Meglepődöm egy kicsit, de még mindig mosolygok.
-Pedig a szép hölgyek megérdemlik a bókokat. Hát ha senki nem mondott ilyet majd én megteszem. - Kacsintok rá, de közben mosolygok is. Jó kis este ez azt hiszem, furán indult, de végül csak egész jóvá alakult. Az én esetemben pedig aztán nem kell félnie hogy felszedem. Maximum az után, hogy végre kikecmergek ebből a szellem dologból. Van egy halovány esély rá, hogy ismét ugatni fogom a holdat, na jó ez azért kicsit durva, de a kín ellenére amit az átváltozás okoz még mindig jobb mint szellemként leélni hátralévő örök életem. Hát boszorkánynak lenni sem felüdülés az élet ahogy hallom. Mindennek megvan a maga hátulütője. A vámpírok örök életével az jár, hogy meghalnak a szeretteik és egyedül maradnak. Vérfarkasként minden egyes teliholdkor hatalmas kínok közepette változunk át farkassá. A boszorkányok pedig mire kitanulják az összes trükköt szinte már halálukon vannak. Se ennek se annak nem jó lenni.Szellemnek meg pláne. Nem létezem, de mégis vagyok, egyszerűen pocsék. Mikor felhozza, hogy az unokaöcsém tud-e arról, hogy itt vagyok csak annyit felelek.
-Nem tud, hogy is tudna? Kirázná a hideg ha beállítanék hozzá, hogy szevasz öcskös. Nem jobb ha nem tud róla. - Vonom meg a vállam. Neki is megvan a saját élete és nekem is. Más most nem férne össze a kettő. Amik voltunk már nem vagyunk. Mintha a rokoni szálak is elszakadtak volna.
-Nem, biztos vagyok benne, hogy nem örülne nekem. Jóban voltunk ez igaz, de most már minden más lett. Végül is nekem köszönheti, hogy tönkre tettem az életét, hogy megmutattam neki mi is igazából. Vérfarkas lett és ezáltal Klaus célpontja majd így vélt hibriddé. Erről én tehetek és jobb ha nem látjuk viszont egymást. - Mondom ki végül. Jó ez így ahogy van. Majd talán ha végre visszatérek az élők közé, ha visszatérek, akkor esetleg beköszönök neki még mielőtt eltűnök ebből a savanyú, megkeseredett városból. Mert nem tartom kizártnak, hogy frászt kapnék itt hosszú távon. Így szellemként még jó is mert máshol nem látnak csak ebben a pocsék kis városban. De ha újra élni fogok egy perc nem kell, hogy eltűnjek innen jó messzire.

Muszáj mosolyognom a kérdésén. Frappáns válaszra frappánsan kérdezett.
-Tulajdonképpen korod ellenére még mindig az estem vagy szóval... - Itt már nem bírtam visszatartani a nevetést. Szeretek csipkelődni a véremben van és valljuk be sok nőnek be is jön a modorom és a viselkedésem. Hány, de hány nő került így az ágyamba, megszámlálhatatlan. De most azért tényleg más a helyzet hisz csak poénkodom. Ha már halott vagyok legalább had humorizáljak már egy kicsit másom úgy se maradt.
-Tetszik ez az idő becsapásos ki trükk. Tény, hogy a boszorkányok nagyon is a túlélők táborát erősítik. - Mondom ki amit gondolok. A boszik és a varázslataik tényleg nem mindennapiak. Nem azt mondom, hogy jó volna boszorkánynak lenni, de ami igaz az igaz, sokkal jobb valami erőt birtokolni mint egy helyben ülni és várni mikor síkit valaki, hogy atyaúristen itt egy szellem! Nevetséges egy szituáció, de előfordulhat.
-Igazán ne sajnál, már nincs miért. Magam alatt vágtam a fát, elkerülhetetlen volt, hogy rám is dőljön. Mondanám, hogy legközelebb majd kétszer meggondolom mit teszek, de nincs legközelebb. - Eresztek meg egy halvány mosolyt csak, hogy ne tűnjön úgy, hogy sajnálatra szorulok mert nem így van. Hallgatom ahogy elmeséli már nincsenek élő rokonai és akaratlanul is a lökött fiatal unokaöcsémre gondolok. Megpróbáltam Őt megóvni az átoktól, de nem tudtam és most már nem csak, hogy vérfarkas, de egy vámpír is. Utálatos dolog a kudarc, de ha nem akarod akkor is bekövetkezhet. Márpedig én kudarcot vallottam.
