Félnem kellene tőle, ezt jól tudom, nem tagadom, hogy van is bennem némi félelem az irányába, de nem akkora, hogy az látszódhasson is rajtam. Az ilyen fickók szeretik látni ahogy áldozataik félnek, rettegnek tőlük, hát én nem adom meg neki ezt az örömöt, hisz, ha megakar ölni akkor így is úgy is megteszi, nem? Így legalább még érezhetem azt, hogy nem adtam fel, hogy küzdöttem és nem hajlottam meg az akaratának.
Ujjai cirógatására összerezzenek. Egyáltalán nem jó érzés, inkább felkavaró, mert eszembe juttatja, hogy ott áll mögöttem borotvaéles fogakkal és a véremre szomjazik míg én tehetetlen vagyok. Ebbe már azért beleborzongok.
-Kösz, de a lehetőségek tárházát ezúttal elutasítanám. Tégy amit akarsz. - Sóhajtottam és hagytam, hogy fogával belém marjon. Fájt, eszeveszettül fájt, de kisebb sikítás után elhalt a hangom. Lassan éreztem ahogy fogy az erőm és szorítása ami eddig kellemetlen volt most el kellett, mert lassan a lábaim is felmondták a szolgálatot. Beledőltem az ölelésébe. Tehetetlen voltam és azt hittem ezúttal tényleg vége, de nem, nem haltam meg, sőt, az ágyra fektetett és még mindig éltem. A vérem csordogált a nyakam vonalán, éreztem ahogy csiklandoz. Majd nyelvével lenyalta a piros folyadékot amit roppant gusztustalannak tartottam, pedig az eddigi tettei se villanyoztak fel.
Félelem hiányában és végleg elveszett reménnyel közlöm vele, hogy nyugodtan megölhet, veszíteni valóm nem igazán van. Ha lenne akkor még most is kézzel lábbal küzdenék, de így nem.
Elnyúlik mellettem az ágyon akár egy jól lakott macska, vigyorán és szavai hangsúlyán már meg sem lepődöm. Minden vámpír ilyen vagy csak ez a görény?
-Mondjuk azért, mert nem bírom nézni az önelégült fejedet, na azért. - Mondom picit hangosabban, csupán egyelőre ennyi telik tőlem. Vére amit leerőszakolt a torkomon picit jobb állapotba hozott, de nem annyira, hogy menekülni tudjak.
-Mit akarsz te tőlem valójában? Száz meg száz vérforrást találsz, miért pont én? Ölj meg és essünk túl rajta. - Nagyon nincs ínyemre ahogy játszadozik velem. A hajam birizgálása után áttér arra, hogy levegye rólam a báli ruhámat, nincs erőm ellenkezni, pedig szívesen orrba vágnám érte. Akkora, de akkora egy barom. Ha nem lennék ilyen helyzetben akkor meg is mondanám neki, de félő, hogy akkor nem csak a véremet venné, de meg is fizetnék azért, amit mondtam.

Igazán értékelem a bókját, de semmi kedvem elpatkolni. Ellenben Ő megérdemelné. Igen feszélyez a jelenléte és az még inkább kezd zavarni, hogy nem emlékszem teljesen, hogy jutottam ide. Zavaros ködfoszlányok ugyan vannak, de nem sok hasznukat veszem. Azt teljes mértékben nem mondanám, hogy nem félek tőle, mert azért elég riasztó egy faszon. De a halálra rémülés fázisába még nem kerültem és nem is tudom egyáltalán fogok-e.
-Nagyszerű! - Tapsolok egyet. Igazán cinikusan cseng a hangom, ha megakart volna ölni biztosan megtette volna már. Vagy ha nem akkor szeret habozni, egy gyilkos már rég megölt volna, meg hát, melyik szadista, szociopata hagyja, hogy sértegessék? Ez valahogy nem hagy nyugodni.
