world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (28 fő) Kedd Szept. 24, 2013 12:06 am-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
írta: Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
írta: Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
írta: Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
írta: Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
írta: Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Share| .

Essence Bates

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



welcome to my world
avatar

► Residence :
ԅ new orleans
► Age :
28
► Total posts :
431

DAMNED WEREWOLF ◯


TémanyitásTárgy: Re: Essence Bates Pént. Dec. 16, 2016 11:31 pm




GRATULÁLUNK, ELFOGADVA!


Üdv köztünk, Essence!
Hát először is meg kell dícsérnem a csodálatos neved. Nagyon tetszik, jár a piros pont érte. Másodszor pedig az előtörténeted is tökéletes lett, teljesen átadod az írásoddal, hogy milyen a karaktered. Igazából nem is tudom eldönteni, hogy téged sajnálnom kellene vagy sem. Bár az ártatlan bárány szerepében vagy, de nekem valamiért úgy tűnik, hogy ez csak szerep és valójában benned is egy kisördög lakozik. Ami igazából érdekessé teszi a karaktert, kíváncsian várom a folytatást, hogy mi lesz veled. Szóval el is fogadlak, szaladj és foglalj avatart, aztán intézd el az elrablódat is. Wink




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



welcome to my world
avatar

► Total posts :
65

HUMAN BLOODBAG ☮


TémanyitásTárgy: Essence Bates Csüt. Dec. 15, 2016 7:55 am




Essence Valerie Bates
BECENEVEK
Sence, Sen
KOR
huszonkettő
SZÜLETÉSI DÁTUM
1994.03.13
SZÜLETÉSI HELY
Nizza, Franciaország
FOGLALKOZÁS
Nem egészen foglalkozás...
CSALÁDI ÁLLAPOT
Szexrabszolga és vérbank...?
FAJ
Ember
PLAY BY
Holland Roden
A külsőm szinte tükörképe a bensőmnek. Méregzöld szemeim a lelkemet csillogtatják, mely elhagyatott, magányos, gondoskodó, szeretetteljes, bizakodó. Ha ki szeretnék emelni egy rossz tulajdonságom, az az lenne, túlságosan naiv vagyok. Ártatlan pillantásokban bedőlök, csapódok egyet, majd, mikor újra megcsillan az a feddhetetlen fény, ugyanúgy megfordul a fejemben kockázat nélkül, hogy csak egy botlás volt az átverés. Rengeteg csapást éltem túl, mégis szeretem az embereket, olyanoknak amilyenek. Nincsen egy ugyanolyan sem, mind külön, sajátos világ, melyet teljesen képtelenek vagyunk megérteni, hisz nem vagyunk benne. Enyémet sem érthetik meg, hogy miért nem kopott el a szívemben égő remény, miért hiszem azt folyton, megmenthetek menthetetlen lelkületeket. Hiszem, hogy egy személy képes megváltoztatni a másikat. Ezért tűnt el a szeplőtlen személyiségem egy darabja, mióta magával a vérszívóval élem mindennapjaimat. Fehér spirituszomba beszökött egy fekete folt, amely mindig növekszik, igyekezve elnyelni a világosságomat. Valian volt az árnyék a fényemben, én pedig a fény az árnyékában. Megláttam a szépséget a sötétségében, ez vonzott annyira. Mindig is vágytam a kalandokra, mellette pedig groteszk módon megtaláltam. Sosem kaptam szeretetet, tőle pedig minimális szinten elérem, ha tarkítja ezt a szép képet a folyamatos bántalmazás. Tűröm, mindig tűröm, lenyelem, próbálom nem negatívként megélni, hanem inkább izgalomként. Boldoggá akarom tenni őt is, ahogy mindenkit. Végre, valaki elfogad egy darabkát a szívemből, ha vonakodva, titkolva is, én pedig egész életemben erre vártam.