-Van egy unokaöcsém, de mióta nem élek nem kerestem a társaságát, Ő se az enyémet. Sokkal jobban elvan foglalva, nem fogom megzavarni. Tudod, Ő egy hibrid. Meg van a maga gondja mint sem a halott nagybácsija zargassa, hogy ugyan már beszélgessenek egy kicsit. Tehát egyedül vagyok mint a kisujjam. - Mosolygok és próbálok nem arra gondolni, hogy mi lett volna ha óvatosabb vagyok és megválogatom, hogy kiben bízhatok.

Magamban elmosolyodom hisz nem minden pillanatban fut össze az ember egy 168 éves hölggyel aki ráadásul bomba jól néz ki.
-Mindig is szerettem az idősebb lányokat. - Vetek felé egy féloldalas mosolyt. Igazából különösebb okot nem tudok rá miért kérdeztem meg a korát csak kíváncsi voltam hisz a boszorkányok képesek arra is, hogy az életüket meghosszabítsák néhány évtizeddel.
-Nincs különösebb oka kérdésemnek csak kíváncsi vagyok, ez benne van a véremben. - Iszok bele az italomba közben pedig hallgatom ahogy felhozza a halálom és ahogy érdeklődik a körülményei miatt. Ez a dolog mindig úgy érintett, hogy a saját hibám volt így sose zavart ha valakit érdekelt. Megfizettem már érte  és ezzel én lezártnak is tekintem. Semmi értelme azért kísérteni valakit mert megölt. Többé se Ő se én nem létezünk egymásnak. Ő élje a kis életét amíg nem talál egy bosszúállót aki majd lemossa a vigyort a képéről, én pedig addig iszogatom amíg be nem szüntetik az alkoholt.
-Semmi gond, természetesen válaszolok ha érdekel. Mikor még vérfarkas voltam Floridában összeismerkedtem egy vámpírral aki álnokul elrabolta a szívem és vakon követtem minden utasítását. Így kerültem vissza ide a szülővárosomba. Nem voltam elég óvatos így tőrbe csaltak. Egy vámpírnak nem tetszett, hogy egy vérfarkas a területén osztja az észt és úgy gondolta megszabadít a földi életemtől. Mint kiderült a vámpír akit szerettem a gyilkosom múltjában fontos szerepet játszott, én csak egy báb voltam akit kihasznált. - Egy kisebb szünetet tartva ismét beleiszom a pohárba, de mintha most keserű ízű lenne az ital.
-A vámpír és a kis boszi barátnője tervet eszeltek ki az elfogásomra. A kis banya varázslatot használt amitől olyan fejfájást kaptam, hogy eszméletem veszítettem. Végül a vámpír miután a kis boszi kiderítette amit akart kitépte a szívem. És ennyi. Nem nagy sztori igaz? - Fújom ki magam. Rég beszéltem már ennyit. Magamról negyed ennyit nem szoktam elejteni. De van valami ebben a boszorkányban amitől úgy érzem megbízhatok benne. Ha nem így van, mit számít már az? Így is egyedül vagyok és maradok is. Azzal, hogy elárulok mindent nem veszítek semmit. Ellenségeim már nincsenek és nem is lesznek. Értelmetlen bárkitől is félnem, hogy megtudja a titkaimat vagy gyenge pontjaimat.
-Na és te? 168 év. Érdekes lehetett mind ezt megélni. - Mutatok rá arra, hogy sok olyan dolgot látott amiről nekem fogalmam sem lehet.

Végre leteszem az italos poharat és figyelmem teljes körűen hölgy társaságom felé fordítom. Szóval boszorkány. Sejtettem, hogy nem egyszerű személyiség. Manapság senki sem iszogat szellemekkel miközben tudja, hogy az.
-Egy boszorkánynak köszönhetem, hogy ide jutottam, de félre ne értsd, nem vagyok boszorkány gyűlölő. - Csak elég vissza emlékeznem és máris dühös vagyok. Igaz már megbékéltem. Kibékültem Damon Salvatore-val is már amennyire ez lehetséges. Az a kis boszorkány pedig csak azt tette amit mondtak neki és Ő jónak látott. Ezért nem lehet hibáztatni.