-Már ne is haragudj, de egyáltalán nem érzékelem ennek a szobának a kényelmét, szerintem teljesen mindegy hol próbálsz meg tapló lenni és ha megakarsz ölni akkor nem mindegy hol teszed? - Lehet, hogy ezt nem kellett volna mondanom, de azt hiszem az, hogy megfenyeget, hogy másik szobában folytatjuk nem igazán ijeszt rám. Azonban az már igazán felállítja a szőrt a hátamon mikor vámpírvonásai is megjelennek és mögém lépve kezdi nézegetni a nyakam vonalát. Nem akarom megadni neki azt az örömöt, hogy érezze, félek tőle, de a testem nem magam uralom, az magától is tudja mikor kell reagálni a félelemre. A fájdalom igen gyorsan hasít belém mikor fogait a bőrömbe mélyeszti. Érzem ahogy az élet lassan átcsordogál az Ő ereibe. Ez valahol gusztustalan, de valahol meg érdekes. Mindig is szerettem volna vámpírt látni, ironikus, hogy pont egy vámpír fogja kioltani az életem. A lábaim hamar felmondják a szolgálatot, de nem esek a talajra, mert megtart és továbbra is kortyolja a vérem. Szépen elködösül a tekintetem és mostanra már nem igazán érdekel semmi sem. Végül aztán már nem érzem, hogy a véremet inná, viszont a számba valami fura, fémes löttyöt csöpögtetnek amit ugyan nem akarok lenyelni, de a reflex megteszi helyettem. Puha matracot érzek a testem alatt. Ágy. De ha nem akart megölni erre miért volt szükség? Nem tudom megmozdítani a karomat, túl nehéz, mintha ólomból volna mindkettő. Kinyitom a szemem, de csak résnyire, még mindig itt van. Miért nem hagy már meghalni? Ennyire szereti látni ahogy áldozatai kilehelik a lelküket? Szadista barom!
-Ölj már meg kérlek! - Milyen az már, hogy az áldozat könyörög a halálért? Látott ez a fickó egyáltalán akció filmet? Ott nem könyörögni, megteszik azt anélkül is.

Miután újra világossá válik előttem minden egyből letámadom és minden dühömet kieresztem. Mégis mit képzel magáról? Mondjuk valamilyen szinten én magam tehetek róla, hogy most itt vagyok, hisz ha nem zárom ki magam akkor most nem lennék ekkora gubancban. A baj leginkább ott üt be ahol nem várnánk egyáltalán, bajban vagyok, mert elrabolt egy őrült és még nagyobb bajban vagyok mert ez az őrült emberrabló egy vámpír. Ha azt hittem eddig kellemetlen helyzetben voltam akkor nagyot tévedtem, hisz egy férfival csak elbánnék, de egy vámpír az teljesen más tészta. Erősebb, gyorsabb és ott van neki az emlék törlés és másítás is. Legalább 70%-kal nagyobb előnyben van velem szemben. Nálam egy karó sincs és be vagyok ebbe a szobába zárva. Mert egyetlen kiút csupán az ajtón át vezet amit Ő nagy hetykén eláll.
-Pedig igazán megfordulhatna, mondjuk azt se bánnám ha te fordulnál fel. - Nem félek tőle, talán tartok valamilyen szinten az agyaraitól, de nem rettegek, azt hiszem túlpörög bennem valami, mert nem hogy félnék, de még élvezem is, hogy kiutat kell találnom ahhoz, hogy túléljem ezt az éjszakát. Miután mögöttem terem és vészjóslóan közelít a nyakamhoz akkor egy picit megijedek, de nem mozdulok, tudom, hogy azzal csak magamnak ártanék, mert Ő így is úgy is megkapja amit akar, tehetetlen vagyok vele szemben.
Félresöpri a hajam és derekamon érzem a kezét, úgy tesz mint egy macska, lefogja a még mozgó áldozatát, hogy játszadozhasson vele. De miért mindig én vagyok az áldozat?
Csak elfintorodom mikor azt mondja ennyitől nem fog megdögleni, nos, ezt sejtettem, de reménykedni lehet. Szívesen végignézném a haláltusáját, de az inkább valószínű, hogy a saját haláltusámnak leszek díszvendége.
