem ilyen jókat, és nem is gondoltam volna, hogy épp egy hibrid lesz képes megnevettetni. Történnek csodák, de ezt én magam is alátámaszthatom, mert én is egy csoda volnék, nem?!
Közben alaposan felmértem a szexi hibridet. Annyira elvakított a Klaus iránt érzett düh, hogy észre sem vettem, mennyire hasonlít Andrei-re. Nem csak a származása, hanem maga a személyisége is. Mielőtt Dimitri-vel találkoztam, nem csináltam semmit, csak őrlődtem a bűntudat, és az önsajnálat csapdájában, de Dim rádöbbentett arra, hogy egyszerűen csak élvezni kell az életet. Mondhatni Klaus rabszolgája, még sem csinál különösebb problémát a dologból, próbálja elfogadni. Talán nekem is ezt kellene tennem, de sajnos több, mint hétszáz év gyötrődés után nehéz személyiséget váltani.
- Nagyon emlékeztetsz valakire ... - valakire, akit egyszerre szerettem, és kihasználtam. Ezt már nem tettem hozzá a kijelentésemhez, amit halkan súgtam Dim fülébe, de talán legbelül érezte, hogy fontos volt számomra az illető, elvégre, nem szokásom csak úgy emlegetni másokat.
Úgy érzem, hogy egyre jobban összezavartam a mellettem ülő hibridet, mert a hangja néha megbicsaklott. Velejéig romlott vagyok, ezért az ilyen alkalmakat általában kihasználom. Finoman megragadtam az ingjét, egészen közel húztam magamhoz, majd lágyan hozzásimultam. Habár látszott rajta a meglepettség, mégsem próbált meg visszautasítani, ezért a karjaimat a nyaka köré fűztem, majd tekintetemet az ajkaira szögeztem.

Anna & Dimitri


Ugyan az arcáról üvöltött az elégedetlenség, mégsem tudok mit tenni már. Minek is óvatosan felbontani valamit, ha emberfeletti erővel és gyorsasággal rendelkezünk? Az ilyen adottságokat ki kell használni, ha már van.
- Az új világra! - ismételtem meg szavait határozottan, s már húztam is le az italomat üvegből. Minek vesződjek poharakkal, ha egy karcolás, vagy vágás nem tesz bennem kárt. Talán az orosz származásom, vagy ötletem sincs, hogy mitől mosolyogtam bele az üvegbe ivás közben, mégis megtörtént. Úgy ittam, mint a vizet... Mintha muszáj lenne. Elszoktam az ilyen gyengének mondható italoktól, mint a vodka, bár sosem mondanék le róla örökre. Ez tart még orosznak, ez tart egyedül embernek. Ugyan már rég nem vagyok az, mégiss visszavágyódom néha abba a felhőtlen életbe, amit halandóként éltem meg.
- Parancsolsz? - kérdeztem értetlenül, ahogy felocsúdtam a kérdésére. Teljesen kirángatott az addigi gondolataimból. - A kötelékkel? - kérdeztem ismét, majd rövid gondolkodást engedélyeztem magamnak. Az a legnagyobb gond itt, hogy magam sem tudom, mi a véleményem róla. Klaus teremtménye vagyok, ami miatt muszáj a szolgájává, gyakorlatilag a ribancává válnom, s ha akarnék sem tehetnék másképp. De miért is akarnék olyan nagyon? Nem sok embert kedvelek, ők viszont csak nem vívják ki az őshibrid haragját.
- Természetesen kellemetlenül, hiszen szar valaki más füttyének élni. De ez volt az ára a szenvedés megszűntetésének és a tényleges örökéletnek, így van olyan része is, amit nem bánok. - feleltem őszintén, s épp ezért is találtam kicsit meglepőnek, ahogy felajánlotta a segítségét. Remek ajánlat és ha igazán belegondolok, életem végéig nem lehetek a cselédje...
- Ezt mégis miként kellene értenem? - néztem rá úgy, mintha egyetlen szavát sem értettem volna. Az ügy nagyon érdekel, de úgy hiszem, hogy ez természetes. Melyik hibrid ne gondolkodna el azon, hogy szabad legyen? Feltéve ha nem vágja rá elsőre, hogy rendben, benne van a buliban.
- A tőrök... - kezdtem sejteni, hogy mire készül. Viszont ha beigazolódna a gyanúm, én magam is kiszáradva végezném, mint még oly sokan világszerte. Ahogy észrevettem, nagyon fontosnak tartja, hogy megtudja, merre lehetnek a tőrök. Nem hiszem, hogy valaha is leállna... - Nem, sajnos fogalmam sincs a tőrök hollétéről. Sajnálom, nem tudok neked segíteni ebben. A fő bizalmasát kérdezném meg a helyedben, de nem biztos, hogy kiadna ilyen jellegű információkat. - biggyesztettem le ajkaim, majd ismét megemeltem az üveget, megrántottam a vállamat, és ittam 1-2 korty vodkát.

