A kocsimhoz érkezvén eszembe jut, hogy mit is csinálhatnánk. Előttünk az egész délután és az este, úgyhogy eszembe jut az a gyönyörű kilátás a város közelében.
A kocsihoz érkezvén rákérdezek arra, hogy vajon járt-e már arra a lány és lenne-e kedve megnézni a szép vízesést. A válasza kicsit bizonytalan, ahogy közelebb hajolok hozzá. Lassú mozdulattal húzom magamhoz és kúszik egy titokzatos mosoly az ajkamra, majd lágyan megcsókolom Sarah-t. Ez édesebb, lágyabb és kedvesebb csók, mint az első csókunk és sajnálom, hogy nem ez volt az első. Hallom, hogyan kezd el hevesebben verni a lány szíve, hogyan kapkodja a levegőt, ahogy nyelvünk táncot jár csábos ajkai mögött. Határozottan húzom magamhoz, ölelem a derekát és nyomom csípőmet az övéhez, lágyan nekidöntve a kocsihoz. Azonban nem maradhatunk örökké így, így hát a csókot hamarosan megszakítom, és lágy mosollyal nézek rá.
- Beszállás! - vigyorodva húzódok el tőle. Látom, hogy ő még elég kábult állapotban van, ami igazán mulattat. Valaki ilyen állapotba kerülhet tőlem? Tyűha! Akikkel "ilyen" kapcsolatom volt, azok általában már el voltak bájolva, hogy adják önként és mosolyogva friss vérüket nekem. Ilyen kapcsolat? Természetesen ezt az érzést, amit Sarah iránt érzek semmi nem tudja megközelíteni. Talán egy... De ebbe most nem akarok belegondolni. Vigyorogva szállok be a kocsiba, majd beizzítom a motort és már ott sem vagyunk. Elszáguldunk a suliból, kihajtok a fő útra és nyomom a gázpedált, mintha az életünk múlna rajta. Hajtok a gyönyörű táj felé, amit ígértem a lánynak...

Kéz a kézben hagyjuk el a kávézót és a főiskolát. Kicsit nekem is fura a dolog, de azért örülök, hogy nem sokan néznek utánunk. Egy átlagos párnak tűnünk. Egy menő, bőrkabátos idősebb pasas, és egy fiatalabb, lelkes és mosolygós lány. Azt senki nem tudja rólunk, hogy én egy vérengző vámpír vagyok, aki szabadidejében embereket igéz meg, hogy ehessen belőlük, Sarah pedig egy árva, örökbefogadott nő, aki most tudta meg, hogy a szülei vámpírok. Vagy valami ilyesmi... Ezt nem láthatja senki és ennek csak örülök.
Soha nem szerettem magyarázkodni senkinek és természetesen nem is nagyon szoktam. Ezért is volt fura, hogy Sarah velem akar lenni. De ismertettem a helyzettel, és látott már vacsorából visszafele jövet, szóval... Azt hiszem, hogy nem lesz gond, amíg be nem gőzölök és ki nem akadok valamin. Lazán sétálunk az udvaron és a kocsim felé terelgetem őt. Cseverészni szándékozom, de ő nem túl vevő rá. Hát persze, ő nem egy Caroline. Ezen a poénon jót mosolygok magamban, majd el is komorodok, mert eszembe jut a múltkori eset, amikor a segítségére kellett sietnem. Szegény lány. Igyekszem a rossz érzéseket és emlékeket most a távolba küldeni és csak Sarah-ra koncentrálni. Örülök, hogy itt van velem, hosszú volt az az egy hét.
- Hát... Nekem biztos izgalmasabb az életem, mint a tiéd. - vigyorodom el pimaszul és ha nem lennék komoly, 200 éves vámpír, talán még a nyelvemet is kiölteném rá. De ezt most nem teszem. Most nem.
- De lehet, hogy nem akarsz részletekbe menően tudni a dolgaimról... - jegyzem meg halkabb hangon, csak úgy magamnak, kicsit komolyabb ábrázattal. Na igen, egy csomó dolog van, amire nem vagyok büszke, de ezt ő is tudja. És elfogadott ilyennek. Vagy valami ilyesmi... Persze még mindig várom, hogy mikor mondok valami olyat, amitől haját tépve, visítva menekül tőlem.
Magamhoz húzom, a hajába puszilok és elraktározom magamban ezt az édes illatot. A kocsihoz érkezvén az ajtónak döntöm, és megtámaszkodok a kezemmel a kocsi tetején.
- Hát... Nem tudom, jártál-e már a város melletti vízesésnél... - döntöm kicsit oldalra a fejemet, és titokzatosan elmosolyodom. Lágyan közelebb lépek a lányhoz, egyik kezét a derekára teszem, és közelebb húzom magamhoz.
