Nem tudtam ellenállni a vér csábításának. Kiszáradt vénáim szinte lángoltak, úgy éreztem minden egyes porcikám fájdalomtól sajog, kezeim remegtek, még Damon nyakát átfonva is reszketett mindkét karom. De akárhányszor lehunytam szemeim, feltépett torkú, vérben úszó áldozatok kerültek elém, ártatlan emberek, akiknek szerettei pont annyira szenvedtek, mint én magam. Hisz oly sok mindenkit veszítettem már el. Számtalanszor belegondoltam a szüleim vajon mit gondolnának rólam, de csak a reménynél voltam képes kilyukadni. A reménynél, amely azt súgta, bármi és bárki is vagyok most, nekik nem számít. A lányuk vagyok, aki bár rengeteg mindenen átment akaratán kívül, erős maradt legbelül, és nem tört össze. Hogy a körülmények tettek szörnyeteggé, és lelkem még kitörhet a sötétségből. De ez csak a saját hitegetésem volt, mert ennél százszor rosszabb gondolataim is támadtak, amiknek nem engedtem. És Damon mellett erősebb voltam, mint valaha, vele a poklon is túljutottunk, s lám, kapcsolatunk mégis képes megújulni, ez pedig csak azt jelenti, hogy nekünk együtt kell lennünk. - Nem tudom mit kéne tennem, Damon.. - a kétségbeesés átvette felettem az uralmat, erősebb volt a vérszomjamnál is. A félelem bár beárnyékolta néhány perccel ezelőtt is az élvezetet hogy újra elgyengülhetek és mulathatok a szerelmemmel - anélkül, hogy komoly kárt tennék egy halandóban -, de abban a pillanatban, ahogy újra a szőke lányra szegeztem a tekintetem, ez a félelem mindennél erősebb volt. Nem akartam ártani neki, nem akartam elcsalni a barátaitól, csak hogy tűhegyes szemfogaim belé márthassam. Damon nyaki ütőere azonban még a szőke lányénál is jobban csalogatott, egyetlen, végtelennek tűnő pillanatig tekintetem megállapodott rajta, majd a kék íriszeket illettem sajátjaimmal. Megbíztam ebben a férfiben, az életemet is rá mertem volna bízni, minden félelem nélkül. - Nem bántom őt! - jelentettem ki teljes meggyőződéssel, de hangon halkan csendült fel. A határozottság azonban nem csak szavaimból volt kivehető, arcom rezzenéstelenül mutatta ki az érzéseimet. Nem hezitáltam, nem vártam beleegyezésre vagy győzködésre. Döntöttem, és nem kívántam elvenni sem a lány vérét, sem másét ebben a teremben. A férfi érintése az elhatározásom mellett mégis jól esett, ezt követő szavait már-már el is hittem, de nem ingott meg a hitem a magam irányába. Sokat jelentettek a szavai, és tudtam, hogy részben igaza van. Nem éhezhetek. De az ő vére elegendő mára, holnap pedig még mindig választhatom a tasakos vért, gondoltam. Nem tűnt bűnnek kórházból lopni a leggyakoribb vérből, ha összehasonlítottam a gyilkossággal és az elme összezavarásával. - Rád vágyom most. A te véredre, Damon. - szelíd mosoly terült el arcomon, apró, leheletnyi mozdulat, és benne volt mindaz a szégyenlősség, amit éreztem, s ami halvány pírt varázsolt az arcomra. - Jelenleg csak erre van szükségem és a támogatásodra. Meg tudod ezt adni nekem? - reménykedés hallatszott ki féltve kiejtette szavaim mögül, és óvatosan arcára csúsztattam kezemet, pont úgy, ahogy ő fogta közre az én arcomat. Ha nemet mond, nem csak csalódni fogok benne, de a jó hangulatnak is lőttek. Felkullogni a szobámba a mini hűtőmben tartott vérzacskókhoz igazán szánalmas lett volna. Nem akartam ezt, de természetesen szükségem volt a beleegyezésére, de legfőképp a már említett támogatására.
