once upon a time..

Gratulálok Alex!
Sikerült teljes mértékben elszakadnod a húgodtól. Megbántottad, nem csak tetteiddel, hanem szavaiddal. Csalódott benned, pont benned a hőn szeretett, bálványozott bátyában. Igaz, az élete során sok pofont kap, de azokat lenyeli, viszont tőled durva volt. S tudod miért? Mert szeretett téged. Szóval hadd gratuláljak még egyszer, hogy megfosztottad őt az egyedüli boldogságtól.
Teljesen elmerültem a minket körülölelő tájban. Mintha egy egészen más látvány fogadott volna minket mikor idejöttünk. Akkor minden szép, nyugodt volt, tisztára egy idilli környezet, mely mostanra megváltozott. Most csak hervadó, szirom nélküli virágokat láttam, a fák gallyai szomorúan konyulnak lefelé, míg szürke gomolyfelhők tarkítják az eget. A mennydörgés pedig egy az egyben tükrözi háborgó lelkemet.
- Kérlek. – fordultam meg, és egyenesen szembe találtam magam vele. – Hagyd már abba a siránkozást. Ideje felnőnöd, s szembesülnöd, hogy az élettel. – a mondatom végén akaratlanul is megejtettem egy gúnyos mosolyt. Jobb most tudnia, hogy e világ számunkra, a pórnép részére nem mézesmázos. Egy jó kérővel tud majd csak kiemelkedni sorsunkból. Viszont milyen előkelő venné el őt? Lehet, hogy bájos, de manapság minden attól függ, hogy honnan származol..
Vádolása szíven ütött, és a mosoly egyből lehervadt az arcomról. Megbántott, és ez ki is ült az arcomra. Tekintetem ellágyult, s oldalra biccentett fejjel tanulmányoztam őt. - Nem bántottalak meg. – feleltem halkan, s szavaimat teljesen elnyelte a szél süvítése. Képtelen voltam felfogni, hogy ezt mertem vele tenni. Így hangosan kimondva még szörnyebben hangzott. Egy igazi szörnyeteg vagyok. Hátat fordítottam neki, képtelen voltam tovább a szemeibe nézni. Hangosan fújtam ki a levegőt, törni-zúzni szerettem volna. Az utóbbi pár hónapban csak így tudtam levezetni a feszültséget.. Gyerekként is forrófejű voltam, de felnőttként még jobban. A múltkor úgy összeverekedtem egy férfival, hogy a többieknek kellett lefognia engem, mielőtt az életét vettem volna a piócának. S az a vicc, hogy már nem emlékszem min kaptunk össze. Mintha teljesen sötét lenne azaz éjszaka számomra. Mintha nem én lettem volna..
- Megbántad a csókot? – kérdeztem még mindig háttal állva neki. – Tudod mit? Ne felelj erre. – folytattam, és tudtam, hogy ha még tovább kínozna, akkor nem bírnám sokáig. Lehet, hogy sokkal fiatalabb nálam, de olyan nagy hatást gyakorolt rám. Senki se volt még erre képes.. És a saját tulajdon húgom csavarja el így a fejemet! Mégis mit képzelek?!
Kétes érzelmeimet pár mondattal sikerült elűznie. Helyette a harag gyülekezett bennem. „Ne.. Ne bántsd őt.” ~ hajtogattam magamnak, de túl késő volt. A másik, sötét felem legyőzte a bennem folytatott harcot, és megfordulva erősen megragadtam a tarkóját és magamhoz rántottam. – Mit mondtál te kis r*banc? – suttogtam egyenesen az arcába, és szerintem ezzel nagyobb hatást értem el, mint az üvöltéssel. Tekintetem oly hideg volt akárcsak a jég. Sikerült teljesen kihoznia a sodromból.. Pont neki. – Leselkedsz utánam? – kérdeztem vissza, mintha az előbb nem hallottam volna őt tisztán. Visszataszító. Nem ő, hanem én. Undorodtam magamtól. Nem tudom, hogy mit látott, de van egy-két tett, melyekre nem vagyok büszke. Előszeretettel vagyok én a domináns fél az ágyasaimmal, nem tántorítanak el engem az eszközök, a mocskos szavak, a durva viselkedések. És ha mindennek a szemtanúja volt.. – Igen ezt akarom. Azt akarom, hogy még nálam is egy betegebb embert szerezz magadnak. Azt akarom, hogy szenvedj, és visszakívánd atyánkat. – löktem el őt szinte magamtól, és magam elé mutattam. – Most pedig takarodj. Atyánk már keres téged. – vigyorogtam úgy, mint egy félőrült és a hazánk felé vettem az irányt. Mélységesen csalódtam benne, de úgy véltem.. hogy ez az érzés kölcsönös.

