Ülj ide mellém, valamit mondok, szomjas vagy látom, egy üveg bort kibontok, figyelj…
Na jó, azt azért nem!
Hol is kezdhetném? Szóval hát… a gyerekkoromról nem tudnék sokat mesélni. Sőt, szinte említésre sem méltó, hiszen úgy éltem, akárcsak a többi gyermek. Hatalmat akartam már akkor is,  pedig akkor még azt sem sejtettem, hogy mit takar az a szó, hogy hatalom. Azt viszont éreztem, hogy valójában mire is születtem!
Amikor aztán felnőtt lettem, bekerültem a nagy társadalomba. Görögország telis-teli volt gazdag nőkkel, s ha már én is mecénásnak mondhattam magam, gondoltam, hogy még nagyobb legyen a vagyon, szereznem kell egy olyan nőt, akinek aztán tényleg tömérdek volt a vagyona.
Azonban, nem voltam olyan átlagos kölyök sem régen. Kiskorom óta tanultam a boszorkányság csínját-bínját, noha azonban az óvatossággal is kellett figyelni. Gyakori volt az, hogy elevenen elégettek egy embert, csak mert tudták, hogy kiáll a sorból a hétköznapi emberek közül. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy igen is, sokat foglalkoztam ezzel, és 2000 évig volt időm kigondolni minden varázslatot. S lám, úgy érzem azóta, hogy a hatalmam megsokszorosodott.
Megismerkedtem aztán álmaim asszonyával, aki egy szolgalány volt, de a tekintete magával rántott. Akkor már vőlegény voltam, hiszen megkértem Qetsiyah kezét, aki szintén mecénás nő volt. Ő volt a menyasszonyom, de még nem házasodtunk akkor össze, hiszen az állította meg ezt az egész rituálét, hogy más nőbe szerettem bele. Amara néven hallgatott, habár soha nem tarthattam vele a kapcsolatot.
Tudni illik, Qetsiyah egy álnok nő volt, és tudott minden egyes lépésemről. Pontosan jól tudta, hogy nem vagyok hűséges típus, ezért foggal-körömmel óvott engem minden nőtől, habár ebbe nagyon is belefáradtam.
Ez a háromszög aztán mi mással is végződhetett volna, mint az örök száműzéssel?  Tessa rájött, hogy valójában a szívem más nőé. Minden az esküvő napján derült ki. Tudni illik, a menyasszonyommal egy Vándor névre hallgató koven tagjai voltunk, igazából, ezt Tessa alkotta meg. A buliban én is benne voltam, habár inkább csak életem szerelmével akartam lenni mindenáron.
Tessa egy elixírt alkotott meg, amit aztán Amarával itattam meg. Mindez arra szolgált, hogy az örökkön örökké tényleg beteljesüljön.
Qetsiyah elátkozott bennünket Amarával együtt. Engem egy hegy hasába rejtett el egy sírba zárva, ahol aztán 2000 évig szomjaztam, és próbáltam vonzani magamhoz az embereket, hogy kiszabadítsanak csel által. Ősi voltam, ezért nem is kicsit szenvedtem azért, amiért igényeltem volna a vámpírvért.
2000 év után pedig újra meglelt minket Amarával a halál angyala, s onnét aztán úgy éreztem, hogy nincs visszaút. Vissza akartam jönni az élők közé, hogy Amarával lehessek. A túlvilág bugyra rosszabb volt, mint a síron túl. Úgy éreztem, hogy az élet annyira kegyetlennek tartott, hogy sehova se akartak befogadni a halálom után, de még a pokolba sem, hiszen elfoglalnám még az ördög helyét is.
Később aztán láttam, hogy a túlvilág meghasad. A nagy fehérségen egy fekete folt, és tudtam, hogy ez a kiút. Ha meg nem, úgy is mindegy lett volna nekem.

A mai nap folyamán pedig itt vagyok az élők közt, szeretett Amarámmal együtt. Később utánanéztem, hogy miért nyílt ki a túlvilág. Damonék megjárták a túlvilágot, noha ez által a kapu is kinyílt. Pont akkor, amikor megszűnt volna a túlvilág. És itt vagyok. Újra, hogy megbosszuljam azokat, akik végül a túlvilágra juttattak.