Dimitri nemleges válasza nem lepett meg, sőt, inkább megnyugtatott; legalább a csábításnak ellen tud állni, ha a vérnek nem is. Lassú, alattomos léptekkel közeledett felém, majd zuhant rá a kanapéra, de végülis mit várjak egy fél-farkastól?!
- Tegyünk egy próbát! - válaszoltam kedélyesen. Andrei is orosz származású volt, így a vodka nem idegen számomra. Dimitri szó szerint letörte a kupakot, majd a meztelen üveget felém nyújtotta - mitagadás, nem ilyen kiszolgálásra vártam, de most ez is megteszi.
- Az új világra ... -, ami hamarabb megérkezik, mint várnád; de ezt már nem tettem hozzá a köszöntőmhöz, elvégre egy hibrid, aki minden bizonnyal gyanakszik. El sem hiszem, hogy Klaus halála egyre közelebb van. Az a bizonyos vacsora lesz az utolsó számára, már csak Júdás hiányzik, és teljes a kép.
Belekortyoltam az üvegbe, de az megvágta az ajkaimat; persze, a másodperc töredéke alatt eltűnt a seb, de én élveztem a dolgot. A vodka íze felidézte bennem a múltat, ezért pár percig mélán bámultam magam elé, aztán hirtelen beugrott valami: - kihagytuk a tökéletesnek tűnő terv legfontosabb részét, a tőrt. Minél előbb meg kell szereznem legalább az egyiket, hisz anélkül lőttek az egésznek. Vegyük sorra a lehetőségeket: - itt ül egy hibrid, aki teljes mértékben Klaus hatása alatt áll, és itt vagyok én, aki képes megszabadítani őt a köteléktől.
- ... és, hogy állsz a kötelékkel? Hogyan viseled a szolgaságot? - kérdeztem gúnyosan, de mégis próbáltam "angyalian" viselkedni, már amennyire ez tőlem lehetséges. Figyelmesen végighallgattam a férfi mondókáját, és bevallom, az egészre nem is figyeltem annyira; inkább a társaságát próbáltam élvezni. Fiatalnak érzem magam a közelében - na jó, elvégre fiatal vagyok, csupán 704 éves, még élnem kell, még rengeteg dolog vár rám.
- Talán, és tényleg csak talán, tudok neked segíteni! - ajánlottam fel, reményt keltve benne. Egyszerűen brilliáns vagyok, és lehet, hogy egoista is, amiért magamnak bevallom ezt, de gondoljunk csak bele: - Klaus egyszer azt mondta, hogy akkora hadsereget fog építeni, hogy senki sem mer majd kiállni ellenes, ekkor jövök én, és ellopom ezt a híres hadsereget. Vajon Klaus, aki felkészült arra, hogy bármelyik percben az életére törhetnek, vajon arra számít-e, hogy a saját szolgái fognak fellázadni ellene. Egy csapat dühös, bosszúszomjas, és elszánt hibrid - egyre jobban élvezem ezt a várost.
- Hmm ..., ha már itt tartunk, nem tudod "véletlenül", hogy a mi hibridvezérünk hol tartja a tőröket? - közelebb bújtam hozzá, majd megböktem a mellkasát. Közben alíg észrevehetően, suttogva hozzá tettem, hogy "Farkas!". Persze, nem bóknak szántam, s nem is sértésnek. Kezdek ráeszmélni, hogy iszonyat nagy ribanc tudok lenni, ha a dolog az érdekeimet szolgálja - remélem ez nem meglepő, elvégre Petrova lennék, vagy mi!

Anna & Dimitri


Ahogy Anna rám rivallt, éreztette velem, hogy mennyire fiatal vagyok a "szakmában". De mit tehetnék? Még farkasként nem volt szükségem ilyesmire, hogy emberekből igyak... Kell még idő, hogy átálljak. Nem kell félreérteni, Anna-nál pedig tisztázom is magam, de nekem egyszerűen ez a nyilvánosság még nagyon, de nagyon új dolog. Elkapom aki kell, de az utcán. Ott senki nem néz a másikra, nem törődik más dolgával. Ez viszont egy helyiség, messze földön híres boszorkány vezetővel. Anna végül megértette, hogy még pályakezdő vagyok, na meg udvarias is, és így ő kezdte el a lány vérének lecsapolását. Csak pillanatokba telt, hogy megcsapja orromat az éltető nedű bódító illata, s amin Anna kedvesen "adta át" a lányt, már haraptam is rá nyakára. Minden megszűnik ilyenkor létezni körülöttem... Anna hangját hallottam, de mintha csak értelmetlen szófoszlányokat mondott volna. Nem is törődtem vele, csak ittam és ittam... Roppantul ízlett a csaj, de ahogy áldozataim többsége, ő sem érdekel jobban, mint bárki más. Ő csak a vacsorám, máshogyan nem is tudok tekinteni rá. Nem megsajnáltam őt, ez eszemben sem volt, egyszerűen csak leálltam egyik pillanatról a másikra. Folyamatosan tanulgatom kontrollálni magam, a lány pedig egyik ilyen kudarcba fulladt kísérletem alanya. Még gyakorolnom kell, nem is keveset, de már így is nevetségesen jobb vagyok, mint az elején. Akkor leállni sem bírtam... Most viszont még életben van ez a törékeny és ostoba emberi lény.
- Nem. - mosolyodtam el, s megtörölve a számat felálltam az asztaltól. - Nem érdekel a teste. - tettem még hozzá, közben lassú léptekkel haladtam át az asztalunk másik oldalára, hogy ismét Anna mellett kössek ki. Helyet is foglaltam közvetlenül mellette.
- Remélem bírod a vodkát - említettem meg lenézve az előttünk üvegekre. Roppant jól esett, hogy ezt rendelt. Nevemből könnyen megállapítható, hogy orosz származású vagyok, de talán csak azért tette, mert ő maga is szereti a vodkát. Vagy talán miattam, ezt csak ő tudja. Gyakorlatilag letéptem a kupakot az üvegről, s átnyújtottam a hölgynek, majd a másikat is megszabadítottam tőle, s felé nyújtva koccintani készültem.
- Most mire? - néztem az üvegre, majd Anna szemeibe, de a mosoly ott játszott a szám szélén.

Dimitri végül helyet foglalt; szorosan a lány mellé ült - én meg vártam, hogy végre lecsapjon rá. Dimitri viszont kissé aggódva, és kérdően nézett rám; talán még nincs hozzászokva az ilyesfajta "vadászat"-hoz, sem a nyílvánossághoz. Pedig, most eljött az ideje, mert nem fogom éhesen hazaengedni - mintha anyáskodnék fölötte.
A szokottnál is hangosabban nevettem föl, amikor Dimitri lágyan köszöntötte a szerencsétlent - remélem, nem azért tette, hogy megtisztuljon az amúgyis romlott lelkiismerete.
- Komolyan? Talán a nevét is megkérdezhetnéd, ha már udvariaskodunk! - szakítottam félbe a sajnálkozást. A sajnálkozásra nincs semmi szűkség; végképp nem egy hibridnél. Klaus ilyen puhánnyá vált volna?
Szokásomhoz híven, a lány fölé hajoltam, és megsimogattam a riadt arcát - lehet, hogy perverz vagyok, de kielégít, ha az áldozatomat szenvedni látom. Mind védtelenek, és gyönyörűek. Pár percig húztam az időt, arra vártam, hogy Dimitri harapjon először; de, úgy látszik az udvariasságot előrébb helyezte a vérszomjnál. Végülis, a nőké az elsőbbség, ezért kitoltam a szemfogaimat, és rutinosan beleharaptam a lány nyakába - hamar leálltam, nem voltam annyira éhes, s az ajándékot Dimitrinek szántam, aki a vér illatára megragadta a lányt, s hevesen inni kezdett belőle. Ezek a fiatal vámpírok mind egyformák - nem tudják kihasználni a lehetőséget.
- Rosszul csinálod! - finoman intettem neki, hogy lassabban kéne szívnia a vörös mannát. Az ő helyében, kihasználnám a lány kiszolgáltatottságát. Dimitri azonban nem hallotta, amit mondtam, vagy, csupán nem érdekelte, mert még hevesebben kezdett inni. Szerencsére a sarokban ültünk, így az emberek nem vették észre, hogy mi történik, de tartottam attól, hogy megjelenik a híres Bree, és valami vámpírellenes hókuszpókusszal kárt tesz bennünk.
Nem sokkal később megjelent a pincér, és a szokásos "Hozhatok még valamit?" kérdéssel állt elő; az igézéssel nem is próbálkoztam, mert, valószínűleg Bree vasfűvel tömi az alkalmazottakat, ezért rendeltem két üveg Russian Standard vodkát; végülis, az Dimitri akcentusából, és nevéből arra a következtetésre jutottam, hogy orosz. Akkor meg, illik megadni a módját mindennek, nem? Tisztelem az orosz hagyományokat; az orosz vámpírvér pedig mennyei. A pincér arra is rákérdezett, hogy mit csinál Dim és a lány a sötétben - ez a kérdés félreérthető volt, de én higgadtan csak annyit mondtam, hogy nemrég békültek ki, és most, csupán romantikáznak; a pincér bólintott, majd elindult a vodkákért - helyes!
- Most már hagyd abba! A szerencsétlennek mindjárt leesik a feje; nem gondolod, hogy a testét is ki kéne használnod? - arcomra perverz mosoly ült ki, de mindenki mást ért ezalatt.