- Csodálatos látvány, és ha nálad van a géped... - hajolok egyre közelebb hozzá, majd a fülébe súgom a további szavakat:
- ... csinálhatnál néhány szép képet. Mit szólsz hozzá? - nézek a szemébe, majd lassan közelebb hajolok hozzá, és hogyha engedi egy lágy csókot lehelek az ajkaira. Majd hamutat rá hajlandóságot, akkor a lágy puszit csókká formálom és lágyan végigsimítok ajkain a nyelvemmel, hogy aztán - ha hagyja - az ajkai mögé kerüljek. Édes, lágy csók, nem olyan mohó, mint a legutóbbi. Nem akarom megijeszteni őt, tudom hogy még nem heverte ki teljesen azt a részeg barmot. Aki mellesleg megváltozott, és elköltözött innen jó messzire. De ezt persze Sarah-nak nem kell tudnia. Hogyha ajkunk elválik, lazán elmosolyodom, majd kinyitom az ajtót a lánynak, megvárom míg beszáll az autóba, majd én is beszállok, indítok és már száguldunk is kifelé a városból.

A suli büféjében nem sok időt töltünk. Csak kérek magunknak egy-egy kávét - amit Sarah most végre elfogad, és csak néhány percet ücsörgünk egymással szemközt az egyik asztalnál. Nem vagyunk feltűnőek, max én a bőrkabátomban és a dögös kinézetemmel, de hát járnak ide a főiskolára idősebbek is, akik közé pont beleillenék. Eljátszok a gondolattal, hogy beiratkozom, csak hogy Sarah közelébe legyek, de aztán el is vetem az ötletet. Nem vagyok én ennyire rámászós fajta. Vagy legalábbis azt hiszem...
Nagyon nem emlékszem már erre az érzésre, és nem is volt időm és alkalmam kihasználni ennek az érzésnek az előnyeit és hátrányait. Azt, hogy bármikor hozzáérhessek a lágy bőrhöz, bármikor megpuszilhassam, csókolhassam a csinos arcot, hogy bármikor lehetőségem legyen beszélni vele, sétálni vele...
És persze azt sem tapasztaltam meg, hogy milyen a kínzó vágy, a hiány, a kétségbeesés. Borzalmas volt ez az egy hét, amíg Sarah egyszerűen nem jelentkezett. Nem válaszolt az smseimre, kinyomta a telefont. De úgy tűnik, tényleg csak időre volt szüksége. Bár nem tudom, hogy mihez is, hiszen úgy tűnik, hogy az érzései nem változtak irántam. És nem tudom, hogy ezt sajnáljam, vagy örüljek neki... Azt hiszem egyelőre az utóbbi, aztán majd kiderül.
Ott hagyva az asztalunkat, sétára nyújtom a kezem és mikor Sarah kezét a kezembe temeti, melegség járja át hűvös bőröm. Titkolózva elmosolyodom, majd lazán csevegni kezdek. Nem nagyon szoktam, csak ha el akarom terelni valaki figyelmét. Amúgy igyekszem a pontos, lehető legkevesebb információs közlési módra hagyatkozni. Elmondom mit akarok, mi kell, kitől. A miértekkel nem szoktak pocsékolni az időmet. De úgy tűnik, hogy Sarah közelébe ez a csacsogás is mulatságosnak tűnik.
- Hát... - húzom el fintorogva és csalódottan a számat.
- Elég unalmas barátnőm van... - morgom és megcsóválom a fejem, majd elvigyorodom és gonoszul pislogok Sarah-ra. Lágyan a derekára csúsztatom a kezemet és kicsit közelebb vonva őt magamhoz, puszilok bele illatos hajába.
- Kicsit fel kell turbóznunk az életed! - kacsintok rá vidoran, majd az autómhoz érünk.
- Szeretsz kocsikázni? - tárom ki neki az ajtót kérdőn mosolyogva.

Tudom, hogy Sarah egy erős, határozott és magabiztos nő. Mégis láttam aznap este, láttam reszketni, láttam álmatlanul forgolódni, és láttam, hogy alig bír elaludni. Azóta nem láttam, de sejtem, hogy ezek a tünetek a mai napig megvannak, max lightosabb kiadásban. Ezért is ajánlom fel neki azt, hogy eltüntetem azt az emléket. sokkal egyszerűbb lenne, nem kellene kínoznia magát, nem kellene este félnie, és nem kellene minden sarkon megfordulnia, hogy vajon követi-e valaki. Sokkal könnyebb lenne, ám már amikor feltettem a kérdést, tudtam, hogy nemleges lesz a válasza. Sarah sokkal magabiztosabb és büszkébb, hogy egy ilyen könnyű lehetőséget elfogadjon. A válaszára kicsit összevonom a szemöldökömet, majd nem szólok egy szót sem, csak biccentek. Ő tudja, rá hagyom. Én csak segíteni akartam, de úgy tűnik, hogy maga akar megbirkózni problémájával, amiért nagyon tisztelem a lányt.