Elena mindig is békés volt, és védte az embereket, ami valahol még nagyon is tetszett. Sőt talán ez tetszett meg benne, mikor visszakapcsoltam az érzéseimet. Vagyis nem szándékoztam megtenni, de a puszta jelenléte a hangja és mindene elérte nálam a tudtom és az ő tudta nélkül. Mindig ő volt az egyetlen ember, aki nem mondott le rólam, mikor a saját vérem eldobott volna magától. Érdekes nem igaz? A vérem, aki megint eltűnt az életemből. Mert tudom, hogy ő még szereti a lányt, akinek a szíve végül az enyém lett, de én is elfogadtam, mikor vele volt. S most ez a tiltott érzés ismét itt él bennem, és ismét segítek neki, hogy megtanulja kezelni a vérszomját. - Elena. Akkor igyál belőlem - vonom meg a vállam. Nem ez lenne az első eset, és nem is ez lesz az utolsó, hogy a vérem veszi, és én is elvettem már az övét. Ez is közrejátszik vajon, hogy ilyen szoros a kapcsolat közöttünk? Magam sem értem, de végre egy iskolai 'buli', ami viszonylag nyugodtan telik. Aztán gondolatmenetemből ismét Elena riaszt fel, ahogy rámutat a lányra. - Nem kell félned. Akkor majd olyan helyről eszel, ahol nem látszik - suttogom, miközben végigmérem a szerencsés áldozatot. HA nem akarja a vérét adni, nem erőltetem, hiszen a lányon hosszú felső van, ami takarja a csuklóját. Aztán Elenára nézek, aki aggodalmasan pillant a lányra, én pedig két kezem közé fogom az arcát, és magam felé fordítom. - Elena. Ez nem bűn. Ha éhezel, el kell venned, amire vágysz, és képes vagy megtenni. Egyszer már megtetted, most mitől félsz? - nézek a szemébe, és jeges íriszeim ide-oda pattognak két meleg barna tekintete közt. Ha készen áll, odamegyünk, és megteszi, amire vágyik. Csak nem éhezhet a végtelenségig...
Damon nem felelt semmit a megjegyzésemre, miszerint én egyáltalán nem sajnálom, hogy nincs itt Stefan. Persze furcsa volt, hogy nem volt itt, és szerettem volna már látni, de addig akartam halogatni ezt a találkozót, ameddig csak lehet. Még mindig kényelmetlenül éreztem magam, ha szóba jött, hát még a közelében milyen furcsa lett volna. Viszont láttam Damon szemében, láttam z arcán, hogy tudja, miért bújt meg keserűség és némi gúny a hangomban. Tudtam, hogy tudja, mit gondolok, hogy bárcsak ne mondta volna ki ezt a nevet.. De elhessegettem inkább a gondolatot,ezzel meg kell tanulnom együtt élni, amúgy sem menekülhetek el a múlt és az elől, amiket elkövettem. Ha a másik aggodalmamra gondoltam, szégyelltem magam. Nem akartam felemelni a fejem, és találkozni az őszinte, szeretetet sugalló kék íriszekbe. Úgy éreztem nem érdemlem meg, hogy egy ilyen csodálatos férfi elfogadjon és szeressen úgy ahogy vagyok. Mi van, ha egy szörnyeteg vagyok, és a lelkem hiába vonja körbe egy fényes burok, alatta csak sötétség lakozik? Ha mindaz a jóság és önzetlenség, ami megvan bennem csak álca, és a valóság ennél milliószor rosszabb.. Remegő sóhaj hagyta el a testem, és bólintottam. Többre nem voltam képes, féltem, ha megszólalok elcsuklik a hangom, és még ennél is gyengébbnek tűnök. Egy romhalmaznak. De attól még inkább féltem, hogy a hallgatásom árul el, így a következő szavaira már feltétlen válaszolnom kellett. - Azt akarod, hogy adjak neki a véremből? Nem, Damon! Nem kockáztathatok. Akkor inkább nem eszem. - Sóhajtottam fel ismét, de ez inkább egy duzzogó kislány hangjára emlékeztetett. Tudtam, hogy szánalmasan viselkedem, ezért megforgattam a szemeimet, miközben óvatosan ringatóztunk a zenére, és egy mély levegő után átgondoltam, majd feltettem a kérdést, amitől a leginkább féltem. - Mi van, ha baja esik, és átváltozik miattam? Nem hiszem, hogy elviselném a tény, hogy tönkretettem valaki életét. - Fintorogva elfordítottam a fejem, és azért körülszemléltem a helyet, s pont akkor szúrtam ki valakit, mikor Damon kiejtette a bűvös szavakat. Válassz valakit. Egy fiatal lányra esett a választásom, masszívan állt a két lábán, mégis lágy testalkata volt, nálam talán pár évvel lehetett idősebb. Damont magammal húzva megpördültem, most oldalasan álltunk, és fejemmel a szőke hajú lányra böktem, de arcomon kétségbeesett arckifejezés ült. Mégis mi a fenét művelek?