Anna & Dimitri

Reakcióját nem tudtam hova tenni, pedig pozitív volt. Úgy csinált, mintha még sosem emelték volna rá a poharat. Az pedig lehetetlen lenne, olyan nincs a világon. Végül csak bólintottam, ahogyan átjavította az egész ivás tárgyának sztoriját, hogy köszöntsük inkább kettőnket, mint csak őt egyedül. Ami azt illeti, nekem ezzel sincs gondom, így mosolyogva emeltem a poharamat a koccintás erejéig, majd nehézkes kortyok árán húztam le egyben a tartalmát. Egy grimasz a végén, s már lent is volt. Buta, szinte egyértelmű kérdésével lepett újra meg, ami az én fejemben például sosem fordulna meg, hogy bármelyik hibrid vagy vámpírtársamtól megkérdezzem. Morfondírozásom a frappáns válaszról ám mégis egy egyszerű "Perszével" ért véget, bár közölni már nem volt alkalmam. Anna megragadta a kezem. Nem olyan erősen, hogy aggodalomra legyen okom, s nem is ilyen szándékkal érintett meg. Egy asztal felé tartott, mögötte pedig természetesen én. Anna köszönt a lánynak, aki riadt, mégis pofátlan tekintetével válaszolt csak. Nem tehet róla, egy szerencsétlen ember csak. A hozzáállásáról gyönyörű kísérőm, pontosabban iderángatóm gondoskodott. Egyből megenyhült a lány, s csak valami hátszélre vártam, amit Anna meg is adott. Helyet foglaltam én is, méghozzá elég szorosan a lányhoz. Még sosem volt részem ilyesféle rosszalkodásban. Bree bárjában pedig kockázatosnak is tartom. Egy ártatlan, de árulkodó pillantással néztem Anna-ra, hogy bár szívesen cselekednék, nem szoktam a nyilvánossághoz. A másik, hogy ha valakit elkezdek csapolni, általában meg is ölöm azonnali hatállyal. Talán meg kellene a lány nevét kérdeznem? Miért is érdekelne, hiszen csak a vérét akarom.
- Üdv. - nyögtem ki végül csak ennyit, mivel még nem is köszöntem.

Nem lepett meg, hogy Dimitri visszautasítja a "kedves" ajánlatomat a verbénával kapcsolatban, de legalább több jut nekem. Beleöntöttem az italomba, és felhajtottam mind egy cseppig - az évek során már megszoktam az ízét, s a maró érzés sem fojtogat már.
- Rám? - néztem rá kihívóan. Meglepően szentimentális hangulatba kerültem; azért, még nekem is jó érzés, ha valaki engem köszönt. - ... ne csak rám! Igyunk kettőnkre! - felemeltem a poharamat. Jó, hogy ő is bírja az alkoholt, és nem dől ki már a második pohártól, mert, már találkoztam olyan vámpírral, aki ezt tette. Mellesleg, örültem annak, hogy szeret vámpír lenni; és arra is jól rátapintott, hogy már sok fájdalmat megéltem - de ami volt, az már elmúlt; most itt vagyok, és kiélvezem az örökkévalóság lehetőségét.
- És ... ízlik a vér? - újra felhúztam a szemöldököm, majd a tekintetem egy fiatal lányra szegeződött, aki magányosan ült a sarokban. Mielőtt válaszolhatott volna, fogtam a poharam, és Dimitri kezét: elkezdtem húzni, a sarokban álló asztal felé. Kétlem, hogy még csinált volna ilyesmit ezelőtt: osztozni az áldozaton, és kielvezni azt. Mellesleg, a lány elég csinos példány volt, így még szórakozhatna is vele.
A lány riadtan nézett ránk, mintha valami perverz banda lennénk, és elakarnánk rabolni. "Üdvözlöm!" - köszöntöttem formálisan; arra vártam, hogy ő is hasonló, kimért hangnemben válaszoljon, de úgy látszott, hogy nem bírta rávenni erre magát, ezért közelebb hajoltam hozzá; a nagyszerű rábeszélő-képességemnek köszönhetően meggondolta magát, és udvariasan köszöntött bennünket. Biccentettem Dim-nek, hogy foglaljon helyet, és még mindig vártam a válaszát, és persze arra is kíváncsi voltam, hogy mit fog lépni.