-Hogy mi történt itt? Hát semmi jó az biztos. Egy félresikerült varázslat és a fal megszűnt létezni. Azóta minden szellem vagyis természetfeletti szellem itt garázdálkodik. Tudtommal eddig még nem volt baj belőle. De az egyensúly megbotlott és, hogy a természet helyre hozza a hibát még történni fognak itt dolgok. - Válaszolok olyan részletesen amennyire csak tudok. Sajnos többet én sem tudok erről. De talán jobb is. Minél kevesebbet tud az ember annál kevesebb bajba kerül. Felemelem a poharam és kiiszom belőle a maradék italt is. Mára úgy gondolom eleget ittam. Olyan nekem az alkohol mint másnak a víz. Semmi jó. Hirtelen eszembe jut még valami a fallal kapcsolatban.
-Egy fiatal boszorkánynak aki engem is elintézett, köze van az eseményekhez. Ő bontotta le a falat, de tényleg többet már én sem tudok. - Vonom meg a vállam. Ha hosszabb időre tervez maradni jobb ha felkészül. Ez a város jobban hasonlít egy nukleáris bomba becsapódása utáni helyszínre mint egy békés kertvárosra. Vajmi igaz, engem is érdekel mi lesz velem miután a természet újra egyensúlyba hozza ami kibillent. Egészen megvagyok elégedve a mostani helyzetemmel és semmi kedvem újra visszakerülni az üres sötétségbe ahol egyetlen társaságom a magány és az emlékezet. Tudom, hogy nem jó ami most itt folyik, de nekem éppen tökéletes.
-Kérdezhetek én is valamit? Ne vedd tolakodásnak, tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni egy hölgytől, de hány éves vagy? - Most vagy az következik, hogy békává varázsol vagy elmondja a korát. Remélem a másikra esik a választása.

Hallgatom a zenét amit végre egy picit lejjebb vettek így nem bántja már a hallásom. Közben fél füllel azt is hallom ahogy a társaságom hozzám beszél.
-Ne haragudj a pokróc viselkedésemért. Mostanában nehezemre esik több dologra összpontosítani és ennek köszönhetően néha megfeledkezem magamról. Jó társaság vagy, de komolyan. - Próbálom meggyőzni, hogy maradjon, hisz egy szellemnek ritkán akad olyan beszélgető partnere aki nem rögtön azt mondja, hogy Jézusom ez halott! stb stb. Sorjában rendelem az italokat. Ez azért jó, mert berúgni vajmi kevés esélyem van így a másvilág élőjeként.
-Említetted, hogy tovább szeretnél maradni ebben az elátkozott kis városban, bátor dolog tőled. - Jegyzem meg. Hisz aki látta a híreket vagy csak szimplán van érzéke ahhoz, hogy meglássa a látható mögött az elbúvó láthatatlant, az tudja mennyire nem biztonságos ez a hely, sem élőnek sem holtnak. Én megtapasztaltam már a város veszélyes részét és nézzenek oda, hova jutottam. Itt iszogatom egy bárban és arra gondolok mit fogok majd tenni holnap vagy azután a végtelenségig. Nem maradt már számomra időkorlátozás.
-Gondolom észrevetted, hogy az érintésem hűvös és alig észrevehető. Ennek megvannak az okai. Halott vagyok, egy szellem, remélem ez sem akadályoz meg abban, hogy továbbra is maradj. - Bököm ki végül ami már egy ideje kikívánkozott. Legyünk őszinték, minek titkoljam ami vagyok ha változtatni már úgy sem tudok rajta. Beleiszok a poharamba és a szemem sarkából látom ahogy a csapos kölyök csodálkozik. Na igen, aki már a kitudja hányadik pohárnál tart és még mindig nem részeg bizony felkelti a figyelmet. Ezen csak mosolyogni tudok. Olyan rég volt már mikor ide még élőként léptem be. Akkor bizony néhány pohár, jobban mondva korsó után már látszottak rajtam a részegség tünetei, felettébb jól éreztem magam és nem foglalkoztam a problémáimmal. Most valószínűleg már csak a nosztalgiázás miatt térek be. Még ennek az egésznek az elején őrjöngeni tudtam volna, hogy engedjenek ki ebből a bezárt burokból. De most már megszoktam és tudom nem lenne semmi értelme tombolni, hisz senki nem tud segíteni vagy nem akar. Mára már azért jobb a helyzet, a lepel lehullt, látható vagyok és majdnem élő. Így könnyebb elviselni a dolgokat.
-Kérsz még valamit? Ha gondolod meghívlak még egy italra. - Persze csak akkor ha nem dönt úgy hogy inkább elmegy.