† music: - † note: az eredeti ezerszer jobb volt † words: 560

◌

once upon a time..

Nem mondta ki, de láttam rajta, hogy mennyire mélyen érintette elutasításom. Még csak egy gyerek volt, nem tudta elrejteni érzelmeit, sebaj idővel majd ezt is megtanulja.
Sajnáltam. Belülről mart a fájdalom, miért kellett így bánnom vele? Apánk mellett így is elég pofont kap, egy pillanatra sikerült boldoggá tennem őt, s most azt is elvettem tőle. Miféle ember vagyok én?! Legszívesebben magamhoz vonnám, és addig csókolnám, ameddig el nem felejti azokat a szörnyűségeket, melyeket atyánk művelt vele.
- Anastasia.. - lágyult el tekintetem egy röpke pillanatra, de időben észbe kaptam. Ismét felvettem azt a távolságtartó maszkot, és nem akadályoztam meg őt. Hagytam elmenni. Követtem minden egyes lépését, figyeltem ahogy a gyönge ártatlan testét elfedi az előbb említett ócska rongyaival az éhes és egyben kíváncsi pillantásom elől.
Eszméletlenül szép volt, még így is, mikor íriszei már nem a vágytól, hanem a bútól és a benne lakozó könnyektől csillognak, s mikor telt, finom ajkait nem mosolyra húzza, hanem helyette szomorúan lebiggyeszti. Van benne valami.. ami vonz engem, mint koldust a pékségbe. Elég abszurd hasonlat, de jelenleg így tudtam kifejezni magam. Képtelen voltam őt mellőzni, mégis két lehetőség állt előttem. A jobbik út, hogy elviszem innen őt jó messze ettől az egész zűrzavartól, s akkor már senki sem fog az utunkban állni. A másik, melytől mélységesen rettegek, az elhagyása. Mindketten majd' megveszünk a másikért, előbb vagy utóbb édesapánknak is fel fog tűnni ez a megmagyarázhatatlan vonzalom köztünk, és ki tudja akkor mit tenne velünk. Mondjuk nem érdekel, hogy mit csinálna velem, de Anastasia sorsa annál jobban foglalkoztat. Érte bármit megtennék. Akár... még ölnék is. Habár reméltem, hogy soha az életben nem kell ilyen durva cselekedetekhez folyamodnom.
Amennyire élveztem eleinte a patak hűsítő érzését, annyira undorodtam tőle jelen pillanatban. Gyorsan én is a part felé vettem az irányt, szinte már menekültem kifelé. Nadrágomat vizes testemre húztam, a felsőmmel még vártam, hátha a tűző napfény eltünteti sugaraival a rajtam nyugvó vízcseppeket.
- A bátyád vagyok, Anastasia. Úgy beszélek veled, ahogy akarok. - feleltem komoran és még saját magam is megrémültem viselkedésemtől. Egyre jobban kezdtem úgy hangzani, mint tulajdon apánk.. Pedig ő az az egyedüli ember, akivé sose szeretnék válni.
- Figyelj rám. - utasítottam és reméltem, hogy nem fog hisztizni nekem, már így is felszökött a vérnyomásom. Elég könnyen ki lehet húzni a sodromból, olyankor le sem tagadhatom apánkat. - Neked nincs beleszólásod semmibe sem. A legtöbbet ajánló kérő megkap téged és.. - nyeltem egy nagyot, s próbáltam a fent említett képet örökre kiűzni az elmémből. -, neked jó pofát kell hozzá vágnod. Nem kell sokat tenned. Egyszerűen széttárod lábaidat, és életet adsz az örököseinek. Ha egy gazdag férfit fogsz ki, bizonyára cselédek fognak körbeugrálni. Reménykedj ebben. - vontam meg a vállamat, mint a leghétköznapibb témáról fecsegtünk volna csak. Muszáj volt felkészítenem őt a legrosszabbra, ha a tervem véletlenül nem sikerülne.
- De neked is tenned kell ennek érdekében. - bújtam bele a felsőnek nem mondható darabba. - Vállakat hátra, hadd lássák kis hetyke melleidet, és mosolyogj. Anélkül olyan megviselt az arcod, akárcsak anyánké. - adtam le a parancsaimat, és azt a szerelmes ifjút egyik percről a másikra eltemettem magamban. Egy jó pár hónapig muszáj lesz, míg összekapom magam..