Anna & Dimitri

Nevetése hallatán meglepően feloldódtam. Ez volt a biztosítékom arra, hogy nem unalmas perceknek nézek elébe, amíg ő a társaságával aranyozza be az estémet. Féloldalas mosollyal emeltem meg a saját poharamat, s végig tartva tekintetét, bólintottam egy aprót a poharak koccanásánál. " A szabadságra" - harsogták be szavai az egész termet, s talán csak az én érzékeny füleimnek volt ez ilyen feltűnő. Bár nem ismerem ezt a nőt, még a végén teljesen átfogja formálni a kialakított véleményemet az idősebb vámpírokról. Lehúztam italom maradékát, majd hangos csattanással csaptam a pultra, minek hatására a megmaradt jégdarabkák egy aprót libbentek a levegőbe.
- Őszinte leszek önhöz, Anna. - kezdtem el fordulni felé, majd valahol az út egyharmadánál mégis megálltam. Nem akartam teljes testtel felé nézve ülni. - Imádom! - csattantam fel, egy rövid hatásszünet után.
- Már biztosan tapasztalt elviselhetetlen fájdalmat az évei során. Fergeteges érzés megszabadulni a havi átváltozástól. Szavakkal leírhatatlan ez... Felszabadító. - magyaráztam el röviden az okát annak, amiért sokkal jobb hibridnek lenni. Míg kikértünk egy újabb kört, matatni kezdett a táskájában, majd egy fiolát húzott elő. Arcomra kiült az undor fintora, ahogy a förtelmes szag megcsapott.
- Jó ég! Nem, nem kérek. De azért kedves a szándék. - néztem megvetően a kis üvegcsére. Valódi megváltás volt, amikor beleöntötte az italába, s az alkohol ugyan csak minimálisan, de elnyomta a verbéna bűzét. Sosem innék, ha nem köteleznének rá. Nem tudom, hogy milyen hatással lehet rám. Talán meg sem érzem, de talán a maró fájdalomtól elhányom magam. Majd egyszer kipróbálom, ha elég bátor leszek hozzá. Egyet köhögtem a fullasztó érzéstől, majd megemeltem a poharam.
- Most pedig... - gondolkodtam el röpke pillanatra - Igyunk önre, Anna. - kacsintottam pimaszul.

- Ez tetszik! - felnevettem, majd odanyújtottam a poharam egy koccintásra. Nem mindennapi látvány: egy hibrid, aki nem lohol napestig Klaus nyomában - merész. - ... a szabadságra! - jelentettem ki, miközben ütköztek a poharaink.
Majd' 600 év magány után hirtelen mindennap akad egy "társ", akivel elszórakozhatok - persze, a legtöbbjüket felfalom az este végén. Annak ellenére, hogy Dimitri még nagyon fiatal, egyben bátor és határozott; az ilyen lobbanékony hibridek közt előbb-utóbb eldől, hogy ki az alfahím. Az, hogy Klaus a "vezérük" egy teljesen másik dolog; hamarosan szűksége lesz egy bizalmasra. Habár, még nem találkoztam az összes "kettő az egyben" teremtménnyel, a bálon feltűnő volt, hogy Dimitri és William a legtekintélyesebb - nem akarom őket az egekig magasztalni, de nekem is van ízlésem.
- Hogy tetszik a vámpírlét? - kérdeztem kíváncsian. Azért milyen fura, hogy a vérfarkasok utálják a vámpírokat, de amikor hibriddé válnak a véleményük teljesen megváltozik. Ostoba módon kiakartak írtani bennünket, pedig jobb lenne szövetkezni - habár, nekem nincs szűkségem szövetségesre, és amúgyis izgalmasabb, ha van ellenség.
Rendeltünk egy újabb kört, én pedig elővettem egy üvegcsét a táskámból és az italomba csöpögtettem a tartalmát. Dimitri furcsán bámult rám, biztosan megérezte a verbéna illatát. - Kérsz te is? - kacéran felnevettem, majd megböktem a vállát. Már több száz éve iszom a verbénát - nincs szűkségem arra, hogy valamelyik ős megigézzen; köszönöm, de elvagyok egyedül, a saját gondolataimmal és terveimmel - nincs kiadó helyem.
Még mielőtt kibökte volna a választ, a következő kérdésemen gondolkodtam, amit majd rázúdítook: jó lenne vadászni, megéheztem!

Anna & Dimitri

Szomjaztam. Nem éheztem, tehát nem vérre fájt a fogam. Persze nem tiltakoztam volna, ha elém áll valaki, akit szívesen megölök. Ha csak innék belőle valamennyit, az fél munka, az semmi. Ölni... Az való nekem inkább. Betértem hát Bree bárjába. Nem nagyon jártam eddig itt, de mindent ki kell próbálni egyszer, nem? Időm van bőven, nem sietek sehova. Átléptem a küszöböt, majd egy leadott Bourbon rendeléssel foglaltam helyet a pult szélén. Előttem töltötte ki az italt, kissé behajolva a mély dekoltázsú felsőben. Öreg hiba. Iszogatva a keserű csodát megpillantottam egy ismerős arcot. Nem sokkal utánam érkezhetett, bár fogalmam sincs, hogy mennyi ideje vagyok itt. A hölgyet még Klaus mutatta be nekem a bálon. Hozzáfűzte, miután tisztává vált a terep, hogy a csaj rendesen koros darab. De többet ő maga sem árult el róla. Intettem neki, hogy csatlakozzon hozzám. Először azt gondoltam, hogy nem fog odajönni, de aztán mégis elindult, kezében az italával.
- Üdv! Előfordulhat, hogy emlékszik még rám? - kérdeztem felállva a bárszékről. Ha már iderángattam, az illem legalább ennyit megkövetel, hogy felálljak, ha valaki csatlakozik hozzám.
- Dimitri vagyok. A bálon találkoztunk. - magyaráztam el, mielőtt válaszolhatott volna a kérdésemre. - Kegyed pedig Anna, ha nem tévedek. - puhatolóztam óvatosan a nevével. Nem voltam biztos benne, hogy így hívják, de erősen reménykedtem, hogy nem égek le.
- Ami azt illeti - ültem én is vissza székemre, ahogy Anna helyet foglalt -, két külön személy vagyunk. Így könnyen előfordulhat, hogy míg egyikünk itt, másikunk ott van. Ugye, hogy nem is olyan nehéz a képlet. - engedtem meg magamnak egy lazább mosolyt. Nem kell feltétlenül feszengeni azért, mert idős.