Tánc közben érzem, hogy az a kevéske alkohol kezdi megtenni a hatását.  Érzem ahogy sokkal könnyedebben lépek vagy ahogy melegség járja át a testem ahol a az alkohol keresztül folyt. Nem ittam sokat félre értés ne essék, vagy is még nem ittam sokat. Terveim szerint leiszom magam a felismerhetetlenségig vagy ahogy mások mondják a sárga földig. Most még elég ennyi is, de ha továbbra is megmarad a társaságom majd kiderül, hogy alakul az este további része. Részemről akármi jöhet.  Fordulok, lépek a zene ütemére és közben partnerem forgatom. Sose szerettem a táncot, de még nem késő megszeretni. Egy pörgősebb  szám következik. Erre már inkább nem vállalkoznék.  A tömegből mivel már jó sokan a tánc parkettra gyülekeztek, kiválva visszasiettem a pulthoz és az italomhoz. Belekortyoltam jobban mondva egy húzásra kiittam a pohár tartalmát. Ezek után senki se mondja, hogy egy szellem nem képes részegre inni magát. Itt vagyok én az „élő” példa. Intek a pultosnak akin már látszik, hogy teljesen  megviselték a részeg vendégek. Homlokráncolva és félve az újabb őrjöngő vendégtől odalép elém. Kértem egy újabb adag sört. Látva, hogy nem vagyok teljesen magamon kívül csak odébb lépett és hozta is a rendelt italt. Ezt már nem húztam le egyszerre. Inkább figyelmemet a társaságomra fordítottam
-Igen, elég gyakran járok ide. Nem a legpuccosabb, de elmegy. Jó a kiszolgálás és ha valaki egy kis balhéra vágyik nos azt is megtalálja itt. – Mutatok az egyik asztal irányába ahol két alkoholtól átitatott egyén egymásnak esett. Szegény pultos srác, nem lehet több 20 évesnél elrohant a biztonságiakért. Fejet csóválva fordulok vissza az italomhoz. Nem azért, nem vagyok a napi munkát kipihenők ellen akik itt vezetik le a feszültséget, de akkor is, legalább intéznék el odakint. Zavar ahogy ordítoznak, nem hallom tőlük a zenét, mondjuk most ez éppen nem gond mivel  egy nagyon pocsék nyálas szám megy. És tényleg? Hogy rakhatnak be ide egy ilyet? Elképesztő. Már a régi szórakozó helyek sem a régik. Mikor még vérfarkasként jártam erre, leginkább a verekedés ami idecsábított. Túl sok volt bennem az adrenalin amit le kellett vezetnem. Sokszor járt úgy még a csapos is, hogy kirepült az egyik ablakon. Nem voltam itt egy közkedvelt személy. Még szerencse, hogy új a pultos srác így nincsenek közös emlékeink. Nevetek fel kicsit túl hangosan is. Igaz az is, hogy maga a hely is merőben eltér a régi két-három évvel ezelőtti másától. Új bútorok, több ital választék és új gorillák az ajtóban. Igen tényleg nem a régi a hely, de attól még jó. Az italomat a pohárban körbe-körbe mozgatom. Nem azért mert meggondoltam magam a hullarészeg állapottal kapcsolatban csak, nem tudom, hogy rendeljek-e még egyet vagy esetleg kettőt. Utálok hezitálni. Intek a szerencsétlen srácnak aki most tért vissza a verekedés helyszínéről. Rendelek még két sört.