† music: vonat sihuhugása † note: imádok veled játszani ♥ † words: 523

◌

once upon a time..

Nők.. Sosem fogom megérteni őket. Állandóan a külsejük miatt panaszkodnak, mindig máshoz mérik magukat. Miért nem találkoztam még soha az égvilágon egy olyan asszonnyal, aki úgy fogadja el magát, ahogy van? Anastasia is.. Itt van egy csodaszép ifjú lány, aki most válik nővé. Makulátlan a bőre, szép formás, ajkai teltek, szemei csillognak a vágytól, mégsem látja azt, amit én. Azt hiszi, csak mert nem úgy néz ki, mint azok az agyoncicomázott nők, hogy ő más, hogy ő nem ér fel hozzájuk. Pedig nem! Pont azért, mert nem fedi el magát rétegnyi maskarával, pont ezért gyönyörű és lélegzetálló. Ő maga testesíti meg a természetes szépség fogalmát. Neki nem kellettek rúzsok, gyöngyök, hatalmas uszályos ruhák. Ő egy utolsó agyonrágott rongyban is ellenállhatatlan. A kisugárzása már egyből megfogja egy ember tekintetét. Már ilyen fiatalon hatalmas nyomást kelt a férfiakban, és az idővel változni fog. Ezért kell minden figyelmemet rá összpontosítanom, nehogy rossz kezekbe kerüljön. Mondjuk.. valljuk be, hogy minden rossz kéznek számított, ami nem a sajátom.
- Nem fogok veled vitatkozni, Anastasia. Csak remélem.. - csuklott el a hangom, s miután megköszörültem a torkomat folytattam tovább. -, hogy egyszer te is azt fogod látni, amit én. - nem voltam egy nagy romantikus típus. Életemben talán egyszer voltam szerelmes, de az már nagyon rég volt. És íme Anastasia, akinek sikerült teljesen elcsavarnia az eszemet, akiért mindent eldobnék. Más iránt képtelen vagyok így érezni. Ha a nőkre nézek, egy bábut, egy tárgyat látok. Hisz hogy érezzek máshogy, ha csak azért van szükségem egy nőre, hogy ételt adhassak a családomnak? Ettől rettegek.. hogy Ana-t is idővel ki fogom használni. És ez a legutolsó dolog, amit szeretnék.
Karjait a nyakam köré fonja, én pedig kedvesen mosolyogtam le rá, tanulmányozva a gyermeki arcot. Szabad kezemmel elsöpörtem egy vizes tincset az arcából, majd félúton megálltam mikor feltett egy kérdést. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, teljesen letaglóztam. - Ana én... - csak pislogtam, és a következő kérdésénél még jobban lefagytam. Egész életemben erre a pillanatra vártam, de sosem gondoltam volna, hogy ő fogja felkínálni magát, nem így képzeltem el. Nem tudom mennyi idő telt el. Másodpercek, akár percek is.. Minden összemosódott. Nem szóltam semmit, karommal magamhoz vontam, és másik kezemmel végigsimítottam puha arcán. Az állánál fogva felemeltem, hogy szemeibe tudhassak nézni. - A kérdésedre felelve, igen. Szeretlek. - mosolyogtam el és először az arcát csókoltam meg, ahol egy vízcsepp nyugodt békésen. Testemmel az övéhez simultam, és majd megőrültem a közelségétől. Próbáltam lecsillapítani magam, de képtelen voltam rá. - Megőrülök tőled. - nevettem el magam halkan, és a az ajkai szélére nyomtam a sajátomat. Majd végül lehunyva a szememet megcsókoltam őt. Lassan, legyen ideje hozzászokni, vagy éppenséggel elhúzódni. Viszont titkon reménykedtem abban, hogy az utolsó lehetőségre nem fog sor kerülni. Ajkai finomak voltak, s puhák. Testem kissé remegett az izgalomtól, reméltem, hogy jól esett neki, és nem fog ezek után undorodva rám tekinteni. Ajkaim kinyíltak, s átdugtam a nyelvemet az övébe. Óvatosan simogattam, neki ez még teljesen új lehetett. Emlékszem eleinte undorodtam tőle, mára már hozzászoktam. Az a jó, hogy csak ketten voltunk itt, nem volt senki más. Ha ilyet művelnénk emberek közt, ujjal mutogatnának ránk, bezzeg a négy fal közt pedig simán csinálják mások is..
Elengedtem, de kezem még mindig ott pihent a derekán. - Sajnálom. - húztam el végül, és hátráltam. Letérdeltem a folyóban, így csak a fejem látszott ki a vízből. - Ez soha többé nem fordulhat elő. Most megmutattam, mert megkértél rá, de nem. Még a végén kitudódik, és nem lesz kérőd. Azt pedig te sem akarod, hogy életed végéig atyánkkal élj. - hirtelen a szerelmes ifjú eltűnt, és a közömbösség, ridegség váltotta át. Lehet, hogy boldoggá tett, de nem akartam bemocskolni a hírnevét, nem én leszek az, aki tönkre fogja őt tenni. Még az sem biztos, hogy el tudom őt vinni egy jobb helyre, s ameddig ez nem fog bekövetkezni, addig muszáj eltusolnom az iránta érzett érzelmeimet. De nem akarom ellökni őt magamtól.. És idővel lehet, hogy majd ehhez a döntéshez kell majd folyamodnom..