Küllemem nem változott, mióta vele vagyok, pedig már egy éve, csupán az öltözködésem lett merészebb. Eperszőke tincseim pigmentáradatában inkább az eper van fölényben, mintsem a szőke. Teljesen egyenes állapotában derekam alját súrolják. Dús hajkoronával büszkélkedhetek, színe pedig természetes, ez illik az arcomhoz is. Alsó állcsontom markánssága miatt vonalként kiemelkedik, ahogy ezt járomcsontom is teszi, ezzel téve jellegzetessé, ha mondhatom egyedivé a megjelenésem. Hajamhoz hasonlóan, ajkaim is dúsak és eper színűek, kiemelni különféle rúzsokkal szoktam. Említettem már méregzöld szemeimet, melyek nagyok, szimmetrikus távolságban helyezkednek el orromtól. Az orrom, igen, pisze, gömbölyded, és apró. Feljebb haladva orrnyergem végénél, ahol találkozik homlokommal, két oldalt helyezkednek el szemöldökeim, vékonyak, kevésbé íveltek, de megtalálható az ív is alakjukban. Nyakamtól lefelé, vékonyka vagyok, sugallva, a légynek sem tudnék ártani, s így is van. Rejtegetem testemen található intim pontjaimat kitartóan, csak egyetlen embernek mutatom meg őket. Csak, és kizárólag előtte vagyok hajlani a kivágott felsőkre, megengedettnél rövidebb szoknyákra, vagy testemre tapadó ruhadarabokra. Nem én vagyok maga a magamutogatás, hiába voltam prostituált, családi kényszerem miatt. Formás lábaimat pedig igyekszem mindig nőiesebbé tenni magassarkúimmal, meggyőződésem, minél magasabb, annál szebb. Alacsony vagyok, százhatvan centiméteremmel megengedhetem akár a tíznél több centis sarkakat, hogy kiegyenlítsem törpe termetem. Aprócska vagyok, törékeny virágszál. Vajon el fog valaha nyelni homály? El fog fakulni tisztaságom egyszer? Magam sem tudom.
K.
18
-
Üveges tekintetem szegeztem a piszkosfehér ágyneműmre, fekhelyem fejrészére most ülve helyezkedtem el, arrébb gyűrve párnámat, hogy térdeimet átölelve meredhessek a plédre. Egyetlen mozdulatomat a karom mozgása jelentette, ahogy a rohamosan égő, ezzel fogyó cigarettámat ajkaimhoz emelem, mélyet lélegezve mérgező füstjéből, majd a hamutálhoz mozdítottam. Monoton volt.
Többre nem voltam képes, testem fedetlen volt, senki sem láthatta, mégis rejtegettem az összehúzódásommal. Görnyedt hátamon vastag, kékeslila vonalak húzódtak, nyomként, hogy valami szörnyűség történt a testemmel. Akárhányszor más pozícióba helyeztem gerincemet, sajgott, ha valami tapintotta, legyen az kéz, vagy épp az ajtófélfa, égetett, mintha akkor került volna oda. A Huszonnyolc ujjpercemből csak kilenc nem pompázott bíborszínben, merevedve, hiszen hajlítani nem tudtam őket. Ügyeltem rájuk, ezért nem erőltettem meg őket, a cigarettaszálat is épp olyan gyengén tartottam két ujjam között, hogy bármelyik percben magamra ejthetném. Nem mozgatott meg a tudat, hogy a kegyetlenség mellé óvatlanságom jele is kerülhet, hiszen már rég lemondtam önmagamról.
Vonásaim meg sem rezdültek, pedig nem simán az ágytakarón található fehér pigmenteket fürkésztem, hanem az azon található alvadt, keményebbé vált vért. Tudtam, kiből származik. Egy olyan személyből, akit egész életében megaláztak. Akit tulajdon apja árulta, ugyan drágán, de árulta. Akihez sosem ért senki, ki nem volt tőle idősebb minimum tizenöt évvel. Akinek sündisznó-szindrómája van, akinek Stockholm-szindrómája van, aki megsebzett, kihasznált. Nagy szíve van, szeretni szeretne, de fél a szúrástól. Aki ennek ellenére mégis szeret, rossz embert ugyan, de képes szerelemre, ha nevezhetem annak. Aki mindig reménykedik, egy nap jobb életet kaphat. Aki biztatja magát, hogy egy nap legyőzi a pótolhatatlan érzelmet, és elmenekülhet szerelmétől örök időkre. Ez a személy én vagyok. Az pedig az én vérem.
Összerezzentem, mikor ismerős hang ütötte meg füleimet. Az irányába fordítottam a fejem, de sehol sem volt. Agyam újra lelkemnek végzetes játszmát űz velem, a poszttraumás stressz szindróma a szindrómáim listáján díszeleg kegyetlen módon.