Miután eljöttem Richmond-ból, újra csak a vérre tudtam gondolni. 700 év után már ideje volna megtanulnom kontrollálni magam, de minek, ha egyszer szeretem az érzést, amikor a vérszomj eluralkodik rajtam - és nem ismer határokat.
Útközben rátámadtam egy szerencsétlen lányra, aki épp az út szélén kószált - számomra is hihetetlen, de nem öltem meg; megigéztem, pedig, ilyet soha nem teszek; minek igézzem meg, ha meg is ölhetem?
A vért letöröltem a számról, de nem szeretem, ha mocskos maradok, ezért betértem az útszéli bárba. Már halottam a helyről, s azt is tudom, hogy a tulaj boszorkány. Bementem a mosdóba, és alaposan lemostam az ajkaimat. Közben azon gondolkodtam, hogy, ha már itt vagyok, akár le is ülhetnék, és ihatnék valamit - végülis, az ital legalább megfékez kicsit. Leültem a pulthoz, és rendeltem egy pohár vörösbort - irónikus, hogy az italt már a szín miatt rendelem. A pultos egy fiatal, szőke lány volt, pedig, úgy tudtam, hogy a tulaj maga szolgálja ki a vendégeket - biztos voltam benne, hogy nem a híres Bree-vel állok szemben. Ha nincs boszorkány a láthatáron, akár le is mészárolhatok mindenkit; legalább nem lennék éhes utána.
Felfigyeltem egy ismerős arcra a pult másik végén. Ha nem tévedek, a Mikaelson bálon láttam; Klaus oldalán. Egy ideig hezitáltam, nem is ismerem, és nem is nagyon érdekel, minek menjek oda hozzá? A férfi is felfigyelt rám, úgy látszik, rámismert; intett, hogy menjek közelebb. Milyen udvariatlan szokás ez?
Végül odamentem hozzá, kezemben a pohár vörösborral - mitagadás, elég nevetségesen nézhettem ki.
- Üdv! - köszöntem ridegen; a nevére már nem emlékszem, de tudom, hogy orosz származású; inkább nem tippelgetek, nincs időm az ilyesmire. Később bemutatkozott, és meglepett azzal, hogy megjegyezte a nevem - talán jobban kéne értékelnem a körülöttem lévőket?
- Nem, nem tévedsz. Anna vagyok! - válaszoltam kicsit enyhébb hangnemben.
- És, mit keresel itt egyedül, messze Klaustól? - felhúztama szemöldököm. Lehet, hogy Klaus szabadnapot adott a hadseregének. Mindegy, legalább nem fogok unatkozni.

- Hogy ne ismerném! Manapság ti vagytok a világ szenzációja! Mindenki egyfolytában csak a te családodról pletykál. - mondtam egyszerűen, mintha valami teljesen jelentéktelen dologról lenne szó. Forgattam az italom és a folyaéd felszínét néztem elbambulva, mikor egy újabb pohár jelent meg előttem.
- Köszi! - mosolyogtam Finnre, aki éppen kiselőadásba kezdett a nevével kapcsolatban.
- Teljesen igazad van. A mai férfiak tirpákok és egyfolytában a szexen jár az agyuk. A nők játékszerek, semmi megbecsülés nincs bennük. - mondtam szemrehányóan és követtem Finn pillantását - Gusztustalan!
- Ha már a neveknél tartunk, Sarah azt jelenti hercegnő, uralkodónő. Azt hiszem ideje lenne a nevemhez méltóan viselkednem. - mondtam széles mosollyal. Tisztára Rebekah stílusban beszéltem, ami egy kicsit megrémített. Róla szállingóztak olyan hírek, hogy azt hiszi Ő a világ közepe. Vagyis inkább annyira hisztis, mint egy elkényeztetett királylány. Nem ismerem, de előre félek a találkozástól. Tuti, hogy kiveri az össze fogam, ha megtudja ki vagyok.
- Ez egy nagyon hosszú történet... - forgattam meg a szemeim, majd oldalra fordultam, felkönyököltem a pultra, jól meghúztam a második adag alkoholt és belekezdtem - Találkoztam édesanyáddal, aki egy tervet szövögetett és megígértem, hogy nem szólok erről senkinek, de pár napra rá Elijah már tudott mindenről, mert valamiért megbíztam benne. Aztán megint feltűntem a szeren és egy idióta boszorkány ki akart ütni pár órára, de Esther megvédett mondván, hogy én vagyok az elveszett lánya. Erre Elijah bedühödött és szó szerint elzavart a házából. Az anyádat pedig bezárták valahova. Eszméletlen és nem tudta elmondani mi is az igazság. - a mondandóm végén lassítottam, féltem hogy reagál majd. Nem örültem volna neki, ha ő is olyan heves lesz, mint Elijah. Jogosnak jogos, de én azért kíváncsi lennék az egész történetre. És már egy terv is rajzolódott a fejemben...
- Úgyhogy nagy eséllyel van még egy féltestvéred! - tártam szét a kezem és egy dilis mosolyt villantottam, majd idegesen kifújtam a levegőt és úgy ültem a széken, mint egy rakás szerencsétlenség. - Kérlek ne utálj meg te is! Meg kell tudnom mi történ! Esthernek nem volt ideje elmagyarázni és Elijah teljesen bekattant! Szükségem lenne a segítségedre! - belefúrtam a tekintetem az övébe és láthatta, hogy meg vagyok törve. Ő az utolsó reményem.

To Sarah:

Érdekesen méregettem az ivászatom közepette. Érdekesnek tünt ez a lány. Ha csak arra gondolok hogy milyen könnyen nyitott felém, és idejött közvetlenül cseverészni.
- A családommal? Ismered a családomat? - kérdeztem vissza érdeklődve. Nem mintha túlságosan érdekelt volna hogy mit gondol a családom más vámpírokról. Sose csináltam azt amit Ők mondtak Nekem. Csak az anyám véleménye érdekelt, a testvéreimé nem.
A mosolyánál viszont én is mosolyogni kezdtem, s beleittam a poharamba ismételten. Intettem a csaposnak hogy lökjön ide még két pohárral Neki, és nekem is, és elé löktem amint megkaptuk.
Halk nevetés hagyta el a számat a nevével kapcsolatos megjegyzésén. Egy szavát nem értettem akkor de a biztos így van. Majd utánanézek mit is jelenthez ez a "guglizás". Értelmes dolognak ilyen nevet nem adhatnak..
- Nem. Tényleg nem a legmenőbb. Már csak azért sem, mert szépséget és kedvességet jelent. És egy megérzésem azt súgja hogy a mai férfiak többségükben nem hordoznak magukban ilyen jellemet. A kedvesség rám igaz. Az anyám minden bizonnyal élt a "Nomen est omen"-el a nevem választásakor. "Nevünkben a végzetünk". - magyaráztam a sok értelmetlenséget, közben tanúbizonyosságot láttam felfedezni egy másik asztalnál a szavaimra ahol egy férfi ült, ölében egy nő vonaglott, és csodával volt határos, hogy nem vetette magát rá itt, egy nyilvános helyen. - Erről beszéltem az imént.. kedvesség.. - legyintettem.
Sarah szavaira visszaeszméltem. - Köztünk? - értetlenkedtem, de végül leesett a tantusz. - Nem. A bátyám tett róla.. és ha jól vagy informálva, tudhatod hogy nem fiatal vámpír vagyok. 1000 éve feküdtem lassan egy koporsóban. De honnan ismered te a családomat? - szűkültek össze a szemeim.