† music: oblivion † note: imádok veled játszani ♥ † words: 654

◌

once upon a time..

Megszólalt benne a gyermeki vágy a győzelemért, és egyből egy jókedvű mosolyra derült az arcom. Egész életemben próbáltam arra törekedni, hogy neki minél jobb legyen. Nagyon szoros a köztünk lévő testvéri kapcsolat, már egész kiskorom óta védelmezni akarom őt. Szerintem egy olyan férfivá szeretnék válni a szemeiben, akire felnéz, aki számára jelenti a tökéletest. Szeretem őt.. Évekig próbáltam leküzdeni magamban ezt az érzést, de képtelen voltam eltusolni. Eleinte egy beteges állatnak véltem magam, főleg azokért a gondolatokért, melyek a fejemben kavarognak. De idővel rájöttem, hogy nem csak most, hanem régebben is rengeteg volt a testvérházasság. Az arisztokratáknál ez még a mai napig is életben volt. Ha mi is gazdagok lennénk, apám nem tudna az utunkba állni, de így hogy alig tudjuk fenntartani magunkat, muszáj egy jól szituált kérőt találnia a lánya számára. Anastasia bele lesz valamibe erőltetve, amit nem is igazán akar. És nincs más lehetősége. Egy kiút van, az pedig nem más, mint én. Mint mondtam már csak pár hónap, s egyik este magammal viszem, távol ettől az átkozott várostól.
Én is futásnak eredtem a folyó felé, időközben lekaptam magamról a gyűrött felsőt, és kioldottam a gyenge anyagot, mely övként szolgált. A folyó mentén letoltam a nadrágomat, és a vízbe mártóztam. Nem volt hideg, de túlságosan meleg sem. Pont jó volt, kellemes. Kezeimet a víz alá mártottam, majd vállig érő dús sötétbarna hajamba túrtam. Ana felé fordultam, aki bajlódott a fűző kibogozásával, siettem amennyire csak a víz engedte, s mögé lépve vizes ujjaimat a vállára tettem. Végighúztam az ujjamat a lapockáján, és figyeltem, ahogy pár csepp útnak indult a hátán. - Olyan fiatal vagy, mégis oly gyönyörű.. - suttogtam, és kínzó lassúsággal elkezdtem kioldani. Bevallom nem egyszer képzeltem magam elé ezt a helyzetet, de nem fürdőzéssel végződött. Kicsit elszégyelltem magamat, amiért ismét sikerült nem testvéri érzelmeket kiváltania magamból, és ez máshol is megmutatkozott. Ahogy lejjebb csúsztattam a fűzőt egyre több véraláfutásos seb rajzolódott ki előttem. Az egész háta tele volt kék, zöld és lila foltokkal. Az az undorító mocsok.. Egyszer kerüljön apám a szemeim elé. Esküszöm, mielőtt elviszem magammal Ana-t ki fogom oltani annak a nyomorultnak az életét. Eggyel kevesebb őrült fog rohangálni a földön. Úgysem tesz jót senkinek se, mindenki jobban fog járni.
Amint kioldoztam a víz alá merültem, és elkezdtem beljebb úszni. Gyerekkoromban rengetegszer mártóztam meg patatokban, folyókban a helyi csavargókkal. Akkoriban tanultam meg úszni. Ha az embernek nem ér le a lába, előbb vagy utóbb rájön, hogy a víz csapkodásával nem fog fent maradni a felszínen. A két tenyeremen se tudnám összeszámolni hányszor fulladtam majdnem meg. Legalább most már nem kellett attól tartanom, mondjuk ez a folyó nem túlságosan mély, ha kiegyenesednék úgy a derekamig érhet.
Anastasia felé kezdtem el közelíteni hátulról, épp a víz alatt volt, így volt némi előnyöm. Óvatosan, vigyázva a sebeire, megragadtam a két oldalát, kiemeltem és eldobtam. - Könnyű préda vagy, húgom. - kacagtam, s egyből a gyerekkorom jutott eszembe. Mennyiszer játszottunk mi, amikor csak ártatlan kölykök voltunk, és semmit se tudtunk a világ veszedelmeiről. - Tényleg lehetne ez a búvóhelyünk. - egyeztem bele, és megfújtam magam előtt a vizet, s figyeltem az apró hullámokat, melyek miattam keletkeztek. - A kettőnk közös titka. Senkinek se kell róla tudnia.. - fogtam meg a víz alatt a kezét, és gyengéden megszorítottam, jelezve, hogy én mindig is itt leszek neki, történjék bármi.

† music: no angels † note: bocsi a késéért : ( † words: 546

◌

once upon a time..