Fogai hirtelen vájnak a nyakamba és a fájdalom bár tűrhető igen fáj. Érzem ahogy a vérem csorogni kezd a nyakamon és bár nem ezen kellene agyalnom azért magamban megteszek egy apró hozzáfűznivalót. Legalább ehetne kúlturáltabban, mert így kárba megy a vérem amiért a szívem naponta megdolgozik, néha még túlórázik is. Néha egy pillanatra megremegek, vagy a vérveszteség miatt vagy a vérveszteség miatt. A kettő jöhet csak szóba. Érzem ahogy gyengül a lábam és végül hagyom, hogy összecsukódjanak alattam. Ha hagyja, hogy a földre essek engem már az se zavar, ha elkap az is lényegtelen. Felőlem tegyen azt amit akar.

csak engedelmesen tipegek utána. Tudatában vagyok annak mi történik és mégse vagyok képes ellent mondani. Azt teszem amire kér jobban mondva amire utasít. Követem az utcán keresztül és vele együtt lépek be a lakásba is. Olyan mintha a testemet és az elmémet valami uralná. Megteszek minden olyat amit máskülönben, ha nem ez lenne a helyzet soha, de soha nem tennék meg.
A falhoz szorít és megcsókol amit viszonozok, bár legszívesebben bemosnék neki egyet. Majd csak annyit érzékelek az egészből, hogy felkap és következőleg már a hálószobában vagyok. Szép lassan tudatomra ébredek és minden érzelem amitől eddig mentes voltam visszatér. Dühös vagyok, felháborodott és nagyon-nagyon mérges. Mit képzel magáról? Csak úgy iderángathat?természetesen neki támadok a szavaimmal. Bárcsak ne lenne rajta az az önelégült vigyor, olyan szívesen törölném le róla.
Egy beteg állat, azt hiszem ezzel lehetne a legjobban jellemezni. Természetesen én meg vagyok az áldozat akinek tűrnie kell, hogy kihasználják, na nem!
-Azt mondtam engedj el! - Ordítom a képébe. Nem érdekel milyen eszelős tekintete van sem az hogy milyen lenéző velem szemben,e gyedül csak azt szeretném, hogy elmehessek. Nem félek tőle inkább csak irtózom, ez a legjobb szó rá, irtózom tőle. Egyáltalán, hogy képes egy ilyen ember szabad lábon lenni? Nem egy cellában kellene csücsülnie csak mert életveszélyesen elmebeteg? Már éppen visszavágnék neki megint valami cifra káromkodást, de megrettenek az arcára kiülő állatias vonásoktól. Egy vámpír. Ilyen nincs, ilyen nem lehet. Mindig is utánuk kutattam, mert hittem a létezésükben, erre most pont az egyikük kíván megölni, ez egyszerűen fenomenális. Persze, hogy megrémülök, eddig csak nagyon bosszantott az arrogáns viselkedése, de mostanra már tényleg belém költözött egyfajta félem. Ahogy elém érkezik és megfogja az állam ösztönösen nem veszek levegőt. Majd mikor rádöbbenek, hogy arra azért mégis szükségem volna újra oxigénhez jutok.
Amiket mond félelemmel töltenek meg. Most komolyan megfog harapni? Ledermedek és mozdulni sem merek. Mögém lép majd szabaddá teszi az utat a nyakamhoz. Érintésére ösztönösen rezzenek össze. Majd mikor azt mondja ne mozduljak úgy is teszek. Nem merek elmozdulni. nyelvével megnyalja a nyakam és érzem a fogait is. Ez most már tényleg komoly. De én ezt nem akarom! A filmekben pont ilyenkor sikerül az áldozatnak felül kerekednie a támadón, de ez neme gy istenverte film, bárcsak az volna.