Na a szerencsém most sem hagyott el. Most komolyan miért büntet mindig a sors? Először Elijah most meg ez a jómadár? Remélem ő nem olyan undok, mint Mr. Erkölcs...
- Mikaelson, mi? - forgattam meg a szemem és oldalra néztem - Sajnálom, nem bántásból viselkedtem így csak van egy fajta összetűzésem a családoddal. És akkor még szépen fogalmaztam.
Igen, még szépen. Nem hiszem, hogy az lenne az első, hogy rögtön osztani kezdem az észt a testvéréről és a viselkedéséről, valamint a házában történtekről. Úgy is rákérdez. Valószínűleg, de ha nem akkor sincs nagy tragédia. Előbb utóbb úgyis fény derül az igazságra. Habár, ha az információim helyesek, Ő elkötelezett az anyja irányában és ilyen módon egymás hasznára is lehetnénk...
- Akkor egy cipőben járunk. Az ivászatra értve. Az evés az már más tészta. - mosoly jelent meg a szám sarkában, de csak halványan és a vér ízét legyártotta az agyam. Ó, a csalfa, hogy felfokozza a vágyaimat, de erőt vettem magamon és újra kitisztul a fejem.
- Lehet, hogy régi. Még nem gugliztam rá. - rántottam meg a vállam és az italomba kortyoltam. A szesz marta a torkom, de jólesően és a jég hűtő hatása tompított az élén. Szeretem az alkoholt, a kávét kevésbé, de az kell, hogy meleg maradjon a testünk és ne tűnjünk félhalottaknak. Vagy zombieknak. Amelyek valójában vagyunk. Tökre kitörne a frász, ha tényleg lógó karokkal és töredező csontokkal kellene léteznem. Jó, hogy a vérünk gyorsan gyógyít. Zombieként depressziós lennék.
- Azt biztosra állíthatjuk, hogy a Finn név nem a legmenőbb manapság. De legalább egyedi vagy! - mondjam boldogan és kicsit rá is játszottam, hogy még röhejesebbnek tűnjek. Amolyan Katherine Pierce styleban nyomtam. Az a nő sem semmi... Visszatérve Finnre;
- Ha nem tévedek te eddig nem voltál köztünk. Mi történt? - húzódtam közelebb kíváncsian és olyan arcot vágtam, mint egy információéhes négy éves kislány.

To Sarah

Egy ideje üldögéltem már, és ittam a rendelt whiskymet. A hallottaim alapján ez vált a vámpírok kedvenc italává, hát miért maradnék ki pont én a jóból? És nem tévedtek, tényleg istenien ízlett nekem is. Tudnak valamit ezek az emberek. Nem véletlenül akarnék újból olyan lenni mint ők.
A mélázásomból egy hang riasztott fel. Vékony, és gyámoltalan hang volt, de amint ránéztem, és megéreztem az erős illatot, tudtam hogy nem emberrel van dolgom. Fajtámbéli. És erős is, ha jól érzem. Bár nem igazán tudok különbséget tenni nem erős, és erős vámpír között még. Ebből a kislányból mégis áradt ez az erősség.
- Üdvözletem. Finn Mikaelson! - mutatkoztam be neki illedelmesen, ahogy annak idején tanították, bár ebbe már társult az én jómodorom is. A közvetlenségén pedig mosolyognom kellett. - Nem, csak inni jöttem. Kikapcsolódni. A vadászat várhat még. Holnapig kibírom nélküle. - vontam vállat. - Szóval Sarah, ha jól hallottam az imént... szép régies neved van. - ittam bele a poharamba.

' Bree bárja'. Felpillantottam a világító feliratra, majd tekintetem a régi ajtóra vándorolt. Nagy zaj volt odabent, sok beszélgető ember, játékgépek és ha hallásom nem csalt billiárd és csocsó asztal is volt. Leparkoltam a kocsival leállítottam a motort és kihúztam a kulcsot. Kifújtam a levegőt, így próbálva kiengedni az összes feszültséget, ami bennem ragadt és emészt megállás nélkül. El kellett jönnöm egy kicsit a belvárosból, ki kellett szellőztetnem az agyam. Legutóbb mikor távolabb merészkedtem a butikok és kávézók sűrűjétől Elijah-val találkoztam. Kellemes emlék annak ellenére, hogy pár napra rá szó szerint elzavart a házától. Jót vacsoráztunk, beszélgettünk és utána elvitt hozzá, ahol hosszú volt az éjszaka. Az anyját, akit előbb ismertem meg és akinek megígértem, hogy egy szót sem szólok a tervéről és akiről mint kiderült az én anyám is, nos őt is belekevertük a témáinkba és elmondtam Elijah-nak, mit tervezett a nő. Természetesen védelmet kértem cserébe, hisz senki nem örülne neki, ha kiderülne és meghalna, plusz segítséget kértem egy halott barátom "feltámasztásában". Vagy mi a fene. De ezt csak később kértem. Azon az éjjelen, amikor Esther eszméletét vesztette, de még annyi ereje volt, hogy beavasson a titkába. Volt még egy gyermeke, akit nem nevelhetett fel, mert elvették tőle. Egy kislány, akiről azt hitte, hogy meghalt. Még mindig nem tudom biztosan hogy és miként jöttem a világra vagy azt, hogy egyáltalán, hogy lehetek itt. A legnagyobb kérdés pedig, hogy tényleg én volnék az? Annyi de annyi kérdés merült fel bennem. Válaszokat akartam, de Elijah önfejűen ment előre, nem is érdekelte mit láttam. Mérges volt, mert az anyja jobban védett engem a boszorkányától, mint Őt és mert Őt és az addig ismert családjának többi tagját emberré változtatta volna. Hiába mondtam, hogy még nem dőlt el mit szeretne Esther nem hallgatott rám csak dühösen elzavart. Az éjszaka emléke élénken bennem él, de egy részlet homályos. Mikor meghaltam érzem, hogy történt valami, de semmi nem ugrik be. Zavar és rá fogok jönni mi történt akkor. Muszáj rájönnöm.
- Huh, de hideg van! - rázkódtam meg, mert a nagy gondolkodás közben észre sem vettem, hogy lehűlt az autó. Felhúztam a dzsekim cipzárját és kiszálltam a kocsiból. Kint még hűvösebb volt, a hideg levegő csipkedte az arcom és a szél lobogtatta a hajam. Sietős léptekkel indultam a bejárat felé és határozottan beléptem a vidám helyiségbe. Ahogy előbb megállapítottam sok-sok ember volt. Mindenki gondoskodott a jó hangulatról, az alkohol szemmel láthatóan fogyott és a játékasztalok sem maradtak üresen. A bárpultnál viszont volt pár üres hely, úgyhogy odasétáltam és leültem az egyikre. A pultos valószínűleg maga a tulajdonos is volt, Bree, mivel ő volt ott egyedül és nő volt.
- Bourbont jéggel, kérlek! - mondtam neki mielőtt még odaért volna hozzám. Bólintott és egy másik férfihoz lépett az Ő rendeléséért. Érett korban lévő férfi volt, barna hajjal, elegáns öltözékben. Egy pillanatra összeszorult a gyomrom, azt hittem Elijah az, de tévedtem. Illetlenül kezdtem bámulni a férfit. Szinte vonzotta a tekintetem, a belsőmben úgy éreztem meg kell ismernem. Az italom megérkezett de még mindig Őt bámultam. Féltem észrevesz és nem túl illendő dolog így stírölni valakit, ezért felálltam és átsétáltam hozzá.
- Szabad ez a hely? - mutattam a mellette lévő székre és leültem - Remélem nem zavarok!
Kedves és ártatlan mosolyom eltakarja a ragadozó énem és a férfiak előszeretettel sétálnak be a csapdába. Viszont Ő más volt. Beleszippantottam a levegőbe, de semmi vér illat. Vámpír. Akkor nincs vacsi. Azonban így nem értettem mit is akarok tőle igazán.
- Sarah Moonlight vagyok! - nyújtottam végül a kezem, mikor már túlságosan kínos volt a csönd - Ne haragudj, hogy ilyen tolakodó vagyok csak láttam, hogy te is egyedül vagy. Gondoltam együtt is iszogathatnánk. Mi magányos farkas típusok vagyunk, de néha jól jön egy kis társaság. - kacsintottam és belekortyoltam az italomba.
- Na és miért jöttél egy bárba? Talán vacsora után nézel vagy csak az alkohol vonzott? - úgy gondoltam semmi értelme köntörfalazni egy perc alatt kideríti Ő is, hogy nem vagyok ember. Tartottam egy kicsit tőle, hogy feláll és faképnél hagy, de az megnyugtatott egy kicsit, hogy nem nézett ki annak a "rögtön felkapom a vizet mindenen" stílusúnak. A mosolygást egy pillanatra sem hagytam abba és lassan kortyolgattam az italom, míg vártam a reakcióját...

