ღ zene: Anything I Want ღ megjegyzés: ღ

Visszatértem az élők sorába, és nem elsőre, hanem immár másodjára. Milyen ironikus is mindezt számba véve latolgatni, és milyen nevetséges, hogy azt hitték mindkétszer, hogy örökre halott maradok. Talán ezer örömmel vették volna ama tényt, ha nem támasztom fel magam, de sajnos senkinek sincs ilyenféle szerencséje. Én magam nem terveztem még meghalni végérvényesen, s most, hogy van egy harmadik élet lehetőségem a régi önmagamként, nos a lehető leghasznosabban fogom eltölteni az időmet. Szórakozom, mulatok, játszok, és olyanfajta felfordulást hagyok magam mögött, hogy mindenki tudni fogja, miszerint egyedül mindezért csupán én magam vagyok a felelős. Talán jelen esetben az lett volna várható tőlem, hogy átgondolom az életem, és sírva a testvéreim karjába borulok? Ugyan már, kérem szépen! Én Kol Mikaelson vagyok, és a legtöbb, amit érezhettek magamban az a bosszú édes íze, mely ezernyi árnyalattal jelentkezik a belsőmben. Számot veszek, bosszút állok, s aki akadályozni mer bármiben is, nos olyan szinten szenvedésre ítéltettem, hogy azt fogja kívánni, hogy bárcsak ne élne, hogy bárcsak meghalna a szánalmas kis életével együtt. De hát jelenleg ki kell élveznem a visszatérésem alkalmát, nem de? S minderre mi is lenne a legjobb módszer, ha nem maga az ünneplés, és a szórakozás? Egy könnyed mosollyal az arcomon szelem át az egyik utcát, a másik után. Meg sem lep már ez a nagy forgalmi kör így estefelé, hisz mégis csak New Orleans-ről beszélünk, és itt nem áll meg az élet. Itt minden csupa-csupa körforgás, és örömmel teli. Itt mindegyik testvéremnek gondtalan élete van, s csak én lelem a halálomat újra, s újra. Nem baj, így jártam.. de míg ők nem mozdították a kis lábujjukat sem a visszahozásomra addig én magam gondoskodtam mindenről, és élek, sőt virulok. A hulla címszó megjelölésből immár élőhalott vagyok. Címkézve, képviseltetve, és élve.. Megrázom a fejemet, és abbahagyom az ironikus gondolatsoraimat, ahogy könnyedén fordulok le egyik utcáról, és kötök ki egy másikon, hogy aztán jól irányzottan megérkezem a kiszemelt bárba, amelyik az estém fénypontja lesz. Ahogy megközelítem az épületet valami furcsa érzés fog közre, de nem igazán törődöm vele mindaddig, míg be nem léptem az épületbe. A pultnál megpillantom a bátyámat Elijaht, aki valami búskomor fapofával ül ottan. Ah, családi problémák.. Épp megfordulva elhagynám a helyiséget, hisz nincs kedvem egy családi drámához, amikor is hirtelen megállva nem tudok tovább lépni. Gyerünk, Kol, szedd össze magad, és menj oda, Lijah papához. Mélyen felsóhajtva végül belépek, és a hátához sétálok kimértképpen. Gondolom hallja, hogy itt vagyok, vagyis azt, hogy valaki itt van, de a részemről csupán ennyi tellett. Tehát, mint valami kőszobor állok ottan egymagam, és várom, hogy figyelemre méltasson, bár kitalálom, hogy eleinte nekem akar majd ugrani, tekintve, hogy fogalma sincs róla, hogy életben vagyok, de.. de élek. Mégis miért haltam volna meg örökre csak úgy?