Szinte már sajnálta, hogy nem ő az aki kitöri Craig nyakát. Amennyi fájdalmat elszenvedtek már a férfi miatt aki mindenki felé helyezte magát, nem csoda, hogy a falka tagjainak szeme sem rebbent mikor a hím akarata ellenére is meg kellett igya Klaus vérét, hogy aztán holtan essen össze. Még egy röpke mosoly is átsuhant arcán mikor meghallotta a csontok roppanását. Hogy félt-e? Talán… egy kicsit bizonyosan. Nem, nem a haláltól. Az élet épp elég fájdalmas, keserű ás kínokkal teli volt, nem volt félnivalója az elmúlás órájától. Attól félt, hogy nem válnak valóra reményei, hogy nem lesz olyan erős és fékezhetetlen amilyen akkor volt amikor vérfarkas énje átvette felette a hatalmat. Mikor Klaus ujjai megérintik, mozdulatlanná dermed. Kell egy perc, hogy felfogja, annyi idő után eljutott ide… hogy végre megtörténik. A hibrid szemeibe néz és úgy markol rá a férfi csuklójára. A félelem eltűnik, a vágy megszűnik. Nem marad más mint a féktelen vad aki hezitálás nélkül harap és kortyol talán többet is mint szabadna. Nem replikázik. Összeesik. Mire magához tér, Klaus már sehol. Ellenben Craig már fent van. Ordítására ébredt. A vele megitatott vér most fejti ki hatásait. A férfi ökle újra és újra a betonbörtön falába csap. Mintha egy komplett őrült állna előtte aki most még nagyobb hatalmat kapott. Ellenben Craig már fent van. Ordítására ébredt. A vele megitatott vér most fejti ki hatásait. A férfi ökle újra és újra a betonbörtön falába csap. Mintha egy komplett őrült állna előtte aki most még nagyobb hatalmat kapott. S ő mégsem érez félelmet. Nem érzi ami mindig rettegésben tartotta. Nem érez mást csak a vágyat. Azt viszont nem tudja leküzdeni. Úgy pillant a két hibridre mintha csak istenek lennének; náluk van mindaz ami ahhoz kell, hogy beteljesüljön a változás. Amint megkapja a hasonmás vérét és elér minden pontjára, megérzi a fájdalmat; azt a fajtát amit nem lehet elnyomni vagy elmenekülni előle. Érezni kell, együttműködni vele. Átadni magad neki, hogy elvegyen mindent és mikor elmúlik, újat adjon. Közel sem volt olyan drámai mint Craig. Nem csapkodott vagy rohant fel s alá. Tincseibe marva fetrengett a földön, igyekezve visszafogni a fel-feltörő sikolyok sokaságát egészen addig még végre már csak a fájdalom emléke lüktetett. Akkor elnyúlva zihált jó pár percig. Mire teljesen összeszedte magát már csak arra tudott gondolni, hogy vérhez jusson amilyen hamar csak lehet. A két hibridet figyelte. - Éhezem. – suttogta de tudta, hogy hallják. Ahogy abban is biztos volt, hogy látják a szemében megülő vadságot… azt, hogy nem lehet megfékezni ha megindul. Végre.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Alagsor Hétf. Feb. 11, 2013 3:27 am
Klaus n' his hybrids vs. Kira
A dögös arrogancia és a könnyed találékonyság egyvelege, ami Klaus-ból árad, egyszeriben felpumpálja bennem az adrenalint. Hogyan tudnám eltenni láb alól őt, meg a nevetséges kis seregét? Anno folyton ezen járt az eszem. - Príma - akaratlanul is elharapom a szó végét, mert a mi hamisíthatatlan alfánk látszólag úgy döntött, hogy még holdtölte előtt elkezdi az előjátékot. - Craig - dühösen markolok a nyakamat szorító férfi -, aki jelen pillanatban inkább hasonlít egy részeg állatra, mint egy emberszabásúra - karjaiba - ez a férfi itt - biccentek Klaus felé - nem Mistress Barbara - utalok a rabszolgaság és a fegyelem perverz szakértőjére; az alagsor valóban hasonlít az említett hölgy kazamatájára, de a láncokat mi - sajnos - nem egymás kielégítésére, sőt, nem is a szexuális vágy ingerlésére használjuk, ha érted, hogy mire gondolok. Craig McKenna a falka leggyengébb láncszeme - ezzel mindig is tisztában voltam, tisztában voltunk; a düh világéletében elvakította, valósággal az uralma alá vonta a férfit, ezért soha nem volt képes ésszerű döntéseket hozni. Atyaég! A saját falkájára ellen fordul, megtámadja annak női egyedeit, s közben úgy karcolja végig a tekintetét a fölénk tornyosuló Hibrid testén, mintha az holmi játékszer volna. Pedig... Craig a játékszer. Ava meg én - női mivoltunk ellenére is képesek vagyunk úgy lefogni az eszeveszettet, hogy az valósággal lebénuljon a karmaink közt. A nyálam majd kicsordul Klaus apró mozdulata láttán; először csuklójába harap, megitatja a nyamvadt farkast, majd mintha az teljesen magától értetődő volna, egy természetes mozdulattal kitöri Craig nyakát. Zseniális. A szerencse ismét más mellé szegődik, s egyelőre csak szemeimmel tudom követni