Fogalmam nincs, hogy mit akar a lány, és ezt meg is mondom neki. Én már elég jól felfedtem magam, neki kell döntenie, hogy mit akar. Ő kezdte ezt az egész értelmetlen játékot, ezt az egész értelmetlen flörtölgetést, kapcsolatot és vonzalmat. Hát, most megkapta, vonzódom hozzá. Viselje a következményeket! Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de sajnos én már belebonyolódtam és elég nehéz lesz innen kihátrálni, hogyha Sarah úgy dönt, hogy mégsem akar tőlem - tőlünk semmit.
A kérdésemre mélyen a szemembe néz, és habár a hangja lágy, tudom, hogy színtiszta igazság, amit mond és határozott előadás módja csak megerősít ebben a hitben. Tágra nyílt szemekkel figyelem, hallgatom a szavait, a hangját és megdöbbenek. Tényleg ekkora hatással lennék egy nőre? Nem akartam ezt. Baromira nem. Még mindig nem igazán tudom elfogadni azt, hogy Sarah érez irántam valamit, de úgy tűnik, hogy igaz. És az a szomorú igazság, hogy én is érzem ugyanezeket, ami megrémiszt, ám jól eső érzéssel tölt el.
- Nos, ezeket én is szeretem. Akkor már van egy közös érdeklődési körünk - kacsintok a lányra. A hangom halk, ám némi kellemes humor színezi meg.
- Félek, hogy megint pofára fogok esni, hogyha engedek az érzelmeknek, de... - megvonom a vállamat és egy pajkos mosoly kúszik a szám sarkába.
- Miért ne, nemde? - nyújtom a kezemet a lánynak, és hogyha elfogadja, akkor lassan felállok.
- Sétáljunk! Közben mesélhetsz magadról... Vagy mi.- jut eszembe egy bizarr ötlet, de hát a párok így szokták, nem? Beszélgetnek és megismerik egymást.

Figyelem a lány reakcióit és próbálok olvasni bennünk. Nem vagyok valami jó emberismerő, ez is hozzátartozik a gyengeségeim közé, de hát van ilyen. Aggódva kérdezek rá Sarah-nál, hogy mi van vele. Tényleg aggódtam érte ebben az egy hétben és habár most próbálok halál lazának tűnni, sejtem, hogy az álarcomon immár tökéletesen átlát és csak másoknak tűnhet úgy, hogy egy laza csevej van készülőben. De ez több annál. Sokkal több.
Tűnődve és várakozva figyelem a lány mozdulatait, aki elárulja, hogy most már nem álmodik minden nap arról az estéről. Megfeszül az állkapcsom és rászorítok a kávés pohárra mérgemben.
- Elfeledtethetem veled, ha azt akarod - nézek mélyen a lány szemébe. Érezheti, hogy valóban komolyan gondolom az ajánlatot és szívem szerint jobb szeretném, ha nagyon-nagyon megfontolná és végül úgy döntené, hogy elfogadja. Minden sokkal egyszerűbb lenne és nem kellene attól félnem, hogyha esetleg kicsit több testi érintkezést akarok, elrohan és megijed tőlem. Természetesen ez sokadik a sorban, de Sarah vonzó nő, és tudom, hogy valamikor sor fog kerülni arra, hogy egymáséi legyünk. És ezt nem úgy akarom megtenni, hogy közben a lány retteg egy fel nem dolgozott emlék miatt. A kávéját szuggerálja majd hirtelen felnéz és felteszi a nagy kérdést. Kicsit megdöbbent és váratlanul ér a kérdése, ezért nem válaszolok egyből. Egy pár pillanatig mélyen a szemébe nézek, majd ismét lágyan elmosolyodom.
- Mi legyen, Sarah? - hajolok kicsit közelebb hozzá, rátámaszkodva az asztalra és mélyen a szemébe nézek.
- Azt hittem azért kerültél egy hétig, hogy ezt eldöntsd. - nézek rá és a hangom számon kérő.
- Nem esett jól... - húzom el a számat, mint egy morcos kisfiú.

