Száznyolcvan magas vagyok, hajam rövid, barna, szemeim szintén barnák. Ha jól ismersz, akkor arcomról elég sok mindent le tudsz olvasni, de ha nem, akkor kérdőjelek merülhetnek fel benned, mivel általában jól leplezem az érzelmeimet. Régebben minden az arcomra volt írva, de a balesetem óta már csak azok tudják megállapítani első ránézésre, mit gondolok, akik közel állnak hozzám. Ilyenből pedig kevés van. Nem sok embernek engedem meg, hogy átlássanak a magam köré emelt falon. Sőt, szinte senkinek.
Testalkatom erős, sportos, amit a munkám megkíván. Ruhásszekrényemben a sötét színek dominálnak, leginkább a fekete, a szürke és a sötétkék, ezek azok, amikben jól érzem magam.
A kemény külső kemény belsőt rejt. Korábban nem vettem komolyan a dolgokat, gyakran a makacsságom vezérelt, viszont mára sokkal megfontoltabb és ésszerűbb lettem. Kétszer végiggondolok mindent, mielőtt lépést tennék. Kevesebbet viccelődöm, mindenhez sokkal komolyabban állok hozzá. Zárkózottabb vagyok az átlagosnál, nem szívesen beszélek senkinek sem a dolgaimról. A magánéletem szinte teljesen megszűnt, amióta a feleségemmel elváltunk. Azóta csak a munka létezik, abban pedig kifogástalanul követem az utasításokat, aminek meg is szokott lenni az eredménye. Amióta megkaptam a csodaszert, aminek köszönhetően nem haltam meg és erősebb lettem, nagyobb felelősség hárul rám. Az akciók során több feladatot kell ellátnom, de mára már meg sem kottyan. Már nem az az ember vagyok, aki voltam a baleset előtt. Mondhatni „benőtt a fejem lágya”. Megváltoztam és ezt én is érzem magamon. Egyeseknek robotnak tűnhetek. A vadászatnak élek, nem is mindig járok haza. Már nincs kihez hazajárni, úgyhogy amennyi időt csak tudok, a munkámmal töltök, hogy hasznos dologgal foglaljam le magam. Ilyen vagyok, ezt kell elfogadni.

Hangos dördülés jelezte a veszélyt. Rossz ómen volt ez a hang. Egy pillanat töredéke lehetett, vagy még annyi sem, a golyó pedig egyenesen a férfi irányába közeledett. Vészesen gyorsan szelte át a távolságot, mintha meg sem kottyant volna neki. Épphogy csak a lövés irányába fordult volna a férfi, azonnal újabb dörrenés hallatszott. Egy, kettő, három… és négy. Négy lövést adtak le rá. A lövedékek egymás után érték testét különböző pontokon. Kettő a hasába fúródott, egy a szegycsontja alatt találta el, az utolsó pedig nem messze a szívétől fúródott testébe.  A golyók egyesével, gond nélkül szakították át a húst. Az erőhatástól elkerülhetetlenül hátrálni kezdett, majd végül a földön kötött ki. A testéből kiszippant minden erő, erőtlenül, tehetetlenül ernyedtek el izmai. Mozgásra képtelenül feküdt, a vér pedig villámsebességgel távozott belőle. Fegyvere nem messze tőle ért talajt. Hiába próbált érte nyúlni és erőt gyűjteni, nem ment. A fájdalom szétterjedt minden tagjában, a lövések keltette hideg érzésbe beleborzongott teste, mégis izzadtságcseppek gyöngyöződtek homlokán szépen sorban, amik aztán megállíthatatlanul folytak le arcán. Lábát, karját mozgásra kényszerítette, de azok nem engedelmeskedtek. Ismét megpróbálta, nem adta fel, de ennek ellenére sem sikerült megmozdulnia. Szabálytalanul kapkodott levegőért, de mégis olyan érzése volt, mintha tüdejébe semmi oxigén nem jutna. Légszomja egyre csak nőtt és nőtt, de minden egyes kísérletet a lélegzetvételre kudarcba fulladt. A tárgyak körvonala egyre homályosabbá vált, az egész világ körülötte egyre homályosabbá vált. A golyók vájta sebek hideg érzésébe beleborzongott, mégis izzadtságcseppek gyöngyöződtek homlokán, amik aztán megállíthatatlanul folytak végig arcán.
Amikor belevágott ebbe az akcióba, nem így képzelte el a végét. Vakmerően indult neki, hisz csak egy egyszerű munkának tűnt, pont olyannak, mint a többi. Mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogyan arra számított. Gondolatai összekuszálódtak, annyi minden pörgött le előtte hirtelen. De egy valami mellett eltörpült az összes: túl akarta élni.
Szemhéjai elnehezedtek, végül lecsukódtak.
Sokáig csak gépek tartották életben. Napok, hetek, hónapok… ki tudja, mennyi idő telt el. Sok remény nem volt, ezt még a legoptimistább ember is tudhatta. Aztán történt valami, amit az emberek nemes egyszerűséggel csodának neveznének. Kifejlesztettek egy szérumot, ami… hétköznapian szólva tényleg képes csodát tenni az emberrel. Próbálták megmenteni a férfit, aki már hosszú ideje azon az elnyűtt ágyon feküdt. De nem tudták. Az a férfi, aki a baleset előtt élt, meghalt. Nathaniel Cole Howell meghalt. A régi Nathaniel Cole Howell meghalt. Az a férfi, aki még a történtek előtt élt, akkor ottmaradt abban az ütközetben.
A kómából felébredvén döbbentem csak rá. Az a férfi egy teljesen már férfi, mint én. Az már nem én vagyok. Az egy idegen. Nem tudom magammal azonosítani. A szer… csinált valamit, ami merőben megváltoztatott. Erősebb lettem, gyorsabban regenerálódok, alapvető, eddig is meglévő képességeim lettek sokkal jobbak. Sokat nyertem ezzel, de másrészről veszítettem is. Elvesztettem a feleségemet. Sokáig talán nem is akartam túllépni rajta, de muszáj voltam. Nem hagyhattam, hogy minden gondolatom e körül forogjon. El kellett fogadnom a döntését.
A válás óta nem találkoztunk. Ez viszont hamarosan elkerülhetetlen lesz. Kettőnkre bíztak egy ügyet, amit jó lenne minél hamarabb felgöngyölíteni, aztán mindenki mehet ismét a saját útjára. A munkára kell fókuszálnunk, pont, mint a profik, és akkor sikerülhet. De ez hamarosan kiderül…