Tudom, hogy nem kellett volna pont az öcsémet megemlítenem, de mégis megtettem, ámbár semmiféle hátsó szándék nem volt benne. Persze lehetett volna arra gondolván, mit tett velem akkor Elena, mikor kikapcsolt érzésekkel lefeküdt Stefannal. Szinte összetört teljesen, s rosszabb volt, mint bármily más arculcsapás az életben. Mégsem érzem úgy, hogy és kellene ragadnom ennél az eseménynél, habár bármikor felcsendül Stefan neve, eszembe jut, hogy kellemetlen tüskeként fúródjon a szívembe. Ahogy arcára pillantok, mintha neki is eszébe jutott volna az emlék, mely engem is kísért, de nem kívánom többé szóba hozni. Inkább valami más jár az eszemben. Na igen két másik dolog. Ettem otthon, de tény, hogy a friss vér lüktetése a vénákban feléleszti bennem a ragadozót. Elena pedig nem szólt semmit, sőt még szóba is hozza én pedig titkon nagyon örülök, de kívülről csak egy mosoly látszik. - Szeretnéd, ha ismét megtanítanálak? - nem tudom, hogy csak ürügy-e hogy együtt táplálkozzunk, vagy tényleg elvesztette a kontrollt, így közelebb húzom magamhoz biztatóan. - Igen egyszerű. Kiválasztod a megfelelőt, megigézed, elveszed, ami kell, majd meggyógyítod -finomítani is kell a technikán, hiszen ez egy sima buli, ami azt jelenti, hogy nem lenne jó, ha itt minden második ember sebekkel a csuklóján, avgy a nyakán ébredne. A zene ismét lassul, így nem is feltűnő, hogy összeölelkezve táncot imitálva nézelődhetünk. - Válassz egyet - suttogom halkan a fülébe, miközben végigmérem az embereket, kik tudnak rólunk, illetve kik nem, bár az egyetem messzebb van, így csak igen kevés ember van, akiben lenne verbéna.
Miközben Damonnel a ritmusra mozogtunk, csak arra tudtam gondolni, hogy ujjai a bőrömet érintik, és a vérre. Ez utóbbitól nem tudtam szabadulni, az emlékek túlontúl elöntötték az elmém ahhoz, hogy másra gondoljak. A torkom összeszorult, a nélkülözhetetlen vörös nedűért kiáltott, s bár indulás előtt jó néhány órával elfogyasztottam egy teljes vértasakot, szomjasabb voltam, mint valaha. Próbáltam úgy tenni, mintha ez volna a lehető legjobb estém hosszú idő óta - és lényegében ez így is volt -, de a vérszomj mindent beárnyékolt. Sebesen pörögtek a gondolataim, hogy mégis hogyan tovább? De nem találtam a választ. Kedvesen elmosolyodtam, ugyanis Damon szavai egyetlen pillanatra elfeledtettek velem mindent, de aztán ismételten lepleznem kellett az erős vágyat. - Tényleg rossz fiú vagy. De nekem nem kell más.. - vontam vállat könnyedén, mert magától értetődő volt, hogy vele leszek, még ha "rossz fát is tesz a tűzre", és tudatni akartam vele immáron sokadjára, hogyan érzek ezzel kapcsolatban. Lehelete arcomat cirógatta, még azután is, hogy hátrébb húzódott tőlem az elsuttogott szavak után, gyönyörű kék szemeivel pedig fogva tartotta az enyémeket. Akárhányszor ilyen mélyen nézett a szemembe, megszűnt létezni minden, csak ő meg én voltunk, és ez így volt tökéletes. Persze egy buli sem szenvedhet hiányt drámából és kellemetlen érzésekből, így ez a mostani sem. Stefan említésére ugyanis a hideg is végigfutott rajtam, nem tudtam kiverni a fejemből mit tettem Damonnel, mikor kikapcsolt érzésekkel flangáltam. Kellemetlen, nagy gombóc zárta el a torkom, ígyy már nem csak a szomjúság kínzott, de a kellemetlen emlékek is. Ezzel együtt kell élnem, hiába voltam akkoriban egészen más, attól még önmagam voltam, több kifogással pedig nem jöhetek elő. A név egy ideig még biztosan még több tüskét váj majd a