Mióta vámpírként kell élnem, szinte minden megváltozott.
Olyan dolgokról szereztem tudomást, melyek romba döntötték az addig felépített életemet, ráadásul percek alatt veszítettem el azokat a személyeket, akik nekem a családot jelentették. Bár három bátyámmal, és húgommal nem változott a kapcsolatunk, bennem mégis mély nyomot hagyott, hogy csak fele annyira tartozom hozzájuk, mint amennyire régen. Anyám átka és hűtlensége miatt Mikael-nél bekattant valami, önjelölt vámpírvadász lett és az volt a célja, hogy végezzen velünk. Pontosabban elsősorban velem – bár szerintem legszívesebben már gyermekkoromban megtette volna. Sokszor gondoltam rá, hogy talán jobban is jártam volna, hiszen az elmúlt éveimet szinte rettegésben töltöttem. A fájdalmas múltam pedig megtört annyira, hogy féltem, egy rossz úton haladok. Mindenképp szerettem volna változtatni, hogy ugyanaz lehessek, aki régen voltam, de féltem, hogy ez nem lehetséges.
Nagy szerencsénk volt, mikor találkoztunk Lucian-nel az egyik étkezéssel egybekötött gyilkolásunk folyamán, hiszen valamiféle esélyt kaptunk egy ideiglenes életre, mely megvéd minket Mikael-től, és nem kell bujkálnunk – egy ideig. Nemesi szerepet játszva tértünk be abba a bizonyos kastélyba, ahol megismerhettem életem szerelmét.
Mikor először megpillantottam Aurora-t, már akkor elfogott valami különös érzés, amilyet még talán sosem éreztem, és semmire sem vágytam jobban, csak arra, hogy megérinthessem. Lucian-től azonban kiderült, hogy a lány bátyja, Tristan, túlzottan félti húgát. Lucian próbált figyelmeztetni, hogy nagy bajba kerülhetek, ha játszom a tűzzel, persze akkor még nem tudta, hogy mi is vagyok valójában. Nem akadályozott semmi, hogy elérjem a célomat, hiszen láttam Aurora szemeiben is azt a bizonyos ragyogást, ami jelezte számomra, hogy őt is épp úgy megbabonáztam, ahogy ő engem.
Számomra az egyetlen probléma az volt, mikor kiderült, hogy Lucian barátom végtelenül szerelmes a Martel lányba. Döntenem kellett a saját boldogságom és a legjobb barátom között. Bár nem volt egyszerű meglépni, hogy átverjek mindenkit, de nem tudtam parancsolni az érzéseimnek, és talán nem is akartam.
Mindenkit kijátszva szerveztünk találkozókat Aurorával, ami talán csak még izgalmasabbá tette szerelmünket. Ehhez hasonló találkozót beszéltünk meg délutánra is a birtok melletti erdő szélén, az egyik fánál, ahol már többször is együtt lehettünk nyugodt körülmények között is.
Kis késéssel sikerült csak az erdőbe érnem, mivel Lucian nem hagyott menni. Kezdett valamit gyanítani, és próbált rávenni, hogy beszéljek neki, persze én ezt nem tehettem, és nem csak a saját érdekemben, hanem az övében sem, hiszen nem akartam fájdalmat okozni neki. Nem bírta volna ki, ha tudomást szerez a titkos kapcsolatunkról Aurorával, én pedig nem akartam összetörve látni a legjobb barátomat – bár talán nem érdemlem meg, hogy ezt a jelzőt használjam, hiszen a legundorítóbb módon szúrtam hátba.
Mikor közeledtem a fához, néha-néha még hátranéztem, hogy biztos nem követett-e senki, végül megkerülve a fa vastag törzsét Aurora elé léptem, és minden szó nélkül két kezem közé fogva arcát egy lágy csókot nyomtam ajkaira, miközben lehunytam a szemeim.
Hosszú másodpercek után kicsit távolodtam tőle, azonban nem engedtem el teljesen, hanem az egyik kezemmel hajába simítottam, miközben boldogságtól ragyogó szemekkel mosolyogtam rá.
- Reméltem, hogy még nem mentél el – szólaltam meg végül. – Sajnálom, hogy késtem, de Lucian elkapott, mikor indulni akartam, és nehezen szabadultam tőle.
Hihetetlenül jó volt újra megérinteni őt az után a hosszú hét után, amit külön kellett töltenünk. Kínzóan hosszú napok teltek el, és még csak figyelni sem mertem annyira, mert nem akartam bajba keverni Tristan előtt. És talán én is féltem kicsit, hogy a barátom előtt is lebukok, főleg az után a szerelmes levél után, amit képtelen voltam átadni Aurorának, pedig már rég meg kellett volna tennem, hiszen már régebben küldte el velem Lucian.
Lassan végigsimítottam a lány arcát, miközben követtem tekintetemmel a mozdulatot, és akaratlanul is mosolyogtam tovább halványan.
- Hiányoztál – mondtam neki végül és nyomtam egy hosszú puszit a homlokára is.
Bár a kapcsolatunkat nem vállalhattuk fel, azt akartam, hogy mindez soha ne érjen véget kettőnk között.

©