Ahogy elindultam Bonnie kabátjáért, egyszer még azért visszanéztem, hogy jól van-e. Láttam rajta a csalódottságot, és azt, hogy ő talán többet szeretett volna ebből kihozni. Tényleg sajnáltam a lányt, mert én nem vagyok az ilyen kapcsolatok híve. Nem azért mert ő boszorkány, mert ugyan, úgy ha vámpír lenne, akkor is visszautasítottam volna. Feladtam rá a kabátot, és fizetni indultam, de Bonnie kifizette a saját italát. Persze.. hogy is gondolhattam, hogy majd hagyja, hogy én fizetek. Nagyobb volt a büszkesége, minthogy ezt csak úgy hagyja. Kifelé menet, megköszönte a csaposnak a vendéglátást, mint azt ahogy egy jó kislánynak illik. Komolyan, csodáltam ezt a kitartást, és illedelmes viselkedést. Nekem eszembe se jutott, hogy bármit is megköszönjek, hisz kifizettem az italt, és neki ez a munkája.
Kint állt a Ferrari-m, szemmel láthatóan még nem vitték el. Legalább ez megmaradt a helyén. Láttam, ahogy Bonnie végig méri az autót. Látszott rajta, hogy tetszik neki. Bár, kinek ne tetszene? Éppen ezért vettem, mert mindenki szívesen utazna egy ilyenben. Egyből be is ült az anyós ülésre, én viszont még álldogáltam egy darabig. Nem tudtam, hogy mennyire bántottam meg, és hogy egyáltalán eljön-e a bálba még velem. Tudom, hogy kicsit önző dolog, de nem mehetek egyedül, Annál nagyobb a büszkeségem, és gondolom ő sem akart kísérő nélkül menni. Mikor meglátta, hogy nem szállok be a kocsiba, ő is kiszállt, oda jött hozzám, és a kezét a vállamra rakta. Nem értem, hogy tud ilyen higgadt, és kedves maradni, még ezek után is. Ránéztem, kicsit kérdően, de nem akartam túl önzőnek látszani.
- Tudod Bonnie, azon gondolkoztam, hogy ezek után is velem akarsz-e menni a bálba? Bevallom, én biztos nem mennék el egy ilyen alakkal mint én, aki így elbánt velem. – majd levettem a kezét a vállamról, jelezve, hogy minden rendben, és nem muszáj velem jönnie.

Hát igent mondott. Nem kell egyedül menjek a bálra. Sőt, még a csókomat se utasította vissza. Nagyon fura érzés volt, ott táncolni a lánnyal, a tömegben elveszve, de tetszett. Mikor már azt hittem, hogy ennyi volt, Bonnie hírtelen újra megcsókolt. Éreztem, ahogy a kezével a hajamba dúrt. Úgy csókolt, mintha nem akarná, hogy vége legyen. Ezzel egy kicsit meg is ijesztett, mert mint már említettem, nem szeretek elkötelezett lenni. Most pedig főleg nincs szükségem egy kapcsolatra. Nem tudom, hogy mondjam meg neki. Érezzek akármit, egyszerűen képtelen vagyok egy helyen leragadni. Olyan vagyok mint a madarak, szükségem van a szabadságra, és szeretek egyik ágról a másikra repülni. Szeretnék még új dolgokat. Talán nem kellett volna megcsókolnom, talán csak szimplán el kellett volna hívjam…. nem… jól döntöttem. Akkor és ott azt kellet csináljam amit a szívem mond, életemben először. Amit érzek, azt viszont a lány tudtára kellett, hogy hozzam. Nem akarom, hogy félre értse a szándékaimat. Ezért megalítottam, és elmondtam neki a dolgokat.
-Figyelj Bonnie, nem szeretném ha bármit is félre értenél. Nem szeretnék komoly kapcsolatot, mert nem szeretek senkitől sem függeni. A magam útját járom, és ezt így is szeretném tovább folytatni. Ez a csók sokat jelentett számomra, de remélem hogy tudod, hogy nem szeretnék belebonyolódni a dolgokba. Kérlek ne haragudj ezért. – reméltem, hogy nem lesz nagyon mérges, mert nem akartam csalódást okozni neki. Egyszerűen így alakult.
- Azért remélem a táncra még együtt megyünk, és most én szeretnélek haza vinni téged, és biztonságba helyezni. – Ahogy kimondtam már el is indultam a lány kabátjáért, és előkészítettem a kocsi kulcsokat, hogy ne utólag kelljen előkeresni. Azért még egyszer vissza néztem, hogy minden rendben van-e, de az arcáról semmit sem tudtam leolvasni.