szívembe, de idővel könnyebb lesz. Tudom, mert sok rosszat megéltem már, sok olyan rosszat is, ami az én hibámból történt, meg tudok birkózni vele. A szomjúsággal már kevésbé. - Nagy kár.. - jegyeztem meg savanyúan, ellenben ajkaimon a megszokott, barátságos, az-ég-világon-semmi-gond-nincs mosolyom ült, és nem mertem belegondolni, észre veszi-e partnerem a hangsúlyom, vagy sem. Gyanítottam, fel fog tűnni neki, de az jobban aggasztott, amit utána mondott. Étlap. Ez az egyetlen, aprócska szó teljesen felkavart, úgy éreztem kavarog a gyomrom, és szédelgek. Újabb szavai visszarántottak a valóságba, ahol nem volt semmi bajom, az újabb képzelgés ellenére. Érintése pedig előhozott belőlem egy másfajta vágyat, amit épp oly nehéz volt leküzdeni, mint a vérszomjat. Persze, esetleg, talán... nem kell semmit sem elfojtanom ma este. Egy halk, alig hallható nyögés hagyta el a számat, és kissé zavart arckifejezéssel Damon felé fordultam. - Damon én... - közelebb hajoltam hozzá, mert a zene kezdte elnyomni a hangom - Szomjazom. De amióta kikapcsoltam, nem tudom hogyan táplálkozzak anélkül, hogy ölnék. - Vallottam be keserűen, és szégyenkezve lesütöttem a pilláim,miközben a zene gyors ritmusa ellenére egészen lelassítottam, mígnem csak andalogtunk, egymásba kapaszkodva.
A hozzászólást Elena Gilbert összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 13, 2014 12:58 am-kor.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Tánctér Hétf. Szept. 08, 2014 4:51 pm
Elena & Damon
Let's party tonight
Ha most egyetlen szóval kellene leírnom azt, hogy mit érzek, az minden bizonnyal az tökéletesség lenne. Nem vagyok egy szent, de valakinek így is kellek, és ez erősíti bennem a hitet, hogy még én is jó vagyok valamire. Elena mellett valami olyan erős késztetést érzek sok olyan dolog megtételére, amire azelőtt hajlandó nem voltam, de többek között azért nem ölök meg senkit, mert ő velem van, s így semmi értelmét nem látom. Persze ha valaki bántani akarná, az nem éri meg a holnapot, de ez megint más kérdés. Ez a tánctér eszembe juttatja a helyet, ahová akkor vittem, miután átalakult. Hogy egyen egy kicsit, mert nem vette be a szervezete az állati vért, sem a tasakosat. Akkor érezte először felhőtlenül boldognak magát vámpírként, és én is. Ahogy láttam, hogy élvezi, miközben még bulizik is. - Ugyan, csak bókolsz... Egy igazi rosszfiúval vagy - suttogom a fülébe, mintha valami hatalmas titkot árulnék el, miközben kék szemeimet az ő meleg barna íriszeibe fúrom. Szeretem ezt a lányt, és remélem tényleg elhihetem, hogy én nyertem el a szívét örökre. Körbepillantok a teremben, hogy felmérjem a jelenlévőket. - Azért Stefan sajnálhatja, hogy kimarad a buliból... Ráadásul az étlap is egészen tűrhető - mosolyodom el, bár nem tudom mennyire viseli el, hogy a benn lévő embereket simán ételként kezelem. De attól mert szeretem, és képes voltam ismét bizalmat adni neki, az étkezési szokásaimon nem szeretnék változtatni. - Vagy esetleg töltsük el máshogy az időt? - húzom magamhoz, hogy bal kezem mutatóujja merészen végigsimítson az ajkain egészen a dekoltázsig. Ismét utat engedtem a könnyedebb énemnek, mert most nagyon jól érzem magam. A zene és Elena közelsége mintha elhitetné velem, hogy máshogy is lehet. Persze ilyenkor jön egy nagy bumm, és valami olyan, amire senki nem számít, hiszen nem létezik bál egy kis akció, vagy valami boszorkányság nélkül, így fél füllel igyekszem kihallani a nem odaillő zajokat.