ezt a fajta zsenialitást. Ava a következő; a lány titkon régóta várt már erre... a megváltásra, amit szép lassan meg is kap. Azonban Klaus ezúttal nem sieti el a dolgot: komótosan, lépésről lépésre viszi véghez a folyamatot, amit megtörhetetlen csönd kísér végig. Szokatlan ez a harmónia. Szokatlan, ugyanakkor fölöttébb kellemes. - Á, szóval ez így megy nálatok - görbítem mosolyra az ajkaimat, s észre se veszem, hogy a férfi időközben már el is indult felém. Klaus kisugárzása valósággal lenyűgöz - még soha nem éreztem ehhez foghatót; egészen addig gyűlöltem, amíg meg nem ismertem, de már az első találkozáskor is éreztem, hogy a róla felállított kép már nem olyan erős, sőt, egyre halványodik, a pletykákról nem is beszélve. Klaus-t egykor a gonosz, őrült és undorító szavakkal jellemeztük, de e csodás pillanatban a felsorolt szavak antonímáit használnám: megnyerő, okos és vonzó. Ó, hiszen a lehető legvonzóbb férfi áll épp előttem! - Nos, remélem vártál erre a pillanatra - pillantok fel rá még utoljára, ajkaimmal a felém nyújtot csuklójára tapadok, s először óvatosan megízlelem, majd valósággal magamba szívom az édeskés aromájú, skarlátszínű ledűt. A testemen egy lágy szellő suhan végig - épp készülök lenyelni az utolsó kortyot, amikor nyakam hirtelen megrándul, a fájdalom azonban eltörpül a vágy mellett, amit érzek: a szemébe akarok nézni; azt akarom, hogy lássa: egy átkozott könnycsepp se csordult ki a szemeimből. Többé már nem félek.
Samantha Reynolds
welcome to my world
► Residence :
richmond ☄
► Age :
36
► Total posts :
1233
SOUL MANIPULATOR ♆
Tárgy: Re: Alagsor Szer. Jan. 30, 2013 3:48 pm
It's the new order, sweetheart. You join us, or you die.
Az első pillanatban még úgy tűnik, hogy ez a mai szokatlanul könnyű menet lesz. Általában több az ellenkezés, több az ellenvetés, így több energiát kell befektetni, hogy végül szépen sorban mindet elkapjam. De a mai csoportból már két lelkes jelentkező is akadt, akik szíves-örömest változnak át, és ezt nem is félnek a tudtunkra hozni. Ava már maga keresett, Kira pedig, aki miatt ez az egész hajtóvadászat egyáltalán elkezdődött – hisz a bál óta keresem – szintén önként lép oda hozzám, mutatva a társai felé is, hogy örömmel csatlakozik hozzám. Ha lenne szívem, azt mondanám, hogy ez egy szívet melengető pillanat, amikor valóban kényszerítenem sem kell valakit arra, hogy szegődjön mellém. Maguk jelentkeznek. Igen, a győztek csapatba akarnak tartozni, amit meg is értek. A többiek talán még kicsit ódzkodnak, bizonytalanok. Meglehet, hogy zavartak is a hirtelen megjelenésemtől. De ígérem, hamar rendbe teszünk itt mindent. - Igazad van, drágám. Így is, úgy is meghaltok. De ha helyesen döntetek, lesz esélyetek újra élni egy erősebb, tökéletesebb faj tagjaként – villantok egy ravasz mosolyt, majd szétnézek a teremben, hisz ez ugyanúgy szól a többieknek is. Lassan ideje is lesz nekifogni, elkezdeni a feladatot, de mielőtt bármit léphetnék, az alfájuk dühödt próbálkozásba kezd, hogy megmentse a falkáját. És itt kezd igazán szórakoztató lenni a műsör, hisz a többiek maguk fogják le őt. Jól sejtem, hogy itt már korábban is ütköztek érdekellentétekbe a falkatagok? Nem lehetett túl nagy tekintéje így az alfának. - Ezt vehetem úgy, hogy te lennél az első önként jelentkező? – kérdezem a túlbuzgó Craig-et. Közvetlenül elé lépdelek, és míg a farkasok szorosan tartják, megharapom a saját csuklómat, és megitatom vele a véremet. Ellenkezik, amit nem igazán értek, hisz nincs más választása. De ha ettől úgy érzi, hogy kevésbé sérül az önbecsülése - vagy fene tudja, mi járhat a fejében - hát legyen. Akkor sincs menekvése előlem. Egy gyors és határozott mozdulattal tekerem ki a nyakát. - Lám, így máris sokkal békésebb – pillantok le az elernyedt testére gunyorosan. – Ki akar a következő lenni? – Ava bájos arcán állapodik meg a tekintetem. Azt hiszem, ideje megadnom neki azt, amire már olyan régóta vágyik. Elmosolyodva simítok végig az álla vonalán. Aztán neki is odatartom a csuklómat, és megvárom, hogy igyon. - Ezt már szeretem. Ígérem, csak egy pillanatig fog fájni. – Mielőtt bármit reagálhatna, ugyanúgy végzi, mint egykori alfája. Törött nyakkal pihenheti ki a farkas léte fáradalmait. Nem is fog ez olyan sokáig tartani, mint gondoltam. Hisz itt bezárva esélyük sincs a menekvésre, nem úgy, mint amikor az erdőben csaptam le egy-egy falkára. Akkor a vadászatból is kivehettem a részem olykor, de itt most csak a