Ahogy a két lány kilép a teremből és meglátnak, Sarah szinte egyből lefagy. Valami hasonló reakciót vártam. Szeretem meglepni az embereket, és csak úgy felbukkanni valahol. Egy hetet vártam, tudni akarom, hogy mi történt Sarah-val, és mi történt, vagy fog történni velünk. Egyszerűen gyűlölöm a bizonytalanságot, és meg kellett keresnem Sarah-t személyesen is, ha már telefonon nem volt hajlandó beszélni velem. Sejtem, hogy fel kellett dolgoznia a dolgot, ami történt vele és velünk... De nem akarom, hogy olyan sokáig agyalgasson, mert szinte biztos vagyok benne, hogy úgy döntene, hogy rossz döntés lennék. És milyen okos döntés lenne. Ám a szívemet már megnyitottam előtte és nem fogom ilyen könnyen elengedni. Lazán lépek oda hozzá, biccentek a barátnőjének, akivel már találkoztam és a kezemet nyújtom, egy kávéra invitálva Sarah-t.
Lágy melegség fut végig a testemen, amikor a kezembe rakja a kezét és hogyha dobogna a szívem, minden bizonnyal olyan hevesen verne, mint a lányé. Ám most csak egy aprócska, bizonytalan mosoly kúszik a szám szegletébe, ahogy ránézek. Aggódok, és ez bosszant. Gyengévé tesz ez a lány és ez baromira nem tetszik.
Elindulunk kifelé a suliból, de néhány lépés után Sarah szembe fordul velem és mentegetőzni kezd. Feltartom a kezemet és úgy nézek rá.
- Ne itt, oké? Amandának még túlságosan is éles a füle... - intek a szememmel a hátunk mögé és Sarah láthatja, hogy a barátnője még mindig a közelünkben áll és minket néz. Megcsóválom a fejemet, majd a büfé felé intek.
- Gyere! - nyújtom ismét a kezemet, és odahúzom a lányt. Kérek két kávét, majd leülünk az egyik asztalhoz, és várakozóan nézek rá.
- Szóval... Hogy vagy? - teszek fel egy kissé váratlan kérdést egy laza mosollyal. Bár Sarah láthatja, hogy legbelül valóban aggódok érte és kíváncsi vagyok, sikerült-e feldolgoznia az átélt traumát egy hét alatt.

Már eltelt egy hét. Fogalma sincs, hogy Sarahnak mi a baja, de tény, hogy nem jelentkezik és a telefont sem veszi fel. Igen, természetesen tudom a számát és nem volt nehéz megszereznek. Először felvette a telefont, és mikor közöltem vele, hogy én vagyok és találkozni szeretnék vele, csak nyögdösött valamit, hogy időre van szüksége, fel kell dolgoznia az estét, ami történt vele és velünk. Hideg zuhanyként ért ez az egész. Végre kiadtam magam, bevallottam, hogy mit is érzek iránta, és örültem, hogy ez a furcsa, számomra túlságosan is ismert és fájdalmas érzés viszonzásra talál. Ám úgy tűnik, hogy (megint) túl korán örültem, és (megint) hibásan ítéltem meg ezt az egészet. (Megint) Feleslegesen nyitottam meg a szívemet, így erőteljes csalódást érzek. (Megint.) Természetesen néhány hívás után már nem zaklattam Sarah-t, de tény, hogy nem hagytam annyiban a dolgot. Találkozni, beszélni akartam vele, és úgy gondoltam, hogy erre a legjobb lehetőség az iskolája. Így hát az utolsó órájuk előtt odaslisszantam a folyosóra, sok érdekes szempárt vonzva magamra. Mert hát igen feltűnő vagyok egy fekete bőrkabátban, laza, v kivágású pólóban, fekete farmerban, bakancsban és napszemüvegben, enyhén borostásan. Lazán nekidőlök a szekrényeknek és egy riadt srácot arrébb küldök, akinek épp elfoglaltam a szekrényét.
- Dolgom van, menj máshova! - igézem meg a srácot, majd felpillantok és látom meg Sarah dermedt pillantását, majd a mögötte kilépő Amandát, aki szintén tátott szájjal bámul rám és látom, hogy elpirul. Ja, dögös vagyok. És? Összevonom a szemöldökömet, majd lazán elmosolyodom és végigmérem Sarah-t. Csinos. Mint mindig.
- Helló! Jó óra volt? Utálom a matekot... - húzom el a számat és habár igyekszek laza hangnemet megütni, Sarah láthatja, hogy kicsit zavarban érzem magam. Kihúzom a kezemet a zsebemből, ellököm magam a szekrénytől és odasétálok hozzá.
- Azt hiszem jó lenne beszélnünk. - nézek mélyen a szemébe.
- Egy kávét? - csábítom a lányt a közeli csehóba egy kis koffeinre és remélem, hogy nem utasít vissza. Igyekszem nem törődni az összeverődött tömeggel, az ámuló, röhögcsélő lányokkal, és Amanda pillantásával, Sarah verdeső szívével. Csak nézek barna szemeibe és lágyan nyújtom a kezemet.