Az autóban ülve nem szóltam egy szót sem. Némán meredtem ki a szélvédőn, a mellettünk elsuhanó fákat, és az éjszakai eget tanulmányoztam, miközben gondolataim messze jártak. Damon karjaira gondoltam, amik szorosan fonódtak körém, az erdőre, ami csöndesen körülvett minket. A szavaira, a megbocsájtás erejére, a szerelmére, amivel óvón, és féltve körbevont. Arra gondoltam, mikor megkérdezte, vele tartok-e a partira. Nem mentem bele azonnal, kérnem kellett két percet, hogy átgondolhassam, de természetesen belementem. Nincs is jobb, mint egy hangos zenétől dübörgő terem, ahol kitáncolhatjuk magunkból a feszültséget, és ahol közelebb kerülhetek hozzá, mint ahogyan az más esetben illene, nyilvánosan, emberek között. Hálás mosollyal szálltam ki a kocsiból, és kapaszkodtam karjába, mintha képtelen lennék enélkül megmozdulni, és lényegében így is volt. Nem akartam tőle egyetlen másodpercet sem külön tölteni most, hogy végre visszakaptam Őt. Próbáltam egyenletesen lélegezni, míg besétáltunk az épületbe és Damon a táncparkettre vezetett, de érintése nyomán bőröm minden egyes négyzetcentimétere bizsergett, szívem pedig szaporán ütődött újból és újból a bordáimnak. - Reméltem, hogy megkérdezed! - jelentettem ki nevetve, és hagytam, hogy megpörgessen, aztán újra magához húzzon. - Köszönöm... - Nem tehettem róla, a bókot hallva menten elpirultam, a vér a fülem mögött dobogott, alig hallottam a saját hangom a vér dübörgésétől. - Te is... fantasztikusan nézel ki! - Akaratlanul is végignéztem rajta, a megszokott sötét öltözékén, s ha nem tudnám, hogy ez még ebben a furcsa világban is lehetetlen, meg mertem volna rá esküdni, hogy még az auráját is látom, ami ragyogóan vonta őt körbe. Mindez csak ostoba képzelgés volt, de annyit tudtam, hogy tudatalattim vetítette lelki szemeim elé, látva a férfi kicsattanó boldogságát. Jómagam i hasonlóan éreztem. Csókja belém fojtotta a szót, így ahelyett, hogy többet mondtam volna, viszonoztam szája lágy érintését, és ismételten hagytam magam, ezúttal azt engedtem, hogy a zeneváltás végett Damon a mozgásunkon is gyorsítson. Eszembe jutott az este, mikor ugyanezen a helyen belé kapaszkodva élveztem a zenét, az életet, magát a vámpírlétet. Az emlék kicsit visszahozta azt az időt, énem azon felét, s testem vérért kiáltott...