gyors, és mondhatni csendes mészárlás van. - Gondoltad volna az első találkozáskor, amikor a bálon a fivéremmel táncoltál, hogy hamarosan már hozzám fogsz tartozni? – fordulok Kirára felé, ajkaimon ravasz vigyor játszik. Egy kósza, szőke tincsén végigsimítok, az ujjam köré tekerem, így fordítom magam felé teljesen az arcát, hogy a szemembe nézzen. Aztán már tartom is a csuklóm neki is. Valami gyermeki izgatottság fut rajtam végig, miközben figyelem, hogy a véremet issza. Magam sem értem még miért, de úgy érzem, egy igazán kedvező együttműködés van születőben. Az ebből a lányból sugárzó magabiztosság, vadság, akarat… azt sugallják, hogy hamarosan az egyik kedvenc hibridem lesz belőle. Egy hirtelen kézmozdulat, és ő is élettelenül csuklik a földre. - Amíg végzek a többiekkel is, hozzatok nekünk valamit inni fentről, kedveseim – fordulok Anne és Renee felé. Eddig nem sok dolguk volt, de amikor ébredezni fognak a leendő hibridjeim, majd segíthetnek nekem befejeztetni velük az átváltozást. Addig viszont jól fog esni egy kis alkohol szerintem mindenkinek. Folytatom a „táncot” a farkasokkal. Minél kevesebben vannak, annak kisebb ellenkezésre is számíthatok, hisz már nincs aki megvédje őket. Ráadásul a vezetőik, az alfa és Kira is holtan fekszenek, egy falka pedig az alfája nélkül mindig teljesen elveszett. Az utolsóval is végezve elégedetten veszek magamhoz egy üveget, és oltom a szomjam a torkomat égető nedűvel. Aztán két pohárba is töltök ki némi vért a hasonmáséból, és a hibridlánykáim kezébe adom. - Gondoskodjatok róla, hogy mindenki kapjon belőle – bízom rájuk a feladatot. Az ébredező Craignek magam adok vért. Biztos akarok lenni benne, hogy megissza. A többieknél már nem hiszem, hogy gondok lesznek, ráadásul Anne és Renee is idősebbek már, el fognak bírni velük. Azt hiszem, ezzel az én munkám itt be is fejeződött. - Jelentkezzetek, amint megvagytok – mosolygok a két lányra, aztán a korábban szerzett itallal a kezemben ki is suhanok az épületből. Még a kocsimat is itt hagyom nekik, inkább választom most vámpírtempót.
|| Köszönöm a játékot mindenkinek, én a magam részéről befejeztem. (: Ne haragudjatok, hogy ennyit kellett várni az utolsó reagomra. :$ ||
Kira reakciója pont olyan volt, mint azt várni lehetett. Elvégre nem kis pofont kapott tőlem azon a bizonyos bálon… De én már túltettem magam az egészen, szóval remélem, megváltozik majd. Lehet, hogy kedves lány, és szívesen megismerném, de ha ő ezt nem akarja, akkor lehetünk olyan viszonyban is, mint azon a bálon… Egy boldog család? Klausnak érdekes elképzelései vannak a családról. Ennyi hibriddel már nem családja lesz, hanem hadserege. Nem értem, hogy miért kellünk neki ilyen sokan… Már így is ő a legrettegettebb vámpír. Nem lenne jó összeveszni vele, pedig ez a kötődéses „mindent megcsinálok, mert azt mondtad” szituáció nekem nagyon nem tetszik. A köteléket viszont nem lehet megtörni. Én legalábbis így tudom. Viszont, ha sikerülne is megtörnöm, akkor nem tudom, hogy mi történne velem. Szeretem Klaust, mintha csak a bátyám lenne, és attól félek, hogy ha megtörném a kötődést, akkor a kapcsolatunk teljesen feloszlana. Félek, hogy akkor megölne, vagy csak semlegesnek tekintene. Már hozzászoktam az érzéshez, hogy mindig a közelemben van, ezért biztonságban vagyok. Ha meg is törném a kötődést valami módom, akkor sem tűnnék el. Senkim sincs Klauson, a hibrideken és az itt élő barátaimon kívül. A húgom nem foglalkozik velem, de már nem is érdekel, a többi rokonommal pedig régen sem volt jó a kapcsolatom. Egyedül maradni pedig nem akarok. Ki fogok találni valamit. Az viszont még kicsit odébb van, most itt kell figyelnem és segítenem Klausnak az átváltoztatásokkal. Az új szabály. Engem nem kellett fűzögetni. Emlékszem, hogy én kerestem meg Klaust, mert alig bírtam ki az átváltozásokat. Én akkor választottam, és nem bántam meg. Nem értem, hogy sokan miért félnek a hibriddé válástól. Talán őket is a kötődés riasztja el. Ez az, amit én csak hibridként érzékeltem. Ahogy elnézem, itt már volt egy alfa, aki eléggé kiakadt Klaus érkezésétől. Nem épp kedves jelenetet produkál, de nem ijedek meg. Miért ijednék? Itt van mellettem az ősi hibrid, akitől mindenki fél. Ha neki ellentmond, akkor biztos mi jövünk. Rápillantok Renee-re, aki arcáról leolvasom, hogy kissé megrémítik a látottak. Egy „semmi baj nem lesz, nyugi” pillantást küldök neki, majd várom, hogy Klaus milyen feladatot oszt majd nekem.