„Ha sikítani mersz, még egy perced bánja‟ búgta fülembe játékosan. Sehol sem volt jele számomra a szórakozásnak, ujjaimba többszörös kínzó fájdalom hasított újra, s újra. Nem tudtam visszafogni, szabadulni akartam, túlélési ösztöneim beindultak, pedig nem volt rá okom. Mélyen tisztában voltam vele, nem fog megölni. Ennek ellenére mégis csúszott ajkaimra egy segélykiáltás, ami csak hangosabb lett, fájdalmasabb, amint az eddig ép ujjpercem szilánkokra tört markáns keze alatt. Arcomat könnycseppek áztatták, de testem kényszeres ficánkolása abbamaradt, eltompult, mintha feladta volna. Szavakkal kérleltem, hogy ne bántson, én szeretem, ne tegye ezt velem, bele fogok halni egyszer.
„Ne könyörögj, ha nem akarod, hogy megerőszakoljalak‟ fenyegetett újra, hogy tűrjem csöndben, ellenállás nélkül, vagy gyötrelmem rosszabbá teszi. Tudtam, hogy képes rá. Megerőltettem gyenge lelkületem, hogy eltűrjem csapásait egy hang nélkül, maximum halk nyöszörgésekkel. Nem is tudom melyik bántott jobban, a csontjaim darabkái, vagy szívemé.


Megráztam fejemet hirtelen, amint lejátszódott bennem ez, most először a történés óta. Hogy is láthattam volna a jelenetet újra, mikor az éjszaka folyamán történt. Voltaképpen, egész éjjel. Csak én, és testemen elhelyezkedő, Valian állkapcsára passzoló fognyomok árulkodnak a tetteiről. Fertőtlenítve vannak, de ott éktelenkednek a foltjaim környékén. Furcsállom, arcomon egy karcolásom sincs, az egyetlen hibák a karikáim, álmatlanságomat jelképezik, amiket ez a férfi okoz nekem. Hiába kérném vérét, tudom, nem adná, nem szán annyira, ha valamennyire teszi is. Büszkeséggel töltheti el, boldogsággal, ha így láthatja vékony testem, ha pedig pozitívumként tekint rájuk, én csak egy dologra gondolok. Több sebet akarok.
Lépteket hallottam, egyenesen a szobám felé közelednek a lábak, más nem lehet, mint Valian, mégis kíváncsian nyújtogattam nyakamat, zöld íriszeimmel keresve arcát, mikor jelenik meg. Várakozásom közepette inkább rágyújtottam még egy szálra. Bele sem gondoltam, ezt mennyire nem szereti az én imádottam.
Résnyire nyitva álló ajtóm hamarosan teljesen kitárult, nem rejtegetve már helységem látogatóját. Egy nagy, fekete-fehér szemcsés kék tálcát tartott egy kezében, ami miatt összeszaladtak szemöldökeim elbizonytalanodva és értetlenkedve, hogy miért. Láthatólag, étel volt rajta, reggeli nekem, és hazudnék, ha azt mondanám nem suhant át gondolataim között, hogy megmérgezni tervez.
Nem tudtam leolvasni arcáról semmit, miközben haladt felém, kinyújtottam elgémberedett lábaimat, jólesően recsegett, kivételesen. Leült a szélre, közel hozzám, pár centiméter választotta el derekát és a csípőm, de a tálcát saját ölébe helyezte el. Nem tudtam nem gyanúsítani, hogy készül valamire.
Nem szóltam semmit, csak figyeltem arcát, majd mikor ő törte meg a csendet, kiemelve parancsolóan szavaival és hangnemével, hogy mennyire nem szereti, ha dohányzom, el is tűnt a cigaretta kezemből, egyenesen az övébe. Elkerekedtek szemeim, eztán, az égő dohány erőszakosan a combomon lett eloltva, amitől lehajtottam fejem és összeszorítottam a fogaim, szemeimet lehunytam erősen. Próbáltam nem kiadni hangot, de lélegzetem visszatartottam, ami kitört belőlem nem éppen némán, majd a zihálás. Forró volt, csípett, égetett, nem akartam ezt. Végül eldobta a csikket, majd én úgyis felveszem.
- Hoztam neked reggelit - kezdett bele újra, megint semmilyen érzelemmel, mintha muszájból készítette volna el nekem, mintha elvárnám, és talán el akarná érni, hogy kevésbé féljek minden mozzanatától. Áthelyezte az én ölembe, majd megnéztem mit kaptam, bőséges volt, magam is meglepődtem rajta.
- Köszönöm - halvány mosollyal néztem rá, imponált nekem, hogy megtette ezt, még ha önző gesztusokkal is. Gombóc volt a torkomban, így lenyeltem azt a láthatatlan akadályt, és enni kezdtem, hagytam, hogy a finom ízek, illatok átjárják érzékeimet. Akármit is tesz, valamiért mindig szeretnék vele maradni. Talán a múltam okozta ezt. Érzem, hogy változni fog a kapcsolatunk egyszer, jó irányba, bízom benne, hogy megváltoztathatom. Csak el kell tűrnöm a rosszat, hogy utána napos legyen minden, majd, ha újra vihar lesz, együtt tartsuk az esernyőt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Essence Bates

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Everyday humans-