Az, hogy játszadozni kíván velem nem tölt el különös örömmel,de legalább nem egyből halok meg. Ez is csak számít valamit. Egy aprócska erőt merítek a tartalékaimból és megszólalok.
-Dögölj meg! -Részemről ezennel lezártam mindent. Ami ezek után jönni fog azt úgy sem én fogom irányítani, csak reménykedni tudok, hogy életben maradok.

Kimondottan kezd már az idegeimre menni. Mintha csak az volna a célja, hogy kihozzon a sodromból. Akármit is mondok neki valahogy mindig talál rajta egy csavart amit elfordíthat és ellenem uszíthatja a saját szavaimat. Kellemetlen egy alak.
-Igen, szerintem nem ilyen kötekedő, cselekvésképtelenek mint te. - Már annyira felhúzott, hogy nincs is kedvem vele jó pofizni. Megkapom tőle a zakóját, de eszemben sincs hálálkodni érte. Direkt így tervezett mindent látszik az ábrázatán. Oh, hogy a mennykő csapna belém. Miért kellett nekem fent hagynom a kulcsomat? Ha túl leszek ezen az estén az biztos, hogy magamhoz ragasztom a kulcsomat. Nem akarom még egy ilyen éjszakát mint ez. Érzelem mentes ábrázattal közli, hogy mert kedve volt azért állt le velem beszélgetni. Aha, de nekem nem volt kedvem és még se ment el. Hogy van ez? Egy beszélgetéshez nem két ember kell akiknek van kedvük is hozzá? Ellenben most is csak azért vagyunk itt mind a ketten mert Ő neki kedve volt hozzá. Még jó, hogy sötét van és így nem látszik a rákvörös fejem. Már lassan azt hiszem, hogy képtelen lennék megnyugodni, mikor hirtelen teljes nyugalom költözik belém. Hogy hogyan csinálta nem tudom. Utána meg is csókol és eszemben sincs ellentmondani neki. Hogy van ez? Beszállunk egy taxiba és papírcetlin lévő címre indulunk. Még mindig vacogok egy kicsit. Aki rendesen átfázik annak a kandalló melege is csak részben ad felüdülést. Észreveszem, hogy néha apróbb puszikat kapok a hajamba és, hogy a sofőr rosszalló tekintete minduntalan rám szegeződik. tettem én bármi rosszat? Nem hinném. Megérkezünk és a taxis arcán is azt a kellemes nyugalmat látom miután Dave beszélt vele. Ez különös. Nem tudom miért mondta azt, hogy a régi leszek amint hazaérünk. Szerintem a régi vagyok még most is, mellesleg tutira nem itt lakom szóval nem értek már semmit. De attól függetlenül ütemesen lépkedek mellette. A lábaim úgy visznek mintha önálló életet élnének. Megpillantom azt a "kis" házat ami gondolom az úti célunk. Sejtésem beigazolódik mikor kinyitja az ajtót és betessékel. Mikor bent vagyunk bezárja az ajtót, de a kulcsot nem láttam hová tette. De míg ezen szeretnék gondolkodni hirtelen a falnak koccanok és megérzem ajkait az enyémen. Szinte követelőzve csókol. Már-már fáj ahogy a falhoz szorít, de egy szót sem szólok. Aztán felemel és becipel a hálószobába. Mikor újra a saját lábaimon állok megint csak a szemeit látom magam előtt és hirtelen minden aggodalmam, mérgem és az összes gondom visszatér.
-Hol a jó büdös francban vagyok! - Ordítom a képébe. Hogy félek-e? Mosat sajna annak már nem jutott hely a harag mellett. De szívesen hozzávágnék valami nagy darab tárgyat, hogy letöröljem azt a vigyort a képéről.
-Te egy beteg állat vagy! Nem játszom én veled semmit. - Fogom a fejem miközben a lehetséges szökési terveimet rendezgetem a fejemben. Aztán meglátom arcán az erek kirajzolódását és hallhatóan meghökkenek.
-Úramisten! - Csak ennyit vagyok képes kinyögni, rohadt nagy bajban vagyok.