Jó bulinak sosem vagyok elrontója. Ez az egész hely elég tele lesz vámpírral. Az én drága bátyám is itt van valahol, de nagyon nem keresem, majd ha valami nagyobb falatot talál, akkor úgy is meg fog találni. Láttam már annak az egoista majomnak is a fejét valami csajjal, rá emlékszem, és persze azzal a kék szemű sráccal is, de inkább elkerültem őket. Nem voltam olyan passzban. Ráadásul szeretnék új embereket is megismerni, ha már itt lakom. Ne csak azokat, akik a pubba járnak. Így belibbenek a tánctérre, ahol már táncolnak páran, így én is beállok a sorba. Sosem érdekelt, hogy egyedül táncoljak. Persze sikeresen neki megyek az egyik párnak, és sűrű elnézések közepette a magasságomnak hála észreveszem azt a hatalmas gyűrűt. Meg is akad rajta a tekintetem, de nem szólhatok, mert lehet, hogy a lány nem is tudja. Esetleg ami rosszabb, ő is vámpír. Időm már nem volt felkutatni a testét, így a puncsos tál felé siettem. A Franc este bele! Képtelen vagyok még itt is kikapcsolni? Előveszem a zsebemből a tömény italos üveget, valamelyik tanár irodájából lophattam, nem nagy üveg, inkább lapos. Kibontom és beleiszom hátat fordítva a népnek, majd szedek egy poharat, hogy puncsot ihassak, amit feltöltök vodkával. Megkóstolom, majd jóízűen ciccegek mellé. Csak ekkor veszem észre a mellettem álló lányt, aki ki tudja, figyel-e, és ha igen, akkor mióta? - Öhm, helló... Kérsz? - kérdezem, miközben enyhén megemelem a fél literes üveget. - Nem árullak be nyugi - mosolyodom el. Szeretek minden rosszban benne lenni, és ha akad partner, az még jobban esik. - Amúgy Jo vagyok - nyújtok kezet neki, és ha kér a vodkából, hát töltök neki egy kis punccsal keverve.
Fogalmam sincs, hogyan tudtam eddig elkerülni a bátyámat. Mármint, azt hiszem sejti, hogy itt vagyok, én láttam is már többször, de azért nem szeretnék vele összefutni. Nem azért, mert valami rosszat csináltam, hanem mert nem együtt érkeztünk, és ez nem véletlen. Szeretném már én is bontogatni a szárnyaim, szóval két barátnővel jöttünk ide, hogy bulizzunk egy jót. A tánctéren próbálom felvenni a ritmust, táncolni mint mindenki más, de hamar rájövök: a többség nálam jóval idősebb, a második "óvodásoknak már takarodót fújtak" beszólás után inkább a puncsos tál felé veszem az irányt, hátha ott több szerencsém lesz. Egy pohárba töltök is, és élvezettel szürcsölöm, miközben a zene éppen vált, valami lassú, andalgós fajtára. Csak nézem a tömeget, ahogy lassan egymásba karolnak, elkezdenek összebújva ide-oda lötyögni, egyszer én is szívesen kipróbálnám, de majd eljön az ideje.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Tánctér Szomb. Szept. 06, 2014 8:51 pm
Elena & Damon
“Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted”
Megint egy bál, amin örömmel jelenek meg. Szerencsére ismét jól érzem magam. Nem tudom hogyan is történt, de Elena ismét mellettem van, és hajlandó volt velem jönni a Whitmore bulira. Igazából szeretem az ilyen puccos dolgokat, ahogy megmutathatom azoknak, hogy igen is megérdemlem a szeretetet. S azoknak is, akik nem hiszik el, hogy képes vagyok szeretni is. Mindemellett tökéletes alkalom, hogy megcsapoljak pár tudatlant. Imádok friss ételt a szervezetembe vinni. És ez az étel esetemben a vér. Senkinek nem tűnik fel az éjjelben, ha valaki rövid időre eltűnik, én pedig vagyok olyan rendes, hogy életben hagyom őket. Autóm lomhán, mégis méltóságteljesen parkol le az erre kijelölt helyen, majd kinyitom Elenának az ajtót. A karomat nyújtom, s remélem, hogy elfogadja. Ahogy befelé haladunk, én figyelem a benn lévőket, akik már javában tombolnak. Mert csak erről szól az élet. Könnyű nekik, bár nem cserélnék velük semmi pénzért. - Ugye táncolsz velem? - kérdezem, és egyenesen a tánctér felé vezetem a derekánál fogva, hogy ott megpörgessem, és magamhoz húzhassam. - Gyönyörű vagy, mint mindig - jegyzem meg kicsit kétértelműen, miközben ajkaira réved tekintetem. Lágy csókot lehelek rá, majd a zene gyorsabbra vált, én pedig a mi ritmusunkon is gyorsítok, ha hagyja magát.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Tánctér 