Láttam rajta, hogy kellemetlenül érinti a téma. A jó öreg Cromwellben ismét csalódnom kellett. Nem tudom mire várok. Megváltásra? Talán... De én ismertem apámat, az igazi apámat, nem pedig ezt az alkoholista férfit, aki belebújt az apám bőrébe. Hiszek abban, hogy ismét minden a helyére áll, hogy többé már nem kell megalázkodva mások ágyában fetrengenem, hogy húgom megkapja azt az életet, ami jár neki. De eddig nem haladnak túlságosan fényesen a dolgok. Sőt.. kezd egyre rosszabb lenni.
- Anastasia! - kiáltottam a nevét, amint kitépi magát karjaim közül. Csak álltam ott tehetetlenül, de jól tudtam, hogy nem hagyhatom magára. Még a végén apám rátalálna és.. Nem! Nem akarok belegondolni, hogy miket művelne vele. Viszont nem fogok itt prédikálni, nem fogok térden csúszva könyörögni neki. Ha azt akarja, hogy menjek el, hát akkor hajrá! Egy tizenéves nehezen fog elboldogulni egyedül az erdőkben, ráadásul hamarosan a nap is le fog szállni.. Hátat fordítottam neki, és lassú, ám határozott léptekkel elkezdtem a hazánk felé sétálni. Pár lépés után meghallottam kérését és arcomra egyből egy derült mosoly ült ki. De amilyen hamar jött, olyan hamar el is ment. Jókedvemet egy ismerős sikoly szakította félbe, illetve a gallyak reccsene, a madarak szárnyainak heves csapkodása, és egy hangos puffanás. - Mit műveltél? - üvöltöttem, de nem is a lányra haragudtam, hanem magamra. Én itt voltam, és képtelen voltam megvédeni őt. Egyből mellé térdeltem, de elfordult tőlem. Arcához nyúltam, nem bírtam magamhoz fordítani őt. Mikor elvettem kezemet halvány piros nedű csillogott rajta. A belsőm hirtelen elkezdett reszketni, és úgy éreztem, hogy a világ minden terhe rám szakadt. Idegesen fújtam ki a levegőt az orromból, az érzelmek elárasztottak engem, legfőképp a düh. Üvölteni támadt kedvem, egyedül ő miatta nem tettem meg. Nem fogom elkergetni őt magam körül, ahogyan apánk is tette. Megígértem neki, hogy megfogom őt védeni, akár kerüljön az életembe is. - A fene egyen meg.. - mormogtam alig hallhatóan, s mellkasához szorított kezemmel simogattam a kézfejét. - Shh.. - simítottam végig az aranytincseken, és ahogy siklott lejjebb a pillantásom sötét foltok tűntek fel a hátán, ahol a ruha kiszakadt. Egy pillanatra megálltam, és úgy éreztem magam, mint aki képtelen levegőt kapni, bármennyire is próbálkozik. - Nyugalom, kis hercegnőm. - tereltem tovább a témát, igaza van. Nem szabad ezt a helyet megfertőzni, majd elbánok én az apánkkal szemtől szemben. Mint férfi a férfival, csak szerintem ő már rég nem az. Csak egy pióca, aki teher mindenki számára.. - Ez csak a mi titkunk. - hajoltam le hozzá és egy hosszú csókot nyomtam homlokára. Óvatosan, vigyázva rá lefeküdtem én is a virágokkal beborított talajra, s az oldalamra feküdve simogattam haját, arcát, kezét, oldalát. - Még szép, hogy segítek. - mosolyogtam el, tettetve a boldogságot, de a félelem ott csillogott íriszeimben. Fogalmam sincs, hogy kivel állok szemben, és azt se tudom, hogy mi lesz a későbbiekben.. De tisztában voltam azzal, hogy muszáj akár csak pár órára is boldoggá tennem Ana-t, mert otthon szemmel láthatóan az ellenkezőjét kapja..
- De először is.. - húztam egy széles vigyorra a számat. - Mártózzunk meg. Rég láttam ilyen tiszta folyót. - pattantam fel a helyemről, a kezemet nyújtva felé. Csak tőle függ az egész. Vagy beleegyezik, és jön velem vagy búslakodik tovább a fűben. Egyáltalán nem nehéz a döntés.

† music: - † note: kritikán aluli † words: 533

◌

once upon a time..