-Nem kérsz valamit? Én állom! – Mutatok az italszekrény felé. Ahol a választék, nos elég bőséges. Van vodka, jägermaister, pálinka minden ízben, és még sok elmebutító szeszes ital. Mire felsorolnám az összeset hajnalodna. Belenéztem a félig teli poharamba, pozitív személyiség lévén az én poharam nem félig üres hanem félig teli. Majd egy szuszra leküldtem oda ahol a többi is gyülekezett. Mellettem a két teli pohár hívogatóan kacsingatott. Kacsingatott? Igen kezdek részeg lenni. Fejem oldalra fordítva veszem észre, hogy a pultos kölyök most egy nagyon részeg fiatal lánnyal veszekszik, hogy végre fizessen a kivitt italokért. Hát, nem irigylem a kölyköt. Jó meló helyet választott. Ide még ha berángatnának és a fejemhez szegeznének egy pisztolyt akkor se dolgoznék itt.  Újra lehajtok egy keveset a sörömből. Az italnak köszönhetően újra eszembe jutnak a vérfarkas életem apró mozzanatai.  A legutolsó alkalommal mikor itt jártam, épp a falkámtól menekültem. Nem azért mert meg akartak ölni vagy hasonlók, csak már elegem volt a tömeges együttéléstől. Mint már arról szó esett, soha nem voltam valami társas lény. Na az utolsó alkalommal a teliholdnak köszönhetően, megöltem itt egy embert. Nem szándékosan, de megtörtént. Felidegesített én meg addig ütöttem míg eszméletét vesztette és elájult. Pechemre beverte a fejét az egyik szék támlájába és azonnal meghalt. Persze akkor nem voltak szemtanúk mert hullarészeg volt mindenki. Az illetékesek meg valahol a privát részen iszogattak. Gyorsan eltűntettem a hullát és távoztam a helyszínről. Nem vagyok büszke a tettemre, de a hold irányított, ezzel magyarázom. Viszont ha ezt elmondanám a hölgynek aki ma megtisztelt azzal, hogy velem iszogat biztos frászt kapna és itt hagyna. Remélhetőleg ha rendesen leiszom magam akkor is csukva marad a szám.

Követtem a bárba az új hölgy társaságom és közben végig mosolyogtam.
-Én csak egy sört kérek. - Intek a pultosnak aki már önti is ki a habos italt. Majd leteszi elém.
-Az én nevem Mason. - Mondom még mielőtt beleinnék a sörbe. Körülnézek és látom ma is igazán sok alkoholtól mérgezett ember lődörög itt. Ma igazán van kedvem csatlakozni hozzájuk. A zene szerény ízlésem szerint is valami nagyon pocsék nyálas szám. Hiába erre szeretnek a fiatal vendégek táncolni, borzalmas. Keresem a zenegépet hátha van olyan szerencsém és betudok valami elfogadhatóbbat állítani. De nincs, a zenegép előtt méteres sor áll. Ez valahol vicces, tehát nem csak az én fülemet hasogatja ez a lárma. Nevetek fel és közben újra belekortyolok a sörbe.
-Még nem mondtad el miért vagy egy ilyen lepukkant bárban. - Figyelmeztetem az ujjamat felmutatva. Mi tagadás kicsit érdekel, hogy egy ilyen hölgyet itt ennek a lebujnak a parkolójában kellett kisegíteni. Ennél azért vannak százszor jobb helyek is. De valljuk be, én is mindig valahogy itt kötök ki. Hogy ez miért van magam se tudom. Talán a nyálas zene miatt. Mosolygok. Felállok arról a bárszékről ahol eddig ültem és elgondolkodom azon, hogy ha már van söröm és egy hölgy aki a társaságomban kíván maradni akkor meg mi a fenéért nem hívom el táncolni? Utálok táncolni, de mint már említettem azért tudni tudok. Odanyújtom a kezem.
-Nem tudom, talán a sör teszi, de kedvem lett táncolni, szabad? - Egy féloldalas mosoly kíséretében hajolok meg előtte. Csak fő az udvariasság. Ahogy a mama mindig mondta azzal az utálatos tánctanárral együtt. Ez nem egy rendezvény vagy egy bál vagy ki tudja mi, de nem is én lennék ha egy egyszerű táncot ne bohóckodnék el. Emlékszem mikor már nagyon untam a forgásokat meg a sok hülye lépést, direkt bohóckodni kezdtem, a tanárom meg azonnal apámhoz rohant, hogy a neveletlen gyereke megint nem tud viselkedni. Mulatságos volt. Egyszer még egy békát is becsempésztem amit a tánctanár zsebébe tettem. Sikított és szidott, én meg fetrengtem a röhögéstől. Még a következmények sem nagyon érdekeltek. Most nem is tudom, hogy ez, hogy jutott eszembe, de tény még most is mulatságosnak tartom. Az örök gyerek. Igaz azóta sok minden történt, de maga a természetem nem változott semmit. A kalandvágy, a humor még mindig a részem így szellemként is. Már rég megbékéltem ezzel az új Masonnel. Még a vámpírt se hibáztatom érte. Pedig eleinte borzalmasan ki voltam akadva. Most már van olyan része amit már élvezek is. Például teleportálni imádok. Szinte a függőség éles pengéjén táncolok olykor. De mivel ebből nincs kiút így nyugodtan élvezhetem továbbra is az új hobbim. Jövő csütörtökön Los Angeles-be kéne kiruccanni. Hallottam ott egy utcáról ahol mindig jó a hangulat. Igen, jó választás. Meglátszik, hogy a sör már korán hatással van rám. A hangulatom szárnyal ha szabad így kifejeznem magam.
