- Norman, a földműves. Akárcsak az apja és annak előtte az ő apja is. Vadász, akárcsak az apja és annak előtte az ő apja is. A régi isteneknek áldoz húst s vért akárcsak az apja és annak előtte az ő apja is. Norman, a fiú, Norman, a férfi, Norman, a szerető. Mond csak. Mennyire szereted a nőt Norman? A gyermeket aki nem is a tied? - keselyűként köröz. A lába elé köpök. Vértől csomós nyál csattan cipőjén de meg sem rezzen. Tekintetével érdeklődve mered rám. - Norman, az ember. A tehetetlen. - Gyermeki arca van de nem gyermek. Vérmes, öreg tekintete elárulja igazi korát. Ereje mivel könnyedén leterített más tanokat mesél mint külseje. - Norman a szabad. - Lehajol és két ujját állam alá teszi. - Norman aki beleszeretett a nőbe, aki törött volt, magányos, elhagyott és kitagadott. A nőbe aki tűzben született és akit vérben kovácsoltak olyan pokoli erőssé s gyönyörűvé akivé lett, ehhez nem férhet kétség. Azonnal belé szeretett és hiszem, hogy ő is beléd. Nem érdekelt, hogy egy másik férfitől volt várandós. A gyermeket, a leányt a sajátodként szereted. Igazán kár, igazán kár. - Ellép mellőlem. Hideg érintését még percekig érzem. - Ki vagy te gyermek? - kérdem élesen de magam is tudom, hogy nem az. - A nevem Theresa. - egyszerű gyermekded hang. - Nem vagyok gyermek. Ahogy azt magad is észrevetetted már Norman. - körbetáncol ismét. Térdre kényszerítve figyelem. - Norman, az ember én valami olyasmi vagyok amit fel sem foghatsz. Háromszáz éves is elmúltam már. Most azonban egyedül maradtam Norman. - tekintetét az enyémbe fúrja. - Szükségem van rád. S ha azt akarod, hogy a szeretett nő és a lány éljen, szükséged lesz rám. - Theresa. Háromszáz éves. - Vándor vagyok. Talán maga Freya vagyok. - Felpillantok. - Te nem vagy az isteneim egyike. - Lebiggyeszti ajkait. - Talán. Te azonban velem fogsz tartani és ölni fogsz értem. - Mintha szomorúság itatná szavait. - Biztonságban lesznek? - Theresa bólint. - Akkor legyek Norman, az embertelen. - Újra bólint. - Az leszel. Norman, a bestia.

Theresaval kezdődött minden. A gyermeknek tűnő halhatatlannál, akinek társra volt szüksége. Akinek gyilkos kellett maga mellé és én azzá is váltam. Embertelen szörnyeteggé. Mészárossá. Veszett vaddá aki attól kezdve, hogy vámpírként ébredt megállíthatatlan bestiaként járta az éjszakákat. Istentelen hitetlenné lettem aki bérgyilkosként kísérte Theresat útjain. Legfontosabb dolgom az ő védelme volt és ez mellett meggazdagítása. Nem csak vérben de pénzben is fürösztenem kellett ő pedig cserébe védelmet ígért a családomnak. Nekem mindegy volt kinek az életét veszem el. Mindegy volt, hogy férfi, asszony vagy gyermek. Mindegy volt, hogy ujjak tépik ki a szívüket vagy dárda fúrja át azt. Nem számított, hogy penge vágja el a torkot vagy agyaraim marják ketté a húst. Veszett gyilkossá váltam és semmi nem számított többé csak az, hogy ölhessek.

Két évszázadon keresztül nem ismertem mást mint a bestia életet. A brutalitás barbári élvezetével és kegyetlenség mocskával háltam nap s nap után. Bejártam Amerikát, megismertem a nyugatot, keletet, delet. Megismertem a napot és az éjszakát. Beutaztam Európát de Theresa gondosan ügyelt rá, hogy elkerüljük az északi földeket ahol újra isteneimre lelhetnék. A művészetek és háborúk engem hidegen hagytak. Lassan elfeledkeztem egykori halandó életemről, Normanról a szeretőről és apáról, a földművesről és vadászról. Nem maradt belőle semmi. Norman voltam a veszett, a vad. Nem maradt más bennem mint a végtelen éhség mely egyre többet kívánt. Gyilkosságaim elhíresültek; hol hasfelmetsző Jacként is emlegetnek a mai napig. Igaz-e? Rád bízom hitedet de annyit elmondhatok, hogy Londonban éltem abban az időszakban. Szívesen mesélnék erről a két évszázadról de magam sem emlékszem többre az utazásoknál és a vérontásnál. Kivéve talán egyetlen nőre aki Theresa mellett az életembe lépett, miután elhagytam a szeretett nőt. Ronja a boszorkány.

1989 telén ismertem meg. Ronja egy magabiztos fiatal nő volt. Kedves, szelíd lélek. A légynek sem ártana. Tekintetében ártatlanság pihent és megbocsátás még akkor is amikor Theresa elvágta a torkát. Ronja segített visszatalálnom az istenekhez. Éppen csak felnőtté érett mikor megismertem és tíz éven keresztül élt mellettünk. Theresa boszorkánya lett épp olyan okokból amiért én a fenevadja. A terhe és fájdalma pedig engem is emlékeztetni kezdett arra, hogy ki voltam egykor. Norman, a földműves és vadász akárcsak az apám és annak előtte az ő apja is. Ronja mélyen hitt a régi istenekben, azokban az istenekben akiket én egyszer elhagytam és akik Ronjan keresztül ismét rám találtak és magukhoz fogadtak. Odin megbocsátott, Freya keblére ölelt, Thor pedig megmutatta számomra a Valhalla kapuit aznap éjjel mikor Ronja meghalt. Harcoltam. Harcoltam érte. A gyermekemként szerettem és küzdöttem érte de elkéstem és Ronja odaveszett. Theresa pedig elmenekült.

Azon az éjszakán megfogadtam az istenek előtt, hogy elég volt a vérontásból és brutalitásból és megvédelmezem az olyan ártatlanokat, mint Ronja. Tudom, hogy életének a célja az volt, hogy visszavezessen önmagamhoz. Tudom, hogy lelke az istenek mellett nyugszik és valahol épp koccint a fejem felett. Az ő halálának köszönhetem, hogy Norman már nem csak a veszett, a bestia. S azt is az ő halálának köszönhetem, hogy megtudtam, Rowena él. S van egy fiam. Az én fiam. Meg fogom őket találni. Az életük része akarok lenni ahogy egykor voltam. Ha Rowena engedi.