Megdöbbenek Klaus megjegyzésén. Boldog család? Ő tényleg ilyennek lát minket? Elgondolkodva ráncolom a szemöldököm és apró mosoly jelenik meg az arcomon. Végül is mindenkinek lehetnek jó pillanatai, nemde? Talán csak örül, hogy több hibridet teremthet. - súgta egy hang a tudatalattimból, mire elhúztam a számat. Minek kell Klausnak ennyi hibrid? Nem elég, ha csak pár ember életét keseríti meg, muszáj egy tucat farkas életét tönkretenni? Nem tudok kiigazodni magamon. Egyik pillanatban megtennék bármit, tényleg bármit, hogy Klaus kedvében járjak és boldoggá tegyem őt, a másik pillanatban viszont már azon gondolkozom, hogy lehetne megszabadulni tőle. Nem megölni, csak... elérni, hogy soha többé ne kelljen szót fogadnom neki, de tudom, hogy ez lehetetlen. Meglepetten engedtem el Kirát és hátrébb léptem pár lépést. Azt hittem, máshogy fog majd fogadni, azt hittem örülni fog. Körbenéztem mindnyájunkon: mindenkin látszott, hogy ideges, támadásra, ugrásra kész és mindenki félt egy kicsit, azt hiszem. Mindenki, kivéve Klaust - persze -, vagy csak rajta nem látszik. Ebben a feszült helyzetben akárki, ha csak egy rossz lépést tenne, talán mindenki egymásnak ugrana. Idegesen Anne-re pillantottam, valami "nyugi, biztonságban vagy" vagy "minden rendben lesz" pillantásra számítva. Nem ismerem igazán, de eddig nagyon aranyos volt velem, így bízom benne, hogy tudtomra adná, ha valamit nem jól csinálnék vagy veszélyben lennénk vagy történne akármi. Klaus... nos, ő Klaus. Nem hazuttolja meg magát, teljesen rá vall az új "szabály", miszerint ha életben akarsz maradni, átváltozol, amúgy meg meghalsz. Ha az itt lévő vérfarkasok átváltoznak, ideje lesz hozzászokniuk az efféle beszédstílushoz és ahhoz, hogy éjjel-nappal készenlétben kell állniuk és ugraniuk kell Klaus minden egyes apró jelzésére. Kira... sokat változott, mióta utoljára láttam. Meghökkentem, mikor előre lépett és megkérdezte Klaustól, hogy tulajdonképpen mi értelme van a szabálynak, hisz ahhoz, hogy hibriddé változzon, Klaus vérével a szervezetében kell meghalnia. Meg kell halnia. Igen, de a halál fogalma azonnal elhalványul az új, vámpír élet fogalma mellett.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Alagsor Vas. Jan. 06, 2013 2:21 pm
Kira & Klaus & Anne & Renee
Hasonlóan érzett Craig iránt mint Kira. Az önkéntes alfahím kegyetlenül bánt falkájával és bár Ava magának sem merte igazán beismerni, igazán élvezte, hogy végre Craig lesz az aki szűkülő kutya módjára fogja behúzni fülét, farkát. Legszívesebben maga törné ki a férfi nyakát ha tehetné és sejti, nem ő az egyetlen a falkában aki szívesen vállalná a hóhér szerepét. Ahogy belép Klaus, úgy némul el a társaság. Egyetlen embert kivéve... a nő akit a hordók közé küldött, hogy biztonságban legyen... elég volt egyetlen köhögés ami felhívta a halandóra a figyelmet és már vége is volt. Ava nem szólt semmit... majd a férfi rendelkezik a nő sorsa felől. Mikor Klaus rápillant, lesüti tekintetét. Karjait maga köré fonja és zavartan lép egyet hátrébb, s zavara csak fokozódik mikor a hibrid meg is szólítja... ugyan nem közvetlen de tudja, ez neki szólt. Igen, kereste, nem is egyszer. Egy hibridnél lakott, egy boszorkánnyal szövetkezett és egy másik vérfarkassal akinek esze ágában sem volt csatlakozni a hibridekhez még Klaus házához is elment. Amint megszabadul ettől az élettől, az a bőr is leválik róla ami miatt most szégyenlősen húzódott meg a sötétségben, holott legszívesebben előre ment volna, hogy kezdjen vele a férfi. Minél előbb hagyhatja maga mögött mindazt ami eddig az élete volt, annál hamarabb válhat azzá az erős, eszes és magabiztos nővé ki kettétörte a vadász gerincét, befogta a falkavezér száját vagy olvasott be Klaus egyik testvérének. Bár úgy érzi, hogy Kira poénjának nincs itt sem a helye sem az ideje mégis Craig elképedt arcát látva, nem bírja ki, hogy ne mosolyodjon el egy röpke másodperc erejéig ám arcára fagy a mosoly amikor a férfi Kira mellett terem és ujjait a nő nyakára fonja majd a falhoz vágja. - Mégis mi a franc bajod van? – kérdi számon a férfit mire az ezúttal Avat támadja meg. Craig látszólag képtelen beletörődni, hogy van aki jóval hatalmasabb nála. - Ez az én falkám. – fordul Craig Klaus felé de nem ereszti Ava torkát akiben elpattan a szikra. - Rohadj meg. – fog rá a férfi kezére és kezdi szorítani karját addig még el nem roppan egy csont és Craig elereszti. Kezd ráébredni, hogy többé nem jelent fenyegetést a vérfarkasok számára, hogy elvesztette hatalmát. Ava, Kira mellett terem. Nem kell kimondani amit gondol. ~ Ha ellenáll, mi fogjuk kitépni a szívét. ~ - üzeni a nőnek, tudatva vele, hogy ő is épp annyira megveti a hímet mint a másik.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Alagsor Vas. Jan. 06, 2013 4:23 am