-Borzalmasan jó táncos vagyok. - Nevetek fel. Ez a legtalálóbb kifejezés a tánctudásomra.

Lassan sétálok és közben azon jár az eszem vajon miért pont abba a bárba indultam el. Hisz ennél a szórakozóhelynél van ezerszer jobb is a városban. Igaz itt a sör különlegesen jó és még a zene is elfogadható. A múltkor mikor beugrottam egy italra végül majdnem hajnal 4-ig ott iszogattam. Még fel is kértem egy lányt táncolni. Persze addigra már egy csöppet részeg voltam. Ugyanis én meg a tánc nem férünk meg egymás mellett. Sose volt türelmem a lépések betanulásához. De azért valamelyest konyíthatok hozzá mert a lány nem panaszkodott, hogy a lábára léptem volna. Valami csak megmaradt a gyerekkoromból mikor anyám tánctanárhoz küldött, hogy műveltséget tanuljak. Borzalmasan untam és utáltam, mert a tánctanár egy felfuvalkodott hólyag volt. Állandóan elégedetlenkedett és panaszkodott a szüleimnek és egy idő után rendesen ráuntam és többet nem mentem el egyetlen egy órájára sem. Anyám kérhetett és könyöröghetett, nem mentem. Még apám fenyegetésére sem álltam kötélnek. De ezek szerint valami csak rám ragadt. Most újra idetartok. A program ugyanaz, sörözgetés és csendben gubbasztás addig míg valaki úgy nem dönt, hogy csatlakozik hozzám. Már látom a kivilágított táblát. Nem sokára odaérek a szórakozóhelyre. Egy csomó autó parkol előtte, ma mindenki úgy döntött leereszt a munka után. Végül is péntek van, sokan már nem dolgoznak holnap. Biztos lenne jobb dolguk is mint itt lebzselni, de ki vagyok én hogy elítéljem őket, hisz én is itt vagyok és ugyanúgy azért jöttem, hogy kiengedjem a gőzt. Bár igaz, hogy én nem a munka vagy a család elfelejtése végett kötöttem ki itt. Csupán jobb dolgom nincs mint iszogatni. Egy alakot pillantok meg egy autó mögött. Először azt hittem csupán lehajolt valamiért, de úgy tűnik keresgél. Egy darabig még nevetek majd hirtelen meglátom a földön a tárgyat amit annyira keres. Egy kulcs. Abbahagyom a nevetést majd lehajolok a holdfényben csillogó tárgyért. Megpörgettem az ujjamon amitől csilingelni kezdett. Közelebb sétáltam, majd mikor odaértem a kulcsot előre tartva a hölgyre néztem.
-Üdv! Csak nem ezt kereste? - Mosolygok. Egy ilyen nő egy ilyen szórakozóhelyen, már maga a szituáció is borzasztóan nevetséges. Na, de hogy még a kulcsot is elhagyja. Nem igen bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés. Azt hittem már sose hagyom abba. De erőt vettem magamon és javítottam a modoromon. Neveletlen vagyok, de hát már rég kerültem ilyen helyzetbe. Ha ezt anyám látná, megdorgálna érte, apám meg ideges lenne és vörösre váltana a feje a szégyentől hisz szerinte ez nem méltó egy férfiemberhez. Mindig mondtam neki, hogy attól mert a fiad vagyok még nem leszek olyan mint te. Ilyenkor egy hatalmas pofont kaptam és egy hétig nem tartott a fiának. Mondhatom ilyenkor voltam igazán boldog, sose szerettem ha rám volt akaszkodva, márpedig ez gyakran volt mert nem voltam valami szófogadó, rendes gyerek. Na, de elég ebből a nosztalgiából, pont azért vagyok itt, hogy eszembe se jusson a család és szórakozhassak.
-Tessék, ha gondolja meghívom egy italra. - Nyújtottam a kulcsot és közben mosolyogtam. Ma lehet eldobom a magányos iszogató álcáját és bulizok egy kicsit. Ki mondta, hogy egy szellem nem szórakozhat? Én élni se tudnék szabályszegés és bulizás nélkül. Azt nem mondhatom, hogy a véremben van mert a családom az őseimig visszamenőleg iszonyat unalmasak voltak. De lehet pont ezért voltam mindig egy lázadó.