Felsőmet megigazítva léptem át a családi ház küszöbét. Az eset után nem volt gyomrom hozzá, undorodtam magamtól, szégyelltem azt az embert, akivé váltam. Egy időben nem kellett ilyen módokhoz folyamodnia a családunknak, de amióta az apám kártyázik és folyamatosan elissza a pénzünket, muszáj. Nem csak az anyámért, hanem a húgomért. Drága kicsi Anastasia-ért. Hisz nem járhat rongyokban, nem nézhet ki úgy, mint egy élő csontváz, ha rendes kérőre vágyik, aki meg tudja azt adni neki, amit mi nem. Egy boldog, rendes életet jó messze ettől az istenverte családtól. Már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy ő más karjaiban fog végezni. Mindig is ő volt az én szemem fénye, az én gyémántom eme utálatos világban. Mi lesz velem nélküle?
Beletúrtam a hajamba, miközben elindultam a lépcső felé, de hirtelen megtorpantam. Egy halk női hang volt, és egyből tudtam, hogy kitől. Anastasia. A kamra iránya felé kezdtem el futni, ahonnan az előbb jött a hang, és kopogás nélkül berontottam a régi ajtón, mely majdnem kiesett a helyéről. Anastasia ott térdelt apám előtt, könnyáztatta arcát rám emelte, és onnantól kezdve elborult az elmém. Az öreget félrelöktem, még belé is rúgtam, amiért nem csak az én életemet keseríti meg. Áradt belőle az alkohol, és undorodva pillantottam le rá. - Gyere, Ana. - ragadtam meg a karját, és karjaim közé vontam. - Most már biztonságban vagy. - súgtam a fülébe, végigsimítva a hátán. Pár percre, ha szerencsénk van órára kiütöttem, de amint fel kel a haragjával le fog ránk sújtani. Igen.. ránk. Lehet, hogy én okoztam mindezt, de nem fogja szem elől téveszteni, hogy Anastasia nem lépett közbe. Gyáva féreg!
Ujjainkat összefontunk és futottunk. Anélkül, hogy visszapillantottunk volna.
Szedtük a lábainkat, amilyen gyorsan csak tudtuk. Természetesen, nekem jóval visszább kellett vennem a lépteimből, hisz gyorsabb is voltam nála, meg hosszabbak is voltak a lábaim. Mikor már úgy döntöttünk, hogy elég messze vagyunk a szülői laktól, megálltunk. Kifújva a levegőt vizsgáltam meg az idilli környezetet, mely körülvett minket. A késői tavasznak köszönhetően majdnem minden virággal és annak szirmával volt behintve, a meleg kellemes szél felkapta őket, és arrébb vitte. A mellettünk lévő folyó színtiszta kék volt, annyira, hogy láttam az alját is. Az egész olyan mesébe illő volt..