Klaus n' his hybrids vs. Kira
Ava merész mozdulata egyszerre döbbentett le, és kápráztatott el. Azt, hogy mikor vált ilyen önállóvá, és talpraesetté, bevallom képtelen vagyok felidézni. Valószínűleg azért, mert itt, ebben a falkának sem nevezhető, szétszórt brancsban senki sem figyel a másikra; folyton a magunk igazát hajtogatjuk, napestig szidjuk egymást, ha kell, de egyszer sem próbáltunk meg együttesen dönteni - példának jó lesz az, ami az imént történt. Személy szerint, semmilyen szavazásra nem emlékszem. Craig egyedül döntött, mint mindig. Az önkényuralomról viszont lassan letehet, mert tovább nem vagyok hajlandó elfogadni és megtűrni őt az otthonomban. És az otthon alatt nem a kocsmát értem, hanem az afelett lapuló kis apartmant, amibe Craig bekönyörögte magát. Magam sem tudom, hogy miért engedtem neki, hogy miért nyitottam egyáltalán ajtót, de megtettem, és most éles körmökkel próbálom levakarni magamról azt a férget. Az ajtó mögül időközben hangok szűrődtek be, s én azonnal ki is zökkentem a gondolatmenetemből. Ismerős hangra lettem figyelmes, de ahogy tekintetem találkozott a pökhendi falkavezérével, a figyelmem azonnal megszakadt. Hiba volt. A következő pillanatban már valaki karjai közt találom magam. Valaki? Az a valaki Renee. Renee Wright, a lány a szomszédból; gúnyos mosoly kúszik az arcomra, hisz jól tudom, hogy ő nem csupán egy átlagos szomszéd, ahogyan az előbb neveztem, de soha nem hittem volna róla, hogy benne is vérfarkas gén csörgedezik. Végtére is, akkoriban még egyszerű halandó voltam, s azt hiszem, ő sem volt különb nálam, egészen ... addig a bizonyos költözésig. - Renee? - Vontam fel a szemöldökömet. - Azt hiszem nem ez a megfelelő pillanat - majd óvatosan kikászálódtam a karjai közül. A mozdulathoz semmiféle ellenszenv nem társult, de lássuk be, ebben a félreérthető és meglehetősen kényelmetlen szituációban sem az ölelkezésnek, sem a bájcseverészésnek nincs helye. Tény, hogy jó régen láttam már Renee-t utoljára, de valamiért most, ebben a pillanatban nem tudnék a nyakára borulni - nem mintha máskor (bárkivel is) megtenném. - Ő meg mit keres itt? - Végszóra Anne toppant be a az ajtón, mire a düh azonnal be is ködösített előttem mindent. Tekintetem Renee-re, aztán a mi tökéletes alfánkra kúszott. Tudtommal van még egy elintézetlen ügyem a hölgyeménnyel, hisz pár hete, azon az átkozott bálon merész lépést tett felém. Merész? Inkább felháborító és elfogadhatatlan. Akkor ugyan nem voltam teljesen magamnál, de most kész vagyok kitépni a fénylő, szőke haját. Nevetséges, hogy így összegyűltünk, mintha épp egy kupaktanácsra készülnénk, de nem, valaki belép, s megtöri az eddig kezelhetőnek vélt szituáció csöndjét. - Klaus! - Húztam el a számat somolyogva. Végtére is, jelen pillanatban csak örülni tudok az érkezésének: egyrészt azért, mert ma épp azért gyűltünk össze, hogy megvitassuk a hibriddé válás kérdését, másrészt pedig, látni akarom Craig arcát, amikor Klaus megitatja vele a hasonmás vérét. Nagyszerű. Épp annyira, mint az imént felálított "új" szabály. Craig mindig is azzal vádolt, hogy folyton megszegem a szabályokat; átnézek fölöttük, és a jó híremmel mit sem törődve, félre lököm azokat. Botrányt akart? Garantálom, hogy egy másodpercen belül megkapja. - Volna egy kérdésem, Klaus - nyújtottam fel a kezem, s mint a ma született bárány, pár ártatlan lépéssel előbb léptem. - Az igazság az, hogy nem teljesen értem az új szabályt. Végül is, akkor is meghalok, ha csatlakozom, nem? - A végére akaratlanul is elnevettem magam, aztán egy gúnyos pillantást dobtam Craig felé. Mérget vennék rá, hogy az imént a lehető legnagyobb idiótának állítottam be magam, de képtelen voltam kihagyni ezt az aprócska poént. Mellesleg, a végén úgy is Klaus győz, hisz ha még nem vette volna észre, épp felajánlottam neki magam. Szóval eléggé kicsinyes volna, ha fennakadna ezen. - Mit kell tennünk?
A hozzászólást Kira M. O'Connell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 01, 2013 3:50 am-kor.
Samantha Reynolds
welcome to my world
► Residence :
richmond ☄
► Age :
36
► Total posts :
1233
SOUL MANIPULATOR ♆
Tárgy: Re: Alagsor Pént. Jan. 04, 2013 11:01 am
It's the new order, sweetheart. You join us, or you die.