Ahogy egyre csak táncoltunk nem tudtam levenni a pillantásomat Bonnie arcáról. Játéknak indult az egész, de most már látom, hogy közel sem játék lesz a vége. Nem értettem miért történik ez velem, de tudtam, hogy ilyet még sose éreztem. Ahogy egyre és egyre közelebb kerültünk, annál jobban éreztem a parfümjének a kábító illatát.
- Igen, mondhatjuk úgy is, de maradjunk a Kol-nál – rámosolyogtam, de persze nem igazán tudtam, hogy ő honnan tud a testvéreimről, és arról, hogy mi vagyok. Egészen addig a percig amíg el nem mondta, hogy ő egy Bennett boszorkány. Hallottam már a Bennett-ekről, azt mondják, hogy elég erős boszorkányok. Valahogy mégse ijedtem meg, pedig nagyon jól tudtam, hogy egy boszorkány milyen nagy veszélyt jelenthet egy vámpírra. Akkor és ott csak kiélveztem a tánc minden egyes pillanatát, és semmi más nem számított.
- Tudod Bonnie, elárulom neked, hogy csak a játék kedvéért kezdtem el veled beszélgetni. Most viszont, mintha minden egész máshogy alakulna, és meg kell hagyni igazán tetszik a dolgok állása – abban a percben arra gondoltam, hogy most vagy soha. A számnak hamarosan vége lesz, és ki tudja mikor adódik még egy ilyen tökéletes pillanat, mint ez itt. A jobb kezemmel lassan felemelten az állát, és végig simítottam a kezem az arcán. Éreztem a puha és meleg bőrét, amitől mondhatni extázisba kerültem. A másik kezemmel szorosan átkaroltam, és egészen magamhoz húztam, annyira közel, hogy már szinte levegő sem maradt köztünk.
- Remélem nem fogsz felpofozni, és faképnél hagyni ezután, mert akkor sajnos meg kell öljelek, mert senki sem tudhatja meg, hogy vissza lettem utasítva. – Ezt a viccet, muszáj volt elsütnöm, mert másképp megbolondultam volna az idegességben, mert csak remélni tudtam, hogy nem ez lesz, és viszonozni fogja a csókomat. Lassan közelítettem a fejem az övéhez, majd határozottan a szemébe néztem és megcsókoltam. Éreztem, ahogy az ajkunk összeér, és biztos voltam benne, hogy neki is tetszik, mert nem ellenkezett egy percig sem. Úgy éreztem nem akarom elengedni, de muszáj volt valamit kérdezzek. Lassan szétváltak az ajkaink, és mivel nem pofozott fel, vagy vágta hozzám a cipőjét, ezért gondolom ő is élvezte a dolgot, majd halkan odasúgtam neki:
- Bonnie, tudod lesz itt egy bál, és azt szeretném kérdezni, hogy nem lenne kedved velem jönni? – Majd lassan levettem a kezemet az arcáról, és végigsimítottam a selymes barna haját.

Hallgattam, ahogy végig mondja ezt a misztikus szöveget az életről meg minden, de egész végig azt figyeltem, hogy milyen jól áll neki ez a ruha, és ha most máshol lennénk, és tudnám róla, hogy ő is egy vámpír, már rég leszakítottam volna róla a göncöket. Persze közben figyeltem arra is, hogy mit próbál nekem elmagyarázni, de nem igazán értettem, hogy mit is akar mondani Bonnie ezzel az elnyomó – elnyomott szöveggel, illetve azt, hogy honnan is szedi az ilyen példákat, és hasonlatokat. Biztos nagyon művelt, és okos lány. Viszont nagyon tetszett, hogy még most se akarta beadni a derekát. Mit mondjak? Volt már könnyebb dolgom is. Egy pillanatig mintha már bosszantott volna, hogy nem mutat semmi jelet. Az nem lehet, hogy pont most nem tudok semmi frappáns válasszal elő állni. Vagy talán az lehet a baj, hogy ő nem ilyen kezdeményezős fajta lány, és nekem kell közeledni. Gondolkozz Kol, gondolkozz.. gondoltam magamban, amikor eszembe jutott, hogy az emberek szeretnek „romantikázni”. Nem igazán értettem, hogy mit is takar pontosan ez a szó, mert én olyat még soha nem csináltam, de talán ösztönből éreztem, hogy mit kell tegyek, és eléggé önfejű vagyok sokszor.
-Nem biztos, hogy az tudok lenni, de azért próbálkozni lehet nem? – majd egy hirtelen mozdulattal magammal rántottam a táncparkettre. Nem akartam túl kemény lenni, de azért meg kellett, hogy mutassam, hogy ki hordja a nadrágot kettőnk közül. Épp lassú szám ment, ami pont jól jött most nekem, és elég sokan táncoltak, szóval közelebb kellett, hogy húzódjunk egymáshoz egy kicsit.
- Nem rég jöttem ide a városba, a Mikaelson villában szálltam meg, tudod ez a családom régi birtoka, és ebből már rá is jöhettél, hogy én is egy Mikaelson vagyok. Főként a testvéreim miatt jöttem ide, Klaus, Elijah, Rebekah, elég sokan vagyunk. Remélem, nem rémiszt meg a nagy család. – egy kis mosollyal tudattam, hogy nem kell féljem, mert biztonságban van. Eszem ágában sem volt felfalni. Sőt, minden egyes perccel egyre jobban megkedveltem. Persze ezt így konkrétan nem mondtam ki, vártam arra a pillantra amikor majd ő teszi meg helyettem. Ahogy tovább táncoltunk a kezemmel finoman átkaroltam a derekát, még közelebb húzva magamhoz. Alig volt köztünk már pár centi távolság. Remélem ebből már rájött arra, hogy én is szimpatizálok vele. Nem akartam nagyon egyértelmű lenni, ezért a többit már ráhagytam. Pedig kedvem lett volna még egy-két dologra.