- Shh.. - csitítgattam, és szorosan karjaimba zártam a kicsiny testét. - Hidd el, már nekem is eszembe jutott. - suttogtam magam elé bámulva, miközben hajába túrva még közelebb vontam magamhoz. Nagyot nyelve tudatosult bennem, hogy már megint lecsíptem a "fizetésemből". Ha apám ezt megtudja.. "De nem fogja!" ~ figyelmeztetett egy hang. Még pár hónap és még tél előtt el tudom Anastasia-t vinni, és biztosítva lesz a megélhetésünk is. Már csak egy kicsit kell kibírnunk..
Időközben kiszakadt biztonságot nyújtó karjaim közül, és a következő pillanatban egy fáról ugrott le. - Ana! - emeltem fel kissé a hangom és próbáltam szigorún ránézni. De hamar mosoly lett abból. - Egyszer lefogsz onnan esni, és összetöröd magad. - vettem el az almát tőle, és felsőmbe töröltem. Alapból tiszta volt, hisz nem a földről markolta fel, ez csak egy buta szokás volt tőlem.
Helyet foglaltunk, és egy apró csókot leheltem feje búbjára. - Remélem magaddal viszel. - haraptam bele a zamatosnak tűnő almába. És milyen mennyei íze volt! Csak úgy szétolvadt a számban.
De nem sokáig tudtam kiélvezni. Egy újabb ötlet pattant az eszébe, és máris menni kellett. Nem akartam felkelni, ki akartam élvezni ezt a kevés időt, amit apám nélkül tölthetünk, na persze a finom almámat is. - Ana, egy pillanatra nem tudsz lenyugodni? - hunyorogva pillantottam fel rá, a nap pont a szemembe sütött. Végül is sikerült felhúznia, de sajnos elejtettem az almámat. Sebaj.. jó volt míg tartott!
Az újabb ötletén már csak nevetni tudtam. - Nem gondolod, hogy egy házikó felépítése túl sok macerával jár? - mindig is én voltam, aki reálisan gondolkozott a családban, aki sosem ugrott fejest, aki először agyalt, majd cselekedett. Anastasia pedig pont az ellenkezője volt. Természetesen, ő még csak egy gyermek, én meg már lassan felnőtt.
- Ana. - fogtam meg a karját, és magam felé fordítottam. Gyengéden megragadtam mindkét vállát, és tartottam a szemkontaktust, nem szakítottam meg. Tudnom kellett az igazságot. - Mit akart veled tenni, apánk? - nem akartam érzelegni, de sikerült elcsuklania a hangomnak. - Rendszeresen bánik így veled? - kérdeztem tőle lassan, és artikulálva. Nem fogom hagyni, hogy elfusson ez elől. Most az egyszer nem. Mert a családi házat magunk mögött hagyhatjuk, ahogy az iszákos apánkat is, de a problémáink mindig is ott fognak leselkedni mögöttünk, várva, hogy egyszer lecsaphassanak ránk, a leggyengébb pillanatainkban.

† music: - † note: írtó béna lett † words: 743

◌