Belépve a helyiségbe először elhúzom a számat. Nem úgy volt, hogy ez a kóceráj tele van farkasokkal? Hát mégis hol a fenébe vannak? Pár hibridem már napok óta figyeli a pubot, és pár órája még azt jelentették, hogy többen is érkeztek, szokatlanul sokan összejöttek ma. Az volt a további feladatuk, hogy lehetőleg egyikük se hagyja el az épületet, amíg ide nem érünk. Szóval itt kell lenniük. Egy kis fülelés után hamar felfedezzük, hogy odalenn vannak az alagsorban. - Csak utánatok – engedem előre a hölgyeimet egy karmozdulattal. Mielőtt a nyomukba indulnék, még magamhoz szólítom a pultos lányt, és kifaggatom arról, hogy mi folyik odalenn. Az igézéssel most nem is próbálkozom, nyilván biztosították magukat annyira a hibridjelöltjeim, hogy verbénát adnak a lánynak. De így is készségesen válaszolgat, majd mutatja az utat nekünk lefelé, és még egy pótkulcsot is hoz magával. Nagyszerű! Magam elé engedem mindhárom nőt, én csak a sor végén, a hibridjeim után sétálok be a terembe. Szórakoztató, hogy itt már mindenki ismer mindenkit. A nagy lelkesedés, ahogy Renee Kira nyakába veti magát, majd Anne üdvözlése. A fejemet ingatom, és közben széles mosoly kúszik az arcomra. - Mint egy nagy boldog család, nem igaz? Illetve hamarosan az leszünk – teszek még egy lépést befelé. – Bár őszintén bevallom, kicsit csalódott vagyok. Azt reméltem, többen leszünk… Hmm… sebaj – vonok vállat, majd szó nélkül kicsavarom a kulcsot Ems kezéből, aztán az ajtóhoz lépek, és a biztonság kedvéért bezárom. Nem mintha bármi esélyük lenne a drágáimnak a menekvésre. De így biztosan nem azon fog múlni a dolog, hogy valamiről megfeledkeztem volna, és óvatlan lennék. Másfelől így nem lesz kérdéses senki számára, hogy nincs egérút, nincs B választás. - Nyilván nem kell senkinek bemutatkoznom. Talán néhányatok már várt is engem – kúszik pillantásom a sötét, göndör hajú lányra, aki nem lehet más, csakis Ava. Többektől hallottam, hogy keresett engem. Hát most megtalált. - Mindenkinek eljön a maga ideje, kedvesem. Azok kedvéért, akik esetleg tájékozatlanok maradtak volna velem kapcsolatban: Klaus vagyok. Mától az új alfátok – az utóbbi kijelentéshez egy gonoszkás mosoly is párosul. - És hogy mindenki előtt egyértelmű legyen, ismertetném az új szabályt: csatlakozol, vagy meghalsz. – A szomorú az, hogy ilyenkor még többen dacosan az utóbbit választják. Pedig utólag mind hálás, szóval nem értem, mire ez a nagy drámázás. Én mindenesetre hacsak tehetem, nem adok túl sok esélyt arra, hogy a halálba meneküljenek. Túl értékesek nekem ahhoz.
Szóval akkor Renee, az újszülött hibrid fogja cserélni a tasakokat? Nem lesz neki könnyű, hiszen elég nehéz visszafogni a vér utáni vágyat. Magamban csak sok szerencsét kívánok neki, miután Klaus mondja, hogy nézzek körül. Egy gyerekkel találkozok csak, aki úgy néz, mintha egy filmjelenetet forgatnának, s közben csak eszi a fagyiját. - Ebből az egészből nem fogsz emlékezni semmire. Nem láttad mi történt, csak sétáltál és etted a fagyidat. Egy követ rugdostál, míg az be nem esett a csatornába, majd mentél tovább haza – igézem meg a kisfiút, majd elindítom a másik irányba. Ha meg erre lakik, akkor kisebb kerülővel megy haza, nem árt neki, legalább sétál. Büszkén megyek vissza a kocsihoz, majd figyelmesen nézem, ahogy Klaus felviszi Elenat a tornácra. Ez is meg van. A vértasakokat beteszem a csomagtartóba, majd beülök Renee mellé az autóba. Nem mondok semmit az úton. Csak ülök némán és bámulok kifelé az ablakon. Nézem az eget és napot, mely beragyog mindent. Gyönyörű. Megérkeztünk. Egy étterem előtt vagyunk. O’Conell.. Ismerős ez a név, csak azt nem tudom, hogy honnan. Talán majd bent kiderül. Kíváncsi vagyok, hogy hány farkasból lesz hibrid. Érzem őket, érzem az illatukat, és hallom őket, de csak nagyon halkan. Biztos a pincében vannak. Klaus után én is kiszállok az autóból, és nyugodt léptekkel követem az alagsorba. Jól éreztem, hogy ott vannak. Egyre erősebben hallom a hangjukat, mígnem beérünk a terembe. Renee rögtön megöleli a lányt, akinek a neve olyan ismerős volt számomra, és már tudom is, hogy honnan. A 20’-as évek buliról, arról az estéről, amikor annyi minden történt velem. Az estéről, amit próbálok elfelejteni. Igen, ez az a lány. De nem akadok ki, már nagyjából túlléptem a történteken. Csak egy rossz este volt, semmi több. - Üdv újra Kira – mondom összefont karokkal, miközben egy kisebb mosoly jelenik meg az arcomon. Megeshet az is, hogy még jóban leszünk.. Ki tudja? Bármi megtörténhet akkor, ha valaki hibriddé változik. Én is megváltoztam, de jó irányba. Kíváncsi vagyok, hogy az itt lévő farkasok további élete hogyan fog alakulni.
Egyre lelkesebb vagyok, alig várom már, mikor érünk utolsó állomásunkhoz. Először idegenkedtem ettől az egész hibrid vagyok és kötődök Klaushoz dologtól, de kezdem megszeretni. Elő pillantásra, mint mindenki, én is azt hittem, hogy Klaus gonosz és csak a rossz szándék vezérli, féltem, hogy nekem is ártani fog, de nem így lett. Kellemesen csalódtam benne, nem kényszerít olyanra, amit nagyon nem akarok megtenni és - eddig - még nem kerültem életveszélyes helyzetbe sem. Mosolygok és nyugtázom magamban az elismerő pillantásokat. Ezt akartam elérni, hát most kiélvezem. Klaus én Anne elmennek körülnézni, én pedig ott maradok Elenával. Nem biztos, hogy jó döntés volt engem hagyni itt Elenával és a vérrel. Olyan szép, ahogy csordogál bele a tasakba. Vérvörös, élénk és... éhes lettem tőle. Alig tudom visszafogni magam, de nem bánthatom Elenát, így csak cserélem a tasakokat, ahogyan Klaus mondta és próbálok másra koncentrálni. Fellélegzek, mikor Klausék visszatérnek és próbálok a lehető legtávolabb kerülni a vértől. Mikor elindulunk, még mindig lehet érezni a kocsiban az illatát, de szerencsére nem sokat utazunk. Kipattanok a kocsiból, amint Klaus leállítja a motort és követem őt az alaksorba. Izgatottan nézek körül és nem hiszek a szememnek, mikor meglátom Kirát. Ő volt az egyik oka annak, hogy eljöttem szülővárosomból. Ő volt a legjobb barátnőm, de féltem, hogy ártok neki a vérfarkas énem miatt. Nem tudtam, hog ő is itt lesz. Akkor ő is...? - Kira? Kira! - jelenik meg boldog mosoly az arcomon és nem érdekel a helyzet sem, nem érdekel, hogy ő is vérfarkas, csak az számít, hogy újra láthatom és abból kifolyólag, hogy miért vagyunk itt, sokat leszünk együtt. Ő is hibrid lesz. Előtte termek és magamhoz ölelem. Olyan rég nem láttam már és úgy hiányzott! Istenem, mennyi gyermekkori emlékem fűződik hozzá. Volt, hogy ő volt az egyetlen, akinek beszéltem a problémáimról, csak benne bíztam. - Hiányoztál! Nem is tudtam, hogy te is... - szükségtelen volt befejeznem a mondatot, tudta, mire gondolok. Felmerült bennem a kérdés, hogy mi van, ha nem akar hibrid lenni, engem is megutál? Nem számít, mit szólok hozzá, segítenem kell átváltoztatni. Inkább gyorsan elhessegettem a gondolatot, miszerint utálni fog. Még csak most találkoztam vele ismét, sok-sok idő után.
>
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Alagsor Hétf. Dec. 17, 2012 2:51 pm
/Klaus, hibridek, Kira/
Valószínűleg senkinek fel sem tűnt a jelenléte. Nem lepte meg a dolog; hisz ez már hosszú-hosszú évek óta így volt. A falkában sem találta meg azt amit keresett; kezdte elhinni, hogy valóban a magány, az egyedüllét az ő sorsa és nem több. Mégis ő maga is felemelte a fejét mikor Kira a falkavezért kezdte szidni. Egyetértett a nővel. Ő is saját maga akarta megváltoztatni az életét, azért volt itt, hogy hibrid legyen belőle, bármi áron. Hallott a dolog menetéről és nem félt a haláltól. Nem lehet rosszabb mint átváltozni, ez biztos volt. Emsre pillantva maga is értetlenül vonta fel szemöldökét, nem értette mit keres itt a lány, akinek semmiről nem szabadott tudnia és elviekben nem is tudott. - Mi a? – szólalt meg Craig mire Ava azon nyomban ott termett, hogy befogja a száját. Merész lépés volt egyszerűen elhallgattatni a falkavezért, főleg annak függvényében mennyire pökhendi és öntelt alak is volt a férfi, aki már azért is a falhoz vágta a falka tagjait mert az egóját megsértették. Keze kissé megremegett, főleg mikor megérezte Kira félelmét de nem csak az övé töltötte ki az alagsort. Mikor Craig bólintott, Ava végre eleresztette. Tudta, hogy szemtelenség amit művelt de a legkisebb mértékben sem érdekelte. Ha csak arra gondolt, hogy vadászok bukkannak rájuk... azonnal végük van. Tekintete Kirát kereste és mikor végre megtalálta, az ajtó mellé lépett, arrébb vonszolta Emst. Szemeivel nem a falkavezért kereste, hogy mi legyen a nővel hanem a bár tulajdonosát Kirát, hiszen mégis csak az ő alkalmazottja volt, arról nem is beszélve, hogy bejutása a falkavezér óvatlanságának volt a következménye. - Megtennéd, hogy megnézed mi a helyzet a boroknál? – hessegette odébb csöndesen az értetlen halandót de nem volt idejük magyarázkodni. A hátul elfekvő hordók között talán biztonságban lesz. Amint Ems végre megmoccant, Ava az ajtó mellett termett, várva, hogy ki lép be az azon... s jelezve társainak, hogy ha nem az akire számítanak, akkor támadjanak.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Alagsor Vas. Dec. 16, 2012 11:41 pm
Klaus n' his hybrids vs. Kira
A kulcs másodjára is elfordult, Craig pedig még egyszer leellenőrizte a zárat. - Kezdhetjük! - Egy erőteljes bólintással jelezte, hogy az ajtó zárva van. Nevezz paranoiásnak, de manapság az ember - vagy a farkas - sehol sincs biztonságban - még otthon sem. Valósággal üldöznek, hajcsároznak bennünket, mintha holmi vadak volnánk. Oké ... egyrészt azok vagyunk, de (fél)emberként jogunk van a szabadsághoz. Viszont, mindezek ellenére döntést kell hoznunk afelől, hogy a szabadság melyik formáját választjuk: szabad akarat, vagy szabad test? Az átkozott Hold magához láncolt, s a minden egyes teliholdkor átélt fájdalom kezd egyre elviselhetetlenebbé válni. Anno azt mondták, hogy az idő elteltével egyre könnyebb lesz az átváltozás, hát ... az igazság az, hogy hazudtak, mert annak ellenére, hogy valóban rövidebb ideig tart, a fájdalom egy csöppet sem lett enyhébb, elviselhetőbb meg pláne nem. Talán akad pár kivétel, de mi öten, akik ebben a teremben ülünk, tanúsíthatjuk, hogy a fájdalom képes megváltoztatni az embert. Visszatérve a döntésre tehát, vagy maradunk vérfarkasok, és minden egyes teliholdkor megpróbáljuk elviselni az amúgy elviselhetetlen fájdalmat, vagy önként állunk be a Hibrid "seregébe", ahol majd megszabadulunk a fájdalomtól, és a józan eszünktől. Nevetséges, ugye? Pár hónappal ezelőtt még a gondolat sem merült fel bennem, mi több, azért költöztem ide, hogy megkeressem, és megöljem azt az átkozott bestiát, de mostanra minden megváltozott. Visszagondolva arra a találkára a Grill-ben, már egy félkész tervünk is volt, amit talán sikerült is volna véghez vinni, de Adrian - jó szokásához híven - lelépett. Szóval, mondhatni egyedül maradtam, és a bennem rejlő dilemma szép lassan kezdett kibontakozni. Maga az ötlet, hogy adjuk fel magunkat, alig két napja merült fel bennem. Aznap, amikor az én utánozhatatlan Roxxie-m egy ártatlan mozdulattal majdnem kitörte a nyakamat. Önző vagyok, mert valójában egy fikarcnyit sem érdekel Craig, vagy a többi suhanc élete. Már nem érzem magam normálisnak; félek a teliholdtól, és az azt megelőző vagy éppen követő napoktól; idegesít a kiszolgáltatottság és az erőtlenség, mert én mondom neked, azt leszámítva, hogy fizikailag erősebbek vagyunk, az érzelmeink irányítanak bennünket. Állítólag a vámpírok ki tudják kapcsolni az érzelmeiket, és jelen pillanatban az érzelemmentes életre vágyom a legjobban. Viszont, nem akarok én lenni a különc, az egyetlen falkatag, aki feladja magát. Az alfa Craig, de a pontot én fogom a mondat végére tenni. Végtére is, ez a hely az enyém; én biztosítom számukra a menedéket, és a szórakozást egyaránt. Szóval vagy engedelmeskednek, vagy húzhatnak a fenébe. Az én szótáramban nincs harmadik lehetőség. - Kira? Figyelsz ránk? - Zökkentett ki a kérdés a gondolataimból. Ahogy feleszméltem, úgy tűnt, hogy ők már rég elkezdték, vagy tán már be is fejezték azt a bizonyos beszélgetést. - Szóval, minden marad a régiben - kaptam el egy rövid mondatot, amit azonnal le is reagáltam a magam módján, ami annyit tesz, hogy felugrottam a székről, és csípőre tett kezekkel végigkarcoltam a tekintetemet az idióta bandán. - Mégis ki mondja ezt? - Vontam fel a szemöldökömet. - A falkavezér? - Cseszd meg a falkádat, te - kezdtem bele dühösen, de még mielőtt sikerült volna befejeznem a mondanivalómat, Ems belépett az ajtón. Micsoda?! - Craig, azt hittem, hogy bezártad az ajtót - biccentettem Ems felé, aki látszólag, hmm ... eléggé zavartnak tűnt. Nem túlzok, szegény pára valósággal remegett a félelemtől. Craig vállat vont, s motyogott valamit, miszerint biztos, hogy bezárta az ajtót. - Valóban? Akkor mégis mit keres itt ... ez? - Pillantottam Ems-re, aki nem viselte valami jól a rá irányuló figyelmet. Azt hiszem, szabadságot kéne adnom neki, mert túl sok teher van a vállán, arról ne is beszéljünk, hogy mennyire szőke (és itt nem a hajszínére utalok). Egy gyors grimasszal és mozdulattal "rákérdeztem", hogy mit keres itt, mire ő egy angol férfiról kezdett el beszélni. Szemöldökömet összehúzva fintorogtam rá ismét, de a hangos léptek félbeszakítottak. Csak remélni tudom, hogy nem ellenőrök.
A hozzászólást Kira M. O'Connell összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 01, 2013 3:47 am-kor.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Alagsor 
